Ember Marianne Műfaji szabály és történelmi igazság
Szomjas György: Rosszemberek


Az Örökmozgó Filmmúzeumban zajló, az Országos Diákzsűri szervezésében az ELTE, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a filmtörténet.hu közreműködésével létrejövő Zöld Holló Filmklub műfajtörténeti tematikájú programján 2008 áprilisában az eastern műfaját képviselő filmek, szerepelnek, így Szomjas György Rosszemberek című filmje is. Fazekas Eszter filmtörténész meghatározásában az eastern körébe tartozó filmek „jellegzetes betyártörténetek a dokumentum- és a közönségfilm sajátos, deheroizáló, ironikus szintézisei voltak”. A sajátosan magyar történetek gyűjtőneve az amerikai westernre reflektálva alakult ki.
Az alább közölt cikk utánközlés.


Ismét csapzott hajú, álarcos férfiak lovagolnak felénk, csőre töltött fegyverekkel, az állatok ágaskodnak, nyerítenek, eldörren egy fegyver, újra felporzik az út, és a lovasokat elnyeli a bozót. A természet ugyanolyan moccanatlannak és közömbösnek bizonyul, mint a Talpuk alatt fütyül a szélben. A Balaton-környéki zsombék és nádas sem nyújt több menedéket a „rosszemberekké" züllött betyároknak, mint korábban a sárréti mocsár. Az első film motívumai mindenesetre folklorisztikus elemekben gazdagodva kerülnek elő ebben a második, 1864-ben játszódó betyártörténetben.
Az akció-sorozatok Gelencsér Jóska és embereinek rajtaütésével indulnak; a Balaton Felvidék gazdag kultúrájának mulatozó, csákmátéi asztaláról a betyárok besöprik a kártyalapok közé ragadt zsíros bankókat, és egy meggondolatlan puskalövéssel megölik az igazságtalan döntéseiről hírhedt marcali bírót. Ez a „betervezetlen" gyilkosság megpecsételi sorsukat: Hegyessy főbíróra, a kipróbált pandúrra vár bekerítésük.
Korábbi filmjénél még egyértelműbben vállalja Szomjas a kommersz műfaját: történelmi kalandfilmet készít.
A hetvenes évek elején a Balázs Béla Stúdiót elhagyó filmesek többsége továbbra is ragaszkodott a dokumentfilmek készítéséhez. A sokféle szemléleti indíttatástól eltekintve, valószínűleg nem utolsósorban azért, hogy arcokat és emberi viselkedésmintákat keressenek elkészítendő játékfilmjükhöz. Mozdulatokat és szavakat, amelyek nélkül a jó film elképzelhetetlen. Szomjas György hasonló szenvedéllyel és céllal a vetítőben, régi filmekben „lapozgatva" tette ugyanezt: a gesztusok, a cselekedetek nyelvéről készíthetett szótárat. Így történhetett, hogy a korai film alapműfajain - a melodrámán, a komédián és a kalandfilmen - túllépve eljutott a század második felének amerikai profi mestereihez, Fordhoz, Hawkshoz, Wylerhez, majd Altmanhoz és az őket jól utánzó Sergio Leone munkáihoz. A filmekben pedig olyan viselkedésmintákra találhatott, amelyek jelentésükben alig térnek el egymástól: lovaglás, menekülés, támadások. A lehető legegyértelműbb és nyilvánvalóbb módon vallottak magukról hőseik: ütésekkel, rúgásokkal, pofonokkal, vágtákkal. Így juthatott a rendező az akciók nyelvéhez és a műfajhoz, amely az embereket kizárólag cselekedeteik alapján motiválja. Mert hát a kalandfilmben a hős üt, üldöz, mindent lerombol maga körül, hogy eközben saját mítoszát megteremtse.
A mítosz-alkotásnak két bevált módja van: a hősteremtés és a történeti hitelesség. Szögezzük le: a Rosszemberek nem kíván a historikus konkrétság fölé emelkedve általánosabb érvényű modellt építeni, ahogyan például Jancsó tette ezt a Szegénylegényekben a betyárvilág apropóján. Halmozza ugyan a korhű jelmezek - ingek, gatyák, hímzett ködmönök, subák és parasztszoknyák - sorát és a hiteles kellékeket. Nyersen naturális megjelenési lehetőségeikben mégis csupán alkalmat keres arra, hogy valamivel a kiegyezés előtt játszódó időkre konkretizálja a történetet.

Gelencsér és Soromfai Jóska alakelődjei megjelentek a Szegénylegényekben, de ott vannak a hetvenes évek néhány más magyar filmjében is. A Romantika (1972) Zsibója figyelmeztet a kelet-európai törvényenkívüliség reménytelenségére, vagy gondoljunk csak Kardos Ferenc Hajdúkjának (1974) marhapásztoraira és Rózsa A trombitására. Valamennyien történeti és filmtörténeti ősei lehetnének Soromfainak vagy Gelencsérnek. Csakhogy Szomjast nem foglalkoztatja a történelem sodortatásában a magatartásformák között adódó végzetes vagy véletlen választások lehetősége. A Rosszemberek meseszerűen leegyszerűsített akció-sémáit hivatottak ezúttal görgetni a magyar történelmet szüntelen újratöltő belső feszültségek.

A történelem igazsága azonban erősebbnek látszik minden műfaji szabálynál és dramaturgiánál. 1864-ben is minden szál az elbukott vagy félbehagyott és érlelődő forradalmak felé vezet. Dobai Péter forgatókönyvírónak és a rendezőnek - hőseik sorsát megteremtve - találkozniuk kellett a kiegyezés éveiben még parázsló 48 emlékével: a Rosszemberek pásztor-tolvajai soraiban politikai menekültek rejtőznek, de vannak a másik oldalon is, Hegyessy főbíró pandúrjai közt szabadságharcos katonák. Magának a főbírónak hivatalos karimás kalapja is jól összefér öltözékében a negyvennyolcas huszár mentével. A film egy epizódnak szánt jelenetében a rendteremtésnek e kulcsembere, Hegyessy megyei elöljárójánál, Mérei alispánnál kénytelen megvallani, hogy élete nagy állomásai Isaszeg, Nagysalló és Világos voltak. Nem is titkolja érzelmeit, amikor mentegombjainak történelmi párját fedezi fel a film utolsó nagy rajtaütésének végén a lemészárolt betyárok egyikének holttestén. A rendezői nézőpont azonban nem Hegyessyre koncentrál. Pedig nem sokat kellett volna a Rosszemberek történetén változtatni ahhoz, hogy a film a pandúr mezbe bújt volt huszártiszt különös árulásokkal kikövezett politikai kanosszájáról szóljon, amelynek végén a főbíró - kiegyezésre kész szelíd honpolgárként - megtérhet szülővárosába, Tapolcára.

Dekát nem a „főpandúr" alakja köré szerveződik ez az akció-film. Halász Mihály elrajzolt és dekoratív képeit Gelencsér Jóska és Soromfai alakjai köré komponálja. E két hallgatag és keményöklű ember azonban, bármilyen jó kiállású és bármilyen jól lovagol is, nem tud romantikus hőssé válni. Az életbenmaradás, a túlélés szándéka önmagában elegendő talán egy szép nótára - amely a film végén fel is hangzik -, a kalandfilm romantikája azonban valamivel többet kíván. Már a film első harmadában érezhető, hogy a Rosszemberek akciókkal építkező dramaturgiai szerkezete megbillen. A vágtákra és támadásokra épülő epika szomorú lírába olvad, mihelyt megjelenik Soromfai tanyán Í hagyott felesége, Kató. Alakjának fokozatosan növekvő szerep jut a történetben, úgyszólván teljesen elvonja a figyelmet a férfiakról. Kalandfilmes előképeitől eltérően nemcsak „arra való", hogy sebeket mosson, vagy erőszakot tegyenek rajta, esetleg élelmet csempésszen a bujdosóknak: bele akar szólni sorsa alakulásába. És amikor a hatalom fokozatosan erősödő intenzitással igyekszik kiépíteni besúgó hálózatát, s kihirdetik, hogy a magukat feladó, töredelmes bűnösöket irgalom várja, jó pénzért feladhatnak másokat, Kató - férje szabadulásáért - megígéri Gelencsér kézrejuttatását. Ám a betyárok lappangatóira, a kocsmárosokra és a révészekre, az orgazdákra és a tolvajok asszonyaira ugyanúgy halálbüntetés vár. Kettős gyűrű fonódik a besúgásból megélhetést remélő megfélemlítettek és a törvényesek buzgó ügynökeiből. Szorításaikban nem nyújt már többé menedéket a zsombék és a nádas. A szüntelenül változó érdekek, a kiszolgáltatottságból fakadó ide-odaállás, hazudozás és meggyötörtség, félelem és elszántság indulatai formálják Soromfai Kató alakját. Ezek a hullámzó érdekek motiválják ellentmondásos döntéseit: ura nevében feladja ugyan Gelencsér Jóskát, de később maga kényszerül szállást adni a menekülteknek. Végül a „homo homini lupus" elve alapján - önként lesz férfiai igazságszolgáltatójává. Kató központi hőssé válása, morális problémákat is felvillantó alakja a realizmus olyan sokszor emlegetett (ezúttal nem diadala, csupán kisebb) győzelme ebben a filmben. Sejteti, hogy a műfaj szabályain túllépve a történeti és folklór-precizitások után a pszichológiai hitelesség megteremtésére is érdemes törekedni. Ha már mindenképpen választani kell forma és etika, vagy műfaj és esztétika között, igaznak látszik, hogy bármelyiket is választja a filmes, a másikat ott kell, hogy találja az út végén.

(A cikket eredetileg a nyomtatott Filmkultúra 1979/3-as számában jelent meg – a szerk.)

 

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső