A filmarchiválás sűrített látvány- és tartalomlejegyzés, a lehető legprecízebb, legobjektívebb megőrzése annak, amit az archivátor látott. Nem a film általa átélt élményének, nem a film kapcsán támadt gondolatainak rögzítése – azt is lehet, de akkor az magáncélú emlékőrzés. Az archiválásnak kettős célja van: aki látta a filmet, annak számára emlékeztetőül szolgál. Aki nem látta, eldöntheti, érdekes-e számára (tudja-e használni a képanyagát, kíváncsi-e a témájára).
A jó archiválás személytelen, minden egyénieskedéstől mentes, máskülönben eltéríti tárgyától a felhasználót. Korrekt, nyugodt mondatok alkotják, amelyeknek mégis tükrözniük kell a film hangulatát, anélkül kimaradna a szín, az élet.
Az archivátornak látnia kell a lényeget: mit kell leírni, mit nem. A legegyszerűbb lineáris cselekménysort röviden elbeszélni (ld. Háború és béke két és fél oldalban – végül is megoldható). Nehezebb, ha nem megoldhatatlan feladat az allegorikus, metafizikus, egyéb „-us” filmek zanzásítása, amelyek esetében a képi, illetve zenei motívumok, egyéb „apróságok” fontos jelentésképző elemek.
A dokumentumfilmek közül az informatívakat könnyű archiválni. Azokat, amelyeknek alkotói fontosnak tekintik, hogy a néző mindig tudja, mi történik éppen, ki/mi az ott, és mit cselekszik, vagy mit is ismertetnek meg éppen vele, hol is jár (fizikai és lelki értelemben egyaránt). Ez természetesen nem értékítélet, csak technikai különbségtétel.

Az A Tarr című filmben külföldi kritikusok, Budapestről pedig Forgách András véleményét, élményeit hallhatjuk Tarr Béla filmjeiről. A filmet egyrészt kényelmes archiválni, mert a szereplők minden megjelenésekor feliratban jelzik az alkotók, ki beszél, nem kell „az a kis kopasz”, vagy „a tüchtig asszonka” egyéniesítő kitételek fogalmazgatásával bíbelődni, s annak alapján beazonosítani a beszélőt. (Többszereplős filmek esetén nagyon nehéz 10-15 frissiben megismert arcot megjegyezni.) Másrészt nehéz híven visszaadni az ehhez hasonló fejtegetős filmet, mivel anyagát javarészt benyomások, vélemények alkotják. Szerkezeti, gondolati, logikai szervezőereje nincs, így hát az archiválásban is csak sorjáznak, sorjáznak a kijelentések egészen a film végéig. A szöveg élőbeszéd, ezért a vágások dacára helyenként logikailag kiegyenesedik, időnként meg összekuszálódik, amikor a nem annyira lényeges mellékszálak az archiválás metszései következtében eltűnnek. (Az archiválás során mindig kiderül, van-e veleje az adott szövegnek: amikor már harmadszorra sem sikerül semmit lejegyezni, sőt kihámozni sem a szóvirágokból, nem biztos, hogy az archivátor a buta...). Fejtegetések rögzítésekor az archiválás nem mindig szöveghű. A lényegretörés általában a gondolatot, nem annak kifejezésmódját követi. Idézőjelben érdemes néhány jellemző, találó szófordulatot megőrizni mégis, akkor nem lesz színtelen az eredmény. A fogalmazásmód, ha színes, szintén információ.
A Tarr... látványvilága két részből áll: a kritikus(ok) beszél(nek), majd Tarr-filmbejátszás következik, amit minden esetben fel is tüntetek, hiszen filmes tárgyú archiválásról van szó. A kritikus-monológok látványukat tekintve statikusak, mondhatni, a szokásos: kritikus ül és beszél, így leírására nem szükséges kitérni, az minden szereplő esetében egyaránt hangsúlytalan.

A Tarr...
- Kritikusok Tarr Béláról -

- Jim Hoberman filmkritikus, The Village Voice, New York: Tarr Béla (a továbbiakban TB) látomásos filmkészítő (kevés ilyen: Herzog, Tarkovszkij), Szokurovval együtt Tarkovszkij utódja. A Kárhozattal talált magára: erős, eredeti a stílusa. Senkinek nincsenek ilyen dúsan gyászos felhangjai, így megkoreografált felvételei, ennyire lenyűgözően markáns arcú színészei, így felvett Isten háta mögötti falufelvételei. A filmeken látszik a szétesettség ábrázolására fordított energia.
- Ulrich Gregor filmtörténész, Berlin: TB filmjeire a depresszió jellemző. Jók, intenzívek, emiatt nézhetőek. Foglalkoztatják a nézőt, segítik átlendülni saját depresszióján. Stílust teremtett: lassú, visszafogott, stilizált. Ezek a „nehéz sorsú” filmek tartják életben a mozit, nézőt.
- Erika Gregor fesztiváligazgató, Berlin: A közönségnek szüksége van a TB-hoz hasonló szembeszegülő, fanatikus rendezőkre. Szerencse, hogy Hranitzky Ágnessel dolgozik együtt.
- Susan Sontag író, New York: A Sátántangó az egyik legjobb film. Kinevetik, mert hétszer látta. New Yorkban évente egyszer-kétszer játsszák, rajongótábora van. A varázslatos nyitóképnél megelégedettség tölti el. A filmművészet jövője szempontjából a kevés jelentős mű között van.

- Jonnathan (sic!) Romney filmkritikus, The Guardian, London: A Sátántangót és a Werkmeistert látta. Kiemelkedő képsoraik, nem „nagyjeleneteik” vannak. A filmek egységes egészként hatnak, nem bonthatók kis részekre, ugyanakkor bizonyos pillanatai már-már fájdalmasan intenzívek (Werkmeister: a kórház felé menetelő emberek – a hosszú kameramozgástól a néző fájdalmasan belekerül tömegbe). Ilyen hipnotikus képsort egyfelől 24 órán át nézne, ugyanakkor szinte képtelen tovább nézni. Az egész film, ezek a pillanatok is akár örökké tarthatnának. Az idő elveszti jelentőségét, minden végtelenül rugalmas.

/Filmrészlet: Werckmeister harmóniák (1997-2000)/

- Marie-Pierre Macia fesztiváligazgató, „Quinzaine”, Cannes: TB a magyar filmművészet fölött áll, nem alkalmas a magyar film népszerűsítésére. TB zseni, nem ismerik el eléggé. Hazájában nem elég népszerű. A világ 5 legnagyobb rendezője között a helye. Ritkaság, milyen következetesen fejleszti TB a filmnyelvet.
- Derek Elley filmkritikus, Variety, London: A Kárhozatban minden a legutolsó pillanatban derül ki: a kamera egyetlen billenése felfedi a film lényegét. TB a Werkmeister kórházi jelenetét forgatta le először, maga a film 5 év múlva készült el. Zenei és filmes értelemben is átlényegülésnek tartja azt a jelenetet, amikor a törő-zúzó tömeg megpillantja a meztelen öreget: a látvány szívenüti az embereket. Innen kezdve TB ismétlődő zenei motívumokat alkalmaz nagyon finom változásokkal. TB filmjei hasonlítanak Bruckner szimfóniáihoz: helyenként fél hanggal feljebb csúsznak, ami az átlényegülést szimbolizálja. TB legutóbbi 3 filmje eseményfilm: szélesvásznon, társaságban kell nézni. A filmnézéssel kapcsolatos élmény legalább olyan fontos volt, mint maga a film.

/Filmrészlet: Sátántangó (1990-1994)/

- Jonnathan Romney: A Sátántangó szemetes jelenete (viharban hosszan megy a nézőknek háttal a két szereplő) már-már hollywoodian megrendezett. Látszik, hogy a film apróra meg van tervezve. TB kevés, de nagy hatású effektussal dolgozik. Kizárólag az időjárás „történik”. A néző úgy érzi, ugyanazt az időjárást teremti újra. Hosszú beállításokkal dolgozik, nagy tereket fog be: mintha újjá akarná a világot teremteni.
- Forgách András író, Budapest: Egyszerre isteni(=távolságtartó) és nagyon emberi (=közeli) a kamera. Furcsa feszültséget ad filmjeinek. TB szeret ugyanazokkal az emberekkel dolgozni (Medvigy, Hranitzky Ágnes, Derzsi, FeLugossy, Pauer Gyula stb). Nem egyszerűen szubkulturális baráti társaság, hnem színes személyiségek, „vízalatti emberek”. Vándorkomédiásként fel-feltűnnek filmjeiben=mást kezdenek jelenteni. Tarr legnagyobb filmje a Sátántangó.
- Jytte Jensen kurátor, Modern Művészetek Múzeuma, New York: Felkészületlenül látta a Sátántangót a Torontói Filmfesztiválon. Gyakori fesztiválvendég lévén, néhány percet szavazott TB-nak. 7 és fél órával később még mindig Sátántangót nézte. A többórás vetítés után is gondolkodni kell filmen.
- Jonnathan Romney: Néző nem nézheti passzívan filmeket: saját idő- és térbeli koordinátákat kell felépítenie. TB filmje puzzle: amikor a néző kirakja, nem előre, hanem a kezdethez jut=körforgásba.
- Derek Elley: A Werkmeister lineáris leginkább, a Sátántangó körbejár. A TB által ábrázolt olcsó demagógia, illetve az, hogyan lehet emberek gondolkodását megváltoztatni, Jancsó problémái voltak. Werkmeister könnyített Tarr Béla.

/Filmrészlet: Kárhozat (1987)

- Susan Sontag: Első találkozása TB-val: egy marokkói zsidó barátja ajánlotta neki a Kárhozatot, az Anthology Archive nevű moziban játszották kétszer. Az első képektől tudta, hogy sokat fog neki jelenteni.

/Filmrészlet: Családi tűzfészek (1977)/

- Jim Hoberman: 1979 nyarán Magyarországon dolgozott, akkor látott először TB-t, a Családi tűzfészket. Tudta, hogy első film, technikailag is megfelelőnek tartotta, s tetszett neki, ahogyan a rendező a belső tereket használta, ahogyan egymásra zsúfolta az embereket. A Kárhozat földhöz vágta, vízválasztó volt számára.
- Forgách András: TB összetéveszthetetlen világnézetet alkotott. Balázs Bélás korában amatőröket ugrasztott egymásnak. Neki kamera elé állt a varázslatos Hanna Schygulla, aki semmilyen filmben nem hajlandó szerepelni.

/Filmrészlet: Werkmeister harmóniák (1997-2000)/

- Derek Elley: TB különleges rendező különleges közönséggel. Az edinburghi fesztiválon mutatták be Angliában először. A Werkmeister letaglózta ottani barátait.
- Marie-Pierre Macia: Cannes-ban előbb néma csend, majd dörgő taps üdvözölte filmje vetítése után TB-t. Ő Tarkovszkij, de hit nélkül, mondta TB. Talán azért olyan mély a metafizikai élmény, mert TB-nak nincs hite. Az Időt filmezi, zseniálisan.

/Filmrészlet: Őszi almanach /1983-84)/

- Erika Gregor: Az Idő nincs elrontva vágásokkal. Türelemre, lassúságra tanít, amivel kevesen rendelkeznek ma.
- Ulrich Gregor: Tájakat is megismerhet néző, melyek mindig valamilyen emblematikus jelentést hordoznak. Szocializmus vége=remények lehetséges, látszólagos vége. Krasznahorkai írásai is ezt fejezik ki. El kell mesélni, h megszabaduljunk tőle. Át kell ezen mennünk, mint egy széles, sivár terepen, a kétségbeesés is hozzátartozik.
- Jytte Jensen: TB filmjei nagy érzelmekről, életet alapvetően megváltoztató helyzetekről szólnak. Hősei periferiálisok átmeneti társadalmakban. Megbánthatóak, manipulálhatók. Filmek felszíne: kis falvakban megszokott életüket élő mindennapi emberek. Hétköznapi ember lelkével foglalkozik TB, s hogy az hogyan ütközik törvényekkel, társadalommal. Az emberek félnek megmutatni valódi énjüket, félnek mások érzelmi életétől, s ők lesznek aztán a bürokraták, akik a szigorú szabályokat felállítják, s korlátoznak másokat. Werkmeister nyitójelenete: hétköznapi emberek, akik be vannak rúgva, nagyon unatkoznak. Megjelenik köztük egy idegen, s megnyílnak. Gyönyörű táncot járnak, a Nap és a Hold táncát egymás körül=a kamera balettja is. Nehéz, ormótlan férfiakról elhisszük, hogy tudnak repülni. Lehetővé teszi, hogy hétköznapi emberben is meglássuk lelki gazdagságot. Csak egy nagy rendező képes elérni, hogy a néző végigüljön hét és fél órát, és sajnálja, hogy ott kell hagynia. Megbízik a rendezőben: életet mutat, szépet és csúfat együtt. Saját milieu-t alkot, de túlhalad rajta az egyetemesig. Épít a néző intelligenciájára és érzelmeire, bízik abban, hogy a film ugrásait meg tudja tölteni. S a néző képes is rá.
vége főcím:
Készítették: Lee Ellickson – New York
Ben Hopkins – London
Iványi Marcell – Párizs
Fred Kelemen – Berlin
Czeilik Mária, Győry Emőke, Juhász Gyula, Popik Gyula, Ránki Júlia, Tóth Zsolt
MTV, 2001
video, szí+ff, 48 perc