Varga Balázs

'68 arcai

Jancsó Miklós: Fényes szelek
Jancsó Miklós:
Fényes szelek

14 KByte
Ha azt mondom, 1968, mindenki másra gondol. Ki a lázadásra, apró utcákat eltorlaszoló barikádokra, legéppuskázott tanárok holttesteivel borított békés angol kollégiumi udvarra, ahol vér szennyezi az évszázadok óta precíz odafigyeléssel nyírt gyepet; vagy egy szirttetőn álló luxusvillára, amit darabjaira vet a robbanás; netán az eltorlaszolt campusok elé pajzsok fedezékében felvonuló rendőrökre (azért a romantikus lélekben felvillan a fegyvercsőbe virágot helyező hosszú hajú hippilány archetipikus figurája is). Ki a politikára és az ideológiára, percek alatt elkapkodott újbalos könyvekre és röpcédulákra, a Mao-Marx-Marcuse hármashangzatra, a tudomány hűvös menedékéből a politikai csatákba menetelő filozófusokra. Ki a háborúra, szétbombázott vietnami falvakra, behívót elégető fiatalokra, grandiózus Vietnam-ellenes tüntetésekre. Ki a szerelemre, szabad szerelemre és a kommunákra. Ki a zenére, tomboló koncertekre, a marhalegelőt benépesítő embertömegekre, sárban szánkázó hallgatóságra. Ki a prágai utcákra, emberarcú politikusok beszédét hallgató lelkes polgárokra; vagy ugyanezekre a polgárokra, amint lelkesedésüktől és illúzióiktól megfosztva a testvéri hadseregek katonáit győzködik a tankoktól ellenőrzött kis utcákon.

Ha azt mondom, 1968, mindenki másra gondol – de mindenki gondol valamire. 1968 szimbólum és határkő, egyeseknek lobogó, másoknak borzongató emlék, lejárt lemez. 1968 fordulópont, a modernizmus, az emancipáció nagy történeteinek a vége. Befejezett projekt, csak szórványaiban él tovább.

1968 sokarcú jelenség, ezért az Örökmozgó május közepétől június végéig nyúló sorozatában a témát a lehető legtágabban értelmezve szeretnénk emlékezni a harminc éve történtekre. Hiszen 1968 fogalomkörébe éppúgy beletartoznak a politikai események (diákmozgalmak, a prágai tavasz) és az ideológiai kurzusok (újbaloldal, a harmadik világ felszabadító harcai, emancipációs mozgalmak), mint a kulturális- és életmód-forradalom jelenségei (hippik és szelíd motorosok, szexuális felszabadulás, vagy éppen a zenei és művészeti divatok Woodstocktól a Velvet Undergroundig, a happeningtől a pop artig).

1968 embléma, amelyhez számtalan emléket, képet, jellegzetes eseményt kapcsolhatunk. Lehet fiktív vagy megtörtént, ezeknek az emblematikus képeknek a többségét filmek ültették belénk. Ahogy '68 más jelentett Párizsban, Prágában, Rómában, Varsóban, Berkeley-ben és Belgrádban, úgy különféleképpen jelent meg a filmekben is – Barrandowtól a Cinecittán keresztül egészen Hollywoodig.

1968 és a film: különlegesen szoros és kétoldalú ez a kapcsolat. Mert egyrészt a filmesek, elsősorban a franciák, maguk is komoly szerepet játszottak a 68'-as eseményekben, másrészt ezek az események igencsak komoly hatást gyakoroltak a filmművészetre, és nem pusztán azzal, hogy témaként szolgáltak a politikus hajlamú rendezők és producerek számára. Arról, hogy 1968 milyen hálás filmtéma, tanúskodik az Örökmozgó május-júniusi sorozata is. A történetnek ez az oldala (68-nak ez az arca), a Szelíd motorosok, az Eper és vér, a Zabriskie Point, az If..., a Kínai lány, a Pacifista és a Büntetőexpedíció által fémjelzett sorozat meglehetősen ismert. Most azonban 68-nak arról az oldaláról, arról a befolyásáról szeretnék beszélni, amely túlment a témaválasztás politikumán. Mert ezek a 68-as filmek nagyon nem egyformák. Ahogy más volt Berkeley, Belgrád, Prága, Peking vagy Párizs '68-a, úgy különböztek egymástól ezek a filmek is. Nincs tipikus 68-as film, vagy legalább fél tucat ilyen van.

1968-nak ez a másik arca többek között Latin-Amerika felé fordul. A nálunk alig ismert latin-amerikai film máig legjobb korszakát a hatvanas évek második fele jelentette. A Glauber Rocha és Nelson Pereira dos Santos (az ő filmjeiből nemrég a brazil filmhét keretében nézhettünk végig egy válogatást) által vezetett brazil új film éppen a politikai progresszivitás és a modernista stílusjegyek összepárosításával hívta fel magára a figyelmet. Mágikus realizmus, szürreálisan burjánzó, asszociatív történetvezetés, folklór-motívumok és a cinema direct dokumentarista eszköztára keveredtek egymással ezekben a filmekben. A témák általában az elmaradottság, a kiszolgáltatott, a nyomorúságos körülmények között élő néposztályok életét és küzdelmeit tárgyalták. Sötét, elkeseredett, szép filmek voltak, balladai komorság és ironikus kiszólások váltották egymást bennük.

A hagyományosan perifériának számító Latin-Amerika vagy Kína hirtelen az érdeklődés középpontjába került. A hatvanas évek nemcsak a kelet-európai film emancipációját hozta el, ennél jóval tágabbra nyílt a világ. Az emancipáció tágan értelmezett fogalma amúgy is kulcsfontosságú az újbalos mozgalmak szempontjából. Ebben a motívumban olvadt össze Mao kulturális forradalma, a harmadik világ felszabadító harcai, a vietnami háború elleni tiltakozás, és (főként Amerikában) mindenféle kisebbség egyenjogúságért folytatott küzdelme, kezdve a feketék önmagában is sokarcú (a különféle csoportok által emancipációt és szegregációt is hirdető) mozgalmával. De ekkor indultak meg világszerte a nőmozgalmak, majd a meleg és leszbikus csoportok is. Mindezek az igencsak különböző csoportok és mozgalmak ha néhány évre is, de egy platformra kerültek az újbaloldal és az ellenkultúra jegyében, hogy azután, nagyjából 1970-re megint szétváljanak a maguk külön-külön szerveződéseire és ideológiájára. A hetvenes évek "mikropolitikája", a kisebb célok és ügyek megvalósítására szövetkező csoportok, filozófiák egymás mellett élő láncolata már ennek a következménye volt (alternatív életformák, kommunák, házfoglalók, radikális feministák). Ahogy '68 újbalos politizálásának sajátos, radikális továbbélése a hetvenes évek terrorista mozgalma. (Ily módon a nyári Örökmozgó-sláger, a terrorista sorozat a 68-as szemle testvérének, laza folytatásának is tekinthető.) Mindezen mozgalmak közül a feminizmus gyakorolta a legnagyobb hatást nem pusztán a filmkészítésre (számtalan feminista filmes társaság, alternatív híradócsoport működött), de a filmkritikára és a filmelméletre is. Nemcsak új, a radikális filmkészítés mellett elkötelezett szaklapok alakultak a hatvanas évek végén, a következő évtized elején (Jump Cut, frauen und film), de még az újhullám zászlóvivője, a Cahiers du Cinéma is egy újbalos, ideológiakritikai szerkesztőségi cikkel nyitotta a hetvenes éveket.

Az "elkötelezett film" a ellenkultúra egyik alapvető fogalma volt. A direkt politikai és társadalmi célokért küzdő, harcosan kritikus hangvételű és a közönség széles tömegeinek szóló filmkészítés a harmincas éve óta kiment a divatból. A média fősodrát (részben persze kényszerből) kikerülő alternatív filmkészítő és forgalmazó hálózatok szerveződtek Európa-szerte. Ennek a mozgalomnak különleges jellemzője volt a kollektív filmkészítés. A brit Cinema Action, a belga Fugitive Cinema, a New York Newsreel csoport megannyi jellegzetes képződménye az évtizednek. Talán a leghíresebbek a francia szerveződések, Chris Marker SLON-csoportja illetve Godard és Gorin Dziga-Vertov csoportja voltak. 1968-ban a francia filmesek Marker és Godard vezetésével összefogtak, és kiépítették a maguk alternatív híradó-hálózatát, majd országszerte cirkuláltatták ezeket a 16 mm-re forgatott rövid propagandaanyagokat (ciné-tracts).

Mint oly sok radikális filmnyelv-újító kísérletnek, az újbalos filmkészítésnek is Godard volt a kulcsembere. 1968 utáni filmjei a korábbi munkáknál is határozottabban szakítanak a történetmeséléssel, gyakran direkt politikai propaganda céljait szolgálják. Hemzsegnek a kiskátészerű dialógusok és viták, a szereplők vagy a narrátor hosszú traktusokat olvasnak fel Mao, Marx és társaik szövegeiből, gyakran a kamerával (a nézővel) szembenézve. Már a filmek címe is sokatmondó: Vidám tudás, Keleti szél, Vlagyimír és Roza. Híradószerű utcai jelenetek, inzertek, gyors fotómontázsok és képregényszerű háttértablók keverednek és alkotnak sajátos, heterogén formát. Godard, saját bevallása szerint, nem pusztán a politikai elnyomással, de a "reprezentáció burzsoá koncepciójával" is szakítani akart.

De nem pusztán a "művészfilmes" irányzat, hanem a "fősodor" is a korábbinál jóval mélyebben átitatódott ekkoriban politikával. Az újbalos politika és a kommersz műfajok találkozásának legsikeresebb kísérlete a politikai thriller volt, amely főként Franciaországban és Olaszországban lett népszerű (Francesco Rosi: Kiváló halottak, Costa-Gavras: Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, Vallomás, Ostromállapot).

1968 ott is erőteljes hatást gyakorolhatott a filmekre (filmesekre), ahol a politikai mozgolódások igencsak elszórtak és visszafogottak voltak. Mint például Magyarországon, hiszen Jancsó és Magyar Dezső filmjei mellett a Sípoló macskakő vagy a Petőfi '73 igen markáns képviselői a poszt 68'-as színtérnek. Jellemző, hogy nálunk – a hatvanas évek meghatározó tematikája továbbéléseként – még az aktualizáló, politikus témák is történelmi köntösben jelentkeztek: Jancsó összekapcsolta a NÉKOSZ-t az újbaloldallal, Magyar Dezső a Büntetőexpedícióban a monarchikus repressziót a hatvanas évek establishmentjének terrorjával, Kardos Ferenc pedig a Petőfi '73-ban 1848 eszméit próbálta felélesztetni a diákokkal (de 1973-ban csak – kronológiailag előbbre, politikailag hátrébb – 1849-ig jutott).

A forradalom nálunk nem az utcákon dübörgött. Beértük azzal, hogy a vetítővásznat meghódítsa.

Jancsó Miklós: Fényes szelek
Jancsó Miklós:
Fényes szelek

13 KByte
Lindsay Anderson: If...
Lindsay Anderson: If...

64 KByte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek