Ozsda Erika

Nagy ívben


Ozsda Erikai fotói
29 KByte

Piacon

Terebélyes kofa : Hé ! Ájjon má' meg ! Maga nem színész ?

Férfi : De igen.

Terebélyes kofa : Peeersze!! És hogy híjják ?!

Férfi : Szarvas József.

Terebélyes kofa : Peeersze !!

Szarvas József eredeti szakmája hentes és mészáros.
Két évig dolgozott a szakmájában, majd elment segédszínésznek.
A főiskolára színész szakára elsőre fölvették.
Tíz évig a Vígszínház tagja volt, tavaly Kaposvárra szerződött.
Idén a Monte Carlo-i Tévéfilm Fesztiválon a minisorozat kategóriában a Szórád ház című filmben nyújtott alakításért megkapta az Ezüst Nimfát, a legjobb férfialakítás díját.
A Veszprémi Színházi Találkozón is a legjobb férfialakítás nyerte el Ternyák Zoltánnal megosztva, akivel ketten játsszák Mrozek Emigránsok című darabját Kővári Katalin rendezésében.
Most éppen forgat. Miután Tímár Péternél befejezte a munkát, Jancsó Miklóssal dolgozik.

NAGY ÍVBEN

Szarvas József : Az első tizenvalahány esztendőt - ami a legfontosabb különben - tanyán töltöttem, Kónyán, Hortobágy és Balmazújváros között egy majorságban. Az ember egy bizonyos életformát gyakorol gyerekkorában. Azt jól begyakorolja, az beléég, belévésődik, és később mindent abból fogalmaz. Mindent abból, ami akkor történt vele. A színpadon én is abból élek, de a napi közlekedésben semmit nem tudok hasznosítani belőle. Énnekem semmilyen örömöm nincs Pestből. Nem tudom kihasználni ezt a fajta életformát. Budapesttel nem tudok mit kezdeni...mert minden máshogy van. Minden több, minden nagyobb, zűrzavarosabb, minden színesebb, hazugabb. Nagyon sok időnek kellett eltelni ahhoz, hogy egyáltalán kiessek ebből a paraszti létből, ami olyan jónak tűnt. "Adjonisten, adjonisten... na viszonlátásra, viszonlátásra" és kész. Ez ott egy napi beszélgetés. Ehhez képest Pesten hány beszélgetést kell az embernek lefolytatnia. Ha van kedve, ha nincs. Ha otthon a tanyán nincs kedved beszélgetni, akkor nem beszélgetsz.

KAPOSVÁR

Mi a tapasztalat, megérte elmenni a Vígszínházból?

Kaposvárra elmenni megérte. Nincs bennem semmilyen rossz érzés a döntésemmel kapcsolatban.

Hány évig akarsz Kaposváron maradni?

Jövőre még biztosan maradok, de aztán mi lesz?... nem tudom.

Hová hívtak még játszani?

Sehová. A színészt nem hívják, ez nem szokás Magyarországon. Idén nem, de tavaly volt szó a Katona József Színházról. Pontosabban beszélgettünk, tapogatóztunk. Kaposvárt én választottam. Aztán jött a fölkérés, és akkor már én nem akartam másképpen dönteni. Azt gondoltam, hogy Babarczyval, Mohácsival, és Ascherral jó lesz együtt dolgozni. Ez izgatott.

Bejött az, amit Kaposvártól reméltél?

Nem reméltem én semmit....az bejött. Mivel nem vagyok már teljesen kezdő a saját sorsomban, gondoltam, nem kell tejfölökben gondolkoznom, pláne fenékig. Azt tudtam, hogy hogy más típusú, más fajtájú tehetségekkel, más érzékenységű emberekkel találkozni hosszútávon biztos, hogy befektetés. Azt is tudtam, hogy nem lesz minden előadásom sikeres vagy jó. Ettől függetlenül nem tartom kudarcnak az elmúlt évemet. Ott nem úgy megy, mint Pesten, ahol repertoárszínház van harminc bérlettel. Nálunk csak 18 bérletelőadás van és ha az lemegy és azon felül játszunk még 3-4 előadást, az már siker. Ebben az évben 4 bemutatóm volt. Deák Ferenc Fojtás című darabja 18-szor ment, Az ügynök halála is 18-szor, A sárga csikó 25 -ször - az már siker nálunk, az Iván, a rettentő 19-szer.

Az Iván és a Fojtás abszolút főszerep volt, A sárga csikó nagy, Az ügynök pedig epizód volt. Jól alakult az évad, mert nem voltam teljesen leterhelve, inkább egyenletesen. Az Iván komoly nagy meló volt. Lehetett volna bukás részemről, mert nagy szerep, nagy feladat volt, és a pesti próbaidőszakot hirtelen lecsökkenteni a felére és úgy megcsinálni... az más fajta kondicionálást igényel. Különben nagyon sikeres darab, a nézők imádják. A Fojtás az nagyon jó lett, abban tehetséges is voltam. A Sárga csikó és Az ügynök halála is vállalható, jóízű munkák voltak. Az a rossz érzésem, ami korábban a Vígben volt, az most nincs. És ez jó.

Egy darabra vidéken mennyi idő van?

Kevesebb, mint Pesten. úgy... négy hét. Pesten hat-nyolc.

Tizennyolc előadás után elfogynak a nézők?

Persze. Ennyi bérlet van, ami nem azt jelenti, hogy nem lehet rá jegyet venni. A színház 60 százaléka van bebérletezve, a többit szabadon hagyják a jegyeseknek. Kaposváron ennyi előadást lehet eladni. Ha zenés, akkor lehet rá szerezni 3-4 teltházat... ötöt, de többet nem.

Kikből állnak a rajongók?

Te.! 11-től...végig. Fantasztikusan sokan. Vannak jó gyerekműsorok is. Főleg főiskolások járnak ifjúsági bérlettel. De sokan járnak az idősebbek közül is.

Kivel lett jó a kapcsolatod? Kivel volt jó dolgozni?

Hát velem... Babarczyval nagyon jó volt együtt dolgozni. Ha arra vagy kíváncsi, hogy kivel tudtam barátságba vagy közelebbi viszonyba kerülni.... szerintem senkivel. Egyrészt kevés rá az idő, egy év alatt az ember leginkább magára figyel, először megpróbál megfelelni, aztán... egy idő után az ember már nehezen köt barátságot. Viszont konfliktusom sem volt senkivel.

Mit lehet csinálni Kaposvárott a színházon kívül?

Semmit.

Állandóan együtt vagytok, nem?

Délelőtt próbálsz, este játszol. Délután elmész kondizni... én eljárok, vagy szerepet tanulsz... kész, semmit nem lehet csinálni. Én is inkább otthon olvasok. Úgy van kitalálva egyébként az egész rendszer, hogy az ember dolgozzon. És annak van öröme. Nem dolgozni lent vidéken rosszabb, mint Budapesten, mert nincs mit csinálni, nincs hova elmenni. Ez az életforma nem túl szívderítő különben, de mint szakmai helyzet kitűnő. A próbaidőszakban a negyedik héten nincsenek előadások. Ilyenkor reggeltől estig bent vagy a színházban és próbálsz egy színdarabot. Volt olyan, hogy délelőtt 10-től este 6-ig tartott a délelőtti próba. Hatkor elmentünk ebédelni, nyolckor találkoztunk és hajnali 3-ig, 4-ig próbáltunk. Öt körül hazamentünk és tízkor kezdtük a következő próbát.

Mi az, ami értéket össze tudsz szedni? Mi az, amiért megéri ott lenni?

Azt én nem tudom. Befektetésnek mindenképpen jó lesz, de hogy valójában megérte-e vagy megéri-e...?!? Azt gondolom, hogy az embernek vannak erőtartalékai, nem szakmai, hanem emberi tartalékai. Legalábbis azt hiszem, hogy nekem vannak. Még van bennem valamifajta kíváncsiság magam iránt, ezáltal a szakma iránt... ha ez megszűnt volna, akkor nem mentem volna le Kaposvárra. Akkor nem mentem volna más színházba se. Minden színésznek az a dolga, hogy a szerep kapcsán úgy beszéljen bizonyos dolgokról, ahogy leginkább tud, és arról beszéljen, ne másról és ne máshogyan. Magából fogalmazzon ki valamit. Minél jobban tudok még nyíltan hozzákezdeni egy munkához, annál tovább leszek képes - mondjuk így - jó színésznek lenni. Izgalmas színésznek lenni. Őszintének lenni nem egyszerű dolog soha, főleg nem színpadon! A rendező dolga, hogy belőlem kiszedje azt, aki én vagyok egy szerep kapcsán. Ez nagyon különös érzékenységet és tehetséget feltételez... a rendezőtől. A jó rendezőnek ahhoz van tehetsége - ilyen ebben az országban nagyon kevés van...öt...-, hogy téged előcsalogasson.

A színpadon mi kell ahhoz, hogy őszinte légy, vagy hogy eljátssz egy figurát?

A kettő énszerintem egy. A szerző megír egy figurát, akinek a szövegét én megtanulom, ezáltal az alakot magamhoz veszem. Persze nem kell gyilkosnak lennem ahhoz, hogy gyilkost játsszak el, de meg kell találnom az igazságát. És az igazság bennem van. Az én dolgom az, hogy a személyiségemet adjam hozzá ahhoz a szöveghez, amit a szerző leírt. Hozott anyagból kell személyest létrehoznom. A lényeg, ami a szöveg mögött van...

Megmondja azt neked a dramaturg.

Megmondja, megmondja... de az kit érdekel? ...csak viccelek. Azt mondják a színháztudós emberek, hogy a színház ott kezdődik, ahol a szöveg véget ér. És ez igaz. Izgalmas, jó színházra ez igaz, mert akkor kezdődik a sors. Ha bejön egy ember csöndben, szöveg nélkül, azzal behozza az életét. De ki tud-e úgy menni, hogy kiviszi a sorsát a színpadról és bentről hiányzik? Nem az, amit mond, hanem ő maga. Hogy ő hiányozzon a színpadról! Érted? A szöveg mögött vagy. A te gondolataid, a te érzelmeid.

A színész mit szeret jobban játszani, főszerepet vagy mellékszerepet?

Én mind a kettőt. Nehezen viselném, ha egy évben öt főszerepet kéne magammal húznom. Nagyon fárasztó. A saját életünkben sem vagyunk mindig főszereplők. Vannak fő- és mellékszerep helyzetek. Az előbb bejött a pincér és csúnyán nézett, mert itt ülsz és csak kávézol, nem kajálsz. Epizódistává lettél, ő pedig főhőssé. Úgy is vonult ki. Aztán elment és mi beszélgetünk tovább. Most én főszerep-helyzetet csinálok - néha te is -, de főleg én. Ez alkati kérdés. Vannak karakterszínészek - én annak tartom magam -, abba mindenféle fajtájú szerep belefér. Tovább megyek...tudom, hogy ha én hősszerepet játszom, akkor is karakterszínész szereppé formálom át. Az a jó különben.

Amit a színházi szerepekről mondtál, ugyanúgy vonatkozik a filmszerepekre is, vagy a filmben másként kell játszani?

A film technikailag mást igényel a színésztől. Hogy milyen filmszínésznek lenni, azt nem tudom, mert azt csak az tudja, aki gyakorolja, aki rendszeresen kamera előtt van.

Ma nincs ilyen magyar színész.

Volt, most nincs ilyen magyar színész. Hogy mi az, hogy filmszínész szakma...? ... azt nem tudom. Másfajta érzékenységet igényel, ha egy filmrendező kiválaszt téged és lefényképez. Te elmondod a szövegedett - viszonylag hitelesen -, és azzal már kész van a film. Ilyenkor nem kell olyan nagy erőket mozgósítani, hogy átmenj a rivaldán, mert rivalda nincs. Te vagy. Légy te és semmi mást ne csinálj, csak mondd el a szöveget úgy, ahogy éppen most gondolod. Ez nem igényel semmiféle teatralitást. Azt a színház igényli. A színház nem, de a film úgy tesz, mintha az élet lenne. Azért gondolom, hogy a színházi színészek, - márpedig Magyarországon csak azok vannak, ritkán, igazán ritkán! hitelesek moziban. Nagyon kevés hiteles színészt láttam. Néha Andorai Pétert, Bánsági Ildit... Törőcsik Marit mindenek előtt, mert ő mindent tud, de ő gyakorolta is a szakmát... Eperjest láttam hitelesnek, és tán még Gáspár Sándort... aztán kész.

Amit a filmszínészetről mondtál, érvényes a tévészerepekre is?

A televíziós műfaj közelebb van a színházhoz. Színésztechnikailag. Tehát kevesebb benne a közeli, a vágás, viszont több a totál. De ezt sem tudom, mert nem csinálom. A 80-as években közel 80 tévéfilm forgott Magyarországon, most 98-ban kettő! Emiatt a szakma, a filmszínész-szakma a padlón van. Molnár György rendező valamikor azt jósolta nekem, hogy "Te a televízióból ki sem fogsz menni!". Hát énszerintem be se mentem. Mire bemehetnék, már nincs tévé. Igazán televízióra készülő tévéjátékokban keveset dolgoztam. El Eini Sonjával egyszer egy komolyabbat, Kenyeres Gáborral, Horváth Z. Gergellyel kétszer... aztán kész. Apróságok voltak még, versmondások, kisjátékfilmek, epizódok.

Milyen filmekben játszottál?

Tavaly volt a Zimmer Feri, előtte A részleg, és egy másik Gothár film, a Melodráma, Sára Sándor Könyörtelen időkjében játszottam, és Lányi Andrásnak volt egy filmje Az új földesúr. Ezek a fontosabb szerepeim, ezeket tartom én számon. De azért még volt jónéhány. Az elmúlt tíz évre én nem panaszkodhatom, mert sokat dolgoztam. Magam sem értettem, hogy miért ilyen sokat, miért nem kevesebbet... talán szerencsém volt.

Miért mondod, hogy nem értetted?

Hát a fene tudja...én kevesebbet gondoltam magamról.

Kevesebb jót?

Igen.

Miért?

Mert.

?!?

Hogy értsd: még főiskolás voltam, mikor Lányi András telefonált, hogy szeretné, ha a következő filmjének a főszerepét eljátszanám. Nem volt próbafelvétel, hanem puff! játszd el! ! Rögtön megkérdeztem: "Te, figyelj András, láttál te engem?" " Láttalak." " De úgy közelebbről láttál engem?" " Láttalak." "Biztos, hogy én vagyok, aki ezt el fogom játszani?" " Biztos." "Ne menjek el próbafelvételre, hátha... hátha kiderül, hogy...?" " Ne!" Abszolút főszerep volt. Nem lett jó film, megbuktunk vele, de én nagyon szerettem. András ezzel befejezte a filmezést... én meg elkezdtem. Nem tudom, melyik volt szerencsésebb húzás.

A főiskolán a filmes rendezőm Szabó István volt. Lehet, hogy a lényegnek semmi köze ahhoz, amit most elmondok, de én így éltem meg. Két héttel később kezdtem a főiskolát, mint az osztálytársaim, mert még volt egy elkötelezettségem egy amatőr színjátszó csoportnál. Japánba hívtak meg minket egy fesztiválra, és erre engem még elengedtek. Amikor megérkeztem, első nap délután filmes óránk volt. Mondta Szabó, hogy "na, akkor mondjon valamit". És én szerettem volna, valami eeegészen különöset, eeegészen nagyot csinálni. Elkezdtem mondani József Attilától az Ódát. Már a harmadik sornál tudtam, hogy nem kellett volna nekem ezt választani. Hosszú vers, már én unom, régen is mondtam, nem próbáltam... úgy éreztem, hogy ez teljes csőd. És az is volt. Attól kezdve azt éreztem, hogy a Szabó énrám pikkel, nyilván ő tudja miért, ő akkor már Oscar-díjas volt...és ő biztos azért piszkál engem, mert nem szeret. Márpedig ha ő engem nem szeret, akkor nekem filmen karrier nem lesz. Hazamentem, otthon el is mondtam, hogy kész, vége az én filmes karrieremnek.

Ehhez képest az első filmes szerződésem Szabó Istvántól volt, a Hanussenben. Az is igaz, hogy kaptam egy levelet, hogy a jelenetem kimarad, de mégis ennek volt egy jelzés-értéke. Bár szerintem annak is, hogy kimaradt. Attól kezdve sokáig szorongás volt bennem, hogyha engem hívnak, az egy tévedés, és majd úgyis kiderül, rossz választás volt. De aztán megint hívtak. Persze ma már ez nem ilyen drámai.

Miért szorongtál?

Énszerintem gyerekkor környékére tehető ez a bizonytalanság-érzés vagy szorongás.

Ha ennyire bizonytalan vagy, akkor miért mentél színésznek?

Hát még sok ilyen bizonytalan ember van a környéken, aki színész. Aki ilyen bolond.

Volt egy csoportom Debrecenben, a vágóhídon. Addig színházban soha nem voltam, mi az hogy rendezés, színészet nem tudtam, de én lettem a rendező. Mivel semmi nem jutott eszembe, hogy mit kéne mondani, rájöttem, hogy nem tudok rendezni. Ezért kitaláltam, hogy elmegyek a városi Unio Munkás Színjátszó Csoporthoz mindenesnek. Nem is színésznek mentem, hanem technikai embernek. Majd én figyelem, hogy milyen ez a szakma és hogy kell ezt csinálni. De aztán volt egy műsoruk, ahol nem tudtak kiosztani néhány mondatot. Rám bízták. Megcsináltam, és egy kislány a csoportból a végén odajött hozzám és mondta, "Jóska" - szép, ízes tájszólással -, "te olyan szépen beszélsz a színpadon." És én, mint afféle hadarós, gyorsan beszélő ember rájöttem, hogy milyen érdekes ez. Ha az ember fölmegy a színpadra, akkor olyan lehet, mint amilyen lenni szeretne? Na, ez a válaszom a kérdésedre. Én azért mentem el színésznek - feltehetően -, mert olyan tudok lenni a színpadon, amilyen lenni szeretnék. Sok drámai hőst eljátszottam már, de igazán hős szerepet - fehér lovon királyfit - soha. Mikor például az Oidipuszt rendezte nekem Ács János, akkor az eredeti címről - Oidipusz király - levettük a királyt. Ha én játszom, akkor az csak Oidipusz.

A kezdeti félelmeid a szemtengelyferdülésed miatt voltak? A szemed miatt voltál úgy megijedve?

Ja! Azt el is felejtettem közben mondani. Persze, az is benne van, igen. Ez az egész úgy kezdődött - elmondom, ha ez téged érdekel -, hogy énnekem ez nem volt probléma. Iskolai ünnepségen, úttörőfelvonuláson készültem verset mondani, ahol az osztályok fölsorakoztak két sorba. Én a csapatzászló mögött jöttem be és odaköszöntem az osztályomnak. De nem az én osztályom, hanem a másik osztályból egy fél sor köszönt vissza. Aztán megtanultam, ha köszönni akartam valakinek, akkor öt méterrel mellé néztem. De ez engem nem zavart. Így éltem, nem volt gond.

Így születtél?

Igen, csak rosszabb volt. Már háromszor műtötték. De mondom, ez nem volt gond. Megszoktam, ilyen voltam. Mikor elmentem segédszínésznek Debrecenbe, azzal fogadtak, hogy "magának baj van a szemével". Na akkor megijedtem, hogy "hűha, ajaj, jujuj, mi a baj?" Persze én tudtam, hogy kancsal vagyok, de ez miért probléma? Amikor hentes voltam, akkor sem volt gond, hogy oda néztem és ide csaptam. Illetve egyszer volt egy kis feszültség egy hentes és közöttem. Egy tehenet kellett fejbevágnunk. Ő ott állt mellettem, én fölemeltem a a taglót, erre mondja, hogy: "Állj meg! Te oda nézel, ahova ütsz?!" Mondom oda. "Na, akkor várjál, átmegyek a másik oldalra". De ezen kívül semmi gond nem volt.

Ma már mernél rendezni?

Nem. Mert ha azt mondanám egy színésznek, hogy gyere be balról, és megkérdezné, hogy miért,...?!? "Hát akkor gyere be jobbról" és akkor kész. Így nem lehet. Pont azt a felelősséget nem merném vállani, hogy a színpadon van tíz ember és mind a tíznek sorsa van, és annak mindnek én szabjak irányt. Mindhez pszichológusként kell hozzányúlni. Az egyiket bántani kell, a másikat szeretni, simogatni...

Más színész, más ember, más módszer. De a többi, az szakma. Gyere be jobbról, ülj le, mondd el ott, állj fel és menj ki - ez szakma. Ezt ma már meg tudnám csinálni, hogy mint egy rendőr levezényeljem... és persze a dramaturg elmondaná nekem, hogy miről van szó!...ugye,... ez menne... de hogy hogyan lehet igazit, jót csinálni ...?!? ...azt nem tudom. Azért nem merném vállalni.

Volt olyan tévés, vagy filmes szerep, amit nem tudtál megcsinálni?

Rengeteg. A Gothár filmért, A részlegért megkaptam a színikritikusok díját. Arra mondják, hogy abban jó voltam. De ez különös dolog, mert nekem az csak kínlódás volt... hogy hogyan lehetne azt az egy szót, nézést jól megcsinálni. Kínszenvedés volt, ahogy Gothár próbált engem odatörni, odacsavarni a szerephez. Én minden egyes mondatomnál a mögötte lévő kínlódást látom. De azt tudom, hogy az egy nagyon jó film. Más dolog, hogy elkésett, a történelem kiment alóla.

De például a Zimmer Feri jó hangulatú, jó forgatás volt. Szerettem csinálni. Most Grunwalsky Feri készül egy filmre, a Kicsi, de nagyon erős folytatására, abban talán dolgozom ősszel. Vele már dolgoztam egy nagyon kicsit az Utriusban. Nagyon különös film volt...és különös sorsú film is. Feri nagyon jó társaság, fantasztikus pali.

VÍGSZÍNHÁZ

Mi publikus abból, hogy miért mentél el a Vígszínházból?

Bármi, kérdezz bármit.

Miért mentél el a Vígszínházból?

Nézd... én úgy éreztem, - és az mindegy, hogy mi ennek a igazsága, vagy vélt igazsága,- hogy én a Vígszínházzal már nem voltam tehetséges. Én ezt így fogalmaztam magamnak

Te ott vezető színész voltál.

Természetesen. Ettől függetlenül ezt igaznak érzem. De ez lehet, hogy ez csak az én igazságom, de a...a... más igazság nem is nagyon izgatott. Már régóta éreztem, - tehát nem egy indulati döntés, nem improvizáció volt -, hogy valami vagy meg tud történni velem BELÜL vagy nem tud megtörténni. Belső béke, vagy nyugalom, vagy szakmai igényesség a Vígszínházban... és egyre inkább úgy éreztem, hogy ha nem történik meg és nem is fog megtörténni, akkor nekem el kell mennem. Persze az is igaz, senki nem akarta, hogy én a Vígszínházban rosszul érezzem magam. Senki nem mondta, hogy legyek rossz. Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy már nem tudtam adni. A próbákon a kollégáknak már nem mentek labdák...

Mit szóltak a kollégák?

Sajnáltak.

És még mindig sajnálják?

Még mindig.

Visszajársz?

Vissza. Előadásokat nézni. ... különös.

Nincs olyan érzésed, hogy "jaj, ezt a szerepet nekem kéne játszani"?

Olyan persze nincs, hogy ezt én mennyivel jobban játszanám el, mint ő, de hogy én is eljátszhatnám, olyan van. Azt kell tudni, hogy a színészt választják a szerepekre, és innentől kezdve az a lényeg, hogy mit tud csinálni. Nekem még indulataim sincsenek ezzel kapcsolatban, mert ha egy rendező úgy dönt, hogy egy szerepet nem velem, hanem vele csinálja meg, lelke rajta... passz. Őt kéri föl, őt veszi feleségül, vagy férjül... vagy mi... egy előadás kapcsán, ez a kettőjük magánügye, abba nekem nincs beleszólásom.

Olyan darabot láttál, amiben te játszottál és átvette valaki?

Megnéztem az Olasz szalmakalapot mert kíváncsi voltam rá kívülről. Mikor játszottuk, az nekünk keserű csalódás volt, mert bukás volt. Szegény Hegedűs D. Géza vette át helyettem...

Melyik volt a kedvenc szereped?

A kedvenc?... Az út végén a folyó. Kárpáti Péter írta és a Pesti Színházban ment. Na, az egy fantasztikus előadás volt! Nem én voltam benne a legjobb... Derzsi Jani zseniális volt, Pap Vera fantasztikus volt, és én voltam köztük a főszereplő. Nagyon jó előadást csináltunk. A Két úr szolgájának sikere volt, én nem voltam benne nagyon jó, de a nézők szerették, amiért nagyon hálás voltam nekik. Nagyon szerettem Shakespeare Ahogy tetszikjének Vilijét. Egy jelenet, hat mondat... imádtam! A Dühöngő ifjúságban van egy-két őszinte mondatom, abban sem én vagyok a legjobb, de az előadást nagyon szeretem. Mit még? Oidipuszt... király nélkül!. Egy próbán fantasztikusan megcsináltam, úgy ahogy mi gondolkoztunk róla. Ljubimov eljött a premierre, de annyira utálta az egészet, hogy oda se jött hozzám. De mi szerettük és a nézők is. És jó volt még a Leonce és Léna, amit Eszenyi Enikő rendezett.

A Főiskola után rögtön a Vígbe mentél?

Igen, tíz évig voltam ott. És azért nehéz... majd könnyebbet kérdezzél... azért nagyon nehéz mit mondani, főleg rosszat mondani a Vígszínházról, mert ha valamilyen rossz érzéssel beszélnék a színházról, akkor te rögtön megkérdezhetnéd, hogy én hol voltam akkor, amikor rossz volt?! Mi volt benne az én szerepem?! Bárhová lőnék, mindenhol azt látnám, hogy ott vagyok én is, és magamra lövök. Ennek meg semmi értelme. A tíz évet, amit ott eltöltöttem, azt vállalom. Egyrészt nem tehetek mást, másrészt nem fogok kiszúrni magammal, hogy rossz, keserű tíz évnek gondoljam. Az az enyém, azt tőlem senki el nem veheti!... nem is akarja elvenni senki. De mért gondoljak rossz érzéssel az én tíz évemre? Az, hogy az ember mégis úgy dönt, hogy kilép ebből a házasságból, nyilván valami konfliktust feltételez ... Akinek, amit el akartam mondani, azt ott elmondtam. Kintről visszaüzenni, azt enyhén szólva nem tartom sportszerűnek. Én senkit nem akartam leváltani, megváltoztatni, úgy gondoltam, jobb ha én ebből a helyzetből kilépek. De az fantasztikus volt - ezt el kell mondjam neked-, tavaly, mikor végül felmondtam, kitaláltam, hogy csinálok egy házibulit... egy évadzáró, kampányzáró és egyáltalán Vígszínház-záró bulit. Hívtam, akiket szerettem, és akikről azt gondoltam, hogy szeretnek. Kezdve Marton Lacitól, az igazgatótól, aki joggal volt rám dühös és joggal haragudott... gondoltam nem fog eljönni, és egyáltalán a fele nem fog eljönni. Na, ehhez képest, akit én meghívtam, az mind eljött. Gyerekestől, feleségestől, mindenestül... ott volt hetven ember. Az egész társulat ott állt! Megrendítő élmény volt. Na, ezek után kezdjek el visszalövöldözni? Bimm-bumm, lőjem le őket?

 

EZÜST NIMFA DÍJ

Folytatódik a Szórád-ház?

Az a hír, hogy igen.

A díj kötelez arra, hogy vállald a folytatást?

Nem. Már a Monte Carlo-i Filmfesztivál előtt is tudtam, hogy a maga kategóriájában kifejezetten érdekes, és vállalható filmet csináltunk. Itthon is népszerű volt, engem is szerettek benne. Miért ne mennék tovább, ha tovább írják? Persze, hogy megyek. A díjat érdekességnek tekintem, nem lényeges valaminek, persze nagyon örültem neki, és ez is csak megerősítette azt, hogy érdemes tovább csinálni.

Hogy nyilvánult meg a nézők szeretete?

Utcán megcsókoltak. Odajött egy néni: "Álljon már meg!" megálltam, "Hadd csókoljam meg", "Tessék megcsókolni". Leveleket kapok. Nem is olyan régen egy vidéki zenetanárnő írta, hogy milyen szép magyar történet ment a tévében, és hogy milyen jó volt benne Szórád Imre, úgyhogy szeressük a Szarvas József urat. Nagyon helyes volt. De a szeretetet utcán is lehet érzékelni, ahogy néznek, rám mosolyognak.

Bátran megszólítanak az emberek?

Az idősebbek igen, a fiatalabbak nem... a csajok egyáltalán nem.

Ez az Ezüst Nimfa-díj, elindíthatja a nemzetközi karrieredet?

Mindig hívnak válogatásra külföldi filmekhez, de én nem tudok nyelvet. És mire a szöveget megtanulom!... I am, You are... már nem is hívnak. Szóltam is, hogy ne hívjanak. Ha egészségesen működik egy szakma, egy jó helyen lévő országban....akkor egy ilyen díj után két héttel... tratrarrrrr... így állnak sorba a könyvek, hogy olvassam el, melyiket vállalom el. De ilyen helyzet itt nem tud létrejönni. Ennek itt nincs utóélete, a sajtón kívül semmi. Nincs szakmai következménye, és nemhogy külföldi karrierre, hanem semmilyen hazaira sincs esélyem. De nemcsak nekem. A szakma nincs nagy formátumú helyzetben. Nemcsak én nem vagyok, senki! Senki ebben az országban. És ez hiba.

Akkor miért jó színésznek lenni?

Állj! Azt én nem mondtam neked, hogy jó színésznek lenni. Ezt egyáltalán nem mondtam.

Érzelmileg még mindig jó ezzel a szakmával foglalkozni, de mint egzisztencia most nem vonzó. A bulvársikert fújta be hozzánk a szél. Én nem mondom, hogy nincs szükség amerikai bulvárdarabokra és amerikai filmekre, de azért az baj, hogy mint egy bulldózer kitolta, kinyomta azt a fajta filmet, színművet, amit én szeretek.

Színészként nem lehet nagyon sok pénzt keresni.

Ááá!. Figyelj, most elmegyek a Grunwalskyhoz, dolgozom ott tíz napot és megkeresem az egész évi fizetésemet. Ha meg nem leszek benne a filmben..., akkor nem keresem meg. Úgy mentem el Kaposvárra, hogy volt tartalékban fél millió forintom. Ez tavaszra átfordult fél millió forint hiánnyá. Amit most keresek, azzal a lyukakat tömködöm be. De én ezt tudomásul vettem, és nincsenek érzelmeim, indulataim ezzel kapcsolatban. Más szakmát úgy sem tudnék csinálni. Hát teszem a dolgomat... és azért van nekem igazam, hogy mégiscsak elmentem Kaposvárra, kíváncsiságból és mert minőségnek, izgalmasnak gondoltam, mert ott az ember az idegrendszerét, a zsigereit frissen tudja tartani... Ez az optimizmusom. Nem vagyok hajlandó belefáradni abba, hogy ez egy ilyen szakma... mert a szakma az nagyon jó, csak éppen nem tudjuk gyakorolni. Azt gondolom, hogy én valóban vagyok már olyan helyzetben - és ezt tudomásul kell vennem -, van olyan helyem a szakmában, hogy odafigyeljenek rám. Arra, hogy mi történik velem Kaposváron. Ha akarom, ha nem - és persze, akarom! - számon tartanak. És persze, hogy számon tartanak! Ez a dolguk. Mint ahogy az enyém is az, hogy figyeljem, mit csinál vidéken Derzsi Jani, Andorai Péter, vagy Tóth Ildikó Pesten, vagy hogy Fehér Gyurinak milyen lett a filmje. Ami érdekel, arra odafigyelek. Ugyanígy engem is figyelnek. És ha olyan szerep van, amit el tudok játszani, akkor eszébe jutok Gothárnak, Fehér Gyurinak, bárhol vagyok is. A többi már csak egyeztetési kérdés.

Igaz, hogy sok színész fél a színpadtól?

Mindenki fél a színpadtól. Mindenki! De hogy miért?! Valahogy az ember azt érzi, hogy most vagy soha. Most kell megmutani. Én is félek. Néha kifejezetten halálfélelmem van, és mégis, mint afféle öngyilkos, bemegyek a színpadra. Az ember azt érzi, hogy az élete függ ettől. Egészen különleges idegrendszeri baj ez a színészet. A rettegés, hogy nem leszel elég jó.

Én még nem vettem részt olyan bemutatón, amire elég lett volna az idő. Mindig az van, hogy ha még lenne két hét...! Az első összpróbán ... húúhúúú.... mindenki megy a rendezőhöz, hogy ugye ma kell jónak lenni. Ott mindenki úgy fél, mint a tűztől. Borzalmas. De igaz, a színészek félnek színpadra menni. Félnek! Ettől van az, hogy vannak egy-feles, két-feles és három-feles szerepek. Bejön a színész reggel 10-kor a próbára, és bedobja az első felest, aztán 12-kor, mikor vége van a próbának, akkor még egyet. És amikor játssza a szerepet, pont ugyanígy fog történni. Bemegy hétkor, putty be egy, 9-kor a második... már csak babonából.

Elég stresszes szakma ez.

Áh, persze. Ha eddig nem derült volna ki, akkor elmondom, hogy egy ilyen szorongó ember, mint én - ahogy szegény Kapás Dezső mondta -, zűrzavaros pali, eljöttem egy olyan szakmát gyakorolni, amit nagy ívben kellett volna elkerülnöm. De nagy ívben! Mégis azt mondom, hogy nincs még egy olyan szakma, amivel ilyen boldog tudnék lenni, mint ez. Mint ez a színészet. Miközben annyi sok bajt csinál nekem. Más is csinál nekem bajt, de ez nagyon sokat. És nem tudom, komolyan nem tudom, hogy megéri-e. Az, hogy nem vagy otthon, a fiaddal a kapcsolatod sem működhet normálisan. "Szerepet tanulok, fiam, hagyjál békén!" Ahelyett, hogy dolgoznál 6-tól 2-ig vagy este 10-től hajnali 6-ig, ahogy régen a vágóhídon, és utána otthon a gyerekeddel leülnél ipiapacsozni. Ez itt nincs. Hogy miért éri meg?!... mert a végső állomás - ezt már látom a kollégáimon -, mégiscsak a magány. Ott állsz egyedül. És ha elintézed magadnak, szántszándékkal, hogy ne legyen mögötted egy-két-három ember, akihez emberileg kötődsz....érdek nélkül!, egzisztenciális, hatalmi vagy bármilyen érdek nélkül, akkor ott fogsz állni magányosan, kiszolgáltatva saját magadnak. Láttam olyan drámákat, tragédiákat! Amikor minden energiát elvitt a munka, a szerepek, a siker, a színpad varázsa, a film, a sztárhelyzet, hogy róluk írjanak, hogy őket fényképezzék és nincs mögöttük senki. Se család, se gyerek, se barát... Ott állnak egyedül egy díjjal, amit tíz évvel ezelőtt nyertek, vagy akár kettővel, néggyel, mindegy. És ez nemcsak az alkohol miatt van. Ebben a szakmában mindenki iszik, vagy ivott. Ez egy magányos szakma. Én azokkal a kollegáimmal, akik csak a szakma felé tudnak fordulni, nem is tudok mit kezdeni. Nyilván ők sem velem. Azokat nem tudom kihívni hozzám a kertbe, hogy üljünk le és csak úgy beszélgessünk, hogy mi van. Nézd meg a kertemet, hogy nő a hagyma, tök hülye téma, de engem érdekel....

Láttál te már két színészt, aki leült egymással beszélni és nem a szakmáról beszélt?

De hiszen pont erről beszélek, hogy nem nagyon. Nekem fontos, hogy a szakmán kívüli kapcsolataim is működjenek. Sokáig úgy keveredtem ki a filmjeimből, hogy valami emberi viszonyt gondoltam én. Hogy talán nem csak a szakmára kíváncsiak, hanem rám is. Azt hittem. De mikor vége lett a munkának, nem hívtak föl, nem találkoztunk többet, és vége lett a barátságnak. Én egy ideig telefonálgattam, mert úgy tűnt, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra és ez majd megy tovább, de nem. Nem megy tovább. Egy ponton túl az ember már nehezen köt barátságot. Egyre nehezebben. Annyira nehéz, hogy egy idő után az ember már nem is kísérletezik vele.


90 KByte

99 KByte

101 KByte

43 KByte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek