Ozsda Erika Az álmom a film
Beszélgetés Garami Gábor producerrel


131 Kbyte

Rengeteg interjúalany szereti a munkáját.
Sokan igazán profi módon is végzik.
De csak most találkoztam olyannal, aki könnyekkel a szemében beszélt a filmgyári éveirõl. Megható volt.
1999-ben Párizsban produceri tevékenységéért Unesco-díjat kapott.

 

Ha egy rendes, becsületes újságíró szeretne felkészülni erre az interjúra, hol tudna utánanézni a munkásságának?

Érdekes kérdés. Nem tudom, hol tudna utánam nézni. Nálam, illetve most már a cég rendelkezik honlappal.

A MAFILM-nél kezdte a szakmát?

Nem. A 70-es évek elején egy kis rövidfilmstúdióban kezdtem. Együtt volt az Orvostudományi- és a Fõvárosi Filmszolgálat. A dokumentum- és az oktatófilmek mind a két stúdió tevékenységét kimerítették, tehát részt vettem orvostudományi oktatófilmben és fõvárosi dokumentációs filmben is.

Érettségi után került oda?

Nem. Érettségi után még estin tanulgattam, de valahogy nem találtam a helyem. Talán, mert nagyon szerettem álomvilágban élni. Az álmom pedig a film volt.

Az még a létra legalja volt?

Igen, de az alatt a néhány év alatt meg kellett ismerjem a filmkészítés minden fázisát. Fix megrendeléseink voltak. Ott mindenki mindent csinált, mert ezek mini stábok voltak. Filmre forgattunk, még nem volt videó. Állományban voltunk, én havi 2.800 Ft-os alapfizetéssel. Szívesen csináltam bármit, mert tetszett ez az életmód. A korbonctan technikától a szívanatómiáig, a Petõfi-híd felújításának a dokumentációjától a víztisztításig mindenrõl forgattunk. Jó volt, hogy belekóstolhattam a szakma részleteibe.

Kamerával is dolgozott?

Persze. Amikor például, átadták az Észak-Pesti Kórházat, a vezetõ operatõr a kezembe nyomott egy Bolex kamerát - az még kézi felhúzós kamera volt -, kaptam 30 méter 16 mm-es filmet, egy napfényorsónyit, és azt mondta, hogy menjek ki az átadásra, csináljak egy riportot, ami egy egészségügyi dokumentációs film részlete lesz majd. Miután végeztem, fölküldött a laborba, hogy nézzem végig, mi történik a negatív elõhívásnál, hogyan dolgozik a fénymegadó, és hozzam vissza a musztert a stúdióba. Ezek után Harsányi Józsi bácsi megmutatta, hogyan kell a vágóasztalon megvágni az anyagot. Egy negatív vágó vágta össze nálunk a filmet, és a hangstúdióban mi magunk hangosítottunk. És bizony megkaptam a letolásokat is. Például, hogy a svenk elején tessék fixet csinálni!

Aztán a 70-es évek közepén a minisztérium megszüntette a tárcastúdiókat és én a Filmgyárba kerültem. Azt gondoltam, hogy a már megszerzett gyakorlattal a kisfilmek környékére helyeznek el. Az elsõ mondat, ami ott elhangzott, hogy menjek a Játékfilm osztályra. Ezzel az álmom elsõ része teljesült. Madarat lehetett fogatni velem.

A stúdióból miként jött el?

Négy és fél év után gyártásvezetõként.

Az egy fõiskolának felel meg.

Nagyon jó szakmai iskola volt. A Filmgyárban, a gyártási irodában a velem egykorúak azon kívül, hogy diszponáltak, nem nagyon tudták, hogy mi miért van. Hatalmas elõnyt jelentett a rövidfilm stúdiós elõképzettség. Tudtam, hogy mi miért van, de azt is, hogy mi miután következik. Nem beszélve arról, hogy nemcsak azt tudtam, hogyan kell igényelni a nyersanyagot, hanem azt is, hogy melyik nyersanyagot mikor mire használjuk fel.

Melyik volt az elsõ nagy munkája a Filmgyárban?

1979-ben Mészáros Márta Örökség címû francia-magyar koprodukciójában felvételvezetõ II. voltam. A Gaumont cég volt a francia partner. Nagyon jó gárda jött össze, hatalmas nevekkel forgattunk: Isabelle Huppert-rel, Perczel Zitával, Monori Lilivel, Jan Nowickival, Mécs Károllyal. Ragályi Elemér volt az operatõr. Mit mondjak, jó iskola volt...

Hány filmben volt felvételvezetõ?

Rengeteg filmben. Abban az idõszakban 26-28 játékfilm készült évente. Majd minden gyártás évi egy filmet csinált, de inkább kettõt. Felvételvezetõ I. elõször Mészáros Márta Napló gyermekeimnek címû filmjében lehettem. Tíz évig dolgoztam Márta filmjeiben. 81-ben forgattuk az elsõ Naplót. Nagyon emlékezetes film. 3 évig volt dobozban. Akkoriban sokkal jobb lehetõségek voltak a filmkészítésben, mint az elmúlt néhány évben. A pénz értéke nagyobb volt. Díszletet tudtunk építeni, volt jelmez, varrtak ruhákat, mûteremben tudtunk forgatni. Most bizony elég kemény harcot kell vívni. Azt nagyon jó idõszaknak tartom. Sok film készült, sokfajta rendezõvel hozott össze a sors. Nem is tudom megszámlálni, hogy hány emberrel dolgoztam. Észrevétlenül telt az idõ.

Azt ki döntötte el, hogy a felvételvezetõ II.-bõl felvételvezetõ I. legyen?

Azt a gyártásvezetõ kérte, õ adta le a diszpécserközpontnak a stáblistát és külön kérelmezte, ha ilyesmit akart. Aztán a fõgyártásszervezõ jóváhagyta. Azt meghatározták, hogy hány felvételvezetõ I., II. és gyakornok dolgozzon egy filmben. Be kellett õket osztani. Azért a stábok fölállítása mégis csak személyes kiválasztás alapján mûködött. Mindenki tudta, hogy melyik operatõrhöz melyik kameracsapat tartozik. Vagy ki melyik sminkessel, építésszel, tervezõvel akar dolgozni.

Akkoriban természetes volt, hogy valaki egyik filmbõl esett a másikba.

Teljesen természetes volt. Aki a filmgyárban dolgozni akart, annak nem kellett sokáig várnia új filmre. Nekem is minden stabilnak tûnt, mindig volt következõ munka. Az más kérdés, hogy bizonyos filmek mégsem valósultak meg.

1977 és 81 között még kivel dolgozott?

Az Örökség után jött Almási Tamás Ballagás címû filmje, aztán megint Mészáros Mártával dolgoztam az Anna címû filmben, szintén francia koprodukcióban, aztán nem is tudom. Zolnay Palival csak nyolc napot forgattunk, mert leállt a film, leállította a Hunnia stúdió. Fura módon összeveszett Szécsényi Ferenc operatõrrel... Kikkel dolgoztam még? Most csak bevillannak nevek. A filmek sorrendjére nem is emlékszem, úgyhogy biztos, hogy ki fogok hagyni néhányat. Lányi Andrással dolgoztam, Dömölky Jánossal, Mész Andrással, Gothárral, Kézdi-Kovács Zsolttal, Bacsó Péterrel sokszor... nem is tudom hirtelen, kivel még. Voltak visszatérõ rendezõk, akik ha nem is a következõ évben, de két év múlva biztosan csináltak filmet. Ez így mûködött egészen a 80-as évek végéig, jó 10 évig.

Ezek játékfilmek voltak?

Igen. Dokumentumfilmek akkor még nem nagyon voltak. De igen! Schiffer Pállal leforgattuk A fekete vonat folytatását. Az dokumentum film volt, amit csak úgy mellesleg megcsináltunk.

Párhuzamosan is csinált filmeket?

Volt, hogy két filmet csináltunk egyszerre. Szohár Feri gyártásvezetõvel az Örökség óta együtt dolgoztunk. Õ csinálta az egyik filmet, én meg a másikat.

Akkor én még mindig felvételvezetõként voltam kiírva. Például Szohár Az új földesurat forgatta Lányi Andrással, én meg Mészáros Márta kanadai koprodukcióját, a Piroska és a farkast a Jeli Arborétumban. Az ország két részén, két játékfilmet forgattunk párhuzamosan. Több ilyen munkánk volt. Az elsõ film, amit kinevezett gyártásvezetõként csinálhattam, Zsombolyai János Halálraítéltje volt. 1989-ben III. éves voltam a Fõiskolán, és akkor már engedték, hogy a saját nevemen dolgozzak. Egyébként a Fõiskolára már akkor jelentkeztem, amikor a kisfilmstúdióban dolgoztam. Kilenc évet kellett várnom, hogy fölvegyenek. Akkor az volt a szlogen: ki kell várni az elhalálozási sorrendet.

A Fõiskolán az elsõ két évben nem lehet dolgozni. Betartotta ezt a szabályt?

Dehogy tartottam! Dolgoztam. De Föld Ottó óráján meg kellett jelenni, az nem fordulhatott elõ, hogy azon ne legyünk ott. Én is rohantam az órájára, otthagyva a kanadai koprodukciót a Jeli Arborétumban. Persze megcsináltuk mi is a stikliket. Szohár Feri még fõiskolára járt, mikor az egyik filmet forgattuk. Azt mondja: "be kell jönnöd értem a Fõiskolára, de színészkedned is kell egy kicsit. Halálra vált arccal gyere be, hogy nekem azonnal el kell mennem veled". A hátam közepén folyt a víz, miközben az egész osztály hangosan röhögött, hogy máskor mást, valami újat találjunk ki. Én akkor még nem jártam a fõiskolára, de azért már ismertem az akkori gyártásvezetõket, mert a MAFILM-ben hetente egyszer, általában a hétvégeken gyártásvezetõi értekezleteket tartottak. Oda Ferivel felváltva jártunk. Ilyenkor értékelték a hetet, elmondták, hogy a jövõ héten mi lesz, ki milyen felszerelést kap. Mindig tudtuk, hogy ki forgat és mit. Azt az életet mindig visszasírom. Bent dolgoztunk egy irodában, de ha kerestünk valakit, egy fél órán belül biztos, hogy összetalálkoztunk a folyosón vagy az udvaron. Ezek olyan...na, máris elérzékenyülök tõle... olyan nagyon szép idõk voltak. Most sem rossz, de az nagyon-nagyon jó volt.

Zsombolyai János tanította a Fõiskolán?

- Igen, operatõri ismereteket. Nem is tudom, hogy Zsombi hogy talált rám, hogy miért engem kért föl a filmre. Odajött hozzám, hogy mit szólnék hozzá. Leestem a székrõl. Az volt az elsõ filmem gyártásvezetõként. Hihetetlen odafigyeléssel készítettem. Azért is, mert az volt az elsõ olyan film, amely külsõ pénz bevonásával készült. Akkor még nagyon gyerekcipõben jártak az ilyen produkciós összeállítások.

A Halálraítélt mennyi pénzbõl készült?

Kutakodok az agyamban... Azt tudom, hogy kevés pénzbõl kellett megcsinálni, de hogy mennyibõl?? A költségvetését elõ tudom venni. Minden filmem kiértékelését, forgatókönyvét, költségvetését elraktam.

Ez emlék vagy biztonság?

Emlék, pusztán csak emlék. Akkoriban egy átlag magyar film költségvetése 8 millió forint volt. Zsonganak a fejemben a számok. Arra emlékszem, hogy volt az Oroszlánszív címû film a Nemzetközi Stúdióban, amire kikértek felvételvezetõnek. Az akkor egy monstre produkció volt, a filmgyár kapacitásának az 50-60 százalékát használták. 72 napos forgatás volt, 1222-ben játszódott a film, Richard király idejében. Volt egy ember, aki csak a szállítmányozással foglalkozott, mert Angliában laboráltak, volt, aki csak a színészekkel. A kamera körül mindent én szerveztem. Ez a film 42 vagy 44 millió forint volt. Ekkor történt meg velem, hogy puskavégre kaptak a Pilisi Parkerdõben, a gazdaság területén, mert az angolok azt az aszfaltos útrészt bökték ki, amelyik Kádár János sétaútja volt. Én kétszer beleakadtam az öregúrba. Egyszer csak Föld Ottó irodájában, a szõnyeg szélén találtam magam, hogy hogy merészeltem, hogy kerültünk mi oda, kitõl volt engedélyünk?! Ha ez 40 millió körül volt, akkor a Halálraítéltnek is 10 fölött kellett lennie.

A felvételvezetõi pénz hogyan változott?

Fizetést kaptunk a gyárban, ez fölment majdnem 10 ezer forintig. Ezenkívül filmenként adható volt gyártási- és gazdasági prémium, a nomenklatúra alapján. Nekem volt még egy 3 ezer forintos bérkiegészítésem, mert az egyik évben megkaptam a Szakma mestere címet. Jól kellett dolgozni, és akkor lehetett keresni. Volt egy tól-ig határ, de aki jól csinálta a munkáját, azt meg is becsülték. És én nem bújtam ki film alól. Majdnem mindig a felsõ kategória környékén kaptam pénzt. Sokan nem kímélték se az erejüket, se az idejüket, és emiatt bizony volt rengeteg emberi tragédia, tönkrement élet, szétzilált család.

Mikor érezték meg, hogy a Filmgyárban kezd szétesni minden?

Az egy érdekes helyzet volt. A Fõiskola után a MAFILM-tõl kaptam egy ösztöndíjat Angliába. Nemcsak én, összesen négyen mentünk a Filmgyárból. Ez egy East-West Produceri szeminárium volt Londonban. Posztgraduális képzésnek mondták, és a lényege az volt, hogy ott õk megmutassák nekünk, hogyan kell koprodukciót létrehozni. Végighallgatva az elõadásokat, kezdtem felismerni, hogy ezt mi is így csináljuk itthon, csak nem ilyen léptékben. Egyik pillanatban azt mondták, hogy ne csináljunk euro-pudingot, mindig tartsuk meg a szakmai sajátosságot. A másik pillanatban meg kijelentették, hogy csak a közös, együttes európai munkával lehet elõrelépni. Amikor feltöltõdve, névjegyeket begyûjtve hazajöttem, gondoltam, most majd én is megpróbálok projekteket futtatni. Megpróbálok itthon hozzájutni olyan pénzügyi forrásokhoz, amikkel el lehet indulni. Aztán rá kellett döbbennem, hogy mindig falakba ütközöm. Egyáltalán nem jutott el hozzám olyan terv, amit én itthon tovább tudtam volna vinni. Jó néhány helyrõl választ sem kaptam. Ellenben néhány hónappal késõbb megkaptam a munkakönyvemet. Az hatalmas trauma volt. A kirúgásokat a gyártásvezetõkkel kezdték, mondván hogy õk a stúdióknál úgyis kapnak munkát és akkor nem kell filmállományba venni õket. Én csak néztem magam elé és hallgattam: hol és mit fogok dolgozni?!

Azt akarták, hogy a gyártásvezetõt a film tartsa el.

Pontosan. Akkor kezdett eluralkodni az emberekben, hogy nem szabad kimenni a házból, mert akkor nem vagyok szem elõtt. Ha bent vagyok, megvan az esélye, hogy látnak a folyóson, és akkor gondolnak rám. Vagy ha éppen mást keresnek, de engem kapnak telefonvégen, akkor biztos engem fognak hívni. Itt vagyok egymagam, dolgoztam x évet rengeteg filmben, most hogy lesz tovább? Zsombolyai agyában született meg a mentõ ötlet. A 90-es évek elején az elsõk közt kiváltottuk az egyéni vállalkozói igazolványt és hatan-nyolcan hurrá optimizmussal vezérelve csináltunk egy céget. Volt köztünk gyártásvezetõ, felvételvezetõ, rendezõ. Néhányan sok reklámot csináltak, míg a többiek kevesebbet dolgoztak. Persze, rögtön elkezdõdött, hogy "én nem tartom el a másikat, váljunk szét". Különbözõ kapcsolatokkal, másfajta világnézettel, munkametódussal és megszokással rendelkezõ emberek maguktól nem álltak össze szoros egységbe. Szétváltunk. Én maradtam a Cinema Film Kft.-nél.

Bacsó Péterrel sokat dolgozott együtt.

Megtiszteltetésnek éreztem, hogy Bacsó tudta, ki vagyok. Egyszer csak hivattak a stúdióba, hogy volna-e kedvem a Sztálin menyasszonyát legyártani.
Hát hogy a fenébe ne lett volna? Ez volt az elsõ filmünk és a kapcsolat azóta is tart. Több TV sorozatot készítettünk együtt, a hat részes Hello dokit, a Kis Romulust, a Tigriscsíkos kutyát, a Balekok és banditákat.. Aztán a Megint tanú után a Hamvadó cigarettavéget. Most is van egy forgatókönyve nálam.

1990-ben két filmben dolgozott.

Igen, Bacsó Sztálin menyasszonya után Kézdi-Kovács filmje, az És mégis... jött. Ahogy annak idején Mészáros Márta mellett, Bacsó mellett is mindig volt más filmem. Elõtte Téli utazás címmel Svetlana Druzseninával forgattunk, akinek a férje volt az operatõr. Aztán jött Kézdi filmje. Utána Gyöngyösi Imrével kezdtem el dolgozni, de abból a filmbõl kifaroltam, mert nem volt teljesen tiszta az üzleti kapcsolat és én attól irtózom. Emlékszem, többször hívtak "Sátántangózni", azt megint csak nem vállaltam el. Aztán egy Makk-filmmel kerestek meg, de azt is visszaadtam, mert váltig állítottam, hogy abból a pénzbõl, azokkal a feltételekkel nem lehet megcsinálni. Akkor azt mondták, hogy hátulgombolós vagyok, mi az, hogy visszaadok filmet? Aztán az élet engem igazolt, mert késõbb nem úgy és nem annyiból csinálták meg. Amikor megalakult a Duna TV, felkérésre a tévé által kitalált produkciókat kellett legyártanunk. Évi 460 perc adásidõt szállítottunk, amikor két helyrõl is megkerestek. Az egyik Sára Sándor volt, aki produkciós igazgatónak hívott a Duna tévébe, amikor elnök lett. És bizony ezt is visszautasítottam. Azt mondtam, hogy elkezdtem valamit, három éve fut a saját cégem, én nem akarok egy irodába beülni, én filmeket szeretnék csinálni. Úgy éreztem, hogy van realitása annak, hogy elõrébb tudunk menni. Én nem kivenni akarok a cégbõl, hanem inkább mindig betenni. Értéket, pénzt, hogy fejlõdjünk, hogy jussunk valamire, hogy olyan körülményeink legyenek, hogy dolgozni tudjunk. Miután lemondtam ezt az állást, nem kaptam egy fillért se, egy perc megbízást se. De azért jóban vagyunk Sándorral. 1996-ban együtt csináltuk meg a filmjét, A vádat. Utólag már mosolyogtató dolgok ezek.

Aztán év végén fölhívott a filmgyár igazgatója, Marosi György, hogy legyek fõgyártászervezõ a MAFILM-ben. Minek? Nincsenek is filmek! Önálló gyártó stúdiót akartak létrehozni. Õ is adott különbözõ külföldi munkákra ajánlatot, de csak abból állt az élet, ajánlatkészítésbõl. Mondtam neki, hogy "nagy fizetést akarsz nekem adni azért, hogy ne csináljak érte semmit, hát hogy gondolod?!" Még mindig úgy érzem, jól tettem, hogy ezeket visszamondtam.

Akkoriban tényleg abból állt az életünk, hogy ajánlatokat készítettünk. Próbáltam én is reklámfilmet csinálni, de azok valahogy elkerültek. Nem sikerült abba a világba bekerülnöm. Az is igaz, hogy én nem szeretek megjelenni. Fogadásokon is inkább beülök egy sarokba. Nekem soha nem sikerült kapcsolatokon keresztül elõrébb jutni.

A vád után mi történt? Sára Sándort követõen kikkel dolgozott?

Simó Sándorral, Philippe De Brocával a Párizsi Állatkertet, Koltai Robival két sikerfilmet: az Ámbár tanár urat és a Csocsót, közben dokumentum- és rövidfilmeket is csináltunk.

Már vannak nálunk igazi producerek, vagy ez még mindig olyan magyaros?

Magyaros. Elõször is meg kell tanulni, hogy tiszta helyzetet kell teremteni. Tudni kell, hogy hol vannak a jogok és kié a jog. Azt meg kell venni vagy megegyezni, opciót kérni. Csak ezek után lehet elindulni pénzért. Magyarországon még mindig nem a producert nézik az esetleges mecénások. A rendezõ nevéhez kötõdik minden. Az már az én rizikóm, hogy a kifizetett könyvbõl tudok-e filmet csinálni. Az elsõ befektetés az enyém. Ezt úgy tudtam megcsinálni, hogy eljutottam odáig, hogy a Cinema Film sikeres. Eljuttattam odáig, hogy legyen annyi forgó tõkém, hogy be tudjam tenni filmekbe. Különös figyelmet fordítok arra, hogy a forgatás ki legyen fizetve. Nem szeretnék belekerülni abba a névsorba, akikrõl azt mondják, hogy "igen, dolgoztam neki, de nem fizet, még mindig várok a pénzemre". Azt tudják a kollégáim is, hogy kifizetésnél én vagyok az utolsó. Ha vesztek, akkor én veszítsek, ne más. Már vesztettem, pedig bizonyos helyzetekben anyagilag járhattam volna jobban is, de én azt szeretném, ha a személyem garancia lenne azoknak, akiket dolgozni hívok, hogy tartom a megállapodásunkat és az elvégzett munkát kifizetem.

A forgatókönyvbe is beleszól? Az írásban is részt vesz valamilyen szinten?

Inkább csak valamilyen szinten. Ha kapok egy könyvet, akkor elõször megpróbálom úgy olvasni, mint egy irodalmi mûvet. Aztán vagy tetszik vagy nem. Elõfordul az is, hogy nem akarok részt venni valamiben. Nem olyan régen visszaadtam egy könyvet. Nem vagyok széplelkû, de a könyv annyira durva volt, hogy én nem akartam vele foglalkozni. Elég nekem az a szörnyûség, ami körülöttünk van. Egyébként a film nagyon jó nemzetközi fogadtatásban részesült, ennek ellenére én kifordultam a moziból, mert azt mondtam, hogy erre nem vagyok kíváncsi.

András Ferenc új filmjében, a Szent Lõrinc folyó lazacaiban mi tetszett meg?

Ez egy magyar-olasz koprodukciós film. Magyar részrõl mással kezdõdött, de nem ment elõre, nem mûködött. Mindig azt mondtam, hogy én inkább tíz magyar filmet csinálok negyed pénzért, mint egy nemzetközit, mert gyûlölöm azokat a helyzeteket, amiket a másfajta gondolkodásmód okoz. Minden országnak van egyfajta sajátossága. Másként gondolkoznak, mert más a kultúrájuk, másban nõttek fel. Másként viszonyulnak különbözõ információkhoz, és én ezeket nem biztos, hogy ismerem, vagy hogy mind el tudom fogadni. Utálom a kiszolgáltatottságot. Nagy baj, hogy nem beszélek nyelveket. A filmben a húgom, Garami Szilvia tolmácsként kezdett el dolgozni, ma produkciós koordinátor. Én csak késõbb kerültem szóba. Egyszer csak felhívott András Frici, hogy itt van ez a forgatókönyv, nem jutnak vele elõbbre, lenne-e kedvem hozzá. Elolvastam, de nem voltam elragadtatva tõle. Ezt a könyvet egy szicíliai ember írta Magyarországról. Jó, a külföldieknek más a látásmódjuk, de elsõ olvasás után idegenforgalmi vagy turisztikai filmnek tûnt.

És a címe? Mintha természetfilm lenne.

Igen. Holott tudjuk, hogy a lazacok milyen halak. Megpróbálnak az árral szemben úszni, hogy visszatérjenek az ívás helyére. Az író, Enzo Lauretta már elég sok mindent tett le az asztalra. Nagyon jó neve van Szicíliában. Gondoltuk, nem létezik, hogy ne lehessen a könyvbõl valamit csinálni, valamilyen szintre felhozni. Mindegy, hogy milyen a forgatókönyv, be kell adni, hátha fogadókészségre talál. Akkor írta ki az ORTT azt a filmes pályázatot, ahol 50%-ban finanszírozta a költségeket.

Hozzátartozik a történethez (hogy miért tettem bele pénzt): a pályázat kiírása elõtt már jártunk kint Rómában. Az író összehozott egy római producerrel, egy Oscar-díjas producerrel, akinek millió David Dontello-díja van, az irodája olyan, mint egy múzeum. Tele plakátokkal, díjakkal és különbözõ rekvizítumokkal. Tehát a kapcsolatok már elindultak. És én egy naiv ember vagyok. Egy nagyon naiv ember vagyok! Fölállunk a tárgyalás után, az Oscar-díjas megölel, meglapogatja a hátam... tudtam!, tisztában voltam vele, hogy ez az olasz módszer, de úgy meglegyezgette a hiúságomat, hogy ezt a filmet velem akarja megcsinálni ! Ezenkívül felajánlott egy 70-30 %-os arányt. Õ lenne a 70%-os partner, nekem maradna 30. Ez ugyancsak inspiráló volt.

Szeptemberben megvolt a hátba veregetés, beadtam a pályázatot az ORTT-nek, és februárban megkaptam a döntést, hogy kapunk pénzt. Na, akkor most már nem lehet leállni. Ekkor kiszállt az olasz producer...

Az író fogta magát, bement az olasz tévébe, a RAI-hoz, letette az asztalra a könyvet, rácsapott egyet, hogy márpedig erre adjatok pénzt! Nyilván a kapcsolatait mûködtette. Engem az inspirált, hogy itt volt egy kész forgatókönyv és mindent a nulláról kellett kezdeni. Most már forgatunk, lassan befejezzük a filmet. De semmi nem úgy van, ahogy megbeszéltük. Mindig van egy kis elcsúszás az elõzõ információhoz és a megállapodáshoz képest. Ez tipikus. Ha szóban megállapodunk, nekem nem kell semmit leírni. Engem ne hazudtoljon meg senki. Az egy belsõ törvény, hogy minden a megállapodás szerint legyen. Megbeszéljük, hogy jön a producer, de nem õ jön, hanem valami megbízottja. Miért nem a producer jön, akivel le tudok ülni tárgyalni?! Kiderül, hogy a producer szakmailag nincs otthon a gyártásban, de akit ideküldött, föl van hatalmazva minden döntési jogkörrel. Megbeszéltük, hogy hány napot forgatunk, erre a fõszervezõ azt mondja, hogy a Cinecittában 18-20 nap alatt leforgatott egy játékfilmet. Nem tudom, hogy milyen játékfilm lehetett, de akkor fölteszem a kezem, hogy csináljátok meg a filmet egyedül. Igen ám, de nekik nincs pénzük! Nekem pedig ezt a filmet év végéig be kell mutatni.

Aláírtam egy olyan szerzõdést, hogy akkor kapom meg a támogatást, ha év végéig bemutatom, tehát nekem is csinálnom kell. Szállásköltséggel mi van? Ugyan már, az nem érdekes! - mondták az olaszok. 42 éjszakára beterveztem 80-at. Nemrég tartottunk a 108-nál és még nincs vége. Ez úgy 10 ezer euró, ami testvérek között is 2,5 millió forint. Mindent megpróbálnak másként értelmezni. De nem küldik idõben a pénzt, úgy kell verni õket. Na most ezt utálom. Ha én oda tudom tenni a cégem forgatási fedezetét, hogy el tudjunk indulni, és hetente fizetem az embereket, a bérekkel nincs elmaradás, akkor joggal hiszem, hogy nekik is csinálniuk kellene valamit.

Filmkészítésen kívül mivel foglalkozik még ?

Kulturális rendezvényeket szervezünk a céggel. A filmszemléket például. A 22. volt az elsõ, amit mi szerveztünk, most a 34.-et éljük. Egy kimaradt. A lebonyolítás, a gyártási rész tartozik rám, mint a szemle gyártója. Ennyi idõ alatt jó néhány szemleigazgatót sikerült átélnem. Gombár után jött Kézdi-Kovács Zsolt, aztán Horváth Gyuri és a Szemle Tanács, akiket a Filmszövetség javaslata alapján a Nemzeti Kuratórium fogad el. Mindig késõn. A Szemle Tanács általában rendezõkbõl, operatõrbõl, producerbõl, alkotókból áll. Azokból, akiknek az adott évben nincs filmjük a szemlén. A Szemle Tanács - én ötfejû igazgatónak hívom õket - néha mûködött, néha nem. Voltak sértõdések; volt, hogy fölállt az egyik tag, és elment. A végén odáig jutottunk, hogy én írtam a bemondó szöveget... Nem tudom, idén mi lesz. Ott tartunk, hogy elkezdtem a magam szakállára helyszíneket nézni. Vannak, akik állítják, hogy a Filmszemle szervezése hatalmas buli. Itt annyi csomagot lehet kapni, amennyit a Posta nem szokott kapni egy évben! És ezekben a csomagokban csak kritika van. Minden egyes döntés egy-egy sértõdés lehetõségét hordozza magában. Kaptam a plakát miatt, a szervezés miatt, a jegyek miatt... minden miatt. De hát ez ezzel jár. Én akkor is szeretem csinálni. Legalább egyszer egy évben rálátok, hogy kikkel, milyen filmek készülnek. Tudom, hogy ki mit csinál.

Rálát mindenre, mint amikor végigsétált a filmgyár udvarán.

Igen, hasonló helyzet. Sok munka van a szervezéssel. Az öröm az, ha azt mondják, hogy "ez egy jó Szemle volt". Ezért várom mindig a telet.

Most sûrû idõszak lesz. Be kell fejezni a filmet, szervezni kell a szemlét...

A tavalyi év ugyanilyen volt. Befejeztük a Hamvadó cigarettavéget, csináltuk a Csocsót és szerveztük a Szemlét. A Csocsót tavaly december 6-án mutattuk be. Gazdaságilag a mai napig nem másztam ki a filmbõl. Elindultam vele, mert a történetet magaménak éreztem, szerettem a filmet, elindultam 35 milliós hiánnyal... Okos producer ilyet nem csinál, csak én. Ilyenek is vannak, ez is hozzá tartozik a munkához. Nemrég eltûnt egy kópiám New York és Los Angeles között. Az egyetlen angol feliratos kópiám! Ki tudja, Amerika melyik sarkában vetítik a filmet... Na, producer, süssed meg, amit fõztél! Az álmod valóra vált.


142 Kbyte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső