Varga Balázs

Kis pénz, nagy tét

203 KByte

Az 1996-os Szemlén bemutatott filmeteket, A kenyereslány balladáját némi értetlenség fogadta. Nem a minõségét, az értékét kifogásolták, hanem azt, hogy a játékfilm kategóriába neveztetek egy portréfilmet. Ez a vita azután szerencsétlenül elterelte a figyelmet arról a kérdésrõl, hogy a - napjainkban többek között éppen általatok reprezentált - független filmkészítés milyen kapcsolatban van a "hivatalos szakmával". Pedig ez a téma sokkal fontosabb mint a mûfaji töprengések.

Pálos - A producertársammal elhatároztuk, hogy megcsinájuk ezt a filmet. És a film el is készült. Van belõle egy 35 mm-es kópia és vetítik a Toldi moziban. A film tehát elkezdte élni az életét. De már a forgatási körülményei is szokatlanok voltak. Nem egy produkciós irodában, hanem egy konyhaasztalnál döntöttük el, hogy mi fog történni. Négyfõs stábbal dolgoztunk, amiben benne volt a sofõr, a hangmérnök, a gyártásvezetõ, operatõr, színész, statiszta - mindenki. Ebben a független mûhelyben tehát elkészült a film, és talán be tudja futni azt a pályát, amit egy nem független mûhelyben készült film szokott befutni. És ekkor azt láttuk, hogy a filmnek, amelynek a forgatási körülményei szokatlanok voltak, az utóélete is szokatlan lett. Azok az emberek, akik olyan helyzetben vannak, hogy megvehetnék a filmet, bizalmatlanok voltak, és megkérdezték, hogy miért nem egy nagy stúdió gyártotta.
Czabán - Azt hallottam egy jeles magyar filmestõl, hogy neki nagyon tetszik ez a film, és szerinte nagyon érdekes, hogy valaki azt mondja bele a nyilvánosságba, hogy én csináltam rosszat is az életemben, de éppen ezért nem veszik meg. Az a gyónásos vonulat, ami a magyar kultúrában vagy filmben nem egészen otthonos - nem úgy mint az orosz vagy amerikai filmben -, hátránya a filmnek.
Pálos - Ilyen értelemben is szokatlan tehát a vállalkozás, hogy valaki azt mondja, hogy van egy bûnöm és azt szeretném elmesélni.

Több téma is keveredik abban, amit mondtatok. A filmetek ezek szerint halmozottan problémás: a gyártási körülmények, a téma, az alkotói gesztus, a forgalmazás és a mûfajválasztás szempontjából egyszerre.

Pálos - Az elsõ menet ott indult, hogy a zsûrik is tologatták, hogy melyikükhöz tartozik.
Czabán - Mert ilyen szûk keretek közé nem is lehet beilleszteni. Sem nem tiszta fikció, sem nem dokumentumfilm, mert az is eleve egy mondvacsinált kategória. Mûvi probléma, de tényleges következményei vannak. A filmes szakma rugalmatlan, bizonyos tipusú kezdeményezéseket egyszerûen nem képes befogadni.
Pálos - Magyarországon ugyan vannak erõs dokumentumfilmes hagyományok, de nem ez az mostanában folyó oral history, ami teljesen kiment a gyakorlatból. A mai magyar dokumentumfilmek többsége úgy néz ki, hogy ül egy bácsi a széken és mesél. És vannak még vágóképek is. Na ezzel elment a vonat teljesen, hiszen a világban egészen más típusú filmek készülnek.
Czabán - Azért hozzátenném, hogy ez az oral history tipusú dokumentumfilm nagyon kényelmes. Nem kell közben azon gondolkodni, hogy szakmailag hogyan kell megoldani egy adott feladatot, és még nagyon olcsó is.
Pálos - A védelmére azért el kell mondani, hogy volt egy korszak, amikor ez a mûfaj nagyon fontos volt és üzenete is volt. Ma azonban semmilyen televíziós jövõje nincs. De ez az egész mûfaj-vita csak mondvacsinált. És nem is termékeny. Vannak alkotói gesztusok, de ma a közeg olyan, hogy még a természetes alkotói gesztusokat is magyarázni kell. Nincsen tiszta provokáció, mert rögtön értelmezni kell, arra a közegre figyelve, amelyben a mû majd a helyét fogja keresni.
Czabán - A korábbi filmjeinkben már benne volt a mûfaji bizonytalanság. Bár mindig is tudtuk, hogy ez nehezíti majd a befogadást. Jobban szeretem, ha az alkotói szándék nem nyilvánvaló az elsõ pillanatban, és a befogadónak kell dolgoznia, hogy a helyére tegye magában a dolgokat, mégha így nehezebb is. Egyébként pedig azt hiszem, hogy mi korábban is abszolút populáris darabokat csináltunk, relatíve egyszerû vagy álnaív darabokat. Volt egy korábbi filmünk, az Ilyen az élet. Le is ment a televízióban. Ennek egyik epizódjában a Badár Sándor - nem is tudom, mit mondjak: színész vagy vasutas? - elmesél egy történetet, hogy õ itt vasutas... Állati hülyeségeket beszél, de közben tényleg vasutas, és mondja, hogy ki vagyok helyezve erre a vakvágányra, ahol nem jön soha vonat. Tíz centire áll a sín mellett, amikor elrobog mellette egy böhöm nagy vonat (ezt kivártuk), majd feldönti, de neki a szeme sem rebben. Megkeresett minket egy nézõ, aki fogadott a feleségével, hogy itt most mi van. A férfi színész és csak eljátssza mindezt, vagy pedig tényleg vasutas. És én nem tudtam mint mondani neki, mert valóban igaz, hogy a Badár onnan kétszáz méterre vasutas, ugyanakkor a szöveg elemelt és improvizatív. És állati jó jelenet volt, hogy így összejött.
Pálos - Ez az egész beszélgetés nem zajlana le egy olyan országban, ahol kicsit gazdagabb a filmes kultúra. Evidenciákról beszélünk, de Magyaroszágon az úgynevezett játékfilmgyártás is problémás mind témájában, mind kivitelezésében, hát még az úgynevezett dokumentumfilmgyártás, mert az most csak a riportfilm és az oral history keveréke.
Czabán - A BBC-ben egy dokumentumfilm is azért készül, hogy film legyen és mûködjön. A nézõre figyelve készül. Magyarországon nem. Van két-három forrás, alapítványok pénzelik a filmeket, és meg is mondják, hogy melyik témákat preferálják. Nem úgy készülnek dokumentumfilmek, ahogy a hatvanas években Sára kiment és megcsinálta a Cigányokat, tele képpel és ambícióval. A megrendelõ adja meg a csomópontokat, ezért a filmek félszemmel mindig a finanszírozókra sandítanak.
Pálos - Egy preferált témát is meg lehetne jól csinálni, de a megrendelõt nem ez érdekli, és ennek nincs is tétje. Tétje csak az ideológiai és politikai témáknak van. Elképesztõ, de fel sem merül, hogy ezek a filmek érdekesek lehetnek. Erõfeszítést sem tesznek rá.

A kérdés és a feladat tehát az számotokra, hogy hogyan lehet mozgékonyabbá tenni ezeket a kategóriákat. Miként lehetne fellazítani a jelenlegi közeget és átjárhatóvá tenni a "hivatalos" és a párhuzamos filmkészítés stratégiáit?

Pálos - Jelenleg az a struktúra minõsíti a filmet, amelyben készült. Ha ez egy régi, hagyományos stúdió, akkor legitim - ha ezen kívül készült, akkor kódolhatatlan, nehezen befogadható. A magyar film alig-alig vagy csak nagyon késõn képes reagálni a változásokra. És ez az igazi baj. Ilyen értelemben lehet a mi filmünket is betagolni, hogy mondjuk a jelenlegi strukturális fõsodron kívül készült.
Czabán - És itt jön be az olcsó film-koncepció. A mai magyar filmek tematikáját például határozottan a múltba fordulás jellemzi. Igazi korszakváltásban élünk, ezt mégis vadul elkerülik a filmesek. A jelenleg hatalmon lévõ generáció a hatvanas-hetvenes években jött fel és azt a kort tényleg jól érezte, jól tette fel a kérdéseit. Erre azonban ma képtelen. Ezek az emberek nem a valóságban élnek. Nem tudják megszólítani a problémákat sem, nemhogy a nézõket. Ezért lenne lényeges elsõ lépésben deklarálni, hogy létezik az olcsó film is, és ennek keretében fiatal filmesek vagy a stúdiók keretein kívül levõk, a más szellemiséget képviselõk is szóhoz juthatnának. Kis költségetésbõl valószínûleg nem lehetne nagyszabású történelmi filmet csinálmi, az ember kénytelen lenne mai témákhoz nyúlni friss színészekkel, új arcokkal. Azt lehetne leforgatni, ami van. Kevés pénzbõl nem tudsz stúdiót, mûvilágot építeni, ki kell menned az utcára, és azzal foglalkozni ami ott történik. Ez mindenképpen strukturális változást jelentene. Egy csomó embernek adna lehetõséget, innovatív lenne, és tematikailag, típusában, filnyelvileg is kénytelen lenne újat hozni. Egyszerûen fogalmazva: low budgetben nem lehetne mondjuk Cserhalmival és Udvaros Dorottyával forgatni egy olyan filmet, mint amilyet egy jeles mai gerontokrata forgatna.
Pálos - Fontos az is, bár gyakran számításon kívül hagyjuk, hogy a film közeg nélkül nem képes megélni. Ha tehát mondjuk az MMA pártolna egyfajta irányzatot, az elõsegítené e közeg megszületését, reflektálni lehetne a dolgokra. Szakmai közélet nélkül nem megy, nemcsak közönség nélkül, filmes közeg nélkül sem megy. Legitimitást kell tehát adni az új törekvéseknek. Az olcsó film a javaslatunk szerint strukturálisan beépülne a hazai filmszakmába. Ha az MMA befogadná ezeket a törekvéseket, az biztonságot adna arra, hogy a következõ években folyamatosan mód lesz low budget filmek késztésére, és megteremtené a viszacsatolás lehetõségét, a kontrollt. Tizmilliós nagyságrendú költségvetést képzeltünk el filmenkent, és négy-öt filmet évente. És ez pillanatnyilag csak döntés kérdése. Egyáltalán nem érzem, hogy ez bármi rizikót is jelenthetne. Ha én döntéshozó lennék, csak örülnék ennek, hiszen azt mondanám, hogy ugyanabból a pénzbõl, ami eddig egy filmre ment el, most ráerõsíthetek négy-öt új kezdeményezésre. Kérdés, hogy a szakma ezt el tudja-e fogadni. Érdekek nyilván sérülni fognak, ez azonban elenyészõ ahhoz a lehetõséghez képest, amit a koncepció kínál. Ha ez a közeg egy kicsit is a jövõt szem elõtt tartva gondolkodik...
Czabán - Én ezzel nem értek egyet. Ha a tervünk valóra válik, nem is kicsit sérülnének az érdekek, mégis megérné, hiszen olyan mértékû a magyar film legitimitásvesztése, hogy valamerre mindenképpen nyitnia kell. Mellesleg rühellem a szót, hogy filmes szakma. Nem tudom, mirõl szól, nem tudom, mi az a filmes szakma. Ez számomra nem definiálható.
Pálos - Hát a döntéshozó helyeket nevezik filmes szakmának. A hatvanas-hetvenes években ebbe a szakmába bekerülni kiváltság volt, iszonyú nagy társadalmi elismertséggel. Él-állampolgári helyzet volt, aki belekerült, arra iszonyú kivételezettségek és felelõsségek hárultak. Ma már nincs meg a szakmának ez a társadalmi-kulturális presztizse, kérdés, hogy egyáltalán van-e még bármi presztizse. Részét képezi-e a magyar kultúrának?
Czabán - Ahogy a hatvanas években a húzóágazata volt, úgy most a legkevésbé sem az. Ahogy akkor dõltek az emberek a Jancsó-filmekre, úgy menekülnek most a mozik környékérõl is. Pálosos - Elég valószínûtlen, hogy vezetõ értelmiségiek ma filemkrõl vitatkoznának.
Czabán - Azzal együtt, hogy a mai kultúrában a mozgóképé a vezetõ szerep. De nem ezé a hagyományos játékfilmé.
Pálos - Magyarországon legalábbis teljesen kikerült az érdeklõdési körbõl.
Czabán - Már csak azért is, mert az alkotókat legkevésbé sem érdekli, hogy mi zajlik körülöttük ebben az országban. Nem arra figyelnek.

Ezek szerint stratégiai döntésre van szükség. De most le vannak osztva a pozíciók, a források, belülrõl tehát semmi sem kényszerít a helyzet megváltoztatására. Kívülrõl jöhetne kihívás, csakhogy arra ez a közeg érzéketlen. Ti most mégis arra számítotok, hogy belülrõl is nyitnak. Nem naivitás ez?

Pálos - Igen, de te azt feltételezed, hogy létezik valamiféle koncepcionális viszonyulás a dolgokhoz. Hogy legalább van valami elképzelés arról, hogy hol tart a szakma és miféle lépések szükségesek a jövõben. Mi azonban ilyen elképzeléseket nem nagyon látunk. Ez a low budget koncepció viszont stratégiát jelent, amit meg lehet ítélni. Lehet jónak vagy rossznak tartani. Bár mindenképpen azon a hipotézisen alapul, hogy a szakma valamilyen irányba lépni fog.
Czabán - Igen, de amíg a szakmát semmiféle belsõ érdek nem készteti nyitásra, addig azt várni sem érdemes. Amíg semmilyen visszacsatolás sincs (sem esztétikai, sem gazdasági, sem morális), miért várjuk, hogy valami történjen?

Hát ez az. Hacsak nem arra tesztek kísérletet, hogy megerõsítsetek a jelenlegi közeg mellett egy másikat, felépítsetek egy másik struktúrát.

Pálos - A mi koncepciónk nem a struktúrát bombázza. Inkább egy valódi, már meglévõ mozgásra akar ráerõsíteni. Azt mondjuk, hogy az MMA léte jó dolog. Azt mondjuk, hogy maradjon meg ez a közeg. Mi ketten, még ha nagyon sok is a barátunk, valószínûleg nem tudjuk megreformálni, mert nincsenek eszközeink hozzá. Arra viszont vannak elképzeléseink, hogy bizonyos, jelenleg mûködõ kezdeményezéseket meg kell, meg lehet erõsíteni. És ha ezt egy hosszú távra gondolkodó és nem csak saját magával elfoglalt szakma megteszi, az nagyon jó. Ha nem teszi meg, akkor rövidlátó.
Czabán - Magyarországon semmilyen szinten nem lehet megbukni. Többek között ezért nincs adaptációs képessége a magyar filmnek. Nem látszanak kitörési pontok. Amerikában egy független filmes hajlandó minimális pénzbõl és akár ingyen is megszakadni a filmjével, mert tudja, hogy van esélye az érvényesülésre. Pálos - De az Amerikában van, Hollywooddal a hátában.
Czabán - Igen, de ez nem csak pénzkérdés és nem pusztán ipari kérdés. Egy olyan filmet, mint a Kutyaszorítóban, technikailag itthon is meg lehetne csinálni a kettes telepen.
Pálos - Azt gondolom, hogy ha én magyar filmes vagyok, akkor fel kell vessem, hogy mégis mi az a közeg, amiben mozogni akarok. És aki egy ipari közeggel (mint Hollywood) kezd konkurálni, az õrült. Mi hát a te lehetõséged ebben az országban? Az innováció. Ezzel kell kezdened valamit, nem az iparral versenyre kelni.
Czabán - Igen, de ez nem magyar vagy európai sajátosság, hanem világjelenség. Tarantinóra ugyanúgy áll, mint az európaiakra.

Különbség azért talán mégis van. Hollywood megkezdte beemelni Tarantinót és társait, õk pedig a kapun belül kerülve igyekeznek saját képükre formálni Hollywoodot. De ez grandiózus munka egy grandiózus iparban, Európában teljesen más a helyzet. Ráadásul Amerikában a független vagy low budget filmnek is megvannak a maga csatornái: saját forgalmazás, fesztiválok, saját közönség. Nem csak egyetlen út (a pénz útja, az ipar útja) létezik. Nem kell bekerülni "a" szakmába. Ha akarsz, kikezdhetsz Hollywooddal, de ha megmaradsz függetlennek, akkor is van saját közeged, saját hálózatod, ami fenntart a vízen.

Pálos - Ma Magyarországon egy filmes meg egy színész minden remény nélkül csinál filmet. Õket senki sem fogja felfedezni és integrálni.

Ami nem feltétlenül baj, mert nem hiszem, hogy Ti például olyan nagyon vágynátok arra, hogy a szakma integráljon és beolvasszon. A mai magyar szakmának semmi vonzereje nincs. Sõt. Taszít inkább, és közben ellehetetleníti a másfajta törekvéseket.

Pálos - Olyannyira, hogy a mainstream emberei is a mainstreamen kívülinek gondolják magukat. Nagyon sok mainstreamen belüli emberrel konzultáltunk, és mindig ez az én-õk (mi-õk) kettõsség jött elõ. De akkor kik azok az ÕK?
Czabán - Szinte mindenki, akivel beszéltünk, azt mondta (pár apró észrevételen kívül), hogy ez egy nagyon jó és fontos ötlet, õk is így gondolják. Már évek óta ezen az ösvényen szeretnének menni, és velünk vannak.
Pálos - Én bízom ezekben az emberekben, és remélem, hogy amennyiben ennyire és ennyien támogatják, akkor biztosan megvalósul a tervünk.
Czabán - Igyekeztünk minél több emberrel konzultálni, de hogy mindebbõl mi valósul meg, az egyelõre kérdéses. Sok mindent el kell még dönteni: a nyersanyagtól kezdve, hogy csak filmre vagy akár videóra is készülhetnének ezek a low budget filmek, a forgalmazásig.

Most mindenesetre egy nehezen támadható koncepciót vagy mozgást lehetne elindítani. Ha a szakma nemet mond, nem rövidlátó, hanem azt bizonyítja, hogy az érdekei másfelé mutatnak. Nincs jövõképe. Mondjuk a minimálprogram az lehet, hogy tudatosul ez a probléma és ez a lehetséges megoldási mód. És mindez bekerül a köztudatba.

Pálos - Itt kell megemlíteni a szakmán kívül a sajtó helyzetét is, mint a szakma lehetséges kontrollját, külsõ reflexiós pontját. Nem készülnek ugyanis koncepcionális tanulmányok, átfogó elemzések a magyar filmekrõl: tendenciákról, zsákutcákról. Gyakorlatilag semmilyen reflexió sincs. Ezt nem tudja a szakmai közeg megcsinálni saját magáról. Ez a szaksajtó feladata és felelõssége. A sajtó egyedi darabokként viszonyul a magyar filmekhez. Ez egy pontig rendben is van, csakhogy kimaradnak olyan problémák, hogy hol a helye a magyar filmnek a kultúrában vagy az egyetemes kortárs filmben. És sorolhatnám a kérdéseket.

Úgy tudom, mostanában szervezõdik egy olyan filmes csoport vagy mûhely, amelyben Herskó Jánostól, Durst Györgytõl fiatal és/vagy független filmesekig, írókig többen részt vesznek (majd). Mi a Ti viszonyotok ehhez a társasághoz?

Czabán - Mi is ott szoktunk ülni ezeken a megbeszéléseken. Abból a mérhetetlenül egyszerû felismerésbõl születnek ezek a találkozók, hogy közeg nélkül nem lehet dolgozni. Hogy ha beszélgetünk forgatókönyvekrõl, filmtervekrõl, akkor lehet rajtuk csiszolni, hogy ezekbõl a beszélgetésekbõl valami jó is kisülhet majd. Olyan nehéz ezt így elmondani. A film csapatmunka. A szerzõi film jó dolog, de nem mindenki zseni, és nem mindenki forgatókönyvíró. Azt gondoljuk, hogy ha például egy írónak megmutatjuk ezeket a szövegeket, akkor talán jó dramaturgiai tanácsokat kaphatunk. De ez egy abszurd és nagyon vad állítás: hogy itt filmekrõl, vágásokról, forgatókönyvekrõl, szemléleti kérdésekrõl - és nem a pénzrõl beszélgetnek emberek. Ilyen értelemben igaz a hír. Szakmai konzultáció folyik.
Czabán - Elõször szakmailag szeretnénk összehozni valamit, és csak utána kifelé figyelni, pénzért fordulni. A lényeg, hogy emberek összejönnek egy olyan közös filmes gondolkodásra, aminek a formája majd csak késõbb derül ki.
Pálos - Hiszen még ezek a hagyományos struktúrában készülõ és nem túl innovatív filmek is jelentõsen javulhatnának, ha a rendezõk idõnként konzultálnának külsõ emberekkel. Egyébként ez mûködött már a magyar film történetében. És mindenhol mûködik is, mert mûködnie kell.
Czabán - Ez a konzultáció nem túl eredeti ötlet, inkább egy nosztalgiamûhely. Elavult dolgok felújítása. Például egymás filmjeinek a nézése, ami szintén komoly innovatív tényezõ...
Pálos - De ne mondjál ilyet Gyuri, ez már nagyon vad. Ez már nem szalonképes. Bár talán pici kis hibákat ki lehetne küszöbölni azzal, hogy ha valaki megkérdezné, hogy, te figyelj már, volt ennek a filmnek egy szereplõje, az hová lett a negyvenedik perc után? És ki lehetne írni, hogy a szereplõnek el kellett utaznia, vagy elvesztettük a szálat, vagy akármit. Minden jobb lenne, mintha csak úgy eltûnik egy szereplõ. ...