A februári magyar filmszemlék után 5. éve kiosztott Filmkultúra-díjban operatőri társalkotóként már többször részesült Szőke András Gábor, alias Másik Szőke András. A Papsajt 2002-ben, az Antik pedig tavaly kapta meg szerkesztőségünk elismerését. Szőke András Gábor Kontakt címmel rendezett kisjátékfilmet, ami az idei filmszemlén versenyzett.

A Papsajtot még Másik Szőke Andrásként jegyezted, az Antikot Szőke Andrásként, a Kontaktot pedig Szőke András Gáborként…

Ez így van, Szőke András ugyanis létezik már a filmes világban, változtatnom kellett a nevemen, főleg, mivel két éve a Kontaktra kaptunk pénzt az MMK-tól és rendezőként is jegyzem. Szőke Andrással, az idősebbel, a színész-rendezővel megállapodtunk, hogy Szőke András Gáborként futok majd mint rendező. (Jól is jön ki, egyébként, mert a monogramom így Sz.A.G. lett…)

Szőke András Gábornak honnan volt motivációja, hogy a filmes szakmában dolgozzon? Családi háttér?

A családi háttérnek semmi köze a filmezéshez. Édesanyám tanárnő, édesapám könyvelő. A tágabb családban is, szegről-végről legfeljebb tévés vonalon lehet találni ismerőst, filmeseket abszolút nem. A Madách Imre Gimnáziumba jártam…

…a dráma tagozatra?

Akkor már nem volt drámatagozat. Ám egy kisebb csoporttal alakítottunk egy színjátszó kört, illetve jártam Földessy Margit Drámastúdiójába. Tehát, színészként kezdtem a szakmát. Érettségi (1993) után felvételiztem a főiskola színész szakára is, de a második rostán megköszönték a próbálkozást és eltanácsoltak.

Emlékszel, miért?

A probléma mindig az volt, hogy a külcsín és a belbecs nem találkozott… Amíg Othellót akartak velem játszatni, addig én Trepljov meg Hamlet, tehát, „a szenvedő hős” szerettem volna lenni. De ez a zord külső a rendezők szemében nem predesztinált az effajta szerepekre. Ennek ellenére felvettek Goór Nagy Mária Színitanodájába, mellette pedig játszottam a Pince Színházban, a Madách Kamarában. Aztán egy év után közös elhatározással eljöttem Goór Nagy Máriától.

Miért?

Állítólag ott nem fejlődtem, csak a Madách Kamarában, s azt mondta, menjek el „színész kettőnek”, majd színész válik belőlem, nem kell nekem a második év nála. Persze, én ezt nem így fogtam föl, hanem úgy, hogy kirúgtak. Ezért inkább elmentem a tévébe segédoperatőri tanfolyamra, és melózni kezdtem mint kameratechnikus, később segédoperatőr lettem, majd operatőrré váltam.

Nagy ugrásokkal haladunk, álljunk meg egy pillanatra: színész szerettél volna lenni, de „hirtelen” a kamera másik oldalán kötöttél ki. Hogyan alakult át az eredeti vágy?

Jött egy lehetőség, és elkezdtem dolgozni. Színésztanoncként kaptam egy nagy pofont…

…és ez a pofon lökött át a kamera mögé…

Pontosan. Átlendített a kamera túlsó oldalára. Huszonegynéhány éves voltam, dolgoztam látástól-mikulásig és egy idő után rájöttem, hogy érdekel a képcsinálás, mégpedig nem is kicsit. Mindig is imádtam a filmeket. Egyre komolyabban foglalkoztam az operatőrködéssel, mígnem „mentoraim” javaslatára egyszer csak jelentkeztem a főiskolára, illetve egyetemre, immár az operatőr szakra. Csodás módon elsőre fölvettek.

Kik voltak a tanárok és a diáktársak?

Kende János volt a mesterem, Bélafalvy Balázs és Kapitány Iván a tanársegédek, kurzust tartott Medvigy Gábor, Koltai Lajos. A rendezői évfolyamon Zsombolyai János volt az osztályvezető tanár, ide járt, többek között, Mundruczó Kornél és Kenyeres Bálint.

A filmes évfolyam állt a rendező-, az operatőr-, a négyfős vágó-, valamint a producer-gyártásvezető osztályból. Az utóbbiba járt Tóth Barnabás is, aki később ment át a rendezői osztályba.

Az első három év gyakorlati óráin csinálod a főiskolás feladatokat, dokumentumfilmeket, tévéjátékokat, kisjátékfilmeket, kivéve a nagyjátékfilmet, mert arra nincs pénz.

Negyed-ötöd évben már lehet dolgozni az egyetem mellett is. Szerencsémre megismerkedtem rendezőkkel, producerekkel és csináltam dokumentumfilmeket, kisjátékfilmeket és persze, reklámokat - ebből éltem. Az egyetemi évek alatt kerültél a Papsajt alkotói gárdájába is…

Igen, Herczeg András, a producerem mutatott be a „papsajtosoknak”. A maga módján az egyetem is támogatta a filmet. Kende János is megnézte - mint plusz feladatot, nyári gyakorlatot, de mivel videóra forgott, elég statikus képekkel, azt mondta, hogy „jó, fiam, de hozzon valamit, ahol világított is!”. Kende Jánosnak, egyébként nagyon-nagyon sokat köszönhetek, azóta is igyekszem megmutatni neki a munkáimat.
Sok kisjátékfilmet készítettünk a főiskolán, Tóth Barnával a Szerelem meg hal című filmet, Ujj Mészáros Karcsival a Gumiembert – ami nem főiskolás film, a filmszemlén viszont nyert díjat – és a Ház című különdíjas alkotást, tavaly pedig a Palika leviszi a szemetet és az Ők című filmeket. Tavaly elég sok kisjátékfilmmel indultunk a szemlén, így még Báthory Orsi Antikjának és Császi Ádám Diákzsűri díjazta Undorgrundjának is az operatőre voltam. (Ha összeadjuk, majdnem egy nagyjátékfilm…)

Az idei szemlére elkészült első (társ-)rendezésed, a Kontakt. A kamera cipelését a rendezői székbe ülve akartad kipihenni?

A Kontakt alapötlete másodéves főiskolás koromból származik, az operatőri gyakorlatra találtam ki. Ám hat éve túl bonyolultnak és kivitelezhetetlennek érezték a főiskolán, ezért mást kellett csinálnom. Az ötlet viszont bennem ragadt és megkértem Gergely Zoli forgatókönyvíró, dramaturg és rendező barátomat – Szupermosás címmel versenyzett a kisjátékfilmje az idei szemlén –, hogy írja meg a forgatókönyvet. Megírta. A Future Films gyártó cég segítségével és támogatásával pályáztunk az MMK-nál és kaptunk pénzt. Nagyon örültünk és nekiláttunk a filmnek. Igen hosszú munka volt, mert - mint tudjuk - kisjátékfilmre sosincs elég pénz. Még ha nyersz is, akkor sem feltétlenül azt az összeget, amiből könnyedén elkészítheted a munkát. Persze, nagyon sok segítő és támogató akadt, aki pénzével, munkájával és kreativitással, így-úgy segítette a filmet és akiknek hálás köszönet mindörökké!

A kérdésre visszatérve: sosem fogalmazódott meg bennem kívánságként, hogy rendező szeretnék lenni. Nagyon hiszek a csapatmunkában, hogy több szem többet lát, és ha pár kreatív ember ugyanazon dolgozik, akkor annak lehet jó az eredménye. Semmiképpen nem akartam egyedül rendezni és fotózni. Később úgy alakult és úgy döntöttem, hogy én rendezem – mégiscsak az én gyerekem – és felkérek valakit operatőrnek, mert egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. De akiket felkértem, nem vállalták vagy nem értek rá. Így Csillag Tamás barátomat kértem meg, hogy segítsen mint társrendező. Nagyon komoly előkészülettel – helyszínszemlével, storyboarddal, snitt-listával, timinggal – igyekeztünk annyira felkészülni, hogy nem okozott problémát a kettős szerep (operatőr-rendező). Tamással megállapodtunk, hogy a forgatáson én inkább az operatőri feladatokra összpontosítok. Ennek a közös munkának az eredménye a Kontakt.

A forgatáson az időjárás is megtréfált benneteket.

Egyetlen időpontunk volt, három nap augusztus közepén, amikor le tudtunk költözni a szociális otthonba, ahol a film törzse játszódik. A nagymágocsi Károlyi-kastélyt az ötvenes – hatvanas években nyilvánították és alakították át szociális otthonná. Már a költözés közben ömlött az eső. Általános meteorológiai tapasztalatok szerint Magyarországon, nyáron, az eső maximum 1-2, legfeljebb három napig tart, de akkor már nagyon rossz idő van. Persze akkor, nekünk, a három nap alatt végig szakadt az eső. Annyit engedélyezett a Jóisten, illetve az időjárás, hogy ottlétünk utolsó egy-másfél órájára kisütött a nap. Egy külső jelenetet tudtunk fölvenni, amikor a főszereplő bemegy a kastélyba. Az összes többi kerti jelenetet a Széchenyi-fürdő előtt forgattuk. Ez a filmezés varázsa.

A film idős emberei önmagukat alakítják vagy színészek?

Csongrád-megyében – Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Makón – kerestünk fel nyugdíjasklubokat és felkértük statisztálni azokat, akik egészségügyi és egyéb szempontokból is megfeleltek nekünk.

A Kontakt „mondanivalója” primitív megfogalmazásomban: ha képesek vagyunk másképpen is nézni a világot, akkor mást is látunk. Az operatőri szakmából – a világ leképezése a kamerán keresztül, a „keretbe feszítésből” – ered az ötlet?

Nem, ennél egyszerűbb. A történet az alapötletre íródott, arra, hogy a fotókon az idős emberek fiatalkori énje jelenik meg. Magától értetődőnek tűnt, hogy egy fotós szemszögén keresztül jussunk el a végkifejlethez.

A cím – Kontakt, vagyis kapcsolat – is erre utal.

A munkacím Átváltozás volt, csak az már, ugye, több mint húsz éve foglalt. A Kontakt egyszerre utal a fotósra, a fotózásra, illetve a kapcsolatokra. De a forgatókönyvírás utáni alapproblematika sokkal inkább az volt, hogy létezik ez a nagyon kreatív emberekből (is) álló harmincas korosztály(unk), amely lehet, hogy elvesztette azt a célt, amit annak idején kitűzött maga elé és nem igazán talál vissza ehhez a célhoz, mert beőrlik a mindennapok, a létfenntartás nehézségei. Ennek a beállt rendszernek a létjogosultságához szerettünk volna egy icipici kérdőjelet tenni a Kontakttal.
Ma Magyarországon nagyon kevesen élnek meg abból, hogy azt tudják csinálni, amit szeretnek. Csak utalnék a Papsajtra és a Maslow-féle piramiselvre: mi kell az önmegvalósításhoz, illetve a kreatívan létezni tudáshoz?

A fiziológiai igényeken túli léthez, tehát, ha már nem fázol, nem vagy éhes, szomjas…?

Igen. És hogy megélj, el kell vállalnod minden munkát és csinálnod kell, csinálnod kell, csinálnod kell, és amíg ezeket a munkákat csinálod, addig nem marad időd egyéb kreatív tevékenységekre. Vagy abszolút nincs munkád, és kreatívan éhen halsz.

Erről szól a kisjátékfilm-műfaj is. Nem pénzért, hanem megszállottságból és lelkesedésből csináljuk. Ennek ma Magyarországon nincs sok értelme. De az alkotók rendületlenül készítik a kisfilmeket - egy későbbi nagyjátékfilm reményében, vagy abban bíznak, hogy tovább tudnak lépni, akár külföldre, ahol elismerik őket. Mivel a kisjátékfilmezésben effektíve nincs pénz, aki tud segít: a producer, a rendező, a barátok, a családtagok… A következő lépcső lehet a forgalmazás, ha sikerül kísérőfilmnek elfogadtatni valakivel, vagy más kisjátékfilmekkel összefűzve önálló, egészestés blokknak „eladni”. Jelen pillanatban ennek még nincs divatja Magyarországon. Nyugat-Európában van renoméjuk a kisjátékfilmeknek, Franciaországban például igen nagy érdeklődés kíséri Angers, Clermont-Ferrand rövidfilm fesztiváljait. Hiszen tudják, hogy akik kisjátékfilmet alkotnak – rendezők, operatőrök, vágók –, feltehetőleg majd nagyjátékfilmet is készítenének. A kisjátékfilm névjegy, beugró, hogy igenis, értesz a szakmához.

Elmentél Ausztráliába. A Maslow-féle motivációs elmélet miatt?

Nagyjából. Elkészült a Kontakt, és „besokaltam”. Elfáradtam szellemileg, testileg – mindenféle értelemben. Tudtam, hogy fel kell töltődnöm, és picit el kell felejtenem mindent, hogy aztán újult erővel álljak neki a következő feladatoknak. S azért Ausztráliába mentem, mert az angolszász nyelvterületek közül relatíve a legolcsóbb és a legmesszebb van. Igen, fontos volt a 16 000 km, hogy semmilyen hatás ne érjen itthonról. Minimálisat dolgoztam konyhai munkát, meg ciggöltem ládákat a halpiacon. De mindez lényegtelen, nem ez volt a szempont.

Visszajöttél a szemle előtt. Újult erővel egyengeted a Kontakt útját?

Igen, a mindennapok azzal telnek, hogy a Kontaktot minél több helyre küldjük. S nem titkolom, folyamatosan munkát keresek, mert hiába csinált az ember sok kisjátékfilmet, dokumentumfilmet, tévét… itt nem úgy van, hogy szakmai tapasztalattal, kreativitással, lelkesedéssel, munkával „A” pontból „B”-be jutsz, hogy egyik lépcsőről a másikra lépve haladsz fölfelé (a nagyjátékfilm felé). Így hát lépdelsz vagy inkább szökellsz jobbra-balra, aztán vagy van ott lépcső vagy nincs…

Keresem, hogy hol vannak a lépcsők.

(2006-02-24)