Francia filmrestaurálás: szoros ábécében Baroncellitõl Marey-ig

Claudine Kaufmann-nal beszélgetett Beke Éva és Urbán Mária


194 KByte
Az Asszony és a bábu-filmprogram plakátjára ki volt írva a restaurátor neve. S mellette egy hosszú titulus: a filmgyûjtemény és a filmrestaurálás felelõs vezetõje. Milyen munkát takar ez az elnevezés?

Az elsõ része magyarázza a másodikat. 13 éve kezdtem dolgozni a Cinémathèque-ban, amikor azt a feladatot kaptam, hogy a régi begyûjtéssel foglalkozzam, tehát leltárba kellett vennem az 1983-ig begyûjtött filmeket. Vagyis a Langlois által összegyûjtött és a halála után érkezett filmeket kellett egyenként kiszedni a dobozból, megnézni, azonosítani. Addig ugyanis sohasem állt módjában, hogy elkészíttessen egy igazi leltárt, nem volt hozzá embere. Az ott dolgozók ismerték a gyûjtemény bizonyos részleteit, akik például a mûsorokat összeállították, jól ismerték a kópiaállományt, de a negatívokat, amiket sosem kellett kiszedni a dobozokból, alig ismerték. 1983-ban a vezetõség eldöntötte, hogy végre el kell készíteni a teljes leltárt.

Hányan voltak erre a munkára?

Engem kifejezetten e munka irányítására vettek fel, és három beosztottam volt.

Milyen képzettsége volt?

Elvégeztem a felvételire elõkészítõ évet az IDHECr-e, ami még pár évvel ezelõttig, még létezett, s ami a filmes képzés klasszikus helyszíne volt. És aztán az elõkészítõ év után nem vettek fel, viszont nagy szerencsémre állást kaptam Jean-Pierre Melville egyik játékfilmjében, és bekerültem a vágó csapatba. Majdnem tíz éven át vágóként dolgoztam különféle filmes és televíziós produkciókban. Gyakorlatban tanultam meg a vágást.

Tehát a lehetõ legközvetlenebb formában dolgozott magéval az anyaggal, a filmszalaggal.

Így van. Mellesleg akkor már sokkal jobban érdekeltek a régi filmek, mint az újak, és akkor hívtak a Cinémathèque-ba Már akkor is nagy álmom volt, hogy ide bekerüljek, amikor még az elõkészítõ évre jártam, és a Cinémathèque-ban néztük hozzá a filmeket.

A munkatársainak milyen képzettségük van?

A dokumentátorok mind filmtörténetet tanultak valamelyik párizsi egyetemen

Tehát felsõfokú képzettség kell hozzá.

Igen, filmtörténeti jártasság. Mire elkezdtem dolgozni, én is megszereztem, mert az IDHEC elõkészítõ éve máris nagyon erõs történeti képzést adott. A FÉMIS egészen más, az teljesen a gyakorlatra helyezi a súlyt, de az IDHEC, az igazán alapos képzést adott, kritikákat kellett írni, filmeket nézni és beszámolni róluk. Most néhány párizsi egyetemen van filmtörténeti képzés, de azok cours magistraux, egyáltalán nem foglalkoznak a gyakorlattal. Amikor a munkatársaimat megválogatom, inkább arra figyelek, hogy ismerjék a filmtörténetet, azt nem tudom megtanítani nekik. Azt a technikai részt, amit tudniuk kell, hogyan tegyék fel a tekercset a vágóasztalra, kisebb javításokat, ragasztást egy-egy hiányzó perforáció kijavítását hogyan kell megcsinálni, azt hamar meg tudom tanítani nekik.

És mennyi idõ alatt sikerült megcsinálniuk a leltárt?

Még egyáltalán nem fejeztük be. És nem is tudnám megmondani, mikorra leszünk kész vele. 13 éve csináljuk, és talán a felénél tartunk. Az L betûnél.

Mit jelent pontosan a leltár?

Kitöltünk egy formanyomtatványt a fõcímmel és azonosítjuk a filmet.

Ez tehát a munkája elsõ fele. És mikor kezdett a restaurálással foglalkozni?

1992-93-ban ment nyugdíjba az a munkatárs, aki addig a restaurálást vezette, és akkor jött a céghez igazgatónak Dominique Paini, és õ bízott meg a feladattal. Tudta, hogy én vágó voltam, mellesleg teljesen logikus volt, hogy én , illetve a leltározást végzõ csapat foglalkozzunk vele, hiszen mi találjuk meg a filmeket, a mi dolgunk, hogy a restaurálásra javaslatot tegyünk.

Ki dönti el, hogy melyik filmet restaurálják?

Elõször még van a megõrzés. Ami annyit jelent, hogy a régi anyagról átírjuk egy új, gyúlhatatlan anyagra az eredetit, ami vagy nitrát, vagy nem, és új matrice de tirage t készítünk, egy negatívot, une contretyp, un intermédiaire positive és une positive, és mindig egy vetíthetõ kópiát. Ez tehát az elsõ fejezet-etap. Évente átlag száz filmet õrzünk meg ily módon.

A nitrármegõrzési programjukról mi is olvastunk és tudósítottuk róla olvasóinkat is.

És miközben mentjük az anyagot, eldöntjük, hogy mely filmeket fogjuk restaurálni. Tulajdonképpen hárman döntjük el, Dominique, Bernard Martinand, a Film osztály vezetõje és én.

És ki teszi a javaslatot?

Én. Leltár közben minden hónapban lista készül, ezen azok a filmek is rajta vannak, amikrõl nem készítünk új kópiát. Ebbõl a havi listából kiindulva döntjük el, hogy mivel mit lehetne kezdeni.

És leltározás közben idõnként kincsekre bukkannak? Errõl a Baroncelli- filmrõl is azt hitték, hogy elveszett?

Nem, a Filmarchívumban volt már egy megõrzött kópia a francia változatról.

De amikor eljutottunk az F betûig filmcímek szerint - van egy igen hiányos leltárkönyvünk, abban haladunk elõre-, akkor találtuk meg ezt a külföldi kópiát, ami sehol máshol nem volt meg, csak Bécsben létezett belõle egy meglehetõsen hiányos nitrokópia.

Az csak legenda a filmfelújításban, hogy létezik autentikus kópia. Még ha hiszünk is a létezésében, akkor is tény, hogy a kópiákat újravágták, megcsonkították, kicserélték az inzerteket, gyakran egészen más történeteket vágtak össze belõlük, mint az eredeti volt. Nincsen tehát szerzõi aláírással hitelesített változat, mint pl. egy regény kézirata.

A Francia Intézet-beli elõadásában is említette, hogy akkoriban a külföld számára egy másik verziót forgattak? Kétszer vették fel a filmet?

Nem. A felvett negatív anyagból egy másik változatot vágtak össze, amit külföldre szántak. Csak a két változatot együtt látva érthetõek a különbségek. A külföldi változat gyorsabb, dinamikusabb, Baroncelli meglehetõsen komótos rendezõ volt, de ez ezen a változaton nem látszik. Zenével látva nem veszi észre az ember, de zene nélkül igen lassú ez a film. Az összeillesztéseknél sokkal több laza ráhagyás van a jelenetekre a francia változatban. Másik különbség, hogy a francia változatban mindig frontálisan állnak be a szereplõk, a külföldiben kicsit más a tengely, kicsit kitér lefelé, fölfelé, és ez nagyot lendít a filmen, ami ugyebár egy kettõs perverzió története, ez a kicsit kiegyensúlyozatlan, bizarr képi jelleg mintha jobban illene a regényhez.

Más változtatások is voltak. A vége is más, a francia változatban földre esik és összetörik a bábu, a külföldi változatban végtelen a mozdulat, nem áll meg, a lányok egyre csak dobálják a bábut.

Külön forgatták le a két változatot?

Nem, egy-egy jelenetet többször vettek fel, és úgy tûnik, a francia változathoz a nyugodtabb, kitartott jeleneteket tartották meg, a külföldihöz pedig a tempósabb, kicsit zaklatottabb jeleneteket. Csak gondolom, hogy így történt, nincs dokumentációnk a forgatásról, de szerintem eldöntötték, hogy összeraknak egy külföldnek szóló változatot is, és ahhoz másfajta jeleneteket válogattak össze. Praktikus okból raktak össze két változatot, így eleve két negatívjuk lett, nem kellett a franciát használniuk.

Akkoriban még nem használták a dublézást, tehát nem volt egy negatív, amirõl lehúztak egy pozitívot, és arról egy negatívot, amirõl aztán a vetített kópiákat húzták le.

Nem akkor ez a módszer még nem létezett

Hogyan találták meg hozzá a zenét?

Az Archívum kópiáján ott volt Van Paris neve, elmentem a Bibliotheque Nationale-ba, a zenei osztályra, nem sok reménnyel, mert ritkán találjuk meg, amit keresünk, de most nagy szerencsénk volt, megtaláltuk az eredeti partitúrát, amirõl a cím alapján azt hitték, hogy Sternberg filmjének a partitúrája, és nagyon meglepõdtek, hogy nem azé.

Megvolt már a zenei felvétel, amikor összerakták a filmet?

Nem, de ezen a filmen nem kellett dolgozni, nem ilyen jellegû volt a feladat, rendes negatívunk volt, nem darabokból raktuk össze! Örültem, hogy megtaláltam a partitúrát, de nemigen tudtunk mit kezdeni vele, sosem volt még annyi pénzünk, hogy akkora zenekarral vegyük fel, amennyit a partitúra kíván, a tegnap hallott zene csak vonósnégyesre redukált változat volt.

Hogyan döntik el, hogy mit restaurálnak, hogyan kezdik el keresni, és aztán hogyan történik a restaurálás?

Esete válogatja. Nálunk a CNC-nél éves terv van, hat hónapra elõre megkérjük a költséget, és elkészítjük az éves listát. Megnézzük, hogy hol tartunk a leltárban, kijelöljük, hogy milyen filmek kerülnek a megõrzési programba, hogyan õrizzük meg, és megnézzük, hogy korábbi években miket jelöltünk ki megõrzésre és restaurálásra, és hogy ez hogyan illik össze a ránk váró anyaggal.

Tudatosan készülnek az éves nagy nemzeti ás nemzetközi eseményekre, elõre eltervezik, hogy hol mivel fognak jelentkezni?

Elvben minden restaurált filmet bemutatásra szánunk, erre nagyon odafigyelünk. De nem ennyire szoros a dolog. Gondolom, ismerik a Domitort, az õsmozi nemzetközi kongresszusát, amit kétévente rendeznek meg az õsmozi szakembereinek. Legutóbb Párizsban tartották, decemberben, a Cinémémoire keretén belül. Tõlük kaptuk a felkérést, hogy restauráljunk számukra nyolc réges-régi Pathé-filmet, mert ebben az évben Pathé volt a kongresszus témája. Nos, a felkérésre kiválasztottam a gyûjteményünkbõl nyolc filmet, és restauráltuk õket. Igy dolgozunk idõnként külsõ felkérésre is.

Meg van-e határozva, hogy mennyit költhetnek egy-egy film restaurálására?

Általános éves költségvetés van, amit nem lehet meghaladni, de nincs filmekre lebontva. Nem is lenne értelme. Egészen más költségekkel jár, ha egy filmbõl simán csak új kópiát kell készíteni, mint ha végig kell vizsgálni egy film teljes összeállítását, problémáit.

Van-e általános szabály, hogy bizonyos lépéseket minden filmnél el kell végezni, vagy munka közben alakul ki, hogy mely lépések szükségesek?

Evidens, hogy a munka maga szabja ki a feladatait. A legtöbb baj egyébként az inzertekkel van. A némafilmek negatívjain általában nincsenek inzertek, azokat mindig a pozitív kópiákhoz készítették el.

Hogyan találják meg mégis õket, ha nincsenek meg?

A francia filmeknél, amelyek legtöbbször Pathé-filmek - ezekbõl a legnagyobb az õsfilm-gyûjteményünk -, szóval a Pathé-filmek esetében elmegyünk az Arsenal Könyvtárba, amely a Bibliotheque National része, most ugyan el kellett költözniük, mert a vezetõség mindent egy helyen akart összegyûjteni. A dolgozók nagyon el is voltak keseredve, hogy költözniük kellett, de hiába tiltakoztak. Nos náluk vannak letéve a Pathé-szcenáriók és az inzert listák "elõzetes forgatókönyv"-címszó alatt.

Hogyan került oda ez a fantasztikus anyag?

A Pathé-cég náluk helyezte el az archívumát.

Úgy tudtuk, a Pathé-cégnek megvan a maga saját archívuma?

Igen, de volt egy idõ, amikor a tízes évek filmjei, és ennek írásos anyagai nem számítottak értéknek. Csak zavarta õket, csak foglalta a helyet, egyszerûen megszabadultak tõle, és elhelyezték egy könyvtárban.

A Mélies-ek is az Arsenálban vannak?

A Mélies-filmek egészen más eset. Azokat teljesen Mélies unokája, Malthese-Mélies asszony kezeli. Ahhoz mi nem nyúlunk. De nem ám!

Mintha Pathé valamikor megvette volna a Mélies-filmek jogát?

Igen, de nem maradtak belõlük igazán érdekes anyagaink. Illetve kevés, és az sem jó állapotban. De ha van is, Mélieshez mi nem nyúlunk, az egészen különleges eset.

Az Arsenálnál tartottunk. A tízes évek anyaga ott van, és a húszas éveké, és a többi.

Ó, további anyagaik is vannak, hiszen ez a színházi könyvtár, ide tettek le minden anyagot!

Szóval a restaurálás munkája azzal folytatódik, hogy az ember elmegy az Arsenalba a kis tízes listájával a restaurálásra váró filmekrõl, és ha szerencséje van, megtalál belõlük hármat. A többivel máshol kell kerseskedni.

Ekkor jön a keresés a külföldi archívumokban?

Nem, a forgatókönyv általában nagy vonalakban megvan, legalábbis a film története megvan. Aztán elmegyünk a Filmarchívumba körülnézni, nekik is sok filmjük van, sõt több is, mint nekünk.

A Baroncelli-filmen ki volt írva, hogy az inzerteket Jean-Claude Carriere segítségével állították össze. Gyakran elõfordul, hogy kortárs forgatókönyvíró segítségét kérik a film összeállításához és az inzertek megírásához?

Õ felügyelte-lektorálta a németbõl fordított inzerteket, amiket végül megtaláltunk a bécsi archívumban, megvoltak az eredeti, francia film inzertjei is, melyet a Filmarchívumtól kaptunk kölcsön összehasonlításra. Sok volt a különbség, no ezt az anyagot lektorálta Carriere, nagyon kicsit avatkozott bele, nem akart változtatni a filmen. Azért kértük õt fel, mert Bunuel filmjének õ írta a forgatókönyvét.

Szándékosan gyûjtötték össze ugyanannak a könyvnek az öt feldolgozását, vagy csak a véletlen hozta így?

Koncepció volt. A felújított Baroncelli-filmet elõször a San Sebastiani fesztiválon mutattuk be, törtük a fejünket, hogy hol lehetne még jól vetíteni. Közeledett a Cinémémoire, arra is ki kellett találni valami programot, és akkor bukkant elõ az ötlet. Már nem is emlékszem, kinek az ötlete volt, talán Dominique Painié.

Ehhez a programhoz a többi filmet is restaurálniuk kellett?

Nem, a többi filmet máshonnan szereztük be, nem tudom a Barker-film, ide honnan érkezett, nekünk nincs belõle kópiánk, de a Belga Királyi Filmarchívumnak van belõle egy kópiája.

Igen, hozzánk is onnan jött.

Az ötlet a miénk volt, hogy össze kéne rakni a programot, és aztán kezdtük keresni, hogy a többieknek mijük van meg a többi változatból.

Most az L betûnél tartanak. És mi van szegény többi betûkkel? Mikor jutnak el a Z-ig?

Na, azért nem ilyen szigorú a dolog. A szoros leltárban most valóban az L-nél tartunk, de néha mélyfúrunk a számunkra ismeretlen anyagban,és bele-belenézünk az M-Z betûkbe is. Bernard idõnként átvizsgálja a kartotékrendszert, nocsak, vegyük elõ ezt vagy azt. De meg kell mondanom, eddig még minden izgalmas lelet a rendszeres leltár során bukkant elõ, amelynek keretében módszeresen elõveszünk minden tételt, nem pedig az ötletszerû ugrálások közben.

Minden évben rendszeresen gyarapodik az állomány,érkeznek a filmek?

Sokan helyezik el nálunk a filmjeiket, producerek, forgalmazók, a nagy cégek...

Ennek jogalapja van, önöknél teszik le a köteles példányt?

Nem, a köteles példányt a Filmarchívumban kell leadni. Azt hiszem, 1947 óta törvény van rá, de néhány éve megerõsítették ezt a törvényt.

Egyébként egy film attól még nem lesz megõrizve, hogy leadnak belõle egy kópiát. Nálunk a megõrzés nem egyszerûen tárolást jelent, hanem azt, hogy új kópiát matrice- de tiraget húzunk le róla.

Mi a mai francia gyártás gyakorlata? Ha készül egy nagy költségvetésû új film, készülnek-e belõle dub-anyagok, vagy az eredeti negatívot használják, és arról húzzák le a kópiákat? Hány kópia készül az eredeti negatívról?

A gyártástól függ. Lehúzzák a kópiákat a negatívról, aztán leadják a köteles példányt. De a gyakorlat változó, és a produkciótól függ. Ha pl egy filmben benne vannak az amerikaiak, biztos, hogy azonnal elkészül a dubnegatív, de ha egészen kis gyártócég készíti a filmet, könnyen lehet, hogy csak egyetlen negatívjuk van belõle.

Mert nekünk éppen ez a problémánk, hogy nem tudjuk finanszírozni a dub-anyagokat.

A film ma is egy ipar része, és mi szabad országban élünk. A gyártónak kell eldöntenie, ez az õ joga, hogy csinál-e egy negatívot a megõrzés céljára, vagy megelégszik az eredeti egyetlen negatívval.

Elõfordult, hogy a Cinémathèque megcsinálta a gyártó helyett a dubnegatívot?

Nem a mi dolgunk, hanem a gyártó cégé. Az õ dolga, hogy elkészítteti-e a sokszor felhasználható dubnegot, amit azután õ maga hasznosíthat. Ha megcsináltatja, nem a történelmi örökkévalóság érdekében teszi, hanem kereskedelmi okból, mert érdeke. A mi dolgunk nem az, hogy a forgalmazóknak osztogassuk a segítséget-pénzt.

Nálunk ez másképp van. Kijátsszák a pozitívokat, pár hét alatt lemegy a film, aztán ránk zúdul az egész anyag. Nem készítenek dubnegativot, a film teljes további sorsa rajtunk múlik.

Mivel a francia állam valamennyi francia filmben pénzzel van benne, ez a támogatási rendszer jogossá teszi, hogy megkövetelhetjük a köteles kópiát. Elvben negatívot kéne adniuk a cégeknek, de gyakran csak egy pozitív jön tõlük.

Mennyiben alkalmazzák a felújításban az új technológiákat?

Vagy másfél évvel ezelõtt kezdtünk bele egy nagy munkába. Olyan filmeknél alkalmazzuk ezt a technikát, amelyek tulajdonképpen nem is filmek. Étienne-Jules Marey mûveinél, aki tudósként dolgozott a 19 század végén,

a mozgás dekompozícióját, felbontását tanulmányozta.

Õ e célra különféle eszközöket talált ki, tulajdonképp a Lumiere-kamera õseit. Csak éppen az õ célja nem a mutatvány, vagy a vetítés, a bemutatás volt, õ a mozgást elemezte. Nos, az õ tekercsei is nálunk vannak letéve, mind nitrát alapanyagon vannak, ami akkor már létezett. De valamennyi kb. 60 cm széles, és nincs perforáció rajtuk, hiszen nem vetítésre készültek. Attól függõen, hogy éppen melyik gépét használta, néhány felvétele perforációs anyagra készült, de semmiképpen sem alkalmazható az Edison-féle vetítõgép performációjához. Ezért nem lehet filmszalagként látni ezeket a tekercseket.

Igen, csak filmtörténeti könyvekbõl, fotósorozatokként ismerjük õket. A lovat, a macskát, a meztelen nõt, a férfi lépteit, stb.

Mi másfél évvel ezelõtt úgy döntöttünk, hogy láthatóvá tesszük ezeket a tekercseket. Mégpedig úgy, hogy átírjuk klasszikus, 35 mm-es filmanyagra. Tudjuk, hogy Marey nem vetítésre szánta ezeket a tekercseket. De vagy így hagyjuk, és akkor senki sem láthatja õket, csak képsorozatok maradnak a könyvekben, vagy Étienne-Jules Marey eredeti célját megcáfolva bemutathatóvá tesszük õket. Nos, ezek restaurálásához használjuk a digitális technikát. Iszonyatos pénzbe kerül, nem is merem megmondani, hogy mennyibe, még én is elszörnyedek tõle, ha belegondolok.

Valamennyi Marey-film önöknél van?

Nem mind, 400 tekercs van nálunk.

És eddig mennyit sikerült már restaurálni?

Úgy tudom, a laboratórium már júniusra befejezi a munkát, mert hiszen ezt nem magunk csináljuk, hanem kiadtuk egy digitalizálással foglalkozó laboratóriumnak.

Mikor fogják õket bemutatni?

Ha már valamennyi 35 mm-en lesz, akkor döntjük majd el, hogy milyen alkalomra állunk elõ velük.

Lehet, hogy az õszi, budapesti Cinémémoire-on már láthatjuk õket?

Ha megtaláltuk azt a gondolatot, amire fûzve érdemes megmutatni õket, akkor igen. Mert nem érdemes csak úgy magukban levetíteni õket, szépek, de semmi több. Meg kell találnunk a keretet, az alkalmat. Ha addigra összejön, miért ne?

És a saját tervei, pillanatnyilag min dolgozik? Mit hoz el legközelebb Budapestre?

Most épp nyolc filmen dolgozom, de semmi különös nincs köztük. Majd meglátjuk, hogy melyik betû milyen meglepetést hoz.

Akkor majd folytatjuk a beszélgetést.


280 KByte

66 KByte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek