Mennyire sikerült mindezt megoldani? Mindig ennek szurkolunk, hiszen minden magyar dologhoz frusztráltan viszonyulunk, ez már csak belénk van kódolva. A Víkend jó film lett, bizonyos dolgokban döccen egy kicsit, másokban viszont a zsánernél erősebben teljesít, összességében kellemes moziélmény.

Egy ügyvéd házaspár és a feleség minden hájjal megkent vállalkozó ügyfele (egyben szeretője) hétvégi vadászatra mennek az erdélyi hegyekbe. Életük hétköznapjaiban mindhárman elmerültek a korrupció mocsarában, gyakorlatilag ennek a mocsárnak a teremtményei. Míg utaznak az erdei hétvégére, a korrupció malmai tovább őrölnek, várhatóan utol is érik majd őket. De a helyi viszonyokra egyiküket sem készíthette fel semmi. A táj és emberei primitív ősi erejét nem lehet büntetlenül megzavarni, főleg nem fellengzősen uralni.

A film legnagyobb erénye a helyszín, erdélyi erdős vidék, egy zárt faluközösséggel. Ez telitalálatnak bizonyul, gyönyörű, szigorú táj, kemény emberek, mégis valóságos, filmes szempontból pedig eddig kiaknázatlan terület. Mátyássy Áron rendező választásának és Győri Márk operatőri munkájának köszönhető, megmutatják, milyen egy szép erdei túrán erőszakos halálra lelni.

Eleve adott a feszültség helyiek és a gazdag pesti idegenek között, ez közös élmény, segít az azonosulásban. Lehet, hogy a bonyolult városi korrupciós szálra nem is lett volna szükség, nyersebb történet is elég, az erdész és a többiek konfliktusába belekeverednek a vendégek, és máris kész a félelmetes vérfürdő. Persze akkor nélkülöztük volna Árpa Attila karakterét, aki meglepő módon feldobja a filmet, mint minimalista problémamegoldó erős ember a gengsztervilágból. A gazdag vállalkozók korrupt világa biztosítja amúgy, hogy egyik főhős karakter se legyen szimpatikus, ez mindig használ egy filmnek. Az már kevésbé, hogy a végén mindenkiből megpróbálnak embert faragni, egyenesen kiváló embert, különösen az utolsó jelenetek szürreális morális mese-jellegétől felszisszen az ember, de még ezt is megbocsátja. Gryllus Dorka megérdemelt egy saját filmet, de főleg akkor brillírozik, amikor az ügyvédnő törtető, tenyérbe mászó oldalát jeleníti meg, Lengyel Tamás, mint hányingerkeltő vállalkozó-ficsúr csodálatos, talán csak Simon Kornél halovány egy kicsit, bár jó választás volt, hogy a való életben is Gryllus férje, mert érződik rajtuk a mélyebb kötődés, persze a szerepe hálátlan, kicsit mintha fából volna végig. Az erdészt játszó Szabó Domokos szintén kiemelkedő, a helyi figurák meglehetősen életszerűek úgy általában. A két gyökeresen eltérő életritmus és világfelfogás a helyiek és a vendégek között szépen őrli egymást, de bizonyos értelemben a türelemnek és az elfogadás általában sikeres kísérletének is tanúi lehetünk, nem papírmasé ennek a viszonynak a tálalása.

Más kérdés, hogy mivel itt tragédia következik, a hangulat a film végére elég súlyosan konfliktusba fordul, a táj megmutatja erejét, ami elől nincsen menekvés, ez talán a film valóban kissé hátborzongató, sikeres megnyilvánulása, amit nemigen felejtünk el. Kicsit a görög drámákhoz hasonlít, ahogy a karakterek lassan megmutatják valódi arcukat, kifordulnak emberi mivoltukból (avagy visszafordulnak abba, miután eddigi tévedéseik, bűneik következményei utolérik őket), végül az egész világ átváltozik egy ítélő és mészárszékké. A Víkend megkapta a jó minőségű közepes film titulust a kritikusoktól,  akik azon fanyalogtak, hogy nem működik rendesen a thriller zsáner, mert túlságosan szerzői film ízű, a jellemek erősre vannak rajzolva. Annyi bajunk legyen, Hitchcock és a többiek közepes thrillerei is ettől működnek, meg akármilyen film. Ha nézőként nem tudunk együtt menni bizonyos karakterekkel, akkor nem történt velünk semmi. Itt viszont vetésforgó szerűen váltakozva tudunk menni az összes karakterrel, aki legtávolabb esik, azzal azért, mert egyszer csak üldözés reményvesztett célpontja lesz, a bűnöst bűnhődése teszi emberivé, a történet végére olyan következményeket szenvednek el a hősök, mintha csak az istenek mérték volna ki nekik, éppen megfelelő, tehát irgalmatlan mértékben. A film felénél úgyis elfogy a popcorn, bármekkora adagot vettünk. Ha szimpla európai film lenne, nem berzenkednénk ennyit, tény, hogy egy kicsit lehetett volna még skandinávabb, feszesebb és egyszerűbb történettel, de a végeredmény így is egy nagyon is nézhető produkció. Minden hónapban kellene két-három ilyen magyar film, ha a Víkendet nem vette volna körül ennek hiánya, a megítélése is jóval egészségesebb volna.