| Kurutz Márton | 1949-től a hiradónál |
 Csőke József (Valamennyi képet Ujhegyi Gyula készítette) 153 KByte |
Csőke József filmrendező, a 33. Magyar Játékfilmszemle életműdíjasa 75 éves, középmagas, jó kedélyű ember, tele ambícióval és tervekkel. Memóriája legalább 10 gigabyte-os. Évszámok, tájak, nevek, címek, eredmények és képek milliója hemzseg benne. Ja, és ami a legfontosabb: sosem fagy le! Mindenre emlékszik? Ami fontos, arra igen. Szerencsére az élet tele van fontos és érdekes dolgokkal, amikkel okvetlenül érdemes foglalkozni. Elsőéves tanítóképzős voltam a szegedi líceumban, amikor Szentgyörgyi Albert látogatást tett az osztályunkban. Persze nem csak nálunk volt akkortájt, hanem egész Szegedet végigjárta, hogy találkozhasson valamennyi diákkal. Természetesen nagyon meg voltunk hatva, hogy szülővárosunk büszkesége, a Nobel-díjas professzor "leereszkedik" a kis diákokhoz, de pillanatok alatt feloldotta a feszültséget, és akkor elkezdtük őt bombázni a kérdéseinkkel, hogy milyen is volt ez a kísérlet a paprikákkal, meg citromokkal, hogy pontosan hány paprikát kellett felhasználnia a kísérlethez. "Fiaim, hát én sem tudom, hát több tízezer" - válaszolta, majd folytatta: "Tudjátok fiúk, ez szenvedély, nem csak tudomány. És tessék elhinni - tapasztalt ember vagyok -, akinek nincs nemes szenvedélye, az nem boldog. Nem lesz boldog." Ez nagyon megmaradt bennem. És úgy gondolom sikerült is ehhez a gondolathoz hűnek lennem egész életemben. Végig Szegeden diákoskodott? Igen. Szegény családból származom, édesapámat nem is ismertem, édesanyámat pedig 13 évesen elvesztettem, így a húgommal és nevelőapámmal, aki asztalosmester volt, maradtunk együtt. Arra nagyon büszke vagyok, hogy végig kitűnő tanuló voltam, bár nehezen tudtam csak felkészülni, mert nagy szegénységben éltünk a Kossuth Lajos sugárút egy kis házacskájának hátsó részében, egy mosókonyhában, édesanyám ugyanis mosónő volt. A leckémet évekig gyertyafényben írtam. Ekkor kezdett el romlani a látásom, ami most, öreg koromra egész szépen "visszaromlott". Tanítónak készült? Igen, bár már az elemiben is tanítottam, mert gyakran hívtak az iskolatársaimhoz házitanítóskodni. Édesanyám is azt szerette volna, ha tanító lennék, vagy pap. Első önálló filmriportomat is egy tanítóról készítettem 1951 tavaszán, Toldi István szegedi pedagógusról, aki akkor kapott Kossuth-díjat. Egy utcában nőttünk fel, együtt jártunk óvodába, iskolába, egy padban ültünk a tanítóképzőben és együtt is vizsgáztunk. Ha 1951-ben, 24 évesen már önálló filmriportot készített, mikor került a filmgyárba? 1949-ben kerültem a film közelébe, amikor a kultúrpolitikai vezetés úgy döntött, hogy útnak indít egy újfajta filmhíradót, az "Úttörő híradót". Olyan fiatalokat kerestek a stábba, akik humán beállítottságú úttörővezető-pedagógusok és mozigépészek voltak egyszemélyben. Én akkor éppen Újszegeden tanítottam és minden kritériumnak megfeleltem, mivel az iskolákban a filmes oktatás miatt egy tanítónak a mozigépet is kellett tudni kezelni. Ezen kívül jó kapcsolatom volt az úttörőkkel is, sőt csapatvezető voltam a csillebérci táborban. 1950-ben felkerültem Pestre, a Könyves Kálmán körúti filmgyárba, ami akkortájt kapta a Magyar Híradó és Dokumentumfilmgyár, röviden MHDF nevet. Nagy múltú intézmény volt ez, mert itt, illetve ennek jogelődjénél, a Magyar Film Irodánál már 1924 óta gyártottak heti filmhíradókat. Rengeteg nagyszerű embert ismertem meg itt, köztük olyanokat is, akik már a régi, háború előtti években is híradókat készítettek. Tőlük tanultam a mesterség alapvető fogásait. Ilyen volt például Nagy László, aki nagyszerű vágó volt, legalább harminc éven keresztül. Sokszor elnéztem őt munka közben, mert nagy rutinnal dolgozott. Ő mesélte, hogy a háborús években, amikor drága volt a nyersanyag, nem is készítettek munkakópiát a riportokból, hanem egyből a negatívot vágták meg. Szintén ő mesélte, hogy akkoriban nem is volt olyan, hogy valaki külön vágóként dolgozott, mert az operatőrök legtöbbször maguk vágták meg a 20-30 méteres riportjaikat. Török Vidor is egészen fiatal volt, amikor a gyárhoz került mint sofőr. Később, a harmincas évek elején lett csak belőle mikrofonos, majd híradó-operatőr. A fia is követte őt a pályán a tévében, de már ő is nyugdíjban van. Vagy mondhatnám egy másik mesterem, Berek Oszkár példáját is, ahol a fiú szintén követte az apja mesterségét és, igaz hogy a tévében, de egészen a vezető operatőrségig vitte. Mi volt az első feladata az MHDF-nél? Miután jóformán semmihez sem értettem, kértem, hogy hadd "tanuljam végig" az egész szakmát az akkumulátorcipeléstől a standard kópiáig. Felesleges volt ezt kérnem, mert ekkoriban - nagyon helyesen - ez volt a szokás. Álltam a sötétben a kopírgép mellett, és a zajban a hívógépre felügyeltem. Aztán kifigyeltem, hogyan dolgozik a vágó ollója, és min idegeskednek az irodákban. Egyszóval nagyon tanulságos volt, mert végre az egész híradófilmkészítést átláttam. Időközben elvégeztem a MÚOSZ újságíró iskoláját is, majd néhány évvel később a főiskolát, igaz levelezőn. Ezekkel a tapasztalatokkal vágtam neki az Úttörő híradóknak 1949-ben. Nagy művészi igényekről persze szó sem volt, olyan eseményekről kellett tudósítanunk, mint például "Látogatás az úttörőszínházban", vagy "Tanulóverseny a Kilián utcai úttörőotthonban". Hány Úttörő híradót készítettek? Nyolcat, de ebből sajnos nem maradt fenn mind, pedig elég jó korrajz lehetne. Hogyhogy? Hiszen ezek háború utáni filmek voltak. Mivel ekkoriban még nem létezett nemzeti filmarchívum, nálunk, a Könyves Kálmán körúton tárolták a filmeket. Ez a telep, csodával határos módon, megúszta a világháborút, de 56-ot nem: négy raktárhelyiség pusztult el egy belövés alkalmával. Persze tudni kell azt is, hogy 1955-ig a fokozottan tűz-, sőt robbanásveszélyes úgynevezett nitrófilmet használták szerte a világon. Így hát az is csoda, hogy nem repült a levegőbe az egész gyártelep. Mert bizony annyi archív anyag gyűlt már össze addigra, hogy még a pincét is megtöltötte a rengeteg filmtekercs. Hányféle híradó készült a heti filmhíradókon és az Úttörő híradókon kívül? Rengeteg. A koalíciós években minden párt jelentetett meg híradókat. Aztán az ötvenes években heti, kétheti, havi, vagy háromhavi rendszerességgel jelent meg a Sporthíradó, az Agrárhíradó, a Bányászhíradó stb. Ezeket is mi forgattuk és állítottuk össze, mégpedig úgy, hogy alkalmasint egy-egy tsz-ben hosszabban forgattunk, vagy felvettünk szinkronhangot is. A Filmhíradóban, a hivatalosan, minden moziban kötelezően bemutatott híradóban csak egy 30 méteres riport jelent meg ezekről, de például a Mezőgazdasági híradóban, bővebben fejtettük ki, 100 méteren mondjuk a munkamódszer-átadást, vagy valami agráripari újítást. De sokszor forgattunk archívot is. Ez mit jelent? Régi műfaj, de még ma is űzik ezt a "mesterséget" a tévékben. Amolyan vattaféle, uborkaszezon idejére. Mondjuk egy ember valahol az isten háta mögött, egy kis faluban, ráérő idejében dióhéjból és lószőrből gyufaskatulya nagyságú hegedűt készít - és ami a szenzáció: azon úgy játszik, mint Menuhin. A hír semmihez sem kötődik, valójában nem is hír, és ami a legfontosabb: végig belsőben vesszük fel az anyagot. Tehát, bármikor beilleszthető a híradóba, ha azon a héten éppen kevés a politikai vagy sportesemény. Önt a magyar sportfilm megteremtőjeként emlegetik. Ezenkívül a szakmában még az is köztudott Csőke Józsefről, hogy minden sporttörténeti adatot fejből mond, százszázalékos biztonsággal. Ez azért nem igaz. Mi nem igaz? Minden adatot nem tartok a fejemben. De azt elismerem, hogy elég sok évszámot, eredményt, nevet, helyszínt, olimpiát tartok naprakészen, gyorsan "fellapozható" állapotban a fejemben. Ez nem is csoda, hiszen legalább ennyi sporteseményt, olimpiát személyesen is átéltem. Végeredményben, bizonyos értelemben ez, vagyis az emlékeim, egyben a munkaeszközöm is. Sokszor hívnak a tévétől, hogy ez meg az mikor volt, van-e film róla, XY él-e még, mi a telefonszáma stb. Sokszor járok filmet jelölni a Filmarchívumba is, ahol a régi filmjeimet őrzik. A rövidfilmek és sportfilmek párhuzamosan készültek a híradóriportokkal? Természetesen. Ahogy korábban elmondtam, egy sportesemény, rövidebben vágva tökéletes volt a Filmhíradóba, kicsivel hosszabban bekerült a Sporthíradóba, teljes egészében pedig önálló rövidfilm született belőle a vágóasztalon. A teljes hosszt hogyan kell érteni? Természetesen úgy, hogy azért minden kisfilmből bőven kimaradtak snittek. Minden pillanatot nem lehet bemutatni egy focimeccsből, különben még a legizgalmasabb rangadó is dögunalomba fullad - a moziban. Arról nem is beszélve, hogy egy labdarúgó találkozónak nem is minden pillanatát örökítettük meg a kameráinkkal. Egy meccsen mondjuk hat operatőrünk dolgozott, kézi kamerával, tehát némán vették fel, amit láttak. Pontosabban csak az izgalmas jeleneteket. Tehát egy mérkőzésnek nem is vették fel minden percét, csak az érdekesebbeket. A másik probléma az volt, hogy a kamerában csak 60 méternyi nyersanyag forgott (egy percnyi filmszalag pontosan 27 méter), és az operatőrnek gyorsan, a meccs közben kellett filmet cserélnie, sokszor elpuskázva ezzel egy-egy izgalmasabb gólhelyzetet. Volt is néhány meleg pillanat, amikor aggódva néztünk át egymásra a pálya két széléről: sikerült-e felvenned a gólt, nem salátázta-e be a gép, vagy nem fogyott-e ki a nyersanyag az utolsó pillanatban... Sokszor adódtak meleg helyzetek? Hiszen ez nem játékfilmforgatás, hogy a színész legfeljebb bejön még egyszer azon az ajtón és elmondja a monológot. Egy minisztert azért még ma sem lehet könnyen rávenni erre... Pedig nekünk sikerült egy alkalommal, és méghozzá az ötvenes években! És élve megúszták? Ki volt az áldozat? Nem kisebb személyiség, mint Farkas Mihály, honvédelmi miniszter. Idő: 1951. november 7. Helyszín: Dunaújváros, korábban: Sztálinváros, még korábban: Dunapentele. A kameránál: Herskó Anna, Török Vidor, Hildebrand Pista, Barcs Sándor. Elkezdődik a névadó ünnepség, amelynek során a "békemű", ahogyan akkor nevezték, a Sztálinváros nevet kapja. Túl vagyunk már a vágóképeken, forgattunk már az egész városban, kívül-belül a Vasműben, már csak az avatóbeszédet kell felvenni. Indítjuk a kamerákat, elindul a hangkamera, mert akkor még a hangot is filmszalagra vettük fel, és akkor recsegés-ropogás hallatszik: a hang "besalátázódott." A képanyag persze kitűnően sikerült. Egymásra néztünk, gondoltuk, ebből minimum kitelepítés lesz. Nem volt mit tenni, megvártuk az ünnepség végét és remegve odaálltunk "Bástya elvtárs" elé, és töredelmesen bevallottuk, mi történt. Arra számítottunk, hogy azonnal elviszik az egész stábot, és másnap már a Szabad Nép címlapjára kerülünk mint leleplezett szabotőr-banda. Szerencsére nem így történt, sőt, Farkas Mihály készségesen hajlandó volt újból mikrofonba mondani a természetesen előre megírt szövegét. Rákosival is voltak hasonló "élményei"? Hasonlók szerencsére nem, habár a "kiskopaszról" is készítettünk filmriportot. Ez egy másik sztori. Meséljem? Idő: 1952. március, Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjára készül az egész ország. Munkafelajánlások az összes üzemben, ajándékok hímzése, ünnepi értekezletek a gépállomásokon, stb. Gondolkodtunk, milyen rendkívüli dologgal kellene előállni a híradóban. Hirtelen eszembe jutottak az úttörők és az, hogy egyik régi ismerősöm a Rákosi-titkárságon dolgozik. Gyorsan felhívtam őt és elmondtam, mire készülünk. Az ismerősöm segített és összehozott egy találkozót. Bemutatkoztam, és csak annyit kértem, hogy szeretném lefilmezni úttörők között. Ő készségesen kötélnek állt, mert mint tudjuk, szeretett mindenfajta híradószereplést. Azonnal telefonáltam az úttörővezetői időszakomból ismert Kilián utcai iskola egyik tanárának, hogy ekkorra és ekkorra hívjon össze ünnepi rajgyűlést az osztályában. Javában folytak már a felvételek az osztályteremben, senki nem sejtette, csak mi (Herskó Anna, Macskási János) tudtuk, hogy a meglepetés még hátravan. Egyszer csak nyílt az ajtó és megjelent Rákosi pajtás teljes életnagyságban. Ami ezután következett, azt az összes kameránk rögzítette, s így a Rákosiról készült filmfelvételek közül talán ez az egyetlen, amely kendőzetlen természetességgel mutatja be a pártvezért. Meddig dolgozott a filmhíradónál? Majdnem egészen a megszűnéséig. Volt főszerkesztő is, vagy jobban szeretett inkább kamera mellett állni? A forgatásokat mindig is jobban szerettem, de egy rövid ideig voltam főszerkesztő is. Mikor? 1956 novemberétől 1958-ig. Eleinte úgy volt, hogy csak rövid ideig leszek főszerkesztő, aztán mégis "ráhúztam" még egy évet. Forgattak a forradalom alatt is? Híradó ezekben a hetekben nem készült, de operatőreink természetesen kint voltak az utcákon. Sőt, nem csak dokumentumfilmesek, játékfilmesek is dolgoztak azokban a napokban. Mikó Józsefre emlékszem például, aki sok felvételt készített akkor, aztán amit tudott, magával vitt Amerikába. Szerencse, hogy ezt tette, mert itthon később rengeteg felvételt megsemmisítettek. A forradalom utáni első híradó Kossuth-címerrel a főcímén, december utolsó hetében került a mozikba. Mekkora szerep jutott akkoriban a híradónak? Tévé még nemigen volt, az emberek moziba jártak. Igen, nagyon sokan jártak moziba. A Magyar Filmhíradót minden moziban kötelezően játszották, még vidéken is, az úgynevezett keskeny mozikban. Természetesen nem a filmszínház volt keskeny, hanem a film: 16 milliméter. Jól érzékelteti a népszerűségét, hogy 88 normál-, azaz 35 milliméteres és 240 keskeny kópia készült egy-egy híradószámból. És a Sporthíradókból? Abból csak 20 kópia készült, de azt nem vetítették minden moziban. Igaz is! Hol ment a többi híradó? És hol láthatta a közönség a rövidfilmeket? Néhány helyen csupán, de legfőképpen a körúti Híradó moziban. Viszont a londoni 6:3 idején készítettünk egy filmet Az évszázad mérkőzése címmel, és ez akkora szenzáció volt, hogy hetekig el is maradt a híradó, mert minden moziban ezt vetítették. 103 országba adták el a filmet, és nem is tudom, összesen hány kópiát készítettek belőle... Biztosan van egy jó sztorija a 6:3 forgatásáról... Van, persze hogy van! 1953, Magyarország, vámvizsgálat hazafelé jövet. Kedélyesen beszélgetünk a vámosokkal a mérkőzésről, érdeklődve faggatnak bennünket a részletekről és invitálnak az irodába, miközben egy tizedes vámolja a forgatott anyagot. Kis idő múlva megjelenik és jelenti, hogy a papír szerinti elszámolás nem stimmel. 60, fénymentesen leragasztott doboznak kellene lennie, de csak 59-et talál. Nem értjük a dolgot, mert 60 dobozzal indultunk el Londonból, egy dobozban 60 méter film van, egy tekercs két perc, tizenegy másodperc: stimmelnie kell! Visszamegy, újból megszámolja. Kicsivel később megjelenik az ajtóban egy őrvezető, húzza maga után az előhívatlan nyersanyagot, a nyakából, mindenhonnan lóg a film és úgy jelent: "Főhadnagy elvtárs, jelentem a film hossza nem stimmel: nem 60 méter, hanem 63!" Egyszerre ugrottunk, hogy megnézzük a dobozt, mit írtunk rá a forgatáskor. Szerencsére valami városképek voltak, de szörnyű belegondolni is, hogy mi lett volna, ha ez a szerencsétlen mellényúl, és kiemeli azt a tekercset, amelyiken Hidegkúti az ötvenedik másodpercben belövi az első gólt. Még ma is kiráz a hideg! Egyébként csodálatos gól, érdemes megnézni! Az ötvenes években mi volt a rövidfilm szerepe? Olyasféle, mint azt megelőzően, a háború előtt. Szórakoztató legyen, vagy éppenséggel agitatív, esetleg érdekfeszítő, mint bármelyik tudományos kisfilm. Agitkát is készítettek az ötvenes években? Én konkrétan nem, de dolgoztam olyan filmekben, mint például az Épül a békemű, ami Sztálinváros építéséről szólt. Ebben György Pista asszisztense voltam. 1951-ben készítettük, és - milyen az élet -, 1960-ban már önállóan, színes nyersanyagra forgattam egy merőben más jellegű kisfilmet Sztálinvárosról. Ennek a Korunk városa címet adtam. Tavaly, a Dunaújváros ötvenéves évfordulójára rendezett ünnepségre meg is hívtak ezzel a filmemmel. Sikere volt a magyar kisfilmeknek külföldön is? Igen, számos országból hoztunk haza díjakat, különféle fesztiválokról, a legkülönbözőbb kategóriákban, és sok filmet készítettünk külföldön is. 1959-ben Knoll Pistával még Irakba is eljutottunk. Akkor készítettük Az Ezeregyéjszaka földjén című útifilmünket. Miért éppen Irakba mentek? Ki döntötte el ezeket a kérdéseket? Vagy nem számított ilyesmi, mert annyi pénz volt akkoriban kultúrfilmek készítésére? Ennek sokkal prózaibb oka volt. Egy évvel voltunk az iraki katonai puccs után, és az irakiak kérték, hogy a filmgyár jelöljön ki két embert, aki megtanítja őket híradót készíteni. Knoll Pistára és rám esett a választás, mi pedig felkerekedtünk, és két teljes hónapot töltöttünk el '59 nyarán az irdatlan hőségben. Közben készült el a film, mert gondoltuk, ha már ott vagyunk, nem jövünk haza üres kézzel. Mindössze két ember munkája elég volt egy húszperces filmhez? A legtöbbször igen. Persze erről is van egy idevágó történetem. Jöhet? Hány olimpián dolgozott? Összesen hat alkalommal voltam olimpiai játékokon: Helsinki, Róma, Tokió, Mexikó, München, Montreal. És mindről készült összefoglaló? Igen. Sőt, többször is feldolgoztuk az újkori olimpiák történetét. Ezek között másfél órás film is van! Gyűjti pályafutása emléktárgyait, dokumentumait? Szenvedélyesen! A lakásunk elrejtett kis zugában, az egykori cselédszobában rendeztem be a "birodalmamat", a "Csőke-múzeumot", ahol dossziékban, összerendezve gyűjtöttem egybe az összes rólam és filmjeimről szóló cikket, fényképeket, újságkivágásokat. Ebben a szobában őrzöm az utazásaim emlékeit is, és a sarokban egy téglát a Könyves Kálmán körúti filmgyár épületéből, amit a lebontásakor bizony, kollégáimmal együtt alaposan megsirattunk. Nagy hiba volt lebontani ezt a patinás épületet, mert itt már a tízes években is készítettek filmeket. Meglepte, hogy a 33. Magyar Játékfilmszemlén életműdíjat kap? Igen, de jól esik. Azt hiszem, megérdemlem. Ez egy igazi szakmai kitüntetés. Öt éve, hetven éves koromban kaptam meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét, az is nagyon meghatott. Ez talán mégis egy kicsit jobban, mert a kollégáimtól kapom. Az idén leszek 75 éves, és a napokban eszembe jutott egy régi riportemlékem. Egy alkalommal a 70 esztendős Lukács Györggyel készítettünk interjút a híradó számára, archív célból. Nem is használtuk fel végül a híradóban - sajnos. Az egy órányi, egypéldányos anyag ugyanis 56-ban megsemmisült. De az emlékezetemben nagyon megmaradt Lukács György egyik mondata, amihez most, hogy én érkezem ebbe a korba, egyre inkább tartom magam: "Fiam, legjobb fiatalon meghalni - de minél később!"
|  222 KByte
|  189 KByte
|  196 KByte
|  170 KByte
|  233 KByte
|  229 KByte
|  140 KByte
|  Csőke József a feleségével 161 KByte
|  99 KByte
|  142 KByte
|  170 KByte |
