Petőfi Sándor: Legenda

"Megint panasz, hát már megint panasz!
És akiről szól, mindig csak a pap az.
Tart a panasz estétől hajnalig,
Az ember még csak nem is alhatik!"
Így szólt az úristen nagy bosszusan.
"Már megtekintem ott alant mi van."
Felkelt ágyáról gyertyát gyujtatott,
Felöltözék és útra kelt legott.
Amint elérte volna a kaput,
Szent Péter mint a bunda úgy aludt;
Mert tegnap egy új vendég érkezék,
S ily alkalomkor lakmát tart az ég,
Mivel mostanság úgy áll a világ,
Hogy új lakó a mennyben ritkaság.
Ilyenkor aztán Péter bácsinak
Kezében a kancsók jól forganak.
"Keljen már kend fel, Péter! hallja kend?"
Így szólt az úr, midőn odament,
Hosszen cibálván üstökét, fülét.
"Kellj föl, hogy a mennykő üssön beléd!"
Felébredt végre és nyitja a kaput,
S az úr egy hulló csillagon lefut,
S a földre épp oda ereszkedett,
Ahonnan a panasz fölérkezett,
Egy ifjú ember mondá a panaszt:
S isten eképp szólitá meg azt,
S megszólitása hangzott nyájasan:
"Beszélj, no, mondd, mi a bajod, fiam?"
"Hej, jó atyám, de nagy az én byajom!
Kapaszkodjék csak föl az ablakon,
S kit ott a pap ágyában látni fog,
A menyecskének férje én vagyok."
Az úr halkal fölkapaszkodott,
S nagy istentelenséget láthatott:
Mert amint aztán leereszkedék,
Igen furcsán csóválta meg fejét,
Ily szavakban törvén ki sóhaja:
"Biz e, fiam, kuruc-história!
Segítnék rajta édes-örömest;
De már késő, mert minden megesett.
Hanem vigasztalásul mondhatom,
Hogy e papot a pokolba juttatom,
Bár eddig is már a pokol fele,
Sőt több felénél, pappal van tele."

31 KByte

59 KByte

50 KByte	215 KByte	68 KByte
92 KByte	95 KByte	78 KByte
78 KByte	71 KByte	77 KByte
83 KByte	74 KByte	78 KByte

47 KByte

84 KByte