Surányi Vera Felemelő szolgálat
Beszélgetés Lénárt Istvánnal, a filmszakma életműdíjas gyártásvezetőjével, az MTV örökös tagjával
Lénárt István
Lénárt István
32 KByte

Lénárt István alakította Tarr Béla A londoni férfi című filmjében a nyomozót. De nem csak erről lesz szó, hiszen Lénárt István nagy filmek gyártásvezetőjeként éppen hatvan éve van a szakmában, s az egyik legrégibb televíziós. Pályájáról, élete különböző állomásairól beszélgettünk vele.

Egész életét a kultúra területén töltötte. Hogyan kezdődött, milyen családi háttérrel indult pályája?

Régi szociáldemokrata családban nőttem fel. Nagyapám, Baron Ede az óbudai Goldberger Textilgyárban kezdte kékfestő munkásként, majd szakmát tanulni az akkoriban szokásos vándorútra indult Ausztriába és Németországba. Ott ismerkedett meg a szakszervezeti mozgalommal. Hazatérte után a magyarországi szociáldemokrata párt egyik alapítója, valamint a párt német lapjának, a Volkstimmének szerkesztője lett. Apám a Népszava munkatársa volt, anyám, Baron Margit pedig meséket írt ebbe a lapba. Én a Vörösmarty reálgimnázium után pár évet munkaszolgálatban töltöttem, majd 1945-ben a Madách Színház titkára lettem; hát ennyit a pályakezdés közvetlen előzményeiről.

Huszonnégy éves korában, előzetes tapasztalatok és minden képzettség nélkül került a színházhoz. Ez hogyan történhetett?

Igen, itt találkoztam először a művészeti területtel. Úgy emlékszem, Gál Zsuzsa segítségével kerültem a Madách Színházhoz, ő volt Hont Ferencnek, az akkori Madách Színház és a Színház- és Filmművészeti Főiskola igazgatójának mindenható titkárnője. A férjével együtt voltam munkaszolgálatban; ezen a szálon jutottam oda. Az ottani titkári, közönségszervezői teendőimmel párhuzamosan a Szakszervezeti Tanács kultúrosztályán is működtem. Ezek mellett mást is csináltam, többek között szerveztem egy nagysikerű József Attila-estet az Izabella téri Magyar Színházban, és részt vettem egy országos amatőr kultúrverseny szervezésében, amelynek ünnepélyes döntőjére Sztálin születésnapján, 1951. december 21-én került sor. Érdekes másfél év volt ez az életemben, mert végigjártam az egész országot, megismerkedtem a dobozi asszonykórussal, a mátészalkai cigány együttessel és sok más amatőr népi csoporttal. Később Máriássy Félixszel forgattunk egy országjáró dokumentumfilmet azokon a helyeken, amelyeket akkor bejártam.

Úgy tűnik számomra, hogy noha nem volt ilyen irányú végzettsége, a szervezés, műsorok összeállítása, a közönség verbuválása a vérében volt, eleve rendelkezett ezekkel a képességekkel...

Ottlik Géza írta valahol, hogy a szervezés egyike a legmagasabb rendű tevékenységeknek. Úgy gondolom, ez a szervező munka a kultúra területén vált hivatásommá, amikor a filmgyártást szerveztem vagy a Magyar Televízió koordinátoraként működtem. Néhány évnyi színházi és más területen végzett munka után saját kérésemre ösztöndíjasként kerültem a filmgyárba.

Az országban elsők között szerzett gyártásvezetői diplomát. Hogyan lehetett akkor erre a szakra kerülni?

Nézze, magamfajta aggastyánként még emlékszem egy másik, 1945-ben bekövetkezett rendszerváltásra. A Horthy-Magyarországon külső erőkkel, orosz megszállással párosulva, lezajlott egy másik rendszerváltás, földosztással, szerepcserékkel. Az én származásom és osztályhelyzetem miatt a Horthy-Magyarországon valószínűleg sosem kerültem volna a filmszakmába. Ezek az évek jónéhányunkat felvetettek a felszínre, olyan feladatokkal kellett megbirkóznunk, amelyekhez nem volt végzettségünk. Egy kollégám például korábban kőműves volt, és kiváló gyártásvezetőként végezte pályáját. Az ilyen magunkfajták számára vált szükségessé többek között a gyártásvezetői szak elindítása, a minisztérium és a főiskola szervezésében. Én segéd-, majd felvételvezetőként dolgoztam Keleti Márton filmjeiben. Az első önálló gyártásvezetői feladatot 1953-ban Várkonyi Zoltán Simon Menyhért születése című filmjében kaptam. Várkonyi jóval idősebb és tapasztaltabb volt nálam. Remek pedagógiai érzékkel csak a háttérből, észrevétlenül segítette munkámat; hagyta, hogy önállóan tegyem a dolgomat. 1954-ben gyártásvezetője voltam Gertler Viktor Gázolás című filmjének, majd Darvas József Szakadék című filmjének is, melyet Ranódy László rendezett. Darvas József fontos szereplője lett későbbi életemnek.
Rendezők és művészek mellett úgy éreztem magam, mint aki felemelő szolgálatot teljesít. Nem volt megalázó például, hogy figyelmet kellett fordítanom arra, hogy Gertler Viktor csak úgy tudott felvételt kezdeni, ha megkapta megszokott reggelijét, a négy perces lágytojást. Ez a munkakör - úgy gondolom - pszichológiai és empatikus képességeket is kíván. Feladatomnak tartottam az alkotáshoz szükséges körülmények megteremtését. Ez a szemlélet s a mögöttem lévő évtizedek hozadéka, hogy a kollegák, meg a szakma elfogadta tevékenységemet.

1956-ban még a filmgyárban volt. Ez a néhány hét a filmesek számára valószínűleg egészen különleges, rendkívüli helyzetet jelentett.

Ezekben a napokban minden filmes kapta a kameráját és megpróbált felvételeket készíteni. Egy nyitott katonai autóval Banovich Tamás, Hegyi Barna és Markos Miklós társaságában elindultunk a nyugati határra, hogy az ottrekedt vöröskeresztes segélyvagonokról felvételeket készítsünk. Végigmenve a Dunántúlon, megálltunk Győrben, ahol éppen tömeggyűlés volt a Városháza előtt. Továbbmenve, a mosonmagyaróvári temetőben készítettünk felvételeket a pár nappal korábbi eseménynél, a tömegek és az ÁVH ütközésénél keletkezett áldozatok sírjáról, majd az eredeti célnak megfelelően ugyancsak felvételeket készítettünk az osztrák határon álló vöröskeresztes segélyvagonokról. Mindenki a filmgyárban, - s így mi is - úgy éreztük, hogy ezekben a napokban az a dolgunk, hogy rögzítsük az eseményeket.

És mi lett ezekkel a filmekkel?

Igazából nem tudom… Azt hiszem, Zsigmond Vilmos és Kovács László vittek el filmeket… meg talán Badal János is.

Zolnay Pál egy interjúban azt nyilatkozta: „1956 végén, tudtommal, szinte egymagában Lénárt István vitte a vállán a filmgyárat.” Ez tényleg így volt?

Nem tudtam erről a nyilatkozatról. Hogy Pali melyik periódust jelölte 1956 végének, ezt most sem tudom. Október 24-én valóban kigyalogoltam a Belvárosból Zuglóba. Beültem az üres filmgyár telefonközpontjába és felhatalmazás nélkül nyugtattam a tanácstalan betelefonálókat. Közöltem, hogy sértetlen a gyár, további intézkedésig maradjanak otthon és figyeljék a rádióközleményeket. De ez a szerepem csak egy-két napig tartott, ezután megindult az élet, megalakult a Munkástanács, és elindultak a felvételek. Ha Pali 1956 végéről beszélt, akkor megjegyzésének van valami alapja. A félbehagyott játékfilmek munkáinak folytatásában, az élet újraindításában novemberben, decemberben valóban volt szerepem.

1956 végén a változást sürgető fiatal rendezők csoportjának gyártásvezetője lett…

Valóban ekkor alakultak a későbbi önálló stúdiók elődei, az 1-es, a 2-es és 3-as stúdiócsoportok. Én az 1-es stúdiócsoport főgyártásvezetője lettem. Az idetartozó fiatalok, Fábri Zoltán, Makk Károly, Máriássy Félix, Bacsó Péter úgy gondolták, hogy itt az alkalom arra, hogy a méretében és szemléletmódjában is bürokratikus filmgyártól leszakadva, egy másik, modernebb, mozgékonyabb filmgyárat hozzanak létre. A szűk körű, addig titkos terv egy másik, pasaréti műtermekre épülő gyár létrehozását célozta, a tervet az akkori minisztérium is támogatta. Fábri lakásán volt egy - a további sorsom miatt emlékezetes - összejövetel. Én azon a véleményen voltam, hogy még ne önállósodjunk, mert ez a telep még nem alkalmas az önálló gyártásra. Kezdjünk dolgozni olyan filmekkel, amelyek elkészíthetőek ilyen körülmények között, és egy-két év múlva teremtsük meg az önálló működés materiális feltételeit. Fábri kishitűséggel vádolt és közölte, hogy vagy most van itt a történelmi lehetőség vagy soha. A többség elfogadta álláspontját.
De aztán a titkos terv kipattant, és az újjáalakult pártszervezetből kiindulva különböző hamis vádakkal illették a társaságot: „a csoport célja az, hogy több pénzt akarnak keresni, ezért szét akarják verni az egységes filmgyárat.” A hangulatot erősítette bizonyos generációs féltékenység, az idősebb művészek sértődöttsége. Az ügyben szereplő rangos művészek mellett én voltam az „összeesküvők” legkevésbé értékes tagja, ezért először fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellenem, majd kirúgtak. Makk-kal és Bacsóval jöttünk haza a Ház a sziklák alatt badacsonyi terepszemléjéről, mikor kezembe nyomták az indok nélküli felmondólevelet. Egy-két héttel később felhívott Darvas József, aki népművelési miniszter volt a Szakadék című film forgatása idején, akkor barátkoztunk össze. Kérte, hogy látogassam meg. Kimentem hozzá a Hidász utcai házába. Elmondta, hogy felajánlották neki a filmgyár igazgatói posztját, és tanácsomat kérte, elvállalja-e? Én természetesen lelkesítettem és rábeszéltem. Rákérdezett, eljövök-e hozzá helyettesnek, mire közöltem, hogy éppen ki vagyok rúgva. Elmondtam neki a történteket, miért kerültem ki a gyárból. Rövid időn belül leváltották az addigi vezetőséget, és Darvas lett az igazgató. Így néhány heti állástalanság után Darvas visszavett annak ellenére, hogy az újjáalakult pártszervezetben a túlnyomó többség ellenem szavazott.

Párttag volt?

1956-ig igen. Talán ez is szerepet játszott a bűnlistám összeállításakor. Darvas figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert lesik az alkalmat, mikor találnak okot ismételt elbocsátásomra. Éppen a Bolond áprilist forgattuk Fábrival, Mensáros Lászlóval és Krencsey Mariannal, mikor egy mondvacsinált indokkal megint megkaptam a felmondásomat. 1958-ban természetesen elsőnek a Televíziónál jelentkeztem. „Lénártnak valami 56-os ügye volt”, tudtam meg utólag, s hogy ezzel az indokkal nem vettek fel. Majd Várkonyi Zoltán és Major Tamás segítségével kerültem a Nemzeti Színházba, ahol közel négy évig közönségszervező és propaganda titkár voltam. 1963-ban a Televízió alelnöke keresett meg és felajánlotta a fődiszpécseri állást. Nem szerettem ezt a nagyon is ipari foglalkozás-megjelölést. Területemet rövidesen át is alakítottam a televíziós nyelven jobban hangzó koordinációs központtá. Mindig úgy gondoltam, hogy a Magyar Televízió - miként a filmgyár vagy a színházak is - művészeti intézmény, ahol az alkotás, a művészeti termék a legfontosabb. Az elsősorban műszaki produktumként létrejött intézményben emiatt sokszor kerültem konfliktusba.

Mi okozta a konfliktust? Feltehetőleg fontosabbnak tartotta a művészetet, mint a létrejöttéhez szükséges technikai körülményeket. Milyen műsorok gyártásában vett részt a legszívesebben?

Nem tudnám felsorolni a több évtizedes működésem, de elsősorban az évi hetven-nyolcvan magyar- és világirodalmat megjelenítő tévéjátékokban és tévéfilmekben… Olyanok voltak köztük, mint az Égető Eszter, (1989), amit Hintsch György rendezett. Azokban az években a Ki mit tudok, a karmesterversenyek, az Iskolatelevízió, a könnyű műfajban pedig a táncdalfesztiválok ma is élő slágerei jelentették az én televíziómat.

A konfliktusok ellenére több mint negyven évig hűséges volt a Televízióhoz… Soha nem akart megválni tőle vagy más területen dolgozni?

Azt a televíziót, ahol én dolgoztam, nagyon szerettem. Volt, hogy csábítottak: menjek például a Vígszínház igazgatójának. Később az is felmerült, hogy legyek a filmgyár igazgatója; de maradtam. Ekkor már hatvanon felül voltam és úgy éreztem, túlkoros vagyok. Így visszatekintve büszkén vállalom az elmúlt évtizedeket, mert egy nagyon jó televízióban dolgoztam. Talán nem végeztem rosszul a dolgomat és talán mások is így gondolják. Egyszerre vagyok az MTV örökös tagja, és a filmszakma – a magyar filmszemle - életműdíjasa. Ezek a gesztusok minősítenek.

E szolgálat mellett életének van egy másik, nagyon izgalmas oldala is. Számos filmben játszott, és még most is sokszor felkérik filmszerepekre. Hogyan fér meg egymás mellett az inkább praktikus és a realitás talaján álló gyártásszervezés és vezetés az egészen más karaktert igénylő színészettel?

Sehogy.

Akkor hogyan került erre sor? Mikor jutott eszébe a színművészet?

Fehér Györgyöt megkértem, amikor még kameraman volt, hogy jöjjön el forgatni a fiam esküvőjén. Mire ő szemtelenül azt válaszolta, hogy csak akkor, ha elvállalok egy szerepet a vizsgafilmjében.

A rendhagyó III. Richárd (1973) a Veszprémi Televíziós Találkozó nagydíját nyerte.

Nem szívesen vállaltam, úgy éreztem, nem való egy vezető köztisztviselőhöz, rongálja a tekintélyemet. De mit tehettem? Beadtam a derekam. Egyébként a hozzám tartozók azt állítják, hogy szeretem magam viszontlátni a vásznon, a képernyőn. Én nem vagyok színész, semmi közöm ahhoz, hogy a rendezők egy részének megtetszik a sokráncos arcom.

Elolvassa a szerepet, mielőtt dönt, vagy bármit elvállal?

A múlt héten érkezett hozzám egy forgatókönyv. Felkértek egy epizódszerepre, ahol meztelenül kellett volna fiatal nőkkel évődnöm. Természetesen nem fogadtam el a felkérést.

Milyen szerepet játszana szívesen?

Ha már választhatnék, akkor egy kemény karaktert, például egy SS főnököt.

Nem tartana attól, hogy nem kelt rokonszenvet a nézők körében?

Ha tükörbe nézek, arra gondolok, hogy az arcom inkább a negatív szerepre alkalmas.

Miért gondolja ezt?

Úgy gondolom, hogy az első benyomás negatív, de megvigasztal, hogy később tudom ezt korrigálni. Megtörtént már, hogy két-három éves gyermekek sírni kezdtek, ha megláttak, de a közös üdülés harmadik-negyedik napján közel kerültünk egymáshoz, sőt összebarátkoztunk.

Különös, hogy nem tartja magát színésznek… miközben sokan úgy gondolták, hogy Tarr Béla A londoni férfi című filmjében az ön alakítása a legemlékezetesebb…

Nehéz film volt, azért is, mert másfél évre leállt. Kérdeztem is Bélát, hogy miből gondolja, hogy a magamfajta öregember másfél évig nem változik. Nehéz volt a feladat, sokat kellett masíroznom, holott három évtizede sántítok. Aztán a filmben én beszélek a legtöbbet, és sok szöveget kellett megtanulnom.

Szakmai tapasztalatai alapján jól ismeri a producerek munkáját és helyzetét is. Persze tudjuk, hogy országonként, sőt filmenként is változik ez a szerepkör. Feltűnő, hogy egyre nagyobb a jelentősége, mi több, manapság az is előfordul, hogy a film rendezője egyben a mű producere is. Mi a véleménye erről?

Magyarországon nagyon nehéz producernek lenni, mert a mai napig nincs igazán kialakulva a mecénás-rendszer. Ugyanarra a három-négy helyre járnak a producerek, hogy összekaparják a Magyar Mozgókép Közalapítványtól kapott ötven-hatvan százalékon kívüli, szükséges összeget. A legtöbbjük már elégedett, hogyha nem kerül anyagilag hátrányos helyzetbe. Ismerek néhány producert, aki a dolognak a művészeti részét is a szívén viseli, nemcsak a szervezést és pénzgazdálkodást intézi. Ezeket tisztelem. Mi nem voltunk ilyen helyzetben, az én időmben a filmek állami támogatásból készültek, és mi azzal gazdálkodtunk. Ma túlhatalmuk van az amerikai producereknek. Nem csak azt döntik el, hogy mit csinálnak meg, hanem amikor a rendező már befejezte a filmet a maga részéről, az övék az utolsó vágás joga. Egy európai számára ez az eljárás nagyon viszolyogtató. Én abban bízom, hogy inkább az európai gyakorlat marad Magyarországon, mint az amerikai. Legyen az utolsó vágás joga a rendező és a producer közös döntése. A művészi tevékenység megítéléséhez európai szellemiségre volna továbbra is szükség.

Díjak, kitüntetések

Szocialista Kultúráért (1971), Munkaérdemrend Bronz fokozat (1972), Munkaérdemrend Arany fokozat (1981), Magyar Köztársaság Lovagrendje (1996), Árvai Jolán-díj (2002), Magyar Filmszemle: Életmű-díj (2004), az MTV Örökös Tagja (2004)  

 

Simon Menyhért születése (r: Várkonyi Zoltán, 1954)
Simon Menyhért születése (r: Várkonyi Zoltán, 1954)
162 KByte
Szirtes Ádám, Berek Kati, Bessenyei Ferenc, Lénárt István, 1962, Fészek
Szirtes Ádám, Berek Kati, Bessenyei Ferenc, Lénárt István, 1962, Fészek
164 KByte
Gázolás (r: Gertler Viktor, 1955)
Gázolás (r: Gertler Viktor, 1955)
165 KByte
A londoni férfi forgatásán
A londoni férfi forgatásán
156 KByte
Szakadék (r: Ranódy László, 1956)
Szakadék (r: Ranódy László, 1956)
184 KByte
Illés Györggyel
Illés Györggyel
188 KByte
Bolond április (r:Fábri Zoltán, 1957)
Bolond április (r:Fábri Zoltán, 1957)
181 KByte
Ház a sziklák alatt (r: Makk Károly, 1958)
Ház a sziklák alatt (r: Makk Károly, 1958)
117 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső