E-könyv Ujhelyi Szilárd: A BUDAPESTI 12
Az 1969-ben megjelent kötet "facsimile" kiadása

47 KByte
Előző Tartalom Következő

IV. HANNIBÁL TANÁR ÚR

A sorozat 12 filmje 11 rendező között oszlik meg. Fábri Zoltán az egyetlen, aki a szakmai közvélemény mai ítélete szerint két "bárkával" ússza a mulandóság özönvízét a maradandóság "Ararát"-ja felé. Vajon csak kettővel? A magam részéről nem hiszem. De ne vágjunk elébe a filmtörténet "jogerős" ítéletének. Ha a Körhintával kapcsolatban elmondhatta a rendező, hogy először érvényesülhetett tisztán művészi elképzelése, ez a megállapítás, a Hannibál tanár úrra még fokozottabban áll. A hazai és külföldi kritika a Körhinta megjelenése után lázasan kereste a rendezőre gyakorolt "hatások" forrását Einsteintől a neorealizmusig. Az eredmény végül is az egyik csehszlovák kritikus megfogalmazásában foglalható össze: "A magyarok sok mindenből tanultak, de saját stílusukat teremtették meg." Ha egy ilyen bevezetés nem tesz lehetővé egy még oly vázlatos elemző munkát sem, mégis utalni kell arra, hogy a saját stílusra való rátalálást igazán a Hannibál tanár úrban érzékelhetjük. Itt már nemcsak a sematizmus zsákutcájából történt bátor visszafordulásról, a "tiszta forráshoz" való visszatérésről, nem tovább-fejlesztésről, hanem valami újnak a kezdetéről van szó. Ez az új stílus csak következménye annak a gondolati megszállottságnak, amelyről Fábri később maga így vall "... azon kaptam rajta magam, hogy – nyilván az átélt történelmi megrázkódtatások következtében – egyre jobban izgatott az erőszak kérdése, az erőszaktétel az embereken, a megalázottság és kiszolgáltatottság elviselhetetlensége, s szinte kényúrrá nőtt bennem az ellene való tiltakozás szükségessége". Bizony ez a "kényúr" már hatalomra jutott a rendező lelkében akkor, amikor Móra Ferenc posthumus kis regénye, Hannibál feltámasztása nyomán Szász Péter és Gyenes István közreműködésével megformálja a filmbeli Szabó Ernőben oly felejthetetlenül inkarnálódott Nyúl tanár úr groteszk tragédiáját. Nyúl tanár úrét, aki azért nyerte el a Hannibál melléknevet, mert a pun hadvezérről szóló tanulmányában szembeszállt "a világtörténelemmel, amit a kultuszminiszter őméltósága a középiskolák IV. osztálya számára engedélyezett".

A filmet, amelyet 18 ország mozijaiban vetítettek, amelyről a világ élvonalbeli esztétái és kritikusai írtak lelkesen elismerő véleményt, itthon is eddig több mint másfél millió néző látta. Diadalútjának – amelynek napjainkban sincs vége – csak kezdete volt az 1957-es Karlovy Vary-i fesztiválon nyert Első fődíj. Itthon a korabeli, általában elismerő kritika egyetlen kérdésben oszlott meg. Voltak, akik kifogásolták az irodalmi alapanyag szuverén kezelését. Móra szelíd iróniával formált hősét a korai fasizmus nem kényszeríti "tanai" visszavonására, csak munkanélküliségre; Fábri hőse végigjárja a "csonthajlító Canossákat" és groteszk halálba hull. Valóban indokolt-e ez az "önkényes" változtatás? A kritika végül is igennel válaszol rá. Móra nem láthatta a menetelő fasizmusnak teljes kifejlődését, egy szörnyű háborúba és milliókat áldozatul követelő terrorba torkolló végét.

Az "aljas nyomorító hatalmat" Fábri nemzedéke élhette át a maga teljes kibontakozásában. A demokrácia iskoláját ki nem járt tömegek döbbenetes manipulálhatóságának ez a nemzedék volt igazán részese és tanúja. És idézzük vissza azt is: a film azokban a hónapokban készült, amikor a költő, Benjámin László így vall a szellem embereinek lelkiismereti drámájáról: "Ott álltam én a rekegő zsivajban, halált böffenve, bambán, mint a részeg. Kijózanult, de véreres szemekkel, most kell, hogy egy nemzet szemébe nézzek." És már új manipulációk drámái vetik előre árnyékukat. Ne felejtsük el: a film bemutató díszelőadása 1956. október 18-án volt.
(U. Sz.)

HANNIBÁL TANÁR ÚR

Rendezte: Fábri Zoltán
Író: Móra Ferenc
Forgatókönyvíró: Fábri Zoltán, Gyenes István, Szász Péter
Operatőr: Szécsényi Ferenc
Díszlet: Ambrózy Iván
Jelmez: Nagyajtay Teréz
Zene: Tamássy Zdenkó
Főszereplők: Szabó Ernő, Apor Noémi, Buttykay Emmi, Gobbi Hilda, Kiss Manyi, Bessenyei Ferenc, Bikádi György, Greguss Zoltán, Kálmán György, Makláry Zoltán.
Készült: 1956-ban.


A RENDEZŐ SAJÁT FILMJEIRŐL

Az alkotó, Fábri Zoltán nyilatkozata:

"Ha sorra veszem filmjeimet, remélem, egyértelműen bizonyíthatom, hogy valóban hasonló típusú konfliktusokat próbáltam meg ábrázolni. A Körhintában a szabad párválasztás jogáért száll harcba két fiatal. Az öregeknek e szabadság hiánya a legtermészetesebb, a fiataloknak azonban van ennyi erejük, hogy győzni tudjanak. A Hannibál tanár úr alapkonfliktusa, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogáért ütközik meg ez a kisember a prefasiszta társadalommal, de még kompromisszum árán sem tudja megmenteni magát. Az Édes Annában az együgyűségig egyszerű lány az 1919-es proletárforradalom útját járja végig, s végül a legegyszerűbb emberi jogok védelmében lázad fel a gazdái ellen, mert azok még érzelmi világát is megtapossák. A Két félidő a pokolban azt próbálta bemutatni, hogy a vegetáció legalsó fokára tiport emberek, elkeseredésük mélypontján, hirtelen feltámadt méltósággal a tudatos halált választják a kapituláció helyett.

A Nappali sötétség valamivel komplikáltabb képlet. Itt az író főhősnek élete nagy kudarcával kell szembenéznie s felfedeznie, hogy kívülállásával, tartózkodásával vált szerelme gyilkosává. Mindez tájékozatlansága miatt történik, de ez sem menti a felelősség alól. Tulajdonképpen ezt az önvizsgálatot, szembesítést terjeszti ki társadalmi méretűvé a Húsz óra elemzése, hogy milyen társadalmi és személyi okok tették törvényszerűvé a négy együtt induló falusi proletár olyan szembekerülését, hogy egyikük a másik gyilkosává legyen, s a harmadik is majdnem megölje a negyediket. Az Utószezon a Nappali sötétség motívumait próbálja a tragikus és groteszk keverésével visszahozni. Azt hiszem, ez a hangnem nem volt olyan váratlan, mint sokan mondták, hiszen bizonyos elemeivel találkozni lehetett már a Hannibál tanár úrban és a Két félidő a pokolban című filmben is. Az Utószezonban a főhős lelkiismerete infantilis öregek durva tréfája nyomán lódul meg, s szembe kell nézni a kérdéssel: volt gazdáinak ki a gyilkosa, ő vagy csak a kor? Bármilyen az ítélet, önmagát nem mentheti fel.

A Pál utcai fiúk egy kicsit kirándulás volt régi gyermekkori vágyaim felé, de az alapképlet itt sem új: a kis gyermektársadalom cseppjében a világ tengere látható. A közösség védekezését mutatja a természetellenes terror ellen. Az Isten hozta őrnagy úrban a groteszk hangszerelés dominál, s arról az igazságról szól, hogy e mennyiség miként csap át minőségbe. Tóték egy ponton túl még fiuk érdekében sem tudják elviselni a megaláztatást: megölik kínzójukat.

Nem szerencsés dolog, hogy filmjeimet magyarázom, de talán így bizonyítható: mindig ugyanannak az alaptételnek a variációiról volt szó.
(Alkotó emberek, A filmrendező, Bernáth László interjúja, Esti Hírlap, 1970. április 7.)

 
HANNIBÁL TANÁR ÚR
(Kritikai tükör)

Egyesek ezt a filmet, a mi Egy ember frakkban (Nikodém Dyzma) filmünkkel hasonlítják össze. Van is köztük hasonlóság. Mindkettőben egy szürke ember kerül be a történelem forgatagába, mindkettő a két háború közötti idők szatírája, egyik a magyar, másik a lengyel hasonló korszaké. Azonban a magyar filmben több is van. Lényegesen több. A magyar alkotás tragikomédia, a lengyel film csak vígjáték. A Hannibál tanár úr élő, igazi, érző ember, felejthetetlen figura.

A nem hősnek született hősök családjából származik, melyekről Hans Fallada írt. De még több annál. Rokona Anatol France Silvester Bonnard-jának, a Bergeret uraknak. A filmben van valami a Botrány Clochmerle-ből, az alakokat a humorista tolla rajzolta meg, mégis rokonszenvet keltenek a nézőkben.

Sokszor azonban akaratlanul szembe kerül az élő ember figurája a publicisztikailag leegyszerűsített politikai szatíra sémájával. Egy hosszú asztal egyik oldalán ott ül az eleven ember, aki védi igazát, a másik oldalon pedig emberkarikatúrák foglalnak helyet. Az emberi gesztusok elvesznek ebben a megritkult levegőben.

A film második része viszont megmenti a helyzetet.

A konfliktus itt eléri abszurd kulminációs pontját, filozófiai beteljesülését. A középiskolai tanár neve elválik személyétől és jelszóvá, jelképpé válik. Az arénában beszédet tartó képviselő számára csak a jelkép fontos, nem az ember.

És ekkor tanúi lehetünk annak a megrázóan groteszk jelenetnek, amikorra tömeg kergeti Hannibált! Mily remekül csinálja ezt a rendező! A tanár fut, utána a bajtársi szövetség tagjai, fut keresztül-kasul az amfiteátrumon, csaknem az égbe. A jelenet már-már elszakad a realitástól és metaforává válik. Pokoli jelenet. És a végén a vádlott beszédet tart, amelyben bevallja, hogy bűnös, dicséri a rendi Magyarországot és a karthagói vezér szájába a magyar hatalmasokat dicsérő szavakat ad.
(Aleksander Jackiewicz, Trybuna Ludu, 1957. dec. 7. Varsó.)

A forgatókönyv politikai akcentusai félreismerhetetlenek. Mégis háttérbe szorulnak az egyenes vonalú cselekmény emberi meggyőző erejével szemben. Hál' Istennek, mert mint korkép, ez a film abban a hibában szenved, hogy a tehetetlen Hannibál úron kívül nem állít tisztán körvonalazott ellenlábast a fasizmusnak. S így – talán szándéka ellenére – a film általánosságban szimbóluma lesz annak, miként fenyegeti az egyéniséget a tömeg.

A történet emberi aspektusait Fábri Zoltán rendezése is erősen kiemeli. Fábri igyekszik mennél élethűbben jellemezni ezt a nyomorúságos nagylelkű emberkét, az áradó örömöt, ahogyan dicsőségét élvezi, s a zavart értetlenséget, ahogyan a másik oldal fanatikus gyűlöletére reagál.

Fábri mindezt pontosan ülteti át képekbe; még politikai csemegékkel is szolgál.

De ez a rendező, aki ilyen ötletesen alkalmazza eszközeit, nem mindig biztos az eszközök adagolásában. Itt-ott eltúlozza effektusait, így valószerűtlen pszichológiai paródiáig fokozza a tanár örömét és gyötrelmes hosszúra nyújtja az éjszakai álomlátást.
(Dieter Krusche, Filmforum, 1958. 7. sz. 1958. júl. 16.)

Sok jót hallottunk a Hannibál tanár úr című magyar filmről és a film jóhíre nem volt megalapozatlan. Valóban érdekes alkotás és a Cabíria éjszakái, a Szállnak a darvak mellett a lengyel filmrepertoár műsor egyik dísze.

Más kérdés, hogy vajon a közönség megérti-e, és hogy lesz-e közönségsikere? Siessünk tehát megnézni, mert gyorsan eltűnhet a mozikból...

A film mondanivalója érthető: szenvedélyes tiltakozás mindenfajta erkölcsi és intellektuális terrorral szemben, az egyéni vélemény védelme, intés a tömegmegmozdulásokba vetett kritikátlan bizalommal szemben...

Mindez igen sok. Főleg ha még hozzátesszük, hogy a film művészileg, eszmeileg egyaránt érett munka, bátor, magas színvonalú alkotás.
(Echo Krakowa, 1958. VI. 18. Krakkó.)

Móra szelíden gúnyos mondanivalóját tragikomikusra változtatták a szerzők, s a kis óbudai tanár harcát az igazságért a húszas évekből a harmincas évekbe transzponálva át a Horthy-rendszer gyilkos karikatúráját adják.

A film már az első képsorozatnál megragadja a nézőt. Talán egyetlen filmünkben sem sikerült annyira érzékeltetni a környezet hangulatát, mint most a Hannibál tanár úrban. Igen, ez a harmincas évek Óbudája, a maga kisvárosi hangulatával a nagyváros peremén, ezek a figurák ott éltek és játszották kisded játékaikat, szerelmeiket, tragédiájukat a város sanyarú életének függvényeképpen. S a cselekmény gyorsulásával kitágul a kép: az egész ország állapotának, hangulatának pontos tükörképévé válik: Nyúl Béla, a félénk, csöndes klasszika-filológus hőssé magasztosodik, amikor tanulmányainak igazságáért harcba száll, s megmutatja, hogy törékeny testében fényes szellem és bátorság rejlik... (L. L., Esti Budapest, 1956. október 18.)

A rendező munkáját bátran mérhetjük Móra Ferenc színvonalához. Amivel a forgatókönyv adósa maradt a nagy írónak, azt Fábri Zoltán bőségesen letörlesztette. A rendezés stílusa: törekvés az egyszerűségre és világosságra. A szándék hibátlanul sikerült. Egyetlen villanással jellemezni csak igazán nagy művészek tudnak. Ahogy a rendező a tanári kar tagjait egy-egy mozdulattal bemutatja, a karakterek mély elemzésére és nagy művészi ökonómiára vall. Az a pillanat, amikor Hannibál tanár úr a miniszteri biztos kérdésére, hogy visszavonja-e tanulmányát, egyetlen rövid szóval felel: NEM! – feledhetetlen. Ennek az egyetlen és nagyon egyszerűen kimondott kurta szónak a rendező olyan drámai, olyan megrendítő légkört teremtett, hogy a szó mögött a néző az embernek, az emberiség elhivatottságába vetett hitének összeomlását érzi. És a tragédia betetőzése, ahol a rendező a "Circus maximus" véres játékainak emlékét idézi. A mestermű magaslatára emelkedett itt a színészi alakítás, a tömegmozgatás és a váltakozó indulatok ábrázolásának koreográfiája. Az üvöltés és a dermedt csend, a "feszítsd meg" és az "éljen", a habzó gyűlölet és a kebelre ölelő megbocsátás és e pillanatonként változó érzelmi ellentétek viharzásában ismét csak egy szó, egyetlen megdöbbent, lázadó és megalázkodó, megvető és könyörgő kiáltás: "Emberek?!" – s mindez a legtudatosabb mértéktartással, egyetlen mozdulatban sem eltúlozva már önmagában is érdemessé tette a filmet a nagy kitüntetésre. Fábri Zoltán már a Körhintában is az egész apró mozzanatok mesterének bizonyult, és ez a kis rezdülésekre is reagáló készsége ebben a filmben még ihletettebben érvényesült. (Szinetár György, Magyarország, 1957.augusztus 7.)

Miben hozott újat e film? S miért tekintem a legjobb magyar filmek egyikének?

Elsőül hozta a nemzeti önvizsgálat keménységét, azt a felelősségteljes magatartást, ami nélkül csak ábrándokban, hazug illúziókban élhetünk. Először nézett szembe egy rideg valósággal és kérdőjelezte meg a rosszra használt hatalom demoralizáló hatását a tömegekre; először merte ábrázolni a fasizált tömegek szerepét, azét a tömegét, amely elmaradottságában és öntudatlanságában játékszere lehetett a hatalmi játékoknak. Mindezzel az egyént, a harcolni nem képes, elvont humanista értékeket dédelgető kisembert állította szembe, akit ugyan elpusztít a fanatizált gyűlölet, de mártíriumában hőssé emelkedik, mert nem tagadja meg emberségét.
(Molnár Gál Péter, Népszabadság, 1970. március 8.)

 

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső