Frivaldszky Bernadett 68 nyitottsága
Beszélgetés Marie Pérennou és Claude Nuridsany rendezőpárossal
Marie Pérennou és Claude Nuridsany
Marie Pérennou és Claude Nuridsany
105 KByte

Rengetegen készítettek Önökkel már interjút a filmjeikről: a Mikrokozmoszról és a nálunk – a Francia Filmnapok keretében - most bemutatott Genezisről… Én most inkább a filmek mögött lévő rendezőket szeretném megismerni, ugyanis elég kevés cikk van Önökről a magyar sajtóban.

Marie: - Igen, ezt tapasztaltuk.

Azt tudom, hogy a biológia szakon végeztek Párizsban, 1969-ben. Lázas idők voltak azok…

Marie: Igen, mi is felmentünk a barikádokra…
Claude: A Sorbonne épületében tanultunk, amit megtámadott a rendőrség.
Marie: Nagyon erősen hatottak ránk azok az események…
Claude: A 60-as évek társadalomkritikája, a születő feminizmus és az ökológiai mozgalmak mélyen belénk ivódtak.

A biológia és a 68-as események együttes hatása vitte Önöket a fotózás és filmezés felé?

Marie: Szerintem a mi utunk jellegzetesen nem tipikus. Elvégeztük a biológiát, mert imádtuk a természetet. Aztán eljött a pillanat, amikor szakítottunk a tudományos világgal. Egyébként biológia szakos diákként ismerkedtünk meg egymással…
Claude: Mindketten nagyon egyedül éreztük magunkat az évfolyamtársaink között.
Marie: Amikor befejeztük a biológiai tanulmányainkat, azt mondtuk, hogy nem! Nem leszünk kutatóbiológusok, ellentétben azzal, ahogy kezdetben gondoltuk. Elkezdtünk fotózni, mert már akkor is nagyon szerettük a képeket. Diákkorunkban filmbolondok voltunk, rengeteget jártunk moziba. A barátaink nagy része pedig művész volt. Végül is a fotón keresztül maradtunk a szakmánkban. A fotózást, filmezést arra a témára építettük, amit mindketten nagyon szerettünk: ez pedig a természet. Megpróbáltunk azonban művészi eljárásmódot találni a természet bemutatására, tehát nemcsak elmeséljük az állatok történetét. Megpróbáltuk másképpen megfogni a dolgot, egy kis ízt adni neki. Abban, amit ki akarunk fejezni, a képek esztétikája is lényeges.

Ezek a képek beszélnek…

Marie: Pontosan.
Claude: Azt tenném még hozzá, hogy ’68 hangulatából, lényegéből ered, hogy nem akartuk lehatárolni magunkat, nem akartunk bezárkózni egy laboratóriumba. A tanulmányaink végén jöttünk rá, hogy művészileg és nem tudományosan akarjuk megközelíteni az állatokat.

68-ról az embernek a lázadás jut eszébe. Ezekből a képekből pedig a harmónia sugárzik.

Claude: 68 inkább volt idealista megmozdulás, semmint forradalom. Volt persze erőszak a diákok és a rendőrség között, de nem volt halott. Az utcákon beszélgetések folytak, mindenfelől érkeztek emberek. A Sorbonne-ra például munkások is eljöttek előadásokat tartani. ’68 utópia volt.

Ha jól sejtem – de szóljanak, ha túl személyes a kérdés -, Önök nemcsak együtt dolgoznak, de együtt is élnek.

Claude: Igen, házasok vagyunk.

Dokumentumfilmesként magam is állandó csapattal dolgozom, és azt szoktam mindig mondani, hogy ez bizonyos értelemben olyan, mint egy házasság. Mert ha a világnézetek nem passzolnak, ha nem tudunk egy adott szituációban egymás gondolataiban olvasni, akkor meghal az egész film.

Claude: Igen, igen… Gyakorlatias számítás is volt ebben. Olyan szoros összefüggés van az életünk és a munkánk között, hogy szakmán kívüli házastársainktól már rég el kellett volna válnunk.

A közös munka során óhatatlanul előfordulnak súrlódások. A legteljesebb összhangnál is, gondolom, még akkor is, ha Önök házasok. Csak legfeljebb máshol bukkannak fel a nézeteltérések.

Marie: - Igen, a harmóniáért meg kell dolgozni. Amikor kitalálunk egy új munkát, és nekilátunk, először nagyon hasonlóan látjuk a dolgokat. Nagyon sokat beszélgetünk és idővel apró nézeteltérések bukkannak fel. Ilyenkor ha egyikünk valamit nem ért pontosan, nem érzi, nem látja, miként lehet ezt a filmben megfogni, az ötlethozó többnyire visszalép az ötletétől. Mivel a másik nem tudja azt befogadni. Mindig türelemmel állunk a másikhoz. A hétköznapi életben kétségtelenül nehezebben működik a házasságunk. Volt egy időszak, amikor a munkánk nagyon sokat elvett a magánéletünkből. Akkor – ennek már 15 éve – úgy döntöttünk, hogy 15 napot minden évben pihenésre szánunk.

Csak 15 napot?!

Marie: Igen, annyi elég. A mi munkánk különleges. Nem irodában dolgozunk, úgyhogy nincs szükségünk több pihenésre. 15 nap, amikor elmegyünk fürdeni, mint a gyerekek, amikor nem gondolunk semmire.

Amikor megnéztem a Genezist otthon, kimentem a kertbe – hegyek között lakom -, és mérhetetlen béke szállt meg. Arra gondoltam, hogy ezt a filmet elkészíteni egyszerre lehetett terápia és meditáció. Egész életre elegendő érzéssel tölti el az embert.

Marie: Nagyon köszönöm, amit most a belső békével kapcsolatban mondott. Ez így igaz!

Úgy gondolom, hogy talán ezért nem szükséges 15 napnál több pihenés…

Marie és Claude (nevetve): Igen!

Claude: Ebben a mai világban az emberek lelkében nagyon sok szorongást, sőt morbiditást látunk. Mintha az ember árvaként, elveszetten, mindentől elvágva érezné magát. Mintha elvesztette volna élete irányát. Ezt sokszor mi is a bőrünkön érezzük. De a 68-as események ránk úgy hatottak, hogy elkezdtünk eltávolodni a kortárs művészetekre jellemző sötét látásmódtól, mely akkor sok alkotót jellemzett. A Genezisben ezzel ellentétes érzelmet próbáltunk meg kifejezni: a világhoz való tartozás érzését, a kapcsolatot az állatokkal, a léleknélküli anyaggal. Meg akartuk mutatni a lehetőséget, hogy nemcsak elfogadhatjuk ezt a világot, hanem még örülhetünk is neki. Az élet és a halál váltakozásának. Ami nem más, mint tánc, hatalmas körtánc, melybe egy élet időtartamára minket is felkértek. Mindazonáltal minket is érint korunk sötét hangulata. De megpróbálunk legalább a „félsötétig” eljutni.

Örök kérdés: mi az élet értelme? Erre a mind a Mikrokozmosz, mind a Genezis nagyon egyszerű, de mély választ ad: az élet értelme maga az Élet.

(Mindketten nevetve helyeselnek..)

A dokumentumfilmesek sokszor dolgoznak olyan témán, mely egy adott társadalom, vagy az egész Föld szempontjából problematikus. Ilyen az ökológiai egyensúly is. A problémákat a filmrendezők roppant sokféleképp közelíthetik meg. Amikor néztem az Önök filmjeit, eszembe jutott –ellenpólusként – a Qatsi-trilógia, ez a rettentően sötét vízió korunkról. Hasonló problémához közelít tehát a rendező (Godfrey Reggio), de egészen más hatást tesz a nézőre.

Claude: Nincs benne feloldás.

Nemcsak a feloldás hiányára – ami nyilván koncepció volt -, hanem a gyökeresen más megközelítésmódra gondolok. Mint mondta, Önök meg tudnak maradni a „félsötétben”. Mi ennek a módja? Talán a civilizációtól elvágva élnek?

Marie: Két részből áll az életünk. Fél évet élünk dél-franciaországi házunkban, egy nagyon pici faluban. Itt csináljuk a fotóinkat és itt készítjük a filmjeinket is, a kis házi stúdiónkban. A Mikrokozmoszt a házunk környékén forgattuk! Az év másik felében Párizsba élünk. Szeretjük a várost, és az ottani embereket. Párizs felkorbácsolja a szellemet. Ott vannak a koncertek, és minden más művészeti esemény. Május elején elhagyjuk a várost, és felkeressük vidéken a tavaszi természet csodáit: az áttetsző leveleket, a hihetetlen színeket, a zöldeket, a fűszálakat és mohákat, melyekben ott lüktet az élet. De amikor eljön az október, akkor már kicsit lustábbak vagyunk dolgozni és elunjuk a vidéki létet. Még a kisvárosoktól is messze vagyunk. Három óra autóút a legközelebbi színház.
Claude: Kicsit ellustul a szellemünk vidéken.
Marie: Még akkor is, ha nagyon boldogok vagyunk ott, és vannak barátaink is. De aztán türelmetlenül várjuk, hogy visszamenjünk Párizsba. Úgy élünk tehát, mint a vándorállatok. Így alakult. Télen írjuk a forgatókönyveket, télen találkozunk a sajtó és a szakma embereivel. Jól passzol hozzánk ez a kettős életvitel.

Nem zavarja Önöket Párizsban, hogy a civilizáció negatív hatásaival is szembesülni kényszerülnek? Nem veszítik el ott azt a fajta optimista, gyermeki látásmódot, ami a filmjeikben megjelenik, nem fordulnak át érzelmeik aggódássá?

Claude: Amikor a szobánkba besütő napfényt, a napsugárban repülő porszemeket nézzük, akkor arra gondolunk, hogy az emberek szaladgálása olyan, mint a napfényben kavargó porszemek tánca. Ez az alapzaj. Ha tévét nézünk, úgy érezzük, hogy már ezerszer hallottuk ezeket a híreket. Így hát inkább nem is nézzük. A tévében látott dolgoknak amúgy sincs semmi köze az élethez. Ha kimegyünk az utcára, vegyes a kép. Találkozunk kutyasétáltatóval, aki kiskocsiban tolja a kutyáját, hogy szegényke kevésbé fáradjon, ami egészen abszurd, viszont emellett látunk egy gyereket, aki levelekből csinál magának csokrot…

Korábban említette a lélek nélküli anyagot. Már akkor elhatároztam, hogy megkérdezem, hogy hisznek-e valamiféle transzcendenciában? A filmek nézése közben is felmerül az emberben ez a kérdés…

Claude (nevetve): Ez attól függ, melyik nap...! Alakulóban van… Olvastunk egy taoista költeményt, melyben a költő a felhőkről ír, hogy látja a felhőket keletkezni és elmúlni. Ez az emberek életére emlékezteti. Egyszer csak keletkezünk valamiből és visszatérünk ugyanoda. A lélektelen anyagba, ami elbűvölő. Azt érezzük, hogy családi kapcsolatban állunk az anyaggal, amiből származunk, és ahova majd vissza fogunk térni. Az egész élő és élettelen világgal. A spiritualitásból, a vallásból a misztikusabb részek érintenek meg jobban minket. A taoizmusban például, pedig egy másik civilizációhoz tartozik, úgy érzi az ember, hogy van valami igaz.
Marie: A körülöttünk lévő világ szépsége ad értelmet az életünknek. Az embert folyamatosan meglepetések érik. Ezeket a pillanatokat sosem várjuk, de tökéletes boldogságot adnak. Az embert egyszerűen leteperik ezek a felfedezések.

De ehhez folyamatosan belső nyitottság szükséges. Mindig sikerül ezt megőrizni?

Marie: Tudni kell látni és észrevenni.
Claude: Ha a létezésed szegénynek tűnik, akkor ne vádold a létezés! Ha a hétköznapjaid unalmasnak érzed, akkor ne vádold a hétköznapokat! Saját magadat vádold azért, hogy nem tudtad megragadni a létezés értékeit.

Igen, a Genezis látni tanít… Franciaországban októberben volt a Genezis bemutatója. Ogyan fogadták? Mit szóltak hozzá?

Marie: A reakciók nem voltak olyan egyértelműek, mint a Mikrokozmosznál. A Genezis igazi részvételt igényel a nézőtől. Odafigyelve kell hallgatnunk a szövegét, mert különben a film elveszti a mélyebb jelentéseit. A Mikrokozmoszt sokan szerették, még azok is, akik nem értették meg teljesen, mert egyszerű természetfilmként is élvezhető. A Genezis kevésbé könnyű film. A nézők reagálása ezért végletesebb volt, mint a Mikrokozmosznál.

Mondanának példákat?

Claude: Amit felhoztak a film ellen, az a mesélő jelenléte volt, amit sokan túl mesterkéltnek éreztek. Szerintük elrontja az állatok megfigyelésének élvezetét. Félreértés, hogy mi állatokról készítünk természetfilmeket! Akiknek viszont tetszett a film, azok evidensnek tartották ezt az elemet, és megértették, hogy szimbolikusan az emberről beszélünk az állatokon keresztül.

A könnyebben érthető Mikrokozmosz hatása máshol is tetten érhető. Van egy jelenet például – az esőcseppek által bombázott rovarok – amely egy az egyben megtalálható Az egy bogár élete című rajzfilmben.

Marie: Nálunk annak Ezeregyláb volt a címe. A készítői valóban nagyon sok mindent átvettek tőlünk.
Claude: Az esőcseppes jelenetért be is pereltem őket plágium vádjával.

Hány évig készült a Genezis?

Marie: Nagyon sokáig tartott. A forgatókönyvírás maga két év volt. Megírtuk a mesélő szövegét. A jeleneteket is előre kitaláltuk, hogy hogyan kapcsolódnak majd egymáshoz. Majd elmentünk egy év terepszemlére Galapagos szigetekre és Izlandra. Utána három évig forgattunk. Utána következett a vágás szakasza, ami nyolc hónapig húzódott. Összesen az egész hét évig tartott.

Ki finanszírozta mindezt? Mert Magyarországon dokumentumfilmet forgatni átlag 5 nap alatt kell. Annyira futja a keretből…

Claude: A Canal Plus támogatott minket. Ez a televíziós csatorna nagyon sok filmet támogat részben vagy teljesen.

Létezik, hogy Franciaországban egy dokumentumfilmes 7 évig dolgozhat egy filmen és nem kell mellette egyéb kényszerű megélhetési tevékenységet keresnie?

Marie és Claude: Persze, így van.

Paradicsomi állapotok!

Claude: Nem vagyok benne biztos, hogy ez a továbbiakban is így fog működni. A Canal Plus-t is már pénzemberek vezetik, és nagyon nehezen fogják fel, hogy mi a film. Azt gondolják, hogy elsősorban pénzt kell keresni rajta - ami ugyan érthető -, de ez egyoldalú befektetői gondolkodás. A film művészeti oldala kevésbé érdekli őket.

Eljutnak a nézőkhöz a filmek? Azért kérdem, mert nálunk se a televíziós csatornák, se a mozik nem nagyon vetítenek dokumentumfilmeket. A műsorszerkesztők asztalán hegyekben állnak a filmek, és a rendező gyakran úgy érzi, hogy a fióknak dolgozik.

Marie: Nálunk az Arte mellett sok tematikus csatorna is van. Egyes dokumentumfilmek a mozikba is eljutnak. De ez új keletű dolog. Meg kell vallanunk, hogy ezt a forgalmazási „csodát” éppen a Mikrokozmosz idézte elő. Nagyon nagy sikere volt, és utána egyre több dokumentumfilm került be a mozikba.

 

Claude Nuridsany
Claude Nuridsany
107 KByte
Marie Pérennou
Marie Pérennou
127 KByte
Marie Pérennou
Marie Pérennou
120 KByte
Claude Nuridsany
Claude Nuridsany
111 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső