Amikor bő egy hónappal a bemutató után jegyet szerettem volna venni Goda Krisztina filmjére az egyik multiplex moziban, a pénztáros száját egy olyan mondat hagyta el, amit ebben a környezetben, magyar filmmel kapcsolatban még nemigen hallottam: „már csak az első sorban van hely”. És valóban, a húszsoros terem zsúfolásig megtelt, a közönség pedig végignevette a másfél órát.

Nem valószínű, hogy őket – és a többi 200 ezer nézőt – a film lehengerlő reklámkampánya vonzotta volna be a moziba, ilyen ugyanis nem volt, sőt az előzetes is kifejezetten pocsékra sikeredett, a pozitív kritikák pedig nem különösebben szokták meghatni a nagyközönséget. A barátok, rokonok, ismerősök ajánlásai azonban, úgy tűnik, nagyobb súllyal esnek latba, ami igazolja a közhelyet, miszerint a működő, eredendően nézőbarát filmek előbb-utóbb megtalálják a maguk útját a közönséghez.

„A film egy romantikus vígjáték értelmiségieknek. Hiány van ebből a műfajból. Azt a közönséget célozzuk meg, aki a Woody Allen-filmeknek is a rajongótáborához tartozik." (index.hu) Goda Krisztina nyilatkozta ezt még a bemutató előtt, de a végeredmény ismeretében nehéz elhinni, hogy e kijelentést komolyan gondolta, vagy ha igen, akkor ő az újkori magyar filmtörténelem legelegánsabban és legjövedelmezőbben tévedő rendezője. A Csak szex és más semmi ugyanis vegytiszta közönségfilm, méghozzá abból a fajtából, amelynek báját éppen az a lehengerlő – már-már pofátlan – magabiztosság, tudatosság és sallangmentesség adja, amellyel készítői a műfaji szabályokat alkalmazzák. Ez Los Angelesben vagy Angliában, ahol Goda a filmezés alapjait megtanulta, kötelező rutinfeladatnak számít, nálunk, ahol az ún. közönségfilmesek jó része a triviális „Mi a filmem célja?” kérdést sem képes megválaszolni, az ünnepelendő kuriózum kategóriájába tartozik.

A jól lehatárolt műfaj tehát a romantikus komédia, azon belül is a szinglifilm, ami rögtön a legelső jelenettel nyilvánvalóvá válik. A film főhősnője, Dóra álmodozását látjuk, aki arról fantáziál, hogy aktuális barátja, megfelelően szokványos módon, oltárhoz vezeti őt, a következő jelenetből pedig – amely már a keserű ébredés után játszódik – az is kiderül, hogy a 33 éves nő legnagyobb bánata a gyermektelenség. A főhős céljait tehát a gyors és frappáns expozíciónak köszönhetően rögtön megtudjuk, ahogy a műfaj kliséit ismerő néző számára az is nyilvánvaló lesz, hogy ezeket a célokat Dóra az újonnan – kínosan intim körülmények között – megismert Tamással fogja majd másfél órával később elérni. Kezdetben persze kölcsönös az unszimpátia, főleg, miután megtudják, hogy a másik valójában kolléga: Dóra a Veszedelmes viszonyok adaptációjából készülő színdarab dramaturgja, Tamás pedig az egyik főszereplője. A közös munka során kiütköznek világnézeti, mentalitásbeli különbségeik – a felelőtlen nőcsábász hírében álló Tamás érzelgősnek tartja Dóra érzelmesnek szánt szövegeit –, s ez a kontraszt adja a film első felének játékos feszültségét. A karakter-szerkezet tökéletes szimmetriájáról a két mellékszereplő figurája gondoskodik. Dóra barátnőjének, a promiszkuitásban hívő, a Szex és New York Samanthájának elveit osztó Zsófinak hibátlan ellenpontja Tamás barátja, a kimért és unalmas Péter. Utóbbi egyben a Tamással szembeni alternatíva szerepét is betölti: Dórának kettejük közül kell választania, s ez a szituáció újfent a Bridget Jones típusú szinglifilmek alapsablonjára épül – még akkor is, ha Dóra végül másképp dönt, mint brit sorstársa.

Amilyen gondosan kimunkált a szereplők közötti viszonyrendszer, ugyanolyan precízen van kimérve a film világképe is, amely rafinált módon hol az egyik, hol a másik szinglifilm-irányzat jellemzőit húzza magára. A pikáns alapszituáció leginkább a frivolitásáról híres Szex és New York szellemiségét idézi: a férfiakat feleslegesnek érző, spermavadászatra induló autonóm nő ideája valószínűleg minden feministát megelégedéssel töltene el. A helyzetet azonban rögtön árnyalja, hogy Dórát nem a büszke öntudat, hanem a kényszer vezérli, ebben viszont inkább Bridget Jones-ra hasonlít. Valójában nem akarná apa nélkül felnevelni leendő gyerekét, de más megoldás, úgy érzi, nincsen. A módszer viszont, amivel a megfelelő spermadonor után kutat, ismét csak a maszkulin New York-i nők stílusára hajaz. Ahogyan az útépítő segédmunkások egy darab húsként vizslatják őt a film kezdetén, úgy válogat ő is pusztán fizikai jellemzőik szerint a ’lecsapolandó’ hímek között, először egy spermabankban, később pedig egy internetes szex-hirdetés segítségével (tény ugyanakkor az is, hogy erre a jóval szabadosabb szellemű Zsófi beszéli rá). Ennek kudarca után pedig úgy dönt, végképp férfi módra fog viselkedni, s pont úgy fogja kihasználni Tamást, ahogyan az szokta tenni a nőkkel. Ezt az ironikus visszavágást azután – a feminista felhangokat kereső nézők bánatára – nem tudja kiélvezni, mert előbb lelkiismeret-furdalása támad, majd beleszeret a férfiba, ezzel pedig a film visszakanyarodik a konzervatívabb vonulathoz, olyannyira, hogy a Tamás hűségében nem bízó Dóra kész elfogadni a Péter által felkínált nyugalmas, unalmas, de biztonságot nyújtó életet. A film zárlata végül szintézisét adja a két irányzatnak: Dóra egy szerenáddal jelzi Tamásnak, hogy őt választja, ami egyfelől nyílt és önkéntes behódolás, másfelől viszont az a fonák és ironikus helyzet, hogy a szokásokkal ellentétben a nő ad szerenádot a férfinek, ergo ő van a ’kihívó’ helyzetében, a korábbi feminista felhangokat sem teszi érvénytelenné.

Látható, hogy amennyiben az alkotóknak lett volna bármilyen fajsúlyosabb, a fentieknél explicitebb, a műfaji kliséken túlmutató mondanivalójuk a férfi-nő témakörrel kapcsolatban, azt akár a sablonok és a panelek által biztosított szerkezeten belül is ki tudták volna fejteni. Goda Krisztina és a forgatókönyvírás alapjait hozzá hasonlóan külföldön elsajátító Heller Gábor, illetve a sorozatokon edződött Divinyi Réka azonban a beígért Woody Allan-es értelmiségi megközelítés helyett egy könnyedebb vígjátékban gondolkodott, s a poénok mennyiségét tekintve a Csak szex és más semmi így tulajdonképpen inkább hasonlít egy másfél órás sitcomra, mint egy romantikus filmre.

Ennek megfelelően a szereplők két mondatnál többet egyszerre soha nem mondanak, ehelyett klasszikus, a nagy könyvben megírt ping-pong dialógusokat hallunk, gyors és frappáns ’one-liner’-ekkel (egysorosokkal). A poénkényszer miatt ugyan előfordulnak erőltetettebbek is (pl.: - „Én itt dolgozom” -„Én nem.”), de a két főhős zrikálódásai humorosak és szellemesek (– „Miért, hány éves vagy?" – "Miért, neked hány centis a farkad?" – „30” – „Én meg 20 vagyok”). A kabarék világából ismerős, félreértéseken alapuló szituációkból is van jó néhány, miközben a poénok előkészítésének (set up) és leütésének (pay off) szerencsésebbnél szerencsésebb változatait nézhetjük végig. Legjobb példa erre az a jelenet, ahol Péter – Dóra lakásán – leönti magát teával, majd leül egy székbe, ami összecsuklik alatta. A leírva elcsépeltnek hangzó jelenet működik, mert kellően elő lett készítve: láttuk korábban Dórát, ahogyan egy rágógumival ragasztja meg a kanna fülét, és ahogy gyantával rögzíti a szék lábát, ám akkor még nem sejthettük, hogy mindez később egy poén forrása lesz – ezek a dolgok akkor egy egyedül élő, frusztrált, a személyes környezetét elhanyagoló nő személyiségéről mondtak el valamit. A gegek hatását növeli ugyanakkor, hogy Péter jellemének a kétbalkezesség fontos, és dramaturgiailag jól alátámasztott része. Hozzá hasonlóan a többi szereplő alakja is tipizált, Gesztesi Károly arrogáns színházi rendezőjétől kezdve Czapkó Antal török büfésén át Jordán Adél nimfomán színésznőjéig minden szereplő karikaturisztikus vonásokkal van megfestve, anélkül, hogy ez a történetet a biztonsági játékot jelentő komikumtól a kockázattal járó szatíra irányába vinné el. Goda a szinglifilmek szubjektív (női) szemszögét is minden hátsó szándék nélkül, puszta technikaként használja fel a humoros képsorok bemutatására. Nemcsak Dóra rövid, de annál beszédesebb fantázia- és álomképeibe pillanthatunk bele, de többek közt a spermabank és a strand rémisztően realista donor-jelöltjeit is az ő szemüvegén keresztül látjuk.

Bármilyen hihetetlen is a félresikerült magyar közönségfilmeken edződött néző számára, de ezek az eltérő tónusú jelenetek, hála Goda jól elsajátított technikai tudásának, könnyedén és feltűnés nélkül kapcsolódnak egybe. Leggyakoribb trükk a hangáthúzás, ez teszi lehetővé, hogy üresjáratoktól mentesen – a pergő dialógusok által diktált tempót felvéve –, gyors ritmusban, céltudatosan haladjon előre a hivalkodó beállítások nélkül, rövid snittekben és ansnittekben elmesélt cselekmény. A helyszínek – színházbelsők, öltözők, büfék, kávézók – mind jellemzőek és tipizáltak (talán csak a főhősök lakása van túl ikeásan berendezve), de nem vonják el a figyelmet a szereplőkről – még a külsők, a forgalmas metróalagút, a zsúfolt strand vagy a patinás Andrássy út is alázatos kulisszaként funkcionálnak.

A film hangulatára a pikáns téma és a vulgárisabb poénok ellenére is egyfajta szolid visszafogottság és elegancia jellemző, s talán ez az, amiben leginkább különbözik a két Bridget Jones filmtől. Az alaptónust megadó szvinges háttérzene és a keretet képező színházi miliő mellett legnagyobb szerepe ebben a bonviváni sármját maximálisan kiaknázó Csányi Sándornak, és a méltóságát a sikamlós szituációkban is megőrző Schell Judit alakításának van. Főként nekik, és a tipizált színházi karaktereket rutinosan hozó mellékszereplőknek köszönhető, hogy a standardizált romantikus sitcomként működő film egyben a klasszikus magyar bohózatok és komédiák hangulatát is megidézi – ha másban nem is, ennyiben sikerült a nyugatról importált öntőformákat egyéni ízekkel feltölteni.

A zsáner-szabályok és műfaji klisék biztos kezű alkalmazása persze nem is olyan egyszerű feladat, erről jó pár magyar rendező tudna mesélni. Kell hozzá tehetség is, ez pedig Goda Krisztinában – első filmjének lehengerlően magabiztos prezentációjából ítélve – megvan. Kitűzött célját, a látogatottsági adatokat nézve, maradéktalanul elérte. Ha egyszer úgy dönt majd, hogy megpróbálja a sablonokat ugyanolyan ambiciózusan és bátran meghaladni, mint ahogyan most alkalmazza őket, akár még egy ennél jóval hosszabb szavatosságú, maradandóbb film is kikerülhet a keze alól.

(2006-01-26)