Philippe Rouyer és Claire Vassé A testek igazsága
Beszélgetés Francois Ozon filmrendezővel
Francois Ozon
Francois Ozon
17 KByte

A rövidfilmjei óta előszeretettel foglalkozik a homoszexuális vágy reprezentációjával. Nem tart attól, hogy ennek a skatulyának a foglyává válik?

Nem. Mindig arról csináltam filmet, amihez épp kedvem volt, és nem tettem fel magamnak ilyesfajta kérdéseket. Azért sem, mert a kisfilmek esetében a piaci tétek minimálisak. Nem aggódom a skatulyák miatt, Stephen Frears vagy Almodóvár megkapta ugyanezt a címkét a pályája elején, és ki tudott törni belőle. Sohasem voltam például a militáns mozi híve, de amikor észleltem, hogy az Egy nyári ruha című filmemnek ilyenfajta véget tulajdonítanak, tulajdonképpen örültem. A film megfelelt az emberek várakozásának, összefüggött azzal, amit látni óhajtottak. Bűnösségünk tudatosításának időszakában, amikor már-már elhittük, hogy az AIDS ellehetetleníti a szexualitást, ez a játékos látlelet épp jókor jött. Egyébként a homoszexualitás nem kizárólagos témája a rövidfilmjeimnek. Egy motívum-összetevő a sok közül. Az Egy nyári ruha inkább a biszexualitásról szól. Az igaz, hogy, amit én a férfiszerelemről megmutatok, eltér attól a képtől, amelyet Cyril Collard, vagy Patrick Mimouni láttat a kisfilmjeiben, náluk ez a téma erősen szociális motivációs hálóval bír. Nálam a homoszexualitás olyan amilyen, nincs agyonproblematizálva.

Gondolja, hogy van összefüggés az ön manipulálási vágya és az erotika színrevitelének mikéntje között?

Igen, persze. De bármennyire is tematizálják a manipulációt a filmjeim, a gyakorlati munkában nem vagyok egy machinátor. Igyekszem egyenes és őszinte lenni a színészeimmel. Felelősséggel viselem a rendezői szerepet. S mivel én irányítom az operatőri munkát, tehát elsőszámú nézőjük is vagyok, ezáltal erős kötelékek jönnek létre közöttünk. A színészek figyelik a reakcióimat. Nevetek, megrendülök, ha valami működik, nem szégyellem a tudomásukra hozni: „Micsoda jelenet, ez aztán szex a javából!”. Ebben nincs semmi perverz vagy gusztustalan dolog. Közöttünk előre letisztázott minden, a beleegyezésük nélkül semmit sem vennék fel titokban.

Megbeszéli velük a képkomponálási elképzeléseit?

Igen, mindig megmondom, mit fogok felvenni. A férfiak jól tudják, csak az erekció pillanatától filmezem őket, a maszkulin szex csak e fázisától fogva mutat jól a vásznon. Nézőként nagyon zavar, ha az anális közösülési jelenetben a színész láthatóan nincs merevedési állapotban. Az egész teljesen valószínűtlenné válik. Amikor viszont észrevesszük, hogy ágaskodni kezd, hirtelen zavarba jövünk. Egyszerre rosszul közelítjük meg a látottakat. A hitelességet másképpen értékeljük. Azt mondjuk: a színésznő igaziból csinálja, ez a prostitúció egy formája. A színész kihasználja a helyzetet és megfogdossa a partnerét. A figurákon kívülre kerülve ítélünk, csak az aktust észleljük, a benne résztvevő férfit és nőt. Ezért kerülöm, hogy a behatolás látható legyen. Még ha fontos is lenne a jelenet szempontjából.

Mikor elengedhetetlenül fontos?

Vincent Gallo The Brown Bunny-jában például, ott a felláció nagyon szépen megoldott. Olyan finoman és egyszerűen történik, megbotránkoztatás nélkül. A jelenet elő van készítve, nem provokatív vagy agresszív. Van benne valami lágy szépség. Ez a személy, aki minden nőt visszautasít, de végül közrebocsátja a nemét, a film logikájával szinkronban, koherensen épül fel.

Mit gondol Bruno Dumont-ról, aki dublőröket alkalmazott két első filmjében?

Én ennek nem éreztem szükségét. Volt egy pillanat az 5x2 forgatásakor, amikor az az ötletem támadt, hogy legyen valódi, nem szimulált szex Valéria Bruni-Tedeschi és Stéphane Freiss között. Kegyetlen, de szép aktust képzeltem kibontakozni. Ki is próbáltunk két hivatásos pornószínész dublőrt. Az első tizenöt percben nagyon izgatottak voltunk s az egész helyzetet roppant mulatságosnak találtuk. Úgy viselkedtünk, mint az éretlen kamaszok. A fickó ágaskodni kezdett, a nő felizgult, egészen különleges volt a hangulat. Egy idő után azonban unatkozni kezdtünk. Világossá vált előttem, hogy ez a műfaj nem érdekel. A legcsekélyebb vágyat sem éreztem irántuk, mert ők nem az én saját hőseim voltak.

Az erotika bevezetése az ábrázolásba miképpen motiválja rendezői munkáját?

Ahhoz, hogy filmezhessek, szükségem van a színészek iránt érzett vágyra, széppé és kívánatossá kell tennem őket. Ez csapatmunka, az operatőr ugyanúgy benne van, mint a sminkesek, vagy a jelmeztervező, illetve jómagam, aki dirigálom őket. Nem szoktam azon morfondírozni, szóljak-e a színésznőnek, ha azt érzem, hogy szebbnek látnánk őt, ha így vagy úgy viselné magát. Azt hiszem, a nézőnek is érdeke az én személyes vágyam ébrentartása.

Filmjeim cselekményét nem jellemzik kiszámíthatatlan fordulatok, narratív szövetük egyszerűsödő tendenciát mutat. A Homok alatt esetében csupán egyetlen ötletre épül minden: a férfi hiánya és a nő boldogulásának hétköznapi története ebben a hiányérzetben. Charlotte Ramplingnak fel kellett keltenie a nézőben a varázslatot, el kellett bűvölnie, vagy néha taszítania. Sikerült neki. Amikor forgatok, ösztönösen érzem, működik-e a hatóerő vagy sem. Unom-e a jelenetet vagy sem. Megengedhetem-e magamnak, hogy egy plán csupán a színésznő profiljának szépségéért készüljön. Aztán csak reménykedhetem benne, hogy a néző ugyanazt érzi ki belőle, amit én.

A színészek iránti vágya különböző egy férfi, illetve egy nő esetében?

Természetesen. A férfi erotizációja a feminizációjával kezdődik. Az Egy nyári ruhában ez nyilvánvaló. Megmutatom a női ruhában kerékpározó fiút, végigpásztázom a combjait, amelyek lehetnének akár egy fiatal lány lábai is. Amikor megírtam ezt a jelenetet, a bicikliző fiú látványának játékos oldalára helyeződött a hangsúly. Lefilmezve vettem csak észre e szcéna erotikus potenciáját, ahogy a kamerám leereszkedett és megpillantotta a combokat.

S a színésznők esetében?

Attól függ. A 8 nőben Catherine Deneuve erotikája nem egyezik meg Fanny Ardant-éval, sem pedig Ludivigne Sagnier-ével. A testükön múlik minden és a színésznőkhöz fűződő kapcsolatomon. Ha forgatok, perverz „sokalakú” szörnnyé változom. Bele tudok bújni a kislányokat kedvelő férfivágy bőrébe ugyanúgy, ahogy a kerekded polgárasszonyokat preferáló kívánalomba is.

A férfiszínészekkel soha nem forgat többször, míg néhány színésznővel, Charlotte Ramplinggal, Ludivigne Sagnier-vel újra és újra dolgozik.

Igen, de nem tudom, ez az általánosítás megállja-e a helyét. Egyes férfiakkal is szívesen forgatnék újra. De a hímnemű figuráim karaktereiben felfedezhető egyfajta ismétlődés. Ezért célszerű másokat keresni. A nőkre sokkal különbözőbb szerepeket osztok. Jobban izgatják a fantáziámat és a vágyaimat. Nyilván ez a hozzájuk fűződő intim viszonylataimmal áll összefüggésben: számomra a nő sokkal inkább képzeletbeli lény, mint a realitás talaján álló férfi.

Hogyan fog hozzá a szex-jelenetekhez?

Szerencsére egyáltalán nem szorongok tőlük, s így könnyen feloldom a színészeimet is. Általában ezekkel kezdjük a forgatást. Az 5x2-ben már a második napon ágyba dugtam őket! Sokszor persze komolyan aggódnak, de én kész vagyok segíteni és elmagyarázni, mit is akarok látni a vásznon. A rögtönzött performance nem érdekel, és sosem volt célom színészalázó aktusokat kreálni.

Kevéssé mutatja az orgazmus pillanatait.

Igen, de a Kis halál című rövidfilmem kivételt képez, mert ott épp az élvezet perceit kapom lencsevégre. Lehetséges, hogy ez a munka önfelszabadításként hatott az elkövetkezendőkre. A színészek nem igazán tudták, hogyan is mutassák meg az örömérzésüket a vásznon. Váratlan dolgokat csináltak, amelyekre nem is gondoltam korábban. Nem tudom, valódi volt-e mindez, de olyan intim élményeket kaptam tőlük, amelyek mélyen megérintettek. Ezért nem kell őket a kezdetekkor túlinstruálni. Elég annyi: gyerünk, csináljátok! Később aztán ráérek korrigálni a születendőben lévőket. Eredményként pedig kapunk valamit, ami egyáltalán nem idomul a klisékhez. A néző emiatt gyaníthatja, hogy ezek nem is élveznek igazán, mivel az örömérzés látszata manapság a zajos, hangos, pornófilmes hatáselemekről ismerszik meg.

Igyekszik frusztrálni a nézőt. Az Egy nyári ruhában például amikor Sheila dala brutálisan félbeszakad, vagy a Sitcomban, ahol a „szexuális kicsapongás” mindössze egy rulett-parti izgalmába oltódik.

Ez azért van, mert nem akarom megmutatni a nézőnek, amit látni akar. Meg kell dolgoztatni a képzeletét. Jómagam, ha nézőként visszagondolok egy filmre, az a benyomásom, láttam olyan dolgokat is, amelyeket valójában nem. Az emberek megnyílnak azokban a víziókban, amelyekbe belevetítik saját történetüket, fantazmagóriáikat. Sokszor képzelem magam a helyükbe. Megpróbálom ezt a játékot is bekombinálni és elszórakozni vele. Meglehet, a filmben frusztrálóan hat, de nyitás a néző képzelete felé.

A Homok alattban egy érettebb hölgy erotikáját vizsgálja.

Először tinédzserekről igyekeztem beszélni, azokról, akik keresik, felfedezik, majd magukra öltik identitásukat. Egy ideje az idősebb korosztály személyiségi megbillenéséről, újrakereséséről beszélnek a filmjeim. Az önkeresésnek ezt a válfaját sokkal meghatóbbnak találom az ifjoncokénál, ahol a játékos tapasztalás, vágyak, felajzott izgalmak képzete a domináns. A Homok alatt jelenete, amelyben Ramplingot Cremer és Nolot kezei simogatják, talán izgatóbb lett volna egy fiatalabb színésznővel, de Charlotte-tal, az ő figurájával sokkal meghatóbb.

Ez az érzése talán azzal is magyarázható, hogy újra felfedezett egy régi sztárt. Hasonló a helyzet Giraudeau-val a Vízcseppek a forró kövönben.

Egész egyszerűen tudom, hogyan kell kidomborítani egy színész értékeit, mert a kamera mögött állva van bátorságom megmondani, amit néhányan nem mernek: Emeld a fejed, mert ha nem, dupla tokád lesz! Egyenesen tartsd magad! Igaz, ebből származhatnak kellemetlenségek, de mindig haszonnal jár. Egyes rendezők úgy tartják, az életet hagyni kell olyannak, amilyen. Persze, persze, de azért Bunuellel szólva: ha egy színésznő közelijét mutatod, nem engedheted meg magadnak, hogy ne legyen előnyös.

Az erotika szorosan kapcsolódik a szépséghez?

Nem, a vágyhoz van köze. A Bűnös szeretőkben van egy jelenet, amelyben az aktusnak igazán semmi köze a szépséghez, erőszakos, szado-mazochista vágyak játéka. Találkoztam egy fiatalemberrel, aki elmesélte, hogy annyira beleszeretett ebbe a szcénába, hogy a barátjával vettek egy hasonló ágyat, hogy eljátszhassák.

A filmjeiben ezek a jelenetek nem nevezhetők épp banálisnak…

Ezekben a pillanatokban a szereplők már nem a hagyományos verbális diskurzus alanyai, a testük szól helyettük, a zsigerek igazsága kommunikálódik. Valami valódi beszél belőlük. Mint az 5x2 elején, ahol Stéphane Freiss megerőszakolja Valéria Bruni-Tedeschit. Hirtelen meztelenné válik a figura és ott áll pőrén igaz valója. A Homok alatt híres kezes jelenete vizuálisan összefoglalja, amit el akartam mesélni. Nálam minden szex-jelenetnek komoly tétje van, ezért nem tiltakoznak a színészeim. Elmagyaráztam Charlotte-nak, elengedhetetlenül fontos, hogy maszturbálni lássuk, és félénken megkértem, tegye a kezét a combjai közé. Rögtön beleegyezett, mert a szerep logikája nem ellenkezett a kérésemmel.

A testek igazságának kimondása indokolja a színészek cseréjét?

A jó közérzet titka, hogy a színész harmóniában legyen a meztelenségével. A Swimming Poolban Ludivigne Sagnier végig fürdőruhában látható, ezért nagyon fontos volt, hogy jól érezze magát a bőrében. Kellett hozzá az az exhibicionizmus, ami az életben hiányzik belőle. A Vízcseppekben kissé traumatikus állapotba került amiatt, hogy hús-vér valójában filmeztem le a fiatalságát. A maga teljességében volt szükségem arra a komplexusok nélküli ifjúságra, hogy szembehelyezhessem Anna Thompson megcsontosodott merevségével. Kicsattanó kívánatossága kellett ahhoz, hogy a fiú hihesse, a lánnyal akarja újrakezdeni. A Swimming Poo-ban ellenkezőleg, agresszív, provokatív testet szerettem volna, a címlaplányok brutális testiségét. A forgatást sokszor pluszmunka előzi meg, a színésznek hozzá kell edzenie testét a szerephez, már ekkor elkezdődik a vele való rendezői foglalatoskodás. Egy színésznő mindig boldog, ha azt kívánják tőle, karcsúsodjon, a férfiak pedig rögtön készek kidolgozni az izmaikat.

A filmjeiben különös párhuzamban állnak az erotikus és táncos jelenetek, mintha csak szerelmi parádékká lennének az utóbbiak.

Akár szeretkeznek, akár táncolnak a testek, az igazság pillanatait közvetítik. Az Egy nyári ruha elején a fiú tánca a másik elcsábításának az eszköze. A 8 nőben a dalok segítségével sikerült elkapnom a színésznők leghitelesebb pillanatait, levetették manírjaikat és felszabadultak az állandó önkontroll alól. Abban, ahogy Catherine Deneuve (aki nem profi táncos) kinyílik és némi ügyetlen bizonytalansággal megmutatja Marilyn figurájának gesztusait, van valami megható.

A Vízcseppekben a táncos szcéna a szerelmi jelenet helyébe lép.

Az alapdráma adaptációja során úgy éreztem, ahelyett, hogy a dialógusokat szaporítanánk, fel kellene gyorsítani az eseményeket. Eszembe jutott ez a táncos szín, amely két perc alatt összegzi a helyzetet és megteremti az átmenetet a tragédiához. Minden a helyén van: a fiatal fiú, aki kiesik a ritmusból, Giradoux, aki – az elkápráztatott, engedelmeskedő nők között – a szó szoros és átvitt értelmében is diktálja az iramot.

A tánc megtakarítja az erotikus szcénák direkt bemutatását?

Az egyik színésznő megtiltotta, hogy belemenjek az ő szexuális megnyilvánulásainak részletes filmes szcenírozásába, ám amennyi végül látható belőle, az elegendő lett. Nem akartam a trivialitás csapdájába esni, és arra gondoltam, megelégszem az aktusok sugalmazásával. A forgatókönyv minden fejezete hasonlóan zárul, Franz fantazmagóriáinak a jegyében: egyvalaki az ágyon, a másik ballonkabátban áll, ugyanaz a mechanikus zene s az ajtó rácsukódik valamire, ami a néző képzeletére van bízva.

A rendezői instrukciói hasonló módon írják körül a szex-jeleneteket, mint a többit?

Mivel ezek a szcénák a film esszenciáját fejezik ki, nagyon világosan beszélek a színészeimmel: mit csináljanak, a behatolás milyen pozícióból történjen. Amikor a Homok alattban Charlotte szeretkezik Jacques Nolot-val, rajta ül, ennek lényeges jelentése van, ahogy annak is, amikor később a férfi kerül felülre. Természetesen feltehetnék magamnak hasonszőrű kérdéseket egy kávéházi jelenetben is. Ám az aktusok pillanataiban ezek fontosabbak. A színész aggódik, mert érzi, olyasmit ad magából, ami önmaga számára is ismeretlen igazságokat tárhat fel. Nem támaszkodhat a szokásos, jól bevált eszközeire.

Bizonyos szempontból akkor könnyebb dirigálni?

Igen, sokkal gyorsabban eljutunk a lényeghez, hamarabb fogadom el a végleges variációt, sokkal kevesebb snittet veszünk fel. De aggodalommal vegyes bizalommal figyelem, hogyan dolgoznak a színészeim, mert nem akarom elszúrni ezeket a kulcsfontosságú pillanatokat. Azt hiszem, ezekért a jelenetekért érdemes filmet csinálni, nélkülük talán bele sem kezdenék.

A vászonerotika ugyanolyan természetű homo- és heteroszexuális aktus esetében?

Az Egy nyári ruhában, ahogy a 8 nőben Catherine Deneuve és Fanny Ardant közös jelenetében, a játékos, vidám oldalát akartam hangsúlyozni ezeknek a szcénáknak, harcias felhangok nélkül. Meg szerettem volna osztani az ő örömüket a heteroszexuális nézőkkel, ezért felszabadítólag ábrázoltam őket, minden sokkoló hatást kerülve. Talán csak a Bűnös szeretőkben különbözik a homoszexuális aktus, ennek a kegyetlensége viszont gyógyító, szabadulást hoz.

Melyik filmjét találja a legerotikusabbnak?

Mindegyik másképpen az. A rövidsége okán, és mert az elejétől a végéig átjárja az erotika, az Egy nyári ruha kerülne az első helyre. A Homok alattban a helyzeteknek és a személyeknek különféle erotikája van, amely egy tágabb tematikus kontextusba ágyazódik.

Az erotizáció nem feltétlenül a pornó és a pikáns filmek fő témája. Az én szememben a legerotikusabb mozgóképek Sternberg munkái, aki Marlene Dietrich testét nem lemeztelenítve, hanem éppen elrejtve, jelmezbe öltöztetve erotizálja.

Mi változott a vágy filmes ábrázolásának tekintetében az elmúlt években?

A kortárs rendezőnők a férfiakkal szemben nagyon határozott arculattal rendelkeznek ezen a téren. A férfiaknál gyakran a vén kecske torz szemszögébe helyezkedhetünk bele, ebből a nézőpontból a színésznőjébe habarodó rendező legfontosabb dilemmája látható: lefektessem-e vagy sem? A nők sokkal jobban szét tudják választani a dolgokat, Catherine Breillat, Claire Denis, vagy Noémie Lvovsky például bonyolultabban képesek visszaadni a feminin vágyat. Ami a meleg filmrendezőket illeti, nyilván a férfitest áterotizálásával foglalkoznak, s ez a tendencia előzmények nélküli a francia filmművészetben.

A cenzúra mennyire veti vissza alkotókedvét a szexualitás ábrázolása terén?

Néhány hónappal ezelőtt feltettem magamnak azt a kérdést, megpróbálkozzam-e egy olyan filmmel, amelyben egymást követnék a nyíltszíni aktusok. Végül lemondtam róla a forgalmazást sújtó gazdasági szankciók miatt. Ha a filmet X kategóriába sorolják, nem kerülhet a mozikba, videós és dvd-s forgalmazásra lesz kárhoztatva, és még csak a hagyományos üzletekben sem lehet majd kapni. Ráadásul mentegethetném magam különféle szakmai ankétokon, hogy egyáltalán nem pornográf, amit csináltam, pedig nagyon is izgatja a fantáziámat egy igazi pornó, ha nem is feltétlenül egy „profi” csapattal karöltve.

Egyelőre azonban úgy döntöttem, azokra a kérdésekre, amelyekre a fenti műfaj keretei között keresném a választ, inkább egy hagyományosabb zsáner segítségével igyekszem megfelelni.

(Positif)

Fordította: Börcsök Dóra

 

5X2
5X2
319 KByte

5X2
5X2
185 KByte

5X2
5X2
172 KByte

5X2
5X2
34 KByte



96 KByte

8 nő
8 nő
50 KByte

8 nő
8 nő
11 KByte

8 nő
8 nő
10 KByte

Pokol
Pokol
79 KByte

Pokol
Pokol
44 KByte

Pokol
Pokol
42 KByte

Pokol
Pokol
62 KByte

Pokol
Pokol
73 KByte



34 KByte

Swimming pool
Swimming pool
19 KByte

Swimming pool
Swimming pool
23 KByte

Vízcseppek a forró kövön
Vízcseppek a forró kövön
11 KByte

Vízcseppek a forró kövön
Vízcseppek a forró kövön
14 KByte

Vízcseppek a forró kövön
Vízcseppek a forró kövön
11 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső