Jártál már Németországban?
Igen, még 74-ben. A filmlabor tanulmányútján vettem részt, a berlini Kopierwerket néztük meg. Akkor minden olyan tágasnak tűnt, valószínűtlenül levegősnek, majdnem üresnek. A TV torony tetején egykoron arra gondoltam, vajon visszajövök-e még valaha ide? Most ott voltam, hazafelé minden este átmentünk az "Alex"-en, de a gombamód szaporodó vasbeton és üveg világában mégsem éreztem azt, hogy visszajöttem...
Mi volt a feladatod a kiállítási munkákban?
Alapvetően a video-munkálatokat csináltuk Fazekas Eszterrel, a kiállítás rendezőjével. Megpróbáltam videotechnika terén szerény lehetőségeinkből a lehető legtöbbet kihozni. Emellett azonban - mint mindannyian a projektben -, szívünk és késztetéseink szerint vállaltunk többletmunkát, ahol csak lehetett. Hetekig jártam az Ecserire és a Petőfi Csarnok bolhapiacára, hogy Apa tárgyait, a legendás szemüveget, látcsövet, órát, zseblámpát stb. beszerezzem. Felejthetetlen az a pillanat, amikor Szabó István Apa tárgyainál elidőzött, egyiket-másikat megérintette, a vöröskeresztes szalagról pedig megkérdezte, hogy eredeti-e?
A video-installációk a teljes Szabó-életművet felölelték?
Ez így van, hatalmas képi anyagot mozgattunk meg Eszterrel. A hat blokkhoz 12 4 perces, tematikailag jellegzetes videoanyagot vágtunk össze. A közös vágási munkákkal párhuzamosan, a háttérben számos technikai részfeladatot végeztem el, hogy a képi szerkesztésekhez minden forrásanyag jó minőségben álljon rendelkezésre.
Például?
A német hangokat felírtuk az archív kópiákról készült Beta kazettákra. A legtöbb filmrészlet vagy német hanggal vagy német nyelvű felirattal ment ki Potsdamba. Nekünk voltak felújított kópiákról készült Betáink magyar hanggal, a németektől viszont kaptunk kifakult kópiákat német hanggal. Egyetlen kézenfekvő megoldás maradt: ezeket szépen átírni Betára, majd a saját kazettánk egyik sávjára alárakni a német hangot. Aki csinált már ilyet, az tudja, micsoda aprólékos munka. Egy film - egy nap. Különösen, ha a német verziót megrövidítették.
Hangok is voltak és feliratok is?
Feliratoztunk is. Német dialóglista alapján. Volt olyan filmrészlet, talán éppen az Apa, ahol majdnem száz feliratot tettünk fel. Frémre pontosan. Most már utólag egyszerűnek tűnhet, de azt akkor nagyon rövid idő alatt kellett kitalálni. A dialógusokat Power Pointban írtam meg, az egyes feliratokat .jpg-be konvertálva mentettük el, majd az editáló kártya time-line-jára időkód szerint feltéve és kijátszva, a szöveget a Beta montírozó mixerén kulcsoltuk be a kép alá.
Hogyan készült el a projektoros történelmi kollázs?
Az nagy élmény volt, mindkettőnk részére. Egyébként azt is percek alatt kellett kitalálni. Gondold csak el, Eszter három és fél percet vágott össze majdnem hetven percnyi, 3-5 másodperces darabokat tartalmazó forrásanyagból. Ezt ennyi idő alatt csak non-linear lehetett megcsinálni, hagyományos vágással soha nem végeztünk volna vele. Számomra is ez volt az első, Eszter viszont úgy csinálta, mint aki naponta ezzel foglalkozik. Hangot is kevertünk alá. Lüktető, felzaklató helikopterhangot.
A fotókat legalább készen kaptátok.
B. Müller Magda Fotótörténeti Gyűjteményéből nagyon sok gyönyörű fotót kaptunk. De a külföldi produkcióban készült filmekből és a pályakezdő etűdökből alig volt valamink. Én sem hittem volna, de a képdigitalizálással legalább annyit foglalkoztunk, mint a mozival. Erről regényt tudnék mesélni!
Van egy szépen átírt Betád és naivul azt hiszed, kikeresed az adott képet és..- katt, máris a tiéd. Hát ez nem teljesen így van.
Amikor frémről-frémre nézel egy mozgóképet, először nem hiszel a szemednek. Olyan érzésed támad, hogy azt az adott állóképet most látod először, mert az bizony a filmben nem szerepelt. Így is van, az ember nem frémekben, kockákban nézi a filmet. Azután szép fokozatosan rájössz, mi is történik veled, mert történik. A filmszalag átadja neked azt a szekunder csodát, amit a nézőtéri székben nem veszel észre. A fél frémnyi csillogást a szembogárban, az arc mimikai izmainak mikroszkopikus rándulását, amit könyörtelenül elnyom a mozgás folyamatossága. Ott állsz tanácstalanul, melyiket válaszd, hiszen alkalmasint sok ilyen akad, végül egy helyett négyet-ötöt is kiveszel.
No, de nem minden kópia hibátlan, sőt akad olyan is, ami majdnem használhatatlan. Ilyen a Találkozás Vénusszal nálunk levő példánya is. Eszter Glenn Close közelire vadászik, de vagy kötélkarc, vagy angol felirat van a képben.
Mit tegyünk, nincs más hátra, mint a folyadékos vetítés. Erről el kell mondanom, hogy pusztán elméletileg létezik, a folyadék- felhordást csak kézi módszerrel és csak néhányszor tíz méter hosszban tudjuk megtenni, utána a filmszalagot többszöri áttekeréssel meg kell szárítani. Az eredmény viszont lenyűgöző. Ott, ahol az előbb még esett az eső a karcok miatt, olyan a kép, mint egy teljesen új, labortiszta kópián.
Hát, ilyet is csináltunk, jó néhány képet sikerült így megmentenünk. A sikerről Eszter tudna beszámolni, tőle kérdezték meg jópáran, hogy honnan valók bizonyos képek, mert sem werkfotóban, sem a filmben nem látták még.
Werkben tényleg nem. A filmben igen. Csak éppen azt a villanást kaptuk ki, amely egy mozgásfázis része, önállóan soha nem érzékelhető.
Mikor kapcsolódtatok be a munkába Potsdamban?
A legelején. Egy nappal előttünk ért oda a kamion a díszletekkel, éppen csak kirakták őket. Szombat délelőtt, amikor a reptérről egyenesen odamentünk, az egész egy hangárnyi raktárhelyiség benyomását keltette. Másnapra már minden paraván a helyén volt, sőt megszólaltak az első monitorok is. Egyébként az utóbbiak egész nap mentek, sajátos zenei aláfestést adva az olykor 10-12 órás munkához.
Ilyen tempóban gondolom, hamar összeraktátok a kiállítást?
Csak a látványos része ment gyorsan. Hamar kiderült, hogy a több száz képhez sok felirat is tartozik, a falakat alul látványként lezáró "tépett" sajtódekoráció felragasztása szintén időt rabló elfoglaltság. És néha nagyon nehéz is volt megvalósítani. Fizikai fájdalom volt a Szabóról, Koltairól, Halász Jutkáról és a többiekről készült remekbeszabott képeket eltépni...
Nem voltak szétosztva a feladatok?
Mindenki csinált mindent. Ha éppen nem volt dolgom a videók installációja körül, segítettem a képek, kellékek kiválogatásában, a látványterv szerinti beszámozásában, de ha úgy adódott, felmostam az egész területet, mert a faanyagok fűrészelésekor a legnagyobb elővigyázatosság mellett is rengeteg por keletkezett, amitől meghibásodhatnak a DVD-lejátszók.
Váratlan helyzet igazából nem volt. Kicsit izgultam, amikor meghozták a teljesen új, kibontatlan csomagolású professzionális projektort. Ezzel a menüvezérelt csúcstechnikával még nem volt dolgom. Két óra múlva azonban megtarthattuk a próbavetítést. Hanggal. Eszter később elmesélte, ez volt az a pillanat, amikor kezdte úgy érezni, hogy összeáll ez az egész kiállítás.
Jól válogatta össze a csapatát, nem?
Zökkenőmentes csapatmunka volt, mindenki tudta, érezte a másikról, hogy imádja, amit csinál. Akár a Mafilm Szcenika embereitől, akár a német fél technikusától kértem valamit, mindig maximális segítséget kaptam, akár a vetítőfelület újrafestéséről, akár egy fél centis kis fa ék kifaragásáról volt szó. Az egyik legszebb történet Jennifer Ehle gyönyörű szilveszteri terhesruhájához fűződik. Igazán kollektív munka volt. Lencsó Laci, a team gyártásvezetője kitömte a bábu pocakját, négyen állítottuk be, rendeztük a ruha redőit, de Eszternek még így sem volt jó a vállról szabadon aláhulló gyöngyös csipkék elrendezése. Ekkor Nagy Imre, aki egyébként a Mafilm egyik legkiválóbb makettmestere – világ-produkciókban dolgozott – tűvel, damillal és a konkrét filmfotóval jelent meg, hogy a megfelelő szöget beállítsa...
Miért kellett újrafesteni a falat?
Mert kisebb fényerejű kivetítőt kaptunk, mint amit ígértek, másrészt a próbavetítésnél úgy döntöttem, hogy az üzembiztosság megőrzése érdekében a maximális fényerőnek csak 90 százaléka körül járatom a készüléket. A vetítő-felület lefestését tehát egyrészt a luxokért vívott küzdelem jegyében, másrészt viszont azért kértem, mert a régi, kissé elsárgult falon nagyon sok glettelési hibát és zavaró szennyeződést találtam. Ma is látom magam előtt Galambos Pistát, amint hosszan rám néz, nagy, ártatlan szemekkel, és csak annyit mond, hogy hát ez nem volt benne a költségvetésben... De amikor kifejtettem neki, hogy minimum 15 százalékot nyerünk reflexiós tényezőben, már azon járt az esze, kit küldjön ki festéket vásárolni.
Tudod-e már, hogy mit kellett volna másképp csinálni?
Az adott anyagi keretek között is javasoltam volna, - akár a hangszórók kihelyezésével is -, a megjelenő műsorrészek szelektív lehallgatási lehetőségének megoldását. Jelenleg ugyanis a monitorok számára csak egy képernyő méretű nyílás van vágva, a készülékek hangszórói a paraván mögöttről kénytelenek szólni, irreálisan felhangosítva, de ennek a hangerőnek java része a paraván és a terem fala közötti szűk folyosóban vész el, és feleslegesen megemeli a terem egészének az alapzaját.
De ez csak egy technikai részletkérdés. Eszter és a látványtervező Khell Zsolt sok mindent másképp szeretett volna. Erre azt mondom, hogy több pénzből biztosan csillogóbbat lehetett volna összehozni. Ez a kiállítás egy szenzációs csapat kézműves munkája. Tűvel-cérnával, ragasztóval, lélekkel és szeretettel.
Kimaradt valami, amiért fáj a szíved?
Ki bizony. Jancsi "'világvevő" amatőr-rádiója az Álmodozások korából. Nagyon rá voltam hangolódva erre. Az Ecserin láttam is egy nagyon hasonló stílusú szekrényt, egy kicsit rendbe kellett volna hozni. Ott csak hangot hallott volna a látogató. Már azt is kitaláltam, hogyan oldom meg technikailag. Utólag belátom, hogy nem fért volna el a rendelkezésre álló térben.
Mindnyájan annyi szeretettel beszéltek erről a kiállításról, hogy remélem, nem ez volt az első s az utolsó.
Én is! Ilyen csapattal? Bármikor, bárhol, boldogan!
A képeket Fazekas Eszter és Ujhegyi Gyula készítette.
