Nem ezek a fiatalok – Ifjúsági filmek a Filmhéten

2014. 10. 20. • Soós Tamás |

Keménykalap és krumpliorr

Az utóbbi három év filmtermését moziba gyűjtő Filmhéten világossá vált: ha nem is éli reneszánszát a szocializmusban csúcsra járatott ifjúsági film műfaja, de legalább próbálkoznak a filmtípus feltámasztásával – egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel. SZEMLE

A rendszerváltással a magyar ifjúsági filmek a mozikból gyorsan kikoptak, a televízióban pedig lassabban, de biztosan szorultak háttérbe. A nyugati termékek korlátlan beáramlásával, a kínálat kiszélesedésével a lurkók is főként az amerikai alternatívára, Tüskevár helyett a Kincsvadászokra, Hahó, Öcsi! helyett az E.T.-re szavaztak. Az ok egyszerűnek tűnik: a hollywoodi filmek látványos kiállításával, speciális effektekben dúskáló káprázatával itthonról nem lehet versenyezni.

De nem is kell.

A magyar ifjúsági film pont azáltal nyújthatna sajátos élményt, ha megfogalmazná, milyen a 2010-es években gyereknek és fiatalnak lenni, a történeteket pedig a magyar körülményekhez igazított zsánermintával fazonírozhatná izgalmasra. A Filmhéten is bemutatott ifjúsági filmek pont ezen a fronton teljesítenek alul: a választékból kínosan hiányoznak az „itt és most” történetei. Vagy az amerikai műfajok sematikus adaptálásával foglalják le magukat (Aura), vagy a szocialista éra klasszikusait kívánják megidézni egyfajta retró nosztalgiával (Berosált a rezesbanda, Tüskevár). Csak A legyőzhetetlenek játszódik hangsúlyosan mai közegben – egy félresikerült raftingtúra kalandjait meséli –, amivel csak az a legnagyobb probléma, hogy az alkotói öndefiníción felül ez a film kötődik a legkevésbé az ifjúsági film zsáneréhez, lévén hősei 18 éves majdnem-felnőttek, akiknek szerelmi évődéseiben vagy fizikai megpróbáltatásaiban kevés szerepet játszik az életkoruk.

A legyőzhetetlenek

Madarász Isti kalandfilmje korrekt, de nem kiemelkedő munka. A raftingtúra kellően hiteles, szűk és veszélyes keretet biztosít a történetnek, melyet szerencsére nem zsúfoltak tele a Gyilkos túrára való áthallásokkal. Madarász ügyesen bánik a feszes tévéfilmes játékidővel, a jellemek kibontásának hiányát jól felrakott dilemmákkal ellensúlyozza (a főhős Tominak Pestre kéne költöznie a raftingtúrán is résztvevő szerelméhez, de nem mehet, mert a gazdasági válság miatt eladósodott raftingvállalkozását kell vinnie testvérével, Győzővel). A misztikusabb felhangot a Szent Lőrinc hegy legendája adagolja, amelyet viszont kissé kiaknázatlanul hagy a film: rejtett félelmének legyőzésére egy végig mellékszerepben tartott karakter vállalkozik, akit csupán a történet továbbgördítésére használnak. A rendező Gabiból (Sztarenki Dóra) viszont sikerrel farag hősnőt, akinek ha kevésbé látványosan is, mint az amerikai kalandmozikban, de irreális fizikai teljesítményre kell sarkallnia magát. Míg a zsarnokoskodó Győző történetszála arról szól, hogy egy ember megmentése érdekében lehet-e kockáztatni mások életét és lehet-e akarata ellenére is kényszeríteni valakit arra, hogy legyőzze a félelmeit, addig Gabié már klasszikusabb sztori, amelyben saját fizikai korlátait és érzelmi kétségeit kell áthidalnia, a szakítás és a szerelem súlya pedig szépen kopírozódik a testi tehertétel jeleneteire.

A feszültséget apasztja, hogy a rendező a vadvízi evezés és sodródás jeleneteiből nem tudja kihozni a maximumot; a talán pénzhiányból fakadó, semmitmondó plánválasztások és a veszélyérzet hiánya jócskán visszafarag az élményből. Cserébe a mai valóságból kiollózott fiatalokat kapunk, a beképzelt gazdaggyereket, a szerelme és kötelessége között őrlődő vidéki fiút, a kalandot vidéken kereső fővárosi lányt, akikből – talán a főhősnőt leszámítva – a legrosszabbat hozza ki a természet- és halálközeli határhelyzet. A hősábrázolás terén azonban A legyőzhetetlenek is túlzottan általános síkon mozog, témája annyira speciális és lehatárolt, hogy nincs mondanivalója a mai fiatalságról.

Berosált a rezesbanda

Ahogy a Berosált a rezesbandának, a Tüskevárnak vagy az Aurának sincs: ezek az alkotások mind a múltból emelik át típusfiguráikat, amelyek kilógnak a kortárs közegből. Mátyássy Áron és Csukás István ififilmjében, valamint az új Fekete István-adaptációban a cserkészek, úttörők kései leszármazottait léptetik fel, de se a Klapka-indulót fújó, rezesbandát alakító különleges osztály, se a könyvből szinte változtatás nélkül átemelt Tutajosék nem bírnak igazán mai vonásokkal. Ahogy az Aura kiskamaszai sem: Bernáth Zsolt rendező és Kis-Szabó Márk író nem a magyar, hanem az amerikai sztereotípiákhoz nyúlt, mikor a matekzseni geek, a visszahúzódó rockrajongó, a műmájer álmacsó és a szűz szendelány karakterét megformálta. Az erőltetett szleng, a túljátszott butaság (a film legrosszabb poénpróbálkozása, hogy a Tokiónak hívott srác nem tudja kimondani a bonyolultabb szavakat), a nyolcvanas évekbeli típuskarakterek mind hiteltelenné teszik a filmet. Pedig az egy búra alatt összezárt fiatalok költségkímélő sci-fijét – mozgástér és látvány híján – pont a szereplőknek és a színészi játéknak kéne elcipelni a vállán. A mostanság divatos Spielberg-retrót (Super 8, Ode To Echo) űző Aurában azonban túlpörgetett és kimódolt a tinédzserhumor, még úgy is, hogy az öt közül ez az egyetlen film, amelyen lehet nevetni, a képtelenül ostoba Tokió karakterének köszönhetően – csak azt nehéz eldönteni, mikor szándékos és mikor szándékolatlan a humor.

Aura

A Berosált a rezesbandánál már egyszerűbb a feladvány: Mátyássy és Csukás harsány burleszkhumorral dolgoznak. Céljuk, hogy posztmodern retróként támasszák fel az ifjúsági filmek régi hagyományát, kevert tárgyi környezettel (okostelefonok mellé úttörő-egyenruhát idéző piros-kék uniformisokkal, Lada rendőrjárgányokkal és Setra iskolabuszokkal), és Lópici Gáspár cameójával (Csukás jegyzi a Keménykalap és krumpliorr szériát is). A végeredmény viszont inkább csak a nosztalgiával eltelő felnőtteket, mintsem a szocializmust pusztán tankönyvekből ismerő fiatalokat képes megszólítani. A szóviccek porosak („Déli fekvésű, vagyis délig fekhetek benne”) vagy pusztán infantilisek („Kuki, tedd el a kukit”), és már maga az alaptörténet is elképzelhetetlen a túlérzékeny és komplikált tanár-diák kapcsolatok korában (az osztály megszökik a túl szigorú tanár elől). A szocialista szellem vasútjára felülő alkotópáros kísérlete meglehetősen sótlan, tétje és kifutása nincs (a gyerekek célja pusztán annyi, hogy kirúgassák a tanárjukat, szüleikről való kapcsolatukról az alkoholista apjának még telefonon keresztül sem üzenő gyereket leszámítva alig derül ki valami). A film inkább Mátyássy stílusgyakorlataként értékelhető, aki profin és elegánsan rendezi a kalandepizódokat, és magabiztosan mozog a széttartó esztétikai minőségek (first-person shooter videojáték-imitáció és burleszkes lassítás-gyorsítás, rajzfilmes hangeffektek és popzenei bejátszások, osztott képernyő és pergős vágástechnika) között.

Sherlock Holmes nevében

Habár az önálló vizuális stílust nélkülözi, a klasszikus ifjúsági filmes kritériumoknak a Sherlock Holmes nevében felel meg a legjobban. A klasszikus krimit és a fantasyt egyszerre idéző, Arthur Conan Doyle tudományosságával szakító alapkoncepciója mögött is létező gyerekproblémák derengenek fel. Az ifjúsági film lényege, hogy a gyerekek sajátos konfliktusaival színezze át a választott műfajt és ennek a Sherlock Holmes nevében maradéktalanul eleget tesz. Sherlock és Watson nemcsak azért kezdik el utánozni a legendás detektívduót, mert rajonganak értük, hanem mert elhanyagolt gyerekként a szerepjátékba menekülnek a válás vagy – Ádler Ica részéről – az árvalét stressze elől. Maga a végkifejlet, a dunaújvárosi gyerekek eltűnése mögött lappangó titok ugyan túl negédesen nyúl a „gyerekeknek még őszinte álmaik vannak” toposzhoz, de az Aurát is jegyző Bernáth–Kis-Szabó kettős 2011-es filmjében érdemleges kísérletet tett a nyugati detektívfilm hazai közegre való adaptálására és egy saját filmvilág kiépítésére, melyben a valós társadalmi problémák a cirkuszi fantasyvilággal és az álomlopás rejtélyével keverednek. Ahogy a Cruel World Team többi filmje, úgy a Sherlock Holmes nevében is a műfaji sémák – a kusza álombeli üldözés, a túlnyújtott és elaprózott nyomozás – alkalmazása terén mutat hiányosságokat, de az alkotók fantáziáját dicséri, hogy fordulatokban bővelkedik a történet.

Újat mutatni azonban ez a film sem képes: a szülői gondoskodást nélkülöző, magukra hagyott gyerekek kálváriája már untig látott séma a hasonszőrű alkotásokban. Az utóbbi években készült magyar ifjúsági filmek végeredményben adósak maradnak a mai fiatalságról mesélt, hitelt érdemlő történetekkel. Legnagyobb mulasztásuk, hogy meg sem próbálják megteremteni a kortárs magyar ifjúsági film tradícióját, mivel vagy az ódivatú honi, vagy az elhasznált nyugati vonalnál ragadnak le. Mátyássy Áront leszámítva a rendezők nem mozgatják biztosan a műfaji sémákat, gyakran esetlenül teremtenek feszültséget és ezért a történetek kalandfaktorát sem tudják maradéktalanul kidomborítani. Ennél csak a mai fiatalok nyelvét beszélő humor hiánya a szembeszökőbb.

Tüskevár

És persze az, hogy ezek a filmkísérletek mind a fősodron kívül jöttek létre. Balogh György Tüskevára híresen hányatott sorsú produkció, állami támogatás híján sok éven keresztül forgott, és ez meg is látszik az elkészült filmen. A Sherlock Holmes nevében-t és az Aurát jegyző Cruel World Team underground alkotócsoport, amely még a kilencvenes években, amatőr horrorfilmekkel irányította magára a figyelmet (Legyen világosság!, Zombie Terror, Kárhozat és persze a kultikus Hasfalmetszők). A baráti társaságként forgató CWT-nek mára csak a magja maradt meg, de továbbra is állami támogatás nélkül gründolt függetlenfilmeket készítenek. A legyőzhetetlenek és a Berosált a rezesbanda pedig tévéfilm, szűkösebb büdzsével és egyórás játékidővel (bár Mátyássy filmjének létezik egy 20 perccel hosszabb verziója is, amelyet a Filmhéten vetítettek először). A különböző módokon margóra szorult filmekből áradó lelkesedés és az ifjúsági film műfajának háttérbe szorulása jelzi, hogy hasonló próbálkozásokra szükség lenne, hiszen a fiatalok azok, akik a moziba járó publikum legnagyobb hányadát kiteszik. A fiatalok megszólítása pedig a közönséggel kapcsolatot kereső új magyar film egyik legfontosabb feladata.

Filmkultúra

Nem ezek a fiatalok – Ifjúsági filmek a Filmhéten

Kapcsolat