Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmarchívum magazinja

Mindent lányomról – Pedro Almodóvar: Julieta

Három évvel legutóbbi filmje, a Szeretők, utazók és héttel a pályája csodálatos összegzését nyújtó Megtört ölelések után Almodóvar újabb szintézisét adja saját korábbi munkáinak, csak ezúttal mintha elveszítette volna a humorérzékét – de még ez is jól áll neki. MOZI
 
Julieta
(Julieta)
írta: Pedro Almodóvar (Alice Munro novellái alapján)
rendezte: Pedro Almodóvar
fényképezte: Jean-Claude Larrieu
vágó: José Salcedo
zene: Alberto Iglesias
producer: Agustín Almodóvar, Esther García
szereplők: Emma Suárez, Adriana Ugarte, Daniel Grao, Inma Cuesta, Darío Grandinetti, Michelle Jenner, Blanca Parés, Rossy de Palma
gyártó cég: Echo Lake Entertainment, El Deseo
forgalmazza: Cinetel
bemutató dátuma: 2017. május 4.

Korunk két hatalmas önismétlő filmművésze közül az egyiknek, nevezetesen Woody Allennek az utóbbi években egyáltalán nem sikerült jelentőset alkotnia, sőt arcpirítóan modoros és silány fércművekkel lepi meg sorozatosan rajongóit. A másik nagy monomániás mester, Pedro Almodóvar ezzel szemben még akkor sem okoz csalódást, ha művei már egy jó ideje ugyanazt ismételgetik, hangsúlyos önidézetekkel teleszórva.

Míg a spanyol alkotó legutóbb a már-már hisztérikusan vicces Szeretők, utazókban foglalta össze saját korábbi szexkomédiái lényegét, addig legújabb, tavalyi művében, a Julietában a 2009-es Megtört ölelések bravúrját adja elő újra (A bőr, amelyben élek öncélú-öntömjénező tévedésétől most inkább nagyvonalúan tekintsünk el), azaz súlyos melodrámáinak nyújtja összegzését – hangsúlyos nőalakkal, sorsfordító, drámai eseményekkel és a mindezt erős színekkel felfestő stílussal.

Egy nagyon lényeges különbség azonban van – nemcsak a Megtört ölelésekhez, hanem minden korábbi Almodóvar-alkotáshoz képest. A rendező világának eddig oly szerves részét képező humor ezúttal teljesen hiányzik. Megszokhattuk már, hogy kedvencünk munkáiban még akkor is felsejlenek vidám mozzanatok, ha amúgy a legtragikusabb történetet adja elő (lásd a Mindent anyámról transznemű Agradóját, A bőr amelyben élek tigrisjelmezes degeneráltját, a Megtört ölelések „film-a-filmben” jelenetét vagy a Kika és a Volver fekete komédiáját).

Bár volt már rá példa, hogy Almodóvar teljesen a maga képére fordított át egy irodalmi művet (A bőr, amelyben élek Thierry Jonquet hátborzongató regénye, a Tarantula alapján készült), a humor kissé szokatlan hiányát ezúttal minden bizonnyal a forrásként használt novellákban kell keresnünk. Eredeti forgatókönyv helyett ugyanis a rendező a kanadai Csehovként ismert Nobel-díjas novellista, Alice Munro három elbeszélése alapján dolgozott.

Aki látta a szintén Munro-írásból forgatott Egyre távolabb című 2006-os Sarah Polley-filmdrámát, sejtheti, hogy a kanadai írónő érzékeny, visszafogott, sőt visszafojtott világa meglehetősen messze helyezkedik el Almodóvarétól. Nincs ez másként a spanyol mester által felhasznált Juliet-trilógiával, azaz az egymással összekapcsolódó, együtt egy nő életének három fontos történését elmesélő Esély (Chance), Hamarosan (Soon) és Csend (Silence) című novellákkal sem. Ami mégis Almodóvarhoz köti a finoman felvázolt sztorikat, az a fentebb már említett hangsúlyos nőalak és a sorsfordító, drámai események kettőse.

Munro történetei segítségével ráadásul az alkotó tovább vizsgálhatja mindazt, amit már oly sokszor választott kamerája céltáblájául (a Tűsaroktól, a Kikától és az Eleven hústól kezdve a Mindent anyámrólon, a Beszélj hozzá!-n és a Rossz nevelésen át a Volverig, a Megtört ölelésekig és A bőr, amelyben élekig): a másik ember megismerésének és birtoklásának határait, amelynek ábrázolásában ezúttal bizonyos értelemben véve minden eddiginél messzebbre megy.

Almodóvarra pedig akaratlanul is visszahatott, hogy ráismert saját témájára egy másik művész életművében, és ez még az ő amúgy meglehetősen erős szerzői stílusát is befolyásolta. A Julieta egy középkorú nő története, aki egy véletlen találkozás hatására megváltoztatja abbéli elhatározását, hogy barátjával Portugáliába települ – ehelyett Madridban marad, ahol visszaköltözik abba a lakásba, amit lányával osztott meg, egészen addig, amíg az 18 évesen váratlanul nyom nélkül eltűnt, és megszakította vele a kapcsolatot.

Julieta a tett színhelyén elkezdi papírra vetni fiatalsága, lánya születése és felnőtté válása történetét, hátha így sikerül közelebb kerülnie az igazsághoz. S mivel az önkínzó, mégis terápiás hatású folyamat során felismeri és elfogadja, hogy a másik ember megismerésének és birtoklásának még akkor is vannak határai és talán soha ki nem derülő titkai, ha az a másik ember a saját gyerekünk, végül elnyeri jutalmát.

Talán némileg a tartalomleírásból is kitűnik, hogy Almodóvar ezúttal egy dramaturgiailag és gondolatilag is sokkal letisztultabb, kevésbé csapongó művet tett le az asztalra, mint korábban. Ehhez pedig képileg és formailag is átgondolt, egy irányba mutató koncepció társul. Az alkotó jellegzetes világa most sem hiányzik, ám ez alkalommal színpompás kavalkád helyett valami mást kapunk.

Az erős színeknek persze most is kiemelt a jelentőségük, sőt a színszimbolikát a rendező talán minden korábbinál hangsúlyosabban használja. A vöröset és a fehéret, az érzelmek, a szenvedély, illetve a (gyermeki) ártatlanság színeit Almodóvar valószínűleg még sosem alkalmazta ilyen mennyiségben – és akkor a leghatásosabbak, amikor egyetlen képen belül jelennek meg. Az alkotó ehhez hasonlóan a korábban is számtalanszor látott geometrikus elemeket is beleilleszti a koncepcióba: ami azonban eddig a formák sokszínűségének lenyomata és némi op-artos bohókásság volt csupán, most a főhősnő megbillent lelkivilágával éles kontrasztot alkotó szigorú rendszer.

A legszebben mindez abban a jelenetben mutatkozik meg, amikor Julieta szinte steril hatást keltő, nagyrészt már kiürített lakása konyhájában áll: a helyiségben minden hófehér, kivéve a falra erőszakos vérvörös csíkokat festő hatalmas óramutatókat. A kép kiszámítottsága, az idő hangsúlyozása kiszámíthatóságot és kiegyensúlyozottságot sugall – a főhősnő kavargó érzelmeivel ellentétben.

Mikor pedig Julieta otthagyja a modern lakást, és visszaköltözik a múltba, vele együtt a hátunk mögött hagyjuk mindezt a rendezettséget, és jönnek a vidámabb színek és lekerekítettebb, puhább formák. Ennek megfelelően a Julietában a korábbiaknál sokkal egyszerűbb és egyneműbb a kísérőzene is. A háttérben vissza-visszatérő baljós zene egy soha meg nem történő bűntényt jelez előre, és szinte észrevétlenül, mégis jól érzékelhetően ágyaz meg a nyugtalanító, nyomasztó hangulatnak.

Alice Munro novelláin kívül a film egy további irodalmi hatással is rendelkezik: a főhősnő barátja, Lorenzo szájából hangzik el afféle mellékesen odavetett megjegyzésként egy fontos utalás, miszerint szerelmét titokban követve már-már úgy érezte magát, mint egy Patrica Highsmith-karakter. Ami fontos megállapítás, hiszen az Almodóvarhoz hasonlóan meleg írónő több regényében is (Carol, Kétarcú január, Huhog a bagoly, A tehetséges Mr. Ripley stb.) megjelenik az életünknek önkéntesen vagy akaratunk ellenére valaki másnak való alárendelésének motívuma.

S ahogy Julieta aláveti magát lánya emlékének és gondolatait eluraló alakjának, úgy veti alá magát Lorenzo Julietának és a nő igényeinek. A férfi alakja némileg a Megtört ölelések Mateo Blancójára / Harry Caine-jére emlékeztet, ám az élete asszonyát elveszítő férfi itt csupán háttérfigura marad. A lényeg ugyanis annak szívfájdító tanulsága, milyen keveset is tudhat egy szülő, egy anya a saját gyereke érzéseiről – csak Almodóvar mindezt ezúttal egy hajszállal másképp meséli el, mint korábban. Mindent egybevetve tehát nem mondhatunk mást, mint hogy „Meghalt a király, éljen a király!”

 

Címkék

Jeles, Dyga Zsombor, Amrita Sher-Gil, KAFF 2017, vámpír, Bertolucci, finn filmnapok, Boyle, Szolnok, Cannes, Röhrig Géza, Antal Nimród, Televízió, thriller, Filmtörténet, Visszanéző, 60-as évek, Retro noir, új magyar film, Bill Condon, Anilogue, Almodóvar, német film, építészet, Török Ferenc, Szépművészeti, farkasember, Fliegauf, doku, Művészetek Völgye, Magyar film fesztiválszereplés, Aranyélet 2., Wajda, Cseh filmek, popzene, Aranyglóbusz, A hetedik Star Wars film, DVD bemutató, halálhír, Valentino, Titanic, Filmalap-Filmarchívum, Tárlat, Wegerer, Inkubátor, diplomafilmek, Kvíz, Maya Forbes, bagoly, LuMu, The Affair, jelölés, MaNDA DVD, Jelenidő, Tudományos filmek, expresszionizmus, báb, animáció, filmtörvény módosítás, Titanic Filmfesztivál, Sára Sándor, Díjak, Magyar Kultúra Napja, ELTE, Uránia, zene, sorozat, Akadálymentesen, Kormákur, Beatles, Kino, Guinness, Oscar-jelölt, Filmnapok, Filmalap, Berlinale, Ukrán film, dán, Tóth Barna, Forgalmazói filmnapok, Herczeg Attila, Artmozik éjszakája, olasz film, Oscar, Amszterdam, Kincsem, Vígjáték, Mark Ruffalo, Hajdu Szabolcs, monográfia, Cigánygyilkosságok, Jeff Nichols, HBO GO, HBO, Felújított filmek, Tiszta szívvel, Diplomamunka, Verzió, Filmhét, fantasy, Elek Dóra, Love story, Pixar, szörnyek, Cseh Tamás, Carrie Fisher, Netflix, Interjú, Gauder, , cikk, Gólem, western, Transz, filmkritika, Greengrass, Cassell, Filmrendező, Történelmi magánügyek, Sopsits, Készülő film, Horror, Dokumentumfilm, Titanic 2017, Észt filmhét, Kaszkadőr, Csányi Sándor, Tábor, francia film, krimi, Cinefest 2016, Ősz Gábor, Jancsó, 2. Magyar Filmhét, magyar sorozat, Kultfilmek, Magyar Nemzeti Galéria, rassz, forgatókönyv, 1920, Anilogue 2016, Örökmozgó, babona,