Zenthe Ferenc a nyolcvanas évek végétől majdnem az ezredfordulóig, tizenhárom éven keresztül nézett szembe a kamerákkal és lopta be magát azoknak a nézőknek a szívébe is, akik nem ismerték őt korábbról. Nem lehetett azonban sok ilyen ember. Zenthe a Szomszédok Taki bácsijaként ugyanolyan mosolygós arccal mondta bölcsességeit, mint tette Eke Mátéként a Tenkes kapitányában, az 1960-as években. A Szomszédok világgal megbékélt nyugdíjasa, a taxisofőrként dolgozó Taki bácsi azért tudta türelemre inteni feleségét (Komlós Juci) és a nézőket is egyben, mert Zenthe önmagát adhatta a figurában. A csütörtök esténként egy országot a televízió képernyők elé vonzó sorozatról azt nyilatkozta egyszer Zenthe, hogy sok-sok év után sem unja még, mert a történet a színészekkel együtt alakul, és ők a legtermészetesebb módon tudják benne önmagukat adni. Talán ennek köszönhető az a már említett báj, nyugalom és türelem, ami Taki bácsit jellemezte a Szomszédokban.

Ezt a türelmet, munkabírást és fegyelmet bányászmérnök édesapjától tanulta Zenthe Ferenc. Bár édesapja nem örült, hogy legkisebb fia, akit a családban Tutyinak neveztek, otthagyta a Budapesti Közgazdasági Egyetemet – ahová jobb ötlet híján iratkozott be –, Zenthe Ferenc mégis apja hatásának tudja be a színészet iránti érdeklődését és szeretetét. Apja vitte el ugyanis naponta akár ötször is a folyamatosan játszó, úgynevezett „zoknimoziba” és színházba késői gyermekét. A darabok kiválasztásakor az volt csak a szempont, hogy ki játszott benne. Ha híres színész neve tűnt fel a szereposztásban, apát és fiát nem is érdekelte, hogy milyen darabról van szó, mentek megnézni.

Zenthe Ferenc barátjával és későbbi színésztársával, az ekkor jogásznak tanuló Pécsi Sándorral közösen, egymást bíztatva ment el a Színművészeti felvételijére, ahol mindketten sikeresen szerepeltek. A színészi tanulmányokat azonban megszakította a második világháború, Zenthe Ferenc megkapta SAS-behívóját, és felderítő lett a pesti zászlóaljnál. Amikor katonatársait a Don-kanyarhoz vezényelték, ő épp nem tartózkodott ott, így önkéntelenül is katonaszökevény vált belőle. Megoldást erre a helyzetre is a Színiakadémia hozott, ott ugyanis lepecsételték mentességi papírját, ezért attól fogva legálisan tartózkodott másutt, mint hadtestének többi tagja. A háború után pedig az a szerencse érte, hogy volt főiskolai osztályfőnöke, Abonyi Géza lett a színészszakszervezet elnöke, az ő segítségével került Zenthe a pécsi színházhoz, ahol végül dr. Székely György igazgató irányítása alatt igazán megtanulhatta a színészi mesterséget.

A pécsi éveket, ahol Zenthe inkább könnyedebb darabokban játszott, 1947-től a győri Kisfaludy Színház, 1949-től a debreceni Csokonai Színház, 1952-től pedig a budapesti Madách Színház követte. A legfontosabb színházi szerepei közé tartozik Puck, majd Zuboly szerepe Shakespeare Szentivánéji álmában, Móricz Lúdas Matyijának címszerepe, Noszty Pál Mikszáth művében, Moličre Scapin-ja a Scapin furfangjaiban, Dickens Karácsonyi énekének Ebenezer Scrooge-a, vagy Jákob szerepe a Rice- Lloyd Webber szerzőpáros József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaljében, és még hosszasan sorolhatnánk.

A filmművészet az ötvenes évek elején fedezte fel a sármos színészt, aki először különböző történelmi filmek, például a Rákóczi hadnagya (1953), a Feltámadott a tenger (1953) kisebb szerepeit játszotta el, majd következtek a romantikus vígjátékok főszerepei: a 2x2 néha 5 (1954), a Mese a 12 találatról (1956), a Kölyök (1959), a Fapados szerelem (1960). Ezekben a szerepeiben Zenthe nem csak széles, kedves mosolyát mutathatta meg a filmek hősnőinek és a közönségnek, hanem gimnazista korából megmaradt sport szeretetét is. A nyíregyházi internátusban nagyon érdekelte a testmozgás, különösen a rúdugrás és a foci. Kiváló eredményeket ért el, de egy térdsérülés miatt, amelyet műtét követett, nem lehetett a sport a hivatása. A filmekben azonban jól tudta kamatoztatni ügyes mozgását, például a Kölyökben, amikor az épp a Dunába fulladni készülő Törőcsik Marit kellett kimentenie, vagy még inkább Titi, a Mese a 12 találatról balszélső futballsztárjának alakjában.

A legszélesebb közönség azonban leginkább a Tenkes kapitányában nyújtott alakítása révén ismerte s szerette meg Zenthe Ferencet. Örsi Ferenc tollából, fia inspirációjára 1962-ben született meg Eke Máté, a magyar Robin Hood alakja. A tizenhárom részes sorozat, amely olyan népszerű volt, hogy mozifilm változat is készült belőle, nem csak a hatvanas években volt oly sikeres, hanem a következő évtizedekben is: újabb s újabb gyerekek izgulhattak hétről-hétre az Eckbert ezredest rendre megleckéztető Eke Mátéért. Az idősebbek pedig velük együtt idézhették fel saját fiatalságukat, amikor Zenthe gyakran feltűnt a mozifilmek szereplőjeként.

A nyolcvanas-kilencvenes években folytatódtak a sorozatok Zenthe életében, a Szomszédok szerepe mellett Deme hadnagyként tűnt fel rendszeresen Bujtor István filmjeiben. Az ugyancsak hosszú éveken keresztül sugárzott Szabó család című rádiójátékban pedig ő volt az a szereplő, akit halála után a közönség felháborodása miatt, közkívánatra vissza kellett hozni a sorozatba. A kompromisszumos megoldás eredménye az lett, hogy a bárzongorista Balla Tibor, azaz Zenthe Ferenc Kárpáti Zoltán újságíróként „támadt fel”. Szintén a nyolcvanas években, már érett színészként bizonyíthatta be Zenthe Ferenc, hogy nem csak a mindig szimpatikus, vonzó, mosolygós, de meglehetősen egy kaptafára készült szerepek eljátszására képes. 1983-ban készült el az Oscar-díjra is jelölt magyar-NSZK koprodukció, a Jób lázadása, amelyben Zenthe Temessy Hédi férjeként, a Tisza-menti, módos falusi zsidó szerepében tűnt fel, aki keresztény kisfiút fogadott örökbe a második világháború alatt. A filmben nyújtott alakításáért, a gondterhelt, morgolódó, bölcs gazda megformálásáért a kritikusok díját kapta.

Zenthe saját bevallása szerint bár a film hozta meg számára a népszerűséget, és ahogy egyszer viccelődve megjegyezte, a gyomorvérzést is, igazi, örök szerelme mégis a színház. Nyugdíjasként is állandóan játszik a Madách Színházban, amelynek 1952-től kezdve folyamatosan tagja. A nagyobb szerepeket már meghagyja a fiataloknak, mondván viseljék most már ők a nehéz terhet, de szívesen vállal kisebb karakterszerepeket. Színészi teljesítményéért eddig a következő elismeréseket kapta; Jászai Mari-díj 1954, 1968; Érdemes művész 1975; Kiváló művész 1989;Erzsébet-díj 1992;Kritikusok díja, MSZOSZ-díj 1993; Színházi aranygyűrű 1995; Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje 1995; Kossuth-díj 1997; Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában 1998.

2005-ben, amikor 85 éves korában még mindig játszik mind színdarabokban, mind pedig filmekben (legutóbbi filmszerepét a 2004-es magyar történelmi vígjátékban, a Magyar vándorban kapta), a 36. Magyar Filmszemlén veheti át a méltán megérdemelt Életműdíjat munkásságáért, ami sokkal szélesebb és több műből áll, mint amit cikkünk terjedelme felsorolni enged.