Így is elnyerte a szívünket - Tomasz Kot
2015. 05. 27. • Ozsda Erika |
A XXI. Lengyel Filmtavaszon fölment a Művész mozi színpadára, majd magyarul azt mondta: Tomás Mácská vagyok. Aztán lengyelül folytatta: Tiszta szívemből ajánlom Önöknek az Istenek című filmet, nagy megtiszteltetés volt számomra eljátszani a főszerepet. Dr. Zbigniew Religa volt az, aki a zabrze-i klinikán az első sikeres szívátültetést hajtotta végre Lengyelországban. A megszállott professzort Tomasz Kot (kot=macska) játszotta. Jó a történet, mely a 80-as évek közepén játszódik, jó a zene, a rendezés és kiemelkedően jó a színészi játék. A lengyel színész a fesztivál vendégeként járt Budapesten, hogy részt vegyen a bemutatón és jelenlétével – majdnem két méter – felhívja a figyelmet a „Szív a Szívért Alapítvány” munkájára. INTERJÚ
Valójában minden így történt, mint a filmben? Religa professzor ilyen konok, ennyire lobbanékony ember volt?
Beszéltem a feleségével, aki azt mondta: „amikor a filmet nézem, akkor természetesen magát látom, és nem a férjemet, de minden épp úgy volt és olyan volt, ahogy maga eljátszotta. A természete, a mozgása, a mozdulatai, mindene.” A történet csak három évet mutat be Religa életéből. Én olyan színész vagyok, aki mozgással sok mindent el tud játszani. Ugyanúgy tudtam görbíteni a hátamat, olyan arcokat vágtam, ugyanúgy jártam, néztem, ahogy ő. Tudtam, hogy ez lesz az erősségem. Mindenhol ott voltak a képei, még a mobilomon is. A forgatás második napján jött egy újságírói csapat, és ők is azt mondták, hogy: „Maga pont olyan, mint Religa, jól emlékszünk rá, mert készítettünk vele interjút.” Akkor jöttem rá, hogy a felkészülés nem volt hiábavaló, elértem a célt. Szerintem a fizikai énjét sikerült a legjobban átadnom. Sokan megjegyezték, hogy: látom magában Religát.
A professzor nemcsak a munkában, az életben is nagyon szenvedélyes volt. Ön hogy tudott ennyit inni meg dohányozni a forgatáson?
Az ivászat csak két nap volt, és mindenki tudja, hogy nem vodkát iszunk a forgatás alatt. Azt ki lehetett bírni, azt el tudom játszani, hogy berúgok a víztől, de a cigizést nem tudom eljátszani. Cigizni kellett.
Amikor Religa az első transzplantációt végezte, Ön 8-9 éves lehetett, amikor egészségügyi miniszter lett, akkor 27-28. Ismerte őt a film előtt is, mit tudott róla?
Lengyelországban Religát mindenki ismerte. Nagyon energikus ember volt, és nem csak a saját területén. Például ő hívta meg először a három tenort. Jellemző rá, hogy amikor sikeresek voltak az átültetések és Zabrze-ben jól működött a klinika, akkor otthagyta. Tudta, melyik munkatársa, asszisztense, barátja tudja tovább vinni a munkát. Ő elment és utána a műszívvel foglalkozott. Placido Domingo nagyon szeretett volna Varsóba menni, de Religa helyette Zabrze-be vitte el. Mindig elérte, amit akart. Még azok is, akik pontosan nem tudták, hogy Religa mivel foglalkozik, azok is ismerték, mert látható és érezhető volt a jelenléte.
Miután fizikailag rátalált a szerepre, mit kellett még megtanulnia? Gondolok itt az operálásra vagy a szakszavakra.
Hat műtéten és egy átültetésnél voltam ott. Egyszer telefonáltak a kórházból, hogy egy órám van, hogy beérjek, mert kezdik a szívműtétet. Már elaltatták a beteget, aki az új szívre várt. Ez volt az az eset, amikor igazából megértettem, hogy miről szól a filmünk és a szerepem. A beteg családja a folyosón várakozott, miközben mindenki tudta, hogy valahol, egy másik városban rokonok siratják azt, aki most halt meg. Ekkor jöttem rá, hogy ezzel a filmmel mi most nagyon komoly dologra készülünk. Ez egyáltalán nem egy olyan munka volt, mint az előzőek. Azelőtt, ha egy filmben lőni kellett, akkor kijártam a lőtérre, lövöldöztem, és úgy éreztem magam, mint egy kisfiú, hogy jaj, de jó, hogy ezt csinálhatom. De amikor megláttam a műtőben a felnyitott embert, a szív kivételét és a másik beültetését, akkor mindent megértettem. Volt még egy eset, ami nagyon hatott a szerep felfogásomra. Elmentünk a zabrze-i klinikára, ahol Religa dolgozott és megmutattak minden helyiséget. Milyen a műtő, a műtét utáni pihenő, a kórtermek, minden zugát végig jártam. Bevittek egy szobába, ahol ketten feküdtek és átültetésre vártak. Mindkettőjükből csövek álltak ki, mert a szívük már alig dolgozott. Az egyikük négy, a másik két hónapja volt egy géphez kötve. Úgy jártak vécére, hogy húzták maguk után. Ők mondták, hogy:” aztán jó filmet csináljatok ám, nehogy elszúrjátok, mert Religa jó ember volt!” Akkor megéreztem, hogy vannak, akiknek ez nagyon fontos. Borzasztóan izgultam, hogy minden rendben legyen, de Hála Istennek, jó film lett. Szeretném, ha tudnák, hogy mindenki, aki a stábban dolgozott, - de mindenki! - egy nagy darabot benne hagyott a szívéből ebben a filmben.
Hogyan dolgozott együtt Łukasz Palkowskival, a rendezővel?
A forgatás két hónapot csúszott, addig én tanultam, készültem, ők pedig harcoltak a filmért. Nekem a felkészülésről más elképzelésem volt, mint a rendezőnek. Ő egyszer látott egy műtétet, és azt mondta, neki az elég. Nem akar a családdal találkozni, nővérekkel, senkivel. Én úgy éreztem, hogy nekem jót tesz, ha minél több emberrel beszélgetek. Kezdetben mindenki arra gondolt, hogy most szobrot állítunk Religának, de a rendező nagyon figyelt rá, hogy ez ne így legyen. Én gyakran előálltam valamilyen ötlettel, de ő azt mondta: „ez túl sok lenne, hidd el, hogy amit mutattál, az épp elég.” Tehát nem térdeltünk le a nagy Religa emléke előtt, ami előnyére vált a filmnek. Egy igazi embert mutatunk be, akinek voltak jó, de rossz tulajdonságai is.
Miután beszélt Religa feleségével, családokkal, olyanokkal, akik jól ismerték a professzort vagy átestek szívműtéten, mit tudott használni abból, amit elmeséltek?
Abbahagytam a rettegést. Minél jobban belemásztam Religa életébe, alakjába, annál kevésbé féltem a szereptől, az embertől. Eldöntöttem, hogy úgy játszom végig a szerepet, hogy nem félek Religától, a kritikáktól, attól, hogy mások mit gondolnak, csak teszem a dolgom. A filmbe nem került bele az a szál, hogy Religa hogyan játszotta ki az államvédelmiseket, csak egy pici jelzés maradt benne. Azt mondta nekik, hogy ő elviszi az egész balhét, de a klinikát hagyják békén, mert az ott dolgozók fogják őket is gyógyítani, ha kell. Religa nem félt semmitől, mindent vállalt, amitől én is bátrabb lettem.
Most teljesen másként néz ki, a film után alig lehet felismerni. Jóval soványabb.
Nem tudtam meghízni, pedig próbáltam. Csak tömtem magamba az ételt, de nem esett jól. Elértem a 93 kg-ot, de rosszul voltam. Kaptam egy kis erősítést, itt-ott tömés volt a ruhám alatt. Ráadásul naponta 13-14 órát forgattam, lehetőségem se volt arra, hogy tartsam a súlyom. Viszont jó, hogy nem híztam el, mert a következő filmemben, melynek az utolsó forgatási napja tavaly novemberben itt volt Budapesten, egy lesoványodott rákos beteget játszottam.
Rengeteg díjat kapott Ön is és a film is. De mit mondtak a nézők a vetítések után?
Van egy két órás estem, amivel járom az országot és vannak olyan új szívesek, akik bárhová megyek fellépni, jönnek utánam. Lengyelországban mostanában mindenki támadja az egészségügyet. A Gdynia-i Filmfesztiválon azt mondták, hogy a film nagyon jókor készült, mert reményt ad, látható, hogy vannak emberek, akikben lehet bízni. Ez is egy nagy eredménye a filmnek. A londoni The Guardian- ben azt írták az Istenekről, hogy egy magas, karizmatikus lengyel orvos száguldozik egy nagyon furcsa zöld kocsiban. Gondolatban nekem is vissza kellett mennem az időben, beültem a kocsiba, de csak nagyon lassan jöttem rá, hogy lehet a külső visszapillantó tükröket beállítani. Teljesen elfelejtettem, hogyan kell használni a régi nagy Polskit.
A Disco Polo című filmje a 90-es évekről szól, abban Polak szerepét játssza.
Nagyon hálás a szerepem! A rendezőnek sajátos víziója van arról, hogyan nézett ki Lengyelország akkoriban. A nevem, Polak (Lengyel), amit szóviccként többször kijátszottunk. Ez egy zenés film, és amikor játszanak egy számot, én, mint a nagy góré azt mondom, hogy ha Lengyelnek tetszik, minden lengyelnek fog. Az én hősöm mindig fehérbe és vörösbe öltözik, szereti a nemzeti színeket és úgy érzi magát, mint egy cár. Na, most, amikor felvettem a jelmezem, én is azzá lettem! Kiderült, hogy mindig volt bennem egy kis vágy, hogy mindenkit irányítsak, és ha úgy esik jól, elküldjek a fenébe. És ezt most megtehettem! Vidáman és mókásan, de elértem a célom, teljesült a vágyam.
És még fizettek is érte. A 2005-ben bemutatott Bluesra ítélve című filmben a lengyel énekes Rysiek Riedel szerepét játszotta el. Tud énekelni?
Hát... A filmben eredeti hangot használtak, Riedelét, de volt egy jelenet, ahol koncerten léptem fel másfél ezer ember előtt! Először is bocsánatot kértem mindenkitől, azért ami majd következik, sajnos nem lesz kellemes, de muszáj saját hangon elénekelnem, hogy látszódjon a testemen és az arcomon. Bírják ki - kértem. Természetesen én nem tudok úgy énekelni, mint ő tudott, de a közönség besegített, mindenki velem énekelt. Magamat nem is hallottam, csak a másfél ezer embert. Ezért szeretem ezt a szakmát! Valószínűleg soha nem léphetek fel nagyszínpadon zenészként és soha nem operálhatok embereket, de színészként bárki lehetek.
A Lejdis című filmje azért is fontos számunkra, mert egy szerelmes magyart, István alakítja benne. Milyen nyelven beszélt a filmben?
A varsói Magyar Intézetben megkértem valakit, hogy hozzon össze egy magyarral, aki csak most tanul lengyelül. Odaadtam a lánynak a szöveget, hogy olvassa fel, úgy ahogy látja. Figyeltem az akcentusát, aztán a filmben lengyelül beszéltem, de próbáltam magyarosan „sérteni” a lengyelt. Vicces volt. Nagyon szerelmes és nagyon romantikus volt a hősöm, tulipánokkal árasztotta el a szíve választottját. A film után minden nő ilyen magyar férfival akart találkozni. Mindegyik!
1996-ban kezdett Legnicában a Drámai Színházban, utána 1999-ben a híres lengyel színész-rendező Jerzy Stuhr rendezte, majd 2001-ben Krakkóban fejezte be a főiskolát. Visszafelé történtek Önnel az események?
Igen, furcsa, tudom, Lengyelországban is az. Legnicában, ahol éltem, volt egy színház. Egyszer csak odajött egy ember színházigazgatónak és mindenkit kirúgott. Fura dolgokat akart bevezetni, például hogy csak amatőrökkel foglalkozik vagy filmrendezők mehettek és próbálhatták ki magukat színházban. Én is bejártam, mert közelről szerettem volna látni, hogyan születik egy előadás. Egy nap azt mondta az igazgató, hogy mostantól te is játszol, mert akik ott játszottak, felvételt nyertek valamelyik egyetemre és elutaztak. Én meg beugorhattam a helyükre. Az ifjúsági fesztiválokon mindenhol díjat kaptam, de mivel sok időt töltöttem a színházban, megbuktam az érettségin. Már tudtam, hogy színész akarok lenni, akkor minek tanuljak fizikát meg kémiát?! És így az életben a legfontosabb vizsgát, az érettségit elbuktam, anélkül viszont nem felvételizhettem a színművészetire. Utána el akartak vinni katonának, de az igazgató azt mondta, minek kockáztasson egy új akadémiát végzett színésszel, ha én már ott vagyok. Engem ismer, felvesz státuszba. Valószínűleg abban az időben, arrafelé én voltam a legfiatalabbik színész, akinek szerződése volt egy színházzal. Aztán egy évvel később sikeresen leérettségiztem, felvételiztem Krakkóba, ahová azonnal fel is vettek. Egyébként Legnicából származik - velem együtt - három olyan lengyel színész, akik ma legtöbbször játszanak filmekben.
Aztán 24 évesen 2001-ben már Hamletet játszott ugyanott.
Igen. Visszatérten Legnicába erre a szerepre. Miután befejeztem az akadémiát Krakkóban, vidéki színházakban szerettem volna játszani, de megismerkedtem egy lánnyal, aki ma a feleségem és mivel ő krakkói volt, én is ott maradtam a Bagatela Színházban.
Most tagja valamelyik színháznak?
Nem és nem is szeretnék. Több színházban dolgozom, és nagyra értékelem a függetlenséget, mert így több helyen tudok jelen lenni.
Tíz éve forgat filmeket, minden munkát elvállal?
Kezdetben szinte mindent elvállaltam, mert játszani akartam és minél több kollégát megismerni. Egyébként hogy tudnék a közelükbe férkőzni? Ez az az idő, amikor még nem számít, hogy ez vagy az a szerep a karrier szempontjából jó vagy nem. Aztán eljött az a pillanat, amikor megálltam és elgondolkodtam: három sorozatban játszom, két vígjátékban, és színházi szerepeim is vannak. Mi történik? Álljon meg a menet, hisz magamat se ismerem, nem tudom, hol vagyok, hogy ki vagyok.
2009-ben az Idealny facet dla mojej dziewczyny című filmben egy pornószínészt játszott...
Csak viccből! Az a Testosteron és a Lejdis rendezőjének új filmje volt. Ugyanazzal a stábbal a harmadik rész, amiben a szerepet akkor nem tudtam elvállalni, de a móka kedvéért elmentem arra a jelenetre, amikor a pornószínészeket válogatják. Ott egymás mellett ültek lengyel filmrendezők, újságírók, és én is beültem egy órára.
Most már az Istenek után válogathat a szerepek között?
Igen, nagyon sokan jelentkeztek. Nem tudom, Magyarországon hogy van, de nálunk soha nem lehet tudni, hogy az ajánlatok közül melyik valósul meg. Volt egy érdekes szerep, amit elvállaltam, átszerveztem az egész életemet, végül nem lett belőle semmi. Az Istenek után nagyon sokat dolgoztam, a Disco Polo után egy lengyel-orosz filmben, egy nagyon jó krimiben, aminek Fotograf a címe. Aztán Budapesten forgattam, közben színházban is dolgoztam és az estemmel jártam az országot. Nagyon elfáradtam, kicsit pihennem kell, de tudom, hogy nemsokára megint megkeresnek. Szeretnék a gyerekeimmel több időt eltölteni, ugyanis az volt a legnagyobb ára az Isteneknek, hogy hosszú ideig alig találkozhattam velük.
Lelkileg mi volt a legnehezebb az Istenek forgatásán?
Azt eljátszani, mikor részeg a szereplő, mert a színész könnyen átlépheti azt a láthatatlan határt, amikor már nevetségessé válik. Igen, volt egy nehéz pillanat, amikor abban a bérházban forgattunk, ahol Religa lakott, mi a szomszéd lakásban dolgoztunk és a falon túl ott volt az igazi felesége. Láttam az egyik ablakban a feleségemet játszó fiatal színésznőt, és a mellette lévő ablakban, a függöny mögött cigiző asszonyt, az igazi Anna Religát. A jelenet címe az volt, hogy „a részeg Religa hazatér”. Tizenvalahányszor léptem be a házba, de valamiért nem ment a jelenet. A család nem szólt semmit, de a szomszédok, akik ismerték Religát, mondták, hogy minden így történt. Nekem azért volt nehéz, mert tudtam, hogy fentről figyel valaki, aki fiatal korában többször átélte ezt a pillanatot. Egy tévé interjúban Religa lánya azt mondta, hogy nagyon különleges élmény volt számára ezt látni.
A forgatás után ki kellett lépnie Religa szerepéből?
Nem volt nagyon drámai a visszatérés. A legrosszabb élmény, ami megmaradt, hogy egy hónapig köhögtem a sok cigi miatt. Én sodrom a cigiket, de a filmben nem lehetett. Viszont az előadó estjeimen ugyanúgy görbítettem a hátam, mint Religa szerepében. Hiába egyenesítettem ki magam, öt perc múlva már megint görnyedtem. Ez furcsa volt, de elmúlt. Egyébként a figura még bennem van, még most is vele élek. Folyamatosan találkozom olyanokkal, akik újból és újból előhozzák belőlem. Azóta mindig csak jó dolog történik velem. Például egy találkozón 900 orvos is ott volt, és mindenki akart egy szót váltani velem vagy legalább egy aláírást kérni. Gratuláltak, kezet fogtak, fényképeztek. Tanulok asszertívnak lenni, amit szintén Religának köszönhetek. Az orvosi találkozón nagyon elfáradtam és egy rövid szünetet szerettem volna kérni, de ekkor odalépett hozzám egy nő és azt mondta: „nagyon köszönöm magának”… és könnyes lett a szeme. De mit? „A lányom hétfőn elment az Istenekre, és utána kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken is. És szombaton azt mondta, hogy orvos lesz.” Ilyen pillanatok után, persze, hogy én is kibírok mindent.
Köszönöm Malgorzata Takács segítségét.
(Az interjú 2015. áprilisában készült)
Az Istenek a Lengyel Sas 2015 Lengyel Filmdíj hét kategóriájában – a legjobb lengyel film, a rendezés, a forgatókönyv, az operatőri munka, a legjobb fő- és mellékszereplő és a közönség díja kategóriákban - kitüntetett filmalkotás. Komoly sikert ért el a lengyelországi mozikban is, több mint 2 millió néző látta.
Rendezte: Łukasz Palkowski
Forgatokönyv: Krzysztof Rak
Fényképezte: Piotr Sobociński jr.
Jelmeztervező: Ewa Gronowska
Zene: Bartosz Chajdecki
Producer: Piotr Woźniak-Starak
Gyártó: Watchout Productions
Főszereplők: Tomasz Kot, Zbigniew Zamachowski, Piotr Głowacki, Magdalena Czerwińska
(forrás: Művészmozi.hu)
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322