Chris Kyle az amerikai haditengerészet különleges egységének (Navy S.E.A.L.s) mesterlövészeként mintegy százhatvan embert ölt meg az iraki konfliktus során – legalábbis ennyit ismernek el a hivatalos szervek, saját bevallása szerint legalább kétszázötven életet oltott ki a hadsereg kötelékében. Az Al-Kaida magas vérdíjat tűzött ki az egykori texasi rodeó-cowboy fejére, bajtársai pedig minden szerénység nélkül a „Legenda” becenéven szólították. Habár minden rizikós bevetést túlélt, Kyle végül mégis golyó által halt meg – egy személyiségzavarral küzdő veterán puffantotta le, akit lőni tanított.

Címszereplőnk megítélése természetesen heves viták kereszttüzében áll. A film alapjául szolgáló önéletrajzi könyvben Kyle őrmester nem rejti véka alá fegyvermániáját, az általa „barbárként” és „állatként” jellemzett muszlimok iránt érzett teljes megvetését és a tényt, hogy sosem bánta meg az általa megölt több száz élet kioltását, mivel célja kizárólag saját hazájának védelme volt – nem csoda, hogy az ellentábor hidegvérű, rasszista pszichopatát, egyben a Bush-éra háborús paranoiájának megszemélyesítőjét látja benne. Eastwood és a forgatókönyvért felelős Jason Hall igyekeznek inkább nem firtatni az efféle kérdéseket és jócskán tompítani a memoár nyers, nagyon nem polkorrekt stílusán.

A film szépen végigveszi Kyle életét a szigorú keresztény-konzervatív nevelést nyújtó apától a lőfegyverekkel korán megbarátkozó, majd egy ideig a rodeó világában helyét kereső fiatalemberig, aki hazafias indíttatásból dönt úgy, hogy kipróbálja magát a fegyveres erők elit alakulatánál. A rendező próbál egyensúlyt tartani a háborús akciószál és a magánéleti vonal között, elsősorban a főhős megszállottsága és folyamatos távolléte miatt megromló házasság problémáját lebegtetve, de utóbbi gyakran a háttérbe szorul, és jóval kevésbé nyom a latba mint a világ túlpartján játszódó mozgalmas hadi események.

Eastwood persze próbálja árnyalni a képet és valamiféle drámát kanyarintani a Nagy Amerikai Hérosz közel-keleti lövészkalandjai köré, igyekezete azonban legtöbbször kudarcot vall, direktori fegyvertára (csak hogy témánál maradjunk) elégtelennek bizonyul. A film számtalan olyan szálba belekezd, melyeket vagy elfelejt, vagy pedig irreális gyorsasággal megold. Az olyan apró, de jelentős mozzanatok mint a feleség szemrehányása, hogy férje vajon tényleg a hazájáért harcol vagy csupán megszállottságból teszi, amit tesz, vagy a Koránt szorongató férfi lelövése, remek kiindulópontjai lehetnének egy jóval kidolgozottabb, Kyle – és általánosságban az amerikai katonaság – iraki ténykedése mögött megbúvó kettősség megvitatására, mindezzel azonban az Amerikai mesterlövész adós marad.

A több mint kétórás cselekmény vége felé előtérbe kerül a háborús poszt-traumás stressz (hősünk még a kerti grillpartin is kvázi bevetés közepébe képzeli magát) és az annak kezelésére tett próbálkozások (pszichiátertől a veterán lövészklubig). Majd mintegy öt perc alatt mindez megoldódik, hősünkből mintás családapa lesz, aki szeretettel telve öleli keblére családját egy jelenetben, melyet még a néhai Hallmark Channel is megirigyelhetett volna. Mikor tehát már reménykednénk, hogy a sztori átcsap Életünk legszebb éveibe, hamar visszarándulunk a York őrmester terepére, a cselekmény végére pedig a mártírrá vált Kyle figurája makulátlan hőssé emelkedik, akinek temetését csillagos-sávos lobogó alatt síró népek garmadája (hangsúlyozottan az „ordinary people” össz-amerikai tömege) követi nyomon.

Formailag egyébként teljesen átlagos, sablon hollywoodi filmdrámával van dolgunk, melyben a rutinos rendezés és a centire kiszámított forgatókönyv nem igazán tartogat meglepetéseket. Néha-néha megcsillan egy-egy western-áthajlás (nem véletlen Eastwood megkérdőjelezhetetlen múltja a „legamerikaibb” zsánerben), esetenként egy-két érdemleges poén, de mindez nem kárpótol az olyan borzalmas sablondumákért mint a „vannak birkák, farkasok és a nyájra vigyázó kutyák” kezdetű kiselőadás. A címszereplő (zsinórban másodszor Oscarra jelölt) Bradley Cooper igyekszik megfelelni a karakter egyszerre hős és megszállott mivoltából fakadó színészi feladatnak, de különösebben jelentős alakítást mégsem nyújt.

Egy fiatal alkotó vagy középszerű iparos esetében talán elnézőbbek lehetnénk, de a Tökéletes világ, a Nincs bocsánat vagy a Millió dolláros bébi rendezőjétől ennél bizony többet várnánk. Az Amerikai mesterlövész elsősorban a háborús mementói és frontot járt veteránjai iránt lelkesedő tengerentúli közönségnek (azon belül is a konzervatív szárnynak) készült, akik kételkedés nélkül elhiszik, hogy valaki westernhős-mintára képes puskacsővel igazságot szolgáltatni a világban. A rekordokat döntögető bevételi adatok persze őket igazolják. Nekünk, borús európaiaknak mindebből marad az elnyűtt Rambo poszter a szoba falán.