Hollósi Laura Nők kasztja
Indiai rendezőnők filmjei

65 KByte

Az Uránia és az Örökmozgó Filmmúzeum adott otthont a június 16-29. között megrendezett III. Indiai Filmfesztiválnak. A nyitóelőadás a Mughal-el-Azam című, 1960-ban forgatott film (rendezője Karimuddin Asif) a mindenki által ismert stílust képviselte: melodramatikus szerelmi szál, pompázatos helyszínek, tömegeket megmozgató jelenetek, sok zene meg tánc (és még sorolhatnánk az indiai film jellemzőit).

Persze, leegyszerűsítés lenne ilyen közhelyesen beszélni az indiai filmről, főleg, hogy India a 70-es és a 80-as évektől kezdődően a világ első számú filmiparát mondhatja a magáénak.(1) Ráadásul ma már szép számban dolgoznak olyan alkotók is Indiában, akiknek a filmjei különböznek a megszokott filmes stílustól, ugyanis ott is volt úgynevezett „újhullám”, amely olyan alkotókat termelt ki, akik a világ filmfesztiváljain is sikereket arattak (például Satyajit Ray, Ritwik Ghatak, Mrinal Sen és mások).

Noha a kezdetekben főleg az indiai szent könyvek (a Mahabharata és a Ramayana) ihlették a legtöbb filmet, majd pedig szinte törvényszerűen a jól bevált melodramatikus fordulatokból összegyúrt filmek hódítottak a közönség köreiben, az 50-es évektől kezdődően Nehru (akárcsak az oroszoknál Lenin) nagyon fontosnak tartotta, hogy a filmművészet kimelt helyet kapjon az indiai kultúra egészében. Természetesen Indiában nagyon hálás dolog filmesnek lenni, hiszen a majdnem egymilliárd lakos legalább fele még mindig írástudatlan vagy éppen valamilyen dialektusban beszél, a (mozgó)kép tehát még mindig a legfőbb szórakozást jelenti a nagy tömegek számára.

A szórakoztató filmek között azonban helyet kaptak/kapnak olyan alkotások is, amelyek szociális problémákat vetnek fel, mint például a falvak elnéptelenedése a szegénység miatt, a nagyvárosi kilátástalanság és nyomorúság, a vallási összetűzések, a gyerekek kiszolgáltatottsága, a nők elnyomása, a prostitúció problémája, vagy éppen a kasztrendszer (2) megszüntetésére irányuló törekvések. Ugyanakkor a közelmúlt történelmi eseményei is megjelennek a vásznon, mint például Pakisztán 1947-es leválasztása Indiáról.

Az Örökmozgóban tartott fesztiválon, s a szeptemberi ráadáson főleg az „Új indiai film” kategóriájába tartozó alkotások kaptak helyet. Ezek közé sorolhatók például a rendezőnők munkái is. A mai indiai film nemzetközileg talán legismertebb alkotója Mira Nair, akinek három filmje is szerepelt a szemlén (Káma Szútra, Esküvő monszun idején, Hiúság vására), de láthattuk még Sumitra Bhave 2002-es alkotását, A ház védőszellemét is, valamint Pamela Rooks 1998-ban forgatott filmjét, amelynek címe Vonat Pakisztánba. (3)

Mira Nair 1957-ben született Indiában és Új Delhiben szociológiát tanult az egyetemen, később pedig a Harvardon folytatta tanulmányait. Indiában színésznőként is dolgozott, viszont csak Amerikában kezdett maga is filmeket rendezni. Eleinte dokumentumfilmeket készített, de mivel úgy érezte, hogy a valóság puszta ábrázolása nem sok kreativitást enged meg az alkotónak, elkészítette első játékfilmjét, a nemzetközileg is nagy sikert aratott Salaam Bombayt (1988). Ebben a filmjében cinéma vérité stílusban mesélt a Bombay-ban élő szegény gyerekekről és prostituáltakról. A filmet nemcsak hogy Oscarra jelölték, de Cannes-ban megkapta a legjobb első film díját, valamint számos más nemzetközi díjat is.

A Káma Szútrát Mira Nair 1996-ban forgatta a Helena Kriellel közösen írt forgatókönyv alapján. A történet a 16. században játszódik és első pillanatra ugyanúgy egy romantikus mesét tár elénk, mint az indiai filmek általában. De ez csak a látszat, a film ugyanis abszolút női szemszögből láttatja a szerelemről, szexualitásról és erotikáról szóló tankönyv, a Káma Szútra tanításainak gyakorlatba ültetését. Természetesen senki ne várjon pontos Káma Szútra értelmezést. Nair filmje épp a könyv egyik nagy ellentmondását hivatott felmutatni: akárcsak például a szent könyvek(4) ismeretét, a Káma Szútráét is azért várták/várják el a nőktől, hogy azzal a férfiakat szolgálják (az utóbbi könyv esetében például azt, hogy a tanultak segítségével szerelmi örömöket szerezhessenek a férfiaknak a szexuális aktusok során).

A történetnek két nő a központi figurája: Tara (Sarita Choudhury) hercegnő, Maya (Indira Varma) pedig szolgálólány. A két lány kicsi koruk óta együtt nevelkedik és együtt tanulja a templomi tánc fortélyait is. Persze, már a zsenge korban vett táncórákon kiderül a közöttük levő különbség: Maya rendelkezik azzal a női érzékiséggel, ami minden férfit képes (lesz) levenni a lábáról(5). Ráadásul Maya ezt az erős kisugárzású nőiséget később arra fogja használni, hogy bosszút álljon azokon, akik őt a szegénysége és alacsony származása miatt folyamatosan megalázták. Ennek következménye például fiatalkori baklövése is, amikor együtt tölti az éjszakát Tara leendő királyi vőlegényével, Raj Singh-el (Naveen Andrews), az esküvő előestéjén, csak azért, hogy végre ő adhasson át valami „használt holmit” Tarának. Ez persze a tisztességébe kerül: a hercegi udvarból elűzik. Ennek a fordulatnak köszönhető azonban, hogy Maya találkozik élete igaz szerelmével, a szombrászművész Jaijal (Ramon Tikaram). Mivel a lánynak nincs hol laknia, Jai elviszi Rasához, a szép kurtizánhoz (Rekha)(6), aki a Káma Szútrát oktatja és aki Mayát is befogadja a tanítványai közé. S míg Maya és Jai között kiteljesedik a szerelem, addig Rasa arra készíti fel tehetséges tanítványát, hogy ha esetleg úgy adódna, Raj herceg legtehetségesebb ágyasa lehessen. Ez az idő el is jön, amikor a herceg meglátja azt a szobrot, amelyet a lányba fülig szerelmes, ám még mindig túl egoista Jai készített kedveséről. Raj felismeri a szoborban azt a lányt, aki esküvője előtt a kegyeiben részesítette, és követeli, hogy vigyék el hozzá a szép „modellt”. Maya tehát az udvarba kerül és hamarosan Raj kedvenc ágyasa lesz, ami Tarának nagyon rosszul esik. Titokban persze Maya a nagy szerelemről sem mond le: szobájában fogadja szerelmét, Jait. Végül Maya már képtelen színjátékot játszani: hiába tanulta ki a szeretkezés minden fortélyát, egy idő után nem tud két férfié lenni. A herceg természetesen nem tűri a vetélytársat: Jait kivégezteti, Maya pedig elmenekül az udvarból.

A történet melodramatikus, de a film egyes jelenetei és a párbeszédek túlmutatnak a műfaji konvenciókon. Mindjárt ott az a megjegyzés, amit Rasa tesz a Káma Szútra oktatása közben: a nők, akik ezt kitanulják, jó kurtizánok és jó feleségek lesznek. Mira Nair tehát egyenlőségjelet tesz a kurtizán és a feleség közé, ezzel is bizonyítva, hogy a feleség ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetben van a házasságban – már ami a szexualitást illeti –, mint az a nő, aki csupán csak ágyasa egy férfinak. Ráadásul a nők e két csoportját még az is összeköti, hogy sem a kurtizánnak, sem a feleségnek nem engedélyezték, hogy esetleg más férfiakkal is szexuális kapcsolatot tartson fenn. Mira Nair például nagyon humorosan mutatja be, hogy a férje által elhanyagolt Tara az orvossal simogattatja magát, mert csak így juthat egy kis férfiúi gyöngédséghez.

A tanulás/tanítás módszere is érdekes, a nők ugyanis egymáson sajátítják el a különböző „pózokat” és „fogásokat”, amelyeket aztán a férfiak „örömére” fognak gyakorolni a valós életben. De nem szabad megfeledkezni arról, amire Rasa Mayát oktatja, vagyis hogy a Káma Szútra valójában nem is a szexuális aktusról szól, hanem az önmegismerésről. Tehát valóban érdemes a nőknek elsajátítani a tankönyvben foglaltakat, hogy általuk megismerhessék saját testüket, és amennyiben olyan férfival találkoznak, akibe szerelmesek lesznek, akkor maguk is képesek legyenek a szexuális élvezetre. Mayának megadatik ez a Jaijal való kapcsolatában.

A film azonban nem csak olyan jelenetekben bővelkedik, amelyek a szex jótékony hatását ecsetelik. Nagyon sokszor látjuk a nők szexuális kiszolgáltatottságát. Ilyen például az a jelenet, amelyben Tara először kerül ágyba a férjével. Mivel Tarából hiányzik az a fajta erotikus késztetés, ami Mayában megvan, fizikailag és érzelmileg is nagyon megszenvedi szüzessége elvesztését, s a dühödt és kielégítetlen férj ráadásul meg is alázza azzal, hogy a feleségéről „lefordulva” követeli első kurtizánját. Ettől a pillanattól fogva Raj számára Tara megszűnik nőnek lenni. Ugyanilyen megdöbbentő az a jelenet is, amely egy nyilvánosházban játszódik, és amelyben Raj drága pénzért megvesz egy újonnan hozott szüzet, egy gyereklányt.

Mit tehetnek a nők egy erősen patriarchális társadalomban? Mint a rendezőnők filmjeiben általában, itt is központi szerepet kapnak a nők közötti kapcsolatok. Tara és Maya látszólag kibékíthetetlen ellenségek, amikor viszont Tara öngyilkosságot kísérel meg és fölvágja az ereit, Maya az, aki megmenti és megvigasztalja azzal, hogy neki nem Raj a szerelme, hanem Jai. Vagyis Tarának nincs igaza akkor, amikor azt hiszi, hogy elszerette tőle a férjét. A valóság az, hogy Raj ópiumfüggő, szexmániás és egoista férfi, akiből végül a saját felesége is kiábrándul. Kibékülésüket azzal pecsételi meg a két barátnő, hogy Maya beavatja Tarát a szeretkezés néhány fortélyába. De ugyanilyen fontos Maya kapcsolata Rasával is, aki önismeretre és önbecsülésre tanítja. Rasa egyébként épp Raj apjának volt annak idején a kurtizánja.

Noha Tara is átéli a nőket érintő problémák egy részét, a film központi alakja mégis Maya, hiszen a film elsősorban az ő fejlődéstörténete: az eleinte túl öntudatos és makacs lány megtanulja, hogy a sors ellen nem lehet lázadni (ahogyan a végén mondja Rasa egyik tanítását idézve: „Az életnek mindig igaza van”). Ugyanakkor már fiatalkorában is képes jól dönteni, visszautasítja például Tara púpos bátyjának a közeledését, aki gazdagságot és rangot biztosított volna neki, ha feleségül megy hozzá, Maya számára azonban már akkor is fontosabb volt, hogy olyan férfival találkozzék, akibe szerelmes lehet.

A Káma Szútra bírálható, amiért angol nyelven beszélnek benne a szereplők, vagy mert a kiválasztott színészek inkább a nyugati ízlésnek felelnek meg, vagyis sokkal inkább „fehér”-ek, mint ázsiaiak. Mira Nair azonban elkészítette a film hindi változatát is, és elérte, hogy az indiai vetítések során minden harmadik napon csak női nézők ülhessenek be rá a moziba. A film azért is fontos, mert Indiában cenzúrázni akarták a szexjeleneteket, de a rendezőnő a bíróságra bízta a döntést, és meg is nyerte a pert. Egyetlen jelenet esett némileg áldozatul a cenzúrának, mégpedig az, amelyikben Maya gyors gyakorlati leckét ad Tarának a Káma Szútrából, ugyanis ez a – leszbikus szexet „hirdető” – jelenet „túl sok” volt Indiában.

Mira Nair másik filmje, az Esküvő monszun idején 2001-ben készült. Ezt a low-budget filmet harminc nap alatt forgatta le a rendezőnő, és az alkotás a kis költségvetésből készült filmek minden erényét felvonultatja: központi esemény – egy közeledő esküvő megszervezése és lebonyolítása – köré szerveződnek a történések, szerethető szereplőkkel és néhány megdöbbentő mozzanattal.

A történet korunk Indiájában játszódik. A Verma család lányuk, Aditi (Vasundhara Das) esküvőjére készül Hermant-tal (Parvin Dabas). A vőlegényt a család szerezte, a kiszemelt fiatalember Houstonban él a családjával. A két fiatal összemelegedését akadályozza, hogy a lánynak szerelmi viszonya volt egy nős munkatársával. A lány már korábban szakított a férfival, azonban a lelki kötelékek még nem szakadtak el véglegesen, ezért a lány eltölt egy utolsó estét a szeretőjével, aki az autójában próbálja visszahódítani a lányt. A szerelmi légyottnak azonban két rendőr vet véget, akik közszemérem-sértés vádjával illeti őket. Amikor a férfinak megszólal a telefonja és beszélgetésbe kezd a feleségével, a lányt szabad prédaként otthagyja a két rendőrnek, akik természetesen élnek is a szexuális zaklatás lehetőségével, és így Aditi végképp kiábrándul a férfival való csöppet sem romantikus kapcsolatából. Amikor elmondja vőlegényének az igazat a múltjával kapcsolatban, az felháborodik, de végül – nem véletlenül él ő már Amerikában – megbocsátja a lánynak ezt a fiatalkori botlását és mégiscsak összejön az esküvő.

Noha a főszerep az apának jut (Naseeruddin Shah), aki költségeket és energiát nem kímélve szép esküvőt tervez a lányának, a film főleg női sorsokat tár elénk, hiszen mindegyik női szereplő érintett lesz az eseményekben. Az anya (Lillete Dubey) például a lánya esküvőjének közeledtével újraértékeli a férjével való kapcsolatát: az eleinte túl stresszes férjhez hiába közeledik a feleség, az észre sem veszi. Később azonban a férj a családi problémák okozta bonyodalmak elől a felesége karjaiba menekül (annak örömére). A család egy másik nőtagja – a ma tulajdonképpen „szingli” megnevezéssel illethető –, Ria (Shefali Shetty) író szeretne lenni és Amerikában akar továbbtanulni. A baj csak az, hogy a lány árva, nagybátyja – Aditi apja – nevelte fel, és noha a család középosztálybeli, anyagilag nem engedhetik meg maguknak a nevelt lány taníttatását is. A filmben szintén szerepet kap Ayesha (Neha Dubey), aki a mai fiatal lányokat képviseli a filmben. A családnak van még egy férfi tagja is, a fiatal Rahul (Randeep Hooda), aki Ausztráliában él és akinek megtetszik Ayesha. És szerepel még a filmben az egészen fiatal generáció is: Aditi öccse, a kövér kisfiú, aki imád táncolni és főzni, valamint Aliya, a tízéves forma rokon kislány.

A film nagy erénye, hogy komikus hangvételben mutatja be a különböző női sorsokat, ugyanakkor néhány igen komoly társadalmi problémát is felvet. Ilyen például az esküvő lebonyolításáért felelős rendezvényszervező, Dubey (Vijay Raaz) és a szolgálólány, Alice (Tilotama Shome) közötti érzelmi szál bemutatása. Alice a Verma család szolgálója, aki alsóbb kasztból való, ráadásul Biharból, India egyik legszegényebb államából. Alice „szúrja ki” magának Dubeyt, aki eleinte észre sem veszi a lányt, hiszen túlságosan lefoglalják az üzleti spekulációi. A film végére viszont Dubey teljesen megkomolyodik a szerelemtől és feleségül kéri a lányt. A filmben Alice-t végig valamiféle elszigeteltségben látjuk: szolgálóként soha nem részese semmilyen, a nőket érintő eseménynek. A másik fontos probléma, amelyet a film felvet, az Indiában szinte teljesen elfogadott pedofília kérdése. A Káma Szútrában is döbbenetes az a jelenet, amelyben a kiskorú lányt eladják prostituáltnak. Ebben a filmben Aliyával, a kislánnyal kezd ki Tej, a család patriarchája. Később kiderül, hogy ezt már nem az első esetben teszi: Ria is áldozatául esett, amikor édesapja halála után a rokon férfi a „pártfogásába” vette. A lánynak ez komoly lelki traumát okozott, nem csoda, hogy eddig nem ment férjhez. De Riában megvan a bátorság ahhoz, hogy – noha ő maga kislányként nem tehetett semmit – Aliyát ne engedje a maga sorsára jutni. Nagybátyja (és a család többi tagja) először nem hisz a lánynak, de végül mégis inkább mindenki neki ad igazat.

Mira Nair filmje bővelkedik olyan jelenetekben, amelyek főleg nőkre jellemző tevékenységeket mutatnak be, mint például a ruhavásárlás, a menyasszony kezének kifestése vagy a nők lánybúcsúztató énekes szertartása. Ugyanakkor Nair egy új, a nőkkel engedékenyebb India mellett teszi le a voksát, hiszen Hermant megbocsát Aditinek, a családfő Verma pedig Riának hisz akkor, amikor a lány szexuális zaklatással és pedofíliával vádolja a család leggazdagabb férfitagját. Talán kissé túlzott naivitásról árulkodik a film utolsó jelenete, amelyben a ház ura táncba viszi Alice-t, a szolgálólányt, viszont ez Mira Nair állásfoglalása az indiai kasztrendszer problémáját illetően, vagyis hogy a lánynak – maga is menyasszony lévén – jogában áll(na) a középosztálybeli családdal ünnepelni, függetlenül alacsonyabb származásától.

A Hiúság vására 2004-ben készült. Ez a hollywoodi produkció már szinte csak nyugati színészeket – pontosabban, sztárokat – vonultat fel. A forgatókönyvet is nyugati „alapanyagból” írták, William Makepeace Thackerey azonos című regénye alapján. A film nagyjából hű marad a regény eredeti történetéhez: Becky Sharp (Reese Witherspoon) és Amelia (Romola Garai) fiatalkori jó barátnők, csak társadalmi státusuk különbözik, hiszen Becky árvalány, ráadásul szülei bohémek voltak (anyja színésznő, apja festőművész), így a felsőbb körökbe nincs bejutása. Amelia családja kereskedőcsalád, és ugyanilyen származású a vőlegénye, George Osborne (Jonathan Rhys Meyers) is. Amikor a lányok kikerülnek abból az intézetből, amelyben tanultak és nevelkedtek, megkezdik felnőtt életüket, amely azonban egyikük számára sem lesz felhőtlen. Becky először nevelőnőként dolgozik, majd hozzámegy a család fiatal férfi rokonához, Rawdon Crawley-hoz (James Purefroy). Amelia sorsa is rosszra fordul, ugyanis a családja tönkremegy és csak a lányba szerelmes William Dobbin (Rhys Ifans) közbelépésének köszönhető, hogy a fiatal Osborne egyáltalán hajlandó lesz feleségül venni. A történetben fontos szerep jut még Steyne márkinak (Gabriel Byrne), aki mindenáron magáévá akarja tenni Becky-t. Természetesen, Becky és Amelia között megvan ugyanaz a különbség, mint a Káma Szútra Mayája és Tarája között: Becky mindig kész bevetni a nőiségét, amikor pénzről vagy előbbre jutásról van szó, Amelia pedig még arra is teljesen alkalmatlan, hogy a férjét magához láncolja. Becky ráadásul nem jó anya, Amelia viszont férje halála után csak a kisfiának él. Amikor Becky-t a férje rajtakapja Steyne márkival, elhagyja, így Becky megint csak a saját ügyességére és nőiségére támaszkodhat. Végül azonban mindkét nő révbe ér: Amelia végre elfogadja Dobbin közeledését, Becky-t pedig feleségül veszi Amelia bátyja, aki magával viszi Indiába.

A film forgatókönyve főként abban különbözik a regénytől, hogy a filmben sokkal nagyobb hangsúlyt kap India. Thackerey maga is Calcuttában gyerekeskedett, s a regényben többször is szó esik Indiáról mint angol gyarmatról. A regény főleg az angol társadalom elé állított görbe tükör, Mira Nair viszont egy érdekes „színt” visz bele a történetbe. Szerinte ugyanis Becky – épp azáltal, hogy nincs jónevű családja és társadalmi rangja – tulajdonképpen valamiféle „egzotikumnak” számít az angol társadalomban, akárcsak a színesbőrű nők. Ezt az analógiát hangsúlyozza például az a jelenet is, amelyben a márki estélyén Becky keleti táncot ad elő. Amikor tehát végül Becky Indiába kerül, tulajdonképpen hazakerül, vagyis épp abban az országban szűnik meg az „egzotikuma”, ahol elméletileg a bőrszíne miatt kívülállónak kellene lennie. De – sugallja Nair – Becky „másságát” sokkal kevésbé fogadták el Angliában, mint Indiában, és a kitaszított Becky igazán itt lelt otthonára. A Hiúság vására tehát csak látszólag „lóg ki” Mira Nair eddigi alkotásainak a sorából, hiszen ez a filmje is a kitaszított nőt teszi meg hőséül. Vagyis Nair olyan filmeket készít, amelyekben megpróbálja eloszlatni a nőkkel kapcsolatos különböző előítéleteket. Függetlenül attól, hogy kevés vagy sok pénzből, egyszerű vagy pompázatos díszletek között meséli el a nő(k) történetét, a filmjei mindenképp következetes törekvést és egyéni látásmódot mutatnak fel.

Szintén szerepelt a fesztiválon Sumitra Bhave filmje, A ház védőszelleme (2002). A rendezőnő soha nem végzett filmes tanulmányokat, viszont különböző önkéntes szervezeteknél dolgozva gyakran készített dokumentumfilmeket az indiai nők helyzetéről. A 90-es években elkezdett nagyjátékfilmeket forgatni, amelyekért díjakat is kapott. Ezeket a filmjeit rendezőtársával, Sunil Sukthankarral készítette, aki a színházból érkezett a filmhez.

A ház védőszelleme nagyon lassan indul, azonban a film három órája alatt van rá időnk, hogy belefeledkezzünk a szépségeibe. A történet napjainkban játszódik és egy férfi szereplő köré szerveződik: Dr. Bhaskar Narayan Deshpande (7) fontos kitüntetést kapott azért a munkájáért, amit Bombay szegénynegyedeiben végzett az elmúlt évtizedek során. Erre az eseményre hazaérkezik fia, amerikai menye és unokája is. Mivel így együtt a család, az orvos elviszi őket a szülőfalujába, ahol maga sem járt már negyven éve. Az orvos története tulajdonképpen itt kezdődik, hiszen flashback segítségével megtudhatjuk, milyen élet folyt a ma már romos és üres családi házban.

Bhaskar egy ősi brámin család fia, a család azonban elszegényedett. Az apa Gandhi és Nehru híveként állandóan India függetlenségéről és a kasztrendszer eltörléséről beszél, olvassa a napi politikai híreket, rokkát forgat és politikai gyűléseken vesz részt. Bhaskar bátyját, Nashit nem érdekli más, csak a költészet, a velük élő megözvegyült nagybátyja pedig a régi rendszer híve, ráadásul meggyőzödése, hogy a házban valahol elrejtve ősi kincs rejlik. A család legjózanabb tagja az anya, aki tiszta ruhával, főtt étellel és szeretettel látja el a férfiakat, mindezt persze a maga szerény módján, úgy, hogy senki észre sem veszi. Az anya biztatja Bhaskart, hogy tanuljon és legyen belőle orvos, aki majd a szegényeket segíti. A családdal él még a beteg, ágyban fekvő nagymama (akiről később kiderül, hogy valójában nem is a család rokona, hanem csak egy szegény özvegyasszony, akit a család valamikor befogadott), valamint Goturam, a kissé együgyű, ám szorgalmas szolga. A családban természetesen mindenki egyetlen célra összpontosít: Bhaskarnak tanulnia kell, hogy azután ő tarthassa el a családot. Ehhez azonban pénz kell, amiben a család nem bővelkedik. Az apa megpróbálja a politikai összeköttetéseit felhasználni arra, hogy ösztöndíjat szerezzen a fiának, de ez nem sikerül, mert a „befutott” régi bajtársak „nem ismerik fel”. A nagybácsi és Nashi fáradhatatlanul ásnak a pincében, hogy megszerezzék az elásott kincset, amikor viszont robbanóanyaggal is próbálkoznak, az életükkel fizetnek. Végül a nagymamának és az anyának lesz köszönhető, hogy egyáltalán pénzt tudnak adni a fiúnak. Halála előtt ugyanis a nagymama néhány réz karkötőt ad át az anyának azzal a szándékkal, hogy cserélje ki velük a saját arany karkötőit és azokat adja el.(8) Az anya erre nem hajlandó, hiszen az asszonyi karkötők eladása az egyik legnagyobb áldozat egy nőtől. Amikor azonban Goturam aranynak nézi a réz karkötőket és a fiúnak már indulnia kell az egyetemre, az anya kész az áldozatra és mégiscsak pénzzé teszi az ékszereit.

A történetben egy másik nő is fontos szerepet kap: Krishnatai ápolónőként dolgozik, férjezett és van egy kislánya is. A férje elhagyja, de Krishnatai független, felvilágosult fiatal nő, aki a munkájából el tudja tartani magát és a kislányát. Később azonban a férj elviszi tőle a gyereket. Krishnatai természetesen nem tehet semmit, mert nincs annyi pénze, hogy a bíróságtól kérjen segítséget, viszont azt is tudja, hogy egy nő szava és akarata mit sem számít. El kell tűrnie még azt a hírt is, hogy a kislányt mielőbb férjhez akarja adni az apja. Krishnatai azonban – bármennyi súlyos személyes problémával küzd –, nagyon sokat segít Bhaskarnak. Felajánlja például a vizsgáira készülő fiúnak, hogy nyugodtan tanuljon az ő házában. Később, a fiú elutazásakor az összes spórolt pénzét neki adja, mivel ő olyan helyen vállalt munkát, ahol úgysem lesz szüksége rá. Természetesen mindez a fiatal nő önzetlenségéről tanúskodik, hiszen időközben kiderül, hogy az alsóbb kasztbéli lánynak annak idején Nashi udvarolt, a fiú szülei azonban ellenezték a házasságot, a fiú pedig nem szegült ellen a szülői akaratnak. A film tulajdonképpen a szülők és Krishnatai helyzetével azt példázza, hogy Indiában az „ősidők” óta fenntartott és átöröklődött hagyományok túlságosan fogva tartják még a legfelvilágosultabb embereket is, akik sokkal inkább képesek a változtatásokra elméletben, mint a gyakorlatban. És – vallja a film – főleg a nők képesek az új eszmék gyakorlati megvalósítására, hiszen őket a szeretet és a gondoskodás mozgatja.

A fiú végül elmegy az egyetemre és soha nem látja már viszont az édesanyját. Krishnatait is akkor látja utoljára, amikor az eljön hozzá látogatóba és bevallja neki, hogy az édesanyja már nem él. Az emlékeit felidéző idős orvos így utólag döbben rá, hogy tulajdonképpen mindent az édesanyjának, Krishnatainak és a nagymamának köszönhet. A visszaemlékezések során az idős orvos gyakran „be is épül” a flashbackben látott történetbe: élete szereplőinek olyan feleleteket ad és olyan dolgokat mond el így utólag, amiket akkor, fiatalon nem mert kimondani. Többek között például azt is megtudjuk, hogy valójában szerelmes volt Krishnataiba. A film azonban „boldog véget” ér: az orvos saját kórházat alapít és azt szeretné, hogy fia és menye bekapcsolódjon a munkába. Ők azonban kutatóintézetben dolgoznak az Egyesült Államokban és nem áll szándékukban Indiába költözni. Ekkor azonban megjelenik egy fiatal orvosnő, aki nem más, mint Krishnatai lánya. Ő fog együtt dolgozni az orvossal.

Pamela Rooks 1958-ban született Calcuttában és eleinte tévé-, később dokumentumfilmeket készített. Első nagyjátékfilmjét 1993-ban készítette Miss Beatty gyermekei címmel. A Vonat Pakisztánba (1998) a második filmje, amelynek forgatókönyvét Khushwant Singh regényéből maga a rendezőnő írta. A történet India történelmének azt az eseményét veszi alapul, amikor 1947-ben Pakisztánt leválasztották Indiáról.

A történet helyszíne Mano Majra, egy kis falu a mai Pakisztán közelében, ahol mindig is békésen éltek egymás mellett a hinduk, sikhek és muzulmánok. Kaladfilmes jelenettel kezdődik a film: megismerünk két banditát, akiknek már az apáik is ellenségek voltak. Egyikük, Jugga (Nirmal Pandey) szikh vallású, szerelme, Nooran (Smriti Mishra) viszont muzulmán lány. A történet narrátora Hugum Chand (Mohan Agashe), aki a falu elöljárója, és aki már lustaságból sem akar semmiféle zavargást a faluban, amúgy meg túlságosan is el van foglalva Haseenával, az alig tizenhat éves táncosnővel, akit anyja „eladott” neki. Amikor azonban Delhiből megérkezik Iqbal (Rajit Kapur), a kommunista párt küldötte, hogy megfékezze az erőszakot és megszervezze a falu lakosait az ország egységének megőrzésére, elkezdődik a faluban is a mozgolódás. Az addig békésen együtt élő falubeliek között azonban akkor szabadul el a pokol, amikor egymás után két vonat is befut az állomásra, tele halott hindukkal és sikhekkel. A rendőrség az elöljáróval az élen nem képes megakadályozni az ellentétek kirobbanását. Közben Jugga börtönbe kerül, vetélytársa pedig szabadon rabolni kezd a faluban. A történet végén a falu muzulmán lakosai felszállnak a vonatra, amely Pakisztánba viszi őket. Ezen a vonaton utazik Nooran is, valamint Haseena. Mivel az elöljáró fülébe jut, hogy merényletet terveznek a vonat utasai ellen, kiengedi Juggát a börtönből, azt remélve, hogy a férfi mindenre képes lesz, hogy Noorant megmentse. Valóban, Jugga elmegy a tervezett merénylet színhelyére és elvágja azt a kifeszített kötelet, amely a vonat tetején utazókat hivatott lesodorni. Mivel azonban a rablók észreveszik a betolakodót, lelövik, de a férfinak így is sikerül elvágnia a kötelet, a vonat tehát veszély nélkül tovagördül.

Pamela Rooks filmje nagyon érdekesen közelít témájához. Meglepő a film elején, hogy a figurák egyértelműen komikus karakterek. Hugum Chand és a rendőrök szinte burleszkbe illőek, akárcsak Iqbal, a két bandita pedig bármelyik kalandfilm szereplőjének beillene. Amikor például Haseenát először hozza el az anyja az elöljáróhoz, s a lány énekelni és táncolni kezd, a dalt és a táncot egyszer sem tudja befejezni, mert beosztottjai valamilyen fontos üggyel mindig megzavarják Chandot. Ugyanez történik akkor is, amikor ágyba akarja vinni a lányt: az sem jön össze soha. A kommunista küldött jelenetei is mulatságosak, ő még egy táviratot sem tud úgy elküldeni, hogy az titkos maradjon, továbbá a helybéli rendőrök és katonák sem képesek soha hollywoodi szuperhősök módjára akcióba lépni.

A film végül is nem komédia, hanem nagyon is drámai alkotás, ami annak köszönhető, hogy a rendezőnő rendkívül ötletesen vált a komikusból a tragikusba és vissza. A film egész szerkezete erre a folyamatos váltásra épül. A drámai jelenetek nagyon durvák és megdöbbentőek. Ilyen például, amikor az amúgy semmire nem alkalmas rendőrök megkínozzák a letartóztatott Iqbalt. A megvadult rablók nőket erőszakolnak meg, kifosztják és felgyújtják a házakat, megölik az embereket. Egy másik jelenetben az esti alkonyatban hömpölygő folyó legyilkolt emberek hulláit sodorja magával. De a legmegdöbbentőbb mégiscsak az a jelenet, amelyben több száz legyilkolt emberrel befut a vonat: a vérbe fagyott tetemek egymásra dobálva fekszenek, hullaszagot árasztva.

Pamela Rooks a férfiúi erőszak elé tart görbe tükröt ebben a filmjében: a gyilkoló és fosztogató banditák, a katonák vagy a rendőrök saját férfiúi frusztrációjuk következtében ölnek. De nem lehet pozitív szereplő a kommunisták küldötte vagy az elöljáró sem – noha ők mindketten jót akarnak –, mert túl gyengék ahhoz, hogy a nagypolitikával szemben bármit is tenni tudjanak. Rooks filmjében fontos szerep jut a nőknek is: Nooran úgy lett Jugga szeretője, hogy nem házasod(hat)tak össze, de vallási különbözőségük ellenére is vállalták a kapcsolatot, hiszen egymásba szerettek. A férfi a börtönben ülve nem tudja megvédeni Noorant, Jugga édesanyja sem fogadja tárt karokkal a lányt, amikor az üzenetet hagy a fiának, viszont megenyhül, amikor megtudja, hogy a lány gyermeket vár. Noorannál azonban valamivel érdekesebb karakter Haseena, akit naponta elszállít egy autó az elöljáróhoz. A férfinak természetesen nagyon tetszik a szép és fiatal lány, ráadásul komoly összeget tett az anya markába, hogy megkaphassa. A szexuális aktus azonban két okból sem tud realizálódni a film során: egyrészt mert kiderül, hogy évekkel előbb Chad elvesztette feleségét és lányát, a fiatal Haseenában tehát a saját lányát véli felfedezni, s ez visszatartja a szexuális aktustól. Másrészt azonban Rooks jól érzékelteti, hogy az ilyen lelki dolgok túl sokáig mégsem tudják visszafogni a férfiakat a szextől, ezért a rendezőnő – mint már említettük – úgy alakítja az eseményeket, hogy amikor a férfi már-már rávetné magát a lányra, valami fontos hírrel mindig megzavarják a légyottot. Végül tehát Chadban mégiscsak az atyai érzések kerekednek felül, főleg, hogy a muzulmán lánynak is távoznia kell Pakisztánba. A férfi egy pénzköteget tesz a kislány kezébe és még az életét is megmenti, amikor Juggát kiengedi a börtönből, hogy megakadályozza a vonat ellen tervezett merényletet. Azt persze nem tudhatjuk, hogy Pakisztánban milyen sors vár a lányra, de az elöljáró mellett is csak ágyas lehetett volna, hiszen Indiában a táncosnők a kurtizánokhoz és a prostituáltakhoz hasonlóan nem mehettek férjhez.

Összességében tehát elmondható, hogy a Budapesten bemutatott filmek rendezőnői méltán képviselték az indiai filmrendezőket, alkotásaik pedig az indiai filmművészetet. Ráadásul szinte mindegyik alkotásban fontos szerep jutott a nőknek, még olyankor is, ha a történet nem kifejezetten róluk szólt. Ami még elmondható a mai indiai filmről: ezek a művek ugyanolyan érdeklődésre tarthatnak számot a magyar nézők körében, mint például a hollywoodi filmek, hiszen legalább olyan jól mesélik el a különböző történeteket, mint amerikai társaik. Lehet, hogy a hollywoodi szuperprodukcióknál kevésbé látványosak az indiai rendezőnők filmjei, viszont kárpótolhat bennünket, hogy egy olyan ország történelmébe és életébe nyerhetünk bepillantást, amely még az ott élők számára is szinte teljesen kiismerhetetlen. És azért ez nagy élvezet.



Jegyzetek

1 Adina Darian szerint 1971-től Indiában készül a legtöbb film a világon, 1979-1983 között évi 700 nagyjátékfilmet forgattak, 1984-ben pedig már 800-ra emelkedett a filmek száma. A dolog érdekességét még az is fokozza, hogy a hindi nyelvű filmek mellett ma már készülnek bengáli, maráthi, tamil stb. nyelvű filmek is. In: Darian, Adina: Lumea indiana si filmele ei, Bucuresti, Editura Meridiana, 1990, p. 191.

2 Indiában három előkelő kasztot különböztetnek meg: a legfelső a brahmánok (papok és tanítók) kasztja, azután következik a kashtria (katonák kasztja), majd a vayshia (kereskedők kasztja). De megemlítendők még a sudriák (szolgák, parasztok stb.), valamint a kaszton kívüliek, azaz az „érinthetetlenek”. Az indiai társadalom nagyon szigorúan tekintett mindig is a kasztok ügyére, vagyis nem tette lehetővé az egymás között való átjárást.

3 A vetítéseken még szerepelt Aparna Sen egyik alkotása is (Mr. És Mrs. Iyer, 2002), de e sorok írója ezt a filmet nem látta.

4 A feministák állítása szerint például a judaizmus és a kereszténység is egyaránt „szexista” vallások, egy hímnemű Istennel és olyan tradíciókkal, amelyek biztosítják a férfiak vezető szerepét és a nők elnyomását a társadalomban. In: P. Christ, Carol and Plaskow, Judith, eds. Womanspirit Rising: A Feminist Reader in Religion. San Francisco: Harper and Row, 1979, p. 1.

5 Itt tulajdonképpen arról a kettősségről beszélünk, melynek alapján a patriarchális társadalom besorolja a nőket a „szent” és a „kurva” dichotómiájába. Maya érzékisége alapvetően meghatározza a majdani „kurtizán” szerepét.

6 Rekha 1954-ben született és India egyik legnagyobb filmsztárja. Ő játszotta a főszerepet a fesztivál válogatásán szintén szerepelt Umrao Jaan, a kurtizán (1981) című alkotásban (rendezte Muzaffar Ali), de kurtizánt alakított a Tavaszünnep (1984) című filmben is (rendezte Girish Karnad). Rekha egy színésznő törvénytelen lányaként született, még egészen fiatalon eladták egy filmrendezőnek, de prostituáltként is dolgozott. Eleinte melodrámákban tűnt fel, viszont a 80-as évektől egyre több olyan filmben vállalt szerepet, amelyek már az „Új film” kategóriájába tartoztak.

7 A filmben játszó néhány színész: Sidhartha Daftardar, Atul Kulkarni, Linane Hill, Uttara Baokar, Sadashiv Amarpurkar.

8 Indiában a nők által hordott karkötők a családjuk szociális helyzetét szimbolizálják. Minél több karkötője van egy nőnek, annál gazdagabbnak számít. Természetesen az aranyékszerek sokkal többet érnek, mint például azok, amelyek nem valamely nemesfémből készültek.

 

Mira Nair: Káma Szútra, 1996  (Maja és Jaji - Indira Varma és Ramon Tikaram)
Mira Nair: Káma Szútra, 1996 (Maja és Jaji - Indira Varma és Ramon Tikaram)
11 KByte
Mira Nair: Esküvő monszun idején, 2001, az anya és a családfő : Lillete Dubey Naseeruddin Shah
Mira Nair: Esküvő monszun idején, 2001, az anya és a családfő : Lillete Dubey és Naseeruddin Shah
57 KByte
Mira Nair: Esküvő monszun idején, 2001, Ayesha: Neha Dubey
Mira Nair: Esküvő monszun idején, 2001, Ayesha: Neha Dubey
53 KByte

26 KByte
Mira Nair: Hiúság vására, 2004 (Becky Sharp (Reese Witherspoon)
Mira Nair: Hiúság vására, 2004 (Becky Sharp (Reese Witherspoon)
103 KByte
Mira Nair: Hiúság vására, 2004 (Crawley és Becky Sharp - Douglas Hodge és Reese Witherspoon)
Mira Nair: Hiúság vására, 2004 (Crawley és Becky Sharp - Douglas Hodge és Reese Witherspoon)
99 KByte
Sumitra Bhave: A ház védőszelleme, 2002
Sumitra Bhave: A ház védőszelleme, 2002
12 KByte
Vonat Pakisztánba, 1998
Vonat Pakisztánba, 1998
33 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső