Szemző Tibor Az élet vendége: Csoma-legendárium című 2006-ban megjelent alkotásában érzékenységgel fogta meg a rejtélyt, gyönyörű képeket, animációkat és sajátos zenei aláfestéseket láthatunk - hallhatunk, miközben Törőcsik Mari narrációját élvezhetjük. A film inkább hangulat (székely legendák alapján készült összeállítás), nem elsősorban Csoma életéről szól.  A Kubassek János útjait megörökítő művészi dokumentumfilmben (címe: Pénz és taps nélkül), amelyet Cseke Zsolt rendezett, már rengeteg információt megtudhatunk a hajdani tudósról, elsőrangú, megnyugtató kameramozgás kíséretében. 

A kérdések azonban e kevés számú alkotás után is fennmaradnak: vajon miként lesz egy kalandos sorsú, kicsit fantasztának tűnő tervekkel megáldott emberből, aki azért indul vándorútra, hogy hazájának ősi földjét megtalálja, évekig kolostorlakó remete, majd könyvtáros Calcuttában…? Vajon valóban abbahagyta-e a keresést, lelkében lemondott arról, hogy a magyarság gyökereit tovább kutassa, hogy ehelyett viszont egy legalább ugyanakkora horderejű felfedezést tegyen:  európai emberek számára ismeretlen kultúra kincseit hozza el nekünk? Vagy tudományos, nyelvészeti pályafutása csak kitérő volt, és viszonylag korai halála miatt nem lehetett képes megvalósítani a kitűzött feladatot? Vajon, miként egyesek állítják, valóban befejezetlen maradt-e az életműve?

Már elmúlt harmincöt éves, amikor 1819-ben útra kel Nagyenyedről, hogy aztán Bukaresten és Szófián át Konstantinápolyba érve örökre maga mögött hagyja az európai kontinenst. Tarsolyában tudományos lelkesedés, felfedezőkedv – és nem csekély nyelvismeret.  Korábban, egyetemi évei alatt megjárta Göttingát is, (amely mai léptékkel mérve körülbelül Oxfordnak felelhetne meg), a görög és a latin mellett számos európai nyelven beszél vagy olvas, most azonban egyre inkább a keleti világ felé fordul érdeklődése: törökül, arabul és perzsául tanul, sőt, rövid idő múlva már társalog is. Bolyongása elején még aktívan levelezik, elsősorban erdélyi tudóstársaival, azonban, máig kiderítetlen okok miatt a hírek küldése egyszer csak abbamarad, sőt egy időre papírjaitól és nevétől is megválik: Szkander bég-ként tűnik fel Teheránban majd Meshedben.  Közel három esztendei utazás végén éri el az indiai Kashmír tartományt, ahol sorsa meglepő fordulatot vesz: összetalálkozik az angol gyarmatbirodalom egyik tehetséges kormánymegbízottjával, William Moorcrofttal, aki felismeri Csomában az ő emberét. Hogy Moorcroft személyes rábeszélőkészsége hatott, vagy a tudós így remélt közelebb jutni kitűzött céljához?  Valószínűleg mindkét feltevés igaz. Az ügynök, aki valójában az angol terjeszkedés lehetőségeit vizsgálja Tibet területén, megbízza újdonsült ismerősét, hogy foglalkozzon a tibeti kultúrával, ami Csomának újabb lehetőséget jelent: hátha az ősi iratok között a magyarok eredetéről szóló feljegyzéseket is talál. Ehhez azonban előbb még meg kéne tanulnia tibetiül, amely, kiejtési nehézségeit tekintve, talán a világ egyik legproblémásabb nyelve, tudós kutatónk számára azonban úgy tűnik, nem nagy kunszt. Két képzett tibeti láma segítségével, akikkel kezdetben perzsául érintkezik, „gyorstalpaló módszerekkel” sikeresen veszi ezt az akadályt is, olyannyira, hogy elégedett megbízói, Moorcroft és köre, felkérik egy tibeti-angol szótár elkészítésére. (Csak érdekességként említjük meg, hogy közel száz esztendővel később, amikor a világtörténelemben először, egy kis csapat tibeti diplomáciai küldöttség érkezik a londoni pályaudvarra, az oda kiküldött tudós orientalista angolok, akik persze sohasem láttak azelőtt élő tibeti embert és csak az írott nyelvet ismerték,  mintegy húsz perces üdvözlő beszédet tartottak –  papírról felolvasva, tibetiül – vendégeik számára, akik  mosolyogva bólogattak utána, majd kissé zavartan csak annyit feleltek: „We don’t speak English...”) Csoma tehát nemcsak hogy megtanul, szótárt készít, hanem kommunikál is ezen az özönvíz-előttinek tűnő nyelven, segítő lámáival, sőt egy időre ő maga is tudós szerzetessé válik. Különböző buddhista kolostorokban folytat tanulmányokat, kivonatokat készít a legfontosabb vallási iratokból... Mindez bizonyítja rendkívüli képességeit, hiszen nem lehetett megszokott látvány egy fehér ember a világnak ebben az elzárt szegletében, ahol módfelett csekély lehetőség adódott bárki idegen számára ahhoz, hogy egy ottani kolostorba költözzön, vagy még inkább, hogy tibeti szentkönyveket olvashasson! A hely, ahol Csoma ekkoriban élt, Észak-India Zanszkár nevű része, amely ugyan még nem a hivatalos Tibet országa volt, hanem egy határ menti tartomány, ahol indiaiak helyett a lakosság kevés számú tibeti földművesből és szerzetesből állt, valamint száz kilométeres körzetben még néhány unatkozó angol gyarmati hivatalnokból, akik Csomát általában amolyan fura csodabogárnak tekintették. Nem így a felsőbb körök, akik kezdték jól ismerni, és anyagilag is támogatták. Moorcrofték után a Bengáli Ázsiai Társaság alkalmazottja lesz, aminek a székhelye Calcuttában található, így néhány esztendővel később ő is odakerül, ahol a társaság könyvtárának katalogizálását végzi, és sajtó alá rendezheti az időközben elkészült, a maga műfajában, a mai napig világviszonylatban is legfontosabb munkák között számon tartott tibeti-angol szótárát és nyelvtanát.

Szerencsére az otthoniakkal sem szakadt meg a kapcsolata. Miután közel tíz éven át eltűntnek hiszik, nagy az öröm és a rokonszenv iránta, amikor újból levelezésbe kerül többek között az Esterházyakkal és korszak értelmiségijeivel, akiknek bevallja, hogy egyáltalán nem hagyott még fel a magyar őshaza kutatásával! A calcuttai könyvtár magányából ismét útra kel észak felé, Tibet szigorúan elzárt fővárosába, Lhászába, és Mongólia ismeretlen tájaira szeretne eljutni. Természetesen addigra már India ősi és korabeli nyelveit is tanulmányozza: a szanszkritot, a bengálit és a hindusztánit. Hagyatékai között, számos érdekesség mellett, fennmaradt egy néhány oldalas összehasonlító szógyűjteménye, ahol mindezeket a nyelveket a magyarral veti össze, hangalaki rokonságokat találva közöttük, bár valószínűleg mindezt nem gondolta annyira komolyan...  – vagy talán mégis?  Sohasem tudhatjuk meg. Álma, hogy Lhászába, vagy Tibet belső területeire eljusson, már nem teljesülhetett, a határhoz érve, Dardzsilingnél, maláriában hal meg, ott is temetik el. Úgy tűnik tehát, hogy Csomát, élete utolsó éveiben erősen foglalkoztatta az az ábrándkép, amiért annak idején útnak indult. Bárhogy is van, létezik egy ország, ahol tisztelete megérdemelt módon fejeződik ki: ez Japán, ahol boddhiszattvaként, azaz mennyei segítőszentként tartják számon, szobrai előtt minden nap új mécsesek világítanak.