Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Figyelni és rezonálni - Interjú Bagota Béla filmrendezővel

A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakának elvégzése és a filmszakmában rendezőasszisztensként eltöltött évek után készítette el első nagyjátékfilmjét, a napokban bemutatott Valan – Az angyalok völgyé-t.  Bagota Bélával beszélgettünk többek között az film ötletének  megszületéséről, a forgatókönyv fejlesztéséről, a helyszínválasztásról, a szereplők hitelességéről, de szóba került az is, hogy milyen az igazi közép-kelet-európai ízű film, és hogy a magyar filmfinanszírozás változásai hogyan hatottak a műfaji és a szerzői filmekre. INTERJÚ

Valan – Az angyalok völgye sajtótájékoztatóján a film vágója, Szalai Károly azt mondta, hogy könnyű volt a munkaleosztás köztetek, mert te jó ember vagy, ő viszont nem annyira. Mire alapozhatta a kijelentését? 

Jézusom… (nevet). Nem tudom pontosan, hogy Szacsa (Szalai Károly) morális kiértékelése miből ered. Talán abból indulhatott ki, hogy számomra a történetben a fókuszt a főszereplő, Péter karaktere (Krisztik Csaba) jelentette, aki úgy egészében nézve a jó a történetben. Szacsa mindig azzal a megfigyeléssel élt a vágás során, hogy valójában Péter karaktere és nyomozása “csak” egy hordozóanyag, amely szerinte egy szélesebb és összetettebb kontextus felé mutat, ahol megkérdőjeleződik a jó és a rossz fogalma a filmen belül. Ez szerintem is így van, de ő mindig arra törekedett, hogy ez minél hangsúlyosabb legyen, én pedig mindig arra, hogy inkább Péter energiái működjenek. Egymás gondolatai, érzései így egészítették ki egymást a munka során. Szacsa mert kérdéseket feltenni, kételyeket ébreszteni, és a felszín alá menni a fekete mélységbe.

Hogyan találtál rá a Valan csodálatos helyszíneire?

Az eredeti forgatókönyv kiindulópontja szerint a film egy olyan bányavárosban játszódik, amely a hegyek közé van beékelve, egy nagyon szűk völgyben. Emellett nagyon fontos volt számomra, hogy télen. A hó, mint vizuális elem, mint motívum kulcsfontosságú volt. A hó nagyon erős, archetipikus jelentést tud hordozni egy krimiben, hogy alatta ott lappang valami titok.  Ahogy tehát a film fejlesztésével haladtunk előre, minden egyre jobban összeállt, és biztossá vált, hogy egy havas kisvárosban kell forgatnunk a filmet. Erre határon belül semmiféle garancia nincs, itt 10-15 éve teljesen kiszámíthatatlan a tél. A Kárpátok magas hegyei között nagyobb az esély, hogy viszonylag hosszú ideig lesz hó.  

A könyv másik kulcsmotívuma az eltűnt kislány képéhez kapcsolódó hóangyal volt. A főszereplő húga december 22-én tűnik el, amikor kitör a román forradalom.

Ezek a dolgok elválaszthatatlanok lettek egymástól.

 Amikor ezeket a szempontokat átbeszéltük a producerrel, Kántor Lászlóval, akkor arra jutottunk, hogy Erdély irányába fogunk indulni. Laci kolozsvári születésű, volt egy favorit helyszíne, ahol 1998-ban forgatta a saját diplomafilmjét, Álombánya címmel, Maia Morgenstern főszereplésével. De itt forgatta Elek Judit a Visszatérés című filmjét, és ezen a környéken, egészen pontosan Hargitafürdőn vették fel a Dolinát is. Ez a helyszín Balánbánya, románul Balan (az alkotók a bányaváros kezdőbetűjét változtatták meg V-re, így jött létre Valan fiktív település - VD).

Amikor megérkeztünk ide, ahogy elénk tárult a látvány a falanszterszerű, kályhakormos lakótelepi tömbökkel, olyan érzés volt, mintha a hegyek megfojtanák a várost. A település a természettel éles kontrasztban állt, a gyönyörű hegyek közötti települést természetellenes módon, posztszocialista blokkokkal duzzasztották fel – na, abban a pillanatban tudtam, hogy ezt a filmet ezen a helyen kell leforgatni. 

A helyszínek mellett kiemelkedő a casting. Az átlag magyar néző számára jobbára ismeretlen színészek nyújtanak kimagasló alakításokat. Hogyan zajlott az a folyamat,  a szereplők kiválasztása?

Az írás során fontos volt, hogy a fő helyszín mellett legalább referencia-szinten meglegyen a főszereplő is. Az eredeti történetben, mielőtt eldőlt volna, hogy Erdélybe helyezzük a helyszínt, még nem Csabára gondoltam, mert akkor még egy idősebb karaktert képzeltem el főszereplőnek.  Nem is rendőr lett volna, hanem egy lelkisegély szolgálatnál dolgozó férfi. Viszont mikor eldőlt, hogy Erdélyben fogunk forgatni, már Krisztik Csaba volt a fejemben.

Csabát főleg a Forte Társulat előadásaiban láttam, Horváth Csaba darabjaiban egy olyan típusú intellektuális, mentális és egyben fizikai energiát láttam benne, amely számomra őt a különleges és a meghatározhatatlan regiszterbe helyezte, és nem értettem, hogy ezt a fiút miért nem látom a mozivásznon. Horváth Csaba darabjai önmagukban hordoznak egy filmszerűséget, és láttam, hogy ebben a srácban van egy olyan filmszínészi kvalitás, amely nagyon ritka itthon. Hordoz magában valamit, ami kiaknázatlan. Később derült ki, hogy ráadásul erdélyi születésű.

Aztán egy nagyon összetett casting helyzetben bizonyította be, hogy valóban ott vannak benne azok az energiák, amiket láttam, és tökéletesen tudja hozni Váradi Péter nyomozó szerepét. Ettől kezdve ő lett a középpont, köré fakorona szinten fel tudtam pakolni a többi szerepet.  

Szinte csak és kizárólag határon túli magyar színészek játszanak a filmedben. Határon belüli és budapesti színészekben egyáltalán nem is gondolkoztál? 

Eleinte igen, viszont a budapesti színészeket nagyon hamar elkezdte ledobni a „rendszer”. Azokkal kapcsolatban, akiket behívtam, vagy a nyelvtudás miatt, vagy más okokból azt éreztem, hogy lepattannak erről a közegről. Közben folyamatosan néztem erdélyi, sapientiás (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem), filmtettes (Filmtett – Erdélyi Filmes Portál) kisfilmeket. Miközben kerestem azokat az arcokat, akik később bekerültek, hozzájuk képest tájidegennek hatott az a néhány színész, akiket megnéztem Pesten, leszámítva Nyakó Julit. Óhatatlanul bejött volna velük egy prekoncepció, hogy ha x-et beraknám y szerepére, akkor automatikusan lenne a hazai nézőben egy képzettársítás, hogy ő szokott lenni a rosszfiú vagy a megtört nő. A Valanban főleg erdélyi színházakból ismert színészek játszanak – persze vannak kivételek, például Hatházi András vagy Mátray Laci –, és többnyire mozifilmes forgatás szempontjából nem rutinos emberekről van szó. Nem csak az volt a lényeg, hogy románul vagy erdélyiesen tudjanak beszélni, hanem hogy a saját lényükben hordozzák a hitelességet, valamint, ahogy az előbb mondtam, hogy semmilyen prekoncepciónk ne legyen velük kapcsolatban. Úgy éreztem, ez majd a krimilogikát erősíteni fogja. 

Hogyan választottad ki őket?

Előzetesen interneten elérhető fotók és videók alapján csináltunk egy szűkítést, és aztán kb. 40 színészt néztünk meg 5 nap alatt. Krisztik Csabát először nem tudtuk leegyeztetni, végül én tanultam meg a szerepet, és a feleségemmel, Gárgyán Eszterrel együtt castingoltunk. Mivel ez egy nagyon intim helyzet volt számomra, csak őbenne bíztam meg, végig dolgozott mellettem, mint rendező munkatársa, és ő vette fel ezeket a castingokat, amiket ilyen rövid idő alatt szinte futószalag-szerűen kellett csinálnunk.

Először nagyon tartottam a szerepléstől, aztán második nap rájöttem, hogy nem kell jól színészkednem, valójában csak egy, a másik színészre rezonáló ember vagyok, aki segít neki ebben a helyzetben. Hogy ne egy statív lábával kelljen beszélnie egy eleve nehéz helyzetben. Egyszerre tudtam nekik belülről segíteni a helyzetben, mint szereplő, és kívülről irányítani, mint rendező. Így jártuk végig a három kijelölt várost: Kolozsvár, Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy voltak a célállomások. Az öt nap casting után szinte mindenkit megtaláltunk.

Kiemelkedő alakítást nyújtott például a “dadogós” karakter, Milán. A forgatókönyv írása során hogyan jutottál el az ő karakteréhez? 

Meszesi Oszkár játssza. Neki például ez volt az első filmszerepe és egyébként természetesen nem beszédhibás. Úgyhogy képzeld el a helyzetét: egy románul beszélő karakterre találtam meg őt, aki ráadásul dadog. Nagyon magas labdát kapott. 

Az ő karaktere az írás folyamán alakult marginálisból kulcsfigurává, vagy ez már az alapötletben eldőlt? Az érdekel, hogy előbb volt-e meg a helyiérték, hogy majd ott, abban a jelenetben kell valaki, aki megold valamit, vagy volt egy karakter, a főnöke által elnyomott dadogó rendőr, aki már önmagában izgalmas volt számodra, és az írás során fejlődött oda, hogy végül helyzetbe került? 

Ennek a kettőnek egy egészséges és rugalmas balanszként kell működnie. Ha egy karakter nagyon a szerzői szándékot tükrözi, az érződni fog a filmben, egy ilyen helyzetet is meg lehet oldani ügyesen, és meg is kell! De akkor is magának a karakternek a személyiségéből kell kiindulni, hogy belőle teljes természetességgel fakadjon. Hogy a dadogós, humorforrást jelentő, balfasz őrmester hova fejlődik a történetben, az a karakter mozgatásától és az ő belső ívétől is függ, miközben ő bizonyos tekintetben Dragos, a valani rendőrfőnök ellenpárja. Ezen a teljesen életképtelen rendőrségen Milán az, aki figyel, és elkezd rezonálni azokra az információkra, amelyek bejönnek hozzá. És ebből már tudtam azt, hogy ő egy kulcsot jelenthet a bűnügyben... 

Akkor kulcsszerepe az alaphelyzetéből fakadt? 

Igen. Azt tudtam, hogy ő egy háttérben mozgó figura, aki figyel, és egyszer csak elő tud jönni egy megoldással. De akkor már nem volt számomra elég, hogy csak egy megoldást hozzon, hogy felcsillanjon benne egy lehetőség, utána meg szépen visszaküldjem a sarokba, hogy kösz szépen, ennyi volt. Elindult az  ő evolúciója, hogy ne csak információt hozzon, hanem hozzon be egy váratlan energiát, sőt, utána ez a fordulat ne is legyen ott elengedve, hanem még inkább kiteljesedjen őrá és a Dragossal való viszonyára.  

Ha már ilyen műhelytitkoknál tartunk, hiszel a forgatókönyvíró szakkönyvekben? 

Az összes “hogyan írjunk forgatókönyvet?” típusú alapművet elolvastam (Egri Lajostól kezdve Syd Field-en át McKee-ig). Ilyenkor azért szoktam bajban lenni, mert én nem tudom ennyire patikamérlegen kimérni a dolgokat. Az írásnak van egy természetes folyamata, amiben a történet szépen kialakul, és utána még lehet hangolni a dramaturgiai törvényszerűségekhez a szakkönyvek alapján. Az például egy idő után teljesen tudatos volt számomra, hogy a filmben körülbelül 10 percenként szükség van egy akcióhelyzetre. Van egy lassúbb folyású drámai nyomozás, ami így hirtelen összerándul adott pontokon, hogy a néző figyelme ne lankadjon. Ezek teljesen tudatos dolgok voltak, de nem azért, mert Syd Field valahol ezt írta, hanem mert érzed a filmmel kapcsolatban, hogy ezekre van szükség. Például Milán esetében alapvetően az ő karakteréből indultam ki, és maga a cselekmény adott neki lehetőséget arra, hogy kinője magát. Az ő utolsó jelenete, amiben megjelenik például csak a forgatása előtt két héttel lett ennyire pontosan megírva.  

Milán karaktere távolról emlékeztet engem a Dellamore Dellamorte című olasz zombihorror-vígjáték egyik emblematikus figurájához, Gnaghi-ra. 

Azt a filmet pont nem láttam. De persze, ezek a karakterek egyfajta mintázatot követnek. Milán karaktere is élő figura, de közben egy típus. Különösen a krimi műfaj karakterei ilyenek. Hasonlít arra, ahogy Propp A mese morfológiája művében összefoglalja a mesei hősök karakterisztikai jegyeit és funkcióit. Megértek mindenfajta törekvést és próbálkozást azon alkotók részéről, akik meg akarják újítani a műfajt. Viszont azok a figurák, akik a Valanban vannak, szinte archetipikus figurák, a megírt karaktereken, a színészeken, és rajtunk múlott, hogy mennyire tudtuk élettel megtölteni őket. Semmi olyan újító szándék nem volt a részemről, hogy most mekkorát fogunk tekerni a krimi műfaján. Egyszerűen az volt a fontos, hogy ezen a kontextuson belül, hitelesen el tudjuk mondani ezt a történetet, ezekkel a karakterekkel és a hozzájuk megtalált színészekkel.

Az, hogy az elmúlt években rendszeresen dolgoztál rendezőasszisztensként segített a Valan megvalósításában? 

Ezt a tapasztalatot és tudást a Színház- és Filmművészeti Egyetem óta folyamatosan gyűjtögetem. Dolgoztam vágóként az egyetemi évek alatt, és már akkor nagyon sokat asszisztenskedtem. Az utolsó két évben az osztályfőnököm, Grunwalsky Ferenc elengedett szakmai gyakorlatra a Mundruczó Kornél mellé, tudta, hogy milyen fontos terepen dolgozni és tanulni. Az elmúlt 9 évben rengeteg különböző asszisztensi pozícióban dolgoztam, és nagyjából 10 nagyjátékfilmet csináltam meg első asszisztensként. Ez a tudás egyszerre volt áldás és átok, és soha nem tudtam volna megcsinálni ezt a filmet ezen tudás nélkül. A tervezés fázisában és az előkészítés alatt, amíg nem szerződtettünk le első asszisztenst, én voltam saját magam első asszisztense. Az első gyártási terveket, az első napi beosztást, első forgatókönyvméréseket a feleségemmel együtt készítettük el, mert még nem volt körülöttünk apparátus, de haladnunk kellett a munkával. A forgatás alatt is az asszisztensi és gyártási csapattal folyamatosan összedolgozva, gyártási tervet és költségvetési kérdéseket érintő oldalnyi javaslatokkal jöttem, mert bizonyos szempontból tudtam, hogy szűk a keret... 

És ez nem befolyásolta a rendezői munkádat? 

Dehogynem, de képtelen voltam kikapcsolni azt, hogy ebben a háttérmunkában részt vegyek. A forgatásra ez olyan szinten kulminálódott, hogy volt olyan helyzet, hogy egyenként én raktam be a statisztákat. A rutin és az ösztön nem volt kikapcsolható. Csak a végére jöttem rá, hogy fölösleges ez ellen harcolni, mert az önmagaddal való küzdelem csak energiákat vesz el. Viszont eddigi pályám során láttam olyan elsőfilmeseket, akik megérkeztek egy forgatásra, és idegennek érezték magukat a stábon belül, mert nem dolgoztak velük együtt x évig. A részlegek, a műszak, az emberek, akik egytől egyig végigtolnak napi minimum 12 órát, ők vannak veled végig a set-ben, velük kell emberi, bizalmi, szakmai viszonyt kialakítani. És nekem nagyon nagy segítséget jelentett, hogy tudtam azt, hogy biztosra megyünk az általam már régről ismert stábtagokkal. De közben örökös harcot jelentett önmagammal, hogy például ne a technikai autók parkoltatásából fakadó időcsúszással legyek elfoglalva, hanem a színésszel és az operatőrrel beszéljem meg, hogy hogyan fogjuk felrakni az adott jelenetet.

Vállalnál még rendezőasszisztensként munkát? 

Olyan produkciókban, ami rövid lefutásúak. Hosszú távú melót csak abban az esetben, ha személyes ügy a rendező vagy a téma miatt. Egyébként, ha ez a kötődés nincs meg, legyen a munka bármilyen magas minőségű, csak egy csavar vagy a csavargyárban. 

Szerinted a Vajna-rendszer meghozta azt az áttörést a műfaji filmkészítés területén, amit reméltünk tőle? Az előző, „Grunwalsky-érában”, amiben a szerzői filmek támogatása volt hangsúlyosabb, születtek kimagasló színvonalú műfaji filmek (lásd.: Antal Nimród: Kontroll, Gigor Attila: Nyomozó), a Vajna-rendszerben pedig az igazi nagy átütő sikereket a szerzői filmek hozták (Nemes-Jeles László: Saul fia, Enyedi Ildikó: Testről és lélekről, Szilágyi Zsófia: Egy nap). Te, aki Grunwalsky Ferenc osztályába jártál a Filmművészetin, de a Vajna-korszakban készítettél műfaji filmet, hogyan látod ezt a kérdést? 

Figyelniük kell arra a hazai műfaji filmeknek, hogy a működő külföldi sémákból ne úgy inspirálódjanak, hogy például egy az egyben átveszik a történetet vagy a dramaturgiát.  Ez elindíthat egy sematikus és életidegen gondolkodásmódot az adott műfajjal kapcsolatban. Ha például egy történet copy-paste módon akár Chicagóban is játszódhatna, és csak annyi a különbség, hogy Juditnak és Lacinak hívják a szereplőket, na, az nem működik, nagyon hamis magyar filmként. Élet és tájidegen lesz az egész, és sajnos erre volt példa. Ha nem érzed a hazai, a Valan esetében az erdélyi szervességet – nem csupán a külsőségekre, hanem a karakterekre, dialógokra és a forgatókönyv felépítésére is gondolok -, akkor csikorog, mint homok a fogad alatt.

A két rendszer alapvető különbségét leginkább abban tudnám megfogni, hogy a Grunwalsky-érában a filmtörvény és az MMKA létrehozása után a filmesek nem egy egyablakos rendszer keretén belül pályázhattak, emiatt az egy szabadabb, többirányú rendszernek tűnhetett, és ez óhatatlanul a magyar szerzői filmeknek engedett nagyobb teret. A Vajna-korszak egyablakos rendszerré tette a finanszírozást, és első körben forgatókönyv fejlesztésre kellett pályázni. A fókuszba nem a film és a szerzői kifejezésmód, hanem a forgatókönyv került. A rendszer a szerzői filmek mellé emelte a műfajiságot és annak követelményeit. A cél az lett, hogy nagy nézőszámú filmek készüljenek, amelyek profitot termelnek valamilyen módon.

De attól, hogy van egy struktúraváltás, és mások a pályázási feltételek, más dolgok kerülnek fókuszba, az alkotók gondolkodásmódja nem változik meg. A filmes paletta ugyanaz marad, a szerzőiség ilyen szempontból nem szorulhatott ki. Több pénz lett bevonva, az állam komolyabb garanciát vállalt, és ez egy biztonsági keretet adott a finanszírozásnak. Közben az itthon forgatott külföldi filmek - anno a filmtörvénnyel elindított adóvisszatérítés rendszernek köszönhetően – kitermeltek jó szakembereket, egy magas színvonalat biztosító műszaki és szakmai réteget.

A Vajna-féle rendszer nagyon sok sarkított, szakmai szempontot hozott be, ami bizonyos alkotóknak, akik a fentebb említett keretek között gondolkodnak, nem működött. Tarr Béla nem véletlen, hogy nem értett egyet ezzel a rendszerrel.

De ő a filmes pályáját a Torinói ló című filmjével egyébként is lezártnak tekintette.

Valóban, de ő akkor is egy jó példa arra, hogy milyen típusú filmkészítés nem tartozott a preferáltak közé a Vajna-rendszer alatt.

Te egyébként miért döntöttél a műfaji séma, azon belül is a bűnügyi műfaj mellett? 

Én már a főiskolán is krimiben gondolkodtam, és ebben a műfajban készítettem rövidfilmeket. A bűnügyi műfaj érdekel. 

Pontosan milyen műfajú is a Valan? Te krimiként hivatkozol rá, de szerintem a thriller műfaji megjelölés jobban passzolna hozzá. 

Lélektani kriminek szeretem hívni. Igen, ez a thriller, de azért tetszik jobban a lélektani krimi, mert ez nem egy külföldi kifejezés, magyarul sokkal jobban kifejezi azt, hogy a főszereplő drámaisága ugyanolyan fontos, mint a krimi logikája. Nekem ezért jön jobban a számra. A thriller inkább az amerikai zsánerkódot hozza be. 

Lebegtek-e filmes előképek a szemed előtt? 

Három olyan film van, ami számomra meghatározó és inspiráló a műfajban. A Hetedik, a thriller királya, mindenfajta szempontból tökéletes. Akárhányszor, akárhol megy, mindig végignézem. A másik kedvencem a Fogságban című film, ami olyan szempontból példaértékű, hogy a három főszereplő viszonyai és drámaiságuk a történetben teljesen ekvivalens azzal, ahogy a krimilogika feszültséget hoz a sztorin belül. Ehhez nagyon hasonló a Halál jele című dél-koreai film. Ezek a filmek példaértékűek a számomra. 

Feltűnő a film társadalomkritikus szemlélete: az alkoholizmus problémája, a Ceausescu-rezsim utáni nihil, a lány- és gyermekkereskedelem kérdése. Mi volt az alapkoncepció, hogyan oltod bele ezeket az elemeket a zsáner sémái közé? 

Először tisztázzuk: közép-kelet-európai film nincsen alkohol nélkül. 

És a többi társadalomkritikus elem nélkül sincs?

Amikor a helyi diszkó tulajdonosnak elmondtuk a film történetét, az volt a válasza, hogy lánykereskedelem ebben a régióban is megy. Ezek létező problémák, itt vannak velünk. Tehát a motívum már benne volt az alapötletben, de nagyon sok mindent, amit beleírtam a könyvbe, visszaigazolták a beszélgetések az ott élő emberekkel. Ezekben a régiókban a nincstelenség, aluliskolázottság, a reménytelenség miatt gyakoribb, hogy a gyerekeket, főleg a lányokat szexuális áruként kezelik, ez a borzasztó spirál a mindennapi élet része. Ehhez nem is kell a határon túlra menni, ez határon belül is egy létező, nagyon komoly probléma. És nem is csak az aluliskolázott rétegeknél, csak ott pregnánsabban van jelen, mert ők sokkal kiszolgáltatottabbak. De a film nem társadalmi célú hirdetés, a társadalmi problémákat azok a karakterek hordozzák, akikre rálátunk. A főszereplő Péter olyan, mintha benyitna ajtókon keresztül mikrokörnyezetekre, rajta keresztül látjuk, milyen egy helyi család, milyen a rendőrfőnök, ki a helyi diszkótulajdonos, és ahogy rájuk látunk, óhatatlanul feltárulnak ezek a problémák. Ez a film alapvetően a gyerekekről szól, bármennyire is a gyerekek szerepelnek benne a legkevesebbet. Azért látjuk inkább a felnőtteket a saját problémáikkal, mert a gyerekek helyzetét a felnőttek akciói és reakciói határozzák meg. Ebben a történetben mindenkinek van egy megoldókulcsa arra vonatkozóan, hogy mit kellene csinálni a gyerekekkel. Hogy az adott karakter éppen egy jó vagy egy rossz kulccsal próbálja megoldani a gyerekek problémáját, azt nem feltétlenül a karakter dönti el, hanem a néző. Az volt a fontos, hogy ezek a kérdések plasztikusan és érzékletesen legyenek benne, mindenkinek egyenrangú a problémája, leszámítva Péterét, aki kiemelkedik a többiek közül. 

Pétert az alapproblémája helyezi a többiek fölé, vagy csak azért kiemelkedő, mert ő a főszereplő, és vele megyünk? 

Reményeim szerint a film végén ő is beleolvad a képletbe. Neki is van egy megoldási módszere, de az a kérdés, hogy az valóban jó-e. Ő miért is akarja megmenteni ezeket a gyerekeket? Azért, hogy hazavigye, integrálja őket a társadalomba? Az megoldás, hogy visszamegy valamelyik kislány a családjához, ahol láttuk, milyen erőviszonyok uralkodnak? Vissza tud illeszkedni? Hogy jó-e a főhős megoldása, azt a nézőre szeretném bízni.  

De mi a te megoldásod, mint a saját filmed nézőjéé?  

Péter alapvető érzelmi energiája abból fakad, hogy nem tudott a saját húgán segíteni. Energiáját a saját magával és a világgal szembeni haragból meríti, és ez folyamatosan elfedi, nehezíti az ő nyomozását. Innen nézve ő a legizgalmasabb szereplő, de egyáltalán nem biztos, hogy az ő megoldási módja a legjobb.

Morálisan nem emelkedik föléjük, mert talán saját maga miatt is csinálja a nyomozást, nem? 

Pontosan. Neki egy olyan múltbeli csomagja van, amit addig fog visszakapni az élettől – mint egyfajta karma – amíg meg nem oldja azt. Bizonyos szempontból van lehetősége a történetben erre, az a kérdés, hogy ezzel a feloldással tud-e bármit kezdeni. De ez csak ilyen „ezt gondolta a szerző a WC-n ülve” típusú okoskodás.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Most egy animációs filmben dolgozom társíróként, amivel kicsit jó elengedni a krimi műfaját. Viszont a Valan munkálataival párhuzamosan kibomlott a fejemben egy újabb filmterv. Még az előkészítés során történt egy szörnyű gyilkosság az egyik városban. Ez az eset, maguk a helyszínek, a közeg és az érzetek, amelyek valahogyan a Valannal párhuzamosan pörögtek, nagyon gyorsan összeraktak a fejemben egy új bűnügyi történetet, ez a Valanhoz hasonlóan egy erdélyi krimi, csak nem egy, hanem három főszereplője van. De hangulatában hasonló lenne. 

Egyelőre tehát maradsz ebben a világban. 

Az erdélyi közeg, a kétnyelvűség, a felfedezés öröme, olyan ez, mint egy kutatómunka. Annyira izgalmas számomra! Ha a nézők is látnak benne fantáziát, akkor nekimennék ennek a teljesen más építkezésű, de valóban hasonló tónusú sztorinak. A forgatókönyv első verziója már készen van, úgyhogy meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. 

Amit akkor a nézőkre is bízol?

Igen. 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322