Filmesek lázadása

Tovább gyűrűzik a vita a magyar film finanszírozási rendszere és ezzel szoros kapcsolatban a hiányzó filmtörvény körül. A Filmművész Szövetség április 23-án megtartott közgyűlésén a résztvevők, mintegy 100-an a 600 tag közül kitartottak a korábban megfogalmazott véleményük mellett: nem kérnek a minisztérium paternalista gyámkodásából, elvárják, hogy a szakma ügyeiben a demokratikusan megválasztott szakmai fórumok döntsenek, hogy a korábban már jelentős egyetértéssel elfogadott filmtörvény-tervezet előkerüljön a papírkosárból, hogy döntés szülessen az agonizáló filmgyártó stúdiók ügyében. A szakma sokat hangoztatott megosztottságára válaszul kezdeményezik az ügyekben valóban érintett és nem a minisztérium által felturbósított szervezetek kerekasztalának létrehozását, amelynek feladata lenne, hogy a filmesek egységes álláspontját kialakítsa és képviselje. És egyáltalán nem utolsósorban azt is követelik, hogy addig is a minisztérium sürgősen biztosítsa az életben maradáshoz, tehát a már elindított vagy most induló elfogadott filmek elkészítéséhez szükséges minimális anyagi fedezetet.

A filmesek kiállásukkal, úgy tűnik, jelentős szakmai önérzetről és civil kurázsiról tesznek tanúbizonyságot. De vajon bölcsen járnak el? Megengedhetik-e maguknak a hatalommal szemben az ilyen kiállást, nem járnak-e úgy, hogy kicsúszik a kezük közül az a kevés is, amit eddig kaptak? Nem okosabb dolog-e a régiek intéséhez ragaszkodni: amit adnak, fogadd el, mert végül semmit sem fogsz kapni? És kit képviselnek? Meg tudnak-e felelni annak a jogos igénynek, amelyet a film készítésében résztvevő csapatok számtalan, csak ezen a területen piacképes szakmát képviselő munkatársa támaszt a Szövetséggel szemben, hogy tudniillik nekik: vágóknak, sminkeseknek, berendezőknek, világosítóknak, mikrofonosoknak - hogy csak néhányukat említsem -, munkára van szükségük? Különösen manapság, amikor a számukra valaha alternatívát jelentő Televízió is megválik tőlük, hiszen a tévéfilm és a tévéjáték műfaja kihalt.

És ez veti föl a másik nagy kérdést. Ma, amikor a televíziós mozgóképművészet felett már megkongatták a harangot, van-e értelme, kell-e a “nagyobbik” testvérnek képviselnie a televíziós alkotók nyomorát? Nem saját sírjukat ásnák-e meg, ha összekötnék ügyüket a média folyton-folyvást a politikai tűzvonalba küldött ügyével? Értelmezhető ma még a szolidaritás, vagy aki nem volt elég éber, bátor és tettre kész, vessen csak magára?

A filmesek vezetősége mindenestre keresi a kompromisszumot. A Minisztérium tervezett Filmközpontjával szemben az általuk kidolgozott és vitára bocsátott filmfinanszírozási tervezet szintén erősen központosított. Valójában az MMA megduplázása egy olyan Magyar Film Kht, amelynek jogosítványai könnyedén megszerezhetőnek látszanak. Hogy az ilyesmi mennyire egyszerű manapság, azt jól mutatja a MAFILM botránya, amelynek tulajdonosi körében képviselve van ugyan a szakma, de súlya elhanyagolható, cselekvésképtelen és kiszolgáltatott. Állítólag beépíthetők a jogi garanciák. Ám lássuk. A kérdések azonban továbbra is nyitottak.

Cs.J.

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső