Díjak

(2007. 1. 8.)

A 38. Magyar Filmszemle életműdíjasai

Máthé Erzsi színművész, Fakan Balázs dramaturg és Czigány Tamás dokumentumfilm-rendező kapja a 38. Magyar Filmszemle életműdíját.
Az elismeréseket a nyitónapon, január 30-án adják át a Budapest Kongresszusi Központban. A 38. Magyar Filmszemle február 6-ig tart.

 

(2007. 1. 8.)

Rajhona Ádám kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 2006-ban

A Vígszínház házi ünnepségén, 2006 december 30-án vette át Rajhona Ádám színész a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért – adta hírül az MTI Online.
A társulati tagok titkos szavazata alapján a huszadik alkalommal odaítélt elismerést a hagyománynak megfelelően a művésznő leánya, a díjat alapító Gábor Júlia nyújtotta át a Jászai Mari-díjas művésznek.
Az 1927. december 31-én született és 1986 szeptemberében elhunyt Ruttkai Éva Kossuth-díjas, kiváló művész nevét viselő elismerést minden évben Ruttkai Éva születésének évfordulója alkalmából ítélik oda.
A leadott szavazatokat tartalmazó lepecsételt urnát a Vígszínház nagyszínpadán a Sylvia című előadás előtt, annak díszletében megrendezett ünnepségen nyitották fel. A színház művészeti titkára az összes beérkezett szavazatot felolvasta, miközben a társulat tagjaiból álló közönség számolta az egyes művészekre beérkezett voksokat.
A társulat az adott naptári évben bemutatott előadásokban nyújtott alakítások alapján ítéli oda a díjat. Rajhona Ádám, aki több mint egy évtizede játszik a társulatban, az Élet, mint olyan című előadásban a szomszéd szerepében, valamint az Eszenyi Enikő rendezte Az ünnep című darabban a nagyapa szerepében nyújtott alakításáért kapta az elismerést kollégáitól.
A színésznő aláírásával díszített Ruttkai-gyűrűvel elsőként, 1987-ben Tordy Gézát jutalmazta a Vígszínház társulata. A kitüntetettek sorában van Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskuti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csöre Gábor és Venczel Vera. 2004-ben Harkányi Endre, míg tavaly – harmadik alkalommal – Börcsök Enikő nyerte el az elismerést.
A szombati ünnepségen a társulat Farkas Antal színművészt, és Lázár Egon gazdasági igazgatót is köszöntötte 85. születésnapja alkalmából.
További kapcsolódó cikkünk:
Báthory Erzsi: Mi nem a közönségnek dolgozunk, hanem egymásnak – Beszélgetés Temesváry Károly maszkmesterrel, a Temesváry M.E.C. Kft. oktatóközpont tulajdonosával
Kapcsolódó honlap: www.mti.hu és www.vigszinhaz.hu

 

(2006. 12. 21.)

Mészáros Márta különdíja Isztambulban

A 9. Isztambuli Történelmi Filmek Nemzetközi Fesztiválján (2006. december 15-22.) Mészáros Márta és Szabó István műveiből látható válogatás – adta hírül a filmunió. A versenyprogramba Hajdu Szabolcs Fehér tenyerét hívták meg.
Mészáros Mártát az egyetemes filmművészet gazdagításában betöltött szerepéért különdíjjal tünteti ki a Török Mozgókép és Audiovizuális Kultúra Alapítvány (TÜRSAK) által szervezett filmfesztivál. Az isztambuli fesztivál műsorra tűzi Mészáros Márta Napló-trilógiáját. A rangos elismerésben az elmúlt években Szabó Isván és Andrzej Wajda részesült.
Az isztambuli fesztiválon Szabó István Mephisto, Redl ezredes és Hanussen című filmjeit is műsorra tűzik.
Kapcsolódó honlapok: www.tursak.org.tr, www.sinematarih.com és www.filmunio.hu honlapon.

 

(2006. 12. 21.)

Kocsis Ágnes a legjobb rendezőnő Újdelhiben

Az 1. Rendezőnők (Nők a kamera mögött) Indiai Nemzetközi Filmfesztiválon (2006. december 11-18.) a legjobb rendező díját kapta Kocsis Ágnes Friss levegő című diplomafilmjéért – adta hírül a filmunió.
A játékfilmes mezőnyben húsz filmrendezőnő mutatkozott be, a filmek Európából, Dél-Amerikából és a Közel-Keletről érkeztek Delhibe.
Kocsis Ágnes első játékfilmjét eddig több mint harminc nemzetközi filmfesztivál hívta meg programjába. Brüsszelben fődíjat, Varsóban a filmkritikusok FIPRESCI-díját, és Pozsonyban a diákzsűri díját nyerte el, a Reykjavíkban és Barcelonában elismerő oklevelet kapott.
A magyar moziközönségnek a 37. Magyar Filmszemle Simó Sándor-díjas legjobb elsőfilmjét január 4-étől láthatja a filmszínházakban, a Mokép forgalmazásában.
Kapcsolódó honlapok: www.iiwff.com és www.filmunio.hu

 

(2006. 12. 21.)

Ennio Morricone Oscar díjat kap az életműért

A 78 éves Ennio Morricone négy és fél évtizedes pályafutása során több mint 400 film zenéjét komponálta, összesen ötször jelölték az aranyszoborra, de egyszer sem kapta meg. Most a 79. Oscar-díjkiosztó gálán, 2007. február 25-én életművéért átveheti az Amerikai Filmakadémia szobrocskáját.
2005-ben ő komponálta a Kertész Imre regénye nyomán forgatott Koltai Lajos-film, a Sorstalanság zenéjét, ám Morricone már 1992-ben dolgozott magyar filmessel: Gyarmathy Lívia A csalás gyönyöre című alkotását zenésítette meg.
Morricone, aki számos kortárs nagyzenekari, kamara- és kórusművet is komponált, többször fellépett már Magyarországon is. Legutóbb 2002-ben a Szegedi Szabadtéri Fesztiválon vezényelte szerzeményeit.

 

(2006. 12. 15.)

Kovács László életműdíja Santa Fében

Életműdíjjal (Lumanaria) tüntették 2006. december 9-én Kovács László Egyesült Államokban élő magyar operatőrt a 7. Santa Féi Filmfesztiválon (2006. december 6-10.). A 73 éves művészt állva ünnepelte a közönség.
Kapcsolódó cikkünk 1999-ből:
Fazekas Eszter: Magyar operatőrök Hollywoodban
Kapcsolódó link: a fesztivál hivatalos honlapja

 

(2006. 12. 15.)

Elek Judit díja Kairóban

A legjobb forgatókönyv díját kapta A hét nyolcadik napja című film megírásáért Elek Judit a 30. Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon (2006. november 29 – december 9.) – adta hírül a Filmunió. Az arab világ egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiváljának tiszteletbeli elnöke Omar Sharif volt.
Elek Judit filmjének főszereplője Maja Komorowska. A hét nyolcadik napja Szendrőy Hanna, „elvirágzott primadonna története, aki férje halála után a lakásmaffia karmaiba kerül, elveszíti pazar otthonát, hajléktalanként a Keleti pályaudvarra vetődik...” A hét nyolcadik napja a filmszemlén mutatkozik be.
Elek Judit a legendás Máriássy-osztály egykori növendéke volt. Már egyik korai alkotásával, a Meddig él az ember? (1967) című dokumentumfilmmel számos külföldi elismerést nyert el, köztük az oberhauseni fődíjat és a zsűri különdíját Locarnóban. Játékfilmjei közül szintén Locarnóban díjazták a nemzetközi filmkritikusok a Majd holnap (1980) című művet; a Tutajosok (1989) című filmje Salernóban és a franciaországi Créteilben kapott nagydíjat.
Kapcsolódó link, a fesztivál honlapja: www.cairofilmfest.org

 

(2006. 12. 15.)

A Dealer a legjobb film Rouenban

A l’Est, du nouveau közép- és kelet-európai filmek fesztiválján a franciaországi Rouen-ban (2006. december 1-7.) Fliegauf Benedek Dealere kapta a legjobb film díját – adta hírül a filmunió.
Kapcsolódó honlapok: www.alest.org és www.filmunio.hu

 

(2006. 12. 15.)

A Friss levegő díja Pozsonyban

A Diákzsűri díját kapta Kocsis Ágnes diplomafilmje a 8. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztiválon (2006. december 1-9.) „a stíluseszközök eredeti használatáért, az ellehetetlenült kommunikáció és a generációs szakadék friss ábrázolásmódjáért” kapta meg a diákokból álló zsűri elismerését – adta hírül a filmunió. A díjat Andrea Roberti, a Friss levegő társrendezője vette át Pozsonyban.
Kapcsolódó cikkünk:
Molnár Szilvia: Low budget kaland – Beszélgetés Fillenz Ádámmal, a Friss levegő című film operatőrével
Kapcsolódó honlapok: www.iffbratislava.s és www.filmunio.hu

 

(2006. 12. 15.)

Politzer Péter díja Japánban

Elismerő oklevelet kapott az Akira Kurosawa Emlékmúzeum rövidfilmversenyén Politzer Péter a Csendes éj című munkáért Tokióban – adta hírül a filmunió.
A rövidfilmek több hónapig tartó majd novemberben végződött nemzetközi seregszemléjére több mint ötszáz pályamű érkezett. A díjazottak között Politzer alkotása volt az egyetlen Közép-Európából érkezett film.
Az Inforg Stúdióban készült rövidfilm Robert Altman Az utolsó adás című műve kísérőfilmjeként látható a hazai mozikban.
Kapcsolódó honlapok: www.kurosawa-foundation.com és www.filmunio.hu

 

(2006. 12. 8.)

A legjobb európai rövidfilm: Kenyeres Bálint: Before Dawn

Az Európai Filmakadémia Legjobb rövidfilm díját kapta 2006. december 2-án, Kenyeres Bálint Before Dawn-ja. A rendező személyesen vette át az elismerést szombat este a Varsóban megrendezett díjkiosztó gálán – adta hírül a Filmunió.
A hazai mozikban Lars von Trier Manderlayének kísérőfilmjeként láthatja a közönség
A több mint száz nemzetközi meghívást és számos díjat kapott Before Dawn az Inforg Stúdió és a Duna Műhely produkciójában készült, producere Muhi András.
Az egyetlen snittből álló 13 perces magyar alkotás a Tamperei Filmfesztivál UIP-díjat (United International Pictures) elnyerve került az Európai Filmakadémia jelöltjei közé. A UIP és az Európai Filmakadémia tagjai hatodik éve választották ki 15 európai filmfesztivállal együttműködve az év legjobb rövidfilmjeit. A tizenöt jelölt közül a Wim Wenders és Ingmar Bergman által alapított Európai Filmakadémia 1700 tagja szavazás útján választotta ki a díjazottat.
Kenyeres Bálint jelenleg első játékfilmjére készül.
AZ EURÓPA FILMDÍJAK TELJES LISTÁJA 2006-ban:
a legjobb európai film
Florian Henckel von Donnersmarck: Das Leben Der Anderen / The Lives Of Others, német
a legjobb európai rendező
Pedro Almodóvar (Volver)
a legjobb európai színésznő
Penelope Cruz (Pedro Almodóvar: Volver, spanyol)
a legjobb európai színész
Ulrich Mühe (Florian Henckel von Donnersmarck: Das Leben Der Anderen / The Lives Of Others)
a legjobb európai operatőr
Barry Ackroyd (Ken Loach: The Wind that Shakes the Barley, francia-ír-angol)
és
José Luis Alcaine (Pedro Almodóvar: Volver)
a legjobb európai forgatókönyvíró
Florian Henckel von (Florian Henckel von Donnersmarck: Das Leben Der Anderen / The Lives Of Others)
a legjobb európai zeneszerző
Alberto Iglesias (Pedro Almodóvar: Volver)
Európa felfedezettje – a legjobb elsőfilm
Gela Babluani: 13 Tzameti, francia
a legjobb európai alkalmazott művészeti teljesítmény
Pierre Pell & Stéphane Rozenbaum díszlettervezők (Michel Gondry: La Science des ręves / The Science of Sleep / Az álmok tudománya, francia-olasz)
a legjobb európai rövidfilm UIP-díja
Kenyeres Bálint: Before Dawn
az Európai Filmakadémia életműdíja
Roman Polanski
a Screen International életműdíja
Jeremy Thomas
a FIPRESCI-díja
Philippe Garrel: Les Amants Reguliers, francia
a legjobb európai dokumentumfilm Arte-díja
Philip Gröning: Die Grosse Stille / Into Great Silence, német-svájci
a legjobb európai film közönségdíja
Pedro Almodóvar: Volver
Kapcsolódó honlapok: www.europeanfilmacademy.org és www.filmunio.hu

 

(2006. 11. 20.)

Verzió-díjak

3. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál (2006. november 8-12.) 54 vetítésen, tíz teltházas előadáson 3266 látogató volt kíváncsi a hatvan filmre.
A Tanár- és a Diák Verziók vetítéssel egybekötött beszélgetéseit neves előadók; Barotányi Zoltán újságíró, Bíró András szociológus, Kende Ágnes szociológus, Mink András történész, Tamási Miklós kutató és Weyer Balázs főszerkesztő vezették.
A Verzió díjat a közönség szavazatai alapján Aleksandar Manic filmje, a macedón cigányok legekre törekvéseit bemutató Sutkai bajnokok kapta.
Idén először díjazták a Legjobb Magyar Verzió Filmet: A díjat Lakatos Róbert Moszny című portréfilmje kapta egy magányos férfi gyengéd és figyelmes ábrázolásáért, aki ragaszkodik értékeihez e változó világban. (Hat magyar emberi jogi témájú alkotás került a fesztivál programjába: Dobray György Gólyamese, Kékesi Attila A forradalom arca. Egy pesti lány nyomában, Lakatos Róbert Moszny, Németh Gábor Péter Végállomások, Szalay Péter Határeset, Astrid Bussink–Trencsényi Klár: A komp nem üzemel című filmje.)
A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon a Duna Televízió a Dunadíjat Hanna Polak–Andrzej Celinski A pályaudvar gyermekei című alkotásnak ítélte: „A megrendítő film felhívja a figyelmet azokra a gyerekekre, akik Moszkva utcáin élnek. A figyelem felkeltésén túl azonban konkrét segítő szándék is vezérli a rendezőt, miszerint alapítványán keresztül enyhíteni kíván az utcagyerek sorsán. Ehhez a nemes célhoz nyújt segítséget a Duna Televízió azzal, hogy A pályaudvar gyermekeit műsorára tűzi bízva abban, hogy a világban megérint olyan nézőket, akik a rendező szándéka mellé állnak. A Televízió fontosnak tartja az emberi jogok tiszteletben tartását, az emberhez méltó életet és elítéli az embertelen bánásmódot bárhol is legyen az a világban. Külön figyelmet érdemel a Televízió számára a gyerekek sorsát befolyásoló mindennemű pozitív kezdeményezés, ezért támogatja Hanna Polak és Andrzej Celinski dokumentumfilmjét” – áll a Duna Televízió indoklásában.
Kapcsolódó honlapok: www.verzio.ceu.hu és www.dunatv.hu