Észt nélkül nem lehet - Rein Kotov operatőr

2014. 04. 17. • Ozsda Erika |

(Bach Máté fotója)

A tavalyi Észt Hét egyik legsikeresebb filmje Toomas Hussar sajátos humorú Gombászók című munkája volt. Egy házaspár, amelynek férfi tagja politikus, elindul gombát szedni az erdőbe. Útközben, a benzinkútnál hozzájuk csapódik egy ismert rocksztár, aki előző este rommá itta magát. Az idei Észt Hét kedvence Zaza Urushadze Mandarinok című háborús filmje volt. Az észt Ivo megment két ellenséges katonát, de cserébe megesketi őket, hogy a házában nem ölhetik meg egymást. A film minden lehetséges díjat elnyert Észtországban. Mindkét alkotás operatőre: Rein Kotov, aki részt vett a budapesti premieren is. Kotov a független filmstúdió, az Allfilm tagja. Sokat dolgozott oroszokkal, finnekkel és németekkel, jelenleg a legfoglalkoztatottabb észt operatőr. INTERJÚ

Gratulálunk a köztársasági elnöktől februárban átvett kitüntetéséhez. Milyen díj ez pontosan?

Számomra is nagy meglepetés volt, hogy megkaptam a Fehér csillag rendet, mert a filmes szakmában dolgozók - nem csak az operatőrök – ritkán részesülnek ilyen állami kitüntetésben.

Hogyan lett filmes?

Mindig vonzott a képi világ. Kiskorom óta foglalkozom fotóval, és ahogy nőttem, egyre jobban csábított a mozgó kép. Elkezdtem járni egy filmes csoportba is.

1991-ben végzett Moszkvában. Miért ott? Akkoriban nem volt még Észtországban filmfőiskola?

Ez a szovjet éra vége felé volt, és nem volt más választásunk, aki filmes akart lenni, az csak Moszkvában tudott tovább tanulni. Azért nehéz összehasonlítani a mai helyzettel, mert manapság mindent a piac diktál, az eladhatóság a lényeg. Akkoriban minden egészen más volt. Mivel az egy állami intézmény, ott mindenféle berendezés rendelkezésünkre állt, ahhoz, hogy filmeket készítsünk: kamerák, projektorok, filmlabor, stúdiók. Tényleg nagyon jól felszerelt iskolának számított. A mesterem az a Vagyim Juszov volt, aki Tarkovszkijjal dolgozott például az Andrej Rubljov és a Solaris című filmekben.

Most milyen filmes képzés van Észtországban?

Nagyon új intézmény a Balti Film- és Médiaiskola, ami igazából egyetem. Van rendező, operatőr, producer, hangmérnök, vágó szak és lassan talán a forgatókönyvírás is bekerül a kínálatba. Észtországban egyébként nagy a választék a felsőoktatásban. Sok tanár tanít, sokféle szakon lehet tanulni az egyetemeken, viszont a képzés színvonala hullámzó. Nem mindegy, hogy ki tanítja a diákokat. A Balti Film- és Médiaiskolában az a probléma, hogy három év után sokan abbahagyják a tanulást, és mesterképzésre már nem jelentkeznek. Szerteszélednek a világ minden tájára. Többen Londonba mennek, mert az ottani filmiskolának nagyon jó neve van. Minden évben egy-két ember biztos, hogy egyenesen oda megy továbbtanulni.

Ön is tanít?

Már többször hívtak, de én nem tudok tanítani. Nem olyan egyszerű dolog az. Előbb az elméleti hátteret kell tisztázni magunkban, de talán egyszer majd megpróbálom.

Ön a legfoglalkoztatottabb észt operatőr...

…most éppen én vagyok, de azért ez változik. Van, amikor több a munka, máskor kevesebb. Jelenleg éppen üresjárat van, azért is lehetek itt Budapesten. Mióta Észtországban beindult az egyetem, felnövekvőben van egy új operatőr nemzedék. Ennek köszönhetően nő a konkurencia…

Mekkora az észt filmes szakma? Hány film készül évente?

Az állami finanszírozásnak köszönhetően folyamatosan készülnek új filmek. Évente 4-5 nagy játékfilm, ugyanennyi rövidfilm, de tévéfilmek és sorozatok is forognak. Tucatnyi operatőr és rendező dolgozik. Általában minden egyes szakmában ennyi szakemberrel számolhatunk, ezért az ipar kifejezés egy kicsit túlzó is az észt film kapcsán.

Ahhoz képest, hogy kevesen vannak, már 102 éves az észt film.

Az is csoda, hogy létezik olyan ország, hogy Észtország! Mivel kis nemzetről van szó, többet fektetünk abba, hogy megőrizzük a nemzeti identitásunkat. A játékfilm nagyon jó alapja lehet ennek, segíthet az összetartozás érzésének létrejöttében. A nemzeti kultúránk vitathatatlan része a játékfilm. Tényleg régóta készülnek filmek nálunk, de nem mind jut el a nézőkhöz, bár az elmúlt években fordulat tapasztalható, főleg azért is, mert egyre inkább a közönségnek is tetsző filmeket kezdtek el gyártani. Például a Gombászók rekordokat döntött. Vagy Ilmar Raag - úgy tudom, tavaly ő volt itt a vendég -, filmjei az Egy hölgy Párizsban és Az osztály című. De a Mandarinok is megszólította a közönséget.

Zaza Urushadze filmjének, a Mandarinoknak hány nézője volt?

Eddig 35-40 ezer, ami Észtországban nagyon jó eredménynek számít. A film észt-grúz koprodukcióban készült...

…ilyenkor milyen nyelven beszélnek?

Oroszul. Grúziában az idősebbek oroszul beszélnek, de a fiatalok már ott is értenek angolul. Egy évig tartottak az előkészületek. Azalatt háromszor megjártuk az Észtország-Grúzia közti távolságot. A forgatás 33 napig tartott, maga a helyszín Grúziában, Batumi várostól 50 km-re volt, ahol felépítették a faházakat, a díszletet. Olyan volt, mint egy úttörőtáborban. Két km-re laktunk az objektumtól, reggel korán kelés, forgatás, este vissza a hotelbe.

Ismert színészek játszottak a filmben?

Igen. Mindkét grúz színész Mikhail Meskhi és Giorgi Nakashidze nagyon ismert a hazájukban. Az észtekről, Elmo Nüganenről és Raivo Trassról is ugyanez elmondható. A főszereplő, a film nagy öregje, Lembit Ulfsak pedig jól ismert észt sztár.

Az észt és a grúz színészek hozzáállása és munkája között volt-e valami különbség?

Bizony! Nagyon jól tapintható volt az identitásbeli, nemzetiségbeli különbség a munkájukon. Szakmai téren nagyon hasonlóak voltak, mindannyian színházi színészek, akik időnként filmekben, vásznon is feltűnnek...

De?

Ha azokkal a német színészekkel hasonlítom össze őket, akikkel eddig dolgoztam, azt kell mondanom, hogy mivel a németeknek több lehetőségük van filmekben dolgozni, olyan technikai ismeretük is van, hogy tudják, milyen objektívvel veszik őket, honnan jön a fény, hogy kell úgy helyezkedniük, hogy ne takarják ki a másikat.

A színházi színészeknek szólni kellett, hogy kisebb gesztusokkal és intimebben játszanak?

Igen, időnként vissza kellett őket fogni. De ez független az országhatártól, a színházi színész az mindig az, akárhol is járunk. Máshogy beszélnek, és nekik látszaniuk kell 100 méter távolságból is. A film rendezője, Zaza, nagyon jól bánt velük, úgy instruálta őket, hogy hamar ráéreztek, rátaláltak a filmes játékmódra. Soha nem gondoltuk volna, hogy a Mandarinok ilyen erős, sikeres film lesz. Még akkor sem, amikor az első vágott verziót megnéztük. Nagyon egyszerű filmről van szó. Nincs benne egyetlen nő sem! Négy ember ül a szobában, magyaráznak egymásnak, igazából alig van benne akció. De alulbecsültük azokat az apró nüánszokat, amik aztán végül megérintették az embereket. Az igaz, hogy fontos alapkérdéseket feszeget a történet, amikről a filmben nagyon egyenesen és őszintén beszélnek.

Mint barátság, hűség, bosszú, szeretet, emberség. És annak ellenére, hogy a film a grúz-abház háború idején játszódik, humora is van.

Igen, ez teszi könnyen nézhetővé. Aggódtunk, hogy ne legyen patetikus. Nagyon nagy meglepetés volt, mikor kiderült, hogy a grúzok is szeretnek saját magukon nevetni. Ugyanolyan ironikusak, mint az észtek. Ez megkönnyítette az együttműködést.

A tavalyi év kedvenc filmjét, a Gombászókat hol forgatták és mennyi ideig?

Ez esetben 100 százalékig észt filmről van szó. Észt pénzből készült, hazai színészekkel. 2012-ben mutatták be. Politikailag nagyon aktuális lett, mivel amikor a film készült, a korrupció mindennapos téma volt Észtországban. Még a forgatás során is változtattak a dialógokon, hogy még több csípős megjegyzést helyezzenek el benne. Az alapgondolat, ahogy a film a politikai témát kezeli, véletlenül egybeesett az aktuális eseményekkel.

Járta ezzel a két filmmel a világot, kísérte őket fesztiválokra?

Csak néhányszor. Most is azért vagyok itt, mert más nem tudott eljönni, én meg éppen ráértem. Két napra eljöttem Budapestre, ahol eddig nagyon kedves emberekkel találkoztam.

Mi alapján választja ki a forgatókönyvet vagy a munkát, amit elvállal?

Ha! A munka szokott engem választani. Néha azért beleszólok, hogy mi az, amit szeretnék, és mi az, amit nem, de ez nem túl gyakran fordul elő.

Miért lett egy-két filmnek Ön a vágója is?

Az ember életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, hogy mindent szívesen kipróbálna. Mivel rendszertelen a munkám és néha van szabadidőm, adódnak lehetőségek. Néhány évvel ezelőtt Angliában dolgoztam tévécsatornáknak és dokumentumfilmeket készítettem. Ott kipróbáltam magam rendezőként is. Miközben néztem a munkáinkat, arra gondoltam, hogy ezt ügyesebben is meg lehetne vágni. Mivel elégedetlen voltam, elhatároztam, kipróbálom, hátha jobban meg tudnám csinálni.

A Miből lesz a por, és hová tűnik a pénz…? című dokumentumfilmnek nemcsak az operatőre, hanem a producere is volt.

Azt történt, hogy az Allfilm nevű cégünk egyik producere épp akkor elment máshová dolgozni, így anyátlanul maradt a projekt, és valakinek be kellett ugrania a helyére. Mivel addigra operatőrként én már nyakig benne voltam, rám esett a választás. Így lettem producer. A film egy izgalmas színházi, … nem is színházi, inkább társadalmi projekt volt. A NO99 Színház Európában is egyedülálló, nagyszabású kísérletének hátterét mutatja be. Meghirdették, hogy 40 nap múlva tartanak egy párt nagygyűlést. Az egész társadalom ki volt éhezve egy normális, új pártra, és nagyon sokan elhitték, hogy ez lesz az. Óriási médiavisszhangja volt. Egyfolytában találgatták, hogy lesz-e új párt vagy sem. A politikusok azonnal ugrottak és idegesek lettek, mert felismerték egy lehetséges vetélytárs felbukkanását. Én személyesen is nagyon kötődtem a projekthez, mert a megszületésétől egészen a nagygyűlésig végigbábáskodtam az egészet. Ott ültem kamerával a próbákon, ami lelkileg volt megerőltető. Azért is volt embert próbáló feladat, mert képileg igazán érdekes dolgok nem történtek. Négy hónapig követtem őket mindenhová. A háttértörténetet mutatja be a film és azt is, hogy hogyan emészti fel a résztvevőket, akik nagy lelkesen belevágtak a munkába, aztán egyre szkeptikusabbá váltak. A film nagy kérdése, hogy kinek a kezében van valójában a döntés? Mindenképpen érdemes megnézni.

Mikor jön el az a pillanat, amikor Ön beszáll a filmbe?

Ez a rendezőtől függ. Ami a Gombászókat illeti, Toomas Hussarnak ez volt az első játékfilmje, ezért aztán már bevontak a forgatókönyv írásába is. Ami Zazát illeti, a Mandarinok grúz rendezőjét, ő már kész forgatókönyvvel jött hozzánk. Amikor találkozom a rendezővel, akkor természetesen mindig elmondom az ötleteimet, a gondolataimat. Nagyon organikus volt az együttműködés Zaza, Ivo Felt producer és köztem. Voltak észrevételeink, bizonyos helyeken kicsit kiegészítettük, megváltoztattuk a történetet. De ezek csak apróságok voltak és volt szavunk a végeredmény kialakításában is.

Van saját ötlete, terve, amit nagyon szeretne megcsinálni?

Még nincs...(de nagyon titokzatosan néz). Nincsenek rendezői ambícióim, mivel már annyiszor láttam, hogy mit jelent rendezőnek lenni, hogy az éppen elég volt. Az én idegeimmel nem összeegyeztethető az az életmód. Kívülről nem is lehet átlátni, hogy mi mindennel kell foglalkozniuk. Rettenetesen sok a feladat és az emberek közötti kapcsolatokat úgy kell igazgatni, hogy az a vásznon is jól nézzen ki. Ez bizonyos tehetséget és tudást feltételez.

Van esetleg olyan kép, olyan beállítás, ami Önre jellemző, amit nagyon szeret használni?

Attól tartok nincs ilyen... De ez soha nem is volt célom. Mindig abból a történetből indulok ki, ami az ölembe pottyan. Az alapanyagból megpróbálom a legjobbat láttatni, ami a fejemben megjelenik. A forgatásokon nem szoktam szólózni, nem szeretem ráerőlteti magam a képi világra, inkább beilleszkedem a stábba, hogy harmónia legyen.

Kiszolgálója a filmnek?

Nem, az talán egy kicsit erős kifejezés, inkább odateszem magam. Soha nem tolakszom előtérbe, mert a film kollektív feladat. Nem tesz jót, ha bárki bármiért előre nyomakszik.

Már tudja, hogy melyik lesz a következő nagyjátékfilmje?

Igen, egy középkori krimit szeretnénk forgatni Indrek Hargla Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye című könyvéből. Úgy tudom, hogy a XV. században, Tallinnban játszódó regény már magyarul is megjelent.

A munkái közül melyikre a legbüszkébb?

Mindegyik nagyon értékes. (nevet) Az egyik kedvenc anekdotám, a Medve szíve/ Karu süda című filmhez kapcsolódik, amit az Isten háta mögött, Szibériában forgattunk, ahol gyönyörű a természet. A történet szerint egy észt fiatalember kiköltözött a Tajgára, hogy megtalálja önmagát, távol a civilizációtól. 2001-ben a filmet Európai Filmdíjra jelölték. Elmentünk Berlinbe, volt ott vörös szőnyeg, Merci, minden! Nem igazán értem, hogy mi alapján válogatnak a filmes guruk, mert a történet dramaturgiailag nem volt nagyon erős. Oda, a nagy fesztiválra mégis beválogatták... 1998-ban készült Sulev Keedus rendezésében a Georgica. Arról szól, hogyan él egy öregember egy elhagyatott szigeten.

Ez a film áll legközelebb a szívemhez. Nemzetközileg is nagyon sikeres volt. A másik a Tallinn sötétségben/Darkness in Tallinn, ami 1991 augusztusában játszódik.

Nagyon sok kedvencem van, például a Gombászók és a Mandarinok. Főleg azért is, mert annyira sikeresek lettek, úgy szerette őket a közönség! A Mandarinok például a letisztultság iskolája. Bizonyítja, ha valamit egyszerűen is el lehet mondani, akkor nem kell túlbonyolítani, cifrázni.

Köszönet a segítségért Segesdi Móninak és Márkus Virágnak.

Az interjú 2014 márciusában, az Észt Filmhét ideje alatt készült.

Filmkultúra

Észt nélkül nem lehet - Rein Kotov operatőr

Kapcsolat