Cigányúton – Men Lareida: Viktória – A zürichi expressz
2014. 10. 02. • Rudolf Dániel |
Pesti cigánylány útja nyugatra, avagy a könnyű pénz nem mindig jön olyan könnyen, a prostitúció pedig egyáltalán nem kifizetődő, még ha Zugló helyett Zürichben űzi is a legősibb mesterséget a címszereplő hölgy. Kelet- és nyugat-európai mélyvalóság a svájciak szemével, magyar szereplőgárdával. MOZI
Viktória - A zürichi expressz
(Viktoria: A Tale of Grace and Greed)
svájci filmdráma, 88 perc, 2014
rendezte: Men Lareida
írta: Men Lareida, Maros Anna
fényképezte: Marco Barberi
vágó: Claudio Cea
zeneszerző: Michael Kalt
producer: Valentin Greutert, Simon Hesse
szereplők: Farkas Franciska, Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla, Pölöskey Erika, Csercsa Elemér, Foscky Pueta, Szénási Angéla
forgalmazó: Mozinet
bemutató dátuma: 2014. október 2.
Létezik az úgynevezett Nagy Magyar Valóság (a továbbiak NMV), melyhez előszeretettel nyúlnak a hazai filmesek, mikor éppen úgy érezik, hogy valami jelentőset és az ún. társadalomkritikai mondanivaló szempontjából relevánst kell közölniük a nagyérdeművel. A roma tematika, mely jó ideje érzékeny és felettébb meghatározó szegmense ennek a „rög-jelennek”, értelemszerűen a konfliktusok dús tárházát kínálja az NMV-filmek forgatókönyvírói számára. Az utóbbi években hol jobb (Fliegauf Bence: Csak a szél), hol rosszabb (Groó Diána: Vespa) dolgozatok születtek ezen indíttatásból kifolyólag, ezúttal pedig, magyar kollégái nyomdokaiba szegődve, a svájci elsőfilmes Men Lareida markolt egy nagyot eme „zsánerből”. Sokat markolt, de mégis keveset fogott.
Lareida és magyar társ-szerzője, Maros Anna persze nem maradnak meg a klasszikus cigányfilmek bevett cselekményrajzánál, helyette inkább egy másik, szintén sokszor és sokféleképpen tárgyalt problémakörbe ágyazzák Viktória, a szegénység elől az „egyszerűen meggazdagodni” ígéretével a kakukkos óra hazájába csábított utcalány keserű históriáját. A nyugatra vetődött kelet-európaiak mizériája sem éppen új keletű téma, Gothár Péter posztmodernkedésétől (Tiszta Amerika) Csupó Gábor rajzfilmes paródiájáig (Immigrants – Jóska menni Amerika) számos alkotó elsütötte már mióta csak létezik ezen meghatározó égtáji kettősség. Az elmúlt két évtizedben, az „új Európa” megszületésével, a határok elmosódásával mind nyugaton, mind keleten hirtelen mindennél aktuálisabb és (a hazai romapolitikához hasonlóan) égető kérdés lett az „elmaradott államok” fiainak-lányainak odüsszeiája a „prosperáló országok” munkaerőpiacán. És természetesen ott van a prostitúció, az emberkereskedelem és a nők alárendeltségének, megaláztatásának tematikája is, mely szintén legalább ennyire örök.
Nem kívánják tehát feltalálni a spanyolviaszt jelen mű alkotói – ami természetesen egyáltalán nem gond –, helyette inkább a bevált sablonokra bízzák magukat. Sajnos túlságosan is nagy bizalommal élnek ezen bejáratott formulák iránt, ami azt eredményezi, hogy a nagyvonalakban is felületes cselekmény igen hamar kiszámíthatóvá válik, az archetipikus karakterek (az „alkalmazottjait” erőszakkal „kordában tartó” strici vagy az otthon maradt ovis kislánya számára pénzt gyűjtő örömlány) pedig akár egy néhai „hogyan írjunk hatásos és mélyenszántó NMV-filmet, melyre pénzt ad a Grunwalsky Feri” tankönyv lapjairól is elénk pottyanhattak volna.
Úgy tűnik, a rendező inkább kor- és kórképet kíván rajzolni, mintsem történetet mesélni, ezért is egyszerűsödik a minimumra a sztori fordulatmennyisége (nagyvonalakban az elmenni - ott lenni – csalódni – visszajönni négyessel bőven leírható a Viktória szüzséje). Persze akadnak pozitívumok is, a helyszínrajz a legtöbb esetben jól eltalált, az olyan rövid epizódok, mint a Svájcból hazatért társaikról pletykálkodó cigánylányok jelenete, a hősünkkel barátkozó afrikai utcai árus felbukkanásai vagy Szabó Simon „cameója” mindenképp üde színfoltokként maradnak meg emlékezetünkben.
Ugyanennyire frissítő a főszereplő Farkas Franciska visszafogott, természetes játéka, mely éles ellentétben áll hivatásos kollégáinak nagyfokú teatralitásával. Utóbbiak (a magyar filmekre jellemzően) végigharsogják a vásznat, a strici szerepében folyamatosan kiabáló és öklöző Nagy Zsolt körül izzik a levegő, a nagyközönség által leginkább „Budapest Bank Emeseként” (a kulinárisabb filmrajongók számára az uristen@menny.hu–ból és folytatásaiból) ismert, szőke parókába bújt Stefanovics Angéla pedig előszeretettel viszi az idegroham határáig karakterének eszköztárát. A rendező láthatóan próbál hiteles képet festeni a világról, melyet ábrázolni kívánt, de mindezt megkérdőjelezi az a nagyfokú teatralitás, mely végig belengi a másfél órás játékidőt.
Érdekes kísérlet tehát a Viktória, mely számunkra, magyar nézők számára adhatná talán a legtöbbet, betekintést nyújtva abba, ahogyan egy „kívülálló”, egy más kultúrából származó művész szemléli a nekünk túlságosan is ismerős helyzeteket, figurákat és létállapotokat. A probléma ott van, hogy Lareida leleplezőnek szánt filmdrámája éppen számunkra nem ad semmivel sem többet mint amit bármelyik korábbi, hazai „NMV-műtől” már bőségesen megkaphattunk. Semmi újat nem mesél a cigányság helyzetéről, sem a prostituáltak világáról, de még a „go west” konfliktuskört sem képes bármelyik tévés oknyomozó riportnál frissebben bemutatni. Persze nyilvánvalóan nem mi vagyunk a törzsközönség, hanem Tell Vilmos hazájának vájtszeműi. Számukra biztosan kulináris élményt nyújt egy új, ismeretlen világ nyomorának felfedezése. Nekünk már csak lerágott csont.
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322