Első ízben ítélték oda a Magyar Filmszemlén a legjobb látványért járó díjat, melyet a Taxidermia látványtervezői gárdája kapott: Asztalos Adrien (díszlet, látvány), Szőlőssi Géza (látvány, ötletek), Patkós Júlia (jelmez), Haide Hildegard (maszk), Pohárnok Iván (speciális maszk). A látványtervezők eddig háttérbe szorultak, tevékenységükről kevés szó esett, munkájuk gyümölcsét pedig a rendező vagy az operatőr aratta le. A 37. Filmszemle díja azért jelent fontos áttörést, mert ezzel végre hazánkban is elismerték, hogy a film képi világa egyenértékű a történettel, nem pedig másodlagos és szükségtelen díszítmény.
Asztalos Adrien
Hogyan kerültél a Taxidermia látványtervező csapatába?
Pálffi Gyuri főiskolai vizsgafilmjeinek én voltam a látványtervezője. Miközben íródott a Taxidermia forgatókönyve, sokat beszélgettünk róla és nagyon szerettem a világát, úgy éreztem, hogy fontos szerephez jut benne a vizuális megjelenítés. Már az első forgatókönyv borítójára a harmadik részben szereplő önkipreparáló gép látványrajza került - pókszerű karokkal. Amikor összegyűlt a pénz, és elkezdődött a gyártási folyamat, kettészedtük a díszlet- és jelmezrészt, mivel egy ember nem tudta volna levezényelni mindkettőt. Én a díszlettekkel és helyszínkereséssel foglalkoztam.
Mindig díszlettervezéssel foglalkoztál vagy van valami „civil” szakmád?
Végzettségemet tekintve építészmérnök vagyok, színdinamika szakmérnöki diplomával, de a műegyetem után rögtön díszlettervezőként kezdtem dolgozni Vayer Tamás mellett.
Filmeken kívül milyen tervezői munkákban próbáltad ki magad?
A szakma minden ágát kipróbáltam. A tervezési folyamat során máshol van a hangsúly egy tévés, egy színházi, egy filmes, vagy akár egy reklámmunka során. A tévénél nagyon fontosak a közeliek, hogy mit látunk a képernyőn a szereplők feje körül, a színházi díszleteknél a színpadi látványra esik a hangsúly, a részletek elnagyoltabbak… A munkafolyamat is egészen más, a színházban a próbák során új információk derülnek ki, amik befolyásolják a díszlet végső állapotát… A színházi munka családiasabb, a film iparibb, de mindkettő szerethető. Szerkezeti szempontból is más az elvárás egy színházi díszlet esetében, amit folyamatosan bontani-építeni kell és fontos, hogy könnyű, valamint tárolható legyen. A filmben a díszlet a forgatás után kukába kerül: a képkocka az, ami megmarad.
Milyen produkciókban vettél eddig részt?
A Taxidermia forgatása óta Jánossy Natália főiskolai vizsgafilmjében, A csendélet hallal és más tragikus momentumokkal című filmben és egy olasz alkotásban, a Moons and the starsban dolgoztam, illetve reklámokban (Vodafone, Renault clio, Jacobs, Cablecom). Külföldön, Los Angelesben a Tremorsban és a Bazi nagy görög lagzi tévés showjának reklámjában, Marokkóban az In the beginning című tévéfilmben, Romániában egy amerikai játékfilm, a Squarecircle előkészítésében vettem részt. Tévében a Barbara-show, a Banánhéj és a Világsztárok Friderikusszal díszleteit készítettem.
Színház?
Az egyetem után sok színházi produkcióban dolgoztam. A Bárka indulásakor, még az Udvaros Dorottya, Mucsi Zoli, Scherer Pepe-féle társulat idején több díszletet terveztem nekik. Tasnádi István Don Quijotéjához a díszlet ugyan elkészült, de a bemutató sajnos elmaradt. A Millenáris Teátrumban egy nyári színház keretében a Simon Balázs rendezte A vén bakancsos és a fia, a huszár díszleteit csináltam.
A Taxidermiában hogyan oszlott meg a mesterséges (épített) és a természetes díszlet?
Kálmán lakása műteremben készült, a hozzá kapcsolódó óriásmacskák ketrecét a trükk miatt kicsinyítve is megépítettük. Az épített díszletek közé tartozott még Lajoska edzőterme a bécsi forgatáson, ami a vágóasztal áldozata lett. A helyszíneken is felvonult az építészet. Vendel kunyhóját Vilmácska óljával egy meglévő fészerhez illesztettük. A 42-es helyszín házát is átformáltuk: előtetőt és válaszfalakat építettünk, lépcsőt bontottunk el. A kunyhót műteremben is megépítettük, a pop-up könyv, a teknő körüli átfordulások, a vályúban történő farokmosás szintén műtermi díszlet.
Számomra a legelképesztőbb képi megoldás a teknő színeváltozása volt, ahol a bölcsőtől a sírig végigkövethettük az emberi lét körforgását. Amúgy hol találtatok rá a kunyhó megfelelő helyszínére?
Az első rész helyszíne egy bányaépület Dorog közelében, amelyben szükséglakásokat alakítottak ki. Az evőbajnokság helyszínválasztása több lépcsős volt. A 60-as évekbeli evőversenyt a diósgyőri stadionba terveztük hatalmas statisztériával, installációkkal, de aztán szorult a költségvetés hurka, és az eredetileg a Los Angeles-i evőpróba helyszíneként elképzelt hűvösvölgyi templomban forgattuk le a jelenetet. A Los Angeles-i versenyt pedig egy festett háttér előtt vettük fel. A templomot soha nem fejezték be, centrális tere leginkább egy kolosszeumra emlékeztet.
És erre kerültek fel a vörös zászlók?
Hát igen, kissé más hangulatot kapott. A nézőtéri emelvényrendszert is mi építettük be. Az olimpiahelyszínen történt egy kis baleset a forgatás előtti napon, a fényviszonyok miatt ki kellett feszítenünk egy hatalmas fehér fóliát a tér fölé, az időjárás azonban közbeszólt, jött egy hatalmas zuhé, nem maradt idő, hogy visszahúzzuk a leplet, a víz összegyűlt a felületén és átszakította, a víztömeg pedig az épülő díszletre zúdult. Szerencsére személyi sérülés nem történt és a másnapi forgatásra sikerült összetoldani az anyagot.
Nagyjából mennyi időt vett igénybe a helyszínkeresés, illetve az előkészületek?
Egy évet terveztünk, de kettő lett belőle. Persze ez az idő nemcsak az előkészítést, hanem a forgatást is tartalmazza.
Hogyan álltál neki a helyszínkeresésnek? Hátizsákkal nekivágtál az országnak?
Majdnem. Az Eurofilm bérelt egy autót, de sofőrt nem, úgyhogy nem volt könnyű, vezetés közben folyamatosan nézegettem kifelé, nehogy elmenjek valami mellett. Az első rész helyszínét találtam meg legnehezebben. Csak annyit beszéltünk meg előre, hogy egyedülálló és hivatali jellegű épület legyen, azaz kizártuk a tanyát, a népies jelleget.
Hogyan akadtál mégis rá?
Kalandos történet. Dorog környékén ajánlottak egy épületet és ahogy kanyarodtam az úton, megláttam a kitüremkedő klinkertéglás tornyot. Elindultam felfelé, de az ónos esőben, a meredek úton a kocsi csak lefelé mozdult. Gyalog se ment könnyebben, egyet előre, hármat vissza, esernyő kifordulva, de mikor térdig vizesen felértem, tudtam, hogy ez Gyuriéknak is tetszeni fog.
Mennyire kaptál szabad kezet?
A gyűjtőmunka során körvonalazódott, hogy mit gondolunk a filmről, összegyűjtöttem az általam jónak talált helyszíneket, elkészültek az első vázlatok, és ezt gyúrtuk tovább. Ez olyan szabadság, ahol szükség van megerősítésre.
Hány ember dolgozott a kezed alá?
Végre megköszönhetem Brill Péternek és csapatának, hogy az általunk megálmodott világ került a vászonra, vált valósággá. Ő volt az építészünk, a magyarországi forgatás nagy része alatt. Kérdésedre válaszolva: ez a szám a gyártási folyamat függvényében folyamatosan változott. A bécsi forgatáson a preparátor műhelyt és a Kálmán-lakást saját kezűleg rendeztük be.
Melyik volt a kedvenc helyszíned?
Talán a Titokvilág, ahová az önpreparáló gép került. A tér közepén adott volt egy függőleges futószalag, amire ráépíthettük a gépet, bár mire a forgatásra került a sor, elbontották, azonban úgy megszerettük, hogy visszaépítettük gépalapnak. Ennek a betonoszlopos térnek nagyon erős a látványa. Az egész világon összesen két ilyen épület van, az ikertestvér Hamburgban áll.
Sikeresen visszaadtátok a különböző korok hangulatát, mind színvilágban, mind képileg és díszletileg. A hatvanas évekbeli történet már-már bántóan éles színei például döbbenetesen emlékeztettek a szovjet színezett filmekre. Milyen eszközöket használtál a különböző korstílusok közvetítésére?
Vendel kunyhóját úgy kezeltem, mint egy képzőművészeti alkotást, ahol minden deszkának helye van. A Kálmán lakásában szereplő tárgyakhoz személyes kötődés fűz, hisz Lajoska is akkor volt gyerek, amikor én. Az én anyukám is hímzett kalocsai terítőt, a pénzem perselymalacban gyűlt. Kálmán lakása Gizi távozása óta úgy maradt. A szekrényből kiömlő játékok, a Gizi-oltár maga az ott ragadt múlt. Olyan tárgyakat is alkottunk, amik a kor jegyeit magukon viselik, de akkoriban nem léteztek, mint az evőbajnokság és -sportág kellékei. A fogyasztást mérő versenyasztalok például kreációk, de a 60-as évek designjának közhelyeiből építkezik formaviláguk.
Pohárnok Iván
Hogyan állt össze a látványtervező, illetve special effects csapat?
Van egy cégem, a Filmefex, ami kifejezetten ezzel foglalkozik. Nyolc sráccal dolgozom folyamatosan együtt filmekben és reklámokban. Gyurinak szüksége volt egy módfelett kövér emberre, a szakmában pedig nem nagyon gyakorolja más a speciális maszkkészítést, így esett rám a választása.
Milyen filmekben vettél eddig részt?
Ritkán dolgozunk egy játékfilmen az elejétől a végéig, általában az jellemző, hogy akad egy-két részfeladat, egy snitt vagy néhány másodperc. Tíz éve űzöm ezt cégesen, amúgy tizenöt éve, és évente három játékfilmen munkálkodunk. Például az Alien vs. Predatorban egy amerikai maszkos csapat részeként készítettem és festettem a maszkokat, Az utolsó szamurájban rengeteg műhullát állítottam elő a csatajelenetekhez. Kamondi Zoli filmjeiben, Az érsek látogatásában, illetve Az alkimista és a szűzben is tevékenykedtem. Az Eragon munkálataiban is részt vettem: az amerikai fantasy filmet hazánkban forgatták és százmillió dollárra rúgott a költségvetése. Az Alien tulajdonképpen egy álom megvalósulása volt, mert ott végre igazán megtapasztalhattam, hogyan működik a maszkkészítés egy profi amerikai cégben. Persze más a szakmai kihívás és más az, amikor a filmet is jónak tartom, sajnos ez nem túl gyakori. Bár a Taxidermia közéjük sorolható.
Gondolom, alapvetően sci-fivel és fantasyval keresnek meg.
Hát igen, a speciális maszk feltételez egy bizonyos műfajt.
Honnan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?
Még gimnáziumban kezdtem érdeklődni a szakma iránt, majd kimentem Hollywoodba, ahol egy évig tanultam Dick Smithnél, aki az Ördögűző, a Keresztapa és a Taxisofőr maszkjaival vált ismertté. Amikor hazajöttem a rendszerváltás tájékán, akkor éppen rengeteg filmstúdió alakult, számítógépes trükköt még sehol sem alkalmaztak, ezért sok helyre hívtak. Szereztem magam mellé egy segítséget, tíz év alatt folyamatosan bővültünk, mára nagy műhellyé nőttük ki magunkat. Van, aki a Képzőről és van, aki az Iparról érkezett, de van köztünk fafaragó és karosszérialakatos is. Én az Iparra jártam egy évig és a Képzőre, szobrász szakra négy évig, de egyiket sem fejeztem be, mert akkor már tudtam, hogy ez az irány érdekel, ezt pedig nem oktatták. Amúgy mai napig sem, nagy igény nincs rá. Magyarországon ennek se divatja, se hagyománya, és elég pénz sincs rá mindig. Kevés magyar film engedheti meg magának, hogy ilyesmivel operáljon, mert a műfaj nagyon drága. Ráadásul kevés a vizuálisan gazdag film, a magyar rendezők inkább a történetre helyezik a hangsúlyt. A rendezők nagy része nem képben gondolkodik, Gyuri ilyen szempontból teljesen kivételes.
Van egyáltalán rajtatok kívül az országban hasonló csapat?
Mivel engem a Csillagok háborúja indított el, ahol a makettektől a bábukig minden megtalálható, nem szakosodtam. Minden olyan filmtrükkel foglakozom, ami nem számítógépes, vagyis a maszkoktól kezdve a speciális kellékeken át a makettekig. Olyan cég, aki szintén minden területen képviseltetné magát, nincsen több.
Mennyire kaptál szabad kezet a Taxidermiában?
Az én feladatom a kivitelezés, ami inkább technikai megoldásokat jelent. Gyurinak kellett egy hatalmas méretű férfi, az én célom pedig az volt, hogy minél reálisabban ábrázoljak egy irreálisan kövér embert. Azt a határt akartuk megtalálni, ahol valaki már annyira kövér, amilyen már szinte nem is létezik, de azért még létezhet. Vajon mennyire kövér az az ember, akit ugyan nem látsz, de láthatnál? Mi akkor végeztük el jól a munkánkat, ha a filmben minden teljesen valóságosnak látszik, ha azonban a néző azt mondja, hogy de jó ez a maszk, akkor nem sikerült elérnünk a kívánt hatást. Ebben a filmben előfordul néhány dolog, amivel nem vagyok tökéletesen elégedett. Az anyagi- és időkorlátok is szorítottak, nem jutott annyi idő a kísérletezésre, amennyit szerettem volna, néhány kompromisszumba bele kellett mennem. A legtöbb időt Kálmán arcára és fejére szenteltem – Máté Gábornak csak a szemgolyójához nem nyúltam hozzá. A hasa azonban túlságosan statikus volt, mert ahhoz, hogy egy ekkora tömeg hitelesen mozogjon, ahhoz irtózatosan nehéznek kell lennie. A színésznek viszont pár óránként muszáj volt felállnia, ezért úgy oldottuk meg, hogy viszonylag gyorsan ki-és be tudjuk rakni ebbe az egész őrületbe, vagyis nem lehetett olyan súlyos. Emiatt fix volt a hasa, ami nem nyerte el a tetszésemet.
Hogyan készül egy testmaszk?
Leveszünk a színészről egy negatívot tetőtől talpig, ezt kiöntjük gipszből. Ezután következik a mintázás, vagyis a szobrászati munka, amikor az emberi arcot élethűen megformázzuk gyurmából. Ekkor egy elég bonyolult eljárás következik, aminek az a lényege, hogy készítünk több negatív formát, amit egy speciális habosított gumiból öntünk ki és vulkanizálunk. Ez a gumi igazából gumitej, a kaucsukfa tejének sűrített változata, amit habverővel habbá kell verni, utána egy nagy fecskendővel beletölteni a formákba, kisütni, és végül festegetni. A további nehézség az, hogy csak egyszer lehet felhasználni, mert az arcbőrről csak részletekben szedhető le. Vagyis minden forgatási napra újat gyártottunk! A maszknak feltétlenül több darabból kell állnia, hogy ráragaszthassuk az arcbőrre és az eredeti mimikát ne zavarja meg. Ekkor összesminkeljük az egészet. Kálmán arcmaszkja nyolc-tíz darabból állt, és körülbelül napi négy órát vett igénybe a felrakása és az összesminkelése. Festékszóró pisztollyal dolgoztuk össze, majd erre került rá a paróka és a műszemöldök. A karjára két nagy gumikesztyűt húztunk, aztán jött a test, amit a fotelben ülve erősítettünk rá Máté Gáborra. A tokájánál belül összeragasztottuk, majd felöltöztettük. Az a baj, hogy akármikor ki akart mászni belőle, húsz percig fejtettük le róla.
Milyen más feladatotok volt a filmben?
Eredetileg óriásmacskákat is kellett volna készítenünk, de erre már nem maradt pénz. Csináltunk viszont aranyosan mozgatható macskafarkakat, amik egy-egy pillanatra látszódnak. Az embriókulcstartót is mi alkottuk meg.
Bevallom őszintén, azt megkedveltem. Tökéletes darab.
Nagyító alatt festettük, annyira pici volt. Amikor elkészült, Gyuri szólt, hogy szeretne egy olyan jelenetet, amikor a preparátor dolgozik az embrión, úgyhogy megint el kellett készítenünk. Iszonyú furcsa volt, hogy az egytonnás ember mellett az egycentis üvegben bogarászunk. Az első részhez a műfütyit csináltuk, ami lángolt, és néha belecsípett a kakas, és még egy-két apróságot.
Haide Hildegard
Hogyan kerültél a stábba?
Az Eurofilmnél készült a mozi, velük elég sokat dolgoztam már, Gyurit nem ismertem, úgyhogy a stúdió hozott össze minket.
Milyen nagyobb produkciókban vettél eddig részt?
Külföldi filmek közül a kelet-európai történetre épülő Slyper 2-ben, amit itt forgattak, a 8mm 2-ben, ami szintén itt készült, Amerikában egy independent filmben, World without waves a címe. Van egy kanadai sorozat, a Collector, amit Kozma Éva kolléganőmmel immár harmadik éve közösen csináltunk. A középkorban játszódó részhez pestises hólyagokat kellett előállítani, azonban nem gyártottuk le, ahogy a speciális maszkosok tennék, hanem kotonból oldottuk meg, persze jól átalakítva, legumizva és a bőrrel összehozva. A magyar rendezők közül Tímár Péterrel forgattam, a Vakvagányokat és A Herceg haladékát, Mészáros Mártával A Csodálatos Mandarint, Dyga Zsomborral a Kész cirkuszt és a Tesót, és még számos filmnek voltam a maszkmestere. Most éppen Szász János készülő filmjén dolgozom.
Reklámforgatásokon is részt veszel?
Igen, külföldi és magyar reklámokban egyaránt sokat dolgozom. Az összes létező magyar telefontársaság reklámját készítettem már, megannyi autómárkával vegyesen. Három évig voltam a Katona József Színháznál is, de ma már erre nincs időm, egyedül Bozsik Yvette szólóelőadásaira futja még az energiámból.
Eleve sminkelést és maszkkészítést tanultál?
Amikor ezt anno elkezdtem, akkor még nem létezett ilyen iskola. Csak úgy lehetett megtanulni a szakmát, ha elmentél egy maszkmester mellé tanulónak, de nekem erre nem volt módom, úgyhogy elég sokáig csak vágyálomnak tűnt. Érettségi után kozmetikusképzőt végeztem, ahol sminkelést ugyan tanultunk, de annak semmi köze sincs a színpadi vagy filmbeli sminkhez. Aztán a legjobb barátnőm modellkedni kezdett, majdani férje pedig fotós volt, így jutottam be a fotózásokra, ahol ellestem a szakma egy részét. Ezután már egymást görgették az események, egyre több mindent megtanultam, egyre többen megismertek, aztán jött egy pont, amikor úgy éreztem, hogy ez már kevés. A következő lépés a parókakészítés (knipfelés) elsajátítása volt. Bevallom, ezzel már nem boldogultam egyedül, bár megpróbáltam. Szerencsére Magyar Károly maszkmester örömmel megtanított az alapokra. Egy év elteltével azonban Ausztráliába költözött, így ismét magamra maradtam. Színházhoz is azért mentem, hogy a lehető legtöbbet gyakorolhassam a hajjal kapcsolatos teendőket. A különböző sebek, hegek, égések készítését is önállóan kísérleteztem ki. Ilyen szempontból elég nehéz volt, hogy nem állt mellettem mester, de utólag nem bánom, mert mindent magamnak köszönhetek. Minél nehezebben szerzi meg az ember a tapasztalatot, annál édesebb utána a tudás. Kisfilmekben és főiskolás filmekben dolgoztam először, aztán jöttek az egyre nagyobb produkciók.
Pontosan mi tartozik a munkakörödbe? A sminkelésen és a parókakészítésen kívül sebeket és orrnagyobbításokat is vállalsz?
Ez nagyon változó, például a Taxidermiában Iván készítette a nyúlszáj gumiprotézisét, viszont én raktam fel. Részfeladatokat vállalok, de egész maszkokat nem. A film modern jeleneteit Bécsben vették fel, ezért egy osztrák sminkes lány munkálkodott rajtuk, nekem ugyanazt kellett itthon reprodukálnom, amit a kinti sminkes csinált, egy remek, főleg jó minőségű, számítógéppel kinyomtatott fotó alapján.
Hány ember dolgozott a kezed alá?
Attól függ, melyik részről beszélünk. A középső jelenetsornál sok kisegítő állt a rendelkezésemre. A parókákat csináltattuk, aztán Horváth Laci fodrásszal közösen formáztuk be őket.
Az összes karakter kinézetén változtattál valamit?
Persze, amikor elolvastam a forgatókönyvet, élt bennem egy kép, hogy néznek ki a figurák. Folyamatosan jártam a várost, gyűjtöttem a kordokumentumokat, régi fotókat nézegettem, régi újságokat, kiadványokat, Ez a divatokat, Film, színház, muzsikákat böngésztem. Sokkal könnyebb így kommunikálni a rendezővel és a jelmeztervezővel is, mert hiába van meg a fejemben a terv, ha nem tudom nekik elmagyarázni. Ráadásul azt sem árt tanulmányozni, hogy a különböző időszakokban hogyan alakult az egyes társadalmi rétegek divatja, milyen anyagokat használtak, milyen szabásokat és kellékeket. Próbáltam úgy alakítani a karakterek megjelenését, hogy átjöjjön a személyiségük, aztán Gyurival sokat beszélgettünk, és közelítettük egymáshoz az elképzeléseinket. Aztán a maszkpróbákon még folyamatosan alakult a színészek külseje. A negyvenes és hatvanas évek résznél eleve korba kellett helyezni a szereplőket, az utolsó résznél pedig csak azokat a jeleneteket forgattuk itthon, amikor Lajoska saját magát vagy az apját preparálja, ezért ott kevesebb munkám volt.
Melyik feladattal birkóztál meg a legnehezebben?
Szerintem a nyúlszájjal. Iszonyú időigényes volt, mert natúron kaptam meg, nekem kellett megszínezni, felapplikálni és az archoz igazítani.
Milyen speciális anyagokkal dolgoztál?
Az első rész újszülöttje már nagyobbacska volt, ezért sminkkel fiatalítottuk. Kizárólag természetes anyagokat vettem igénybe, mert egy gyerek bőre sokkal érzékenyebb a mesterséges kemikáliákra. Elég sok minden került rá, a szederlekvártól kezdve a hintőporon át a vazelinig, de jól tűrte, nyugodtan hagyta, hogy kenegessem, biztos azt hitte, hogy masszírozom. Gumiprotézist egyedül a nyúlszáj esetében alkalmaztunk, az ember költségkímélés végett igyekszik azonnal előállítható anyagokból megoldani, ami kell. Legfőbb sminkeszközként a hatvanas évek evőverseny-jeleneteiben gulyásleves zsírját és tejbegrízt használtam. Beluga kaviár-péppel nem kellett összekennem senkit, főleg, mert a kaviár igazából ribizli volt.
Sejtettem, hogy amikor a nagyétkű házaspár a balatoni hajó vörös csillagából kanalazza a vörös kaviárt, akkor nem a kaviárok királyát láthatjuk. Az a mennyiség feltehetőleg drágább lett volna az összköltségvetésnél.
A második részben a teljesen kopasz Trócsányi Gergő dús hajat kapott, a rövid vörös hajú Stanczel Adél sötétbarna hosszú parókát, Koppány Zoli deklit. Adélnak hónaljszőrt is kellett ragasztani preparált hajból, mert a hatvanas években igencsak dívott a dús hónalj- és lábszőrzet. Van egy jelenet, amit szándékosan erre hegyeztek ki: Adél kivágott ruhát visel, és a kamera közelről mutatja a kivillanó szőrzetet.
Az olimpikonok testéhez hozzányúltatok vagy ők eredetileg is ekkorák?
Ők ekkorák. A válogatáson direkt nagytestű szereplőket kerestek, sokuknak eddig semmi köze nem volt a filmezéshez. Az evőversenyen főképp szumósok és birkózók vettek részt, Zoli ugyan Győrben színész, de Adél szociálpolitikus, Gergő pedig a Hollywoodoo zenekar énekese.
Klingl Béla
Ha jól tudom, cégetek elsősorban nem filmtrükkökben utazik, inkább animációval foglalkoztok.
Igen, Gauder Áronnal együtt animáció szakon végeztünk, Igor került hozzánk a számítógépes vonalról, ő az, aki a szimulációs feladatokat is el tudja látni. A cégünk neve KGB, ami a neveink kezdőbetűjéből keletkezett: K mint Klingl Béla, G mint Gauder Áron és B mint Bóka Igor. Először vettünk három számítógépet, így alakult meg a stúdió, aztán bővültünk, bár a géppark még mindig nem éri el a külföldi stúdiók gépszámát. Első munkánk grafikai típusú volt, egy ismerős számára terveztünk CD-borítót.
Hogyan kerültetek kapcsolatba Pálffival?
Éppen abban az évben diplomázott Gyuri a Hukkle című filmmel, amikor megszületett ez a stúdió, ezért olcsón bevállaltuk a trükkjeit. Utólag jó referenciának bizonyult.
Igen, hallottam, hogy ti készítettétek a repülőt, ami átrepül a híd alatt.
Több trükk is szerepelt benne: a repülő, a csontváz, a gyöngyvirág gyökere vagy a vakond földalatti útja, ami tulajdonképpen fotókból összerakott animáció volt.
A Nyóckerben is dolgoztatok?
Igen, nálunk „keltek életre” a 3D-s figurák, de a munka nagy része nem itt készült.
Milyen animációk köthetők még a nevetekhez?
Nekem volt két rövidfilmem, a Déjá vu és a diplomafilmem, a Meteorb, amire kaptam is kisebb díjakat. Nemrég a Maestro című ötperces animáción dolgoztunk, amit M. Tóth Géza rendezett, már tizenvalahány díjat nyert vele különböző fesztiválokon. A rövidfilmeket szeretjük igazán: egyik mesteremnek Richly Zsoltot tartom, aki a Háry Jánossal és a Kockásfülű nyúllal lopta be magát a köztudatba. Legújabb filmjéhez, az Ének a kőszívű királyról című Pilinszky-verses meséhez árnyjátékszerű trükköt készítettünk. Péterffy Zsófi és Macskássy Kati rövid animációiban is segédkeztünk. Az egyik első trükköm a Simon mágusban volt, amikor Simon mágus ül a számítógép előtt és a monitoron egy animált maci téli álma szemlélteti az élve eltemetést.
Van-e a közeljövőben egész estés animáció-tervetek?
Áron készül egy viking történelemről szóló opuszra. Amúgy nem egyszerű az animáció helyzete, annyira nem, hogy tizenöt évig mindenki azt hitte, hogy nem is lehet Magyarországon egészestés hosszúfilmet készíteni. Régen azért tudott jól működni, mert a tévé és az állam is támogatta, ma viszont kizárólag az MMKA (Magyar Mozgókép Közalapítvány) támogat minket, és az animációra körülbelül évi 250 millió jut a költségvetésből, ami nem nevezhető soknak. A Nyócker 80 millió forintból készült, amit külföldön el se hittek. A számítógépes papírkivágásos technika tette ilyen olcsóvá.
Reklámokkal is foglalkoztok?
Persze, számtalan figurát animáltunk reklámokhoz, például a Tescónak egy ugrándozó nyulat vagy egy táncoló liszteszsákot. Főként főcímeket készítünk (pl. Győzike-show), most pedig az M2 új arculatát tervezzük.
Hányan dolgoztatok a Taxidermia trükkjein?
A cégben öten vagyunk, egyetlen jelenetet adtunk ki külsős embernek az utolsó napokban, hogy kész legyünk határidőre. Áron és Igor végezte a munka javát, ők egy évvel korábban kezdtek el a filmen munkálkodni, amikor a forgatások zajlottak hatalmas szünetekkel. Az volt a gond, hogy a filmminőségű beszkennelt anyagot csak egy hónappal a filmszemle előtt kaptuk meg, illetve december elején, és január elején már le kellett adnunk, tehát egy hónapunk volt az összesen hetven jelenetre. Jó, a munka nagy része abból állt, hogy belógott egy láb, amit ki kellett retusálni, egy statiszta belenézett a kamerába és a szemét arrébb raktuk, vagy kiegészítettük a képet. Ráadásul míg külföldön egy specialista kizárólag a retusálással, egy a 3D-s figurák modellezésével, egy a textúrák festésével és egy a folyadékszimulációval foglalkozik, addig nekünk mindenhez kell értenünk. Egy jelenetet általában egy ember készített el cakompakk.
Hallottam, hogy néhány 3D-s jelenet végül kimaradt.
Igen, a harmadik részben a preparátor sétái során felülnézetbőmutattuk volna a várost l, de ez csak preview-szinten készült el. Több ilyen jelenetet kihagytunk, például a film elejére terveztük a fejlevágás-jelenetet és a levegőben repülő fej mesélte volna el a történetet.
Kollégám, Bogdán Zoltán modellezte a színész fejét, amit kicseréltünk egy 3D-s fejre (ő eredetileg ötvös, ezért jó a térérzéke, és a modellezésben is otthon van). A vérfröcsögés is számítógéppel került bele.
Milyen trükköket alkalmaztatok még?
Sok helyen hányásokat csináltunk, vagy amikor az edzésen az egyik szereplő egy darálóba hány, akkor egy csövet vezettek a szájába, és egy gép pumpálta ki a műhányást a szájából. Ekkor csak a csövet kellett eltüntetnünk, hogy ne látsszon. A zabálóversenyen elírták az orosz nyelvű feliratokat, úgyhogy ki kellett cserélnünk a betűket. Trükk volt az ominózus spermajelenet, amikor a sűrű lé kifolyik a résen, a fejlövés, Gizi embriója és az első rész babájának malacfarka is. Amikor a lufi felrepül a város fölé, az egész jelenet 3D. A macskákat is felnagyítottuk. A díszlet feles méretben épült, és össze kellett kombinálnunk a kis szettet a nagy díszlettel. Ezen kívül teljes mértékben számítógépes trükk a balatoni jelenet, amikor a hajó orránál ugrálnak a halak, még a hajó orra is. A natúr jelenetekbe illeszkednie kell a 3D-s animációnak, tehát úgy állítottuk be a színeket és a fényeket, hogy passzoljon a film színvilágába. A filmképnek is van zaja, amit szintén rá kell rakni a trükkökre, hogy ne legyenek sterilek, például a tévén ugráló zsizsiket vagy a szemcsézettséget.
Melyik feladattal volt a legnagyobb vesződségetek?
A hányásokkal meg a vizes jelenettel, amikor a halak ugrálnak.
Hogy tudtatok végezni ezzel a temérdek munkával egy hónap alatt?
Nehezen, mert Bécsben történt a fényelés. Sokszor kiutaztunk, és folyamatosan küldtük ki az újabb és újabb elkészült snitteket. Miközben a filmet fényelték, mi még akkor is gyártottuk a trükköket, tulajdonképpen az utolsó pillanatig. Külföldön többnyire egy stúdión belül van a fényelő műhely és a 3D-s animáció, de nagyon nagy tőke kéne, hogy ilyen irányban is bővülni tudjunk. A forgatásra is kijártunk, mert úgy kellett felvenni a jelenetet, hogy az jó legyen nekünk a trükkhöz. Blue boxot és kontrapontokat helyeztünk fel, hogy utána visszaszimulálhassuk a kameramozgást. De volt olyan is, hogy kézzel kellett lekövetnünk a mozgást, például a kisbaba farkának esetében. Lehet, hogy éppen ezért kaptuk a díjat.
(2006-03-29)
Kapcsolódó anyagaink: Interjú Pohárnok Ivánnal és filmográfiája.
