Traser Mária

"Ördög-e Clouzot?"

Henri-Georges Clouzot 92 KByte

"A rendező bosszúálló, köp a tömegre, s abban tetszeleg, hogy szadizmusa bélyegét rajta hagyja a mai élet legvadabb és legkülönösebb drámáinak elbeszélésmódján." "...még a halottgyalázástól sem riad vissza!" Az Ördöngősök kapcsán fakadt ki ilyen felháborodottan a francia kritika az ötvenes években. Ó, azok a boldog idők! Amikor egy jó humorú, hátborzongató film országos eseménnyé válhatott, s "mindenki" a cinikus, antihumánus és sátáni filmrendezőről beszélt, no meg arról az iszonyatos rémfilmjéről! Clouzot besorolhatatlan, öntörvényű művész volt. Amikor ő alkotott, a francia filmben tisztalelkű, igaz hősök buktak el a gonosz világgal vívott küzdelmükben. A diplomata pályára készülő, s újságíróból forgatókönyvíróvá lett Clouzot, aki rendezőként 1942-ben debütált, sokkal keserűbben látta az emberi életet: az ő filmjeiben nincsenek pozitív hősök. Ahogy az orvos mondja kollégájának A hollóban: "Maga azt hiszi, hogy az emberek vagy jók, vagy rosszak. Azt hiszi, hogy a fény jó, a sötétség rossz. De hol a fény és hol a sötétség?" A hollóban mindenki feljelenthet mindenkit, a rágalmak értő lelkekre találnak. Az Ördöngősökben a nevelőotthon igazgatóját felesége és a szeretője öli meg (ki tudja, mennyire sikeresen). Egyik figura elvetemültebb, mint a másik, nincs se bűnös, se áldozat. Az emberi szolidaritás szikráját sem találjuk meg másik, ugyancsak hamar világhírűvé lett filmjében, A félelem bérében. A mai nézőnek persze már szeme sem rebben attól a végtelen keserűségtől, ami az ötvenes-hatvanas években Clouzot-t mitikus gonosszá avatta. Ahogy Bikácsy Gergely írja: "A bulvársajtó egész kis sátáni legendáriumot szőtt A holló rendezője köré. E szerint már hétéves korában csak a bűn érdekelte, Simenon is megrettent tőle, színészeit felpofozza, hogy valódi könnyeket lásson, az egész stáb iszonyodik tőle, fiókjában rendőrségi fotót őriz egy többnapos oszló hulláról, az abnormalitás és perverzitás kultuszát űzi és így tovább..." Clouzot bátor és szabad szellemű ember lehetett, aki nem követett se konvenciót, se divatot és nem félt a cenzúrától sem. Szinte minden filmjében érezhető a társadalomkritika, főleg a polgárság képmutatásának és kicsinyességének epés szatírája. Számos szereplőjének szájából úgy hangzik el a "polgár" szó, mint valami sértés. Rideg józansággal tekint a világra, s kétségtelenül ez az illuziók nélküli tisztánlátás erkölcsi világképének az alapja. Elveti a moralizálást és a pszichologizálást, hőseinek jelleme viselkedésükön keresztül bontakozik ki. Cselekvés közben szereti bemutatni hőseit. Legyen az nitroglicerint szállító sofőr, férjét megölni készülő asszony, vagy alkotás közben filmre vett művész. De az emberi cselekvés néha olyan nevetséges és hiábavaló, hogy bemutatása pesszimizmust sugall. A századvég emberéhez szól ez a súlyos betegsége miatt csak kevés, viszont jelentős filmeket alkotó művész, aki különösen fogékony volt az abszurdra és keserűségét kitűnő (fekete) humorral árnyalta. November 20-án lenne kilencven éves.