Berta Ferenc Marína, Marína, Marína. A csókodra szomjazom én…
Szabóból mozigépész – avagy: Jászalsószentgyörgyön is volt egy mozi
Képeslap a 60-as évekből: a templom, a Tanácsháza a híradó táblájával, alul pedig a helyi MSZMP irodájának épülete
Képeslap a 60-as évekből: a templom, a Tanácsháza a híradó táblájával, alul pedig a helyi MSZMP irodájának épülete
37 KByte

Ha a föld engedte, a környékbeli tanyákról is bemerészkedtek az emberek. Billegve jöttek a sokszoknyás asszonyok a csúszós, foghíjas kövekre rátett, már eredetileg is sáros, koszos deszkákon. Akkor világosban is mókás volt, ahogy egyik kezükben a lemenő nap fényében csillogó lámpással egyensúlyoztak a sár fölött. Hát még este, amikor a sötétben csak az imbolygó, ide-oda ugráló petróleum vagy gyertyafényeket lehetett látni, hallani az asszonyok vidám sikongatását, egy-egy férfiú félbe maradt bosszús káromkodását. Ilyenkor a kívül álló is tudta, hogy mozi volt az Iparos Körben. Az újdonság hatására mindenki felszabadult a napi problémák alól. Az asszonyok egymás közt, suttogva beszélték meg a vásznon történteket, a másnapi kenyérdagasztás közben is át-át kiabáltak egymásnak a kerítésen át, és együtt nevettek egy-egy jelenet felelevenítésekor. A serdülő leányok – akik már elmehettek az eseményre – kis csoportokban pironkodtak a csókjeleneten, amit a fiúk éretlen vihogással kommentáltak. A férfiak bölcsen hallgattak, volt elég dolguk amúgy is. Egyszóval 1938-tól Jászalsószentgyörgyön is beleszólt az emberek életébe a mozi. A földszintes, alap nélküli vályogház volt a falu kulturális központja, ahol elfértek vagy százan. Ez volt az Iparos Kör a Piactér közelében, a későbbi Mártírok útján. A Kör, illetve Ifjúsági Egyletének kiemelkedő ténykedése folytán előadásokat, tanfolyamokat szerveztek, évente több színielőadással lepték meg a falu lakosságát – még a mozi előtt.

Aztán jött a mozi és kiegészült a falu kulturális programja. Ez az új közösségi lehetőség 1938-ban Tóth István magántulajdonában volt. Szóval minden úgy történt, hogy először a lányok táncoltak, aztán volt egy színielőadás, A falu rossza, vagy valami hasonló népszínmű, de mindig más. Körülbelül másfél óráig tartott a két műsor, majd leengedték a vásznat és indulhatott a vetítés. Mindenki látni akarta a filmet, ami mozgott és vidám, nevettető képeket mutatott be egy adott történet kapcsán. Senki sem késett és senki sem ment el a műsor vége előtt. A moziba járás természetesen nem volt rendszeres, mert ha a földeken munka volt, elmaradt a szórakozás, Karádi, Páger, Jávor és Kabos Gyula játéka. Ha nem lehetett a földeken dolgozni a marasztaló sár miatt, akkor még szombaton is telt ház volt, persze ez attól is függött, hogy milyen filmet vetítettek. Főleg a magyar filmeket és a kardozós filmeket szerették. Vasárnap már reggel puccosan mentek az emberek a templomba, úgy hogy ez a nap volt leginkább a szórakozás napja. Eleinte szombaton és vasárnap vetítettek filmeket, később már egy héten négy vetítés is volt, vasárnap délelőtt pedig matiné.

Egy idő után a mozi tulajdonosa a vetítőgépet és tartozékait eladta egy hold szőlőért. Egy megszállott mozirajongó és mellesleg cipész, a „mozis” Laci bácsi vette meg -– teljes nevét az emlékek sűrű homálya fedi –-, akinek volt engedélye, így továbbra sem hiányzott az élőműsor utáni vetítés. A mozis lágyszívű volt, egyszóval „Laci bácsi, így és úgy” … felmehettek a gyerekek a rövid és szűk vaslétrára, ami mellett már többen szorongtak egy kivénhedt hokedlin. Mások az összehajtott tűzoltó pokrócról figyelték a vásznon történt eseményeket.

Talán ahogy minden mozigépész kezdte.

"Már inas voltam. 1940 környékén lehetett, talán ha lehettem 13 éves. Gyerekfejjel kitaláltam, hogy –- már pedig én egyedül megyek a moziba. Megkerestem a rávalót. Lyukas húszfilléres volt egy jegy a mezítlábas gyerekeknek, amit én a ministrálásért kaptam. Volt, hogy a vaspénz helyett tubuskát, olyan pampuskaféle tésztát kaptam, de azzal is beengedtek. Úgy nagyjából ekkor kezdődtek a robotvilágos témájú filmek. Na, én bele is cseppentem egy ilyenbe. A főszereplő egy robot volt, más egyéb szörnyekkel együtt. Félelmetes volt. Hazafelé az itt-ott világító ablakokat felváltó sűrű sötétségben attól féltem, hogy elkap egy robot, vagy egy szörny –- és akkor mi lesz. Hát a robot ugyan nem kapott el, de az apám igencsak. Úgy hogy másnap volt mit mesélnem a filmről és meg a kék foltokról. Nagyon sokáig nem is mentem egyedül moziba."

Aztán jött a háború. Lassan elkoptak a színielőadások, az azt megelőző tánc, de filmvetítés akkor is volt és maradt. Természetesen, amikor a front helyben hallatta magát, akkor minden épeszű ember a bőrét mentette, de amint lecsendesedett a külső csatazaj és távolból hallatszottak már a rémisztő fegyverek hangjai, szinte azonnal elkezdődött a vetítés. Még 1943–-44-ben is! Mindig telt ház volt. Közvetlen a háború után a mozi működött tovább, csak most a „"mozis" Tóth vagy Halla Tibi bácsi vezette, később Túróczy István volt a gépész, aki Szászberekről járt át és hozta a filmeket. Igaz, ezek a filmek sem voltak a kimondottan vidámak. Legtöbbje a háborúról szólt, ugyan úgy, mint a filmeket megelőző, igen hosszú híradó, aminek a bevezető mondata mindig ugyan az volt; „"Takarékoskodj pénzzel, anyaggal és idővel, mert a takarékosság nemzetvédelem, a pazarlás hazaárulás!"

Hát ezek már az '50-es évek eleje, az államosítás és központosítás időszaka. A régi toldozott-foltozott vályogház maradt Jászalsószentgyörgyön, csak új nevet kapott. Iparos Körből Úttörő Mozi lett.

Hogyan lesz egy szabóból mozigépész.

„"Igazán akkor szerettem bele a moziba, amikor jöttek a kalandfilmek. Cowboy, indián, kardozás, kincskeresés –- egyre ment. A komámmal kuporogtunk a gépész mellett –- csak minket engedett maga mellé az öreg -–, és néztük a filmeket. Aztán a komám kitalálta, hogy legyünk mi is gépészek. Hogyne tetszett volna, hisz akkor minden filmet megnézhettünk. Ingyen. Persze nem ment ilyen könnyen, ugyanis be kellett fizetni a tandíjat, egy kék húszforintost. Na, anyám persze nem adta oda. A komám olyan kulák gyerekféle volt, egyszóval befizettük. A szolnoki központban, a Koszorú utcában, Baranyi Sándornál kellett jelentkezni és a Tisza Moziban vizsgázni. Ez úgy 1954 körül volt. A gyakorlat abból állt, hogy saját kezűleg és egyedül le kellett vetíteni egy matinét, majd a délutáni előadásokat. Először a háromórást, majd az ötórást. Megkaptuk az aláírt papírt és egy igazolványt. Mozigépészek lettünk. A gyakorlat miatt én addig is vetíthettem, de csak helyettesítőként. Nem volt mindegy. A helyettesítő 800 forintot kapott, az igazi gépész pedig 1200-at. A központban Zsíros Feri bácsitól kaptuk a filmeket. Ő utazó gépész, vándor mozis is volt, az úgynevezett Tanya Mozi-s. Ment tanyáról-tanyára. Ott tudták, hogy mikor jön a mozis, összegyűltek a tanyasi iskolában és várták a vetítést. Volt, hogy 100-150-en voltak."

Jászalsószentgyörgy életéhez egyre szorosabban hozzátartozott a mozi. Sajnos a régi épület düledező vályogfalai kérdésessé tették a további működést. Pedig mi mindent vetítettek e falak között, hol így, hol úgy.

"Aztán voltak a betiltott filmek, amiket nem lehetett sehol levetíteni. Ezeket csak nagy-nagy rimánkodásra adta ki Zsíros Feri. Hát, elvileg csak én nézhettem volna meg, láttuk egy páran. Koncentrációs táborok, dokumentum felvételek, '56-os események. Ezek valahogy ott maradtak a raktár egyik eldugott részében, vagy még nem merték elvinni. Minden fajta lom volt rajtuk, meg por és még rengeteg magnélküli filmtekercs. Volt olyan, amit még nem láttunk, de más sem nagyon. Azok szépen be voltak dobozolva. Csak számok voltak rajtuk. Hogy azokon mi lehetett, nem tudom, de nem mert hozzájuk nyúlni szinte senki. Aztán a '60-as évek közepe felé ezeket el is tüntették."

Az április havi műsor 1959-ből, amikor már a megyei műsorfüzetben is megjelent az Úttörő mozi műsora, szép akkurátusan feltüntetve, hogy az adott film melyik korosztálynak nem ajánlott: Szent Péter esernyője, Déryné, Hattyúk tava, Don Juan legutolsó kalandja, Mágnás Miska, Városi asszony. Az áldatlan állapotot 1962-ben orvosolta a megyei központ. Felújították ugyan, de a vályog épület állaga nem sokat változott. 1963-ban befejeződött az átalakítás, szélesvásznú mozit, illetve most már filmszínházat kapott a község. Növekedett a mozilátogatók száma, hisz a környékről és Jászfelsőszentgyörgyről is ide jártak, mivel ott csak keskenyfilmek vetítésére volt lehetőség. Hétfő kivételével naponta voltak előadások, vasárnap matiné, délután pedig négy előadás. 1961 és '63 között Vadkerti Kálmán volt az üzemvezető és gépkezelő. A valamikori kisfiú, aki élt- halt a kalandfilmekért, aki részben szabó mesterségét adta fel, végre a gép mögé állhatott és folyamatosan szórakoztathatott, még ha mellékesben is.

„"Apámnál voltam tanuló, majd inas -– szabó lettem. De a mozizást vittem tovább, úgy munka mellett. Reggel vittem vissza az előző esti filmet, elmentem dolgozni, munka után felvettem az esti műsort és mentem haza kerékpárral. Vetítettem szombaton kétszer, vasárnap háromszor. Helyettesítettem Jánoshidán is. Ott is nagy gép volt. Emlékszem, egyszer a Dankó Pistát vetítettem. A moziban telt ház volt. Tele volt cigánnyal a terem, egymás ölében ültek. Akkora siker volt, hogy többször is le kellett vetíteni. Nem adtuk át Jászberénynek három napig. Még szerencse, hogy volt másik kópia is. Azt motorkerékpárral vitték Szolnokról Jászberénybe."

Jászalsószentgyörgyön –- a községi könyvtár mellett –- 1973. április 12-én átadták az új, szélesvásznú filmszínház épületét. A Megyei Moziüzemi Vállalat 3 és fél millió forintot áldozott az épületegyüttesre. A 70-es, 80-as években Terjéki Zoltán volt a filmszínház vezetője, akinek áldásos tevékenysége folytán ekkor még úgy gondolták, hogy a szép, modern moziban majd mindig telt házzal vetítik a filmeket. A nyitást követő kilenc hónapban 20.070 látogatója volt. A statisztika csak rövid ideig igazolta az elképzeléseket. A nézők száma a következő években drasztikusan csökkent, így ráfizetéssel üzemelt a szinte üres nézőtér. Sajnos a 80-as évek a jászalsószentgyörgyi filmszínház bezárását hoztáka magukkával.

Amikor még filingje is volt a mozinak.

„"Vetítettem én a szolnoki Millennium moziban is, ahol mozgatható, sima székek voltak, amiket a bál idején kivittek. Volt két dobogó hátul –- olyan, mint a tanítóknak -–, ahol két oldalt ültek, mint egy páholyban. Kis kertkapuszerű ajtó volt előtte, meg könyöklő rajta. Milinek, vagy Bolhás mozinak is hívták. Aztán sokszor vetítettem a régi Tisza moziban is 1957-ben. A padsor majd félkör alakú volt a felső részén, az alsó része már négyszög alakú volt, kifelé szélesedett a mozivászon felé. Az emeleten pedig a zsöllye, ahová lépcsőn kellett felmenni a nézőtérről. A gépház a zsöllye felett volt. Az első sorokban ültek a banda gyerekek, mindig fel-felugráltak az izgalomtól. A középső részben ültek a családosok, közrefogva csemetéiket. Az utolsó szektorban ültek csóró párocskák, akiknek nem tellett a zsöllyére. Az emeletre ültek, a könyöklő közelében a párt elvtársak, ha politikailag fontos volt a film, vagy premier volt. Leginkább azonban a fiatalok kedvelték, mert összebújhattak. Hát a filmet nemigen nézték, az biztos. Ha olyan ünnep vagy hétvége volt, külön színpadi előadások is voltak a film előtt. Mint a falumban annak idején. Ki is volt írva, hogy a mozijegy érvényes a színdarabra és a filmre is. Volt zenekar, bűvész, szavalat, kórus. De legszebb éveimet a szolnoki Kisgyepen töltöttem, a Nyúl utcai iskolában, ez egy telepi mozi volt. Ott 16-os gép volt. A tanterem fehér falára vetítettem. A két tanterem között olyan elhúzható fal volt, így lett nagy a terem. Később már volt vetítővászon is. A padokon ültek, meg ott, ahol tudtak. Minden este volt mozi, még matinét is csináltam. Ez volt a ’"November 7.’" nevű mozi, ahol a kisgyepi embereknek vetítettem. Főleg vasutasok és cigányok voltak a teremben. Amikor nyár volt, szabadtéri vetítést szerveztem. Az udvar végén volt egy szenesbódé. A végét lefestettem fehérre. Itt már székek is voltak, olyan tonett típusúak. Talán még most is megvan valamennyi a padláson, ha szét nem hordták az ottaniak. Volt belőle vagy száz. Az iskola ablakába kitettem a hangszórókat, aztán feltettem a Marína, Marínát, hadd szóljon. Néha beleszóltam a mikrofonba, hogy ma három órakor előadás, jegyek válthatók. Ez volt a meghívó, persze később már plakát is volt. Olyan biankó, amire én írtam rá az éppen aktuális film címét. A belépő 1,50 volt. Később a felnőtteknek 2,50, a gyerekeknek 2 forint. És jöttek. Úgy megszokták, hogy amikor megszólalt a Marína, már jöttek, hogy mi lesz a címe, ki szerepel benne, lesz e benne szerelem, kardozás. Amikor végigmentem az iskoláig vezető úton, kezemben a vasdobozokkal, amiben a filmtekercsek voltak, mindig megállítottak, hogy mozis bácsi, mi lesz ma. Aztán meg, hogy mikor láthatjuk ezt meg azt a filmet, és mondták a címét, meg hogy ki szerepel benne. Szinte rendelték őket. A gyerekeknek a Süni, meg a Tücsök és barátai, a felnőtteknek Kiss Manyi kellett és mindig vidám film. A híradót valahogy nem kultiválták, meg a háborúsat sem. Pedig hányszor volt kötelező nagy ünnepek alkalmával, vagy ha előre tudták, hogy mikor jönnek az elvtársak. Na meg a művészfilmek, amiket nem is értettek, csak nézték meredten. Na, szóval. Ha tudtam, felírtam őket, és amikor mentem filmcserére, megpróbáltam azokat kérni. Ha nem ment, akkor valami hasonlót, azokkal a színészekkel. Mindig telt ház volt. A gyerekek a szülők ölében ültek, de sokan hozták a kisszéket meg a sámlit, hogy legyen ülőhelyük, mert volt, amikor végig állták az egész filmet. Persze voltak kötelező filmek is, olyan nevelő jellegűek. Mint az, hogy hogyan készül az üveg, hogyan dolgozik az esztergályos, bányász, amire alig jöttek, hiába Marínáztam."


A leírtak alapját szolgáltatta Vadkerti Kálmán nyugdíjas szabó és mozigépész, aki sajnos már nem érhette meg e sorok megjelenését. 2005. áprilisában elhunyt.

(2005.október 5)

 

népszínműelőadás
népszínműelőadás
59 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső