Horeczky Krisztina "Csak a jót látom"
Czinkóczi Zsuzsa

Czinkóczi Zsuzsa
Czinkóczi Zsuzsa
44 KByte

Czinkóczi Zsuzsát hétéves korában ötezer gyerek közül választották ki arra a szerepre, amelyről hosszú évekig fáradt beletörődéssel beszélt a standard kérdésekre szakosodott hírlapíróknak. Ranódy László örökérvényű Árvácskája után, egészen tizenkilenc éves koráig kilenc nagyjátékfilmhez - és számtalan főiskolai vizsgamunkához - adta az arcát. Mészáros Márta állandó színésznőjeként nyolcévesen Marina Vladyval és Vlagyimir Viszockijjal szerepelt az Ők kettenben, egy évre rá az Olyan mint otthonban (Anyahajó), majd kamaszként és felnőttként a Napló-trilógiában. Az utóbbi években - epizódszereplőként - a Magzatban és a Kisvilmában. Emberi filmek, mint a méltatlanul keveset említett, Páger Antallal és Dayka Margittal forgatott tévéfilm, a Társkeresés.

Legutóbb Gárdos Éva Amerikai rapszódia című amerikai filmjében forgatott. Gyermektelen, negyvenes, vidéki asszonyt alakít. Czinkóczi Zsuzsa hosszasan tűnődik a telefonban, ráálljon-e a beszélgetésre. Meg kell érte dolgozni. Egészen Kecskemétig, míg meg nem hallom a tipegését a vasúti várakozóban, izgalomban tart.

Czinkóczi Zsuzsa - különösen a címlapos senkik korában - a magyar filmgyártás antihőse.

Gárdos Éva filmje és Mészáros Márta Magzat című produkciója között, amelyben epizódszerepet vállaltál, nyolc-kilenc év telt el...

... a Rapszódia előtt két évvel a Kisvilmában is játszottam, igaz, ott is epizódszerepet.

Mi történt Veled az elmúlt esztendőkben?

Ami most. Lent élek itt Kecskeméten a fiammal. Hogyha valakinek eszébe jutok, elmegyek, dolgozom pár napot, forgatok, aztán hazajövök, és élem az életem.

Most is házfelügyelő vagy?

Elsősorban.

Huszonegy éves korod óta.

Igen.

Felszolgáló is voltál egy étteremben.

Sok minden mást csináltam emellett.

Meglehet, hogy misztifikálom a te művészi és emberi létezésed, mégis, több éves kihagyásokkal hogyan hívod elő magadból a színészt?

Én is azt érzem, sokkal bonyolultabban látják az én életemet, mint kellene. Ahelyett, hogy egyszer emberi közelségbe kerülnének velem, és végiggondolnák: az én életem hétéves korom óta a kettősségről szól. Mai fejjel belegondolva: egy hétéves gyerek olyan kicsike, hogy számára egy filmszerep nem lehet meghatározó. Az Árvácskától fogva évekig úgy éltem, hogy a petróleumlámpás tanyára kijött a taxi, elvitt, fantasztikus helyeken imádtak, aztán hétvégeken - és amikor véget ért a film - újra otthon. Így volt ez egészen tizennégy-tizenöt éves koromig, amikor már kialakult valamiféle egyéniségem. Nekem ezt mindaddig kezelnem kellett. Volt egy nagyon kedves tanárnőm, aki elkísért a forgatásokra. Az ő segítségével jutottam el odáig, hogy ott, a tanyán van az én családom, az én magánéletem, és aztán van egy film. Ami számomra sosem azt jelentette elsősorban, hogy nyüzsögnek körülöttem az érdekes emberek. Hanem hogy a film munka. És nekem az a feladatom, hogy a rám bízott munkát tökéletesen elvégezzem. Nekem a film nincs benne a mindennapjaimban. Ha találkozom egy szakmabelivel, vagy megkeres egy újságíró, beszélgetünk róla. Aztán elmennek, becsukom az ajtót, és ezzel megszűnik a filmes világ. Hazajön a fiam, megkérdezi, mit főztem, kiszolgálom, csörög a telefon, csőtörés van.

Az Árvácskától fogva egészen tizenkilenc éves korodig kilenc filmben játszottál, és minden évben forgattál.

Kilenc fontos filmben voltam benne - ez az, ami számlálható. Mert általános iskolás koromban játszottam még főiskolás vizsgafilmekben is, és több epizódszerepet kaptam.

Több tucat interjúban erősködsz: sosem akartál hivatásos színésznőként élni. Én ezt nem hiszem el. Valószínűleg nagyon is akartál, de ennél sokkal józanabb voltál.

Azt hiszem, ez így van. És mindig voltak mellékes körülmények

Mellékes körülmény, hogy ha a filmes szakma jobban odafigyel rád, többet tesz azért, hogy a szakmában tartson, mondjuk úgy, hogy papíron is színésznőt csinál belőled, akkor másképp alakul az életed?

Mészáros Márta felvetetett engem a főiskolára. Fel is vettek. Márta sokkal többet jelent számomra, mint egy rendező, nagyon közel érzem magamhoz, és ő nagyon jól ismer engem. Ennek ellenére, most, hogy újra találkoztunk, még inkább úgy vélem, ő sem tudja nekem megbocsátani, hogy nem éltem ezzel a lehetőséggel. Nem mondja ki, de így gondolja.

Akkor már megvolt a fiad?

Igen. Megszületett Tamás, és akkor ő nekem már mindennél és mindenkinél fontosabb volt. Én nem tudtam volna úgy négy évig főiskolára járni, hogy valaki más gondoskodjon a gyerekemről. Ebben nem csak a szülői érzés dominált, hanem nekem dolgoznom kellett azért, hogy el tudjam tartani a fiamat. Ilyen egyszerű. És ezt ennyire leegyszerűsítve senki sem tudja elfogadni. Azt mondják, úgyis lett volna valahogy. De nekem kollégiumban kellett volna élnem. Ha olyan családi körülmények között éltem volna, mint az a színésznő, akit most nem akarok megnevezni, de ugyanúgy korán szült, ám a gyereknevelésben a nagyszülők segítették, így semmi akadálya nem volt, hogy főiskolára járjon, akkor számomra sem vált volna lehetetlenné, hogy évekig lógassam a lábam.

Készült veled egy országos botrányt kavart beszélgetés a Stúdió'84-ben, közvetlenül a Napló gyermekeimnek cannes-i bemutatója után. Tizenhét éves voltál, férjeddel és a fiaddal éltetek egy szükséglakásban. Ez az interjú meglehetősen nyersen és kendőzetlenül mutatta meg az akkori privát életedet.

Azt hiszem, az volt akkoriban a legnagyobb dolog, ami történt velem. Nem hagyott bennem mély szomorúságot, de törést jelentett az életemben. Nem a szégyenérzet miatt. Tamás pár hónapos lehetett. Lejött Kepes András, én mondtam, itt, ezen a helyen nem szeretném. Sosem szégyelltem, ki vagyok, hol élek, mindig felvállaltam magam. Ha a szeretteim elfogadnak, engem kívülállók véleménye nem hat meg. De én is azt éreztem, ez ott sok lesz. András azt mondta, bármelyik gyönyörű szállodában felveheti a beszélgetést, csak akkor ide jövök vissza. Hogyha megengedem, hogy itt vegye fel az interjút, akkor a beszélgetésen kívül ígéri, hogy valami történik. Ha egy szállodában elmondom, hogy egy 4x5-ös szobában élünk, nem váltja ki ugyanazt a hatást.

Nem érezted azt, hogy manipulálnak? Hogy az életed, a körülményeid azok, amelyek olyan "izgalmassá", "egzotikussá" tesznek?

Én nagyon büszke vagyok magamra. Minden, ami nekem van, amit elértem, az enyém. Ez én vagyok, magam vagyok. Senkinek sem kell az életemben azt mondani, köszönöm. Ezek olyan apróságok, amelyeket más ember talán végig sem gondol, mert el sem jut a tudatáig, de ezek az én mindennapjaimban nagyon-nagyon fontosak. És engem tényleg nem zavar, hogy most azt mondod: hát... azért, amim van, lehetne jobb helyen is, lehetne nagyobb...

Én ilyet nem mondok, mert ilyet nem gondolok. Azt mondom, hogy te, akkor kiszolgáltatott helyzetbe kerültél.

Igen. Ugyanakkor: Kepes Andrásnál - aki be tudott mutatni egy interjút - ott én többet kaptam. Úgy éltem meg akkor is, nekem jogom volt eldönteni, akarom, vagy nem. És igaza volt. Még akkor is, ha egy olyan interjút vett fel, ami esetleg az egész országot megérintette. Elmehetett volna ő bárkihez, bármilyen szegénységbe. Kapott volna helyettem ötven másik embert. Annak akkor úgy kellett történnie. Hogy én onnét el tudjak szakadni. Három nappal az interjú bemutatása után jött egy ember, mondta, meg kellene valamit beszélni, milyen alternatívák vannak. Kaptam egy huszonhét négyzetméteres garzonlakást. Melegvíz folyt, fürdőszoba volt. Az önkormányzat pontosan tudott az én helyzetemről. Nem mozdultak. Kellett ez a műsor hozzá. Bemutatták az országnak, megoldódott a probléma.

Évekkel ezelőtt azt mondtad, nem minden esetben tudtál azonosulni azokkal a "hősökkel", akiket alakítottál.

Ahhoz, hogy hiteles legyek - és ne csak játsszak, mert az más -, olyan szerep kell, ami megérint, ami elér hozzám. Tudom, hogy tizenöt éve miket beszéltem, és tudom, ma már mi az, amit másként élek meg. Ma arról a filmről, amiről évekig unalommal nyilatkoztam, azt gondolom, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan játékfilmben tudtam dolgozni, olyan munkában volt részem, amely még mindig időszerű, ami minden embernek, mindig újat tud mutatni és mondani, függetlenül attól, ma már - elvileg - mit jelent a civilizáció. Ehhez sok időnek kellett eltelni. A Napló-trilógiát is nagyon szeretem. Mert nagyon régen történt. Ma már meg tudom nézni, nem azonosulok vele, azt tudom mondani, hogy igen, akkor ilyen voltam.

Ma már azt gondolod, jó szerepek találtak meg?

Igen. Ezt biztosan ki merem jelenteni. És ez nagy dolog. Az Árvácskától az első Naplóig ez még természetes volt. De amikor megszültem Tamást, mindenki leírt.

A Stúdió-interjú után érkeztek filmes felkéréseid?

Nem. Akkor kezdte el forgatni Márta a Napló második részét. És én tudtam, mit beszéltek szakmán belül. Márta egyfolytában azt hallotta, amíg előkészítette a filmet: csak ne a Czinkóczi! Ne a Czinkóczi!

Úgy gondolták, mindaz, ami veled történt, negatívan hat a színészi képességeidre?

Igen. Anya lettem, úgy lettem felnőtt, ahogy, megváltoztak a körülményeim, és megváltozott a belsőm is. Ezek a változások megérintik az embert, akár igazuk is lehetett volna. Eljutottam a próbafelvételre, és akkor én is kicsit zavarban voltam. Sok idő telt el, én is ugyanolyan bizonytalan voltam magamban, mint ők bennem. Volt egy jelenet. Mártát ismerve, körülbelül tíz perc lehetett. Szinte vége sem volt még, amikor Márta azt mondta: "Ugye, megmondtam? Menjetek a fenébe!" Ez sokat jelentett nekem akkor. Visszamenőleg is. Márta kellett ahhoz, hogy a közvélemény, a szakma megfeledkezzen az előítéleteiről.

Most milyenek ezek a "visszaállások"?

Most már nem olyan! Ha három-négy évig nem dolgozom, az első néhány felvételnél olyasmit érzek, mint talán a színészek, mielőtt színpadra lépnek.

Kicsit feszültebb vagy?

Így igaz! Aztán olyan minden, mintha most felállok, és öntök neked egy pohár vizet.

Nagyon ösztönös színész vagy?

Azt hiszem, igen.

Tudom, sosem magolod be a szöveged. Valószínűleg azért, mert nem építed fel előre a szereped.

Mert azt gondolom, a színész nem rendező. Van olyan, hogy a színész megrendezi önmagát, de én nem érzem azt, hogy nekem ez lenne a dolgom.

Előfordult, hogy más volt a véleményed egy szerepről, egy jelenetről, mint a rendezőnek, és ellentmondtál?

Nem. Volt olyan, ami más volt, mint képzeltem vagy gondoltam, de ha nem éreztem annyira idegennek magamtól, akkor bíztam a rendezőben. Kompromisszumot kötök. Az ilyesmi az én életemben nem okoz feszültséget.

Fegyelmezettnek tartod magad?

Igen. De hát mi a fegyelmezettség? Egy húszmondatos monológnál nem szerencsétlenkedem azzal, hogy valaki fél napot súgja a szöveget. Ha látom, hogy a jobb sarkot rendezik be díszletnek, arra botorkálok, nem pedig a büféhez.

Az Amerikai rapszódiába hogyan jött a felkérés?

Itthon voltam, csörgött a telefon, valaki mondta, holnap próbafelvétel lesz az X utcában, szeretnék, ha elmennék. Gárdos Évát nem ismertem, Ragályi Elemért igen, de nem dolgoztunk még együtt. Valakinek eszébe jutott, hogy ebből a korosztályból ott van a Czinkóczi.

De jóval fiatalabb vagy, főképp civilben, mint a filmben szereplő Teri.

Ez nem lehet kizáró ok. Negyvenes korosztályról beszélsz. Én meg harmincas vagyok. Jó harmincas. Bő harmincas. De nem tudhatják, harminchárom vagy harminchét vagyok. Egyébként igazad van, negyvenes hölgyek voltak a próbafelvételen.

Mikor tudtad meg, hogy téged választottak?

Még aznap, ott. Utolsók között mentem be, a jelenetem után még ott lébecoltam, aztán adtak egy forgatókönyvet.

Hogy vagy az ilyen pillanatokkal? Miután hazajössz a "kispolszkival", mit gondolsz itt a lakásban?

Hogy volt egy jó napom. De ha nem lenne filmszerep, akkor is jó volna a napom. Attól, hogy vagyunk. Boldog vagyok attól, hogy Pesten voltam, hogy összefutottam a barátnőmmel, elmentünk kávézni...

Két gyerekszínésszel, Kelly Endresz Banlakival és Scarlett Johanssonnal játszottál a filmben. Mennyire mások ők, mint te, hétévesen?

Ők mindenben mások. De volt pillanat, amikor Kellyvel jeleneten kívül beszélgettem, hozott, mutatott valamit. És akkor arra gondoltam, istenem, pont ugyanígy tettek-vettek körülöttem, én is odacsapódtam valakihez, hogy foglalkozzon, beszéljen velem. Most pedig én vagyok az, akihez odajön egy hasonló korú gyerek.

Ezek a gyerekek színészként kezelik már önmagukat?

Szerintem igen. Én sokkal "gyerekebb" voltam. Nem vettem tudomást bizonyos dolgokról. Hogy azoknak esetleg jelentőségük lehet, vagy súlyuk van: hogyan ülök le, hogyan viselkedem a sminkszobában. Ők más korban élnek, más körülmények között nőnek fel. Az én akkori világommal ez a gyerekélet összehasonlíthatatlan. Ez a különbség. De a vásznon tökéletes volt Kelly.

Néhány interjúban nyíltan beszéltél a gázsikról.

(Nevetés)

Az Árvácskáért nyolcezer forintot kaptál. Ennyit "kóstált" a tehenetek is. Nyolc filmedért összesen 68 000 forint honoráriumot fizettek.

Akkoriban, a jogszabályok értelmében a nem-hivatásos, diploma nélküli amatőr színészeket megközelítően sem lehetett ugyanúgy díjazni, mint a főiskolát végzett kollégáikat. Hiába mondta a gyártásvezető, adnék én neked százezret is. Én arról beszéltem, ebben az országban így fizetik a nem-hivatásos színészeket. Ez akkoriban nem keltett akkora felháborodást, mint most. Azért beszéltem erről ilyen őszintén, mert nem éreztem rosszindulatot. Vitray mondta egyszer: a mi Árvácskánk nyolcezer forintot kapott, az ET gyermekszereplőjének annyit fizetnek, hogy az unokájának sem lesznek gondjai. De én ebbe az országba születtem, és fönt az égiek biztosan tudják, miért vagyok itt. Az ET-gyerek meg miért van Amerikában. A nagy dolgokat elrendezik körülöttünk. Azok vannak. És evezhetek az árral szemben, ha ott fönt nem úgy találták ki, ahogyan szeretném. Hiszem, sőt, tudom, hogy vannak dolgok, amiknek meg kell történniük velünk ahhoz, hogy a következő életünkben mások legyünk. Nagy lázadozásra nincsen ok. Mert vannak akadályok, amiket nem lehet leküzdeni. És akkor nincsenek lehetőségek.

Miért tartasz ekkora távolságot a privát életed és a filmezés között?

A film szakma, nyüzsgés, de semmi köze a magánéletemhez. Mert a magánéletem a család, a gyerekem, az ajtó mögötti életem. És ez az, ami meghatározó. Ez a legfontosabb. A családom nekem most a gyerekem, akivel együtt élek, aki most tizenkilenc éves, aki mindennél fontosabb. Európa-bajnok karatés, ő került be először kiskorúként a válogatottba.

Mióta éltek így ketten?

Közel tíz éve.

A volt férjed mennyire játszott közre abban, hogy végül nem lettél hivatásos színész?

Nem tudom neked kategorikusan kijelenteni, hogy én igenis színésznő akartam lenni. Lehet, hogy a szakma közelében maradtam volna, lehet, hogy nem. Viszont biztosan tudom - mivel felfelé ívelő pályát mondhattam magaménak, és folyamatos sikerem volt, sőt, felnőttként is elismertek -, ha én színésznő lettem volna és most valahol az országban kóricálnék, egyik színházból a másikba, és felnőttként nem tudtam volna sikereket elérni, azt én nagyon nehezen élném meg. Így kapok néha egy-egy munkát, kicsit kiruccanok, kicsit máshol vagyok, pénzt keresek, új embereket ismerek meg. Jól érzem magam, viszontlátásra. Így énnekem nem kellett kudarcokat megélnem a szakmában. Mert előbb-utóbb biztosan lettek volna. Most azt mondhatom: ez így alakult. Van egy életem, amiben jól érzem magam. Fölösleges az elmúlt dolgokon rágódni.

Lehet, hogy - bár született színésznek tartanak - nem vagy "igazi" színészalkat?

Jól elvagyok, ha három évig nem kopogtat be újságíró és szakmabeli az ajtómon. Érzem én e nélkül is, ha valamit elcsíptem.

A díjak érdekelnek?

Ha Federico Fellini adja át a női alakítás díját, az számomra sem olvad bele a mindennapokba. (A legjobb női alakítás díja a Napló apámnak, anyámnak című filmért a viareggiói filmfesztiválon, 1990-ben - H.K.)

Mert nem voltál ott Viareggióban.

Hát nem.

Ha átvetted volna, beleolvad.

Ne legyél gonosz! Így visszagondolva, érettebben, azt mondom: ez igenis fontos volt. Jól esett. Sokat jelentett. Még akkor is, ha nem voltam ott. Lehetett volna szebb, de akkor is az én munkámat díjazták.

Egyszer azt mondtad, a csalódások mértéke attól függ, ki mennyire hisz az ígéretekben. Te nem hittél az ígéretekben - vagy nem törnek meg a csalódások?

Elsősorban nem törnek meg.

De voltak.

Persze. Az is csalódás, ha nap, mint nap szembesülök azzal, három boltba kell elmennem a cigimért. De most nem az "ötvenméteres" csalódásokról beszélünk. És nem is arról, ha nem kapok meg egy szerepet. A szeretteim csalódásai csalódások. Ebből viszont nem sok volt. Mert ki az, aki közel áll hozzád? Ki az, akinek mindent odaadsz? Én olyan ember vagyok, aki nem tudja hosszú ideig rosszul érezni magát. Évekig rágódni valamin olyan unalmas.

Tíz év óta egyedül élni csalódás?

Nem. Attól az embertől elszakadni, aki közel állt hozzám, törést jelent. De új kapcsolatba menekülni nem megoldás. Nekem mindenekelőtt a gyerekem a fontos. Én nem tettem volna ki a gyerekemet annak, hogy minden nap alkalmazkodjon egy számára idegen férfihoz. Részben azért, mert nem élek száz négyzetméteren. Nekem nagyon jó kapcsolatom van Tamással. Mindenkinek megvan valahol a maga párja. Vagy megtalálja a lelke másik felét, vagy nem. Ha nem jön, akkor nem jön. Én nem éreztem úgy az elmúlt években, hogy bárki is a világ közepét jelenti számomra.

Szerinted mi a fontos az életben?

A gyereked. Aztán a gyereked. És majd saját magad.

Mit jelent számodra a színészet?

Én a színészettől csak kaptam. Mindig szegény családban éltem a szüleimmel. Olyan embereket ismertem meg, akikkel sosem találkoztam volna. A kulisszák mögé látva olyasmiket tanultam, amiket másképp sosem tudtam volna meg. Ha most megállnék, már azt mondom, gazdag ember lettem. Mindegyik munkám életem fordulópontja volt. És én ezért vagyok boldog. Mert csak a jót látom. Ti pedig - amikor kiveséztek - álltok, néztek: Itt van egy kiegyensúlyozott ember! Megmaradt az ő kis zárt világában, miközben nagy dolgokat hozott létre. Ezért lehet évente egyszer írni rólam.

Ranódy László: Árvácska, 1976
Ranódy László:
Árvácska,
1976
66 KByte
Ranódy László: Árvácska, 1976, Bihari Józseffel
Ranódy László:
Árvácska,
1976,
Bihari Józseffel
75 KByte
Mészáros Márta: Napló gyermekeimnek, 1982
Mészáros Márta:
Napló gyermekeimnek,
1982
54 KByte
Mészáros Márta: Napló gyermekeimnek, 1982, Jan Nowickival
Mészáros Márta:
Napló gyermekeimnek,
1982,
Jan Nowickival
92 KByte
Mészáros Márta: Napló apámnak, anyámnak, 1990
Mészáros Márta:
Napló apámnak, anyámnak,
1990
71 KByte
Mészáros Márta: Napló apámnak, anyámnak, 1990, Hirtling Istvánnal
Mészáros Márta:
Napló apámnak, anyámnak,
1990,
Hirtling Istvánnal
113 KByte
Czinkóczi Zsuzsa
Czinkóczi Zsuzsa
65 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső