Forgács Iván

A romantika jelmezeiben

Konsztantyin Habenszkij
Konsztantyin Habenszkij
100 KByte
Autóból fényképezett városképek. Semmi kétség, Moszkvában vagyunk. Nem szeretem ezt az amatőr módon remegtetett kamerázást - hallatszik a nézőtérről. És láss csodát: véget ér a dokumentarista helyszínbeazonosítás, és egy különös elvarázsolt kastélyba kerülünk, melynek lakói az emberi kultúrák legszebb törmelékeit hordták össze a világ minden tájáról, s látszólag szünet nélkül szertartásokkal ünneplik együttlétüket, vagy búcsúztatják a távozókat.

A látványos mesevilágról később kiderül, hogy a moszkvai egyetem kollégiumának hangulatából táplálkozik. Ez eddig még nem is volna baj. A nemzetközi tanintézmények kulturális kavalkádjában kétségtelenül van valami kifejezésre ösztönző, egyedülállóan laza magasztosság. A probléma ott kezdődik, mikor világossá válik, hogy a Natasában a Vasisten gyermekeinek világa folytatódik.

Tóth Tamás most is azzal kísérletezik, hogy cizelláltan eklektikus képi fantáziájával valóságosan csillogó romantikát fecskendezzen a hétköznapokba. Csakhogy első filmjében minden vadregényes volt: egy egzotikusan megfestett világvégébe illesztette bele hadiüzemét, munkás-torzóit, akiket aztán néhány kalanddal emberi dimenziókba emelt. Most azonban egy sokkal többrétegű közeget kell megmunkálnia. A meseszerűség távolról sem olyan adott. Álom és valóság keményen egymásnak feszül, viszonyuk értelmezésére várva. Hiszen az expozíció után semmi kétség: Moszkvában vagyunk. És Moszkva - egy létező, kiszámíthatatlanul hömpölygő, maffiákat rejtő, szépségesen esetlen világváros. Egyetemeinek fesztiválhangulata ugyancsak valóságos. Hol az a pont, ahol át lehet billenni a romantizálásba?

Bárhol - sugallják a fiatal rendező megoldásai, csak meg kell találni a módját. A cél egy olyan művészi tér kialakítása, amely átélhetővé teszi a lelki és anyagi mozgások állandó érintkezését. Az eltérő romantizálási módok azonban az egyes közegek között csak tovább erősítik a falakat. A naturálisan megjelenő Várost lepusztultsága egzotikumán túl események, alvilági motívumok (lövöldözés) emelik el a hétköznapoktól. A kollégiumból ezzel szemben egy tudatosan dekoratív látványvilág teremt tündérországot. Itt mindenki jelmezt formál magának az egyetemes kultúra számára fontos elemeiből, ruháiba, sminkjébe, hajviseletébe igyekszik sűríteni, honnan jött, merre tart. Kétségtelenül ez a film legérdekesebb ötlete. És sajnos a legvitathatóbb is. Mivel a kompozíció egészén belül nem kapja meg a szükséges értelmezési hangsúlyokat, sokat veszít hatásából, helyenként pedig a modorosság határát súrolva kifejezetten zavaróvá válik. Kicsit negédes ez a dizájnosított testvéri együttélés. A kollégiumok varázsa szerintem éppen abban rejlik, hogy mindenki megpróbál felolvadni a közvetítő kultúrában (adott esetben a magyarra szinkronizált oroszban), miközben öntudatlanul tovább hordozza benne saját kulturális identitását. A valóságban sokkal izgalmasabban jelenik meg a filmben jelzett szellemi sokszínűség, ám ettől függetlenül lehet funkciója a jelenség közvetlen látvánnyá fokozásának. Gyönyörűek például a búcsúztatási jelenetek. A végig kitartott stilizálás azonban most nem bizonyulhat sikeresnek, mert ez a tarka kollégium a Várossal együtt még mindig csupán háttere a film igazi romantikus szálának.

A történet magyar főhőse, a nyelvészhallgató Ferenc hiába él együtt a szerecsen származású orosz költőt kultiváló néger Puskinnal, a nemzeti hadsereg egyenruhájában feszítő lengyel Janusz-sal, hiába kínálja fel magát neki a japán Pillangókisasszony, hiába találja vállon egy eltévedt golyó a piacon, romantikus életérzése akkor teljesedik ki benne, mikor megérinti a távoli sztyeppek (az őshaza?) hangulata, mikor a diákotthonban találkozik a Szibériából érkezett Natasával. A titokzatos lánynál lakik bátyja, Szergej, és nagyanyja, aki sámán-természetgyógyász. A szoba tele varázsszerekkel, ásványokkal, mitikus tárgyakkal, közepén egy hatalmas, gyógyvizet kínáló dézsa. A kis család befogadja Ferencet, s tagja még egy dekabrista-szakértő is, a nyugdíjazott Andrej Nyikolajevics, a sámán-nagymama régi udvarlója. (A két egykori szovjet sztár, Natalja Arinbaszarova és Armen Dzsigarhanjan közös fürdése a dézsában foglalja össze a legszebben és a leghitelesebben, milyen forrásokból táplálkozik, miféle keleties szabadságélményt kíván közvetíteni a film alaphangulata.) Sajnos a romantizálás azonban már nem tud új szintre emelkedni. Natasáék sámán-szobája sajátos világ, de nem "más világ". Nem kínál alternatívát, nem elemelkedettebb, mint a kollégium. A benne feltámadó érzelmek intenzitását így már csak valamilyen történettel lehetne fokozni. Erre a Szergej, Natasa és Ferenc között kialakuló furcsa szerelmi háromszög talán alkalmas is lenne... ha Szergej nem állna kapcsolatban az alvilággal. Nem is a motívum elkoptatottsága az igazi baj, hanem az, hogy így a romantizált világ visszahajlik Moszkva egzotikus naturalizmusába. A dramaturgia érintkezésre ösztönöz három közeget (a Város, a kollégium és Natasa szobája), melyeket a képi stilizáció jellege éppenhogy elhatárolni kíván egymástól (bár a diákotthonon belül ez nem igazán sikerülhet). Így aztán végig homályban marad a közegek viszonya, nem derül ki, egymással szemben, vagy egymást erősítve kell-e értelmezni őket, más szóval, közös romantikus teret alkotnak-e a mai hétköznapokkal szemben, vagy egymás ellen lázadnak, s csak egyikük képvisel valamilyen eszményi világot.

Ez a zavarosság az élvezhetetlenség káosza felé sodorja a filmet A rendező tehetsége, a látványvilág artisztikuma azért szerencsére megakadályozza a teljes kudarcot. Megértem Tóth Tamást, hogy minden erejével azon fáradozik, hogy megtalálja a romantika korszerű formáit. Ez az út azonban számos olyan jól látható csapdát is rejt, amelyeket a producerek, a dramaturgok segítségével a jövőben oktalanság lenne nem elkerülni.

Szvetlana Kolenda
Szvetlana Kolenda
82 KByte
Tóth Tamás: Natasa
Tóth Tamás: Natasa

124 KByte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek