Bölcs István

Jean Marais

1913. december 11-1998. november 9.

Jean Marais
Jean Marais

40 KByte
Elment nagyapáink bálványa, a régimódi történetek hőse. Jean Marais. Nem a papa mozijának a szereplője volt, nem is a modernül eszköztelen francia új hullámnak. Neki eszközei voltak. Kiforrott és biztonsággal használt eszközei, mint a Királyasszony lovagjának a kardja, mint Trisztánnak az arca, mint Fantomasnak a maszkja. Kosztümös színész volt, nem civil. Nem olyan, akit épp az utcáról hívtak be egy neorealista történetbe, hogy valóságszaga legyen a jelenetnek. Ő mindig megjelent. Nem volt szüksége a hitelességre, mert a maga körén belül önnön maga volt a hitel. Titka nem a tipikusságában, nem a köznapiságban, hanem a komponáltságban, a teátralitásban volt. Jean Gabin micisapkát hordott, Marais inkább glóriát.
Szerelmes színészként indult. Minden értelemben. Nők aléltak el, ha meglátták a filmvásznon, férfiak húzták be a pocakjukat a nézőtéren. Ilyen szép férfi régen állított mércét a nikkelodeonok közönsége elé.
Ötvenöt éve lépett először színpadra. Akkor kapta a stúdiókban is az első statiszta szerepeket. Jean Cocteau - akinek a barátja volt - egyengette az útját. Romantikus szerepek várták a lírai és ifjú szőkét: Don José, Trisztán, Edmound Dantes, Ruy Blas... Majd kalandfilmekbe bocsátkozik Marais: ő 1954-ben Napóleon, 59-ben a Púpos, 62-ben a Vasálarcos. Forgat pártfogójával, Cocteau-val, de filmbe hívja Visconti is, Jean Renoir is. Ő lesz a koprodukciók csillaga. Charmeja nemzetközi. Olaszok, japánok, angolok, németek, spanyolok, románok és jugoszlávok fektetik bele a pénzüket. Volt Angyal és volt Orfeusz, játszott Poncius Pilátus és a Sasfiók történetében. Maga volt a megtestesült, filmre álmodott mitológia.
Aztán - szép lassan - kiment a divatból az a színészet, amelyet ő igazán tudott. Ódivatúvá vált az a romantika is, amelyet ő megjelenített. Ahogy a francia új hullám meghódította a mozikat, ugyanez a taraj ki is lökte a sztárlistákról Jean Marais-t.
Még kap egy felkérést a hetvenes években, egyet a nyolcvanasokban, de már nem sztár, csak rekvizit. Túlélő. Tegnaptól kezdve már az sem, csak emlékjel. Egy hősről, aki sosem félt hősnek látszani. Aki hitt az örök visszatérésben.

(Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1998. november 10-én)

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek