"A film a legszorosabb módon kapcsolódik a valósághoz, és ebben rejlik az a mindenható erő, amely a filmet, mint a tömegek népszerű művészetét, mint a művészetek legfontosabbikát jellemzi."
(Dovzsenko)

Ukrajnfilm Stúdió, 1930, Kijev, Szovjetunió. Írta és rendezte: Alekszandr Dovzsenko. Operatőr: Danyiillo Gyemuckij. Szereplők: Szemjon Szvasenko, Sztyepan Skurat, Nyikolaj Ngyemszkij, Ivan Franko, Julija Szolnceva, Jelena Makszimova, Pjotr Maszoha, Vlagyimir Mihajlov.

Ukrán nemzetiségű, 1894-ben született a Szosznica nevű kis faluban. Biológiát tanult, falusi tanító lett. 1921-ben Harkovban telepedett le. Érdeklődése igen sokoldalú volt. Karikatúrákat rajzolt, eredményesen működött mint festő, újságíróskodott is. Diplomáciai szolgálatba lépve konzultási tisztviselő lett Varsóban és Berlinben. 1925-ben került a VUFKU filmgyárhoz. Első önálló munkáját 1926-ban készítette. A figyelmet azonban csak egy évvel később a Zvenyigorával, ezzel a történelmi hangulatot, legendát és a polgárháború eseményeit összeolvasztó sajátos hangulatú művel vonta magára. A diplomáciai aktatáskában a Majakovszkij által is megénekelt szovjet futár, Nette tragikus halálának állít emléket. Az Arzenál cselekménye Kijev forradalmi hagyományairól híres gyáráról szól. Legnevezetesebb rendezése A föld, mely filmszerű látomásmódjával költői szárnyalásával, természetszeretetével és a falu életének reális ábrázolásmódjával tűnik ki. A harmincas évek vége felé hatásos életrajzi filmben örökítette meg Scsorszk-nak ,az ukrajnai bolsevikok egyik vezetőjének életét. Micsurin című filmjében a színes technika alkalmazásával kísérletezett.

Dovzsenko munkásságának legjelentősebb része a némafilm korszakára esik. Eizenstein és Pudovkin mellett a legjelentősebb szovjet rendező ebben a korban. Munkáit sajátos ukrán színek jellemezték. Harcos, bátor, szókimondó egyéniségét nem jó szemmel nézték a személyi kultusz idején. Nyilván ez is oka volt annak, hogy a hangosfilm idején nem tudott tehetségéhez mérten kibontakozni. 1956-ban bekövetkezett halála után néhány meg nem valósult forgatókönyvét leghűségesebb munkatársa és asszisztense, felesége, Julia Szolnceva vitte filmre.

A klasszikus szovjet némafilm irányzatát és sajátosságait már a Patyomkin páncélos és Az anya révén megismerhettük. A föld, mely ehhez a korszakhoz tartozik, annyira sajátos ukrán vonásokat mutat, hogy hasznos megismerkedni nagyvonalakban az ukrán filmművészet útjával, éppen A föld jelentőségének jobb megértése érdekében.

A forradalom előtt, bár Jaltában a Hanzsonkov Stúdiónak volt telephelye, ukrán filmgyártás nem volt. 1918-ban az intervenció idején az Ogyesszába menekült Haritonov készített itt néhány szovjetellenes agitációs filmet, de a vörös csapatok hamarosan kiszorították őt Ukrajnából. Ezek után 1919-ben a Vörös Hadsereg politikai szervei forgattak előbb Harkovban, majd Ogyesszában néhány agitációs filmet. A tulajdonképpeni filmgyártás csak 1922-ben kezdődött meg Jaltán és később Ogyesszában. 1928-ban felépült a kijevi stúdió is, ahol rövidesen évi 20-25 film készült.

Az ukrán filmgyártásban először moszkvai rendezők dolgoztak. A tradicionalisták közül Gargyin, Peresztyianyi, Turin, stb. Ide jött az experimentalisták több képviselője is, köztük Vertov, Kaufmann, Rosalj, stb. Többségükben mit sem törődtek az ukrán néppel és kultúrájával, általában nem is ukrán témájú filmet alkottak. Ez különben állt az akkor működő ukrán filmművészekre -Taszinra, Sztabovojra és a többiekre is. Nekik ugyan sikerült egy-két jelentős filmet alkotniuk, de ezek sem képviselték semmiféle sajátos ukrán filmművészetet. Még kevésbé sikerült azt elérniük az ideiglenesen gyártási lehetőségekhez jutott nacionalistáknak. Ellenséges ideológiájuk miatt ők hamarosan ki is szorultak a filmgyártásból. Így az ukrán filmművészet tulajdonképpeni megalapítója: Dovzsenko.

Dovzsenko első nagy játékfilmjében, A diplomáciai aktatáskában még uralkodtak az amerikai hatások, sablonok. Még ugyanabban az évben elkészült azonban az első igazán dovzsenkói film, a Zvenyigora is. Ez Ukrajna történetéből mutatott részleteket, Dovzsenko filmjeiben azután is gyakran felbukkanó figura, egy ősz nagyapó kommentárjaival. Itt már tapasztalhatóak voltak a később kiterebélyesedő vonások, a Gogolra emlékeztető romantika, a líraiság, az ukrán humor, a filozófiai általánosítás igénye és a festői tájképek.

1929-ben készült el az ukrán munkás figuráját szimbólummá emelő Arzenál, majd nemcsak Dovzsenko, hanem az egész ukrán filmművészet legnagyobb műve, A föld.

A föld ereje nem annyira témájában van, hanem sokkal inkább atmoszférájában, ábrázoló erejében, ritmusában és filozófiai jelentésében. Összefonódik benne a természet mozgása a társadaloméval, hol harmóniát, hol kontrasztot mutatva. Ezek a filozófiai gondolatok - a haladás eszméje, a születés és a halál természetes folyamatként való szemlélése, a változások magától értetődősége, az új győzelme a régi felett – nem elvont tézisként fejeződnek ki a filmben, hanem rendkívüli képi erővel, s ugyanakkor a táj, az emberek, a gondolkodás stb. nemzeti jellegével.

A föld Dovzsenko legjobb műve, mely egyesíti a költőt és a festőt. Valóságszemlélete általában költői és festői formában jelentkezik. Ebben a vjzuális és drámai filmjében nem zavarnak a közvetlenül képekre fordított metaforák, s itt jut szerephez legjobban összes filmje közül a vágás. A film vége felé kiteljesedő részének összefogott különböző vonalai - a temetés, a vágyódó asszony, az átkot kérő pap, az őrjöngő kulákfiú, a szülő nő - szép szimbólumát adják az említett filozófiai gondolatoknak a születésről és a halálról, a régiről és az újról. Az eredmény: a természeti és a társadalmi mozgásnak lírával, romantikával, humorral telített eposza. Ebben kell keresni azt a fő erényt is, amely egy nemzeti művészet sajátos képviselőjeként a világ legjobb tizenkét filmje közé juttatta. Rendkívüli egyszerűséggel, de mély általánosítással tudta megmutatni ebben a művében a pszichológiai rezdüléseket épp úgy, mint a társadalom forradalmi mozgását, azok bonyolult egymásra hatásában és összefonódásában. Ennek a tükrözésnek az a sikere, mely új stílust is kelentett, megmutatva azt, hogy a szocialista realista alkotásokban lehetnek stíluskülönbségek, és dokumentálva egy ilyen mélyen népi gyökerű hangvételnek erejét és szuggesztivitását is.

Nemes Károly

A föld ereje nem meséjében, hanem a tárgyak atmoszférájában, filozófiai telítettségében, hatalmas kifejezőerejében, megragadó ritmusában rejlik. A film úgy érezteti a föld lélegzését, olyan biológiai közelségbe hozza az örök természetet, ahogy az előtte a világ filmművészete egyetlen más alkotásának sem sikerült.

A föld e lélegzését az operatőri művészet eszközeivel adja vissza: az ukrán földek és tavak ízes, flamandi módon hús-vérből alkotott tájaival, a holdas nyári éjek, a napsütött és záporverte kert képeivel, a nedvdús, lehullani készülő almákkal, a napraforgó rikító színeivel, a szerelmi sóvárgásban zsibbadtan ülő fiúk és lányok epizódjával. Vaszil magára maradt szerelmesének jelenetével, akit a bánat és a kielégítetlen szenvedély meztelen tombolásra sarkall kunyhójában, a hatalmas ukrán bikák képével.

Hozzájárulnak e hatáshoz a montázseszközök is, a kor filmművészetében szokatlan, lassú váltások, amelyek olyan fenséges áradásban hömpölyögnek, mint az idő, mint a föld nedvei, mint a nap mozgása.

A kritika biologizmussal vádolta Dovzsenkót, s szemére vetette, hogy a természet elnyomta, árnyékba borította filmjében a társadalmi harcot. Ez a szemrehányás bizonyos mértékben igaz volt.

Az örök, hatalmas, halhatatlan természettel összehasonlítva a kis ukrán faluban lejátszódó osztályharc kis, jelentéktelen eseménynek tűnhetett fel, mely szinte mit sem változtat az élet örök körforgásán.

Szemére vetették Dovzsenkónak, azt is, hogy nem tulajdonít kellő jelentőséget az osztályidegen elemeknek, melyek azokban az években az ukrán falukban működtek. Ez a vád is jogos volt. A föld teljes magára maradottságában mutatja be a kulákot, aki mellett senki sem áll, és aki tehetetlen haraggal fúrja a földbe fejét. Ez nem volt így. Nemcsak 1930-ban, a film megjelenésének évében, hanem még a következő, 1931-32-es években is az ukrán kulák olyan jelentős politikai tényezőt képviselt, amelyet nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

A biológiai és társadalmi elemek arányainak eltolódásában, az osztályellenség alábecsülésében rejlett A föld bizonyos eszmei fogyatékossága.

De a film alapvető politikai irányban az új, haladó erőkért és a maradiság, a reakció ellen harcolt. Ez olyan nyilvánvaló volt és művészi erényei oly nagyok voltak, hogy A földet fogyatékosságai ellenére is a szovjet némafilm egyik legkiemelkedőbb alkotásának ismerték el, mely egy sorba helyezhető a filmművészet csúcsaival: Eizenstein: Patyomkinjával és Pudovkin: Anyájával.

A diplomáciai aktatáska (Szumka dipkurjeva), 1927
Zvenyigora (Zvenigora), 1928
Arzenál (Arzenal), 1929
A föld (Zemlja), 1930
Iván (Ivan), 1932
Aerograd (Aerograd), 1925
Scsorszk (Scsorszk), 1939
Felszabadulás (Oszvobozsgyenije), 1940
Harc a Szovjet Ukrajnáért (Bitva za Szovjetszkoju Ukrajnu), 1943
Ukrajna lángokban (Ukrajna v ognye), 1945
Micsurin (Zsinzy v cvetu), 1948

Nyikolaj Lebegyev: A szovjet némafilm története, Filmművészeti Könyvtár, Filmtudományi Int., Bp.1965.
Jay Leyda: Régi és új, Gondolat, Bp. 1967.
Költő vagyok…(Szerkesztette és összeállította: Nemeskürty István), Gondolat, Bp. 1968.