Váró Kata Anna Furcsa kis hely, furcsa nyelvvel
Beszélgetés Ken Loach-csal
Még egy csók
Még egy csók
36 KByte

2004 augusztusában, Edinburghban járt Ken Loach, hogy legújabb filmjét, a Magyarországon nemrégiben bemutatott Még egy csókot (Ae Fond Kiss) promotálja. A sajtótájékoztatón leginkább az iránt érdeklődtünk, hogy miért esett ismét Glasgow-ra a választása.

Ez már a harmadik filmje, amely Skóciában játszódik. A nevem Joe (My Name is Joe) és a Sweet Sixteen után, miért döntött úgy, hogy visszatér Glasgow-ba forgatni?

Nagyon kellemes élményeim fűződtek az itteni forgatásokhoz, és mindenképpen szerettem volna még visszatérni ide, annál is inkább, mert úgy éreztem, sok olyan társadalmi probléma van itt Glasgowban a felszín alatt, amellyel még nem foglalkoztam.

Mint például a rasszizmus?

Igen, pedig ez sokkal aktuálisabb, mint gondolnánk. Tény, hogy szeptember 11. után nagyon felerősödött az idegenekkel, elsősorban a muszlimokkal szembeni ellenérzés. Hoztam néhány kivágást a Sunday Telegraph, a Guardian levelezési rovataiból, amelyekből csak úgy süt a fajgyűlölet, pedig azt gondolná az ember, hogy akik a Sunday Telegraphot és a Guardiant olvassák, ennél felvilágosultabbak. Elkeserítő és egyben kétségbeejtő, hogy ilyen olvasói hozzászólások vannak, pedig ezek nem bulvárlapok. Úgy látszik tehát, hogy a terrortámadás nem csak Amerikát és az amerikaiakat változtatta meg egyszer s mindenkorra.

Bár a faji és vallási különbségek adják a keretét, mégis úgy tűnik, a filmben sokkal inkább a romantikus szál dominál.

És a család..., mert bár fontos aspektusa a filmnek a faji előítélet, azért ez mégis inkább a családról szól, arról, hogy hogyan erősíti fel mindezt az egyénben a család. A fiataloknak itt ugyanis nem csak a társadalom előítéletességével kell megküzdeni, hanem saját családjukkal is. Fontos a családok szerepe, ahol természetes és elkerülhetetlen alaphelyzet, hogy a gyerekek felnőnek, és egyszer csak kirepülnek, a szülőknek pedig el kell engedniük, még ha próbálnák is inkább védeni őket, mint amikor még kisebbek voltak. Ez a probléma minden családban megjelenik. Az elválás áthatja a kapcsolatokat, és persze nem szó szerinti értelemben, de a gyerekeknek meg kell ölniük a szülőket, ha el akarnak menni. Klisének hangzik, de így van. A fiataloknak el kell utasítaniuk a családjukat azért, hogy önmaguk lehessenek. Tovább kell lépniük a családtól, hogy megtalálják önmagukat. És ebben az esetben ez nem csak a szűk családra, de a bevándorló közösségre is vonatkozik, amely anyatigrisként védi a gyermekeit, és amely másokkal szemben inkább ellenséges és erőszakos, sajátjaival szemben pedig a végletekig védelmező. Így az elválás még nehezebb e plusz körülmény miatt, ami ellen a fiataloknak harcolniuk kell.

Azért ez a generációk közötti küzdelem korántsem megy vérre, sőt a film sokkal könnyedebb hangvételűnek tűnik, mint korábbi alkotásai.

Nos, mit is mondhatnék erre. A legtöbb filmemben a szegénység az, amely alapvetően befolyásolja az emberek életét, és ahonnan nem nagyon találnak kiutat. Ebben az esetben, azt hiszem, a szituáció alapvetően nem tragikus. A szituáció alapvetően rendben van. A családokban, mint itt a filmen is Casim családjában, ez a generáció már integrálódni fog és nem lesznek olyan problémái, mint a szüleiknek voltak vagy az első generációs bevándorlóknak. Ez a generáció már olyan lesz, mint bármely más átlagos tagja a társadalomnak. Már nem fog kilógni a sorból. Tehát ez már nem tragikus és kilátástalan, így nem akartunk tragikus történetet, mivel a hősök olyan helyzetben vannak, ahol szerintem idővel minden rendben lesz. A Sweet Sixteenben a hős sorsa eleve meg volt pecsételve, tehát a filmnek tragikus vége kellett, hogy legyen. Az Ae Fond Kiss könnyedebb hangvételű, mert szerintem van remény arra, hogy a nagyvárosokban felnövő másod- vagy harmadgenerációs bevándorlók jobban be tudnak illeszkedni, nyitottabbak más bevándorló-csoportok és az őslakosok iránt. Számukra már nincsenek nyelvi nehézségek és az iskolákban könnyebben kötnek barátságokat vallási vagy faji hovatartozás nélkül. Ez elsősorban egy szerelmi történet két fiatallal a főszerepben. Bár meg kell küzdeniük különböző nehézségekkel, azért van számukra remény, így a film egyértelműen könnyedebb befejezést kívánt. Bizonyos értelemben ez inkább vígjáték, amely a végén sokkal összetettebb, mert az egyik karakter számára jól végződik, míg a másik számára kevésbé jól. A történetben nincs benne az az elkerülhetetlen tragédia, ami szerintem a Sweet Sixteenben a kezdetektől fogva benne volt.

Szintén újdonság, hogy ezúttal szex is van a filmben, ami szintén nem jellemző korábbi alkotásaira.

Valóban nem, mert általában sokkal inkább a társadalmi problémákra koncentrálok. A fiatalok szerelmi életének azonban természetes velejárója a szexualitás, bármennyire is ellenzi ezt mind a katolikus, mind a muzulmán vallás. Teljesen normális ez, ha fiatal és szerelmes valaki. Nem az volt tehát a cél, hogy legyen benne egy kis etye-petye. A szexuális vonzás itt eleve benne volt a karakterekben. Egy olyan természetes érzés és vonzás ez, amely szerves része a történetnek. A forgatókönyvíróval, Paul Lavertyvel együtt úgy éreztük, hogy a vágy, a szenvedély elmaradhatatlan része ennek a kapcsolatnak, e nélkül a történet hitelét vesztené.

Mint eddig minden filmjében, most is amatőr szereplőkkel dolgozott. Mennyire jelentett gondot a megfelelő színészek kiválasztása?

Szinte egyáltalán nem. Mint minden filmemnél, most is meghallgatásokat tartottam és ilyenkor mindig elcsodálkozom azon, mennyi tehetséges ember hever parlagon. A mai napig ámulatba ejt, ha valaki besétál egy meghallgatásra, és minden színészi berögződéstől mentesen, csak úgy sugározza magából a tehetséget.

Mennyire könnyű a forgatás során velük dolgozni?

Nagyon. Nálam minden forgatás igazi családi hangulatban zajlik. Számomra minden egyes forgatás egy újabb családot jelent, amelytől aztán szívszaggató megválni a munka végeztével, és amelyre mindig szívesen gondolok vissza. Fontos, hogy a színészeimnek nyugodt és barátságos körülményeket teremtsek, amelyben teljesen önmagukat tudják adni, minden különösebb stressz nélkül. Ezért van az, hogy kis stábbal dolgozom, és szinte sohasem próbálok.

Akkor hogyan instruálja őket?

Felvázolom számukra, hogy miről szól a jelenet, de nincs próba, mert az elvenné a dolog spontaneitását és természetességét. Nálam rögtön forog a kamera; az első alkalom, amikor odaállnak elé a szereplők, az első felvétel, és soha nem veszek fel sokszor egy-egy jelenetet. Átlagban négyszer-ötször. Az a célom, hogy minél természetesebb alakításokat kapjak, mindenféle manírtól mentesen. Mivel időrendben forgatunk, ezért a szereplők szépen fokozatosan belejönnek a szerepükbe, mire a konfliktusos jelenetekhez érünk. Ráadásul sokat segít, hogy a szereplőim saját maguk is legtöbbször olyan háttérrel jönnek, amit a filmbeli karakterük megkíván, ezért van miből táplálkozniuk.

Nem is gondolkodik azon, hogy színészekkel dolgozzon? Azokkal sem, akik, mint Peter Mullan vagy Robert Carlyle, önnek köszönhetik ismertségüket?

Félek, a színészek csak elrontanák a természetességet. Persze Peterrel vagy Roberttel más a helyzet, mert nagyon szerettem velük dolgozni, és bármikor szívesen dolgoznék újra velük, ha úgy adódna.

Ismét Paul Laverty a forgatókönyv írója, aki az elmúlt években állandó alkotótársának bizonyult. Soha nem gondolt arra, hogy maga írjon forgatókönyvet?

Nem, mert szerintem a filmezés kollektív munka, amelyben mindenkinek megvan a saját szerepe a szerint, hogy mihez ért. Én a rendezéshez értek, de nem biztos, hogy forgatókönyvet is ugyanolyan jól tudnék írni. Ez a két dolog ugyanis teljesen független egymástól. Persze van, akinek megy mind a kettő, de én jobb szeretem az írást másra bízni.

Mit szól ahhoz, hogy a fordítás miatt több országban megváltoztatták a film címét?

Ezt nagyon sajnálom, mert szándékosan választottam Robert Burns versének a címét. Most mondják meg, hát nem hangzik gyönyörűen az, hogy Ae Fond Kiss?

Mit gondol, hogy fogadják majd ezt a filmet Nagy-Britanniában? Arra gondolok, hogy bizonyos vallási és etnikai csoportok már elég nyomatékosan hangot adtak a nemtetszésüknek, anélkül, hogy látták volna a filmet.

Az eddigi reakciókból ítélve jó a fogadtatása, persze ez majd igazán csak akkor dől el, amikor a nagyközönség elé kerül a film. Ami az ellenzőket illeti, szerintem először meg kéne nézniük a filmet, mielőtt tiltakoznak ellene.

A legutóbb Skóciában forgatott filmjét az erős dialektus miatt Amerikában felirattal forgalmazták. Vajon most is ez lesz a helyzet? Nem érzi ezt egy kicsit furcsának?

Ebben az esetben nem feltétlenül lesz felirat. A skót punjabit nagyon könnyű megérteni, sokkal könnyebb, mint a Sweet Sixteen kemény dialektusát, amely valóban nehezen érthetőnek tűnt még az angolok számára is, de amely oly szerves része volt a filmnek és a karaktereknek. A Még egy csók amerikai forgalmazását egy kis cég vette meg, és elsősorban New Yorkban és Los Angelesben kerül forgalmazásra. Hogy mit szólok ahhoz, hogy esetleg feliratozzák az ottani közönségnek a filmet? Nos, azzal szembe kell néznünk, hogy az amerikaiak számára mi egy furcsa kis hely vagyunk, ahol furcsa nyelven készülnek a filmek.

2005-07-12

 

Még egy csók
Még egy csók
23 KByte
Még egy csók
Még egy csók
26 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső