Singer Péter

Szenvedélytörténet

Fehér György: Szenvedély


45 KByte

Aki azt gondolná, hogy Fehér György filmje Cain: A postás mindig kétszer csenget című regényének újabb felmelegítése és a kilencvenes évek végének mozilátogatói számára egy fordulatokkal felfrissített változata – az alaposan téved. Nem az amerikai sztori újbóli megrágcsálásáról vagy egy regény sokadszori filmadaptációjáról van szó (szerencsére), hanem egy irodalmi mű alapján felépített igazi, önálló filmalkotásról.

Aki azt gondolná, hogy az ismert történetből, hosszú vágásokkal készült, több mint két óra hosszúságú, fekete-fehér film semmi újjal nem képes szolgálni, az is alaposan téved. A film ugyanis végig izgalmas tud maradni – a szó intellektuális értelmében –, anélkül, hogy az ismert történet menetébe újabb csavarokat tenne. Fehér György és (a társforgatókönyvíró) Tarr Béla érdeme, hogy filmjük a régi történettel is új dolgokat tud mondani, de még inkább mutatni. A film képi világa (lepusztult környezet, hosszú esős nappalok és éjszakák) ugyanis rendkívül erőteljes, és teljes összhangban van a mű összes többi rétegével. A fekete-fehér technika alapeszközei: a sötétség, a szürkeség és a világosság, valamint a hangok érdekes megszerkesztettsége szervesen szolgálja azt a célt, hogy a filmben minden alárendelődjön a Férfi és a Nő között létrejött, és csak velük együtt elpusztítható Szenvedélynek.

Fehér Györgynek sikerült olyan mélységeket, olyan témákat megérinteni, amelyeknek a nyomát is csak nehezen lehetne megtalálni az amerikai változatokban.

A történet ideje változatlanul az 1930-as évek, helyszíne szintén egy névtelen település – de valahol Magyarországon. Mindez apró jelekből áll csak össze, mint ahogy a történet is. Néha balladaszerű az elbeszélés, ami feszültséget kelt, a szűkszavú párbeszédek, illetve a hosszú monológok ugyan nem a gyors kibontakozást segítik, mégis minden mondat a "helyén van". A két férfi és a nő között feszülő viszonyok érzékeltetésére szavak helyett a film sajátos képisége alkalmasabbnak bizonyult.

A "klasszikus" történet szerint az idősebb férfi felesége és fiatalabb alkalmazottja között kibontakozó szerelem(?) a férj megölésének tervéhez vezet, ami második próbálkozásra sikeres gyilkosságba torkollik.

Ahogy a Szenvedély cím is utal rá, ennek az alkotásnak valamilyen érzés a főszereplője. A film egyik értéke, hogy különbséget tesz a szenvedély és a szerelmi érzés között. A Férfi és a Nő között nyilvánvalóan nincs szerelmi kapcsolat. Ellenállhatatlanul vonzza őket egymáshoz valami, ami ellen lehet küzdeni (ahogy a Nő teszi), de legyőzni képtelenség.

Küzdelmeket látunk a vásznon, tragikus küszködéseket.

Nagy küzdelmet folytat önmagával a Nő, hiszen bár életével elégedetlen, a férjéhez való viszonya nem egyértelmű. Szeretője vonzza és taszítja is egyszerre: látja benne a kitörési lehetőséget, de tart attól, hogy a Férfi csak életkorában különbözik férjétől, és vele is hasonló élet várja. Az első gyilkossági kísérletnél kiderül, hogy a Nő nem képes ölni, amire több magyarázat is felvetődik: a félelem, a lelki és/vagy a fizikai gyengeség, a férjhez fűződő ambivalens viszony, erkölcsi gátlások... ("Nem tudtam a víz alá nyomni.")

A második alkalommal, férje halálakor és a Férfi sérülésekor sem derül ki, miért, kiért esik igazán kétségbe. A film egy különös tánccal kezdődik, amely jól érzékelteti a Nő helyzetének kettősségét, belső feszültségét. A sikeres gyilkosság aztán feloldja a dilemmát, hiszen kész helyzetet teremt, ami az érzelmi felszabadulással egyfajta boldogság látszatát kelti. Erre a temetés utáni, immár más töltésű tánc képsora utal.

A küzdelmet láthatjuk, érzékelhetjük a Férfiban is. Ösztönösen vonzódik a Nőhöz, alapvetően a szexualitás mozgatja, de ezt más nő is kiválthatná benne.

Ám az, hogy a Nőben az előbb vázolt küzdelem folyik, és nem fogadja el őt teljes egyértelműséggel, hihetetlenül indulatos elkeseredettséget fakaszt benne, melyet szinte csak a dühödt, állati erejű kalapálással tud levezetni. A belső küzdelem itt is önmagában forog: a Férfi szeretne elmenni, de nem tud, mert a Szenvedély iszonyú erővel köti a Nőhöz.

A legkevésbé a Férj küzdelme bontakozhat ki a filmben. S bár a nyitó képsor (a tánc) éppen erről az önmarcangolásról árul el a legtöbbet, ez a későbbiekben érthetően háttérbe szorul, hiszen a férjből kiégőben a szenvedély. Az első gyilkossági kísérlet után ugyan megveri a Férfit, de továbbra is alkalmazza, megtűri a házában.

A film középpontjában az említett belső küzdelmek állnak, a "külső" események lényegesen kisebb teret kapnak. A gyilkossági kísérletek gyorsan zajlanak le, láthatatlanok maradnak a brutálisan naturalista részletek. A Férfi és a Nő szexuális kapcsolata is csak egy alkalommal lesz az ábrázolás tárgya, méghozzá ambivalenciát érzékeltető módon: erőszak és intimitás párosul benne.

A gyilkosság után a szeretők számára újabb küzdelem kezdődik, bár ez látszólag nem érinti őket túl mélyen. A büntetés veszélye, a vele való fenyegetés egymás ellen fordíthatná őket, de a bűn, a cinkosság és a Szenvedély titokzatos, láthatatlan és elszakíthatatlan szála továbbra is összeköti őket.

A néző számára hamar kiderül, hogy a Férfit és a Nőt a szenvedélyen kívül sem az anyagiak, sem másféle érdekek nem vezérlik. Az Ügyész és az Ügyvéd pragmatikusan racionális emberek, akik érdekek felől közelítik meg az ügyet, s így megérteni igazán nem képesek.

Legközelebb a Ügyész jár az igazsághoz, aki a Nő vonzereje alapján eljut a Férfi gondolkodásának, érzelmi világának feltárásához. Érzelmek nélkül közelíti meg, és mélységesen elítéli a Férfit, a Nőre nem is fordít figyelmet. Lényegében mindent tud, a behatárolt megközelítés miatt mégsem képes bizonyítékot, beismerő vallomást szerezni az igazságszolgáltatásban még hívő "vén szamár".

Az Ügyvéd ügyeskedésének köszönhetően a Férfi és a Nő megmenekül a földi igazságszolgáltatás elől. Az Ügyész azonban szenvtelen arccal és hangon mond néhány figyelmeztető szót a Férfinak: "A bűn nem maradhat megtorlatlanul... Nincs megbocsátás, könyörület... Az emberi igazságszolgáltatás alól most kibújtál, de az isteni megtalál". Álláspontja ellentétben áll a Pap szintén szenvtelen arccal, de érzelmileg telített hangon előadott temetői gondolatsorával, amely a bűn őszinte megbánására, Isten kegyességére és a megváltásra helyezi a hangsúlyt, megértve a bűnösök emberi gyengeségből, szenvedélyességből fakadó gyarlóságát.

Az Ügyész és a Pap szavai közötti ellentétet oldja fel aztán a filmet záró inzert, a Férfi és a Nő halálos autóbalesete utáni felirat, a Jelenések Könyvéből vett idézet: az isteni ítélet mindenkit a cselekedetei alapján ítél majd meg. Ezzel a film egyfajta katartikus szintre emelkedik.

A Szenvedély (a benne játszó színészek szikár visszafogottságának köszönhetően is) olyan dolgok elmondását teszi lehetővé, melyek a filmművészet szép pillanatait juttathatják eszünkbe. A fotografálás Bergman filmjeinek képi világát, az őszinte emberi kapcsolatok feltárására irányuló törekvés pedig többek között Bertolucci Utolsó tangó...-ját idézi meg.

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek