Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Gyermek-odüsszeia – Pepe Danquart: Fuss, fiú!

A szerencsétlenségek, háborúk és népirtások ábrázolásában a mindenkori művész előszeretettel választ egyéni szemszöget, így téve érzékletesen megmutathatóvá a megmutathatatlant – talán ezért is gyakoriak a holokauszt egy adott személy sorsán keresztül megörökítő filmalkotások, melyek cselekményükben egy jellegzetes (vagy éppen atipikus) sorsot követnek végig az embertelenség közepette, legyen az tragédiába vagy megmenekülésbe kifutó kálvária-történet. Pepe Danquart rendező német-lengyel koprodukcióban készült alkotása az utóbbiak sorát gyarapítja. MOZI
 
Fuss, fiú!
(Lauf Junge lauf)
német-francia-lengyel háborús filmdráma, 112 perc, 2013
rendezte: Pepe Danquart
írta: Heinrich Hadding (Uri Orlev nyomán)
fényképezte: Daniel Gottschalk
vágó: Richard Marizy
zene: Stéphane Moucha
producer: Pepe Danquart
szereplők: Kamil Tkacz, Rainer Bock, Jeanette Hain, Itay Tiran, Zbigniew Zamachowski, Grazyna Blecka-Kolska, Grazyna Szapolowska, Miroslaw Baka, Sebastian Hülk
forgalmazó: A Company Hungary Kft.
bemutató dátuma: 2014. május 8. 
 
A rendező éveken keresztül dolgozott a holokausztot gyermekként túlélő Srulik Frydman igaz története nyomán készült regény (Uri Orlev azonos című bestsellerének) filmre vitelével. Srulik, alias „Jurek Staniak” alig kilencévesen szökött meg a varsói gettóból, majd több mint két éven keresztül, gyakran a legdurvább körülmények között és elképzelhetetlen atrocitásokat túlélve bujkált, faluról falura, házról házra járva, magát kereszténynek adván ki. Igyekezetében és tematikájában talán Polanski A zongoristájához tudnánk leginkább hasonlítani jelen alkotást: mindkét esetben egy (szinte hihetetlen, mégis valós eseményeken alapuló) drámai túlélési történetet ismerünk meg, mindkét alkotó az embert mutatja az embertelenségben. Mégis, ami Polanskinak többé-kevésbé sallangmentesen, mégis rendkívüli empátiát keltve hőse iránt, sikerült, már kevésbé jött össze kollégája esetében.
 
Danquart filmje a „gyermek-odüsszeia” történetsémát helyezi a második világháború és a holokauszt közegébe egy kisfiú sorsán, az ő naiv, ártatlan szemén keresztül ábrázolva a megszállt, háború dúlta vidéki Lengyelország közegét és arcait. Mint minden valamirevaló „road movie”, a Fuss, fiú! is érzékletesen beszél a tájakról és az emberekről, a dühöngő antiszemitizmustól és annak képviselőitől a dolgos, szeretettel teli paraszt-figurákig terjedő széles palettán mozogva.
 
Fontos még az identitások kérdése és játéka (erre korábban több példa is volt már a holokauszt témakörében, leghíresebb közülük talán Agnieszka Holland Európa, Európája). Apja utolsó tanácsa ellenére „Jurek” – önkéntelenül és saját túlélése érdekében – megtagadja zsidó származását és egy jószívű, őt istápoló parasztasszony tanításának megfelelően magolja be, a megtévesztés szándékával a katolikus liturgiát. A fiú mégis gyakran lelepleződik, miközben ő folyamatosan azonosul a felvett szereppel, a vidék felszabadulásakor már az érte érkező zsidó árvaház képviselőjének kiáltja sírva: ő bizony született keresztény gyerek. Egy olyan korban játszódik Danquart filmje, melyben identitásunk, vagy annak hiánya akár az életünkbe kerülhet, ahol elég egy véletlenül felfedett apró jel ahhoz, hogy a vérpadon végezzük – és ez talán a mű legfőbb tanulsága.
 
A korrajz és az atmoszférateremtés mind jól működnek, mintegy mívesen megalkotottak (ebbe még a helyenkénti látható CGI sem rondít bele). A Fuss, fiú! fő hibája azonban a hatásvadászat és a túlzás: a rendező mintha csak a kortárs Hollywoodtól tanult volna, sorozatosan halmozza egymásra a mérhetetlenül és szükségtelenül drámai elemek garmadáját. Sokszor a kevesebb több, szól a régi mondás, melyet Danquart úgy tűnik, nem tartott fejben. A szereplők túláradóan érzelegnek, kiabálnak és szenvednek, a pirotechnika a kellőnél nagyobb intenzitással feszíti szét a vásznat, melyek sokkal inkább eltávolítják a nézőt a cselekménytől mintsem jobban részesévé tennék annak.
 
A rendező régi bevett fogást alkalmaz, mikor egy ikerpárra (a valóságban tizenkét esztendős) Kamil és Andrzej Tkacz-ra bízza főszereplőjének megformálását. A testvérek jól viszik át a vászonra „Jurek” naivitását és ártatlanságát, a borzalmak közepébe csöppent (és ott ragadt) gyermek klasszikus figuráját. Habár inkább arcukkal és érzelmeikkel mintsem színészi kunszttal közvetítik számunkra a fiú szenvedéseit, nem érheti őket panasz. A felnőtt karakterek – folyamatosan úton lévő és változó révén – kevés időt foglalnak a vásznon, így nem is igazán beszélhetünk kiemelkedő alakításokról. Talán Elisabeth Duda szerető, mélyen vallásos „pót-anya” figuráját és a Rainer Bock (A fehér szalag, Becstelen brigantyk) által megformált cinikusan szadista SS parancsnokot emelhetnénk ki a sokaságból.
 
Danquart filmje egy elszalasztott lehetőség – a sztoriban ennél sokkal több potenciál rejlett –, mely összességében végigélhető, jól összerakott darab, de semmi több. Szó szerint „profin megcsinált”, akadémikus „hollywoodi” mozi, mely talán jobban működött volna egy visszafogottabb, a látványosságot és a hatásvadászatot kevésbé előtérbe helyező direktor kezei alatt.
 

Cikkajánló: 
 

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322