Ozsda Erika Elbújni mindenféle alakok mögé
Beszélgetés Kovács Patrícia színésznővel

54 KByte

Helyes, kedves, csinos, pontos, megbízható, jó színésznő.
Mi kell még?


Mi a legjobb a játékban?

Kovács Patrícia: Jó elbújni mindenféle alakok mögé. Megmaradt bennem a gyerekkoromból, hogy fölveszek valamilyen ruhát, és ma azt játszom, hogy én vagyok a szép, holnap meg azt, hogy gonosz vagyok és csúnya. Az önmegvalósítás nem érdekel. Sose fogtam fel a szerepet terápiaként, csak játékként. Annak ellenére, hogy a próbafolyamatnak vannak nehézségei, minden nap hihetetlen energiával, és jókedvűen megyek be a színházba. Én nem tudom rosszul érezni magam. Egy-két estét el tudok tölteni előadás után tépelődve a büfében, borospohárral a kezemben, de a harmadik este biztosan kitalálok valamit, hogy jól érezzem magam. Képtelen vagyok sötéten látni a dolgokat, ezért is szeretek játszani.

Az is a színészet felé lökdösött, hogy rossz gyerek voltál?

Tényleg úgy nézett ki, hogy nem tudom elvégezni az általános iskolát. Túlmozgásos gyerek voltam. Ma már ezt tudják kezelni, de akkor egyáltalán nem foglalkoztak azokkal, akik nem tudtak negyvenöt percet végigülni.

Budai úrilány vagy, ugye?

Igen. Teljesen értelmes voltam gyerekkoromban, de arról, hogy tanulni kellene, nem tudtak meggyőzni. Se pofonnal, se szeretettel, se fenyegetéssel. Amihez nem volt kedvem, azt nem csináltam! Bukdácsoltam az iskolában, de ez se okozott semmilyen lelki problémát. Akkoriban indult az első hatosztályos gimnázium, amit azért találtak ki, hogy összegyűjtsenek mindenféle különleges embert, sportolókat, zenészeket, színjátszókat és azt erősítsék bennük, amihez értenek, és szemet hunyjanak a felett, amihez nem. 13 évesen átírattak ebbe az Újreál Középiskolába, ahol én az utolsó két és fél évet már magántanulóként végeztem el, mert gyerekszínészként nem tudtam bejárni az órákra. Még előtte a szüleim beírattak egy színjátszó körbe, ahová egy nap az Operettszínházból érkeztek néhányan és gyerekszereplőket válogattak. A Valahol Európában volt az első színházi szerepem. Aztán kiválasztottak egy amerikai filmbe, a Raszputyinba. Utána dolgoztam a Budapesti Kamarában és magyar filmekben is.
Az érettségim rémes volt. Ma már nagyon-nagyon sajnálom ezeket az elvesztegetett éveket, de akkor észrevettem – mivel jól mondtam verseket, meg színházban és filmben játszottam –, hogy a matek és a fizikatanár sok mindent elnéz nekem. Magántanulóként se tanultam semmit. A féléves vizsgám kémiából úgy zajlott, hogy hihetetlen bájjal és humorral meséltem arról, hogy milyen a nagyvilágban – például Péterváron – filmet forgatni vagy éppen a színházban játszani. A végén kinyögtem két vegyjelet, és kaptam egy kettest. A német vizsgára előző este megtanultam négy oldal szöveget, amit tökéletesen el tudtam mondani, de ha belekérdeztek, nem tudtam válaszolni, mert fogalmam nem volt, hogy miről beszélek. Ilyenkor kiegyeztünk egy hármasban…

A Raszputyin (1995 ) rendezője Uli Edel volt, operatőre Ragályi Elemér. Te milyen nyelven beszéltél a filmben?

Hát … angolul. Ment. Volt velem tolmács is… Mivel ez egy amerikai-orosz-magyar koprodukció volt két magyar lány, két orosz és egy amerikai fiú játszotta a cári család gyerekeit. Ahhoz képest, hogy két hónapot eltöltöttünk Szentpéterváron – luxus körülmények között –, alig látszunk a filmben, pedig szövegünk is volt. Kivágtak, végül csak biodíszletként álltunk Raszputyin mögött. A lényeg, hogy mi is ott voltunk, gyönyörű helyeken, gyönyörű ruhákban…

…gyönyörű emberekkel…

Igen! Alan Rickman játszotta Raszputyint, Ian McKellen volt II. Miklós cár és Greta Scacchi a mama. Egy hétig csak nézelődtem, aztán elkezdtem velük kommunikálni - angolul.

Tanultál valamit ezektől a színészektől?

Áh, túl fiatal voltam. Örültem, hogy ott lehettem, hogy bulizhatok, de nem néztem, hogy készülnek a jelenetre.

A forgatás után visszamentél magántanulónak?

Igen. Délután próbáltam a színházban, este meg játszottam. Utána éjszakáztam, már gyerekként is. Aztán délután kettőig aludtam.
Az érettségin átrugdostak minket valahogy. Az osztálytársaim élsportolók voltak, zenészek meg képzősök, akik festegettek. Mindenki ugyanígy csinálta végig az iskolát. Ezt ott elfogadták.
Aztán három évig az Új Színházban stúdiós voltam. Nagyon jó tanárok tanítottak. Végig statisztáltuk a három évet Székely Gábor alatt.

Ott azért már lehetett tanulni.

Persze, nagyon sokat. Minden próbát végignéztem. Aztán Kiss Csaba elhívott a Katonába játszani. Még stúdiós voltam, de már egy igazi szerepre hívott, ami nagyon jó volt. Játszottam a Tháliában is, tehát úgy tűnt, ha nem vesznek fel a főiskolára, akkor is színész leszek.

Az Új Színházban hogy viselkedtél? Ugyanúgy, mint az iskolában?

Az érdekes volt. Nekem nagyon fura a családi életem. Még mindig. Kamaszkoromban hihetetlenül szellemes, vagány csaj voltam, olyan, akinek a szeme se állt jól. Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy a családomban problémák vannak, ezért mindenféle hazugságot kitaláltam, elképzeltem egy világot magamnak. Bájos, de szélhámos lány voltam. Eljöttem otthonról, és se a barátaimnak, se a stúdiós társaimnak, se a színész kollegáknak nem tudtam arról beszélni, hogy nekem milyen otthon, hogy érzem magam, mi a baj. Kitaláltam egy álomvilágot, mert azt gondoltam, ha én elkezdem feldolgozni az otthoni problémákat, akkor szét fogok csúszni, akkor nem tudok bemenni, dolgozni. Kettős életet éltem.

Nem buktál meg?

De, nagyon. A hazugságok, melyek egy idő után már nem stimmeltek, a fejemre nőttek.
Egy nap a barátaim leültettek és megkérdezték, hogy akkor ki is vagy te?! Ki ez a lány, aki jó fej, mindenki imádja, dolgozik, mint az állat, mi meg közben nem tudunk róla semmit?
Én mindig azt éreztem, hogy nekem meg kell felelnem ahhoz, hogy elfogadjanak. Szerintem azért nem vettek föl évekig a főiskolára, mert látták a zavart bennem, hogy valami nincs a helyén. Miután leültettek és tiszta vizet öntöttünk a pohárba, kialakult körülöttem egy társaság, melynek minden tagja úgy gondolta, hogy engem megváltoztat. Ez egy jó bázis lett, most is biztonságot ad. Lett körülöttem egy olyan család, ahol én olyan lehetek, amilyen valójában vagyok. Nem tudom, hol lennék ma nélkülük. Nagyon hálás vagyok annak a néhány embernek, aki úgy gondolta, hogy összekapar engem.

Négyszer felvételiztél. Miért ragaszkodtál annyira a főiskolához?

Mert ez egy ilyen ország. Itt csak az számít, hogy elvégzed-e a főiskolát, vagy nem. Azóta rengeteg emberrel dolgoztam, akik a Nemzeti Színiakadémiára jártak vagy Gór Nagy Marihoz, tehetségesek is, de látom, hogy borzasztó nehéz a pályán maradniuk. A főiskola monopolhelyzetben van a kapcsolatszerzés miatt. Engem négy éven keresztül minden vizsgán félévente látott a szakma krémje a főiskolán. Mire végzel, addigra az a száz ember, aki befolyásolja a színházi világot, tudja, hogy ki vagy.

Máté Gábortól, az osztályfőnöktől mit tanultál?

Szakmai alázatot, és megismertem önmagamat. Az nagyon-nagyon jó dolog volt, hogy ő megkérdőjelezhetetlenül hitt bennem. Attól kezdve én mindent vállaltam. Azt is, ha valami nem ment, vagy rossz volt. Vállaltam, ha valamit nem tudtam megcsinálni, ha nem tudtam sírni vagy nevetni. Megkaptam tőle azt a feltétel nélküli bizalmat és szeretetet, amire mindig vágytam. Azt érezteti velem, hogy bármit meg tudok csinálni, mert annyira szeret.

Az nem okozott zavart benned, mikor a tanítványaként A szerelemtől sújtva című filmben ő játszotta a szeretődet?

Nem, az jó volt, amikor először színészként nézett a szemembe. Gondoltam, ha ők azt mondják, hogy engem 95 percen át lehet nézni, akkor csináljuk. Biztos jobban tudják, hiszen régóta vannak a szakmában. Én csak akkor tudok dolgozni, ha nem kell megfelelnem, ha elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Akkor sosincs baj.

Máté Gábor hogy értette, mikor azt mondta, hogy te egy „derb” csaj vagy?

Ma már nem annyira, de még mindig babaarcú lány vagyok, akiről azt gondolják, hogy 22 éves. Általában szeretnek velem dolgozni, mert nem vagyok hisztis. Viszont van bennem valami cinikus, …furcsaság, keménység, meg …olyan öreg. Szerintem úgy értette, hogy van páncélom, az azért megmaradt, nyilván a gyerek- és kamaszkorom miatt. Színpadon sokszor játszom szerelmes lányokat, Máté Gábor viszont mindig olyanokat látott meg bennem, már a főiskolán is, amit más nem. Azt mondta, hiába vagyok 30 éves, Arkagyinát tudnék játszani. Az Üvegcipőből én soha nem a kislány vagyok számára, hanem Adél. Most még nem lehet kiosztani rám a szerepet, mert még nem áll úgy a szemem, meg nem olyanok a ráncaim, de Adél bennem volt már 20 évesen is. Én nála, végzett színészként, az Éjjeli menedékhelyben Vasziliszát játszottam Egerben. Amit más nem osztott volna rám. Színpadon érdekesebb, hogy szomorúság és kíméletlenség látszik rajtam. De mondom, a rendezők közül csak ő gondolja így. Másoknál vicces lányt játszom. Filmekben, főleg a közönségsikerekben pedig mai csajokat.

Máté Gábort tartod a mesterednek?

Igen. Őt nem is tudom átvágni! Mindig rájön, mikor úgy csinálok, mintha. Nála nem úszom meg. Nagyon élesen, egyszerűen, három mondatban rám pirít. Kell is. Úgy látszik a szakmai életben is őrületes apa-komplexusom van… Biztonságban akarok lenni és azt akarom, hogy szeressen a rendező és szeressenek a kollegák, de bánjanak velem szigorúan! Ha folyamatosan azt hallom, hogy ó de csodálatos és tehetséges vagy, akkor ellustulok, pedig nagyon szorgalmas vagyok. Mindig tudom a szöveget. Ha tízkor van próba, én kilenckor már bent vagyok. Hétkor kezdődik az előadás, én ötkor a színházban ülök.

Mit csinálsz ott két órát?

Kávézok, cigizek, rakosgatom a sminkjeimet az asztal egyik végéből a másikba… Mindig lezuhanyozom, vannak rítusok. De mondom nem szabad, hogy a kollégák rajongjanak értem, mert akkor lelkileg ellustulok, és elhiszem magamról, hogy megvan a szerep. Olyankor mindig elcsúszik, amit csinálok. Viszont, ha szigorúak velem, ha rám pirítanak, akkor egyre jobb leszek. Velem kiabálni kell. Egerben viszont megtanultam flottnak lenni. Havonta huszonhét előadásom volt, minden hétvégén dupláztam, vagy tripláztam. Délelőtt gyerekdarab, tíztől délig. Háromtól és este héttől nagyoperett, vagy vér dráma. Ha valaki elégedett velem, akkor elkényelmesedek, és úgy hozom a szerepet, hogy nem rakom magamat mögé, mégis úgy tűnik, hogy húú, de ügyes ez a lány! Ha szigorúak velem, akkor megtöltöm a szerepet, és nem csak kirázom magamból. Tehát… engem ütni-vágni kell.

A Szerelemtől sújtva című filmre hogy készültél?

Sehogy. Sas Tamás rendező felhívta Máté Gábort, hogy mondjon egy-két nevet, mert nem ismeri a mostani főiskolásokat, de egy hét múlva el kell kezdenie a forgatást. Sassal leültünk beszélgetni, és ott, abban a pillanatban tudtam, hogy én fogom játszani a szerepet. Ő is tudta. Öt nap múlva elkezdtük forgatni a filmet. Azt mondta, hogy tanuljam meg a szöveget, és egyszerűen csak mondjam. Én akkor pont olyan voltam, mint az a lány, akit keresett. Meg kellett beszélni, hogy nekem milyen tapasztalataim voltak a férfiakkal... Elmondtam. A filmben, lényegében nem csináltam semmit. Elmondták, mikor kell sírni, hová kell nézni. Tamás nem is akart engem irányítgatni. Azt mondta, hogy ott és akkor az volt az érdekes, hogy én csak mondom ezeket a szövegeket, teljesen kontroll nélkül. Rettegnék, ha most kapnám meg ezt a szerepet. Jó lenne elmesélni, hogyan építettem föl a figurát, de tényleg nem csináltam semmit.

A kritika meg azt írta, hogy színésznő született.

Hát … igen. Én nagyon szeretek forgatni, de nem szeretem visszanézni magam.
A filmbemutatóról kirohantam, és csak évekkel később néztem meg a filmet, egyedül, otthon, DVD-n. Úgy érzem, az én munkám addig tart, míg fölvesszük a jelenetet. Amit mások csinálnak belőle, ahhoz már semmi közöm nincs. Színházban sokkal inkább a saját gyerekemnek érzem a szerepet.

Vártad, hogy Sas Tamás újra hívjon dolgozni?

Nem, mert volt egy pillanat, amikor egy kicsit rosszul váltunk el egymástól. Fölmerült, hogy Amerikában újra forgatja a Szerelemtől sújtva című filmet. Ha mondta volna, rögtön megértettem volna, hogy nem én játszom a szerepet, de máshonnan tudtam meg. Aztán túllendültünk a dolgon, amikor jött az új filmje, az S.O.S. szerelem. Én akkor nagyon rossz passzban voltam, mert úgy volt, hogy egy film főszerepet fogok eljátszani, de a forgatás előtt egy héttel kiderült, hogy mégsem én kaptam meg. Fél évig készültem a szerepre… Egy hét múlva felhívott Sas Tamás, hogy megint forgat és lenne egy szerep a számomra.

Az SOS szerelem hozta meg számodra az igazi ismertséget?

Abszolút. A film és a bankreklám együtt, bár nem szoktak hozzám odajönni az utcán. Nekem az sokkal fontosabb, mikor azt mondják, hogy a Szerelemtől sújtva megérintette őket és fontos film az életükben. Ha fölhív a népszerű magazin, hogy végig akarják fotózni egy napomat, akkor arra azt mondom, hogy nem. Az ismeretségnek ez a része nem érdekel. Azt elfogadom, hogy filmeket reklámozzak igényes női lapokban, szép ruhákban… de nem akarok se celeb, se sorozatsztár lenni.

A következő, a 9 és fél randi című film Sas Tamás legújabb munkája.

Azt mondták, hogy az érdekes, ha Fenyő Iván meg én vagyunk a vásznon. Szeretik a nézők. Ivánra írták a forgatókönyvet, és az alkotógárda úgy gondolta, hogy most nekünk kellene a nagy szerelmespárt játszani. Fontosak ezek a filmek, mert az egész ország nézi őket, de közben ez nem az én világom. Viszont, ha most erre van szükség, akkor ilyet kell csinálni… Játszottam én kísérleti filmben is, László Péter rendezésében az Oldalbordákban, ahol több nőről kiderül, hogy mindegyiknek ugyanaz a pasija. Forgattunk egy „pilot”-ot is, és most úgy néz ki, hogy lesz belőle nagyfilm. Nagyon szerettem Pálos György filmjét a Sztornót, ahol beléptem a nagy szürkeségbe, Lovasi tanár úr életébe, és egy kicsit összezavartam a családi szálakat.

Annak mi volt az oka, hogy főiskola után Egerbe szerződtél, holott hívtak Pestre is?

Így együtt maradt az osztály nagy része. Mi nagyon jóban voltunk és vagyunk a mai napig. A másik dolog, hogy már negyedévesként tudtam, hogy Egerben eljátszom az Ahogy tetszikben Rosalindát, a Valahol Európában női főszerepét, és egy mai kortárs darabban egy fontos szerepet. A Vígszínházban meg átvettem volna mindenféle szobalány szerepeket. Nem volt kérdés. Érdekesebb elvonulni és vidéken dolgozni.

Mennyi ideig játszottál Egerben?

Négy évig, másfél éve jöttem el. Azt akartam, hogy a harmincas éveim teljenek valahol máshol és máshogyan. Újdonságra vágytam. Azt éreztem, hogy ott túl jó nekem!
Megnyugodtam, elkényelmesedtem. Élveztem, hogy én vagyok a kisváros üdvöskéje, de eltunyultam. Csináltam egy leltárt. Még belefér az életembe egy nagy változás. Ha maradok, akkor örökre ott maradok. Most még megtehetem, hogy csak magamról döntök. Nincs gyerekem, azt csinálok, amit akarok. 14 éves korom óta eltartom magam és semmi más nincs az életemben, csak a színház, a film, a szinkron és a rádió. Néha úgy érzem, talán ki kellene próbálni valami mást is, de hála a jó égnek jönnek sorba a munkák. Ami viszont bedarál. Ráadásul a párom is mindig szakmabeli. Az ad valamiféle rendszert az életemnek, hogy mindig volt és lesz kutyám, tehát haza kell menni, le kell vinni, etetni, sétáltatni kell. Amikor Egerből eljöttem, nem volt semmi munkám. Azért vállaltam el a reklámot is, mert kellett valamiféle anyagi biztonság. Úgyhogy fogtam magam, összepakoltam, és eljöttem.

Mit vállalnál el? Tévésorozatot, szappanoperát, műsorvezetést?

Szappanoperát semmiképpen. Tévéfilmet, heti egy sorozatot…azt… elvállalnám. Az a legfontosabb, hogy színházi színész maradjak. Ha mellette vannak filmek, akkor annak nagyon örülök, de a színházat nem kockáztatnám, mert az az első. Ha semmiképp nem lehetnék színész, akkor azt el tudom képzelni, hogy megrázom magam és elmegyek műsorvezetőnek. Van bennem annyi exhibicionizmus, annyi talpraesettség, hogy tudnék műsort vezetni. Szerintem jól is állna. Csak akkor azt el kell dönteni. Úgy nem csinálnám, hogy esténként a Radnótiban játszom, délelőtt meg műsort vezetek a tévében. Vagy ez, vagy az.

Melyik színházban játszanál szívesen?

Mindig vágytam rá, hogy a Radnótiban játsszam. Most ott játszom, ami nagyon jó. Kalandoznék is egy kicsit. Szívesen elmennék Pintér Bélához vagy Schilling Árpádhoz.
Csak kipróbálni, hogy milyen a munka velük.

Mi az, ami szerinted elérhető ezen a pályán?

Ideális lenne újból társulatban játszani, olyan helyen, ahol jól érzem magam. Közben évente két nagyfilmet forgatnék. Az egyik vívós-lovaglós- kosztümös- parókás lenne, a másik meg egy alternatív művészfilm, könnyekkel, vérrel és nedvekkel. Erre vágyom.

(A fotókat Anger Zsolt készítette.)

 


68 KByte

60 KByte

57 KByte

9 KByte

7 KByte

5 KByte

84 KByte

200 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső