 169 KByte |
"Johan kényszeredetten adja oda az idegen, érthetetlen szavakkal teleírt, gyűrött papírt. Anna vállat von, visszaadja a levelet. A fiú suttogva olvassa. Egyre sötétebb lesz, az esővíz végigspriccel az ablakokon. Anna lehúzza az egyik ablakot, és hagyja, hogy a víz az arcára és a kezére csorogjon. Johan arca sápadt az erőfeszítéstől, kínlódik, hogy megértse az idegen nyelvet. Ezt a titkos üzenetet." (Ingmar Bergman: Csend) Visconti Halál Velencében című filmjében Tadzió ezen a főhős számára érthetetlen nyelven beszél (talán az ösztön szavait használja?), a pusztulást látszólag az ázsiai kolera hozza, ám valójában előre megkoreografált közeledés ez az elkerülhetetlenhez, távolodás az élhető világtól. A Tükröződésekben a lebegés kizárólag a kép zavaró és folyamatos torzításában jelentkezik, a dialógusok sohasem használt "magyarul" folynak, így a Hamvas-idézetek nem épülhetnek be szervesen ezekbe a sokszor bántóan buta párbeszédekbe. Már az első percekben elidegednék ettől az alkotástól, de még ezt is csak akkor tehetném, ha előbb viszonyulhattam volna valamihez, valakihez benne (a film készítői az első percekben elhatárolódnak tőlem, a nézőtől, maszkszerű haldokló arcot látunk, később velencei karneválozókat, de nem láthatunk soha az álarc alá, a film megmarad a felszínen, a képek megmutatásukon kívül nem hordoznak üzenetet, elszakadnak egymástól, illusztrációkká merevülnek egy nem működő történethez). De hogyan és miért készülhetett ilyenre ez az alkotás? Az eredeti szándék szerint az egész világot felölelő végvízió lett volna (ez is) – maradtak belőle a csernobili dokumentum-bevágások és az amerikai snittek, melyeknek eredetét csak feltételezni tudom: a háromból az egyik operatőr egy másik mű kapcsán ott járt, és maradt anyaga, kimaradt snittje, amelyet funkciótlanul ugyan, de beleaplikálhattak ebbe a filmbe (ld. forgatás). Arra meg végképp nem derül fény, mit keresünk egyáltalán Velencében. A kép videofelnagyítás. Előzménye a Szirtes-, Grunwalsky-, Szomjas-filmekben. A Sade márki szemetroncsoló volt, de legalább tüntetett vele. Ez is az, de látszólag elfogadja. Csináltam, tehát tudom, hogy a folyamatos dropoutok (videoszalag-hibák) kiküszöbölhetők, igaz, elég sok munkát igényel ez a folyamat. Európában a Magyar Filmlaboratórium a legjobb a filmreviteli technikában, de ha mégis ilyen az elkészült anyag, el kellene gondolkozni azon, hogy elegendő pénz hiányában érdemes-e elkezdeni a munkát. A forgatókönyv folyamatosan közhelyeket alkalmaz, melyek a kezdeti friss indulás után ráragadnak az operatőri munkára is. A rendezésről csak annyit, hogy az amatőr szereplők képtelenek belekerülni szerepükbe, így spontán hordozott egyéni vonásaik is kárba vesznek (pont az fordul visszájára, ami a Jutalomutazás fő értéke volt). "Ezen az éjszakán iszonyú álma volt – ha lehet álomnak nevezni azt az inkább testi, mint lelki élményt, amelyen a legmélyebb álomban, a legteljesebb függetlenségben és érzéki éberségben ment át ugyan, de mégsem úgy, hogy kívül az eseményeken, az űrben lebegve látta volna magát: nem, a színtér önnön lelke volt, a történések kívülről törtek be oda, ellenállását – mély, lelki ellenszegülését – erőszakkal legyűrve tiportak át rajta, és egész valóját, élete kultúráját semmivé váltan hagyták maguk mögött" – írja Thomas Mann, és milyen jó lett volna, ha a Dárday-Szalai párosnak a ...Média diszkrét bája után (ugye emlékszünk a teherautón hordozott hatalmas képernyőre) sikerül a belső történések mezejére jutni. Sajnos, most kihagyták a ziccert. Már potom 22 éve ülök a sötétben, beleélve magam a vásznon kínált eshetőségekbe, beszélgetve az alkotókkal, ütköztetve a gondolatainkat. A film (a magyar is) sokszor volt számomra örömforrás, és milliószor harc önmagammal. Bevallom, rászoktam. Mostanra mégis ha egy hazai alkotásra váltok jegyet, a moziterembe kerülve legelőször a vészkijáratokat ellenőrzöm. Nick Hornby Fociláza után az én mozilázamról: "Képtelen voltam megvédeni a saját csapatomat..., hiszen én is éppúgy láttam és gyűlöltem a hibákat, és minden bágyadt gólszerzési kísérlet, reménytelenül rossz passz láttán össze kellett szednem az erőmet, hogy el tudjam viselni a szomszéd ülés felől érkező sóhajokat és nyögéseket." (Lehet, hogy az Uránia Tudományos Filmszínházban nincsenek is velencei tükrök, csak én vizualizálom őket az oldalfalakra, de az biztos, hogy az üzemeltető nem kíván hozzájárulni, hogy állításomat a következő nemzedék ellenőrizhesse, be akarják zárni a mozit.) Legyek most én az utolsó vendég, a tetőn a Tánc, az első magyar film forgatócsoportjának szellemi, de jaj, csak ne a Tükröződéseket végül...)
|
 105 KByte | |
 178 KByte | |
 92 KByte |
