 Bernard Giraudeau és Fanny Ardant 108 KByte |
Gyönyörű film: nem érdemes bizonygatnom részlet-hitelességét, színészei érzékenységét, korhű modernségét. Sok - talán sok száz - jó film is készül, a rengeteg tévé-csatorna mindig mutat jót is, nem érdemes sajnálkozni, hogy ezek elvesznek a bóvli-tömegben. Gondoljunk arra, hogy csak egyetlen napon a fejünkön átcikázó sokmillió gondolat közül nekünk magunknak hány van, ami igazán rendkívüli? Annyit röviden, hogy a Rizsporos intrikákra magyarított filmben XVI. Lajos idején egy nemes szeretné lecsapolni a mocsarakat, de ehhez az udvarban be kéne adnia tervét . Az út a szép Fanny Ardant-on keresztül vezet, ki kurtizánt alakít, így a nemesnek el kell hagynia szép (búvárruha-tervező) szerelmét ... és zárójelben megjegyzem, hogy - bármily furcsa - hőseink csak ideiglenesen buknak el, a végső felirat közli, hogy a mocsarat (a Forradalmi Konvent nevében) lecsapolják. Nem érdemes semmit bizonygatni, mégis megpróbálom, közvetetten.
Van egy jelenet benne, ami nem hagy nyugodni azóta, hogy láttam. A királynő gyóntatópapja (Bernard Giraudeau játssza) elmagyarázza a királynak s az egybegyűlt udvaroncoknak, hogy "az egyiptomiak a VAN-VOLT-LESZ-t vésték kőbe istenük neveként, tehát a Lét az, ami mindenen uralkodik, az Egyetlen Létező, az Úr, az Ens, mely tehát örökkévaló s következésképpen... Egyetlen. - Íme, Felség, levezettem Isten létének bizonyítékát..."- fejezi be izzadtan, csábos sztármosollyal dörgő tapsviharban az abbé. Majd szellemeskedve hozzáteszi: "De ha akarja felséged, bebizonyítom az ellenkezőjét is..." Az álnok és hódító abbé - színészi remeklés egyébként - relativizmusával nevetségessé válik, csalódást okoz és belebukik e megjegyzésébe. Fanny Ardant ágyában megürül egy hely (egy lépcső a királyhoz), a király (Urbain játssza, aki látja, mindig így fogja elképzelni XVI. Lajost) sértetten feláll és kivonul kíséretével. Pár nappal a film után, ahogy leülepedett az élmény a film többi, főbb részével kapcsolatban, észrevettem, hogy a briliáns okfejtés egy bukkanója szöget ütött a fejembe. Miért olyan biztos az abbé, hogy be tudja bizonyítani okfejtése ellentétét is (Isten nem-létét)? És miért válik "ridicule"-lé, nevetségessé e balhite miatt? A legtöbb vallás utal valahogy arra, hogy "isten" (magyarul ős-tenmagad) a Lét maga. Nevezik például teremtőnek, Képzőnek (mint már Mózes mondta volt: "vagyok, aki vagyok"). Nem véletlen, hogy egyes elméletek ezt a Lét-Egy-Úr logikát egyiptomi (Áton-hit) eredetűnek tartják. A héber "jehove" istennév pontosan a "haja-hove-jihje" - "lenni" - ige műveltető (aktív) particípiuma (melléknévi ige) jövő időben. De a szumatrai batakok Mula Dzsadi-ja is ezt jelenti, csakúgy, mint az iráni pantheon Tristar-ja, vagy a görög "demiurgosz" kifejezés - sorolhatnám. Erre utal a sokféle nép legendakörében fellelhető "visszhang", "remegés", a "szivárvány" (mint a norvég Bifröszt, a kínai Huang-ti, a dogon "gla-gla", a votják ugor regő, a héber "hod" - melyből a jehudi, s a zsidó szó is ered mellesleg). Annak több oka van, hogy ezt a briliáns logikai sort - minden létezőn uralkodik, tehát Egyetlen Úr - homályos, mitikus, szentimentális-vallásos homálynak, bizonyíthatatlan humbugnak tekinti sok korban sok ember (s ma a többség), de a döntő talán az, hogy felszólító módú erkölcsi elvárásokat köt hozzá minden kor papja (pl. Jeremiás: "Ne panaszkodj, vizsgáld meg viselkedésedet'), s ez ellen ösztönösen lázadunk. A lázadó érve pedig döntően az, hogy: 1. A Rossz is minden létezőben benne van, nem lehet hát csak Jó a mindenható" s következésképp 2. "Talán csak a fejünkben, gondolatként - jó szellemként, lélekként - "létezik", de a valóságban csak lélektelen kövek, atomok, stb. vesznek körül". Mi az, hogy csak a fejünkben? Horkan fel a hit-védő. Miért "csak" az a csoda, hogy egyáltalán Bármi eszébe jut egy ilyen agyaglábú atom-gólemnek, amilyen az ateista-materialista ember? Miért nem lehet bizonyíték a tökéletes létezőre - s az erkölcsi parancsára - maga az, hogy felmerül gondolatban? És mi az, hogy azért, mert "Rossz" is létezik, megkérdőjelezzük a Jó"-t -- micsoda kiábrándult, reményvesztett cinizmusra vezet ez? Visszatérve a filmhez: lehet, hogy az abbé tényleg csak tréfált - éppen "pán-egszisztencialista", "kreatív" érvelése kellett volna, hogy meggyőzze, nem igaz, hogy bármi bebizonyítható.... Mellesleg akkor csúszik el - akkor téved a szentimentális rajongás mezejére -, amikor a kifogástalan logika - hogy "minden létezőben közös - és Egy (tehát Úr) a Lét" cserbenhagyja, s az egység és a létezés mellé felveszi (csak úgy, önkényesen) az "irgalmat" is. Hisz itt a rés az ellenérvnek: a "kegyetlenség" egyenrangúnak tűnik az irgalommal (a racionalizmus szimmetria-idolja miatt). Kétkedő zárósziporkája "bármit bizonyíthatok" is erre utal: csalt az érvelésben és ezért ő maga azt hiszi, bármilyen érvelési csalással megúszhatja... A Rizsporos intrikák abbéja tehát nem egyszerűen nevetséges (amúgy máskor is látjuk, hogy csal a játékban) vagy szándékosan gonoszkodik, s gúnya miatt öngyilkos lesz valaki, hanem hiú csaló, aki jogos büntetését nyeri el kegyveszettségével. Ez csak azért érdekes, mert a film alapérvelése szerint az udvar kiközösítő rítusai mindig igazságtalanok, viszont (s ez a film realizmusának diadala) itt azt látjuk, hogy a dicsekvő ostobaságot megbünteti az udvar. Mellesleg utódját, a süketnéma-nevelő abbét nagy taps fogadja ugyanebben a romlott udvarban. Mindezt csak azért írtam le, hogy - bár tudom, az internet korában nem illik senkit rábeszélni semmire - kedvet csináljak ehhez a rezzenően árnyalt történelmi-lélektani filmhez. |
 Judith Godreche 99 KByte | |
 fehérnyakkendős: Charles Berling 163 KByte |
