E-könyv Ujhelyi Szilárd: A BUDAPESTI 12
Az 1969-ben megjelent kötet "facsimile" kiadása

144 KByte
Előző Tartalom Következő

II. BUDAPESTI TAVASZ

Csaknem hét év választja el Máriássy Félix Budapesti tavaszát Bán Frigyes filmjének, a Talpalatnyi földnek 1948-as ősbemutatójától. Szó volt már arról, hogy nem tartjuk megfellebbezhetetlennek a szavazást, amelynek alapján a 12 film kiválasztásra került. De ugyanakkor mégsem tarthatjuk véletlennek, hogy a szakmai közvélemény vákuumot érzékel az 1949-54-es esztendők filmművészeti fejlődésében. Az alkotói tehetség apadt volna el? Aligha erről van szó. A filmgyártás államosítása szükséges feltétele volt a magyar filmművészet kialakulásának. Az 50-es évek első felének filmtörténete bizonyítja, hogy nem volt elégséges feltétele. A politikai hatalom ismert torzulásai meghatározták az államnak, mint Maecenasnak "megrendelői" szempontjait is. Megváltozott a követelmény a valóság ábrázolását illetően. A hitelesség helyébe az apologetika lépett. A valóságot – akár történelmi, akár társadalmi valóságról volt is szó – hamisan ábrázoló mű nem válhatott az igazi valóság fejlődésére visszaható cselekvő alkotássá és óhatatlanul áldozatul esett a mulandóságnak. Hogy nem az alkotói tehetség apályáról volt szó, talán Máriássy Félix példája mutatja legvilágosabban. Hiszen azok az erények, amelyek Máriássy filmstílusára annyira jellemzőek, korábban is felcsillantották már alkotásai egyes részleteinek hitelességét. Nem véletlen azonban, hogy a mű egészében ez a hitelt teremtő erő akkor volt képes érvényesülni, amikor a torzulást okozó körülmények nyomán szűnni kezdett. A korabeli kritika általában lelkesen üdvözölte a filmet, bár itt-ott még tükröződnek benne az utóvédharcokat folytató sematizmus "szempontokat" számonkérő tendenciái. (Miért a belváros lakóinak felszabadulását választotta, miért nem Csepelét, miért nincs előtérbe állítva az illegális párt vezető szerepe stb.) Volt kritika, amely éppen azt kifogásolta, amit a későbbi elemzések a film legnagyobb érdemeként könyveltek el: a közügynek és magánügynek szerves összefonódását. Voltak akik "frivolitást" láttak abban, hogy a város felszabadulásáért folyó harcok képei egybekapcsolódnak a hősök szerelmi kettősének ábrázolásával. A mai nézőnek könnyű már eldönteni, mit tett nevetségessé az idő: a film kifogásolt részeit, vagy a kifogásolható kritikákat?

De hagyjuk ezt. A jellemző általában az elismerés volt a szakmai közvéleményben és a közönségnél, itthon és külföldön egyaránt. Csaknem két és fél millió nézője volt a filmnek idehaza, és 12 ország vásárolta meg. A korabeli méltatásokban visszatér a megállapítás: a rendező "hálás témát választott", hiszen a felszabadulás, Budapest ostroma milliók élménye volt. Ma már tudjuk, hogy mennyire nem volt hálás a téma: éppen a még alig történelmi múlt millió kritikus tanúja miatt. A forgatókönyv alapjául szolgáló regény írója, aki Thurzó Gáborral együtt a pályadíjnyertes forgatókönyv társszerzője is volt, kérdezgette a bemutató alkalmával a gratulálóktól: "Tényleg hiteles?" 13 év távlatából is csak igennel tudunk válaszolni. Ezt tanúsíthatják a film idősebb nézői, akik átélték a történteket, és ezt érzékelhetik a fiatalok, akiknek már valóban történelem. Így történt. (U. Sz.)

BUDAPESTI TAVASZ

Rendezte: Máriássy Félix
Író: Karinthy Ferenc
Forgatókönyvíró: Thurzó Gábor, Karinthy Ferenc
Operatőr: Illés György
Díszlet: Varga Mátyás
Jelmez: Lázár Györgyné
Zene: Vincze Imre
Főszereplők: Gábor Miklós, Gordon Zsuzsa, Rajnay Gábor, Mezey Mária, Somogyi Erzsi, Lázár Mária, Bánhidy László, Pethes Sándor.
Készült: 1955-ben.

RENDEZŐ: MÁRIÁSSY FÉLIX

1919-ben született Márkusfalván. Gyermekkorát egy dél-tiroli faluban töltötte, iskoláit is ott kezdte. 1936-ban jött Magyarországra és a gimnázium mellett díszlettervezést tanult. Az érettségi után az Operaháznál díszlettervező-gyakornok volt. 1939-ben a Hunnia Filmgyárba ment át gyakornoknak, és szinte valamennyi akkori neves magyar filmrendező mellett dolgozott (Radványi Géza, Romhányi Ákos, Gaál Béla stb.). Az asszisztenskedés mellett vágó- és forgatókönyvíróként működött. 1949-ben rendezte első filmjét, a Szabónét, amely Karlovy Varyban a legjobb forgatókönyv díját kapta. Az Egy pikoló világos (1956) Karlovy Varyban megosztva első díjat nyert. A legsikeresebb filmje, a Budapesti tavasz 1955-ben készült. A személyes élményeket is tükröző film a felszabadulás időszakát mutatja be.

Termékeny rendező, aki a múlt és jelen problémáit egyaránt ábrázolja. Nagyon sok filmjének forgatókönyvét felesége, Máriássy Judit írta. A neorealizmus bizonyos hatása érezhető munkáskörnyezetben játszódó filmjeiben, ahol a múlt maradványaiként itt élő züllöttséget, iszákosságot is feltárja. A 60-as években is szívesen foglalkozik ezzel a témakörrel: Próbaút (1960), Pirosbetűs hétköznapok (1962), Karambol (1963). Fügefalevél (1966) című filmje élénk, szatirikus színekkel leplezi le a kisvárosi prüdériát, elmaradottságot. Kötelék (1967) c. filmjében parabolisztikus hangvétellel próbálkozik. Az Imposztorok (1968) tragikomikusan mutatja a fehérterror első időszakát.

Kossuth-díjas, 1948 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. Osztályából került ki a fiatal magyar rendezőgárda számos tehetséges tagja.

MÁRIÁSSY FÉLIX FILMJEI:

Szabóné (1949)
Kis Katalin házassága (1950)
Teljes gőzzel (1951)
Rokonok (1954)
Egy pikoló világos(1955)
Külvárosi legenda(1957)
Csempészek (1958)
Álmatlan évek (1958)
Fapados szerelem (1959)
Hosszú az út hazáig (1960)
Próbaút (1960)
Pirosbetűs hétköznapok (1962)
Karambol (1964)
Budapesti tavasz (1955)
Bábolna (1964, rövid)
Mersuch és a szamár (1964, rövid)
Fügefalevél (1966)
Kötelék (1967)
Imposztorok (1968)

BUDAPESTI TAVASZ
(Kritikai tükör)

A Budapesti tavasz című film alapja és anyaga Karinthy regénye. Ez szabta meg korlátait, de ez kínálta a továbbfejlesztés lehetőségeit is. És a film alkotói éltek a kínálkozó lehetőségekkel. Az adott regény korlátait nem próbálták szétfeszíteni, a keskeny medrű cselekményt nem tágították mesterségesen, hanem inkább tömörítették, elmélyítették, továbbfejlesztették a melléktörténetek elhagyásával. Ilyen módon sikerült az eszmei mondanivalót, a tanulságot, a főutasítást szólamok nélkül, pontosan, világosan, művészi eszközökkel megfogalmazniuk: "Nem maradhatsz közömbös! Cselekedj! Cselekedj! Harcolj az igaz ügyért!" Az eszmei mondanivaló mély és tartós hatású érvényesítése a Budapesti tavasz egyik legnagyobb értéke. (Hont Ferenc) (Színház- és Filmművészet, 1955. V. szám.)

Melyik részletét ragadjuk ki a város életét átfogó freskóból? A bécsi országúton nyugat felé robogó megrakott luxusautókat, a Budapest Nagykávéház nyávogó dizőzét, vagy a "békebeli" csillagszórót árusító hadirokkantat? Ennyi is elég, hogy jelezzük: milyen pontosan adja vissza a film az 1944-es karácsony előestéjét, tán szükség sem lett volna a dátumot jelző feliratra. Ilyen hitelesek a többi jelenetek is: ilyen volt az élet az országutakon és a belváros utcáin, ilyenek voltak itt a pincék és a lakások, ilyen volt a légiriadó, az igazoltatás, a bombázás és a szovjet katonák megérkezése.

A légóparancsnok zsarnokoskodása, a pék előtt sorban álló kisemberek kétségbeesett tülekedése, a deportálásba induló zsidók gyászos emlékű sorakozója, a belvárosi pince fojtott, izgatott, pattanásig feszült légköre. Szinte mindegyik olyan kép, amely kiállja százezrek ellenőrzését.

E sikerült képek közül is ki kell emelni néhány nagyobb drámai jelenetet. Például a Duna-parti kivégzést, amelyben a rendező és az operatőr kiváló érzékkel alkalmazta a szovjet filmek tapasztalatait. Alkalmazta – és nem másolta. A víz felől, alulról látjuk itt is a rakparton felsorakozó halálraítélteket, kontúrjaik monumentálisra nőnek, akár a kronstadti matrózoké. De nem véletlen, hogy itt az arcok elmosódtak, a ködös félhomályban alig lehet kivenni kifejezésüket, míg amazok keményen a szemünkbe néztek. Meglehet, hogy a nyilasok áldozatai közül csak néhányan, meglehet, hogy egy sem készült a harcra, a hősi helytállásra.... tehetetlen, meghurcolt emberek. Itt szinte mindegy, hogy ki kicsoda, s hogyan állja a halált – itt csak egy a lényeg: a fasizmus áldozatairól van szó. A világítás, a fényképezés, a beállítás ezt fejezi ki.

A film remekel a szovjet harcosok ábrázolásában, meggyőzően csendül fel benne a győzelem pátosza, optimizmusa. Szinte az egész sajtó nagy elismeréssel szólt arról a jelenetről, amikor feltűnik az első szovjet katona, s nem egy vetítésen nyíltszíni taps is fogadja Turumbek tizedest. Dicsérete ez az első jeleneteknek is, amelyek majdhogynem már túlfeszítik a néző idegeit – annyira várja már a fordulatot, a kibontakozást – a felszabadítókat. De dicsérete a rendezői, színészi és operatőri teljesítménynek is. Turumbek alakja amilyen egyszerű, olyan hiteles, és ezért maradandó jelképe a felszabadításnak. Az ablakot betörő katona, a mögötte beáramló levegő egy új korszakot jelképez, egyszersmind az új élet szimbólumává növekedik. S milyen egyszerűen fejezi ki a film a szovjet katona és a magyar bányász egymásra találását!

A részletek megkapó ábrázolásában dicséret illeti a film szinte minden alkotóját. Mindenütt ott érezzük a rendező, Máriássy Félix avatott kezét. Nemcsak párhuzamos képsorokban él remekül a kontraszthatásokkal, szinte végig az egész filmen alkalmazza az ellentétpárokat. S rendkívül széles skálán. Szomorú és vidám, drámai és lírai, halk és hangos, lassú és gyors jelenetek váltják egymást. (Rényi Péter)
(Szabad Nép, 1955. április 19.)

Szép ebben a filmben, hogy ez a szerelem olyan, mint egy ítélet, amelyet két szív összedobbanása hamarabb mond ki – mint a történelem, és megrendítő, hogy erre az ítéletre a pecsétet Jutka vérével festi a film. Ez felel meg a valóságnak. Gordon Zsuzsa művészi kifejezőerejének érdeme, hogy Jutka szép arca és meleg tekintete lelkiismeretünk mélyéről pillant reánk akkor is, amikor helyette – csak cipőcskéit láttuk a fagyos Duna-parton, a goromba rakpartköveken több, sok más cipő és cipőcske társaságában.

Szép ebben a filmben, hogy – amint már említettük – szív dobog és hangját nem nyomja el a fegyverzaj. Zoltánt a veszteség avatja harcossá. Az utálkozva eldobott fegyvert kívánja újra. Úgy nyúl utána, mint aki megtanulta, hogy nem elég, ha hátat fordít a szennyáradatnak és szívére hallgat, amikor bömböl az ágyú. Ráébred, hogy ha fegyver szól, arra fegyver a méltó válasz.

Gazsó és Zoltán találkozása Markóékkal, harcuk a partizáncsapat kötelékében kitűnő és emlékezetes része a filmnek, mert fővárosunk partizánjainak bátor cselekedeteit jellegzetes módon, a történelmi tényeknek megfelelően mutatja meg.

Azoknak a jeleneteknek, amelyek a szovjet katonák önfeláldozó, csodálatos harcát ábrázolják, az a különlegessége, hogy sikerült bennük életre kelteni ezeket a pillanatokat úgy, ahogy mi láttuk, mi budapestiek. Árnyalatosan kifejező Gazsó és Zoltán szerepe a felszabadulás pillanatában. Bár fegyverrel harcoltak mindketten, mint partizánok, a döntő pillanatban mégis fegyvertelenül állnak (előzőleg a németek fogságába esnek) – mintegy jelképezve, hogy milyen keveset tehettek azok is, akik szívük szerint pedig oly sokat szerettek volna tenni a szabadságért.

Dicséret illeti a filmet azért, hogy a felszabadulás pillanatait oly választékos művészettel tudta megörökíteni. Hogy a sok különféle ember arcán, aki a pincéből felbátorodik, s a fénysugárban megpillantja szabadsága jelét, oly szívből áradó, gyönyörű érzések rajzolódnak. S hogy túl azon, ami a lényeget illeti – színét, ízét, leheletét tudta megörökíteni a szennyből új emberi életre feltámadó fővárosunk történelmi pillanatainak. Feledhetetlen például az összeverődött magyar katonazenekar törmeléke, amikor a szovjet harcosok biztatására játszani akar valamit, s szeretnék felszabadítóik tiszteletére az Internacionálét, ámde nem tudják. S újabb biztatásra belefognak a Hunyadi-indulóba.

A filmnek van egy jelenete, a maga mélységével és erejével úgy hat, mint a legszebb vallomás, bár a pillanat, melyet megörökít, ismert szörnyű történelmi tény. Amikor a két szerelmes szíve egymáson dobog a titkos lakásban, hirtelen elhallgat a harci zaj.

– Mintha béke lenne! – ocsúdik Jutka.

Változik a kép, és Osztapenko kapitány közeledik a német harci állásokhoz, autóján fehér zászló libeg.

A galád sortűz után lángot vet a kocsi, s már csak a katonát látjuk, a béke katonáját, ezt a gyönyörű hőst, aki botladozva, halálos sebbel, még lép egyet az orgyilkosok felé a fehér zászlóval. Ezután ismét a szerelmes párt látjuk, mintha két szívdobbanás között történt volna mindez. Érettük, mert hogy emberi jogon, a szerelem, az élet jogán, mint elvetett búzaszemek nem ripők gyilkosok tilalmára, hanem a természet parancsára hallgattak. (Ujvári Imre) (Magyar Nemzet, 1955. április 7.)

Bár ismertük Karinthy Ferenc regényének minden erényét, mégis bizonyos szorongással vártuk az abból készült filmet: méltó lesz-e témájához, méltó lesz-e az alkalomhoz, melyen bemutatják: hazánk felszabadulásának tizedik évfordulójához? Aggodalmunkat, ahogyan a film jelenetei peregtek – jóleső megnyugvás, majd fokozódó öröm oszlatta el. A Budapesti tavasz nagy igényű, nemes érzelmeket ébresztő film. (...)

A film Máriássy Félix jelentős művészi fejlődését, rendezői fantáziájának gazdagodását bizonyítja. A Budapesti tavasz bár nem szándékozik átfogó képet adni felszabadulásunk történelmi jelentőségéről, érezteti annak sodrását, és szép, drámai lendületű, elgondolkoztató felidézése Budapest halálos karácsonyának és hittel, bizalommal, emberséggel teli tavaszának.

Természetellenes próbálkozás lenne tárgyilagos beszámolót írni olyan filmről, amely a közvetlen élmény erejével a cselekménynek szinte részesévé, tevékeny szereplőjévé teszi a nézőt. (...)

A Budapesti tavasz ilyen alkotás. A szavak nem szállnak el, a mozdulatok belénk vésődnek, a gondolatokat nem kell rögzítenünk: a mi gondolataink, bennünk élnek tíz esztendeje. A szereplőkben ismerőseinkre, társakra, barátokra – vagy éppenséggel önmagunkra bukkantunk. Másutt gyűlölt ellenségekre vagy olyanokra, akik még gyűlöletünket sem – legfeljebb megvetésünket érdemelték.

Történelmi film a Budapesti tavasz. Nem pusztán azért, mert a pillanat, amelyet ábrázol egy ország sorsfordulója. Történelmi film azért is, mert hősei hadvezéreknél, minisztereknél is jellegzetesebb főszereplői a történelmi pillanatnak.
(Új Világ, 1955. április 14.)

Máriássy Félix rendezésének módszere: az apró, finoman kidolgozott részletek művészi egysége, a képi eszközök vizualitásának hangsúlyozása. Néha nem is epizódok, hanem csak felvillanó képek tárnak fel emberi jellemeket, érzékeltetnek hősiességet vagy tragédiát. Jellemző árnyalatokat kihangsúlyozó megfigyelésekből ötvöződik össze az egész. A gyakran szöveg nélküli, ellentétes képek váltakozása mennyi mindent elmond a nézőknek! (Művelt Nép, 1955. árpilis)

 

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső