Fülöp Géza fénymegadóval 18 évig voltunk kollégák a Magyar Filmlaboratóriumban. Egy szűk esztendőre az asszisztense is voltam. Rengeteget tanultam tőle. 1989-ben eljöttem, ő kitartott nyugdíjazásáig. Mátrafüreden, égbenyúló ősfák között megbúvó, barátságos otthonában él második feleségével, Éva asszonnyal. Az asztalon sütemény, illatos tea, fényképek. Olvasószemüvege mellett már ott az enyém is. Ha a kérdéseim bennfentesnek tűnnének, kérem, nézzék el nekem.
Mesélj a szüleidről, gyerekkorodról. Honnan jöttél?
Érden születtem, ott éltem egészen addig, amíg errefelé nem terelt a sors. Apám kőműves volt, édesanyám háztartásbeli, annak ellenére, hogy tanítónői diplomával rendelkezett, terelgette a családunkat. Voltunk elegen hozzá, heten ültünk az asztalnál.
Tágas családi kúriát kell elképzelnem?
Egy nagyon szerény, szegényes házat, de eléggé nagyot, mert hát a sok embernek hely kellett. De nyugodtan mondhatom, hogy szegények voltunk. A harmincas éveket követő konjunktúra idején, bár erősen közeledtünk a háborúhoz, apámnak is lett munkája, kezdett kicsit jobban menni. De jött a háború és őt elvette tőlünk. Elvette testvérbátyámat is, ott maradtunk, édesanyám, apai nagyanyám, én meg a kisebbik testvérem a semmiben. Nagyon nehéz évek következtek. Nekem Pécsre kellett volna mennem a ciszterekhez gimnáziumba, de világossá vált számomra, hogy valamit tennem kell, hogy segítsek a családomon. Egy volt osztálytársam bíztatására – aki már korábban bekerült a Gyarmat utcai Szivárvány Filmlaboratóriumba – én is írtam egy levelet, melyben jelentkeztem oda fölvételre. Hónapokig nem történt semmi, aztán egyszer csak jött az értesítés, hogy menjek beszélgetésre…
Hány éves voltál ekkor?
Tizenhét. Anyámnak később sikerült ugyan elhelyezkednie, de a tanításhoz nem volt gyakorlata, hiszen évtizedeken keresztül otthon volt a családdal, így egy napközi otthonba vették fel, először dadának, aztán később vezető lett egy óvodában. Öcsém 56-ban elment, Franciaországba került, édesanyánk halála óta minden kapcsolat megszakadt vele.
Tehát jelentkeztem, behívtak, Holhos Jóska beszélgetett velem.
Mire volt kíváncsi Holhos? Egyáltalán, volt-e olyan élményed a jelentkezésedet megelőzően, mely kimondottan a fotózás, a mozi vagy a filmszakma felé irányította volna a figyelmedet?
Semmi ilyen nem volt, egyszerűen élni kellett, és ma már arra sem emlékszem igazán, hogy mit kérdezett Holhos. Akkoriban a labor még a filmgyárhoz tartozott annak egy főosztályaként, és Holhos főosztályvezető volt. Beszélgettünk és azzal váltunk el, hogy majd értesítenek. Ez volt valamikor februárban, 1950 februárjában. Május közepe táján kaptam egy levelet, hogy fel vagyok véve, és június 15-én jelentkezzek.
Amikor a beszélgetésre mentél, megmutatták a Laboratóriumot, hogy milyen gépek vannak, és ha felvesznek, mit kell majd csinálnod?
Nem, akkor csak az irodán voltam. Szárítósként kezdtem dolgozni, de hát az nem olyan volt, mint a mostani laborban, ott trepni (1) volt, a lábad alatt csurgott a víz. Szombatonként volt a karbantartás, akkor csak délelőttös műszak volt, ott az ember ugyancsak belecsöppent a dolgok közepébe. Fel kellett szedni a trepnit, kitakarítani az alját, a keménygumi kádakból kiszedni a görgőket. A hívógép sötét és világos része el volt választva, a belső, sötét részt a hívós takarította, de így is elég volt kicsutakolni a kádakat – mivel a zselatin ráragadt a falára, úgy mondtuk, hogy „taknyos” lett –, a görgőket kefével egyenként megtisztítani. A szárítószekrény görgőit mind leszedni, mert arra meg rászáradt a zselatin. Kemény dolog volt. Ezt csináltam jó fél évig.
Mennyi fizetéssel vettek fel?
296 forinttal.
1950 nyarán mire volt ez elég?
1 forint 60 fillér volt egy kiló kenyér. A Százados úti kenyérgyárban már akkor csodálatos kenyeret sütöttek. Érden csak olyan ronda kenyér volt. A villamoson a hat napos hetijegy hat forintba került, a hét forintossal vasárnap is utazhattál. Naponta két utat tehettél vele, egy órán belüli átszállási lehetőséggel. A húsz kilométeres vonatjegyem is hat, vagy hét forint körül volt. Két műszakban jártam, reggelente 4-kor keltem, hogy vonattal hatra beérjek.
Miként kerültél tovább a hívóból, segített valaki az előbbre jutásban?
Nem, én azt hiszem, csupán ügyesebb voltam, mint társaim, és talán jobban akartam. Fél év múlva átvezényeltek a kopírba. A kopírral kapcsolatos a filmszakma nitrofilmes korszakának egyik tragikus balesete. Három hete lehettem csak a Laborban, amikor történt egy tűzeset és egy társunk meghalt.
Hogyan keletkezett a tűz?
Az egy döbbenetes dolog volt! Egyik kopista munkatársunk éppen fűzte be a gépet, és miközben a vörös fényű, gégecsöves befűzőlámpát odahajlította a képkapuhoz, a lámpa kábele zárlatos lett, az elektromos szikra odacsöppent a hulladékos kosár filmdarabkáira és belobbant az egész.
Hatalmas tűz volt. Olyan nagy tűz, hogy a hátsó lépcsőház – ez egy kétemeletes villaépület volt – nyitott ablakán a külső horganylemez-párkány megolvadt. Nem tudom, hogy összességében mennyi film gyulladt meg, de arra emlékszem, hogy a szárítóhelyiség bádogborítású ajtaját becsukták és azt locsolták, így a szárítóban nem gyulladt meg film, de a hőség annyira átterjedt, hogy az ajtó feletti világítás búrája elpattant.
Nem tántorított el a szakmától ez az eset?
A szakmától nem. Elfelejteni viszont ma sem tudom. Nyári hőség volt, csak egy köpeny volt rajtam, a ruhám ott volt a folyosón felakasztva, az úgy ahogy volt, elégett. Egy kölcsönkapott overálban mentem haza. De hát az igazi tragédia az volt, hogy egy hasonló korú fiú, Glück Jancsi ott fulladt meg. Nem mert kijönni, inkább bement a kopírfolyosóról nyíló hívóba, magára zárta az ajtót, talán úgy gondolta, hogy ott biztonságban lesz.
Sokáig szünetelt a laborálás?
Arra emlékszem, hogy egy ideig a HDF-be (2) jártam át, a Szivárvány egy darabig be volt zárva, az épületet, a kopírgépeket rendbe kellett hozni.
Ebben az időben volt már rendszeres színes kidolgozás? Dobrányi Géza ott volt már?
Igen. A dolog lényege az, hogy a hagyományos receptek alapján történő fekete-fehér laborálás minden csínját-bínját gyakorlatból ismerő, egyébként megbecsült, régi szakemberek a színes által támasztott követelményeknek már nem feleltek meg. A színes film már kémia volt. Dobrányi Géza ifjú kora óta érdeklődött a fotózás és filmezés iránt, gimnazista évei alatt Egerben filmes szakkört is vezetett. Később, végzett mérnökként a Chinoinban Fáry Laci bácsi, Magyarország első fotokémikusa mellett dolgozott, így esett rá a választás. Úgy emlékszem, hogy státusban 1950 óta volt a Szivárványban. Az 1949-es május elsejét megörökítő első színes dokumentumfilm (3) már az ő közreműködésével készült. Aztán jött a Ludas Matyi, (4) az első egészestés, színes játékfilm.
A színes kidolgozás beindulásával, vagy konkrétan a Ludas Matyival kapcsolatban mire emlékszel vissza?
A Ludassal az alapvető probléma azzal kezdődött, hogy a szegénység miatt nem Agfa anyagot használtak hozzá, hanem a Gevaert kísérleti színes negatívját. Gondolom, ez a nem kellően kimunkált termék jóval olcsóbb volt, mint az Agfa bejáratott anyaga. Persze, már akkor is voltak érdekes dolgok. Homoki-Nagy például abban az időben kezdett filmezni, és ő Agfa anyagot kapott, annak ellenére, hogy a Ludast követő színes nagyfilm még mindig csak Gevaertre mehetett. (5) Volkmayer Tóni bácsi volt a bejáratott fénymegadó, de Homoki filmjeit mindig Dobrányi készítette.
Azon a színes hívógépen is dolgoztam szárítósként, amelyik hol negatívot, hol pozitívot hívott. Természetesen minden átálláskor vegyszereket kellett cserélni rajta. Szóval, Dobrányi mindig jött, volt egy zseblámpája, amire opálüveg volt ragasztva, és ezzel a lámpával türelmetlenül figyelte a kádakban tekeredő, még vizes állapotban lévő filmszalagot.
Ez a fénymegadás már a majd két évtizedig uralkodó szűrőrakást (6) jelentette?
Igen. A színes munkákhoz megvettek egyetlen darab, Debrie gyártmányú, lyukblendés fényváltásra alkalmas kopírgépet. Ezt a laborban alakították át úgy, hogy kétkockás, variációs színpróbát lehessen készíteni vele, így a próbázáshoz felhasznált nyersanyag mennyisége is csökkenthető volt.
Visszatérve Dobrányihoz, egy alkalommal, mikor éppen a hívógépen futó filmet nézte, én pedig őt, váratlanul megkérdezte: – Na, hogy tetszik? – Nagyon sárga – válaszoltam őszintén, ahogyan én láttam.
És?
Úgy rám nézett, de nem volt a történetnek különösebb folytatása, ha csak az nem, hogy máskor is odahívott és megmutatta a hívógépről lejövő, különböző anyagokat. Ez még szárítós koromban történt, ezután kerültem tovább a kopírba, de ezek voltak a színes kidolgozással és Dobrányival az első találkozásaim.
A 70-es években, amikor a Filmlaboratórium (ekkor már a Budakeszi úton) a fénykorát élte, a kopíron belül is szamárlétra volt, melynek alsó fokán a keskeny (7) fekete-fehér, feljebb a színes kopista állt, majd ezt követte a normálfilmes (8) fekete-fehér és színes kopista. Aki a mai laborban meg akar maradni, annak több munkafázisban is illik tudnia dolgozni. Az ötvenes évek elején ez hogyan működött?
Már akkor is teljesen különvált a normál és keskeny kopírozás. Ennek több oka volt és ez később sem változott. Meggyőződésem szerint, aki sok mindenhez ért, az keveset tud. Ez az egyik ok. Aztán az sem közömbös, hogy mennyit kopírozol le. Ha én a nyolc órámban le tudtam 18 tekercset, vagy esetleg 20-at kopírozni, akkor én jó fiú voltam. De aki mondjuk csak 12 tekercset másolt le, attól megkérdezték, hogy „kisfiam, mivel is töltötted az idődet?” Emlékszem rá, Toldy Tibor akkor jött a Laborba, egy helyiségben kopíroztunk és egymásnak segítettünk befűzni a filmet. Ha lefutott, egyikünk levette a készet, másikunk fűzte a következőt, hasonlóan, mint amikor a Forma-1-nél bemegy a boxba az autó és dolgoznak rajta. Az volt a fontos, hogy minél kevesebbet álljon a gép. Ha egyik pillanatban keskenyet kopírozol, azután átrángatnak a normálba, úgy mindent lehet, csak termelni nem.
Volt norma a kopírban?
Igen, volt egy rövid időszak, talán egy év, amikor ránk akarták erőltetni a normát, de aztán megdöglött, hiszen nevetségessé tette a dolgokat, a filmlaborálás sehol a világon nem erről szól. Gondold el, mikor az egyik leginkább időigényes munkára, a háromszalagos feliratos főcím kopírozására próbáltak szorzót (9) kitalálni! Végül úgy beletrafáltak, hogy az ötös szorzó miatt még prémiumot is kaptunk rá.
Kopista korszakom következő jelentős eseménye, hogy több társammal együtt beiskoláztak minket. Ez talán a filmes szakma történetében is első ízben fordult elő és véleményem szerint főleg a színes technológia térhódításának volt köszönhető.
Sokan voltatok ezen az iskolán?
Szép számmal, de nem tudom megmondani, hogy hányan. Amikor én odamentem a Gyarmat utcába, akkor az enyém volt a 62-es számú blokkolókártya, utánam üresek voltak a fachok. Ezután két hullámban vettek még fel embereket, akiket egy-másfél hónap után megrostáltak. A régiekkel együtt így jött össze a beiskolázási létszám.
A laborban oktattak?
Nem, a Simor utcában kaptunk helyet egy szakiskolában. Szabályos ipari tanulók lettünk. Két évig jártunk iskolába, ahol a Volkmayer Tóni bácsi, Dobrányi Géza, Sztrémi Józsi bácsi, és Litvay Dezső voltak a szakoktatók, a matematikát, magyart és a többi nem szakmai tárgyat az iskola rendes tanárai tanították. Egyszer azt mondja a Dobrányi nekem, hogy „ha kitűnőre vizsgázol, akkor följöhetsz hozzám, a Kísérletibe”. A Kísérleti volt az a legendás csapat, amelynek tagjai Dobrányi vezetésével már szabályos kémiai analíziseket végeztek, hogy a színes kidolgozás menete kézben tartható legyen. Itt dolgozott Boros Magda, Koltai Guszti, Kun Irén, Dobos Ibolya. Bár ez egy kémiai labor volt, Kun Irén és Boros Magda kóstolgatták már a fénymegadást is, azokat a munkákat, amiket a Papi (10) el tudott orozni Volkmayer Tóni bácsitól.
Inspirált téged ez az ígéret?
Hát hogy a csudába ne?! Nem volt könnyű levizsgázni, mert tankönyv egyáltalán nem létezett, amit le tudtunk körmölni, abból tanulhattunk. Litvay Dezső bácsi a Főiskolán is a fénytant oktatta, meg nálunk is. Én még a mai napig is le tudom szerkeszteni az optikai lencsék képalkotási törvényszerűségeit, úgy meg tudta tanítani. Komoly vizsga volt, bizottsággal. Kérdést kellett húzni. Én felelek, Holhos megszólal: – Fülöp elvtárs, aki kiváló akar lenni, annak nem csak a kihúzott kérdést kell tudni, hanem az egész anyagot! –Tessék kérdezni! – válaszolom. Így történt, végül tényleg kiváló lett az eredményem.
Másnap reggel már a Kisérletiben kezdtél?
Dehogy. Minden maradt a régiben. Én kopírozok, egyszer a megszokott útján jön Dobrányi, én meg mondom neki:
- Főnök, tartozik nekem egy ígérettel.
- Mi…mi történt??
- Tett nekem egy ígéretet és én annak föltételét teljesítettem.
- Jaj, tényleg, nagyon szégyellem – így Dobrányi és elrohan.
Azonmód elment Szanyihoz, ő volt akkor az igazgató, (11) elment Holhos Jóskához, ő volt a termelési főmérnök, megtárgyalták a dolgokat, és jött vissza egy áthelyezési papírral, melyen megállapították az új szakmunkás fizetésemet is. 1016 forintos kezdő szakmunkás fizetést. Meg kell, mondjam, hogy a Sinkovits Karcsinak, aki negatív hívósként és koránál fogva is az egyik legrégebbi és legtapasztaltabb dolgozó volt, 1150 forintja volt. Egyrészt ezért volt ez számomra többszörös öröm, másrészt azért, mert végre közel kerülhettem azokhoz a dolgokhoz, ahol végre-valahára lehet „varázsolni”.
Kinek és mit varázsoltál először?
Akkor jött meg friss diplomával Moszkvából Magyar Jóska és Markos Miki, az egyik rendező, a másik operatőr, és szinte azonnal kaptak lehetőséget a filmkészítésre. Egy kisfilmmel indultak, természetesen színesben, az volt a címe: A tengelici milliomosok szövetkezete. Tengelic valahol Tolna megyében van, és ez a nagyon szép kis film az ottani termelőszövetkezetről szólt. Dobrányi rám bízta a fényelését. Fényelhettem a muszterokat is és aztán a megvágott anyagot is. Ez a film már Agfa negatívra készült.
Meddig dolgoztál Dobrányival a Kísérletiben?
1952 nyarától majdnem egy évig. Közben az történt, hogy szép lassan beindult a színes szériagyártás, és kellett egy állandó ember, aki odafigyel a kópiák indítására. Ki menjen oda? Menjen oda a Fülöp Géza! Ez óriási előrelépés volt számomra, hiszen nagyon sok dologban kellett felelősen döntenem. Emlékszem, pont akkor jött oda Korányi Zoli, frissen az egyetemről, mellém tették tanulni, rengeteget ültünk együtt a vetítőben, mert minden harmadik tekercset, később minden ötödiket, ami lejött a hívógépről, nekem személyesen meg kellett nézni. Az volt ugyanis a belső törvény, hogy ha valahol, valami selejtté vált, azt öt tekercsig el lehetett fogadni, de ennél több rontás nem születhetett. Éppen csak megmelegedtem ebben a munkakörben, amikor bevittek katonának.
Végzett filmesként sikerült ott valami szakmába vágót alkotnod?
Semmit! Katona voltam egy lövészalakulatnál. Amikor aknavetősnek osztottak be, saját felszerelésemen kívül húsz kiló vasat cipeltem a vállamon. Kemény két esztendő volt, évente egy díszszemlével. 1955 őszén szereltem le. Jelentkeztem munkára, kiderült, hogy közben a színes széria üzemrésznek Korányi Zoli lett a főnöke. A személyzetis azt mondta, választhatok, hogy hol akarok dolgozni. A trükköt (12) választottam, mert azt addig csak úgy messziről ismertem. Itt 1956 őszéig voltam. A forradalom leverése után sokan disszidáltak a Laborból, és amikor 1957 tavaszán elkezdtünk termelni, kiderült, hogy a színes laborból, Korányi Zoli keze alól hiányoznak emberek. Ki menjen oda? Hát, menjen oda a Fülöp Géza, mert őt már nem kell betanítani.
A forradalom napjaira hogyan emlékszel vissza?
Működött a Labor, de nélkülem, mert én Érdről egyszer próbáltam bemenni, ez október 25-én volt, de csak a Köröndig jutottam el. Úgy gondoltam, hogy az 1-es busszal Kelenföldről kimegyek a Hősök teréig és onnan a Ligeten keresztül átgyalogolok a Gyarmat utcába, az csak pár lépés. Valahol a Köröndnél gépfegyverropogás állított meg minket. A buszvezető közölte, hogy aki akar, az leszállhat, ő innen visszafordul Kelenföldre. Én fennmaradtam a buszon és Kelenföldről az első vonattal hazautaztam Érdre. Persze, voltak olyanok, akik bementek dolgozni, ezért hízott kacsát lehetett kapni, meg tömbvajat. Aztán ahogy konszolidálódott a helyzet, már többen bejártunk. Egy ideig még 24 óráztunk, reggeltől reggelig, mert egyrészt a közlekedés volt nagyon bizonytalan, másrészt este és éjszaka nem volt ajánlatos az utcán tartózkodni a kijárási tilalom miatt. 1957 kora tavaszától művezető voltam egészen 1968. május közepéig. De ez utóbbi dátum már a Budakeszi úthoz kötődik.
Mikor költöztetek át a Budakeszi útra?
Ha jól emlékszem, 1953-ban kezdődött az építkezés, ami az 56-os események alatt hosszú ideig szünetelt. Egyszer voltam megnézni, már álltak a falak, rajta volt a tető. Az áttelepülés folyamatosan zajlott, először a keskeny üzem, azután a normál fekete-fehér labor, végül a színes költözött. Akkoriban már rengeteg kínai bérmunkánk volt, nem volt nehéz előre dolgoznunk. A túlóra fejében kaptunk egy hét szabadságot, ennyi elegendő volt a költözés befejezéséhez. Ha jól emlékszem, 1964 húsvétjára teljesen átköltöztünk.
Milyen érzés volt Közép-Európa akkor legmodernebb laboratóriumában dolgozni?
Borzasztó volt. Képzeld csak el, szemmagasságig fehér csempe mindenhol, mint egy hentesüzletben. Két év kellett, hogy valamennyire megszokjam.
A Budakeszi úti új laboratórium a felszereléseiben is teljesen új volt, vagy örökölte a Szivárvány gépeit?
A Morvay György által megálmodott, kialakításában a gyártási technológiát követő épület javarészt a Szivárvány labor gépeivel indult, főként a keskeny és normál fekete-fehér kidolgozásában, de átkerültek az új színes gépek is. Az első BH kopírgép (13) 1967 körül érkezett, akkor én még széria művezető voltam. De arra is emlékszem, hogy amikor 1968 nyarán fénymegadó lettem – Kun Irén éppen szabadságra ment, az ő munkáit vettem át–, a Hazeltine fénymegadó berendezésnek még nyoma sem volt, az jóval ezután érkezett.
Hazeltine nélkül hogy boldogultatok a BH gépekkel?
Hamar belejöttem, hogy nem szűrőkben kell gondolkodni, viszont kétszer olyan finoman lehet vele operálni, mint amazokkal, és ez igazán tetszett benne. A Hazeltine már nem volt olyan jó, mint ahogyan ígérték. Elméletileg nagyon fel volt dicsérve, hogy ilyen szuper, meg olyan szuper, de kezdetben sok gond volt vele. Több külföldi mester is jött hozzá, de egyik sem akarta megérteni az én problémámat: nem ugyanaz jön le a filmen, mint amit a képernyőn látok. Három lépcsővel odébb még igen, de tízzel már nem. Egyáltalán nem volt lineáris a rendszer. Sajnos, az első Hazeltine berendezés soha nem működött úgy, ahogyan kellett volna. Hallom, ma már olyan gépek léteznek, hogy egy korrekciós kópia után el lehet engedni a szériát.
A Szivárványból színes széria-művezetőként jöttél át. A színes fénymegadás és a széria labornak a 90-es évek elejéig fennálló struktúrája mikor kezdett kialakulni?
1952-t követően egyre több színes szériakópia készült, ezért igény volt arra, hogy több ember foglalkozzon fénymegadással. Kezdetben volt Volkmayer Tóni bácsi, aki eredetileg fekete-fehér fénymegadó volt, de elsőként kóstolt bele a színesbe. Később ezt a feladatot Dobrányi Géza vette át tőle. Kun Irén és Boros Magda Dobrányi asszisztensei voltak, a Főnök fokozatosan testálta rájuk ezt a feladatot, mikor már nem tudott egyszerre annyi helyen lenni. Végső soron én is úgy lettem fénymegadó, hogy már ketten sem győzték, és ki menjen oda, hát menjen a Fülöp Géza, őt nem kell tanítani. Természetesen mint széria művezetőnek is voltak kialakult kapcsolataim operatőrökkel, akik örömmel vették észre, hogy immáron fénymegadó vagyok, így szép lassan kialakult a saját ügyfélköröm. Most, hogy erről kérdezel, eszembe jut, hogy még a Gyarmat utcában voltunk, amikor a Főiskoláról egy hónapra kihozták a gyerekeket tanulni a Laborba.
Emlékszel, hogy melyik osztály volt?
Vagyóczky Tibi, Herczenik Miki, Zsigmond Vilmos…., és tudod, gyerekek voltunk, jóformán egykorú gyerekek, és ott összehaverkodtunk. Ez az ismeretség aztán megmaradt. Amikor Herczenik Miki elkezdte a Beszélő köntöst forgatni, (14) akkor jutott el hozzá a hír, hogy fénymegadó lettem. Vagy itt van Hildebrand Pista, aki valami miatt nem szeretett a lányokkal (15) dolgozni, így Dobrányi sűrűsödő elfoglaltságai miatt szintén nálam kötött ki.
Volt egy időszak, amikor a film végén színes technika megjelöléssel két név is szerepelt, például Dobrányi Géza és Kun Irén.
Ez egy érdekes dolog, ebből úgy lett színes technika, hogy a megnevezés eredetileg Dobrányit illette meg. Ő volt a színes technika, az ő neve egyet jelentett ezzel a tevékenységgel, még később is, amikor egy adott film fénymegadói munkáiban már nem is vett részt. Mi az elnevezést csupán megörököltük, míg valaki ezt meg nem irigyelte tőlünk és maradtunk fénymegadók. Nem az elnevezés a lényeg, az angol például a legegyszerűbb color by mellett használja a color grade, vagy a color timer megjelöléseket is. Napjainkban pedig, az elektronikus manipuláció korszakában már végképp nem azt jelenti fénymegadónak lenni, mint mondjuk 15 évvel ezelőtt.
Miért?
Gondolj bele, mit is jelent a fénymegadás a maga klasszikus értelmében! A kópia készítésekor a másolófényt programozom. A másolófény mennyiségétől és minőségétől függ a másolat fedettsége és színegyensúlya. Vegyünk például egy díszletet, amiben valamilyen cselekmény történik. Ezt tessék úgy bevilágítani, hogy az minden irányból jó legyen, és tessék ezt a világítást változatlanul hagyni, ameddig az utolsó közeli is el nem készül ebben a díszletben. Ha a felvétel egyazon nyersanyagra készül és azonos körülmények között hívják elő, akkor ezt le lehet úgy kopírozni, hogy a fénymegadónak nem kell belenyúlnia. Igen ám, de ha csak két ember szerepel a jelenetben, amit felveszek hétfőn, egy adott világítási elrendezésben, az ansnittjét pénteken, egy látszólag hasonló világítással, az soha nem fog összejönni. Itt már bele kell nyúlnia a fénymegadónak ahhoz, hogy a két felvétel hasonló legyen.
A fénymegadó elsősorban kinek a munkatársa, az operatőré vagy a rendezőé?
Ha a végső eredményt tekintjük, lényegében mindkettőé, gyakorlati értelemben inkább az operatőré.
Milyen volt a viszonyod a rendezőkkel a pályád során, ők mennyire szóltak bele a munkádba?
Szabóval például kifejezetten jó volt a viszonyom, mert ha Sutyi éppen nem volt itthon, Pista jött el kópiát nézni. Tetszik neki a dolog, és amikor mondom neki, hogy még itt is, ott is egy picit változtatni kellene, ő tiltakozik, hogy ez már jó, ez már igazán jó, akkor én vagyok, aki megkérem: „engedd meg, hogy mégis igazítsak rajta”. Aztán amikor a következő kópiát nézzük, ő az, aki megszólal és mondja, hogy mégis igazam volt, tényleg jót tett a változtatás.
Több mint negyedszázados fénymegadói pályádon nem csak moziban látható játékfilmek, hanem számtalan rövidfilm és televíziós alkotás munkatársa is voltál. Mennyiben jelent mást TV-re dolgozni, képernyőre fényelni valamit?
Amikor már tudtam, hogy mást kell csinálni, akkor már különbséget jelentett, és sokat is tettem érte. Segítséget is kaptam hozzá, Nagy Jocótól, aki mindig elintézte, hogy bemehessek a Televízióban a központi vezérlőbe, és képernyőn láthassam azt a kópiát, amit számukra fényeltem. Sok időt töltöttem ott, míg megtanultam, hogy a TV képernyő átvitele teljesen más, mint a vetítővászonra vetített képé, főképp a sötét tónusokban nem szabad arra számítani, hogy a képernyőn részletek jelennek meg. A legalapvetőbb az volt, hogy tévéadásra a kópiát nem volt szabad sötétre fényelni. Persze még sok minden másra is ügyelni kellett, amit itt hosszú lenne elmondani.
Ez tehát azt jelenti, hogy a filmet, amiből korábban csak mozikópiák készültek, televíziós adásra át kellett fényelni?
Ha nyugati tévéállomás vette meg, akkor mindenképpen. Igen, pontosan a Mephistóval történt, abból kellett egy próbatekercset elkészítenem. Szerencsére a negatív gammája (16) olyan volt, mint amilyet a tankönyvekben lerajzolnak ideális negatív gammaként. Teljesen párhuzamos görbék, hét blende átfogással. (17) Olyan másolatot kopíroztattam belőle, hogy a legsötétebb fekete 1.1 denzitású (18) volt, ezzel együtt a legtöbb részletet sikerült megőrizni a filmen. Jött egy úr a ZDF-től átvenni a kópiát, tőle kérdezte meg Lénárt Pista, hogy hát miért kell ezt az egészet csinálni, miért nem jó egy normál kópia, hiszen ott az a sok gomb a filmgépen, bármilyen beállítás megvalósítható. A német úr erre azt válaszolta, azért fizetnek ki ennyi pénzt egy tévés adáskópiáért, hogy ne kelljen a gombokhoz nyúlniuk. Őszinte válasz volt, úgy gondolom, a pénzéért azt is felelhette volna, hogy „csak!”.
Magyar viszonylatban is ilyen bonyolult volt a dolog?
Magyar viszonylatban nem. Nálunk hozzányúltak a gombokhoz. Sikerült megtanítanom a televíziós filmgépkezelőknek, hogy miként használják a Filmlaboratórium által készített 16 milliméteres adáskópiák elején lévő beállító mezőket, így egyre kevesebbszer fordult elő, hogy ugyanaz a film az egyik adón bíbor, a másikon meg esetleg zöld felé hajló árnyalatban került vetítésre.
Azt mondod, hogy a televízióra történő átfényelés lényegében – az adott korszakra egy kicsit talán jellemző – misztifikáció volt?
Sok tekintetben igen. Az átfényelés minden esetben kompromisszum, egyszer a sötét, másszor a világos képrészletek kárára. A lényeg a felvételben rejlik. Nem szabad lukasra hagyni a negatívot, olyan lágyan kell világítani a felvételnél, hogy a negatívon mindenhol legyen kép.
A Hildebrand István által fényképezett Szerelmi álmok (19) című filmben van egy néhány perces montázs, melynek technikai megoldásáért a film díjat kapott. Mesélnél erről?
Igen, a filmben van egy jelenetsor, melyben a Sinkovits Imre által megformált Liszt a Funerale-t komponálja. Halljuk a zenét, és közben Hildebrand korábbi (történelmi) filmjeiből bevágott jeleneteket látunk, de nem akárhogyan, hanem a képeken a cselekménynek csak egyes részei jelennek meg valósághű színekben, például a vágtató lovas kezében lobogó zászló, vagy a kivégzésükre menetelő negyvennyolcas hősök fehér ingei, a többi képrészlet színeiben Liszt zenei látomásai jelennek meg.
Az történt, hogy Pista talált ehhez valahol szakirodalmat, és először Dobrányi Gézát kereste meg a dologgal. A Papi ekkor már nem nagyon ért rá ilyesmivel foglalkozni, odaadta a témát a fotólaborban dolgozó Szoboszlay Gabinak, hogy készítsen ezzel kapcsolatban próbákat. Közben Pista is jött hozzám valamelyik filmjét nézni, majd elvitt engem a buszig a Kosztolányi Dezső térre. Ültem mellette a kocsiban, és magyarázta nekem a trükkel kapcsolatos elképzeléseit. Én végiggondoltam az egészet és másnap megkerestem Dobrányit, kértem tőle a Pista által leadott színes negatív anyagból egy darabot. Először próbáltam kopírgépen átvilágítani a negatívot pusztán egyszínű fénnyel, de nem igazán tetszett az eredmény. Másodszorra már úgy hívattam elő a lemásolt anyagot, hogy nem engedtem kifixálni, hanem továbbra is teljes sötétben megszárítottam, majd így exponáltam rá újra az egyszínű fényt. A végső előhívás után már kiderült, hogy érdekes tud lenni az eredmény. Az addig felvételi negatívon végzett kísérleteket a negatív hívógép foglaltsága miatt dublé anyagon is meg kellett ismételnem. Ekkor jöttem rá, hogy nem fontos a két megvilágítás között megszárítani a szalagot, ugyanezt az eredményt kapom, ha az előhívás bizonyos szakasza után a gépen futó nedves anyagot teszem ki egy monokróm fénnyel történő második expozíciónak. Hát, így történt. Csináltak nekem a hívó mechanikán egy leszívófejbe (20) épített vörös színű lámpácskát, kis transzformátorral, ahogyan kell, lényegében ennyi.
A lámpácska színét is változtattad? Ahogy emlékszem, az előre meghatározott szín az árnyékokban jött létre, a csúcsfények viszont megmaradtak eredeti tónusaikban.
Igen, mert a csúcsfények hívódnak először, mire a második megvilágításra került a sor, addigra azok már előjöttek. Az árvízi jelenetekhez ugyanezt az eljárást megismételtem kék színű megvilágítással, de ez végül nem került be a filmbe. Egyébként nem az egész Szerelmi álmok, pusztán ez az alig tízpercnyi rész lett nevezve azon technikai fesztiválon, amit évenként felváltva, hol egy nyugati, hol egy szocialista országban rendeztek meg. Hildebrand Pista csináltatott egy fotókópiát az oklevélről, ami nyugdíjba vonulásomig a szobám falán volt látható, de mivel nem én kaptam, hanem a film, így ott maradt a Laborban, amikor eljöttem.
A hetvenes évek közepén-végén bevezetett folyadék alatti kopírozás mennyiben érintette a fénymegadó tevékenységét?
Nagyon-nagyon nem szerettem, mindig probléma volt vele. Szinte alig fordult elő, hogy az ember hibátlanul kapott meg egy anyagot ezekről a kopírgépekről. Úgy éreztem, hogy állandóan termelem a lemaradást a pótlások és ismétlések miatt. Sajnos, sok esetben az ott dolgozók emberi, szakmai hozzáállásával is baj volt, nem figyeltek arra, hogy a kép- és hangnegatívokat ezekre a gépekre máshogyan kell startolni. Fénymegadási szempontból viszont nem volt vele különösebb nehézség. Volt olyan észrevétel, hogy a folyadék fényszórása miatt kissé lágyabb az így másolt kép, mint a hagyományos, száraz kopírgépek esetében. Én nem vettem észre.
Érdekes, hogy fénymegadói pályakezdésed nagyjából Bacsó Péter 1969-es Tanújával, míg nyugdíjba vonulásod 1994-es Megint tanújával esik egybe. Véletlenek játéka?
Annyiból talán nem véletlen, hogy az elsőnél egy keresztezett, rossz negatívot kapott a produkció. Zsombolyai tudott róla, hogy mi már próbáltunk delejezni, (21) azaz latenzifikálni, keresztezést kijavítani, ezért megkeresett minket. Mivel ezt az eljárást a Laborban Korányi Zolival ketten kísérleteztük ki, ezért természetes volt, hogy én lettem a Tanú fénymegadója. A 94-es Megint tanú esetében az volt a döntő, hogy Andor Tomi velem szokta csinálni a filmjeit.
Koltai Lajossal hogyan kerültél kapcsolatba?
Még főiskolás volt, amikor az IBUSZ-nak forgatott egy reklámfilmet (22) – ez volt az első közös munkánk. A vizsgafilmjeit fekete-fehérben készítette, ott nem találkoztunk, talán az Álljon meg a menet volt az első színes játékfilm, amiben együtt dolgoztunk. Ettől kezdve zsinórban, amit Sutyi színesre fényképezett, azt én fényeltem.
Koltai egy vele készült interjúban (23) azt mondja, hogy a Déryné (24) negatívját néhány helyen szándékosan exponálta üvegablak vékonyságúra. Csoda született ebből a megfontolásból, de Te vajon mennyit birkóztál az anyaggal?
Rengeteget. Például az a jelenet, amikor a kúriában este beszélgetnek (25) a petróleumlámpa fényében, az is nagyon a határon volt. Ha az a jelenet a felvételkor csak egy fél blendével több fényt kap, én boldog ember lettem volna. Így viszont azért volt roppant izgalmas, mert fél kopírfény változtatás is kritikus lehetett volna. Szerencsére belefért a másolási tartományba…
Egy televíziós beszélgetés alkalmával (26) mesélte Koltai, hogy például a Dérynében szándékosan nem engedte sminkelni Kállai Ferenc céklára váltó arcát…
Kállai lila fejével nehezebb volt korábban, egy másik filmnél megküzdenem. A Krebsz, az istenben (27) tényleg olyan volt a feje, mint a cékla. Fényes nappal, teljes napsütésben. Komoly gondot jelentett, hogy elfogadható legyen. A Déryné esetében nem is volt feladatom, hogy változtassak rajta, az úgy volt jó, ahogyan Sutyi elképzelte.
Az 1979-es Bizalom fénymegadási munkáira hogyan emlékszel vissza? Nem lehetett könnyű következetesen végigvinned a filmen a félelem és a távolságtartás szürkéskékjeitől a megszülető bizalom aranysárgájáig terjedő, majd újra az elidegenítő hidegbe visszatérő fényhatásokat!
Az egész film végig hideg tónusú volt, egy-két melegebbre hagyott beállítással, mint például a szerelmi jelenet. Azt hiszem Sutyi itt tudatosan valamilyen szűrőt használt. Ez abból is látható, hogy az arcszínek lényegében a helyükön voltak, a szereplőket körülvevő tér, a környezet színe szolgálta elsősorban a mondanivalót. Ha a fényeléssel beavatkoztam volna, az a bőrszíneket is elviszi a hidegség irányába.
Miként élted meg az elektronikus képalkotás rohamos térhódítását és a hagyományos filmkészítési technikák háttérbe szorulását?
Azt mondhatom, hogy én szerencsés ember voltam, mert engem kiszolgált a színes film. Mert akkor kezdődött, amikor én a Laborba kerültem és addig tartott, ameddig én a Laborban dolgoztam. Csak sajnálni tudtam azokat az embereket, akik nem voltak ilyen szerencsések és megtört az életük, utcára kerültek emiatt. El tudtam volna képzelni, hogy még néhány évet dolgozom, de fájdalommentesen tudtam felállni, amikor azt mondták, már nincsen annyi tennivaló, hogy szükség lenne a munkámra.
Gyakran jártál ki forgatásokra? Mi volt ott a szereped?
A legtöbb rendező, operatőr, gyártásvezető tudta, hogy az csak hasznára válik a produkciónak, ha a fénymegadó néhányszor ellátogat a forgatásra. Én nagyon szívesen mentem ki egy-egy napra, a film miatt is, meg azért is, mert egész nap bent ülni az elfüggönyözött szobában vagy a sötét vetítőben, egy idő után borzasztóan elfárasztja az embert. Volt olyan időszak, amikor 12 magyar nagyjátékfilm volt az évi mennyiség, akkor én a tévéfilmekkel együtt ennél is többet fényeltem. A kisfilmekről nem is beszélve. Örömmel mentem forgatásokra, egy-egy ilyen „kirándulással” feltöltődtem, és megismerkedtem a stábtagokkal is. Ha sikerült felszippantanom azt a miliőt, ha tanúja lehettem egy jelenet bevilágításának, itthon már nagyjából tudtam, hogy miként fényeljem az adott jelenetet.
Bizonyára voltak felejthetetlen helyszínek…
Voltam én az érdi téglagyári agyagbányában kialakított munkaszolgálatos tábortól kezdve (28) - a címe most nem jut eszembe – a balatonedericsi lepusztult téeszirodán (29) keresztül a halimbai négyes aknában is – ez volt a Vörös föld (30) – négyszáz méternyire a föld alatt a bauxitbányában, beöltözve bányásznak, annak is megvan valahol a stábfotója. De igazából az emberek tudnak felejthetetlenné válni egy-egy ilyen forgatás során. Amikor ahhoz a Keszthely melletti kúriához leértünk délután kettő órakor, talán fél háromkor, Mari, (31) akinek három nappal azelőtt halt meg az édesapja, rögtön abbahagyta a soron következő jelenet próbáját, üdvözölt minket és rögtön megkérdezte a gyártást, hogy „az urak kaptak már meleg ételt?”
Részt vettél külföldi tanulmányúton?
1966-ban Moszkvában és Leningrádban jártam. Ez kimondottan tanulmányútnak számított. Uzsoki Ferivel mentünk, aki a Filmfőigazgatóságon dolgozott, ővele nagyon jó viszonyban voltam, és amikor ezt az utat ráosztották, megkérdezte, van-e kedvem vele menni. Leningrádban akkor egy új labor épült, már szerelték a berendezéseket, amikor nekünk megmutatták. Furcsa volt, mert a nyomdai eljáráson alapuló, hárommatricás Technicolor (32) sokszorosító-eljárásnak egy rosszul lekoppintott változatát próbálták megvalósítani. A labor igazgatói székében pedig az az ember ült, aki a háború után a wolfeni Agfa gyár katonai parancsnokaként működött.
Moszkvában, a Szokolnyiki parkban láttam először BH kopírgépet, egy nemzetközi iroda- vagy nem is tudom milyen gépkiállításon. Egyik reggel a szolgálati autónkra várva halljuk ám, hogy nem messze tőlünk valaki magyar nyelven iszonyúan szidja a taxist a késése miatt. Kiderült, hogy 56-os magyar disszidens az illető és ő a BH gépet kiállító cég képviselője. Amint megtudta, hogy mi is magyarok vagyunk, rögtön meghívott minket a kiállításra, amit el is fogadtunk. Erre mondják, hogy kicsi a világ.
Aztán egyszer Berlinben is voltam. Az NDK televízió készített egy filmet Moszkvai sláger (Schlager aus Moskau) címmel, amit én fényeltem, és a kópiát személyesen kellett átadnom az ottani tévében. Csütörtökön mentünk, pénteken átadtuk és hétfőn jöttünk vissza. Jöhettünk volna szombaton is, de a szombati gép Bécsben is leszállt, ami a piros útlevelünkkel szigorúan tilos lett volna.
1976-ban például úgy jutottam ki a kölni Photokina kiállítására, hogy Korányi Zoli éppen Münchenben volt a Bavariánál, és meghagyta a Chemolimpex illetékeseinél, hogy helyette egyedül csak én mehetek. Ott láttam először a papírkép fényelésére is alkalmas Hazeltine berendezést.
Kubában is jártál, ugye?
Igen, de az egészen más volt. Ott dolgoztam. Emlékszel még arra a kategóriára, hogy „el nem kötelezett országok”? Ezek minden évben csúcsértekezletet tartottak valahol. A választás abban az esztendőben Kubára esett, így amikor ott voltunk, minden a Cumbre körül forgott. A kubai televízió nagyon sok új berendezést kapott ekkor, mert az értekezlettel kapcsolatban komoly hírszolgáltatási kötelezettség hárult rá. A berendezéseik beüzemeléséhez járultunk hozzá szellemi kapacitással, méghozzá úgy, hogy az általuk igényelt három hónapot Korányi Zolival megfeleztük, így mindegyikőnk kint lehetett másfelet. Én 1979. október 13-tól november 30-ig voltam ott. Nagy kaland volt, hálás vagyok a sorsnak, hogy elsodort oda.
Konkrétan mi volt a feladatod?
Megtanítottuk nekik a dublézási (33) technológiát, a napi fejpróbára (34) való fényelés technikáját. Hangsúlyozom, ez nem kiküldetés formájában ment, én erre az időre a Filmlaboratóriumban fizetés nélküli szabadságot vettem ki. Az igazi jutalomutazások emlékei között olyanok maradtak meg, mint Az élet muzsikája-Kálmán Imre (35) moszkvai forgatásán, vagy a Redl ezredes (36) utolsó négy forgatási napján való részvétel Bécsben.
Jársz-e moziba, nézed-e az új magyar filmeket?
Moziba nem járok, de olykor azért megnézek egy-egy magyar filmet. Legutóbb a Rap, revü, Rómeót láttam, mégpedig az új Kodak Laborban. Tudod, van egy fiatalember, (37) akivel soha nem dolgoztam, de ő nagyon kíváncsi volt az én véleményemre, amikor az első filmjét (38) fotografálta. Nem végzett főiskolát, egy közös ismerős által keresett meg, hogy nézzem meg a musztereit (39). A Rómeó már a második önálló filmje volt.
Nagyon jól esett a meghívás, főként, hogy a páromat is elvihettem, aki végre láthatta, hogy milyen is az a világ, amelyben oly sokáig dolgoztam. Találkoztam néhány régi kollégával is, ez is sokat jelentett számomra, hiszen ahogyan az évek múlnak, óhatatlanul kopnak a régi kapcsolatok is.
Ugye nem tévedek, Géza, ha azt mondom, bármelyik pillanatban ott tudnád folytatni, ahol abbahagytad?
Nem, dehogy! Lehet, hogy hamar belejönnék, de azt már nekem is meg kellene tanulnom, hogy ez a legújabb technika miként működik. Viszont ha vetítés után egy kópiát ki kellene korrigálnom, azt minden további nélkül, ugyanúgy meg tudnám tenni, mint 10 évvel ezelőtt. Amikor a Kodak vetítőjében, a Rómeó kópiáját sötétnek érezve megkérdeztem, hány lux (40) van a vásznon, én lepődtem meg a legjobban önmagamon.
Kik voltak azok a nagy egyéniségek a pályádon, akiktől a legtöbbet tanultál? Dobrányival például milyen volt a viszonyod?
Igen, elsősorban Dobrányi Gézát kell említenem. A szakma lényegét tőle tanultam meg. Végtelenül szuggesztív egyéniség volt, nagyon szeretett és tudott is tanítani. Amikor az egyesületben (41) előadást tartott, mindig telt ház volt. Tátott szájjal hallgattuk, mert előadásaiban mindennek a lényegét ragadta meg, és képes volt úgy elmondani, hogy azt még egy gyerek is megértse. Csak egyetlen példát mondok. Miben különbözik a színes film a fekete-fehértől? Abban, hogy a színesnél a fényérzékeny réteg mellé olyan színképzőket rendelnek, amelyek az előhívó oldat oxidációs termékével összekapcsolódva színezéket alkotnak. Ezt jól elválasztható rétegekben, mindhárom színre el kell végezni és lényegében ennyi. Sok-sok előadást tartott erről, mert a színes kidolgozás hajnalán ez korántsem volt olyan magától értetődő, mint ma. Nagyon ritkán fordult elő, hogy eltérő véleményen voltunk valamilyen technológiai jellegű kérdésben. Egy ilyen alkalommal azért megtapasztaltam hirtelen fellobbanni tudó indulatát, úgy vágta rám a vetítő ajtaját, hogy vastagon hullott a vakolat. Annyira tiszteltem, hogy képtelen voltam zokon venni tőle az esetet.
Említettem már neked Litvay Dezső bácsit, a fénytan nagy mesterét, de ugyanúgy csodáltam Volkmayer Tóni bácsit, akinek sok régi varázslat volt a tarsolyában. Sajnos az a füzetem elveszett, amiben a különböző színű kémiai színezéseket tartalmazó receptjei voltak. Még ma is emlékszem, kétféle virazsírozási módszer volt, az egyik, amikor az ezüstréteg lett színes, a másik módszernél pedig a zselatin (42) lett megfestve. A két eljárást kombinálni is lehetett. Kémiai úton valamilyen festéket kötöttek az előhívott ezüstréteghez, a zselatint pedig átitatták egy másik színű anilinfestékkel.
Úgy tudom, a festett némafilmek felújítása során ma már közel hasonló eredményt lehet elérni kopírozási módszerekkel is.
Hogyne, én ezt ki is próbáltam az osztrákoknak. Volt egy grazi híradó, meg egy hegymászófilm, ha jól emlékszem. Elküldték hozzá a teljesen összezsugorodott, eredeti, festett pozitív kópiát, ez volt a minta, valamint egy fekete-fehér dubnegatívot, amit korábban feltehetőleg az eredetiről gyártottak. Ezzel végigjátszottam, hogy miként lehet két különböző színt adni egy fekete-fehér anyagnak.
Izgalmas! És hogyan csináltad?
Úgy, hogy színes pozitívra kopíroztam, első menetben a negatívon keresztül exponálva, egy bizonyos szűrőkombinációval, a zselatinfestés színét pedig rádelejeztem, vagyis a második menetben negatív nélkül exponáltam. Így a fények és az árnyékok színei gyönyörűen elkülönültek egymástól. Gondold csak el, a színeket jelenetenként kellett változtatni, az eredeti, festett minta alapján, ami külön élvezet volt a második, negatív nélküli kopírozásnál, hiszen a negatív híján ott már jelenetek sem voltak! Ne felejtsd el, akkor még nem volt a BH gépeknél FCC programozás! (43)
Gondolom, azok száma sem kevés, akik tőled tanulták meg a szakma fortélyait. Kikre emlékszel vissza szívesen?
Nagyon sokan fordultak meg mellettem, többségük úgy, hogy éppen szükségem volt kisegítőre, és adtak mellém valakit, de ezek csak rövid idejű együttműködések voltak. Akik hosszabb távon voltak munkatársaim, mint például Regéczy Viola (44), azok közül Mészáros Gizit említeném. Ő előbb Irénnél dolgozott, de nem jöttek ki egymással, azután került hozzám. Zseniális asszisztens volt, mert olyan gyors volt, hogy az elképesztő! Nagyon szerettem mint munkatársat, Violát is ő kezdte tanítani. Képzeld el, kaptam egy megvágott negatívot, 1400 snitt, ez volt csütörtökön délután, és szombatra vetíthető kópia kellett belőle. Ezt a két kolléganővel meg tudtam oldani.
Nagyon kedves munkatárs volt Varga Bea, őt is másfelé vitte a sors, ha jól emlékszem, most a Fotex Váci utcai üzletének a vezetője. Sokáig nála laboráltattam a színes fotóimat, mert ha utánrendelést kértem valamiből, nem kellett mintát vinni, az egy ponton belül ugyanolyan lett, mint a korábbi, mert Bea készítette.
Elégedett vagy azzal, ami mögötted van, amit elértél?
Hogyne, feltétlenül. Ha nem jön közbe a háború, talán orvos lettem volna. De elmondhatom, hogy boldog ember voltam, míg a fénymegadást csinálhattam, ez teljesen egyértelmű Az egyetlen dolog, ami nagyon bánt, hogy anyagilag nem voltunk megbecsülve. Méltatlanul kis összeggel mentem nyugdíjba. A ledolgozott 43 év és 283 napom után 19.200 forint nyugdíjat állapítottak meg. A rendelet szerint, akkoriban a legmagasabb adható nyugdíj 25 ezer forint volt. Egyébként nem vagyok elégedetlen, mert nem szűkölködünk, igaz, szerényen élünk. Van meleg szobánk, ruhánk, cipőnk, van mit ennünk. Amikor a kollégák gratuláltak az életműdíjamhoz, (45) csak azt tudtam mondani, hogy a film nekem szerelem volt. Nem a Labortól, vagy a Labor kezdeményezésére kaptam a díjat, hanem a szakmától. Miként egy év múlva a Balázs Béla-díjat is. Azoktól kaptam, akiket szolgáltam.
2004. október.
Jegyzetek
1 Itt:felszedhető padlózat a hívógépek körül
2 Híradó-és Dokumentumfilmgyár, a későbbi MAFILM II-es telep a Könyves Kálmán körúton
3 Digitális felújítása 2004-ben készült el.
4 Az első digitálisan felújított színes film Magyarországon, a felújítás 2004-ben fejeződött be, ld. a kapcsolódó írásokat. A film 1949-ben készült, rendezte Nádasdy Kálmán és Ranódy László, az operatőr Hegyi Barnabás volt.
5 Ez a film a Különös házasság, készült 1951-ben, rendezte Keleti Márton.
6 Az amatőr színes felvételek otthoni nagyításához hasonlóan, a másolófény útjába helyezett sárga, bíbor és kékeszöld zselatinszűrőkkel állították be a jelenet optimális színegyensúlyát..
7 A 16 mm széles film értendő alatta.
8 35 mm széles filmszalag.
9 A Rákosi-hajrá norma-túlteljesítős éveiben (1950-es évek eleje-közepe) a rutinmunkától nagyon eltérő tevékenységeknél egy szorzót alkalmaztak, hogy a norma teljesítését legalább papírforma szerint igazolni lehessen.
10 Dobrányi Gézát talán az egész magyar filmszakma egyezményesen Papinak hívta, természetesen a legnagyobb megbecsülés jeléül. De Illés György operatőr és Lénárt István, a Magyar Televízió legendás fődiszpécsere is magáénak mondhatja e kedves és megtisztelő toldalékot.
11 Szanyi Andor 1951-től a Szivárvány laboratórium, majd 1969-ben bekövetkező haláláig a Budakeszi úton felépült Magyar Filmlaboratórium Állami Vállalat igazgatója.
12 A filmlaboratóriumi trükkösök feladatai közé tartozott többek között a filmek ún. húzós vagy forgatós főcímeinek, valamint blendéinek és jelenet-áttűnéseinek elkészítése, de a laboratóriumi trükkök közé kell sorolni az olyan „varázslatokat” is, mint például a Korda fivérek által is fémjelzett Bagdadi tolvaj (The Thief of Bagdad, 1940.) című film repülő szőnyege, amely az ún. vándormaszk eljárás klasszikus példája.
13 Olyan másológép, amelyik a fehér színű fénysugarat először felbontja a három alapszínre, majd az így nyert kék, zöld és vörös összetevőket a színhelyes másolat elkészítéséhez szükséges arányban újra összekeveri. Az így létrehozott fénysugárral exponálja át a negatívot a pozitív filmszalagra. A színek keverése lyukszalag vezérléssel az ún. additív blokkban történik.
14 Az 1968-ban forgatott Beszélő köntös rendezője Fejér Tamás, operatőr Herczenik Miklós. A filmet 1969-ben mutatták be.
15 Boros Magda, Kun Irén, a Dobrányi Géza által létrehozott Kísérleti labor később híressé vált színes fénymegadói.
16 A fotográfiai anyagok derékszögű koordinátarendszerben ábrázolt átviteli görbéje. Leolvasható róla, hogy egy adott mennyiségű fénysugárzás (expozíció) hatására milyen mértékű fekete-fehér vagy színes denzitás (azaz képnyom) jön létre az anyagon. Színes anyagoknál minden rétegnek saját görbéje van, alapvető színvisszaadási követelmény, hogy ezek egyenes szakaszai párhuzamosak legyenek egymással.
17 Az expozíciós átfogás megmutatja, hány fényrekesz-lépcsőben tudjuk szabályozni a filmre jutó fénymennyiséget úgy, hogy a filmen a változtatással arányosan jöjjön létre a denzitás változás. Az 1980-as évek elején a Kodak színes negatívok kb.7 blende expozíciós átfogással rendelkeztek, ma már a lágyabb tónusú anyagok esetén ez az érték 12 körül van.
18 A filmszalagon látható képtartalom fényáteresztésére jellemző logaritmikus érték. 0,3-as a denzitása annak a szürke szűrőnek, mely a
beeső fénynek pontosan a felét engedi át.
19 Az 1970-ben forgatott filmet Keleti Márton rendezte.
20 Az előhívógépek fontos alkotórésze, a film felületén maradt folyadékhártya sűrített levegővel való lefúvatására és elszívására szolgáló zárt egység.
21 Laboratóriumi szakzsargon, a fotográfiai anyag nagyon gyenge fénnyel történő felvétel előtti vagy utáni pótlólagos érzékenyítését, esetleges keresztgammáinak javítását jelenti.
22 Itt valószínűleg a Farkas Tamás által rendezett, 1969-ben készült, színes, 27 perces propagandafilmről van szó, melynek címe:Express kaland.
23 Fazekas Eszter: A fény festője Koltai Lajos operatőr p.56., Osiris kiadó, 2001.
24 Déryné, hol van? (1975), rendezte Maár Gyula.
25 Törőcsik Mari és Kállai Ferenc
26 KETTESBEN Szilágyi János és Koltai Lajos operatőr. Rendező: Bodnár István. MTV, 2000.
27 Rendezte Rényi Tamás, operatőr Herczenik Miklós. A film 1969-ben készült.
28 Első kétszáz évem (1986), rendező: Maár Gyula, operatőr: Márk Iván.
29 Déryné, hol van? (1975), rendező: Maár Gyula
30 1982, rendezte Vitézy László, operatőr Pap Ferenc
31 Törőcsik Mari, a Déryné, hol van? főszereplőnője.
32 Gyártási kellékei drágák, a kidolgozási folyamat igen nagy precizitást igényel, ezért csak nagy példányszámok esetén (volt) kifizetődő. Elsősorban az amerikai kontinensen és Kínában terjedt el.
33 Másodnegatív és másodpozitív készítési eljárás, főképp sokszorosítás céljára.
34 A másoló és előhívógépek azonos munkaponton tartásának nagyüzemi módszere, A Magyar Filmlaboratóriumban Korányi Zoltán és Boros Magda dolgozta ki.
35 1984-es film, rendezte Palásthy György, operatőr Herczenik Miklós
36 A film 1984-ben forgott, rendezte Szabó István, operatőr Koltai Lajos, fénymegadó Fülöp Géza.
37 Jánossa Zoltán, a 2004-ben készült, Oláh J.Gábor által rendezett, Rap, revü, Rómeó című film operatőre.
38 Techno and the KGB, rendezte Peter Skuts. Athena Film, 1997.
39 A forgatáson leexponált negatívról készülő első, vetíthető másolat, mely többek között a forgatás sikerességének megítélésére is szolgál.
40 A megvilágítottság fénytani mértékegysége. (1 lux megvilágítást hoz létre az 1m˛ felületen egyenletesen eloszló 1 lumen erősségű fényáram.)
41 Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület (OPAKFI)
42 A fotográfiai anyagok a fényérzékeny ezüstvegyületeket zselatinrétegbe ágyazva tartalmazzák.
43 A Bell&Howell másológépek hagyományos vezérlésénél a fények váltása a filmnegatívon elhelyezett különböző jelek érzékelése alapján történik, az FCC váltás a kopírgép futási adatainak folyamatos, igen precíz kiolvasásán és programozásán alapul.
44 2003 óta a Kodak Cinelabs Hungary munkatársa.
45 Fülöp Géza 1997-ben, a XXVIII. Magyar Filmszemlén kapott életműdíjat.
