Zsizsmann Erika Svédcsepp, vér és whisky
Beszámoló a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválról (TIFF), május 27. – június 5.

57 KByte

Nemcsak a kolozsváriak, hanem a filmvilág is kezd hozzászokni a május végi tíz naphoz, amikor a város filmközponttá válik, nem mindennapi vendégek érkeznek – az idén Lukas Moodyson és Todd Solondz látogatott Kolozsvárra –, és az utóbbi néhány év nemzetközi filmtermése „házhoz jön”. A TIFF IV. kiadását május 27. – június 5. között rendezték meg: körülbelül száz nagyjátékfilmet mutattak be, több rövidfilm-válogatást, illetve a román filmnapok keretében dokumentumfilmeket is vetítettek. Kolozsvár mint egyetemi város kitűnő közeg egy ilyen rendezvény számára: a diákok nagy része igyekezett önkéntesként hasznossá tenni magát a fesztivál rendezvényei körül az ingyen belépő fejében, késő éjszaka is lehetett moziból moziba tartó lila kitűzős fiatalokat látni; a más városból érkezett vállalkozó szellemű látogatóknak pedig ingyen sátorhelyet biztosítottak a szervezők a Szamos partján. Filmekre, méghozzá a hollywoodi fővonaltól eltérő filmekre, úgy tűnik, van igény.

„Lehet elviselhetetlen, de ne legyen elhanyagolható” – így határozta meg Mihai Chirilov, a fesztivál művészeti igazgatója az „ideális” filmet a Transindex internetes portálnak adott interjújában. Ez a meghatározás tökéletesen illik a versenyben is résztvevő Kálvária című filmre (Calvaire, belga, r. Fabrice du Welz). A néhol meglehetősen lapos feketehumorral tűzdelt horror-paródia egy fiatal vándorénekesről szól, akit útja egy elhagyatott településre vezet. Az egymást követő bizarr események, a lerobbant autó, az esős éjszakában feltűnő kísérteties fiatalember, a magányos fogadós, a borjúval közösülő falusiak nem váltanak ki csodálkozást, inkább redundánsnak tűnnek, jól bevált horror-fogásoknak. Egyre hajmeresztőbb dolgok történnek, az énekest az egész falu a fogadós eltűnt feleségének nézi… ebben áll a film „elviselhetetlensége”. A kameramozgás viszont figyelemre méltóan találékony: a pánikhangulat és az általános őrültség tetőfokán például négy szereplő egy szobába zárva ordít, nevet, üvölt, illetve bőg (a negyedik szereplő egy borjú), a kamera meg egyre nagyobb sebességgel köröz a szobában, a suhanó mozgásban felvillannak a torz, véres-szőrös arcok.

A fantázia-horror műfajából elég sok film került be a műsorba, például a fesztivál nyitófilmje, a Cannes-ban nagydíjat nyert Oldboy (dél-koreai, r. Park Chan-Wook) is. A No Limit kategóriában szerepelt Anders Thomas Jensen A zöld mészárosok című filmje (De Gronne slagtere), egy dán feketekomédia, Nikolaj Lie Kaas főszereplésével, akit tavaly a Rekonstrukcióban (Reconstruction, 2003) láthattak a nézők. A film patologikus eseteket mutat be könnyed hangvétellel. Nem pszichodráma, sőt végig bizonyos ridegség hatja át, vagy inkább rezignációval kevert derű, önirónia. Egy északi kisvárosban két mészárossegéd, Svend és Bjarne saját boltot nyit. Bjarne kómás ikertestvére, Eigil szerveit próbálja eladni, hogy pénzhez jusson, Svend üzleti ambíciója párkapcsolatának rovására megy. Az események akkor kezdenek pörögni, amikor Svend véletlenül a hűtőbe zárja a villanyszerelőt, aztán az elfogyott csirkehúst hirtelen ötlettel a hullából pótolja. Idővel rájön, hogy az emberhús feldolgozása nem csak az üzlet szempontjából előnyös: kezdi megválogatni az „alapanyagot”, és a számára kényelmetlen személyek sorra a hűtőbe kerülnek. A filmből nem hiányzik a szerelmi szál sem: Astrid, Bjarne kedvese Amélie-szerű figura, a temetőt gondozza, a krematórium tüzénél melegszik, de végtelenül jószívű és napfényt hoz a kisváros rideg hangulatába. A zöld mészárosok könnyed iróniával ér véget: kiderül, hogy a filé zamatát nem az emberhús, hanem a mártás adja, ráadásul a hatóságok sem tudnak semmit bebizonyítani. Lie Kaas a kettős szerepben jelentős színészi teljesítményt nyújt: ő alakítja az időközben magához tért gyengeelméjű Eigilt is.

A közönség szavazással nyilváníthatta ki véleményét a filmekről. A listát napokig egy egészen más jellegű, rendhagyónak nevezhető dokumentumfilm, a Cseh álom vezette (Cesky sen, r. Vit Klusak, Filip Remunda). Az alkotópáros a szupermarket-lázt választotta főiskolás vizsgaprojektjének témájául, viszont a megszokottól eltérő módon közelítettek a kérdéshez. Felcsaptak menedzsernek és megszervezték egy új áruház, a „Cseh álom” reklámhadjáratát, a piackutatástól a nyitás napjáig. Akciójuk olyan sikeres volt, hogy a nyitás napján tömegek özönlöttek a kijelölt helyszínre, ahol a bejáratot eltakaró hatalmas pannó mögött csak zöld mezőt találtak. A film tulajdonképpen a kampány megszervezését, majd az átvert tömegek reakcióját követi. Kérdés, hogy mennyire erkölcsös ekkora embertömeg átverése, mindenesetre nem veszélyektől mentes – a nyitás napján az alkotók testi épségére több bodyguard vigyázott –, de mindenképp hatásos vállalkozás, sikere szinte félelmetes. A film már több dokumentumfilm-fesztivált megnyert, annak ellenére, hogy nem önálló alkotás, inkább egy média-performansz része. Vit Klusak a kolozsvári közönségnek elmondta, hogy mindkettőjüket meghívták a prágai közgazdasági egyetemre előadótanárnak, illetve több reklámszakember jelezte, hogy megvásárolná a „Cseh álom” közismertté vált logóját.

A nemzetközi filmtermés közvetítése mellett a TIFF erénye kétségkívül az, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújt a román filmgyártásnak is. A marosvásárhelyi Alter-Native és a sepsiszentgyörgyi Film.Dok fesztiválok a rövidfilmeknek, illetve a dokumentumfilmeknek adnak otthont, így a játékfilmek bemutatása a TIFF-re hárul. Ezzel együtt pedig az a feladat is, hogy felhívja a figyelmet a fiatal filmes nemzedék korlátolt anyagi lehetőségeire az idősebbekkel szemben. Elég, ha összehasonlítjuk Sergiu Nicolaescu 2004-ben moziba került, félig-meddig önéletrajzi ihletésű, parádés melodrámáját Florin Piersic Jr. két, kisköltségvetésű, digitális kézikamerával filmezett, improvizatív jellegű alkotásával (Fix Alert és Eminescu vs. Eminem), amit a TIFF mutatott be. Az Eminescu vs. Eminem épp arról szól, hogy néhány filmfőiskolás hallgató meglehetősen amatőr körülmények közt próbál filmet készíteni.

A problémafelvetés jogos, hiszen a versenyben is résztvevő Lăzărescu úr halála (Moartea domnului Lăzărescu, r. Cristi Puiu) szintén jóváhagyási gondokkal küszködött. Cannes-ban viszont elnyerte az Un Certain Regard – szekció nagydíját. Ennek megfelelően Kolozsváron is sikert aratott: megnyerte a legjobb román filmnek, a legjobb női- és férfiszínésznek járó díjat, és végül a közönségdíjat is. Pedig a film nem nevezhető nézőbarátnak: a kézikamerával követett nyomasztó kórházi jelenetek szemlélése két és fél órán keresztül a nézőnek is fejfájásos tüneteket okoz. Cristi Puiu saját megfogalmazása szerint a modernkori Lázár kálváriájáról készített filmet, aki mentőautóval járja végig Bukarestet, a kórházak poklát, de minden élni akarása ellenére sem sikerül megmaradnia az élet oldalán. Ez a film is a fesztivál művészeti igazgatója által említett „elviselhetetlen – de nem elhanyagolható” kategóriába sorolható: éppen elviselhetetlen valóságossága által válik figyelemreméltóvá, sőt égbekiáltóvá. Az emberi közöny, a városszéli tömbházban lakó, enyhén alkoholista Lăzărescu urak magánya önmagában közhely. A vetítés ideje szinte megegyezik a cselekmény idejével. Végigkövethetjük, amint Lăzărescu úr egyre távolabb sodródik a megmentés lehetőségétől, életfunkciói fokozatosan felmondják a szolgálatot. Ez a lassú bemutatás teszi sokatmondóvá, félelmetessé, szinte horrorisztikussá a filmet.

A román rövidfilmek fényképezés és történetvezetés szempontjából egyaránt kellemes meglepetést okoztak, a bukaresti Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem alkotásai is megállták a helyüket a válogatásban. A filmek többségének témája a „balkániság” mint a nemzeti identitás erősítője. A Bukarest Berlin (r. Anca Miruna Lazarescu) a balkáni népek szolidaritásáról szól: a Berlinben munkát kereső román lány egy török taxisofőrben talál segítségre. A szimpátia egyik oka, hogy a román töltött káposzta, a „sarmale” a török nemzeti eledellel, a „sarma”-val rokon eredetű. A film főszerepét játszó Ana Ularu több rövidfilmben megjelenik, Cristi Mungiu A pulyka nem repül (Curcanii nu zboară) című filmjében is, amelyet azóta már a magyarországi nézők is láthattak a székesfehérvári Alba Regia Nemzetközi Filmfesztiválon a Lost and Found programban. A rövidfilm – szerelmi történet, sőt komédia – ironikusan mutat rá a korrupcióra. Egy vidéki lány arra tanítja kedvenc pulykáját, hogy a kört a négyzettől megkülönböztesse. Amikor azonban súlyosan beteg anyját kell meglátogatnia, apja csúszópénz helyett a pulykát küldi az orvosnak. A baromfi elvész a nagyvárosban, és csak a zárójelenetben kerül elő, Bukarest kellős közepén, egy kerek és egy négyzet alakú kanálisfedő között mélázgatva.

A fesztivált a román filmesek bemutatkozása mellett mégis elsősorban a nemzetköziség jellemezte leginkább. A versenyfilmek közül a legjobb filmnek járó trófeát egy orosz és egy uruguayi alkotás kapta: Ilja Hrjanovszkij 4 című filmje illetve a fiatal montevideói szerzőpáros, Juan Pablo Rebello és Pablo Stoll rendezte Whisky. A Whisky magányról, rutinról, érzelmekről szól, tárgyak, zörejek, mozgások és hosszú csendek segítségével. Egy montevideói zsidó zoknigyáros monoton életvitelét megzavarja rég nem látott bátyja látogatása; hogy sikeres élet látszatát keltse, a mogorva agglegény felkéri titkárnőjét alkalmi feleségnek. A programfüzet ezt a filmet is komédiaként határozza meg, bár humora erősen keserű. Erre utal a cím is: bár ezek az emberek valószínűleg nem vetik meg az igazi whiskyt sem, a cím az angol „cheese” megfelelője, akkor mondják az emberek, amikor fényképeződéskor mosolyogni kell. Mechanikusság és érzelmek ellentéte vonul végig a filmen. Az elején legalább háromszor megismétlődik a napi rutin, ugyanazokkal a képekkel, zörejekkel, párbeszédekkel: kaptafák sora, a neoncső sercegése, a teát hozó titkárnő. Az öcs látogatásával fokozatosan megszínesedik a kép: a titkárnő szürke munkaruhájával együtt levetkőzi gátlásait is, a szintén zoknigyáros öcs, Herman pedig színes, csíkos zoknikat hoz ajándékba.

A fesztivál hangulatát alapvetően a borzalom, a szarkazmus, a morbiditás, a keserű északi humor uralta, sőt, még az erőszak is helyet kapott az ázsiai filmek jóvoltából (Gong Fu, Kína, r. Stephen Chow). Szerencsére azért a TIFF műfajilag változatos maradt, „enyhébb”, könnyebben emészthető filmeket is vetítettek (Szürke, Mercivel / Sivi kamion crvene boje, r. Srdan Koljevic). Hozzávetőlegesen harmincháromezren látogattak el a fesztiválra – ez a lakosság tíz százalékának felel meg. Egy művészfilmeket népszerűsítő rendezvény esetében, erdélyi viszonylatban ez korántsem elhanyagolható szám.

(2005. 08. 04)

 

Fabrice du Welz: Kálvária
Fabrice du Welz: Kálvária
33 KByte
Anders Thomas Jensen: A zöld mészárosok
Anders Thomas Jensen: A zöld mészárosok
65 KByte
Vit Klusak – Filip Remunda: Cseh álom
Vit Klusak – Filip Remunda: Cseh álom
62 KByte
Florin Piersic Jr.: Fix Alert
Florin Piersic Jr.: Fix Alert
58 KByte
Florin Piersic Jr.: Eminescu vs. Eminem
Florin Piersic Jr.: Eminescu vs. Eminem
65 KByte
Cristi Puiu: Lăzărescu úr halála
Cristi Puiu: Lăzărescu úr halála
24 KByte
Cristi Mungiu: A pulyka nem repül
Cristi Mungiu: A pulyka nem repül
23 KByte
Ilja Hrjanovszkij: 4
Ilja Hrjanovszkij: 4
71 KByte
Srdan Koljevic: Szürke, Mercivel
Srdan Koljevic: Szürke, Mercivel
167 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső