Bakonyi Vera - Grunwalsky Ferenc - Schubert Gusztáv - Varga Balázs: Szájtépés filmszakadásig 3. - Fiatal filmesek fóruma
2001. december 1. - 2. Szindbád mozi

házigazda: Grunwalsky Ferenc

szervezők: a Magyar Filmművészek Szövetsége Játékfilm Szakosztálya, a Budapest Film, a BBS, a Celluloid Műhely, a Duna Műhely, az Inforg Stúdió, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a MAFSZ

 

Jönnek (jöhetnek?) új és új filmesek

"..a közönség nem tehet róla, hogy ilyen feledékeny. Két világrész nagyvállalatai úgy árasztják el film-élményekkel, mint a bajba jutott jegybankok híg pénzzel a pénzpiacot. Többnyire nem is rossz, amit adnak, sőt, sokszor kitűnő. A film birodalmában ma már nyüzsögnek a tehetséges színészek, sőt, néhanapján jó rendezők is akadnak. A legtöbb filmet ma már szégyenkezés és bosszankodás nélkül lehet végignézni. Nem tagadom, számomra csaknem életszükséglet, hogy időnként moziba menjek. De miért árasztanak el félévenként vadonatúj "sztárok" seregével? Miért hiszik azt, hogy a személyek gyors kicserélése egyben "haladást" is jelent? Miért akarják elhitetni, hogy az idei színész játéka, az idei rendező elgondolása "újabb", "korszerűbb", mint a tavalyié? Már kezdek fellázadni e monstruózus méretű termelői figyelmesség ellen… Nem hiszem el, hogy egy művész meghaladottá" válik, mert újabbat neveztek ki a helyére. Nem hiszem el, hogy igazán termékeny, időálló művészet fejlődhet ki hagyományok nélkül."

Bálint György ezt 1939-ben írta. Mit írna ma?

Grunwalsky Ferenc

Grunwalsky Ferenc: Szóval ezt írta Bálint György 1939-ben, a kérdés tehát már akkor felmerült. Azt mondjuk, mostanában nemzedékváltás zajlik a magyar filmben. Kérdés egyrészt, hogy ez így van-e, másrészt, hogy miért örülünk ennek? Én a magam részéről csak e percben hét fiatal rendezőről tudok, aki az első játékfilmjének a befejezése előtt áll. Ez az előző évek viszonylatában is magas szám. Minden évben voltak elsőfilmek, de ilyen tömegben, mint most, új elsőfilm nem jött ki. Kérdés, hogy ez a szám takar-e új nemzedéket, lefed-e egy új közönségréteget, illetve új réteg problémáit tárja-e fel? Változott-e a moziba járás? Azaz: valóban beszélhetünk-e egy új nemzedék megjelenéséről?

Bakonyi Vera: Nagyon sok olyan elsőfilmes van, aki nem a legifjabb nemzedékhez tartozik, hanem hosszú évek óta gyűjtögeti a pénzt a debütáló munkára, vagy épp színészből, operatőrből avanzsált rendezővé. Statisztikailag ők is elsőfilmesnek számítanak, de nem a legújabb generáció tagjai. A fiatalok berobbanása a filmkészítés technikai egyszerűsödésének is köszönhető: manapság sokkal olcsóbb technikával lehet dolgozni, mint akár négy-öt évvel ezelőtt. A forgalmazókat gyakran megkeresik azok a rendezők, akik leragadtak a BETA kópiánál, és kérik, hogy mutassuk be a filmjüket. Mi azonban nem vagyunk felkészülve erre. A hagyományos, 35 mm-es technikával dolgozó mozikban a videóra, vagy akár DV-re forgatott filmeknek kevés esélyük van.

GF: Szerintem jelentkezett egy új közönségréteg is, de az elsőfilmesekre irányuló figyelem egyik magyarázata részben az - és itt érünk vissza a technikához -, hogy most ért be Simó Sándor programja, aminek a lényege volt, hogy a főiskolások a diplomafilmjüket filmre forgassák, 35 mm-es technikára, és ezzel a főiskola elvégzése után nem sokkal meg is legyen a debütáló játékfilmjük. Ne drága filmekkel debütáljanak, de nem is a korábbi évekből megszokott low budget munkákkal. Tehát annak, hogy most ilyen visszhangot keltettek az elsőfilmesek, fontos tényezője a technika. Ez tartalmazza a folyamat ellentmondásait is persze…

Varga Balázs: A korábbi években az elsőfilmek közül azok, amelyek bekerültek a mozikba, általában egy kópiával futottak, és egyértelműen rétegfilmként jelentek meg, mondjuk a Tabán vagy a Toldi műsorán. Idén viszont a Moszkva tér a maga nyolc kópiájával és az egy hónap alatt csak Budapesten produkált ötvenezres közönségével áttört egy határt. Lélektani értelemben is.

GF: Szerintem az is fontos, hogy most nőtt fel egy olyan közönségréteg, amely a saját világát még nem látta filmen, és szívesen nézi azokat a filmeket, amelyekben magára ismer. Kifejezetten érdekes megnézni, hogy a Macerás ügyek - amely formailag komplikáltabb, mint a Moszkva tér, de ugyanahhoz a korosztályhoz szól - vajon találkozik-e a közönséggel?

VB: Ezek a tendenciák egymást erősíthetik és legitimálhatják. A Moszkva tér közönségsikere áttörést jelenthet. Végre ledőlt egy fal. Az elmúlt években a magyar filmet a közönség és a kritika egyaránt homályos, kicsit elvont és erősen elitista területnek tartotta - igazából nem is volt kérdés, hogy miért pártolnak el a hazai alkotásoktól a nézők. Tehát mindenki eleve védekező pozícióban volt.

Először ennek a reflexnek kell megtörnie úgy a szakmában, mint a mozikban, és ha a falak ledőltek, mert legalább egy film meg tudta mutatni, hogy görcsök nélkül is lehet fogalmazni, akkor kezdhet kiépülni valami. A mostani közönség nem a forradalmi nagy stílusváltásokhoz és hullámokhoz szokott. Nemhogy a multiplexben, de az art mozikban sem. Újkonzervatív hullámban élünk. Egy-egy új dolgot, egy-egy úttörőbb rendezőt komolyan be kell vezetni. Ez tehát nemcsak stílus kérdés, hanem sokkal összetettebb probléma. Mindezt ki kell találni, és meg kell tanulni.

A következő kérdés talán az lesz, hogy mi a helyzet a zsánerfilmekkel, amelyeknek komoly és közös élményanyagra kell épülniük. Az elmúlt években a fiatal filmes műfaji kísérleteket a pálya széléről, független, vidéki műhelyekben dolgozó alkotók (Dyga Zsomborék, a dunaújvárosi Cruel Word Team) kockáztatták meg. Inkább kuriózumként hatottak, és vagy a parodisztikus szemlélet miatt eleve nem vállalták a tiszta műfajiságot, vagy a technikai akadályok miatt nem jutottak el a maguk közönségéhez.

GF: Új színészek, rendező-színészek is megjelentek, akik a televíziónak köszönhetően csinálhatnak filmet, hiszen sokan közülük tévés műsorokban lettek híresek. A magyar film specialitása, hogy a közönségfilmeket gyakorlatilag színészek jegyzik, mert nekik van hitelük: sikeresek, sok filmben játszottak, és egy producer - legyen az az állam, vagy magánszemély - hisz bennük…

Schubert Gusztáv: Generációk mindig is voltak és vannak, egyszerű biológiai okokból. A nagy kérdés, hogy egy generációból válik-e nemzedék. Nemzedékké váláshoz (és nemzedékváltáshoz) saját élmény kell. A mostani generáció nagyon erős közös élménnyel rendelkezik, most megint tele vagyunk történetekkel.

Jelenleg az a nagy durranás, hogy az elsőfilmes valóban fiatal filmest jelent, nem - mint az előző évtizedekben - harmincas-, vagy akár negyvenes éveiben járó alkotót. Ez utóbbiban persze világosan látszott a politikai sandaság is, hogy lehetőleg ne engedjük a fiatal alkotókat olyan helyzetbe jutni, hogy közösen a saját nemzedéki élményeikből forgathassanak filmet, arról a világról, amiben élnek. Hadd szokják öt-tíz éven keresztül, hogy nem készíthetnek filmet, harminc éves korukra már lehiggadnak - akkor dolgozhatnak. A generációváltásban mindig az a poén, hogy a fiatalok képviselik a lázadó szellemet. Ezért fontos, hogy ne legyenek elveszett nemzedékek. Most szerencsére a nemzedékváltásnak mindkét feltétele megvan: a saját élményanyag, és az a lehetőség, hogy még időben, fiatalon elkészülhessenek a debütáló filmek.

GF: A revelációt szerintem is az jelenti, hogy fiatalok csinálják az elsőfilmeket, és ezek a filmek technikailag profi, magas színvonalon jelenhetnek meg a mozikban. Az elmúlt években a pénzhiány miatt technikai kísérletekbe, elektronikára forgatott filmekbe és alternatív, low budget próbálkozásokba menekültek a fiatalok. Ezek a munkák valóban nehezen jutnak el a mozikba. A közönség ugyanis elvárja a magas technikai színvonalat, mert a multiplexekben ahhoz szokott hozzá. A saját nemzedéki élményeit is profi színvonalon kivitelezett filmekben akarja látni. A mostani új nemzedék kerekdedebb fogalmazásra törekszik, a stílusbeli útkeresés helyett inkább a klasszikus elbeszélő formát választja. A nagy kérdés és probléma, hogy el akarnak-e jutni a saját élményeik drámai megfogalmazásához. Mennyiben hajlandók tágítani a befogadási élmény határait, mennyiben hajlandók újfajta élményt létrehozni, belemenni a konfliktusok mély ábrázolásába - ez az igazi, éles kérdés ma még megválaszolhatatlan. Most inkább a mozi élmény mint közösségi élmény megjelenése dominál. Öt-hat-tíz évvel ezelőtt az volt az élmény, hogy kvázi amatőr vagy avantgarde formában nyilatkozott meg a fiatal, útkereső filmes réteg. Ma jólfésültebbek a fiatalok filmjei, mint egy idősebb, útkereső rendező munkái.

BV: Ha azt vizsgáljuk, hogy ez a generáció magáról és magának készíti a filmjeit, akkor nem hagyhatjuk ki, hogy hova jár a mai fiatalság moziba? A multiplexekbe. Kétfelé szakadt a mozi kultúra, a kommersz hálózat szinte kizárólag multiplexekből áll, a hagyományos mozik pedig művész mozikká avanzsáltak. Ha egy fiatal rendező filmet csinál, élesen el kell döntenie, melyik csoporthoz akar tartozni.

A mostani fiatal filmek közül a Moszkva tér van olyan populáris, hogy a multiplex közönség is vevő rá, ezért is tudott egy hónap alatt ötvenezer nézőt csinálni, a Macerás ügyek finomabb munka, azt nem emészti meg a multiplexek kevésbé fogékony közönsége. Ők nem ehhez szoktak, nekik Hajdu Szabolcs filmje bonyolult.

GF: Magyarul fiatal rendezőink kőkeményen szembesülnek azzal, hogy ha elkezdenek komolyan beszélni, akkor veszítenek a közönségből. Akkor vajon hogyan tovább?

BV: Mundruczó Kornél filmje, a Nincsen nekem vágyam semmi tavaly ősszel egy kópiával három hét alatt hétezer nézőt produkált. Egy olyan film tehát, ami igencsak komolyan belevág napjaink súlyos társadalmi kérdéseibe, ennek ellenére hihetetlen érdeklődés fogadta, és utólag nagyon sajnálom, hogy nem volt módunk több kópiával elindítani, mert akkor talán sokkal nagyobb nézőszámot is elérhetett volna. A mostani környezet szerencsére egész más: az I love Budapest, a Moszkva tér és a Macerás ügyek is hat-nyolc kópiával indult el…

GF: Visszatérve magukra a filmekre: azon kívül, hogy megtalálni látszanak a maguk közönségét, mondhatjuk-e azt, hogy tematikai vagy stiláris szinten is újat hoznak a magyar filmbe? Olyan hangot, olyan kérdésfelvetést, ami másutt nem jelent meg, és egy új társadalom jele? Hozzák-e egy új világ hangulatát? Kifejezésben, humorban, hozzáállásban?

SG: Szerintem új hangot, új érzésvilágot mindenképpen hoznak, hogy új gondolati rendszert hoznak-e - ez még elég kiforratlan. Ez a nemzedék mintha nem látná magát olyan kristálytisztán. Nem csodálkozom, hiszen a fiatal nemzedék filmje, amelynek tagjai iszonyatos agymosáson mentek át - a világban mindenhol. Miközben az életük, a saját konfliktusaik kőkemények - ma, ha nem illeszkedsz valamilyen standardba, sokkal jobban megszívod, mint 1985-ben -, a filmekben ebből vajmi kevés látszik. Akkor el lehetett lenni a rendszer ellenében, a mai rendszer sokkal keményebb. Nem politikai értelemben, de egyszerűen durvábbak az életviszonyok. Ebben a bizonytalanságban érzem az agymosás hatását, azt, hogy a fiatalok még mindig nem igazán érzik, milyen drámai helyzetben vannak. Az én nemzedékem húszéves korában, a hetvenes évek közepén, korántsem volt ilyen drámai helyzetben…

GF: Én egy dolgot hiányolok. Bár örülök annak, hogy miközben tíz éve ugyanazok ülnek a Parlamentben, ugyanazokat a lefáradt arcú politikusokat adják el új és újabb szerepekben és műsorokban, mintha ők lennének a világ legfontosabb emberei - a médiának ez az őrülete a fiatalok filmjeiben egy másodpercre sem jelenik meg. Ez nagyon jó, mert azt jelenti, hogy van bennük szuverenitás, és nem nyelték be a kefét. Nagy hiányérzet is van azonban bennem: tíz év óta minden kormány azt nyomja a mai fiataloknak, hogy nektek épül és szépül a világ, ugyanakkor, ha megnézzük, hogyan élnek ezek a fiatalok, rögtön látható, hogy ennél nagyobb kiszolgáltatottságban és szorításban régen volt része fiatal nemzedéknek. Ezt az élményt mégis le akarják fedni, nem akarják artikulálni - egyelőre.

Még valami nagyon fontos a fiatal filmmel kapcsolatban. Számot kell vetnünk azzal, hogy mi lesz a középnemzedékkel: ők nem kezdhették időben el a pályájukat, és ha ilyen tömegben jelennek meg a fiatalok, róluk egy idő után azt fogják mondani, hogy már túl idősek. Komoly feszítőereje van tehát annak, hogy hová tegyük azokat, akik félúton állnak.

VB: Ez nemcsak a középnemzedékre igaz, hanem a mai fiataloknál fél generációval idősebbekre, az egy-két osztállyal előttük végzett rendezőkre: Mispál Attila a rövidfilmjeivel számtalan díjat nyert, és még nem készíthette el az első játékfilmjét. Bollók Csaba szintén kiugróan sikeres rövidfilmekkel nyitott, az első játékfilmje azonban egy kópiával, szép csöndben elakadt a Toldi moziban.

BV: Félő, hogy ők lesznek az elfelejtett nemzedék…

GF: Egy kérdést mindenképpen megér tehát az, hogy amit a nemzedékváltás az egyik oldalon könnyít, az a másik oldalon akadályként jelenik meg. Ráadásul most megint óriási olló nyílik a főiskolát végzett és nem végzett rendezők között. Hosszú ideig ennek a szakadéknak a felszámolásáért harcoltunk. Furcsa módon a színészek közül sokan lehetőséget kaptak a rendezésre, a többiek azonban kezdenek megint karanténba kerülni. Ez nagyon rossz tendencia, és szorosan összefügg a technika kérdésével. A nem főiskolát végzett fiatalok 35 mm-es filmre nem kapnak esélyt, nincs elegendő pénzük, emiatt a kifejezésbeli és forgalmazási lehetőségeik eleve behatároltak. Az olcsóság, a low budget stratégia visszaüt. Ez pedig nagyon nagy vesztesége lenne a magyar filmkultúrának, hatalmas érvágás. Ebbe a hátrányos helyzetbe került csoportba fiatalok és idősebbek egyaránt beletartoznak: ugyanúgy ide sorolható a KVB, Szőke András, vagy Dyga Zsomborék. Megint elitfilmezés alakulhat ki, és sajnos személyesen sincs átmenet, nincs kommunikáció, újfajta arisztokratizmus kezd kialakulni. Pedig igenis van honnan tanulnunk. Látunk fiatalokat a Celluloid Műhelyben, akik az életüket teszik a filmkészítésre, ráadásul technikailag is képzik magukat, de nincs mögöttük főiskolai végzettség. Úgy érzem, hogy a tőke, vagy a közhangulat, vagy a kuratóriumok bizalma nem nyílik meg feléjük. Ezen csak a szakma segíthetne.

BV: Tizenöt-húsz éve a szemléken arról folytak a viták, hogy az idősebb generáció tagjai nem engedik filmhez jutni a fiatalokat. Ma épp fordítva állunk: már a negyvenes éveikben járók nehezen jutnak lehetőséghez.

Én a nemzedékváltást finanszírozási kérdésnek is látom, hiszen amennyiben ezek a fiatalok ott dörömbölnek az ajtón, hogy filmet akarnak csinálni, az alapítványokon kívül senki nem fog ilyen fiatalokra milliókat bízni, hogy nesze fiam, leforgathatod az első filmedet. Mindig ott motoszkál a fejemben a Blair Witch Project példája: azt a filmet igenis fiatalok csinálták, nagyon kis pénzből, amatőr technikával, mégis ki tudott törni a periférikus helyzetből, és kultikus siker lett. Az alkotóik pedig most már nyugodtan odaállhatnak a producerek elé, mert letettek valami fontosat és sikereset az asztalra. A lényeg tehát az, hogy borzasztóan nehéz nálunk kitörni, mert a kezdeményezés mögött komolytalanságot éreznek, ha nem a bevett, hivatalos műhelyekből érkezik…

SG: A Blair Witch sikerének nagy csapdája, hogy az alkotóik nem független filmesként lesznek elismertek, hanem megkapják a zöld utat, hogy komoly költségvetésű produkcióval folytassák a munkát. Az amerikai filmgyártás iszonyú sebességgel konformizálja a függetleneket. Ugyanez a veszély nálunk is fennáll. A multiplex ráadásul nem ismeri a generációs sokféleség fogalmát. Csak a fiatalok ízlését tudja és akarja eltalálni, és csak fiatal alkotók képesek ráérezni a multiplex mozik közönségének ízlésére. A multiplexben hamar megöregszik a fiatal filmes, hiszen sietnie kell, hogy elfogadtassa magát.

A hatvanas években moziba járt a tizenévestől a nyugdíjasig majd' minden korosztály. Ma a tizennégytől a huszonhat évesig terjedő nemzedék jár moziba. Ők a negyvenesek élményeire nem kíváncsiak. Szeretik azonban a zsánerfilmeket, és elég behatárolt ízlés- és élményviláguk van. A közönségnek roppant erős gravitációja magához idomítja a filmkészítőket, legyenek azon huszonöt évesek vagy negyvenévesek. Vagy kiszolgálod őket, vagy nem szolgálod ki… Minden, ami nem fér be a multiplexbe, megjelenik az art hálózatban. Az art mozi hálózatban viszont szerencsére nincs nemzedéki csata, ott ugyanúgy el tudja fogadtatni magát Jancsó és Hajdu Szabolcs, mert egymásra épülnek a munkáik.

GF: Nagyon sokat számít a szakmai közvélemény. Rajtunk is múlik, észnél kell lenni, hogy a friss tendenciák kifuthassák magukat, ám segítenünk kell azt is, ami éppen szélárnyékba került. Talán az a legfontosabb, hogy minden nemzedék megfogalmazhassa a maga élményeit. A közönség fiatal és gyorsan cserélődik, megköveteli az új és új szereplőket, élményeket, a szakma gyorsan akarja artikulálni magát, és ez a tempó az önfrissítéshez is nélkülözhetetlen. Nyitott kell, hogy legyen a szakma, mert akkor nem leszünk kiszolgáltatottak annak, hogy éppen milyen trend megy.

Csak arra kell vigyáznunk, hogy tényleg önfrissítés legyen, és ne bezárkózás.

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső