vissza a főoldalra fórum mozitörténet teszt új arcok szerzőink hová menjünk?
 

Anette B. Ramirez de Arellano

Közegészségügyi nagydoktori fokozatot szerzett, egészségügy-politika szakon a Columbia Egyetemen. Tanulmányait a Puerto Rico-i Egyetemen (egészségügyi tervezés), a Yale-en (urbanizáció), valamint Mt. Holyhoke College-ben (politológia) végezte. Szakmai tapasztalatot a Puerto Rico Egyetemen szerzett docensként és a School of Health Sciences, Hunter College-ban (New York), dékán helyettesként. Tanácsadó a Nemzeti Rákkutató Intézetben (New York Állami Egészségügyi Tanszék) és más civil szervezetekben, a Hispanic AIDS fórum igazgatója (New York). Jelenleg a W.K. Kellogg Alapítvány által létrehozott országos egészségpolitikai kutatócsoportjának programigazgatója. Tapasztalt szakember a kétnyelvű, kettőskultúrájú népek egészségügy-politikai megfigyelésében, tervezésében és vezetésében (Puerto Rico és az Egyesült Államok). Több könyv és cikk írója, elsősorban az észak-amerikai Latin nők és a Latin lakosság népegészségügyi helyzetével foglalkozik.

 

 

Barkóczi Janka
Barkóczi Janka
14 Kbyte

Barkóczi Janka

1983. április 16-án születtem Budapesten
1993-2001 a budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanulója voltam.
2001-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet, valamint történelem szakán folytatom tanulmányaimat.
2001-ben a VIII. Országos Diákfilmszemlén a Filmvilág különdíját nyertem a Boci boci tarka című rövidfilmért.
2004-ben az 54. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Talent Campus elnevezésű programjában vetítették a Rába-futam című filmet, melynek társszerzője voltam.

 

 

Báthory Erzsi
Báthory Erzsi
94 Kbyte

Báthory Erzsi

Budapesten született. 1966-ban végzett az ELTE BTK magyar-történelem szakán. Tizenhat évig tanított, ezalatt részt vett iskolareform-kísérletben, vezetett filmklubot. 1982 óta dolgozik a Magyar Nemzeti Filmarchívumban, a magyar játékfilmek archivátora és szakreferense, és a MozgóKéptár CD-ROM munkatársa. Magyarországon ő a román film "tudora". Korábban a Kritikában, az utóbbi években a Filmkultúrában és jelennek meg publikációi mind a magyar, mind a román film témakörében.

 

 
 

Baski Sándor

Szabadszálláson született, 1980. június 11.-én
Érettségi: Baksay Sándor Református Gimnázium, Kunszentmiklós
2001-ben elvégzi a MUOSZ Bálint György Újságíró Iskola középfokú szaktanfolyamát.

Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média Intézet kommunikáció szakos végzős hallgatója.
2005. júniusa óta a Cinema nevű filmmagazin munkatársa.
Nyelvvizsga: angol, középfokú.

 

 

Batka Annamária
Batka Annamária
178 Kbyte

Batka Annamária

1981 január 7-én született Esztergom városban.
1999-ben érettségizett a Németh László Gimnáziumban.
1999 vették fel az ELTE Bölcsészettudományi Karra. Jelenleg magyar, esztétika és filmelmélet szakos hallgató.
Az egyetem mellett két évig tanult fotózni a Szellemkép Szabadiskolában.
2001 óta a www.freetv.hu oldalnál dolgozik.

 

e-mail: batkamari@freemail.hu
 

Bella Tamás

1978. február 15-én született Sopronban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának végzős hallgatója német és magyar szakon. 1997-től az ELTE kiemelkedő diákjait összegyűjtő Eötvös József Collegium (tudományos szakkollégium) tagja. A DAAD (Deutscher Akademischer Austauschdienst) és a wisconsini (USA) Beloit College ösztöndíjainak nyertese. Háromszoros Köztársasági Ösztöndíjas, a Baraxa-Soós esszédíj tulajdonosa. 2001-ben a Filmvilág tehetségkutató pályázatán harmadik, 2004-ben a Filmkultúra Á la recherche…-pályázatán első helyezést ért el. Tanulmányai, kritikái az Iskolakultúrában, a Filmkultúrában, szépirodalmi munkái a Portus és a csütörtök du. folyóiratokban, műfordításai a Hermann Hesse: Pillantás a káoszba című kötetben jelentek meg.

 

e-mail: mastertherion@vipmail.hu

Berta Ferenc
140 Kbyte

Berta Ferenc

1952. augusztus 8-án született Budapesten. Az általános iskolát még ott, a gimnáziumot már Szolnokon végezte el. Ezt követően „minden olyan szakmát begyűjtöttem, aminek gyakorlóiból szűk hazámban Tiszát lehetett rekeszteni - állítja. Volt tv-műszerész, mozigépész, moziüzemvezető, könyvtáros, fényképész, videó-operatőr, majd 15 éven keresztül AV technikus egy felsőoktatási intézményben. 1981-től kezdett szenvedélyesen archív fényképeket gyűjteni, majd kutatni, feldolgozni, publikálni. Ekkor már családapa.
2000 januárjától a szolnoki Damjanich János Múzeum Történeti Osztályának dolgozója, beleveti magát a fényképész- mozi- és a gyógyszerésztörténet helyi kutatásába. Publikációit nem tartja számon, egy könyve jelent meg; A fényképészipar 150 éve Szolnokon címmel. Jelenleg két könyv tervén dolgozik - Szolnok mozitörténete a kezdetektől a plázáig (ill. a köztes szociológiai időszakok), valamint Szolnoki gyógyszertárak története.
Mindemellett kiállítások szervezésével, menedzselésével és rendezésével is foglalkozik.

 

e-mail: berta.ferenc@gmail.com
 

Besze Flóra

1981. március 2-án született Cegléden.
1991–1997 között intenzíven táncolt, ezért középiskolai tanulmányait többhelyütt, magántanulóként a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban, a pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművész tagozatán, majd 1996-tól a budapesti Madách Imre Gimnáziumban végezte.
2000-ben érettségizett.
2001-ben a MÚOSZ–Bálint György Újságíró Iskolában tervezőszerkesztő–képszerkesztő oklevelet szerzett.
2001–2002-ben ELTE-TÓFK művelődésszervező szak hallgatója.
2002-től az ELTE-BTK filozófia – filmelmélet és filmtörténet szak hallgatója.
2002–2004 között a Celluloid Műhely – Fiatal Filmesek Kreatív Alkotóműhelye tagja.
2000–2001-ben írt regénye 2004-ben jelent meg Reggeltől estig címmel a József Attila Kör–Ulpius Ház Könyvkiadó gondozásában.
A 2004-ben Knister: Lili, a kis varázsló – a General Press Kiadó gondozásában megjelent könyv kontrollfordítója.
2004-ben a Filmkultúra „Á la recherche…” pályázatának harmadik helyezettje.

 

e-mail: flora@posta.net
 

Boronyák Rita

1961 január 7-én született Zalaegerszegen.
1985-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-francia-esztétika szakán. Az Országos Széchényi Könyvtár Gyarapítási Osztályán dolgozott, majd 1988-tól az Infomedia nevű, francia reklámokat rögzítő és elemző cég munkatársa volt. 1998-tól a Magyar Filmintézet (2000-től Magyar Nemzeti Filmarchívum) dokumentumfilm referense. Irodalmi és filmes tárgyú cikkei, kritikái többek között a Filmkultúra, a Filmvilág, az Életünk, a Népszava c. periodikákban jelentek meg. Munkatársa volt a Magyar Nemzeti Filmarchívum több kiadványának is (Filmévkönyv, MozgóKéptár, Magyar Rendezők Könyve stb.). Angolból és franciából fordít.

 

 

Börcsök Dóra
100 Kbyte

Börcsök Dóra

1976-ban született Budapesten.

Középiskolai tanulmányait a Kölcsey Ferenc Magyar-Francia Kéttannyelvű Gimnáziumban végezte.

Színháztörténész diplomát szerez a Veszprémi Egyetem színháztudomány szakán. Szakmai gyakorlóidejét a Radnóti Miklós Színházban, illetve az Élet és Irodalom c. újságnál tölti. Jelenleg az ELTE negyedéves filmelmélet szakos hallgatója.

1998-tól másfél évig a Bárka Hajónapló Műhely színikritikusi iskolájának növendéke.

2002-ben a Közép-Európai Kulturális Intézet színházi referense.

Rendezőasszissztensként Valló Péter, Szigethy Gábor, Karinthy Márton munkatársa.

Publikációi 2000-től a Zsöllye, Criticai Lapok, Élet és Irodalom, Kritika hasábjain jelennek meg.

A Königsberg-alapítvány „Albert Camus” esszéíró pályázatának első helyezettje.

A Filmkultúra „Á la recherche…” pályázatának harmadik díjazottja.

 

 
 

Büki Mátyás

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó tagja. 1976-ban szerzett diplomát a Zeneakadémián hegedű szakon. Filmközelbe az ELTE Amatőr Filmklubjában a Szirtes András - Sólyom András- Papp Imre trióhoz fűződő barátsága révén került. Filmjeikhez szerzett filmzenét, s ő írta a Lenz című Szirtes András-film (1986) irodalmi forgatókönyvét. Az utóbbi időben zenei szempontú filmelemzésekkel is foglalkozik.

 

 
 

Csantavéri Júlia

1953. január 18-án születtem Budapesten.
1976-ban szereztem magyar – olasz középiskolai tanári diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
Dolgoztam a MAFILM-nél, tanítottam több általános iskolában, voltam könyvtáros a Külkereskedelmi Főiskolán.
1981-től 88-ig kézirat előkészítőként dolgoztam a Móra Ferenc Könyvkiadóban.
1981-től publikálok filmes tárgyú írásokat és szakfordításokat.
Tagja vagyok a MUOSZ filmkritikusi szakosztályának.
1988-tól 2000-ig, előbb külsősként, majd rendes állományban az MTV Filmfőszerkesztőségén az olasz, spanyol, portugál, latin-amerikai játék- és tévéfilmeket szerkesztettem, tematikus sorozatokat állítottam össze.
1994-ben részt vettem az európai film népszerűsítésére létrehozott Biciklitolvaj című filmes folyóirat alapításában, amelyet 1997-ig szerkesztettem.
1999 óta megbízott előadóként filmtörténetet tanítok az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filmelmélet – Filmtörténet szakán.
2000. júniusától szerkesztem a Magyar Nemzeti Filmarchívum Internetes lapját, a Filmkultúrát.
2002 és 2003 között szerkesztő-dramaturgként dolgoztam a Focus Film által gyártott dokumentumfilm sorozat, A történelem rejtett oldala epizódjainak létrehozásában.
Nyelvtudás: olasz, spanyol, angol
2004. március 12.

Fontosabb publikációim
A csend és a mű (Könyvek Pier Paolo Pasoliniről) Filmvilág 1981/5
Álom valamiről (Pasolini rendezői portréja) Filmvilág 1988/8
Aranymari-Szurokmari (Margharete Von Trotta: Józan őrület) Filmkultúra 1985 / 8
"A te hited szerint" (Pier Paolo Pasolini: Máté Evangéliuma) Filmku1túra 1986 / 3
"A nő egy kedves, de fantasztikus állat " (Marco Ferreri: Az utolsó asszony) Filmkultúra 1989 / 3
„Fekete fény” (Pier Paolo Pasolini a halálról) Filmkultúra 1989 / 2
A démonok ellenében (Umberto Ecóról) Filmkultúra 1992 / 6
Szélfútta sivatagok képei (A sivatag képe és képzete Pasolini műveiben) Pannonhalmi Szemle 1999 / 3
Férfiak városa. Jafar Panahi portréja (in: Filmrendezőportrék, Osiris 200.)

Fontosabb fordítások
Pier Paolo Pasolini: Az evangélium tanítása Filmkultúra 1986/3
Giuseppe De Santis: Az én „Megszállottságom” Filmvilág 1986 / 7
Pier Paolo Pasolini: A népszerűtlen mozi Filmvilág 1986/9
Antonioni írásai (in: Antonioni, Osiris 1998)

 

 
 

Csillag Márton

Budapesten született, 1978. február 23-án
Érettségi: Lovassy László Gimnázium, Veszprém
Jelenleg a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem politológus-közgazdász végzős hallgatója
2000. augusztusa óta foglalkozik újságírással az elektronikus és nyomtatott sajtóban
2001. február – a Filmtett szerzője
2001. március – 2002. március: Internetto, gazdaság és politika rovat – hírszerkesztő-újságíró
2003. január – 2003. május: a Cinematrix című televízió műsor szerkesztője
Rendszeresen publikál a Pesti Est kiadványaiban, a sziget.hu-n és a Filmvilágban

 

 
 

Cs. Kádár Péter

Budapesten született 1953-ban. 1976-ban szerzett villamosmérnöki oklevelet a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1978 óta dolgozik a Magyar Rádióban, 2000-ig hangmérnökként, majd az internet szerkesztőségben szerkesztőként, jelenleg oktatási főelőadóként.
1981-től 1997-ig szerkesztő-riportere volt a Hi-Figyelő című ismeretterjesztő műsornak, 1989-ben, 91-ben, 1991-ben és 1995-ben egésznapos műsor, „A hangzáskultúra napja” felelős szerkesztője volt.
1992-ben alapító főszerkesztője lett a budapesti FIKSZ Rádiónak, amely – a frekvenciaengedély megszerzéséig – kalózkodott, ideiglenes adásokat sugárzott, vagy, ha úgy hozta a sors,a 18-as villamost felhasználva szolgáltatott műsort. A FIKSZ Rádió jelenleg vasárnaptól szerdáig sugároz a 98 MHz-en, de interneten folyamatosan két műsora is vehető.
1994-ben részt vett a médiatörvény előkészítésében, 1997-2000. között az ORTT elnökének tanácsadója.
Főbb publikációi: Kvadrofónia (cikksorozat, Rádiótechnika 1978-1980), Amatőrfilm hangosítás (könyv, Műszaki Könyvkiadó 1980.), Diszkónika – a diszkó és a rockzene technikája (könyv, Ifjúsági Lap- és könyvkiadó vállalat 1984.), Műsorszóró rádiózás (cikksorozat, Rádiótechnika 1996 -1999), Közösségi Rádiózás (tankönyv, Magyar Rádió 2004.), Internet és rádiózás (tankönyv, Magyar Rádió 2004.).
Díjak: 1988., 1989., 1995.: A Magyar Rádió elnökének nívódija; 1997. Az év szerzője, a Rádiótechnika díja
Részletes információk: http://cskadar.fw.hu

 

 

Darab Ágnes Zsuzsa
Darab Ágnes Zsuzsa
28 Kbyte

Darab Ágnes Zsuzsa

Budapesten születtem 1981. 01. 27-én.

1998-ban érettségiztem egy hároméves alapítványi gimnáziumban, ezért 17 évesen kezdtem az ELTE magyar szakát, ahol 2004-ben szereztem diplomát – diplomadolgozatom témája: Az akarat nélkül való asszonyember, avagy Fanni hagyományai feminista olvasatban. 2003-ban angol nyelvtanári szakon végeztem. Műfordítás kurzust is végeztem ugyanitt.

Igazából mióta az eszemet tudom, rajzolok – korábban divattervező akartam lenni, ezt azóta már feladtam, de a vizuális fixáció maradt: még ma is intenzíven rajzolok.

Az egyetemen kedvet kaptam a klasszikus science fiction novellák fordítására, de bármilyen régebbi vagy kortárs angol nyelvű műnek nekiállok, aminek a témája megfog. Sajnos még nem kaptam igazi megbízást egy angol nyelvű mű magyarra ültetésére, így csak hobbiból fordítok.

Ezenkívül az ezotéria is a hobbijaim közé tartozik, remélem, ezt itt bevallhatom, gyakorló wicca vagyok.

Jelenleg angolt tanítok egy nyelviskolában, illetve cikkeket publikálok.

e-mail: hellebore@citromail.hu

 

 

Deák-Sárosi László

Székelyudvarhelyen született 1969-ben. 1990 óta él Budapesten, 2002. szeptembere óta az ELTE BTK filmelmélet és filmtörténet-magyar szakos hallgatója. Egy évig matematikát hallgatott a Temesvári Tudományegyetem, klasszikus gitározást a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és Luxemburgváros Konzervatóriumában tanult. Elvégzett két forgatókönyvírói tanfolyamot. 1997 óta tagja a József Attila Kör Irodalmi Egyesületnek (JAK), 1998, óta a Magyar Írószövetségnek, 1999-tól a Hazanéző című erdélyi irodalmi-kulturális lap szerkesztőbizottságának.

Főbb publikációi (versek, novellák, interjúk) a következő lapokban olvashatók: Helikon (Fiatalok Antológiája), Kolozsvár, 1989/1990; Népújság/Múzsa, Marosvásárhely; Hazanéző, Korond; Szabadság/Tetőn, Kolozsvár; Sárkányfű, Budapest; Symposion, Újvidék (Novi Sad); Korunk, Kolozsvár; Somogy, Kaposvár; Magyar Napló, Budapest; Lyukasóra, Budapest; Bárka, Békéscsaba.; Napút, Budapest; Pesti Bölcsész Újság, Budapest, Dunatükör, Budapest; Parnasszus, Budapest. Interneten 1999-től: válogatott versei illetve a KÖNYV A ZENÉRŐL-ben megjelent módszerének összefoglalója. http://www.mek.iif.hu. Ezenkívül megjelent három önálló verseskötete, két zeneelméleti tanulmánykötete, egy klasszikuszenei CD-je.

Díjak: 1997: MSZSZ Irka-Iroda alkotói ösztöndíja – irodalmi; 2001: "Sundance" nemzetközi filmforgatókönvírói pályázat: A világ sarka a legjobb hat mű között; 2001/2002: A Sunnyfilm tévéfilm-forgatókönyvírói pályázata: az Egy lyukas garasért a legjobb húsz mű között; 2002: Az Aquincumi Múzeum különdíja – V. Aquincumi Költőverseny; 2004: A Katapultfilm különdíja – forgatókönyvírói (szinopszis-) pályázat; 2004: A Filmkultúra kritikaíró pályázatának első díja.

 

e-mail: deaksl@freemail.hu

Dobolán Kati
Dobolán Kati
228 Kbyte

Dobolán Kati

Az ELTÉ-n végzett magyar-esztétika szakon. 2001-ben esztétikatörténeti témából szerzett PhD-t.
2001-től a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít irodalomtörténeti, illetve filmtörténeti tárgyakat.
2006-tól egy új szabad művészeti iskolában, az Impro studióban is tanít filmtörténetet.
Filmtárgyú írásai 2001-től a Filmtettben, 2004-től a Filmkultúrában, 2005-től pedig a Filmvilágban jelennek meg. Filmes témában mint olasz fordító is szívesen működik.

 

 

Dorogman Hédi
Dorogman Hédi
48 Kbyte

Dorogman Hédi

1980. október 28-án látta meg a napvilágot, Budapesten, bölcsész szülők gyermekeként. Gimnáziumi tanulmányait követően jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára, illetve a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média Intézetébe, kommunikáció szakra. Ez utóbbi helyre nyert felvételt, ám tanulmányait már az első év folyamán megszakította.
Éveken át tanult énekelni, és ez irányú ambícióit a mai napig nem adta fel.
2001-ben részt vett a Hukkle előkészítési munkálataiban, dolgozott a Felhőc Produkciónak, és azóta is számos más területet próbál ki.
2002-től az egri Eszterházy Károly Főiskola művelődésszervező szakos hallgatója, filmes szakirányon. Jelenleg a Magyar Televízió egyik külső gyártású produkciójának riportere.
Írásai a 2003-as Budapesti Őszi Fesztivál honlapján, illetve a Filmkultúrában jelentek meg.

 

 

Dragon Zoltán
Dragon Zoltán

Dragon Zoltán

1975-ben született Makón, 2000-ben végezett a Szegedi Tudományegyetem angol-amerikanisztika szakán, ahol mindkét szakdolgozatát filmes témából írta. 1998-ban az angliai The University of Hull amerikanisztika szakán film adaptációs specializációval töltött egy szemesztert, majd a Közép-Európai Egyetem Gender szakára nyert felvételt, ahol Szabó István életművével kezdett foglalkozni. Később ez a kutatás adta az alapját az Open University (Egyesült Királyság) és a CEU Master of Philosophy (MPhil) kutatói fokozatára benyújtott disszertációjának (az MPhil címet 2005-ben kapta meg). Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézetében tart kurzusokat filmelmélet, amerikai filmtörténet, filmadaptáció és vizuális kultúra témakörben. Kutatási területe: pszichoanalízis és film, az amerikai film, filmadaptáció, vizuális és digitális kultúra. 2006-ban jelent meg a Cambridge Scholars Press gondozásában The Spectral Body: Aspects of the Cinematic Oeuvre of István Szabó című könyve, jelenleg Cristian Rékával közösen írja az Encounters of the Filmic Kind: A Guidebook to Film Theories című könyvét. További írásai a Filmkultúra, a Filmtett, a Metropolis, a The Anachronist és a VLNA (Szlovákia) folyóiratokban jelentek meg.

 

honlap: http://members.chello.hu/ dragon.zoltan
e-mail: zoltandragon@fastmail.fm
 

Farkas György

1971-ben született Budapesten.

Gyerekkorom óta foglalkoztatja az írás. Versei tematikus antológiákban jelentek meg. Közel egy évtizede a reklámszakmában dolgozik mint szövegíró.

Filmes orientációjában alapvető szerepe volt Perlaki Tamás filmklubjainak.

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán végzett Művelődésszervező szakon, Mozgóképkultúra- és médiaismeret szakirányon a Murai-testvérek szárnyai alatt.

„A gyereklány, mint a vágy tárgya a filmtörténetben” címmel készítette el szakdolgozatát.

 

 
 

Fazekas Eszter

1960-ban született Budapesten. 1983-ban, az ELTE BTK magyar-könyvtár-esztétika szakán végzett. A Budapestfilm, majd a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa, a magyar játékfilm szocialista időszakának archivátora, a filmfelújításokkal foglalkozó szakreferense, a MozgóKéptár CD-ROM sorozatának egyik szaklektora, a Magyar Rendezők Könyve közreműködője. 1982 óta publikál a Filmkultúrában, a Metropolisban, a Filmvilágban és más folyóiratokban. 2000-ben A fény festője címmel kötete jelent meg Koltai Lajos operatőrről (Csala Károllyal).

 

e-mail: efazek@hotmail.com

Féjja Sándor
Féjja Sándor
316 Kbyte

Féjja Sándor

Filmkutató. Budapesten született, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Filmlaboránsi és fényképészi szakmunkásbizonyítványt szerzett. Egyetemi tanulmányait az ELTE BTK klinikus pszichológusi szakán végezte, Mérei Ferenc tanítványa volt; s közben művészettörténeti, esztétika és filmmel kapcsolatos szaktárgyakkal is foglalkozott. Diplomamunkája: Patopszichológiai megnyilvánulások a filmművészetben. Éveken át tevékenykedett a hazai amatőrfilmes mozgalomban (előadások, szakcikkek írása, zsűrizések). Pályáját a MAFILM-nél kezdte, volt világosító, laboráns, segédoperatőr, állófotós. A filmgyár laboratóriumából a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdióhoz került filmraktárosnak, majd a IV. játékfilmstúdióhoz dramaturgnak. 1972 és 1976 között a filmgyár pszichológusaként gyakorlati feladatokat végzett. Filmpszichológiai kutatásokkal - közönséghatás, filmhatás tárgykörében - a Magyar Filmtudományi Intézet megbízásából kezdett el foglalkozni, melynek tudományos munkatársa lett. Tagja volt itt a filmszociológiai kutatócsoportnak, ezzel egyidejűleg a Fővárosi Moziüzemi Vállalat elméleti és módszertani osztályát vezette. Számos publikációjában közelítette meg, vizsgálja az animációs film egyetemes és magyar történetét. A filmpszichológia c. tantárgy óraadója volt a Színház- és Filmművészeti s az Eszterházy Tanárképző Főiskolán, egyetemes animációtörténeti kurzusokat vezetett, tart a Magyar Iparművészeti Egyetemen; filmklubokat vezet. A Teleschola tévéiskolán a filmtörténet tanára. Munkatársa a Magyar Nemzeti Filmarchívumban készülő filmlexikonnak. Tagja a Magyar Pszichológiai Társaságnak és az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesületnek. A Pannon Animáció Alapítvány elnöke. 2000-től egyéni vállalkozó (oktat, publikál, film- és fotótárgyú szaklektori munkát végez). Tanulmányai között jegyzi: A "Fényes szelek" attitűd és identifikációs vizsgálata (1971), Kegyetlenség, erőszak, félelem. A Jancsó-filmek lélektanához (1972), A Ludas Matyi c. animációs és élőszereplős film konfrontációs hatásvizsgálata (1979), A tízenévesek filmbefogadói magatartásáról (1982). Önálló művei sorában szerepel továbbá: Film és közönség (1975), Fotóművészet és pszichológia (1975), Walt Disney (1978), Illés György (1978), 15 filmlecke (1982), Az amatőrfilmről (1982), Gyermekfilmklub (1984), A filmbeli személyiség - Filmpszichológia például így (1989), Holnap nyolcéves leszek. Az egész estés filmanimációról (1994).

 

e-mail: fejjas@t-email.hu
 

Forgács Iván

1958. jún. 28-án született Budapesten.
1983-ban szerzett magyar-orosz szakos tanári diplomát az ELTE-n, s magyar-orosz szakfordítói képesítést az egyetem Fordító- és Tolmácsképző tanfolyamán.
1984-től a Magyar Filmintézet (jelenleg: Magyar Nemzeti Filmarchívum) munkatársa.
1990-1992-ben az intézet Tudományos Csoportját vezette.
1993 és 1995 között a Filmkultúra főszerkesztője. Alapító főszerkesztője a Moveast című kelet-európai, angol nyelvű filmes folyóiratnak, alapítója és jelenleg munkatársa a Filmspirál című periodikának.
Írásaiban a kelet-európai filmművészettel foglalkozik, melynek hazai népszerűsítésében is folyamatosan részt vesz. 1997-ben dokumentumfilmet készített a magyar film helyzetéről A mi filmünk tovább forog címmel.
Publikációi a Filmkultúrában, a Filmvilág ban, a Moveastben jelentek meg, dolgozott a MozgóKéptár CD-ROM-ba, az 1995-ben megjelent Filmlexikonba, a Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor szerkesztette Jelbeszéd az életünk című kötetbe.

 

e-mail: forgachivan@hotmail.com
 

Gelencsér Gábor

1961-ben született Budapesten

Tanulmányait az ELTE ÁITFK magyar–történelem, majd az ELTE BTK esztétika szakán végezte; ugyanitt PhD fokozatot szerzett.
A Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa volt; a Pannonhalmi Szemle és a Filmvilág szerkesztője; tanított az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen; jelenleg az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiatudományi Intézetének adjunktusa
Publikációi a Filmkultúra, a Filmvilág, a Metropolis, a Pannonhalmi Szemle, a Holmi, a Liget, a Balkon, a Vigilia, a Műhely, a Filmtett, az Iskolakultúra című folyóiratokban jelentek meg; több filmes kiadvány szerkesztője; önálló kötete: A Titanic zenekara. Stílusok és irányzatok a hetvenes évek magyar filmművészetében. Budapest, Osiris, 2002.

 

e-mail: gelen@filmvilag.hu
 

Győri Zsolt

Debrecenben született 1974. április 4-én. Angol (Brit irodalom és kultúra) szakos diplomáját 1997-ben szerezte meg, filozófia a tanulmányait a rákövetkező évben fejezte be a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Jelenleg is itt, a „Brit Irodalom és Civilizáció” doktori programjában végzi tanulmányait. A magyar közoktatás minden szintjén (alap, közép, felső) és képzési formájában (nappali, levelező, távoktatás) jelen van vagy volt (talán lesz?). Irodalmi és filmes tárgyú írásai, fordításai a Filmtett, a Filmkultúra, a HJEAS, a Filológiai Közlöny és a Metropolis folyóirataiban és különféle hazai és külföldi antológiákban jelentek meg. Jelenleg egy brit filmtörténeti antológia írásán-szerkesztésén ügyködik.

 

 
 

Horeczky Krisztina

Budapesten született, 1971 augusztus 23-án.
Érettségi: Gömb utcai Közgazdasági Szakközépiskola
Újságírói tanulmányok: Magyar Hírlap Újságíró Stúdió, kulturális újságírás: 1994-től
Felsőfokú végzettség: Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, művelődésszervező-klasszikus és modern színháztörténet
Publikációk
1994. október - 1995. július: Magyar Hírlap, kulturális rovat - külsős munkatárs
1995. július - 1998. október: Magyar Nemzet, kulturális rovat - külsős munkatárs
1998-tól jelentek meg interjúi a Magyar Narancs kulturális rovatában, ezen kívül publikált az Élet és Irodalomban.
2000. január - 2001. október: Galenus Lap- és Könyvkiadó Kft. olvasószerkesztője (gyógyszerészi, gyógyszerész szakasszisztensi szakfolyóiratok, szaklapok, Patika Magazin, Egészségünk A-Z-ig, Czeizel Endre Költők és gének c. könyvének olvasószerkesztői munkája.)
Rendszeresen publikál a Mozivadász.hu-n, a Filmtettben, Filmkultúrában.

 

e-mail: cseburaska@axelero.hu
 

Hollósi Laura

1972-ben született Szalontán, Romániában.
Egyetemek: 1990/1995 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia, angol-magyar szak,
1996/1998 Southwest Texas State University, San Marcos, Texas, USA, mesterfokozat angol irodalomból,
2000/2001 Közép-Európai Egyetem, Budapest, mesterfokozat (Társadalmi nem és kultúra szak).
Egyetemi szakdolgozatok: Susan Seidelman filmjeiről, majd Mészáros Mártáról írtam a mesterfokozati szakdolgozataimat.
Főleg a feminista filmelméletek és a rendezőnők alkotásai érdekelnek és foglalkoztatnak.
Jelenleg angoltanárként tanítok a Hunfalvy János Szakközépiskolában, Budapesten.

 

e-mail: lhollosi@hotmail.com

Dr. Kiss Gabriella
Dr. Kiss Gabriella
23 Kbyte

Dr. Kiss Gabriella

1979 óta dolgozik a filmszakmában, a Mafilm IV. osztályán kezdte. 1980-tól az ELTE Állami- és Jogtudományi Karán, valamint az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult – az utóbbin esztétikát és filmelméletet. Közben a MOVI Híradó- és Dokumentumfilm osztályán dolgozott.
1985-ben diplomát szerzett, és szerkesztő dramaturg lett, majd híradó riport, egytémás híradó és világmagazin rendezése után lett rendező. Közben folyóiratoknak készített interjúkat.
1990-ben a MOVI-ból a Mafilm Profilm Stúdióba megy át, majd 1994-ben jelenlegi munkahelyére, a Mafilm Média Centerhez.
Azóta készített dokumentumfilmeket, portréfilmeket, és közel 20 táncfilmet. A Bolerót, a Magyar Táncpanoráma 97-et és az Interfolk 96-ot beválasztották az 1998-as budapesti Euréka rendezvényre.
XX. századi sámán című filmje a Magyar Táncművészetért alapítvány égisze alatt készült el, s a 2001-es Magyar Filmszemle kategóriadíját nyerte el.

 

 
 

Kóti Katalin

1976. június 8-án született Berettyóújfaluban (Makk Károly szülővárosában). Általános és középiskolai (Arany János Gimnázium és Szakközépiskola, aminek rövid ideig Sára Sándor is tanulója volt) tanulmányait szintén Berettyóújfaluban végezte. 2000-ben végez a Debreceni Egyetem angol-francia szakán, ahol az Angol Színház Specializációt is elvégezte. 2006-ban szerez médiatanári diplomát a Debreceni Egyetem Mozgókép- és médiakultúra szakirányú továbbképzési szakán. Szakdolgozatát Jeunet meséi címmel Jean-Pierre Jeunet filmjeiből írta. Jelenleg a DRK Dóczy Gimnáziumában tanít angolt, franciát, és mozgókép és médiaismeretet.

 

 

Kovács Adrien
Kovács Adrien
188 Kbyte

Kovács Adrien, szerkesztő

1967-ben született Mosonmagyaróváron. Az ELTE Bölcsészkarán tanult magyar-történelem, majd magyar-svéd szakon, 1991-ben diplomázott. Négy évig magyar nyelvet oktatott a Berlitz New York-i iskoláiban. A Magyar Nemzeti Filmarchívumban 1996. októberétől dolgozik a Filmkultúra Online szerkesztőjeként. Cikkei és interjúi jelentek meg a Filmkultúrában, részt vett a Magyar Filmográfia szerkesztésében. Két gyermeke büszke édesanyja.

 

e-mail: kovacs.adrien@ella.hu
 

Königer Miklós

1943 február 20-án született Budapesten. A hatvanas években pantomimet tanult Regős Pálnál és a Commedia XX pantomimegyüttes tagja volt. Többször vállalt vendégfellépéseket német színpadokon, majd elvégzett egy 2 éves tánc-szakírói tanfolyamot, melyet a Maácz László, a Táncművészet főszerkesztője indított. 1979 óta Berlinben él, kb. 40 filmszerepet játszott el magyar és német filmekben. Az elmúlt másfél évtizedben fő kutatási területe: magyar filmszínészek a weimari köztársaságban. Ezekből az anyagokból állít össze rendszeresen kiállításokat Berlinben, Bécsben és Budapesten.

Interjú vele: "...A korszak többet jelent nekem, mint bármi, amit egész életemben csináltam..."

 

 
 

Lencsó László

Újpesten született, 1947. augusztus 11-én.

A Szombathelyi Tanárképző Főiskola népművelés-könyvtár szakán szerzett diplomát 1972-ben, majd 1974-ben elvégezte az ELTE könyvtár szakát is.
Munkahelyei: 1965-75: Magyar Nemzeti Galéria, 1975-87: a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítási csoportjának vezetője, 1981-82: a Művészeti Tár osztályvezetője, a Közművelődési Osztály vezetője és szakfelügyelő. 1987-1990: Országos Széchenyi Könyvtár, 1990-91: Pallas Lapkiadó – Magyar Napló, 1991-92: DMB&B Kft., 1992-2000: Magyar Filmintézet.
Muzeológus, kiállítások rendezője, tervezője, forgatókönyvírója, kivitelezője, irányítója. A Huszárik Breviáriuma című kötet szerkesztője (1990). Az Örökmozgó kiállításainak rendezője.

 

 
 

Lendvai Erzsi

Örkényben született
1971-ben. szerzett diplomát az ELTE magyar szakán. 1972-ben került a Magyar Filmtudományi Intézetbe (1985-től a Magyar Filmintézet, 2000 óta a Magyar Nemzeti Filmarchívum jogelődje), ahol a magyar és a külföldi játékfilmek archivátora. Ezen kívül filmklubvetítések vitavezetésében, magyar filmes kiadványok, többek között az 1979-től meginduló Filmévkönyv játékfilmes vonatkozású anyagának elkészítésében, és az ötévente megjelenő játékfilm filmográfiák összeállításában vett részt.
1985-től dokumentumfilmes területen dolgozik mindaddig, amíg innen ki nem válik az animáció mint fikciós film. Már korábban jó kapcsolatokat ápol a Pannónia Filmstúdióval, mint anno az ország egyetlen állami animációsfilm gyártójával. Részt vett az ottani animációs filmek szakkatalógusának kiépítésében, s az 1988-ban megjelent Animációsfilm-katalógus kiadvány szerkesztésében. 1998 óta az animációs filmek archivátora és szakreferense a Magyar Nemzeti Filmarchívumban.

 

 

Löwensohn Enikő
Löwensohn Enikő
160 Kbyte

Löwensohn Enikő (1967, Budapest)

1991-ben végzett az ELTE magyar-történelem szakán. 1993 óta a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa, a német nyelvterület felelőse, az Örökmozgó német, osztrák és svájci filmheteinek és rendezvényeinek szervezője. 2000-től a Filmévkönyv, 2003-tól a Magyar Nemzeti Filmarchívum honlapjának (www.filmarchiv.hu) szerkesztője.

 

 
 

Marik Noémi

1972-ben született Budapesten.
Egyetemek: az ELTE BTK magyar és esztétika szakának végzős hallgatója.
Egyetemi szakdolgozatok: Császár István műveiről (magyar szak) és Szabó Ildikó filmművészetéről (esztétika szak).
1998-tól rendszeresen publikál különböző színházi folyóiratokban (Criticai Lapok, Zsöllye, Színház) és a Filmkultúrában. Ezenkívül jelentek meg írásaim a Fordulópont ban és a Család, gyermek, ifjúságban is.
2002-től MÚOSZ tag.

 

 

Mihály István
Mihály István
125 Kbyte

Mihály István

1963-ban született Bánffyhunyadon. A helybeli középiskolában érettségizett, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán volt magyar-angol szakos hallgató, 1988-ban szerezett diplomát. Rövid tanárkodás után a Fiatal Fórum című hetilap szerkesztője lett, s ezzel párhuzamosan a Kalotaszeg című kulturális havilap főszerkesztő-helyettese. 1993 novemberétől főállásban a Kolozsvári Területi Rádió szerkesztőjeként dolgozik. 1999-től doktorandus.
Írt esszét, tanulmányt, kritikát, recenziót, verset, publicisztikát, sőt három bűnügyi kisregényt is, ezek közől kettő kötetben is megjelent. (Egy ideig) rockzenével foglalkozott. Írásai a Korunk, A Hét, a Filmtett, a Jelenlét, a Helikon stb. hasábjain jelentek meg. Szerepelt a TÁRLAT című tanulmánykötetben (Kriterion, 1991.). Jelenleg elsősorban a populáris filmes (televíziós) és irodalmi műfajokkal, illetve ezek "elposztmodernesülésével", egyfajta inter- vagy multidiszciplináris ( műfajelméleti-szemiotikai-értékelméleti) megközelítés kidolgozásával foglalkozik.

 

e-mail: mihalyistvan@freemail.hu
 

Nemes Gyula

Az ELTE cseh-magyar-filmelmélet szakjain végzett, az ELTE szlavisztika doktorandusza. A prágai FAMU filmrendező szakán Chytilová, Němec és Vachek tanítványa. Írásai a Filmkultúrában, a Filmvilágban és a cseh Iluminacében jelentek meg. Filmjei: Papagáj (2001), A mulandóság gátja (2003). Jelenleg Egyetleneim című játékfilmjét készíti elő.

 

 
 

Novotny Katalin

1968-ban született Kaposváron. 1991-ben végezett az akkori JATÉ-n magyar-történelem szakon. Rövid próbálkozás a business világában (mérlegképes könyvelői oklevél, posztgraduális közgazdaságtudományi tanulmányok a SZTE-n, két évig nyelviskola működtetése), amíg rá nem jön, ez nem neki való.
Ahogy lehetősége adódik, részt vesz a drámapedagógiai képzésben; majd eljut oda, ami mindig a legjobban érdekelte: 2003/2004-ben elvégezi a média- és mozgóképtanári továbbképzést. Korábban már vezetett filmnéző kört és moziszakkört munkahelyén, a Deák Ferenc Gimnáziumban.
A filmek közül minden érdekli, ami reálisan szürreális, de mindenek fölött David Lynch, akinek a Mulholland drive című filmjéről írtam záródolgozatát. A másik szerelem a spanyol film – főleg és természetesen Almódovar.

 

 
 

Ozsda Erika

Harmadikos gimnázista voltam, amikor kiválasztottak az Adj Király katonát! című magyar film főszerepére. Néhány évig a Filmgyárban voltam színészgyakornok. Felvételiztem a Főiskola színész szakára is, de nem vettek fel. Addigra négy főszerepet eljátszottam. Az első film Cannes-ban díjat nyert. Végül dramaturg szakos lettem. Sok mindennel foglalkoztam már. Saját forgatókönyvem az Édes-bús bekerült a Sundance Alapítvány Kelet-európai Műhelyébe. Hadd szóljon című filmem I. díjat kapott a Kamera Hungária Televíziós Műsorok fesztiválján. A Publikum című kulturális műsor szerkesztő-műsorvezetője voltam. Sas Tamás Rosszfiúk című filmjének én voltam az egyik forgatókönyvírója. Interjúkat készítek, tévében műsorokat szerkesztek, de moderátorként, újság főszerkesztőjeként, műsorvezetőként vagy sajtósként is dolgozom.

 

e-mail: bozsda@invitel.hu
 

Palotai János

Filozófia-történelem szakot végzett az ELTE-n. Doktori disszertációját Kovács András filmjeiről írta. A műegyetemen filozófia és művészet tárgyat tanít, ill. filmes kurzusokat vezet. Az Iparművészeti Egyetemen vizuális kommunikációt és médiát, álló és mozgókép elemzést oktat. Írásai a Filmkultúrában, a Filmvilágban és a Balkonban jelennek meg.

 

 
 

Parádi Orsolya

1976. április 18-án született Budapesten.
2004-ben szerzett diplomát a SZTE BTK Kommunikáció szakán.
1999-től a reklámfilmgyártásban dolgozott, mint produkciós és rendezőasszisztens.
2003-tól a Beszélő című folyóirat szerkesztőségi titkára, majd lapmenedzsere, a folyóiratban megjelenő képregény-blokk ötletgazdája. Illusztrációi megjelentek a Beszélő tudományos rovatában, címlapillusztrációk: 2004/11., 2005/10.
2004-ben a Millenáris Parkban megrendezett Szamizdat-kiállítás munkatársa.
2005-ben a 12. Titanic Filmfesztivál sajtóreferense, majd a www.magyar.film.hu rovatvezetője.
Jelenleg az ELTE Mozgókép és Médiakultúra Szakirányú Továbbképzési Szak másodéves hallgatója. Publikációi megjelentek a Filmkultúrában, a Filmvilágban, a www.magyar.film.hu -n, és az EXIT-ben.

 

 
 

Polyák Levente

1979-ben született Budapesten. 1997-től építészeti, majd kulturális antropológiai, esztétikai és szociológiai tanulmányokat folytat. 2001-ben Isztambulban ragad, ahol utazási ügynök. Mindeközben egyre inkább a kortárs nagyváros különböző kérdései kezdik érdekelni, és munkáiban elkezd a városi környezet jelenségeinek különböző elemzésmódjaival kísérletezni. A Bercsényi Építész Szakkollégium és az Erasmus Kollégium tagja. 2003-tól szervezetével, a Lokál Egyesülettel különböző vitaesteket rendez, valamint a 2004-es Helyiérték című képzőművészeti lakáskiállítást. Részt vesz az MTA több városkutatásában, és tagja különféle nemzetközi városinformációs hálózatoknak. A 2005-ös év jelentős részét a párizsi Sorbonne hallgatójaként tölti. Rendszeresen publikál építészeti, társadalomtudományos és művészeti szaklapokban.

 

polyaklevente@gmail.com

Dr. Pónyai Györgyi
Dr. Pónyai Györgyi
174 Kbyte

dr. Pónyai Györgyi

1972-ben született Budapesten. 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Egyetemi tanársegéd, bõrgyógyász szakorvosként dolgozik, ebben a tárgykörben publikál is. 2001-ben diplomázott a Magyar Táncmûvészeti Fõiskola "táncelméleti szakíró" szakán. Évek óta rendszeresen ír kritikákat hazai és külföldi táncelõadásokról, vendégjátékokról és fesztiválokról. A Zene zene Tánc című folyóirat állandó munkatársa. Férjnél van, Panna lánya 2003. áprilisban született.

 

 
 

Potoczki Klára

1980-ban diplomázott az ELTE BTK magyar-szerbhorvát szakán. 1978-1992 között magyar irodalmat fordított szerbre. Azóta szerb, horvát, szlovén és makedón (mű)fordító és tolmács.

 

e-mail: k.potoczki@chello.hu
 

Pócsik Andrea

Született 1966-ban Hajdúszoboszlón. A magyar-orosz szakos diploma megszerzése után egy évet Londonban töltött, majd hazatérve nyelviskolában dolgozott. Közben érdeklődése a filmesztétika felé fordult, ezért elvégezte Esztergomban a két éves filmterjesztői kurzust . Még tanulmányai alatt sikeresen pályázott a Magyar Mozgókép Alapítvány Józsa Péter Ösztöndíjára, s így elkezdhette David Bordwell: Elbeszélés a játékfilmben című művének magyarra fordítását. (A könyv 1996-ban jelent meg a Magyar Filmintézet kiadásában, szerkesztette: Gelencsér Gábor) Ezután az Örökmozgó műsorosztályán dolgozott, a Filmintézetben. 1997-ben mozgókép-tanári képesítést szerzett. Jelenleg vidéken él, írásai, fordításai különböző filmes folyóiratokban jelennek meg.

 

e-mail: pocsik66@axelero.hu
  Pölöskey István

1965-ben született Győrben. Első diplomáját az esztergomi Vitéz János Főiskola művelődésszervező-filmterjesztő szakán szerezte. Ezután elvégezte az ELTE keretében szervezett mozgókép-tanár szakot, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola mozgóképelmélet szakát. 1987-től kezdett filmklubokat szervezni és VHS-en gyűjteni a televízióban bemutatott játékfilmeket. 1993-tól a győri Révai Miklós Gimnáziumban és a Hetényi Géza Humán Középiskolában tanítja óraadóként a Médiaismeret-Mozgóképkultúra tárgyat. 1997-től az MTV Filmfőszerkesztőségén dolgozott szerkesztőgyakornokként, majd filmszerkesztőként. 1998-tól a Műsorsajtó Iroda vezetője a Duna Televízióban.
2000-től folyamatosan jelennek meg DVD-filmekről szóló publikációi.

 

e-mail: poloskey_i@dunatv.hu
  Sági Krisztina

1974. december 9-én született Cegléden. 2001 óta a mezőkovácsházi Békés Megyei Hunyadi János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény középiskolai magyartanára, valamint az újságíró tagozat vezetője.
Tanulmányok: 2001-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara magyar-régi magyar irodalomelmélet szakán. 1999-ben szerezett diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola művelődésszervező-menedzser szakán. 1995-ben kapott újságíró oklevelet a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Jelenleg a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara II. évf. mozgóképkultúra és médiaismeret szakos hallgatója.
Egyéb szakmai tevékenységek: 2005-ben Balassi Bálint költészete címmel egy kiadványt állított össze. 1997 és 2000 között a bölcsészkari lap egyik rovatvezetője volt. 1996-ban Corvus-Kora Róbert A honfoglaló magyarok vadászatra indulnak című festményével foglalkozott egy nagyobb irásában.

 

 
  Ruprech Dániel

1986. április 20-án született Budapesten.
1992-2000 között a Gyermelyi Általános Iskola tanulója.
Az érettségit a budapesti Baár-Madas Református Gimnáziumban teszi le 2004-ben.
Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsész karának esztétika – filmelmélet és filmtörténet szakos, másodéves hallgatója.
2004 őszétől ír filmajánlókat az UnivPécs egyetemi lapnak kéthetente, valamint a Moziplussz.hu nevű internetes lapnak filmkritikákat. Interjúi is itt jellennek meg.
2003-ban egy novellája bekerül az Alterra Kiadó 2003-as antológiájába, mely elvileg az idei Könyvhéten fog megjelenni.
Első kisjátékfilmjét 2003-ban készíti a Mozgókép és Médiaismeret OKTV-re Szomjúság címmel, másodikat 2004-ben a Faludi Ferenc Akadémia által kiírt Áldozat pályázatra Ábrám címmel. 2005-ben a KUKA Robotics Hungária Ipari Kft. számára készített egy negyedórás promóciós filmet, valamint egy vizsgafilmet a pécsi ókeresztény temető feltárásáról.
2004-ben Bozóki Andrással és Seres Lászlóval szervez előadást az anarchizmus témájáról, 2005. decemberében pedig a Pécsett rendezett Pasolini emléknap szervezője Szemán Béla, Csantavéri Júlia, Bretter Zoltán, Rónaky Eszter és Stenczer Béla meghívottakkal a Res Publica Egyesület rendezésében.
Jelenleg egy képregényekről szóló előadáson és kiállításon dolgozik a Res Publica Egyesülettel, ill. egy kisjátékfilm forgatókönyvén.
Pécs, 2006. február 9.

 

 
  Sárosdy Judit

1954-ben született Budapesten. 1978-ban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott művészettörténet- spanyol szakon. Művészettörténészként fő kutatási területe a XX. századi latin-amerikai, főleg a kubai és mexikói festészet, illetve a kortárs magyar és ibér-amerikai képzőművészet. 1978-1995 között a Műcsarnok munkatársaként, majd mint független kurátor kb. 200 hazai és külföldi kiállítást szervezett, rendezett. Műkritikái, esszéi, kiállítás ajánlói 1989 óta jelennek különböző folyóiratokban (Új Művészet, Balkon, Galéria, Filmkultúra, Bonton, Dimenzió stb.), napi- és hetilapokban. A Galéria Művészeti Magazin alapító főszerkesztőjeként, majd a Bonton kolumnistájaként, illetve tanárként és előadóként a népszerű és nívós ismeretterjesztést tekinti fő feladatának. Több területen dolgozva, hazai és külföldi tapasztalatait kamatoztatva a kevésbé népszerű témákat, területeket igyekszik "felkarolni", népszerűsíteni. Jelenleg a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa.

 

e-mail: amapola@drotposta.hu

Selmeczi Bea
Selmeczi Bea
116 Kbyte

Selmeczi Bea

Született: Budapest, 1980. jan. 7.
Iskolái: Lauder Javne Gimnázium, Radnóti Miklós Gimnázium, ELTE BTK magyar-esztétika szak /idén végez/
Egyéb tanulmányai: zongora /6 évig/, színpadi tánc /6 éves korától/, hastánc /2 éve/, szabás-varrás /2 évig/
Egyéb: Puskin Galéria vezetése 2000-2003, Art du Monde Galéria kiállításszervezője 2001, ef Zámbó Happy Dead Band énekesnő - táncosnője, Képes Újság kulturális rovat, OTDK országos 7. helyezett esztétikából
Kutatási terület: Divattörténet - divatesztétika

 

e-mail: selmeczibea@freemail.hu
  Servando Ortoll

Servando Ortoll 1987-ben a Columbia Egyetemen szerzett nagydoktori fokozatot történeti szociológiából. Ortoll a nyugat-mexikói Colima történelmével kapcsolatos több kötet szerzője. Ösztöndíjat kapott a Rockefeller alapítványtól és a kanadai államtól, 2001-ben pedig a Fulbright Amerikai Politikatudományok Társaságánál dolgozott Washingtonban, Tom Dashle-el és John Kerryvel. Több egyetemen tanított: Mexikóban és a Waikato Egyetemen, valamint az Új-zélandi Canterbury Egyetemen. Servando Ortoll kutató a mexikói El Colegio de Sonorában Hermosillo City-ben. Jelenlegi kutatási témája Frida Kahlo és a Rockefeller alapítvány hatása a Mexikói humán- és társadalomtudományok fejlődésére.

 

 
 

Simonyi Balázs

1980. augusztus 19-én született Budapesten.
1998 szeptemberétől az ELTE BTK esztétika-magyar szakpárán, 2000 szeptemberétől az ELTE BTK filmelmélet-filmtörténet szakon is tanul.
1986 óta jár a Földessy Margit-féle kreativitást fejlesztő drámajáték-stúdióba, színházi társulatának állandó tagja, ahol dramaturgiai munkát is végez. 17 éve szinkronizál. . Gyerekszínészként gyakran filmezett, jelenleg portréfilmet forgat Gion Nándor íróról valamint dokumentumfilmet a vajdasági etnikumokról.
2002 nyarán tagja volt a NisiMasa európai uniós filmes szervezet rövidfilm-forgatókönyvíró pályázatának magyarországi négyes zsűrijének, ill. a surgeres-i European Film Festival forgatókönyvírói nemzetközi zsűrijében is részt vett.
2000 szeptembere óta negyedévente Kex és Tea névvel kortárs magyar irodalmi felolvasóesteket rendez alkotótársaival.
Muzikális alkat: 4 éve szaxofonozik, sőt koncertezik egy házibuli-zenekarral.

 

e-mail: simonyi.balazs@chello.hu
 

Sólyom Attila

1975-ben született Budapesten.
Egyetemek: 1995/2002 ELTE BTK magyar szak, jelenleg az ELTE BTK filozófia szakának negyedéves hallgatója.
Egyetemi szakdolgozat: Cholnoky László műveiről.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumának tanára.

 

 

Somogyi Lia
Somogyi Lia
7 Kbyte

Somogyi Lia

Budapest, 1935
végzettség: Pedagógiai Főiskola (könyvtáros szak)
nyelvtudás: francia, angol
munkahelyek: Magvető Könyvkiadó (1956-1959), Budapest Filmstúdió (1959-1964), Hungarofilm (1964-1987, részmunkaidőben: 1987-1991), Magyar Filmintézet (részmunkaidőben: 1987-1991)
publikációk: Filmkultúrában (interjúk)
szerkesztés: Hungarofilm Bulletin és annak kiadványai (Magyar filmrendezők 1948-1983, Magyar Filmoperatőrök 1988) (1978-1990), Filmévkönyv (társszerkesztés, ill. szerkesztés, 1989-1999)

 

 

Stőhr Lóránt
Stőhr Lóránt
175 Kbyte

Stőhr Lóránt

1974 május 13-án született Budapesten.
1999-ben matematika tanári diplomát szerzett az ELTE Természettudományi Karán.
2001-ben diplomázott mozgóképtudományi szakon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol jelenleg a Doctor of Liberal Arts (DLA) program hallgatója. 1997-től jelennek meg kritikái és tanulmányai különböző folyóiratokban és napilapokban. 1999 óta az Élet és Irodalom filmkritikusa.

 

e-mail: stohr@freemail.hu

Sulyok Máté
Sulyok Máté
40 Kbyte

Sulyok Máté, szerkesztő

1973-ban született Budapesten. Az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolán (1992-94) filmterjesztő és filmforgalmazó szaktanfolyamot végzett, majd egy évig járt a Budapest Média Intézetbe. Újságírói gyakornok volt a Népszabadság és a Petőfi Rádió szerkesztőségében. Kommunikációs szakember diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetemen (2000). Publikációi jelentek meg az Artitura, a Filmkultúra, a Filmvilág, az InfoRádió, a magyar.film.hu, a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdió, a Médiamix, a Népszabadság, a Szegedi Egyetem, a Szegedi Városi Televízió, a Világgazdaság nevű médiumokban.A Filmkultúra hírszerkesztője.

 

 
 

Szemerey Samu

Építész, diplomáját 2003-ban szerzi meg a BME Építészmérnöki karán. 1997 óta a Bercsényi Építész Szakkollégium tagja, ahol különféle programok, workshopok szervezője, résztvevője, előadója. Munkáiban és írásaiban az építészetet tágabb kontextusban vizsgálja; kiemelten foglalkoztatja a kortárs városi környezet és az azt alakító tényezők, az emberi test és a városi tér viszonyai, az identitások és az építészeti, vizuális környezet egymásra hatásai. Ehhez kapcsolódó főbb munkái: Bump into each other (köztéri installáció az Assocreation-nel), Szintvonal (land art installáció), Üres (fotókiállítás). A mozgókép és az építészet, Az építészeti fotóról c. tanulmányai a képkultúra és az építészet kölcsönhatásait vizsgálják, ill. e témában 2002-ben előadásokat tartott a BME Média és építészet c. kurzusán. A köztér és városi tér jelenkori értelmezéseit vizsgáló, folyamatban levő projektjei: Hatalom és tér (tanulmány), Balaton (komplex urbanisztikai vizsgálat és fejlesztési javaslatok, Asbóth Zsófival)

 

e-mail: smrsm@hotmail.com
 

Széphelyi Júlia

1982. január 26-án született Budapesten. A zenetagozatú általános iskola után a Vörösmarty Mihály Gimnázium humán tagozatán érettségizett.  2000-től az ELTE magyar szakos hallgatója, 2002-ben felvette a filmelmélet és filmtörténet szakot, továbbá végzi az egyetem kulturális menedzser-képző programját  Filmasszisztensként, mellékszereplőként  illetve statisztaként szerepelt magyar dokumentum- és játékfilmekben. A Filmkultúra kritikaíró pályázatának második helyezettje.

 

 
 

Szíjártó Imre

1962-ben született Sárváron. 1988-ban végzett a Debreceni Egyetem magyar-orosz-lengyel szakán. 1998-ig középiskolai tanárként dolgozott, majd a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Intézetének lektora volt. Jelenleg a DE Európai Tanulmányok Központjának munkatársa. Doktori dolgozatát a magyarországi mozgóképoktatás történetéből írta. Filmes cikkei a Filmkultúrában, a Filmvilágban, a MovEastben és a Metropolisban jelentek meg; irodalmi és pedagógiai lapokban is publikál.

 

 
 

Szilvási Endre

1976 január 4-én született Kiskunfélegyházán. 12 éves koráig ott is élt, de aztán a család mozgásirányával összhangban Makóra költözött. Gimnáziumi éveit a makói József Attila Gimnáziumban töltötte, melynek érdekessége, hogy József Attila, a költő is ebbe az intézménybe járt egy darabig, bár akkor még nem így hívták. Érettségi után Budapestre került, hogy elvégezze a JATE (később: Szegedi Tudományegyetem) – Budapest Média Intézet kommunikáció szakát és ezzel egyidejűleg megmártózzon a magyar médiavilág különböző mélységű és hőfokú medencéiben illetve pancsolóiban. Jelenleg a FIX.TV szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozik.

 

 
 

Szlaukó Katalin

1977-ben született Budapesten.
Hétéves cukrászati ismeretgyűjtés után, 2002-ben a Szent István Egyetem Jászberényi Tanítóképző Karán szerzett könyvtárosi diplomát.
Jelenleg a Veszprémi Egyetem színháztörténet szakának végzős hallgatója.
Publikációi a Filmkultúrában és az Örökmozgó Filmmúzeum havi programfüzetében jelentek meg.
Jelenleg a Magyar Nemzeti Filmarchívum videotár-vezetője.

 

 

Tamás Amaryllis
176 Kbyte

Tamás Amaryllis

1984 - 16. Magyar Játékfilmszemle - szakmai zsűri nívódíja az Átváltozás című (rendezők: Dárday István, Szalai Györgyi) filmben nyújtott színészi alakításáért (Wanda)

1986-tól publikál, ír, szerkeszt, fordít: Gyermekünk, Filmvilág, Magyar Narancs (Színház Rovat Vezetője 1992-1993), Amaro Drom, Cigányfúró (lapalapító, rovatvezető 1993-1998), Beszélő (1997), Horizon (angol-magyar), Jump, Premier, Dublin, www.filmkultura.hu/regi, artitura.hu, Dunatükör, Napi Gazdaság Kulturális Melléklet, film.hu, MÉDIAMIX (olvasó szerkesztő).

1992-1993 - az InterCom megbízásából filmkönyvfordítás: Marti Leimbach: Dying Young (A szerelem erejével), Robert Tine: Bodyguard (Több mint testőr)

1994 - kötet: 12 rendezői interjú a Filmszemle 25. születésnapjára (Filmunió)

1996 - kötet: 17 interjú Magyar filmesek a világban (Hungarians in Film) könyvbe (Filmunió)

1996 - versek a Jelek a szigetről című kötetbe (Alterra)

1998 - a MMKA Játékfilmes Szakkuratóriuma Without You című filmregényét egészestés játékfilmforgatókönyv kidolgozására javasolja (Hunnia Stúdió)

1999 - Harminc Magyar Játékfilmszemle-kötetbe 15 rendezői interjú

1999 június - London - Crossing the Bounderies-konferencián kiállítás fotografikáiból és angol nyelvű interjúiból

1999-től máig kiállítások Szegeden (Grand Café Mozi) és Budapesten (Cirkogejzír, Szindbád, Örökmozgó), Csillaghegyi – Derdák-vezette -- Banán Klubban, Csepelen: a Nagy Imre Művelődési Központban - fotográfiáiból, fotografikáiból. 2006 nyarán a Szindbád Mozi felkérésére annak galériáján: „Szindbád tekintetével” címmel, a JÖVŐ HÁZA meghívására annak Csiga Galériáján „Budapesti Képek, Szavak – Fényre és Árnyékra” címmel nyílt kiállítása.

2001-2002 – InfoRádió kulturális rovat, szerkesztő-riporter

Jelenleg egy Mezei Éva szinkronrendezőről 2006-ban megjelenő emlékköteten dolgozik.

 

 
 

Téri Gáspár

1977-ben született Budapesten. 1995-ben érettségizett a Kaffka Margit gimnáziumban.
A középiskola mellett rendszerszervezést és programozást tanult.
Érettségi után DTP-s operátorként dolgozott egy reklámgrafikai cégnél.
1999-től az egyik frekventált budapesti kávézó (Eckermann) dolgozója.
Másfél évet tanult a Szellemkép szabadiskolában videó szakon.
2001-től a Szárnyak Színházának tagja, mint játszó. Verkli című előadásuk 2002-ben, az Alternatív Színházi Szemlén alkotói díjat nyert.
2002-től a Magyar Iparművészeti Egyetem vizuális kommunikáció (fotó) szakos hallgatója.
(2004. február)

 

 
 

Tóth Barnabás

Született 1977 december 9-én Strasbourgban

Iskolák:
1995 Érettségi: Könyves Kálmán Gimnázium
1995-1998 Külkereskedelmi Főiskola angol-francia szak, reklám szakirány
1998-2003 Színház- és Filmművészeti Egyetem producer/rendező szak

Írói – rendezői filmek
1999 – Négy szimpla filmetűd a szerelem témájára
2000 – Szépkorúak (dokumentumfilm, müncheni és ljubljanai nemzetközi diákfilmfesztivál)
2000 – Az ember, akit kihagytak (rövdifilm, Banánhéj fesztivál - Ezüst Banán, OFF: legjobb áldokumentumfilm)
2000 – Kiss Feri tutira megy (rövidfilm, Filmszemle 2001 - információs program, OFF: fődíj, legjobb női szereplő díja, Pozsony, Lodz, Moszkva nemz. diákfilmfesztiválok)
2001 – A mi autónk (Filmszemle 2002 – információs program)
2002 – Szerelem meg hal (utómunka fázis)
2003 – Vonaton/On a train (koprodukcióban készülő)

Színész filmográfia:
1985 – Hülyeség nem akadály (Xantus János) – Andris
1988 – Eldorádó (Bereményi Géza) - Valkó Imi
1990 – Laurin (Robert Sigl) – Stefan
1990 – Legényanya (Garas Dezső) - kis Józsi
1993 – Gyerekgyilkosságok (Szabó Ildikó) - Balogh Zsolt
1998 – Shot through the heart (David Attwood) - Oroz

 

 
 

Traser Mária

Szegeden született. 1975-ben végzett a JATE magyar-francia szakán. 1975 óta dolgozik a Magyar Nemzeti Filmarchívumban, a francia nyelvterülethez tartozó filmek archivátora és szakreferense. Hosszú évek óta szerkeszt programokat az Örökmozgó Filmmúzeum műsoraihoz. 15 éve rendszeresen ír francia filmekhez magyarnyelvű felirat és szinkron -szöveget.

 

 
 

Ujhegyi Gyula

Született 1953-ban, Budapesten. A fényképész szakma megszerzése és a Filmművészeti Főiskola operatőri szakára való sikertelen felvételi után 18 évig a Magyar Filmlaboratórium munkatársa, ahol színes technikus és (1985-től) professzionális telecine berendezésen colorist. Jelenleg a Magyar Nemzeti Filmarchívum videó műhelyének egyik technikusa.
Filmszakmai és videótechnikai szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
Elsősorban technikai témájú írásai jelentek meg.

 

 

Urbán Mária
Urbán Mária
64 Kbyte

Urbán Mária, főszerkesztő

1977-ben végez az ELTE magyar-francia szakán. Színház- és Shakespeare-rajongása ellenére Jancsóból ír szakdolgozatot Szabó Balázshoz, nem színház-, hanem filmkritikus lesz. Hét évig szabadúszó nyelvtanár, felnőtteket tanít, s közben rendszeresen publikál a Kritikában, ritkábban a Táncművészetben, tánctörténeti és kortársi táncról szóló tanulmányokat fordít franciából és angolból.
1984-ben felveszik a Filmtudományi Intézetbe kutatónak, egy év múlva átkéri magát a Filmkultúrához.
1992-ben egy éves ösztöndíjjal kultúrpolitikát tanul Párizsban a dijoni egyetem kihelyezett tagozatán egy 15 fős nemzetközi csapatban.
1996-ban a Filmkultúra többi szerkesztőjével együtt - az összes társművészeti lapot évekkel megelőzve - megcsinálja az Interneten az első magyar kulturális szakfolyóiratot. Filmklubot vezet, tanfolyamokon, főiskolán, az ELTE-n is tanít.
Kollektív munkákban dolgozik legszívesebben, lexikonokban, a MozgóKépTár CD-ROM-ban, gyűjteményes kötetekben publikál.
Renoir, Tati és Truffaut munkamódszerének és szellemi örökségének híve.

 

e-mail: urban.maria@ella.hu

Varga Enikő
Varga Enikő
281 Kbyte

Varga Enikő

1976-ban születtem Marosvásárhelyen. A középiskolát Szentesen végeztem a dráma tagozat filmspecializációján. Az érettségi vizsgafilmemmel (M. leányai) az 1995-ös Diákfilmszemlén a zsűri díját nyertem el. Egyetemre a Pécsi Tudományegyetemre jártam, esztétika szakon és filmelmélet-filmtörténet specializáción diplomáztam 2002-ben. A diplomadolgozatomat a XVII. századi németalföldi festészetről írtam A dolgok látképe címmel. Ugyancsak 2002-ben Erasmus ösztöndíjjal Párizsban tanultam, majd filmelméleti és művészettörténeti órákat tartottam a Pécsi Tudományegyetem filmspecializációján és filmszakán.
2002 és 2005 között Pécsi Tudományegyetem a Színháztörténet specializáció és az Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója voltam.
Jelenleg Pécsett élek. Publikációim az Echoban, a Filmkultúrában, a Filmtettben, a Metropolisban és a Színházban jelentek meg.

 

 

Váró Kata
Váró Kata
151 Kbyte

Váró Kata Anna

Kecskeméten született, 1974. január 4-én.

1988-tól 1992-ig Debrecenben a Tóth Árpád Gimnáziumba járt, ott érettségizett 1992-ben. 1993-tól 1997-ig a KLTE BTK Angol nyelvtanári szakát végezte, 2000-től 2003-ig az ELTE BTK Mozgóképkultúra és Médiaismeret szakát.

1999-től angol nyelvtanár a Debreceni Egyetem Idegennyelvi Intézetben és a Debreceni Egyetem Európai Tanulmányok Központjában óraadó (fejezetek a brit film történetéből). Szakdolgozatai: 1997-ben: From Paper To Screen: The Phenomenon of Cinematic Adaptation - Novel, 2002-ben: Az Angol film a 80-as években: A Szoba Kilátással című film elemzése. Továbbképzések: 2001 és 2002: Nemzetközi Nyári Egyetem Film Festival Course az Edinburgh-i Egyetem szervezésében Írásai: 2002-től a Filmkultúra és 2004-től a Filmtett hasábjain jelennek meg.

Érdeklődési terület:

Elsősorban az angolszász filmművészet története és annak különböző irányzatai; a populáris kultúra és a tömegfilm kölcsönhatása; a kommerszfilmek a társadalom és a kultúra viszonyának a vizsgálata különös tekintettel az olyan jelenségekre mint a politikai korrektség és a multikulturalizmus az amerikai filmekben; irodalmi adaptációk; brit kultúrörökség-filmek vizsgálata különféle szempontokból: politikai és kulturális hátterük, irodalmi hátterük, elbeszélésmódjuk és a mise-en-scene szempontjából; az angol új hullám vívmányainak a továbbvitele a mai angol filmművészetbe; kulturális különbségek a filmek tükrében, a modern fogyasztói társadalom megjelenítése és annak kritikája; remakek; a legújabb technikai vívmányok, speciális effektusok használata illetve az elbeszélés és a cselekmény linearitásának, egyértelműségének szétzilálására tett kísérletek a mai amerikai filmekben; különböző műfajok továbbélése, változásai, keveredése. A brit filmtörténet, illetve mai brit film.

Hobbi: Olvasás (James Joyce Ulyssesétől Bret Easton Ellis Galmorámájáig szinte minden, külön nagy kedvencek a már előbb említett írókon kívül Margaret Duras, Jean Cocteau és Paul Auster). Filmfesztiválokon való részvétel és tudósítás, utazás.

 

 
 

Vincze Teréz

1971-ben született Tiszaföldváron.
Az ELTE magyar nyelv és irodalom, valamint esztétika szakán és mozgóképelmélet programján diplomázott.
Jelenleg ugyanitt az esztétika tanszék doktorandusz hallgatója.
1999-2002-ig az esztergomi Vitéz János Katolikus Tanítóképző Főiskola filmes specalizációján filmtörténetet, 2002 óta az ELTE Bölcsészettudományi Karán filmelmélet-történetet tanít.
1999 óta a Metropolis Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat szerkeszője.
Fontosabb publikációi a Literaturában, a Metropolisban, a JAK Könyvekben és a Pergő Képekben jelentek meg.

 

e-mail: terez@freemail.hu
 

Yasar Meral

Budapesten született 1960-ban.

Végzettség:
Designer; Magyar Iparművészeti Főiskola; mester fokozatú formatervezői diploma (master degree)
A Bachman Építész Stúdió designstúdiójának vezetője.

Idegen nyelvek: német (felsőfokú nyelvvizsga), angol (középfokon), orosz (középfokon)

Ösztöndíj:
1989 - 1991. Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj

Díjak:
1989. I. Nemzetközi Mintatriennálé / 3. díj
1990. Szombathelyi Fali és Tértextil Biennálé / Művészeti Alap különdíja
1997. International Design, New York - Annual Design Review / Könyv és grafika kategóriában különdíj
2004. A cannes-i MIDEM-en a BMC kiadó 2003–2004-es CD-kiadványai kivitelével nagydíjat nyert.

Szoftverismeretek:
- QuarkExpress
- Adobe Photoshop
- Adobe Illustrator
- Freehand
- Dreamweaver
- Macromedia Flash + Action script


Fontosabb munkák:

1993–...; Magyar Nemzeti Filmarchívum; nyomtatott és elektronikus kiadványok; artdirection, design.
- Filmkultúra (1993–1996)
- Filmkultúra-online (1996–...)
- Filmarchívum website-ja (1999–...)
- MozgóKépTár CD-ROM sorozat (1996–...)
- Filmspirál, Moveast (1993–1995)

1994–1997. ABCD, Az IDG-Hungary elektronikus periodikája; artdirection, design.

1994–1996.; Bachman Gábor: "THE ARCHITECTURE OF NOTHING / A SEMMI ÉPÍTÉSZETE" c. kiállításának kommunikációs design-ja (Bachman Gábor artdirektori vezetése alatt); VI. Nemzetközi Velencei Építészeti Biennálé, 1996.
A kiállításra készült könyv az évente megrendezésre kerülő "International Design, Annual Design Review 1997." design versenyén különdíjat nyert!

1997–1998.; GRAPHISOFT - CD-ROM projekt; artdirection, design.

1997–1999.; MATÁV - web-projekt; artdirection, design.

1997–...; "BACHMAN GÁBOR ÉPÍTÉSZ" website; design.

1998–... Az 1956-os Magyar Forradalom Kutatói Intézete; Hidegháború Kutató Intézet; Történeti Hivatal - multimédia (CD-ROM, web) projektek; artdirection, design

1999–2002; ONYF (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság) az intézmény arculati designja, kiadványainak designja.

2000–...; BMC (Budapest Music Center) Zenei Kiadó; CD-boritók; design (Bachman Gábor artdirektori munkája alapján). A kiadó 2004-ben nagydíjat nyert a cannes-i MIDEM-en a CD-k megjelenésével.

2001.; EUI Budapest (Europa Institut Budapest) - web-projekt; artdirection, design

2002–...; Krasznahorkai László website-ja; artdirection, design

2003–... ; Ifj. Kurtág György website-ja; artdirection; design

2003–...; 1956-os Intézet e-projektje: "Magyarország a 60-as években"; artdirection, design

2003–... CIPEA (Chinese International Architectural Practical Exhibition) - Nanjing, Kína; Bachman Gábor építészeti projektjében; design.

 

 
 

Zsizsmann Erika

1984-ben született, Kolozsváron. Ugyanitt érettségizett 2003-ban, a Báthory István Elméleti Líceumban. Jelenleg a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, fotóművészet, média szakán harmadéves hallgató. 2005. október 1. és november 15. között, részképzésen vett részt a Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen.

Érdeklődési köröm: dokumentumfilm-készítés és filmkritika.

 

 

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső