Dr. Kiss Gabriella Filmoperatőr, rendező, tanár és író: Szabó Gábor operatőr
 

166 KByte

1974-ben kapott diplomát operatőr szakon. 1979 óta tanít a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Játék-, dokumentum-, rövidfilmeket és reklámokat is készít. Balázs Béla-díjas, Érdemes Művész.

A szüleid is filmesek voltak, így már gyerekkorodban filmközelbe kerültél. Mégis mikortól számítod filmes pályafutásod kezdetét?

Általános iskolás voltam, amikor már dolgozni kezdtem amatőr filmfelvevő géppel, hiszen az iskolai szüneteket is a Filmgyárban töltöttem, mindig más-más területen. Hol a bábosoknál, hol a felvevőgép-karbantartásnál, így nem is volt kétséges számomra, hogy én is operatőr szeretnék lenni, mint apám. Ténylegesen 70-től számíthatjuk, amikor fölvettek a főiskolára.

A főiskola elvégzése után mennyire volt könnyű bekerülni és előrehaladni a szakmában?

Abban az időben még nagyon atyáskodott fölöttünk az állam és a főiskola is, a végzett hallgatók útját tovább egyengették. Két alternatíva volt – vagy a filmgyár, vagy az egyetlen magyar televízió. A főiskola mindkét intézménnyel megállapodott, hogy ki hova kerüljön. Ez nagyon nagy biztonságot jelentett, különösen a jelenlegi helyzethez mérten. Én a filmgyárba kerültem, de külsősként a tévében is dolgozhattam. Olyan nagy volt a különbség a filmszámok tekintetében a maihoz képest, hogy előbb-utóbb mindenki filmhez jutott.

Valamelyik stúdióhoz kerültél?

Az operatőrök mind központi állományba kerültek, és filmenként alakultak ki a stábok.

Milyen volt a fizetési rendszer?

1974-ben 1900 Ft-os alapfizetéssel kezdtem, amiből akkor jól ki lehetett jönni. Az a korszak kifejezetten aranykornak számított a televíziós külsős munkák miatt, mert ott viszont alkalmanként 120 Ft-ot fizettek. Ebből fényesen meg lehetett élni. Lakásra, autóra lehetett gyűjteni, szóval úri élet volt. A Filmgyárban pedig a filmekre külön szerződés keretében fizettek, nem kimagasló összegeket ugyan, de emlékszem például a színészek díjazására – Törőcsik Marinak volt akkor a lehető legmagasabb gázsija, ami 30.000 Ft-ot jelentett. Mások voltak az arányok.

Voltak „-tól-ig” kategóriák?

Lehetett előre lépkedni a ranglétrán. Az elismertségtől, díjaktól függött, de a szamárlétrát mindenkinek végig kellett járni, s ennek megvoltak az előnyei. Az első nagyfilmhez csak úgy juthatott el az ember, ha már két-három filmben segédoperatőrösködött. Ez is egyfajta gondoskodást jelentett: hogy ne kerüljön valaki egy stáb élére anélkül, hogy ismerné az egész folyamatot.

Kit tartasz mesterednek?

A miénk közös vezetésű osztály volt – Illés Gyuri bácsi és a Zsombi (Zsombolyai János) vezették, úgyhogy mindkettőjüket.

Kaptátok a munkát, vagy a rendezők hívtak a filmjeikbe?

A mi osztályunk e tekintetben szerencsétlen volt, mert első ízben nem vegyes, rendező-operatőr osztályt indítottak, hanem kizárólag operatőr tanulók voltunk, tizenegyen. Tehát nem alakulhattak ki operatőr-rendező munkakapcsolatok, ami az elinduláshoz kellett volna.

Kivel dolgoztál először?

Az első játékfilmem - az Élve vagy halva - Rényi Tamással készült, akinek viszont sajnos ez volt az utolsó filmje. Mélyvíznek számított, mert egy kosztümös történelmi film volt, nagy csatajelenetekkel, éjszakai külsőkkel, gyertyafényes, fáklyás világítás mellett - de nagyon jó volt Rényivel együtt dolgozni.

Ezután alakult ki a munkakapcsolatod Gyöngyössy Imréékkel?

Igen, ami évekig tartó sorozat volt, hiszen tizenegy filmet készítettünk együtt.

Hogy találtatok egymásra?

A Két elhatározás című filmben Gyöngyössy Imre és Kabay Barna egy szabadabb képi stílust szerettek volna alkalmazni, ezért fiatal operatőrt kerestek, Barna pedig fölöttem járt a főiskolán, ismert, ezért engem kértek fel. Ezzel a filmmel aztán díjak egész sorát nyertük Németországban. Valahogy ez a mű revelációként hatott, mert abban az időben újnak számító filmes szemlélettel készült, így minden kaput kinyitott előttük. Számos felkérést kaptak, így aztán ki is költöztek Németországba.

A koprodukció mennyire volt elterjedt akkoriban?

Ritkán, de előfordult.

Milyen szakmai előmenetelt jelentett a siker a szakmában?

Ebből a szempontból egészen másfajta korszak volt az, mert ha ma azt mondom, hogy 50 és 60 közötti a díjaim száma, tejesen irreálisnak tűnik. Abban az időben - és ezt ma tudjuk igazán értékelni - nagyon nagy többlet volt a kezünkben a nyugati filmesekkel szemben, hiszen ők már akkor azokkal a financiális kérdésekkel küzdöttek, mint amivel mi ma. Nálunk rendelkezésre állt egy elég nagy keretösszeg, amiből mindenképpen film készült, tehát nem kellett érte harcolni. Ez nagyon kedvező volt az alkotóknak. Nem véletlen, hogy olyan sok kelet-európai film nyert a fesztiválokon.

Az idősebb kollégáid hogyan fogadták a sikereidet?

Jobban összetartott a szakma, különösen az operatőrök, noha már akkor is rivalizáló helyzetben voltak, ennek ellenére nem tapasztaltam, hogy ez bármiféle irigykedést váltott volna ki. Örültünk egymás sikereinek, drukkoltunk egymásnak. Ma sokkal inkább életre-halálra megy, hogy ki jut munkához, sokkal jobban ki vagyunk szolgáltatva a körülményeknek.

Kísérletező művészként tartanak számon, különösen a színhasználat terén. Konkrétan mely filmekben, mik voltak ezek az újítások?

Szeretek kísérletezgetni, tudni az újdonságokról, és az élére állni ezeknek. Kétféle operatőr lehet igazán sikeres – az egyik, akinek nagyon határozott világa van, minden filmjében felismerhető. Én a másik irányhoz közelebb állok, hiszen nem akartam soha két egyforma filmet készíteni. A pályám kezdetén például Szabó Pistával dolgoztunk egy kisfilmben. Szokás volt akkoriban, hogy egy úgynevezett elővilágítással lágyítottuk a negatívokat. Ezt a módszert ebben a filmben továbbfejlesztettem úgy, hogy egy rozsdavörös árnyalatot is adtunk az elővilágításnál. Ez a sötét tónusoknál nagyon izgalmas, újszerű eredményt adott. De sokat kísérleteztünk Sós Mari filmjében, a Városbújócskában, és más filmekben is.

A rendezők hogy fogadták ezeket az újításokat?

Partnerek voltak, mert ők is szerették, ha a filmjük sajátos jelleget kap. Másrészt közös gondolkodás eredményeképpen is születtek ilyen nóvumok.

A Jób lázadása című filmért Oscar-díjra is nomináltak. Milyen állomást jelentett ez a pályádon?

A legjobb külföldi film kategóriában jelölték Oscarra - magát a filmet. Én nem lehettem ott a díjkiosztón, mert Spanyolországban terepszemléztem egy falucskában, ott néztem a tévén, amint a snittjeimet vetítették a hatalmas hollywoodi mozivászonra. Ez olyan élmény volt, amit nem felejt el az ember. Ugyanakkor viszont abban az időben megszokott dolog volt a szakmában, hogy jöttek a díjak.

Sokféle, sokműfajú filmet készítesz. Dokumentum-, játék-, rövid-, koncertfilmekben is dolgozol. Milyen szempontok szerint válogatsz és miért?

Régebben egyik fő szempontom volt, hogy ezt a sokszínűséget meg tudjam tartani, így például animációs filmekben is dolgoztam. Varsányi Ferivel elsőként készítettünk az országban pixillációs filmet, ami azt jelenti, hogy élő szereplőket mozgattunk úgy, mintha bábfigurák lennének. Ma is szeretném ezt a sokszínűséget fenntartani. A helyzet némileg átstruktúrálódott, mert a reklámfilm-készítésnek óriási szerepe lett, és ez tartja el a szakmának azt a részét, amely a felszínen tudott maradni. A reklám, a klipek területén is lehet színvonaltalan dolgot csinálni, de szerencse, hogy válogathatok, tehát ha nem látok benne fantáziát, akkor nem vállalom el. Érezhető ez az eredményekből is: tavalyelőtt a legjobb klip, tavaly pedig a legjobb reklámfilm díját vettem át. A reklám egyébként nagyon érdekes lehetőséget ad technikailag is, mert ki lehet próbálni olyan újdonságokat, amiket pénzhiány miatt egy játékfilmben esetleg nem. Ezen felül a reklámfilm az egzisztenciális hátteret is megteremti - sajnos, csak annak a pár embernek, aki ebben az iparban dolgozik Magyarországon -, hogy ne megélhetési okokból kelljen megcsinálni egy játékfilmet, hanem azért, mert az ember valóban szeretné elkészíteni. Azt a lehetőséget adja számomra, hogy csak azokat a filmeket vállaljam el, amelyek izgatnak annyira, hogy akár ingyen is megcsináljam őket. Most például egy elsőfilmes sráccal készülünk a játékfilmjére. Magyar film lesz, kis költségvetéssel, ami nehezen bírná el a honoráriumomat. Ingyen vállaltam, mert érdekel, izgalmasnak tartom. Úgy gondolom, ha az embert a reklámfilmeknél komolyan megfizetik, ez lehetőséget teremt arra, hogy más filmeknél ne anyagi szempontok miatt döntsön.

A műfajok között milyen szempontok szerint válogatsz?

Műfajtól függetlenül azt vállalom el, ami izgat, vagy technikai, tartalmi szempontból érdekel.

Táncfilmeket is forgattál rendező-operatőrként Markó Ivánnal. Honnan jött az ötlet?

Árvai Jolán vezette az MTV-ben a Fiatal Művészek Stúdióját, fantasztikusan jól. Az ő ötlete volt, hogy Iván Izraelben koreografált előadásából készítsünk filmet. Nagyon jó együttműködés alakult ki közöttünk, amelyből két film is született.

Ebben az esetben mi inspirált?

Mielőtt a főiskolára kerültem, pantomimeztem is, így nem állt távol tőlem a mozgásszínház, ami rokon az Iván által képviselt dramatikus tánccal. Jól tudtunk együtt dolgozni.

Ezek a filmek alkalmat adtak a kísérletezésre is?

Abban az időben jött be az országba az úgynevezett Avid számítógépes vágás, ami azóta világszerte elterjedt. Magyarországon a mintadarabon én vágtam először ezzel a módszerrel az egyik Markó-filmet. Még annyira ősállapotban, hogy a kézikönyvet lapozgatva dolgoztunk.

A rendezés az operatőrnek mit jelent?

Ha csak lehet, átadom a kamerát operatőrnek. Majdnem minden filmemet más operatőrrel készítettem, nem azért, mintha bármelyikükkel is elégedetlen lettem volna, hanem egyszerűen mert kíváncsi voltam, hogy ki hogyan dolgozik. Érdekes a másik oldalról látni az operatőr-rendező viszonyt. Biztos vagyok benne, hogy ezek a tapasztalatok visszahatottak arra is, ahogy én operatőrként dolgozom.

Külföldön is sokat dolgozol, különösen Hollandiában. Hogy jöttek létre ezek a felkérések?

A mi szakmánkban sokminden a véletlenen múlik. Itt forgatott egy reklámfilmes csapat, és a producer keresett egy másik filmhez operatőrt, rátaláltak az én kazettámra, ami nagyon megtetszett nekik, és ez megalapozott egy életre szóló barátságot. Egy holland játékfilm-rendezőnek pedig épp az tetszett meg - miután napokig ült a vetítőben magyar operatőrök filmjeit nézve -, hogy a filmjeim mennyire különbözőek voltak egymástól.

A pályád során szükség volt-e sok kompromisszumra, és ez hogy változott?

Maximalista vagyok, ezért mindenféle kompromisszumot nehezen élek meg, pedig a filmkészítés kompromisszumok sorozata. Ma jóval többet kell kötni, mint régen. A Meteo című Monory-Mész András filmet például az állami filmgyártás korszakának a végén forgattuk, és annak ellenére, hogy akkor úgy éltük meg, szűk költségvetésből kell elkészítenünk, ma ugyanazt a filmet irreálisan nagy összegből lehetne csak kihozni. Olyan lehetőségeink voltak, hogy szinte csak a nyersanyag volt korlát, mert itt olcsó volt a munkaerő, nem kellett aggódniuk az embereknek a megélhetés miatt, mindenki csak a filmmel foglalkozott. Nem voltak ilyen iszonyú korlátai a filmkészítésnek, mint ma. Ma sokkal több esetben kell megalkudni.

Meddig lehet elmenni a kompromisszumok terén?

Van, amikor a korlátok kifejezetten jót tesznek a filmnek, inspirálóak is lehetnek. Tágabb értelemben pedig azok az ideológiai korlátok, amelyek körülvették a magyar filmet, egyben mozgatórugói is voltak, mert azok ellenére kellett megcsinálni a filmet. Ma, amikor szabadon elmondhatnak mindent az alkotók, sokszor úgy érzem, hogy nincs igazi kapaszkodójuk.

Mit jelentett filmesnek lenni régen és ma?

Óriási a különbség. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok filmes tragikusan élte meg ezt a változást, ahogy a filmesek státusza, egzisztenciális szintje veszített az értékéből, és nagyon sok halálos megbetegedésnek ez lehet a mélyén. Abban az időben filmesnek lenni kiváltságos helyzet volt mind a társadalmi megbecsülést illetően, mind az olyan lehetőségek terén, amelyekkel csak kevés ember rendelkezett. Világot láthattak, és úgy érezhették, hogy fontos dolgokat mondanak ki. Picit mindig ellenzéki szerepet játszottak a filmesek, tehát sok szempontból kifejezetten boldog életet jelentett, mert anyagi biztonságot és társadalmi elismertséget adott. Ebből szinte semmi nem létezik ma. Most nagyon rosszul élnek a filmrendezők, van, aki létfenntartási gondokkal küzd, nagyon lesüllyedt a szakma presztizse is. Annak idején egy Jancsó-filmet mindenki látott, aki számít, ma egyetlen film sem országos esemény, mind elsikkad. De ez a kultúra minden területére vonatkozik. A nézői összetétel is megváltozott: régebben a középkorúak tették ki a moziba járók többségét, tehát felnőtt embereknek készültek a művek. Ma főleg tinédzserek járnak moziba, ami infantilizálja a filmkészítést az egész világon. A régi intellektuális filmkészítésnek ma alig van létjogosultsága.

Létezik még a szakmában szolidaritás?

Kevés alkalom van, hogy megnyilvánuljon a szolidaritás, mert azelőtt volt hova „bemenni” a filmeseknek, mert volt fix munkahelyük. A tévés, a filmgyári és a rádiós büfé az ország három értelmiségi gócpontja volt. Ez egyfajta pezsgő szellemi életet jelentett. Mindez megszűnt, és nem alakult ki helyette alternatíva. Ma nincs olyan találkozási felület, ahol a szakma egyáltalán szolidáris lehetne egymással. Teljesen szeparálódott és alapelemeire töredezett szét.

Tapasztalataid szerint sok a pályamódosító kolléga?

Az első években volt egy megtorpanás. Az új szerepkört amit a magyar filmnek meg kellett volna találnia, nem találta meg, nagyon kevesen tudtak igazán váltani, mivel teljesen más lett a funkciója a filmnek. Ezek az emberek - amikor nem kellett kitalálni egyfajta kódrendszert -, nem tudtak megszólalni. Nagy részük nem aktív ma. Rejtély számomra is, hogy akik nem dolgoznak, miből tudnak megélni filmesként, hiszen én, aki folyamatosan dolgozom, éppen annyit keresek, hogy eltarthassam a családomat.

A vízválasztó 90-es év a te sorsodat hogy érintette?

Szerencsém volt, mert abban az időben alakult ki a reklámfilmes és külföldi filmes kapcsolatrendszerem és ez átsegített az átmeneti időszakon. Játékfilmet viszont itthon évek óta nem forgattam, bár szeretnék visszatérni a magyar filmgyártásba. De a többiekkel együtt én sem kerültem vissza abba a pozícióba, amiben azelőtt voltam. Ma már az jelentene biztonságot a filmkészítőknek, ha valaki egy teljesen más területen megélhetést tudna biztosítani magának. Lehet, hogy éttermet kellene vezetni, vagy valami olyasmit csinálni, ami nem köti le teljesen az ember idejét, de ha nincs meg ez a háttér, akkor a filmkészítésből önmagában nem lehet megélni.

A fiatal pályakezdő filmeseknek - például a fiadnak - mit javasolnál?

Nem véletlen, hogy a fiatal játékfilmes generáció tagjai közül sokan jönnek a reklámfilm területéről: Antall Nimród, Herendi Gábor, Bergendy Péter, Rohonyi Gábor... A reklámfilm egyrészt nagyon jó iskola, másrészt megélhetési biztonságot is nyújt. Talán ez lehet a megoldás.

Van annyi reklámfilm Magyarországon, amennyi az egész szakmát el tudja tartani?

Nem, tulajdonképpen ma a filmes szakma túl népes társaság ahhoz képest, hogy ez csak egy tízmilliós ország - nagyon nagy a túlkínálat. Szerintem az élet ki fog alakítani egy természetes egyensúlyt, hogy mekkora létszámot tud felszívni ez a piac. De a tévés társaságok, kábeltévék is egyfajta felvevőpiacot jelentenek.

Szerintem az is telített már.

Nemcsak Magyarországon belül szabad gondolkodni. Ma már előfordul, hogy egy-egy rendező is meg tud jelenni a nemzetközi munkaerőpiacon.

Ehhez azért először be kell futni, nem?

Valahogy el kell kezdeni - először itthon, nyilván valamilyen kapcsolatrendszert ki kell alakítani, aztán lehet továbblépni. Azt gondolom, hogy egy picit már kifele is lehet nézegetni.

1979 óta tanítasz is a Főiskolán. Mit jelent ez neked, a tapasztalataid átadását, vagy te is kapsz valamilyen pluszt ettől?

Nagyon sok pluszt ad, mert az ember kénytelen állandóan fejlődni, másrészt ahhoz, hogy tovább tudja adni a dolgokat, kénytelen végiggondolni a folyamatokat. Analitikus gondolkodásra késztet. Az ösztönösség és a tudatosság egyensúlyát veti fel.

Tanárként hiánypótló könyvet is írtál. Mi is ez pontosan?

Filmeskönyv a címe, és azért íródott, mert éveken keresztül nem volt leírt irodalma annak, amit tanítottam. Miközben évről évre próbáltam a tapasztalataimat átadni, egy idő után úgy éreztem, hogy ezt le kellene írni. Annak idején olvastam egy hasonló tematikájú amerikai könyvet, de az mára már nagyon elavult filmes szemlélettel rendelkezett. Arról szólt, hogy a film hogy fejezi ki magát plánokban, miért ilyenek a beállítások, hogyan snittelünk fel egy jelenetet… Lefordíttattuk, de olyan félreérthető, rossz fordítás született, hogy lektorálni kezdtem, és közben egyre több helyen éreztem, hogy nem értek egyet vele, majd elkezdtem leírni azt, ami szerintem kimaradt belőle. Mikor felvetődött a főiskolán, hogy írjam meg, még több évig dolgoztam rajta.

A Széchenyi ösztöndíj kapcsán született meg a könyv, ugye?

Igen, önálló szellemi terméket kellett felmutatni, így magától adódott, hogy akkor legyen ez a könyv, ami úgyis készülőben volt, s ehhez az ösztöndíj - egyfajta kényszerítő körülményként - még jól is jött. Tanítok belőle, és a jelek szerint sok más médiaiskolában is használják. Bár félig-meddig tankönyv, de rendes könyvesboltokban is kapható. Szerkezetileg úgy néz ki, hogy bizonyos alapfogalmakat végigveszek egy logikus rendszerben, majd egy csevegő részben minden, az adott témához kapcsolódó gondolatomat leírom. Széles körből kaptam nagyon pozitív visszajelzéseket, a szakmán belülről és kívülről egyaránt. A következő kiadást kiegészítő résszel szeretném ellátni, amely a szakkifejezések szómagyarázata lenne. A könyvben ugyanis van egy angol-magyar szakszótár, de a legtöbb kifejezés a szakmán kívülieknek magyarul is magyarázatra szorul.

Egyéb szakmai terveid?

A már említett elsőfilmes fiúval sokat dolgozunk a tervezett filmen, a reklámokat folyamatosan készítem, filmes társadalmi funkcióim is vannak, valamint két helyen tanítok. Egyrészt a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, másrészt a Fekete Doboz roma médiaiskolájában. Ezek az elfoglaltságok kitöltik az időmet. Forgatókönyvek szintjén több film is tervben van, de ez legyen a jövő titka.

 


30 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső