Ma már senki sem hívja a dj-ket lemezlovasoknak, a vj-ket (visual, esetleg video jockey) pedig sosem címkézték magyarul, most mégis megteszem, pusztán azért, hogy kimondhassam a régi igazságot: a magyar lovas nemzet. A vj a mozgóképkészítés új útjait járja, messze a kanonizáltan tevékenykedőktől, de érdekes és tanulságos tájakon.

Partikulturális jelenség

A vj-zés fogalma szorosan kötődik az elektronikus-zenei partik kilencvenes években kiteljesedő történetéhez. Ezeknek az eseményeknek hangi környezetét a dj-k teremtik meg, a látványért, a vizuális atmoszféráért a vj-k a felelősek. A hagyományos installációk, állóképek és világítás mellett a technika fejlődésével párhuzamosan egyre inkább a mozgókép használata vált hangsúlyossá. Erre példa a világon egyedülálló filmes utazásra invitáló Cinetrip rendezvénysorozat, mely központi helyszínén, a Rudas fürdőben a mozi, a fürdő és a buli élményét vegyíti. Ma már nemigen képzelhető el olyan parti, ahol ne vetítenének legalább egy vásznon, a nevesebb előadók vagy alkotók pedig már speciális környezetükön kívül is megtekinthetőek. Budapest az Eu-népszavazást a Cinetrip brigád által a Duna két partján létrehozott álló és mozgóképek között, a csatlakozást pedig a Millenáris parkban, Dork & Kozma fényinstallációi között ünnepelte.

A diától a laptopig

A technikai eszközök között minden megtalálható, ami képet vetít, az állóképet hagyományos diavetítővel szokás létrehozni, de a profik nagyteljesítményű berendezéseket használnak, amivel speciális, üvegre festett alkotásokat vetítenek. A minket inkább érdeklő mozgóképet kezdetben hagyományos filmvetítővel és projektorral közvetített videóval állították elő, ma már szinte egyeduralkodó a számítógép használata. A digitális médium nem felváltotta elődeit, hanem egyesítette és meghaladta azokat, a vetített képek jelentős része eredetileg filmre készült, nem ritka a klasszikus némafilmek felhasználása. Egyre többen foglalkoznak a mozgóképkészítés e válfajával, hisz a multimédia-használat ma már könnyen elérhető, tartalom és technika ára drasztikusan csökkent és csökken. A megfelelő teljesítményű és tárolókapacitású laptop is megfizethető (akár helyettesíthető hagyományos pc-vel is), a projektort pedig bérelni is lehet. A file-cserélőknek köszönhetően a szoftverek és a mozgóképek jó része is ingyen elérhető, ha ez a szerzői jogokkal nem is mindig kompatibilis megoldás.

Kezdetben vala

a lemezlovas (lásd Tom Waits a Törvénytől sújtva című filmből, vagy a még mindig aktív B. Tóth László), aki egyszerűen felkonferálta a sorba rakott slágereket. Aztán rájöttek, a sok szöveg csak rontja a hangulatot, a számokat egy folyamban is lehet játszani, a lemezjátszót visszafelé is lehet forgatni, sőt, hangmintákat használni, loopokat (adott motívumot újra és újra ismételni), és a többi. A dj-k között ma már klasszikus értelemben vett zeneszolgáltatóktól a (minél több) lemezjátszót hangszerként használó scratch-művészeken át a stúdiókban és otthonokban lemezeket készítő zenészekig mindenfélét találunk. Körülbelül ugyanezt teszi a vj, túlnyomórészt mások által készített mozgóképekből új minőséget állít elő, általában (persze nem mindig) élő körülmények között. Kezdetben vala az ős filmvetítő, a vásárokon megvolt a maga sátra, megrendelte a központtól a számára szimpatikus némafilmtekercseket, és azokat vetítette a közönségnek, saját konferálásában. Akkor még a megmozdult kép és a távoli látványok elegendőek voltak a néző elkápráztatásához, de az első visual jockey-k sem tettek sokkal többet. Az egyre szélesebb vászon s a hangosodó mozi mellett a mai vetítőkkel szemben magasak az igények.

Képfolyam

Vj a legelfogadottabb értelemben az, aki számítógéppel állít elő élő mozgóképet. Az élő kép jelen esetben nem jelenti azt, hogy a vj az itt és most képeit használja (bár gyakran használja), hanem azt, hogy a vásznon megjelenő mozgóképfolyam a helyszínen születik meg. A mozihoz talán nincs sok köze annak, ami egy partiban történik, de itt is egy embercsoport speciális térben történő kép és hang általi szórakoztatásáról beszélhetünk. Sokak szerint ez a kép- és hangáradat ráadásul tart valahonnan valahová, ha történetet nem is beszél el (a klasszikus filmes narráció értelmében), azért elviszi valahonnan valahová a befogadót. (A partidrogoknak pedig annyi köze van az élményhez, mint a popcorn-nak a mozizáshoz, van, aki ezek nélkül el sem tudja képzelni, más már igazából csak ezért jár filmet nézni, de a legtöbben köszönik, nem kérnek.) A parti vj-nek hatnia kell a magas ingerküszöbű közönségére, ezt pszichedéliával, meghökkentő képekkel és effektekkel, humorral, gyors vágással éri el. Az elkötelezett filmes a sztorit és a képeket keresi a világban, az igazi vj a már rögzített mozgó és állóképekben is alapanyagot lát, ahogy egy motívumban vagy a való világban is. Így kerülhet egymás mellé a merevlemezen a klasszikus amerikai némafilm, a hetvenes évek rajzfilmje és a saját animáció egy aznapi baleset képeivel.

Montázsiskola

Minden a vágóasztalon dől el, hisz az egész világ rendelkezésünkre állhat filmtekercseken - hirdette az orosz montázsiskola. Az internetnek és a digitális képrögzítő és képkezelő technikának köszönhetően ma a világ képei nem csak elérhetőek, hanem bárhogyan manipulálhatóak is. Ha Eizenstein szerint 1+1=3 (hiszen a +, a vágás is növeli a végeredmény értékét), akkor ma 1*1=~ (mármint végtelen, legalábbis sok), a vágás helyén végtelen számú úsztatóeffekt, az egymásutániság helyén végtelen féle ötvözés szerepelhet, az (emocionális, nem intellektuális) montázs eredménye befogadó- és környezet-függő. A vj-nek a világ képei mellett rendelkezésére állnak a filmtörténet, az amatőr archívumok, a digitális média virtuális valóságának képei is, és a „vágóasztal” a képfolyam duzzasztógátja és zsiliprendszere. A vj-kultúra érvényes válasz a minket körülvevő képáradatra, ha a kilencvenes években a reklám és klip nyelve volt innovatív, úgy a jelenben és közeljövőben ugyanezt a vj-k képeiről mondhatjuk el. A száz tévécsatorna között szörfölő néző nem hoz létre semmilyen egységként értékelhető mozgóképet távirányítójával az amúgy is mindent mellérendelő csatornák kínálatából, de ő a mai néző. Ő a látványosság mozijára vágyik, ha elmegy filmet nézni, és winchesterére sem Bergman munkáit tölti le.

Képbeszéd

Alexandre Astruc, a francia új hullám elméletírója a filmnyelv fejlődésével és a kamerák terjedésével kapcsolatban bevezette a kamera-töltőtoll fogalmát, arra utalva, hogy kifejezési készség és „kéznéllevés” szempontjából az írással egyenrangú kommunikáció új formája a film. A hagyományos mozgóképkészítés hatalmas technikát és szakemberek egész csapatát megmozgató folyamata a kamerával írást nehézkes feladattá tette. Az írás ugyanis mindig egy emberé, kevés, kivételes rendező valósította, valósíthatta meg tisztán saját ideáit. Mára a technika is kisebb (akár egyemberes), a nyelv is rugalmasabb, írást mégis keveset olvashatunk. Hol van az új idők új teoretikusa, aki a projektor hangszál, a laptop torok, vagy a vászon száj új fogalmával örvendeztet meg minket és az utánunk jövőket? Talán már nem kell sokat várni rá, a vj nem ír, beszél. Betűi, szókészlete, az írásjelek ott vannak a számítógépen, ezek egybefűzését a pillanat inspirálja. Jó, ez ma még nem kifejezetten jellemző, gyakoribb az előre elkészített anyagok használata, és a alapkészlet is meglehetősen sematikus a partikörnyezet mint az ábécé szülőhelye hatására. De az írás feltalálását is csak Godard-ékhoz kötjük, akik jó hatvan évvel Lumiere-ék után kezdtek forgatni.

Mondani a mondhatatlant

A metaforák csak egy határig tarthatók (ezért nem azonosságok), ha ragaszkodunk hozzájuk, csak félrevisznek, de azért maradjunk még a beszéd párhuzamnál. Egyszer megírhatná valaki a filmtörténet hatástörténetét, és nem azt, hogyan hatnak a sztárok öltözködésünkre, vagy hányan érezték magukat néha Delonnak, Willisnek, vagy Valentinónak, hanem azt is, hogyan hatottak film és tévéélményei nemzedékek párkapcsolatára, önképére, munkájára. Ezen a téren is megtanulunk filmül gondolkodni és érezni, nemcsak abban, hogy tudjuk, hol jön vágás és hol a happy end. Most egy rakás mozgóképen (sokkal inkább, mint hagyományos irodalmon) felnőtt néző elkezdett ezen a nyelven beszélni, sokszor dadogva, semmit mondva, néha eredetien, tessék megnézni. Van rá mód, vj torna, verseny, konferencia volt az utóbbi évben Budapesten, remélhetően lesz is, ez az alkalmazott művészet önállóvá válik. A mozgóképbeszéd előjön az elektromos-zenei szcéna fáradó éjszakai szeánszairól, csak legyen rá fülünk, vagy, most már tényleg félre a metaforával, szemünk.