Barabás Klára Malle, Truffaut, Godard…(Welles, Losey, Fassbinder, Fellini)… Marcel Ophuls, Bertrand Blier és Luc Besson (és …) színésznője
Találkozás Jeanne Moreau-val
Francois Truffaut: Jules és Jim, 1962
Francois Truffaut: Jules és Jim, 1962
137 KByte

A francia új hullám karizmatikus nagyasszonya több mint 120 filmben szerepelt, két filmet rendezett és több mint 30 zenei albumot adott ki. Életműve felsorolhatatlanul gazdag. A még mindig szép színésznő januárban tölti be 78. évét.

Új filmje bemutatójára jött hozzánk?
Jeanne Moreau: Életemben először vagyok Magyarországon. Az európai kulturális miniszterek konferenciájára jöttem, hogy a kulturális sokszínűségről beszéljek, amelynek lelkes támogatója vagyok. Számomra fontos, hogy találkozzam a különböző országok kulturális minisztereivel, ma este pedig részt fogok venni Francois Ozon Utolsó napjaim című filmjének díszbemutatóján, amelyben én is szerepeltem.
Úgy tudom, Ön félig angol származású…
Anyám angol volt, az első generáció, vagyis anyai nagyanyám ír. Apám révén pedig félig francia vagyok, Franciaország középső részéből származik a családom.

Melyik örökség az erősebb, melyik jellemzi jobban a természetét, a francia, vagy az angol?

Mikor melyik. A kettő keveréke vagyok. Abban a szerencsében van részem, hogy két kultúrához tartozom. Részben az angolszász kultúrához, tehát így az amerikaihoz is, ugyanis az amerikaiak nagy része Európából származik, és nagyon sok ír van közöttük. Nincs igazi amerikai. Nekem nagyon sok magyar származású amerikai barátom is van.

Olvastam,, hogy Ön Franciaországban maradt, amikor a család fele elköltözött Angliába.

A szüleim elváltak és utána anyám a húgommal visszaköltözött Angliába. De én addigra már leszerződtem a Comédie Francaise-hoz és apámmal Párizsban maradtam. Nem szakadtam el a családomtól, de belőlem már nem lehetett volna angolszász területen színésznő. Ha akkor elmegyek, másként alakult volna az életem.

Idézném egy találó mondatát, ami nagyon tetszett nekem:

A szabadság az, ha az ember maga választhatja meg, minek legyen a rabja.” Ön hogyan választotta ki ezt a „valamit”, vagyis a filmet?

Nem csak a filmet, hanem a színházat és a televíziót is. Én a színházba születtem bele egy olyan korszakban, amikor a filmre gyanakvással tekintettek. Olyan emberek neveltek, akiknek a szülei XIX. századi szellemben éltek. Minden, ami akkoriban a filmmel volt kapcsolatos, botrányosnak számított, a közhiedelem szerint nagyon közel állt a prostitúcióhoz.
Akkoriban azt sem igen tolerálták az oktatásban, ha egy lány sokat olvasott. Az én nagy bűnöm az olvasás volt. Döntő hatást gyakorolt rám a film. Az volt a szerencsém, hogy nagyjából körülbelül egyszerre kezdhettem el a filmezést és a színházat is.
Manapság a film egyfajta szócső szerepét tölti be, önmagunk tükörképe, minket, a világot tükrözi vissza. És ezért a filmet egyre fontosabbnak tartom, a kommunikáció eszközének, még ha sok-sok kilométer választja is el az egyes filmeket, és különböző kultúrákhoz tartoznak is.

Szinte az új hullám valamennyi rendezőjével forgatott.

Igen, engem valóban ők fedeztek fel, Louis Malle, majd Francois Truffaut. Innen

ered a nemzetközi hírnevem is, ezeket az újhullámos filmeket ugyanis az egész világon forgalmazták.

Jules és Jim című filmje még ma is megindítja a nézőket.

Nem csak a Jules és Jim. Nemrég újra megnéztem a filmet, mert előzőleg csak egyszer vagy kétszer láttam, és úgy találtam, hogy semmit sem veszített aktualitásából. De a közelmúltban alkalmam volt megnézni a külföldi rendezőkkel forgattott filmjeimet is, Bunueltől például az Egy szobalány naplóját, Joseph Losey-tól az Évát, vagy Tony Richardsontól a Mademoiselle-t. Ezeket a filmeket ugyanis időről időre újra műsorra tűzik a mozikban és a közelmúltban DVD-n is megjelentek.

Melyik rendező stílusa és életműve áll Önhöz a legközelebb?

Mindannyiuké egyformán. Nem teszek rangsort közöttük. Tudja, az életben több embert is lehet szeretni, és az ember nem tagadhatja meg azokat, akiket egykor szeretett. Ugyanis a saját személyiségünk részeivé váltak. Mindannyiukra szükség van és nem hasonlíthatók össze egymással.

Ismét idéznék Öntől: „A szentimentalizmust ki kell törölni a színész szótárából.” Valóban úgy véli, hogy a színésznek távolságot kell tartania a szerep és önmaga között?

Nem igazán, én nem osztom Brecht elidegenítési elméletét, de a szentimentalizmus belőlem tökéletesen hiányzik. Az ember egy pillanat alatt könnyekig meghatódhat öt percre, de aztán azon nyomban el is felejti. Ennek semmi köze sincs az érzelmekhez, ahhoz a mélységhez, ami az embert véglegesen megragadja. A kettő nem ugyanaz, a szentimentalizmus felszínes dolog.

A Viva Mariában együtt játszott a francia film másik csillagával, Brigitte Bardot-val. Ő elhagyta a pályát, ahogy öregedni kezdett…

Nem csak erről van szó. Brigitte nem csak a kor miatt vonult vissza. Megengedem magamnak, hogy beszéljek erről a kérdésről, mert sokszor és sokat beszélgettem erről vele is. Neki nem volt olyan hivatástudata, mint nekem. Neki nem volt különösebben fontos a színészet. Számomra a színész-mesterség szinte az emberek tanulmányozását jelenti. Az első korszak után, amikor az ember örül annak, hogy színésznő lett, hogy reflektorfénybe került, attól a perctől kezdve, hogy a közönség felismeri, hogy híres lett, a színész felelősséggel tartozik az embereknek, akik tisztelik őt. És a színésznek valami értékeset, különlegeset kell adnia az emberi mivoltából. Ami nem azt jelenti, hogy önmagát kell adnia.
A színész, ahogy egyre több figurát kelt életre, egyre mélyebbre hatol az emberi lélekbe. Egy barlangkutató, vagy egy régész szívósságával fedezi fel a személyiség mélyebb rétegeit.
Brigitte erre nem vágyott, ő véletlenül lett színésznő. Iszonyatosan nyomasztotta a hírnév, neki olyan hírneve volt, mint manapság egy popsztárnak. És őt ez igazából nem érdekelte. Tehát nem csak a kora miatt vonult vissza…

Ön más utat választott…

Én egyáltalán nem választottam semmit. Ez az én utam volt.

Az Ez a szerelemben Ön ….

megpróbáltam életre kelteni Marguerite Duras írónő alakját. De valójában nem is egészen őt. Ezzel az alakítással tisztelegni szerettem volna előtte. Csodálatos ez a történet. Élete utolsó 18 évét meséli el, amit fiatal élettársával töltött. Azt a zsarnokságot, azt a szenvedélyt, azt az őrületet, ami őt az íráshoz kötötte. Ez a szerelmi történet valójában egy szerelmi háromszög története. Duras-nak ugyanis két szerelme volt: egy fiatalember és az írás.

Nehéz volt eljátszani ezt a szerepet?

Nem éreztem annak. Nem. Előtte végigolvastam az összes művét. Mi nagyon közeli barátnők voltunk, ez a barátság apám haláláig, 1974-ig tartott. 1957-ben ismerkedtünk meg, tehát a barátságunk 17 évig tartott. Nem haragudtunk meg egymásra, de az ő élete gyökeresen megváltozott azután, hogy elkezdett rendezni. Csapatostól körülvették fiatalok és teljesen ki akarták sajátítani. Mindent megtettek, hogy eltávolítsák mellőle a régi barátait.
Előfordul az ilyesmi….

Ismét egy idézet: „A kor nem véd meg a szerelemtől.

(Moreau közbevág) Hát persze, hogy nem!

De a szerelem, bizonyos mértékben, megvéd a kortól”.

Teljesen igaz!

Öntől idéztem.

Ez most nagyon meglepett, nagyon igaz, nagyon bölcs mondás. Igaz, hogy a kor nem véd meg a szerelemtől, szerencsére, mert a szerelem, a szeretet teremtő energia, amit érdemes művelni, fenntartani. A szeretetre csak egyetlen szó van és már nem emlékszem, melyik francia filozófus vagy gondolkodó mondta, hogy „Milyen kár, hogy (a franciában) csak egyetlen szó van ilyen rengetegféle érzelem lefedésére.”
Mert van szenvedélyes szerelem, testi szerelem, a világmindenség szeretete, van barátság, a családtagok szeretete, és a franciában mindezt az amour szó fejezi ki.
Azt hiszem, sokan félnek az idő múlásától. Mert elhidegülnek. Tudja, nem csak a testről és az artériákról van szó, de mintha a szív gyengébben verne és a végtől, a haláltól való félelem nem engedné az egoistáknak, hogy megnyíljanak a kapuk az érzelmek – ez az! nem a szentimentalizmus, hanem az érzelmek, az emóciók előtt.
És ha képesek vagyunk a szeretetre, ha nyitottak vagyunk a többiek felé, akkor az védelmet nyújt. Na, nem a halállal szemben, de a kornak többé nincs semmi jelentősége.

A telefonos noteszomra feljegyeztem egy mondatot, amit találtam valahol. Így szól: „Ha meg akarod ismerni a boldogtalanságot ezen a világon, akkor törődj a saját boldogságoddal. Ha meg akarod ismerni a boldogságot ezen a földön, akkor törődj a mások boldogságával.
Ez nagyon jó recept és én mellesleg nagyon jó szakácsnő vagyok.

Az Ön életereje fantasztikus. Miből táplálkozik ez a vitalitás?

A szeretetből. Az életszeretetből, természetesen.

Ugyanannyi energiája van, mint korábban?

Igen, sőt, több! Mert korábban az életerőmet felmorzsolták a személyes ügyeim, a szenvedélyeim. Mostanában már nem pocsékolom az energiáimat feleslegesen. Már nem gerjedek olyan könnyen haragra, legalábbis nem ugyanannyira…. Még mindig begurulok néha, de már nem olyan hevesen…

Az élete, az életműve rendkívül gazdag. Több mint 120 film, 30 zenei album – színésznő, rendező, énekes, író. Volt olyan vágya az életben, ami ne teljesült volna?

Nem. Igazából soha nem vágytam semmire, nekem a dolgok csak úgy, maguktól jöttek. Nekem soha nem voltak különösebb terveim, vágyaim. Csupán arra vágyom, hogy úgy éljem az életemet, hogy egyre jobb legyek. Szeretnék úgy meghalni, hogy jobb emberré váltam, mint amilyen kezdetben voltam.
Mondjuk úgy, hogy kezdetben az életem parlagon heverő kert volt, és amikor meghalok, szeretném, ha a kertem szép lenne, tele virággal.

Mostanában is rengeteget forgat. Nemrég láttam Az elátkozott királyokat, és az Utolsó napjaimat….

Évente 1-2 filmet forgatok.

Mit csinál, ha éppen nem forgat?

Főzök, különböző rendezvényeken veszek részt, utazgatok, van egy filmes műhelyem Angers-ban, ott fiatal rendezőkkel találkozom, sok filmet nézek, tanulok…
És jókat alszom. Szükségem van az alvásra.

Párizsban lakik, ugye?

Igen, ha éppen nem utazom, Párizsban lakom. És nincs semmim. Nincs házam, nincs lakásom, csak bőröndjeim vannak.

Ez a szabadságvágy?

Én már csak örök vagabund maradok…..

(Barabás Klára)

 

Francois Truffaut: Jules és Jim, 1962
Francois Truffaut: Jules és Jim, 1962
41 KByte
Francois Truffaut: Jules és Jim, 1962
Francois Truffaut: Jules és Jim, 1962
35 KByte
Louis Malle: Viva Maria, 1965
Louis Malle: Viva Maria, 1965
35 KByte
Louis Malle: Viva Maria, 1965
Louis Malle: Viva Maria, 1965
51 KByte
Louis Malle: Viva Maria, 1965
Louis Malle: Viva Maria, 1965
42 KByte
Luc Besson: Nikita, 1990
Luc Besson: Nikita, 1990
53 KByte
Luc Besson: Nikita, 1990
Luc Besson: Nikita, 1990
38 KByte
Betrand Blier: Les valseuses, 1974
Betrand Blier: Les valseuses, 1974
16 KByte
2005 november 20-án Budapesten, Ozsda Erika fotója
2005 november 20-án Budapesten, Ozsda Erika fotója
18 KByte
2005 november 20-án Budapesten, Ozsda Erika fotója
2005 november 20-án Budapesten, Ozsda Erika fotója
18 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső